Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-28 / 73. szám

A főút mellett Nyereséges festékbolt Hancsovszki János (elvétele Egy éve lesz annak, hogy Németh Attila üzletvezető és társai — Öcs József és Nagy János eladók — szerződéses üzletként birtokba vették a Gö­döllő és Vidéke Áfész Kiss Já­nos utcai épületét. Itt, a Gö­döllői Autójavító és a tűzoltó- parancsnokság szomszédságá­ban. a harmincas főút mentén levő helyiségben azelőtt élel­miszert árusított az Áfész. Nem nagy sikerrel, különösen amióta a környéken. más vál­lalat ugyanilyet nyitott, más­részt a saját, Arány János ut­cabeli élelmiszerüzletük for­galma örvendetesen fellendült. Ügy látszik: jól váltottak, mert az említett kereskedők, s persze az Áfész, festék és ház­tartási vegyiáru szaküzletet rendeztek be tavaly április 4-e előtt pár nappal. Mik a ta­pasztalatok? Erre voltunk kí­váncsiak. — Sokáig szokatlan volt né-' hány embernek, hogy itt fes­téket és más háztartási árukat találhatnak — mondja Németh Attila. — Mi több, még ma is be-betérnek érdeklődők, akik csak később fedezik fel a vál­tozást — Ügy tudjuk, veszteséges volt az élelmiszerüzlet. A fes-% tékbolt? — Nyereséges lett a vállal­kozás. Igaz, hogy nem. vagyunk a városközpontban, de a for­galmas főúton nemcsak a he­lyiek, a távolabbról autóval érkezők is idetalálnak, meg­állnak. Készletünk általában egymillió forint körül van. A gondunk az, hogy a nagyke­reskedelmi cégek nem szállí­tanak folyamatosan, ha van áruh lány, az a legtöbbször eb­ből adódik. — Különben ma­gunk is megyünk áruért. Jóka lehetőségeink. Nyolcvan négy­zetméteren gazdálkodunk. Raktárunk akkora, mint az eladótér, mód van rá, hogy a kereskedelmi szállítókat a gaz­dasági bejáraton fogadjuk, s így a vásárlók előtt áruátvé­telkor nem kell lezárnunk. Az üzletben, a közületi for­galmat is beszámítva, kilenc­millió forintos árbevételi ter­vet teljesítettek a nyitva tar­tás háromnegyed éve alatt. F. I. Kcrtárs filmklub Felnőttek mozija Folytatódnak a városi mű­velődési központban a felnőt­tek mozijának vetítései. Már­cius 29-ón A tutaj utasai. Szí­nes jugoszláv film. Április ó-én Prognózis. Színes lengyel ®im. Április I2-én Egy nő azonosítása. Színes olasz film. Végül április 19-én A dolgok állása. Színes, NSZK-film. Tehát mindig pénteken, és mindig este 8 órakor. Jegyek 20 forintos áron kaphatók, a művelődési házban. Körzeti labdarúgó-bajnokság Megdolgoztatott kapusok Csendesen tárgyaltak a szö­vetség vezetői és a csapatok képviselői a kellemes időben, ami az épületen beiül is érez­tette hatását. Egy, még nem látott sportbarát is, az isasze- gi Tóth János, volt MÁV fő­pályamester, aki 43 évi mun­kát hagyva maga mögött ment nyugdíjba, most elvállalta a KSK elnöki teendőinek ellá­tását. Valaha ő is isaszegi színekben rúgta a labdát. — Az epés emberek azt mondják, jól beugrottam. Majd meglát­juk, egy év múlva, mire va­gyunk képesek — mondta. A vasárnap lejátszott mér­kőzéseken 3 három csoport­ban (felnőtt, ifi ' és serdülő), egy híján száz gól esett. Te­hát bő volt a termés. A szövetségben is sok szó: esett Papp József zsámboki sportbarátnak lapunkban meg­jelent leveléről. Sári Géza, a GEAC szakvezetője és jóma­gam, a lap