Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-27 / 72. szám

1985. MÁRCIUS 27., SZERDA PEST MEGYEI HÍRLAP 7 Tanácskozik az MSZMP Xili. kongresszusa A Pest megyei küldöttek egy csoportja. Előtérben: Szabó Lajos, a DHV főműveze­tője, Daru Irén, a Nagykőrösi Konzervgyár szakmunkása és dr. Kát ősi Ernő, a DKV vezérigazgatója. polgári demokrácia számunkra tör­ténelmileg túlihaladott illúziójához. Hadd említsek ezekkel kapcsolat­ban három, napjainkban különösen hangsúlyos vitakérdést. Művészeti alkotások, tudományos munkáik, visszaemlékezések, közéleti megnyi­latkozások sora foglalkozik vissza­térően az úgynevezett „ötvenes évek” értékelésével. Ez helyes, erre szükség van. Vannak azonban, akik az ötvenes évek torzulásait, bűneit elítélve mindent megkérdőjeleznek, ami akkor történt, mindenkit pel­lengérre állítanak, aki akkor élt és tette a maga dolgát. A történelmi igazságnak tartozunk azzal, hogy kimondjuk: omit a magyar munká­sok, parasztok, értelmiségiek, párt­munkások százezrei, milliói terem­tettek akkoriban, arra tisztelettel gondolunk ma is. Áldozatos munká­juk, erőfeszítésük eredményei jele­nünkbe, jövőnkbe is beépültek. A folytonosság hangsúlyozásával együtt félreérthetetlenné kell tenni, ahogy tettük eddig is: a párt eluta­sította a mozgalmunkhoz' méltatlan politikát. Valljuk Leninnel,, . hogy egy párt komolyságát saját hibáihoz való szigorú viszonya is mutatja. S ne tévesszük össze az akkori párt tömegeit egy vezető klikkel, amely­nek eltorzult politikája volt az első azok között az okok között, melyek végül is a nemzeti tragédiát okozó ellenforradalomhoz vezettek. Pár­tunk negyedszázados munkával bi­zonyította be, hogy ezzel a politiká­val végérvényesein szakított. (Folytatás a 6. oldalról.) Ideje már, hogy megillesse ez a rang és elismerés az alkalmazott kutatót; a tervező- és fejlesztőmérnököt; az erőforrásokkal és piaci adottságokkal kalkuláló közgazdászt; a növényne­mesítő vagy -honosító agrárszakem­bert; a minden egyes emberért más­ként küzdő gyógyító orvost; az újító szellemű pedagógust; az ipari, mező- gazdasági üzemek szervezőit, a kör­nyezetünket alakító és védő szakem­bereket, a közlekedés, a hírközlés, az információ-feldolgozás rendszereinek, eszközeinek fejlesztőit is. Bizonyára így gondolják ezt a művészek, tudó­sok is. S ne feledjük: hazánkban mintegy 600 ezer értelmiségi dolgo­zik s közülük minden harmadik tag­ja a pártnak. A tudás hatalom. De hatalom a művészet is mert szerepe semmi mással nem pótolható, s ez a szerep egyre növekvő, ahogy egyre nő be­fogadó közönsége is. Ezzel a hata­lommal felelősséggel kell élni. A szo­cializmusnak szövetségese 3, művé­szet' segítője feadatai megpjíwsában, értékei elterjesztésében. >*>•• Az életszínvonalnak és az életkö­rülményeknek az elmúlt évtizedek­ben végbement gyökeres átalakulá­sa, az iskolázottság jelentős növeke­dése következtében népünk sokkal igényesebb lett, s nem utolsósorban nőttek kulturális igényei is. Ez talán a legnagyobb eredmé­nyünk, még akkor is, ha sokszor ne­hezen elégítjük ki a jogos igényeket. Ez gyakran indokolt elégedetlensé­get, bírálatot vált ki. Bármennyi is a hiányosság munkánkban, bármi­lyen nehezeknek érezzük a körülmé­nyeket, ne feledjük és nem felejt­hetjük el, hogy nagyon sok óvni és őriznivaló vívmányunk, eredmé­nyünk van. őriznünk kell a rugal­masságunkat a szocializmus, a hu­manizmus jegyében fogant, ízlések, stílusok sokféleségében megnyilvá­nuló művészeti szabadság iránt. Ugyanakkor őrizni és fokozni kell türelmetlenségünket mindennel szemben, ami ember- és művészet- éllenes, óvni kell a .tudományos ku­tatás szabadságát, szellemi életünk nyitottságát, vitáink elvszerűségét. Bármilyen problémákat kell is megoldanunk, az