krónikása öröm­mel vettük az elismerő szava­kat. A forduló rövid története: Zsámbok—Domony 2-1 (0-0). Vezette: Barna (Kóti, Má- thé). Kitűnő talajú pálya és já­tékvezetés, sportszerű találko­zó. A Zsámbok az első fél­időben büntetőt hibázott, ka­pufának lőtték a labdát. A ha­zaiak a 65. percben bombalö­véssel jutottak vezetéshez, majd büntetőből növelték elő­nyüket. A Domony is tizen­egyesből szépített. Aszód—Isaszeg 2-1 (0-0). Vezette: Tóth (Sallai, Masz- lag). A mélyen formáján alul ját­szó Aszód örülhetett az egy­gólos győzelemnek. A 75. perc­ben még 0-0-ás volt az' ered­mény. Az aszódiak vezetését két perc * 1 11 alatt még kiegyen­lítették a vendégek, az újabb gólra már nem tudtak vála­szolni. Galgahéviz—GEAC II 1-2 (0-0). Vezette: Merkel (B. Tóth). Nagyon harcos mérkőzés, sok kihagyott GEAC-helyzet. A befejezés előtt két perccel lőtték az egyetemisták győztes góljukat. A hazaiak teával kedveskedtek vendégeiknek. Erdőkertes—Hévízgyörk 4-4 (0-1). Vezette: Tamás (Nagy, Ge­ese). Kemény, durva mérkőzés, amit belemennek is tarkítot­tak. Az erdők ertesiektől egy játékost kiállítottak. Kerepes tarcsa—Galgagyőrk 3-0 (1-0). Vezette: Németh (Sári). Meglepően jól tartotta ma­gát a avörki gárda. Gödöllő SC—Túra 4-2 (3-0). Vezette: Vayner (Turóczi, Wild). Bokáig érő sár, erős iramú mérkőzés. Miután a túráink­tól egy játékost kiállítottak, a tízek igen lelkesen foMatták a küzdelmet, s a látottak alapján az egyenlítés sem lett vo’na meglepetés. Valkó—Mnvvoród 0-t (0-0)/ Vezette: Uzsák (Bakonyi). Sok mogyoródi helyzet ma­radt kihasználatlan, a csapat­ból kitűnt Karácsonyi és Hut­ter. Egyébként sportszerű mérkőzés folyt, nagyon rossz talajú pályán. Ifjúságiak: Zsámbok—Do­mony 10-0, Aszód—Isaszeg 1-2, XII. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM 1985. MÁRCIUS 28., CSÜTÖRTÖK A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜ LÖN KIADÁSA L.LOI Pácé! és Vidéke Takarékszövetkezet Beléptek a százmilliósok klubjába fiz első Kollégiumi napok . Városunkban rendezik meg az első megyei kollégiumi na­pokat és érdekvédelmi konfe­renciát, március 30—31-én. Az első napon, szombaton, a vá­rosi pártbizottság székhazá­ban délelőtt 10 órakor lesz a megnyitó, majd átadják az ODN-különdijakat. Ezt köve­tően a középiskolai érdekvé­delemről tárt előadást Kajos Lajos, a KISZ Központi Bi­zottsága középfokú oktatási osztályának helyettes vezető­je. Délután szekciófoglalkozá­sok. A kollégiumi rendezvé­nyek keretében március 30-án sportversenyek, KRESZ-vetél- kedő, városnézés, táncház, vi­deo a művelődési központban. Vasárnap kulturális bemuta­tók, ünnepélyes díjkiosztás. Tavaly, év közben is volt alkalmunk figyelemmel kísér­ni a Pécel és Vidéke Takarék- szövetkezet munkáját. Minde­nekelőtt az öt kirendeltség be­tét- és krjlcsönállományának alakulása mutatta azt, hogy a pénzintézmény egészében meg­felel a várakozásnak. Az ered­mény: a péceliek is beléphet­tek a százmilliósok klubjába, mivel december végi záróállo­mányuk, a betéteket illetően, meghaladta a százmillió forin­tot. Pontosan 109 millió 681 ezer forint volt, ami éppen 30 millióval több, mint 1984. ja­nuár elején volt. Többet kértek — Minek köszönhetik ezt? — Jelenleg is kilencfajta be­tétet kezelünk, ez eleve adja, hogy ügyfeleink választhatnak a számukra legmegfelelőbb be­tétforma között — mondja Sum György né elnök. — Külö­nösen kedvezően hatott, hogy a takarékszövetkezetek számá­ra is lehetővé vált a nem gaz­dálkodó szervezetek pénzfor­galmának lebonyolítása, nem­különben a személygépkocsikra befizetett előlegek kezelése. Most már a gazdasági munka- közösségek, iskolai sportkörök, iskolai szövetkezeti csoportok és a társadalmi szervezetek se­gítségére is lehetünk. Változatlanul nagy érdeklő­dés nyilvánult meg az átuta­lási betétszámla kezelése iránt és sokan bejelentették igényü­ket a takarékcsekk kiszolgálá­sára is. így aztán nem csoda, hogy a betétesek száma vala­Erdőkertes—Hévízgyörk 3-0, Kerepestarcsa—Galgagyőrk 27-1, Gödöllő SC—Túra 5-1, Valkó—Mogyoród 2-0. Serdülők: Erdőkertes—Pécel 2-9, Gödöllő—V ácszentlészló 16-0, Dány—Túra 2-0, Bag— Veresegyház 2-0, Isaszeg—Ik. lad 1-4, Kerepestarcsa—Kartal 0-2. A bajnokság állása: 1. Aszód 16 13 2. Kerepestarcsa 16 12 3. Túra 16 10 4. Erdőkertes 16 8 5. Gödöllő 16 8 6. Hévízgyörk 16 6 7. Mogyród 16 7 8. GEAC II. 16 7 9. Zsámbok 16 7 10. Domony 16 7 11. Galgahéviz 16 4 12. Isaszeg 16 5 13. Valkó 16 1 14. Galgagyőrk 16 1 Ifjúságiak 1. Gödöllő 14 11 2. Zsámbok 14 10 3. Kerepestar. 15 9 4. Mogyoród 5. Aszód 6. Erdőkertes 7. Túra 8. Isaszeg 9. Hévízgyörk 10. Domony 11. Valkó 12. Galgahéviz 13. Galgagyőrk 3 — 3 1 15 14 15 15 14 15 14 14 14 15 Serdülők 12 10 12 10 1. Gödöllő 2. Iklad 3. Isaszeg 12 7 4. Kartal 12 7 5. Pécel* 12 7 6. Vácszentl. 12 5 7. Kerepestarcsa 12 6 8. Dány 12 3 9. Bag 12 5 10. Túra 12 3 11. Veresgyeház 12 1 60-13 29 37- 8 27 5 23-18 21 6 41-39 18 6 29-28 18 6 32-26 16 7 25-23 16 7 29-35 16 8 30-31 15 8 16-19 15 6 32-25 14 9 25-32 12 13 14-61 4 14-10-70 3 2 59- 25 23 2 64- 22 22 4 73- 21 20 6 49- 27 17 5 40- 18 17 5 38- 35 17 5 39- 27 16 4 37- 29 16 8 41- 42 13 7 31- 49 12 8 21- 62 9 12 19- 59 5 14 16-111 1 1 68-10 21 1 32- 9 21 4 44-18 15 4 25-16 15 4 41-12 13 4 22-33 13 6 67-21 12 5 26-36 10 7 20-37 10 8 22-28 7 10 11-60 3 X= két büntető levonva. A IV. forduló mérkőzései március 31-én 12.30, illetve 14.30 órakor kezdődnek. Do­mony—Mogyoród (Turóczi, Tóth), Túra—Valkó (Sári, B. Tóth), Galgagyőrk—Gödöllő (Bakonyi, Merkel), Hévízgyörk —Kerepestarcsa, (Sallait Mar­kó, Máthé), GEAC II—Erdő­kertes (Maszlag, Kóti), Isaszeg —Galgahéviz (Wild, Németh), Zsámbok—Aszód (Nagy, Uzsák, Gecse). Csiba József mivel meghaladta a hatezret. Ami a hiteleket illeti: ezek iránt is növekedett az jgény, s tény, hogy nem tudták mindet kielégíteni. A hitelek maximu­mát csak az áruvásárlási és a személyi kölcsönökre tudták megadni. A kölcsönkeretük, amire az év Végéig vissza kell állniuk, 17 millió forint volt. ezen be­lül 4,55 miljiót adhattak sze­mélyi kölcsön gyanánt. Fegyel­mezett hitelpolitikát folytatva a keret több mint kétszeresét, 38 millió forintot adtak ki év közben nem keveseknek, hi­szen 3 ezer 436 tagjuk vette ezt igénybe. Érdemes azt is megnézni, hogy ezen belül hogyan gaz­dálkodtak kirendeltségeik. — Öt kirendeltségünk van — mondja az elnökasszony. — Közülük a kerepestarcsai érte el a taglétszám legnagyobb nö­vekedését, s a betétek is itt