utak sosem vezet­nek visszafelé, sem a Lenin által a kommunizmus gyermekbetegségének nevezett dogmatikus szemlélethez, sem a nemzet sorsát a nemzetközi­ségtől elválasztó zsákutcához, sem a Egyre több szó esik a nemzet sorsáról, a nemzeti értékek és érde­kek védelméről. A szocializmus kö­rülményei között is indulatkavaró viták jelzik a nemzeti tudat még le nem küzdött zavarait. Immár történelmi tény: népünk, nemzetünk jövője végérvényesen a szocializmushoz kötődik. A dolgozó osztályok, a magyar nép nemzetté vált. Hazánk sorsa „a szocializmus állásától” függ. Pártunk a szocia­lizmus építésének internacionalista pártja, mely a nemzet fölemelkedé­sének programját képviseli. Szövet­séget keres és épít minden építő szándékú emberrel. A „mai magya­rok” cselekvő hazafiságából fakadó bármennyi okos tett nem lehet elég sok. De nacionalizmusból bármilyen kevés is nagyon sok. A nacionalizmus a nemzeti lét nagy kérdéseire adott korlátolt, szűk látókörű, veszedelmes válasz. Rend­szerint indulatokra, érzelmekre apellál, s ezért ideig-óráig népszerű lehet. S vannak, akik demagóg mó­don tudatosan építenek is erre. De korunk nacionalizmusa mindig keresztezi a nemzet, valamennyi nemzet igazi érdekeit. A nacionaliz­mus ártalmas Magyarországon és mindenütt, bármilyen okból bárki folyamodjék is hozzá. Nacionaliz­musra nem lehet nacionalizmussal válaszolni. Ebben van történelmi ta­pasztalatunk, ezért nem alkuszunk! Van tisztázni való a demokrácia körül örvendetesen bontakozó viták­ban is. Programunk a marxista—le­ninista párt vezető szerepének ér­vényesülésével, ösztönzésével meg­valósítandó demokratizálás. A demokrácia — az beleszólás. A mi társadalmunk a „közöm van hozzá” társadalma. Nem a felelőtlen fecsegés, nem lefelé nivellálás já­téktere. Az érvek döntenek, nem a hangerő. Az igazi szocialista demok­rácia a közösségi szigorúság értel­mes fegyelme. A demokráciától nem lesz kényelmesebb senki élete: hisz „nehéz iskola” ez. De értelme­sebb, hatékonyabb, gazdagabb lesz. A vita a pártdemokráciának is nél­külözhetetlen feltétele. Az MSZMP- ben a lenini demokratikus centraliz­mus szabályának kell érvényesülnie. Vitatkoznunk kell, hogy legyen rtiit közösen képviselni. Nehezebb időkben persze nehe­zebb képviselni az olykor nem éppen népszerű határozatokat. De a kom­munista, aki kiáll a nép elé, nem­csak a tapson, hanem az elgondol­kozó, töprengő arcokon is mérheti le szavainak érvényességét. Pártunk cselekvési egysége érdekében to­vábbra is erősítenünk kell az eszmei egységet. egyre inkább az az érzésünk, mint­ha egy lyukas hordóba hordanánk a vizet, a pályaelhagyás ugyanis nem állt meg. A magyar oktatásügy színvonala pedig csak megfelelő képzettségű pedagógusokkal, szaktanárokkal emelhető. Tovább kelten-e bővíte­nünk és jobban felszerelnünk a már meglévő és évtizedes tanár- képzési tapasztalatokkal rendelke­ző pedagógusképző intézményeket. Ezzel párhuzamosan pedig olyan anyagi és bérezési feltételek meg­teremtésére van szükség — beleért­ve a felsőoktatást is —, hogy a frissen végzettek katedrára állja­nak, a már ott dolgozók a pályán maradjanak, az elmentek pedig visszatérjenek. Hangsúlyozni kell azonban, hogy az évtizedes, nem könnyű körülmé­nyek ellenére ma is sokakat tesz boldoggá a tanári, tanítói hivatás varázsa — mondotta végezetül Szűcs László. VSRÁG JÓZSZFNÉ: Javultak a nők esélyei vezetői tisztségekre Virág József né, a Kaposvári Ruha­gyár varrónője, Somogy megye kül­dötte felszólalásában az iparágban dolgozó nők helyzetéről beszélt. El­mondotta: országszerte a ruházati iparban dolgozóknak több mint 80 százaléka asszony. Többségük sza­lagrendszerben, feszített tempóban dolgozik. A munkafolyamatok tel­jes egészében normázottak, az