emelkedtek a legjobban, 10 millió forint volt a betétállo­mány gyarapodása ebben a nagyközségben. A péceli kiren­deltségünkön 6,7. a csömöri­ben 6,1, míg az isaszegiben és a nagytarcsaiban egyaránt 3,5 millió forinttal emelkedett a lakossági betét. Forgalmasabb hely Nyilvánvalóan ebben az is közrejátszott, hogy több kiren­deltségük az elmúlt évben költözött új, forgalmasabb helyre. Ott azután egyéb szol­gáltatásaikat szintén magasabb színvonalon, jobb körülmé­nyek között teljesíthették. Az Állami Biztosító gödöllői fiók­ja megbízásából foglalkoznak nagy életbiztosítással és a CSÉB kezelésével. Az öt köz­ségben több mint hét és fél ezer ügyfelük van, s nem ke­vesebb, mint 11 millió 700 ezer forint összegű biztosítási állományt kezelnek, ősztől a kisebb károk rendezésében és kifizetésében is részt vettek, a nagyobbakat ugyanis az ÁB- fiók intézni. Bérfejlesztés Legújabb keletű a Pécel és Vidéke Takarékszövetkezet azon szolgáltatása, amelyben az IBUSZ és az Express Ifjú­sági és Diákutazási Iroda ré­vén az idegenforgalomba is be­kapcsolódtak. Ebben ugyan még csupán csekély eredmé­nyeik vannak, de mivel a nagyközségekben sincs utazási iroda, a takarékszövetkezetiek ilyen szolgáltatására is számít­hatnak az érdeklődők. Jó évet zárt a péceli taka­rékszövetkezet, amelyben hu- szonketten dolgoznak, s akik tavaly 1 millió 742 ezer forin­tos nyereséget értek el. Bérha­tékonyságuk jó volt, hatszá­zalékos bérfejlesztést valósít­hattak meg. A galgahéviziek régi és megalapozott vágya, hogy tor­Művészeíbarátok Ünnepi műsor Ünnepi taggyűlést rendeztek a városi művelődési központ­ban a művészetbarátok köre megalakulásának tizedik év­fordulója alkalmából. Színvo­nalas műsort láthattak-hall- hattak a megjelentek. Bemu­tatkozott a kartali asszonykó­rus. a bagi gyermek citeraze- nekar, valamint több szólista, előadóművész. Verset szavalt Kovács G. István, Deme Ju­dit. Kiss Aranka. Bodrogi Sán­dor, a népművészet .mestere ezúttal régen hallott csíki nép­dalokat énekelt. Pallagi Regös Sándor a kör működéséről írt beszámolóját olvasta fel. Boros Pál saját szerzeményeit énekelte. Mozi®»! Kaland a szigeten. 'Verne Gyula Kétévi vakáció című kalandregényének színes, szinkronizált francia—NSZK— román filmváltozata Csak 4 órakor! Örült római vakáció. Színes, szinkronizált olasz filmvígjá­ték, 6 és 8 órakor. mára. A tervek már elkészül­tek a leendő 15 méter széles, 27 méter hosszú tornaterem­hez. Az épület vállalati szin­tű kivitéli költségei ' 4,5—5 millió forintra tehetők. Jelen­leg ehhez mindössze az a 130 ezer forint áll a tanács ren­delkezésére, melyet a tanács­tagok útján a lakosság önkén­tesen összeadott, valamint 370 ezer forint, melyet a tanács éveken keresztül összespórolt, és 300 ezer forint, mellyel az Országos Testnevelési é's Sporthivatal járult hozzá a lé­tesítmény építéséhez. Ez a 800 ezer forint még az építkezés elkezdéséhez sem elegendő, hiszen körülbelül ennyibe kerülne, a vasváz- és a tetőszerkezet. A tanács Igé­nyelni .próbál 700 ezer forint megyei segítséget, hogy mégis hozzáláthassanak a beruházás­hoz. Ezzel a pénzzel is csak azért mernének kezdeni, mert bíznak a lakosság segítségé­ben. A helyzetet bonyolítja, hogy az általános iskolában az egy- műszakos tanítást csak két szükségtanterem fenntartásá­val. valamint hasonló torna­szobával tudják folytatni. Te­hát már az iskola is szűkös, a kényszerűségből igénybe vett termek pedig rossz állapotban vannak. fi nap programja Gödöllő, művelődési ház: Örült római vakáció. Színes, olasz filmvígjáték, 19 órakor. Hang-játék (Dimény Judit zenei játéka), 13.15 órakor. Az erkély, kiállítás, megte­kinthető 15—19 óráig. Veresegyház, művelődési ház: A népi építészet értékeinek hasznosítása a mai családi ház építkezésében, ankét és kiállí­tás, 14 órakor. ISSN 0133—1957 '(Gödöllői Hírlap) az úgynevezett B-típusú bizto- naterem épüljön a község is- sításokkal, mint a Casco, a ' kolús és felnőtt sportolói szá­A Saiga két partján A vasúti söntés pultjá­hoz egy tíz év körüli kisfiú nyújtózkodott fel. — Néni, kerem, nagyon szomjas va? gyök. Kaphatnék egy pohár hideg vizet? — A kiszolgá­ló egy kicsit meglepődött a furcsa kérdésen, majd rá­érősen magyarázni kezdte. Üdítőt, kólát, bort, vermu­tot adhatok, de vízzel nem szolgálhatok. ★ A házőrzéssel megbízott kutya szorgalmasan látta el a feladatát. Az egyik na­pon az iskolából hazafelé tartó nebulók felfedeztek egy nagyobb rést a keríté­sen. Ettől kezdve divattá vált a házőrző eb ingerlése. Az eddig csendes állat őr­jöngve tépte láncát, eszeve­szetten ugatott. Az egyik nap szokatlan csendesség fogadta a bosszantókat. Va­laki megelégelte az idősza­kos zenebonát, és — az el­dobott üres egérirtó dobo­zából ítélve — megmér­gezte a dühös ebet ★ A falu közismert embere volt a tizedes.. Igazi veze­téknevét már csak akkor emlegették, ha valahol hi­vatalos dolga akadt. Gúny­nevét szavahihetőségének köszönhette, hiszen majd’ minden tizedik szava volt csak igaz. Egy napon össze­súgtak a háta mögött az emberek. Űj nevet kapott. Ezután már csak így emle­gették: A százados. ★ Az öreg falusi katolikus pap hivatalos öltözetében ment az úton. Egy két év körüli kisfiú, aki még nem látott sohasem reverendás férfit, így kiáltott fel cso­dálkozva: — Anyu, milyen néni ez a bácsi? ★ A nyugdíjas öregasszony természetes mozdulattal nyújtotta a kedvezményes utazásra jogosító kis füze­tet az autóbusz vezetőjé­nek. — Vigye innen eat a vacakot! Azt hiszi, ráérek én itt adminisztrálni? Az­tán ellentmondást nem tűr­ve, kiadta a teljes árú me­netjegyet a megszégyenített utasnak. ★ A portásnaK álcázott ro­bot ott ült az illetékes ja­vítóüzem kivilágított ppr- tásfülkéjében. A munka- szerződés aláírásakor azt táplálták belé, hogy csak a sorompót kezelje. Egy ke­mény, hideg téli reggelen, a munkakezdés előtt egy órával, közérdekű bejelen­tést tettek volna. A község egyik közkifolyója a nagy hidegben szélfagyott, és a szétterülő víz az úttesten jéggé dermedt. A jámbor bejelentő a munkába sie­tett. de a rendkívüli bal­esetveszély miatt megsza­kította az útját. A roboit ke­reken megtagadta az ille­tékeseknek az üzenet át­adását, nála nincs betáp­lálva az ilyen bonyolult üzenet továbbítása. Aztán amíg a beprogramozok megérkeztek, a kérés telje­sítése elől behúzódott a vé­delmet nyújtó Kalitkájába. K. L Cs. Fehér István A lakosság segítségében bíznak Tovább kell gyűjteni

Next

/
Oldalképek
Tartalom