ütem­idők nagyon alacsonyak, s ebben az ágazatban gyakori . a termékváltás. Mindez fokozott igénybevételt jelent az itt dolgozóknak. Ez is oka annak, hogy a ruhaiparban foglalkoztatott asszonyoknál több az ilyen munkával járó megbetegedés. A három műszak sem csábító, és ezért sokan választ­ják az egy műszakos munkahelye­ket. Az állami ruhaiparból az elmúlt két évben. kétezerötszázan léptek ki, és akadnak olyan vállalatok, ahol egy év alatt a dolgozók 25—30 szá­zaléka cserélődik. A továbbiakban a nők képzéséről, továbbtanulásáról szólva megállapí­totta, hogy a munka, a gyermekne­velés és a háztartás teendői a meg­levő szabadidőt kitöltik, hiszen a mind drágábbá váló szolgáltatásokat a gyermekes családok nehezen tud­ják megfizetni. így a háziasszonyok többsége a hétvégeken az elmaradt otthoni munkát pótolja. Ennek elle­nére — mondotta — a nőpolitikái ha­tározat megjelenése óta javultak a nők esélyei a vezetői posztok betöl­tésére. Hozzátette azonban, hogy fel­lelhető olykor helytelen szemlélet is. Így a családos nők eleve kevésbé jöhetnek számításba a kinevezések­nél, a 40 éven felüliek hátránya, hogy az 55 éves nyugdíjkorhatárra hivat­kozva nem kerülhetnek vezető beosz­tásba, de akadnak olyan esetek is, amikor a nők maguk félnek a nagy követelményektől. HORVÁTH MIKLÓS: Nem lehet formalizmus Icádé svK válás z I ás bon SZŰCS LÁSZLÓ: Legyen az oktatás valóban nemzeti ügy Szűcs László, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola főigazgatója, Heves megye küldötte a Központi Bizottság írásbeli beszámolójának az oktatásüggyel, az iskolával és a pedagógusképzéssel foglalkozó ré­széhez szólt hozzá. Rövid idő alatt alig sorolhatók fel azok az eredmé­nyek, amelyeket az öröklött nehéz­séggel küzdő magyar iskolarend­szer és művelődéspolitika idáig elért — mondotta. Ugyanakkor mostanában egyre gyakoribb téma, hogy csökken a pedagógusok meg­becsülése, az iskola presztízse és igy a pálya vonzóereje. Szinte min­denki foglalkozik ma e legnépe­sebb, csaknem 170 ezres értelmisé­gi csoporttal, lassanként ez is olyan „örökzöld” témává válik, amelyről évtizedek óta beszélünk, a gondo­kat valamennyien látjuk, de a meg­oldás sajnos, még késik. Szorosan ide tartozik a tanárkép­zés ügye is. A tanárképző intézmé­nyek adják a pedagógusokat isko­láink számára. Hatalmasra nőtt hallgatógárdájukkal olykor igen zsúfolt viszonyok között is elköte­lezetten és sokat dolgoznak. Igaz, Horváth Miklós, a Vas megyei pártbizottság első titkára, Vas me­gye küldötte a XII. kongresszus óta eltelt időszak legjelentősebb megyei eredmények ismertetése után hang­súlyozta: — Mindennapos tapasztalataink igazolják, hogy a vezetők, a tiszt­ségviselők munkájának minősége, az ügyekhez és az emberekhez való vi­szonya fontos feltétele volt és lesz a jövőben is a párt vezető szerepe érvényesítésének, politikánk elfo­gadtatásának, megvalósításának, a lakosság pártunk és szocialista ren­dünk iránti bizalmának. A politika, a nép által is elfogadott és támoga­tott társadalmi, gazdasági célok nem valósulnak meg, ha nincsenek meg a személyi garanciái a társa­dalmi munkamegosztás minden te­rületén. Ezért napjainkban különö­sen nagy jelentősége van a párt ká­der- és személyzeti munkájának, e munka stílusának és módszerének. Az előttünk álló feladatok jellege, bo­nyolultsága tovább fokozza a káder­munka jelentőségét. Ezután a pártmunkások előtt álló feladatokról szólva kifejtette: a pártszervezetek úgy válhatnak ké­pessé a dolgozó kollektívákban ki­alakítani a tulajdonosi szerepből fa­kadó jogokkal való élés felelősségét, ha maguk is mindennapi politikai munkájukban gyakorolhatják a mérlegelés, a döntés, a szérvezés és ellenőrzés művészetét, éppúgy, mint a következmények — eredmények és esetleges kudarcok — számbavételé­nek és hasznosításának módját. Nem helyettük kell tehát dolgozni, hanem fel kell készíteni őket az ön­álló munkára. Meggyőződésem, hogy a kádermunka demokratizálásával erősödik a társadalmi ellenőrzés, a nyíltság, a bizalom a vezetők s a politika iránt egyaránt. Helyes te­hát a párt törekvése, hogy a párt­ban és másutt is, ahol személyi ügyekben döntenek, nem engedi, (Folytatás a 8. oldalon.) Dobrovics István, a MÁV Dunake­szi Járműjavító Vállalat pártbizott­ságának titkára harminc esztendeje párttag, 19 éves volt, amikor fel­vették. Kongresszuson azonban elő­ször vesz részt. Először és mindjárt beválasztották az elnökségbe. Sem ő, sem Tóth Gyuláné érdi óvónő — az elnökségben társa —, nem tudta mi­lyen nagy-nagy megtiszteltetés éri, csak akkor, amikor a tisztségviselők listáját megkapta. Mindkettőjüktől sokan kérdezték: hogyan lehet ide eljutni? Mit lehet erre válaszolni? Jól kell dolgozni? Tenni, amit várnak tőlük? De ilyen ember nagyon sok van, miért rájuk esett a választás? Talán azért, mert ők többet tesznek, pontosabban sokat és teljes szívvel. Dobrovics István sok esztendeje, Tóth Gyuláné. mert fiatalabb, kevesebb éve. 1982-ben lé­pett be a pártba. Nagyon jó érzés — vallják be mindketten —. Jó. mert ahol dolgoz­nak, tapasztalhatták társaik örömét, együttérzését, is. Tóth Gyulánét az ér­di KISZ-esek is felkeresték, meg a szövetkezet, az ÉRUSZ fiataljai is, a Ketten az elnökségből pedagógus pártalapszervezet vezető­sége — kérdezték miben segíthetné­nek. Útra valóul adták: „Nagyon fi­gyelj, hogy mindent elmondhass az­tán ...” Izgul érte a család, kilencéves fia, hétéves kislánya, férje, aki az érdi Gamesznál dolgozik. Mindkét elnökségi tag hálás kül­dőinek. Tízszer is ismétlik köszöne- tüket, hiszen életre szóló az élmé­nyük. Ott ülni, azok között az emberek között figyelni, beszélgetni, akiket eddig csak televízióban láttak. Ke­zet fogni Kádár János elvtárssal. Emberközelségbe kerülni a közvetlen szomszédokkal: az ózdi kohásszal, vagy a Nyugat-magyarországi Fafel­dolgozó Vállalat vezérigazgatójával! Dobrovics István meg is beszéli ve­lük tapasztalatát, véleményét egy- egy-felszólalás után. Tóth Gyuláné helyzete nem ilyen kedvező: egyik partnere spanyol, a másik a svájci testvérpárt küldötte ... Természete­sen a szünetekben pótolni tudja az ismerkedést. Hogy mi tetszett? Hát... minden. A két elnökségi tag úszik a boldog­ságban. Meghatározza ez az érzés a magatartásukat, de nem annyira, hogy ne figyelnének. Elemzik is a hozzászólásokat. Dicsérik a Pest megyei küldöttek felszólalásait, de nagyon tetszett Lázár György és Havasi Ferenc felszólalása —, senki nem takargatta bajainkat, s nem­csak megállapítanak, hanem elem­zik is az okokat, sokan kiutat is mu­tatnak, merre haladjunk tovább. Mit visznek haza magukkal? Ne­vetnek: mindent, még a dekorációt is vinnék emlékbe. Komolyra for­dítva a szót: a kötelességérzetet. Azt, hogy sokat kell tenniük éle­tünk, életkörülményeink javításáért, helyben, most ott is van elég teen­dő. S szükséges az is, hogy fenn is jól szervezzenek. Feladatuknak ér­zik, hogy hűen tolmácsolják majd hazatérve a kongresszus hangulatát, meghittségét, ünnepélyességét, mert hiába esik csak munkáról szó, és sokszor kemény a fogalmazás — még a munkatanácskozás is lehet ünnepélyes. Jó — mondják — visszahallani, ami a megyei pártértekezleten is té­ma volt. Tóth Gyuláné felszólalásá­ra is sokan emlékeznek. Most azt mondja, gondolatait számos felszó­laló megfogalmazta. Még este, a kongresszus napi munkája után is utánam jött, hogy feljegyezzem: Aczél György politi­kai bizottsági tag, KB-titkár és Kö- peczi Béla miniszter is sok olyat mondott felszólalásában, amit ő is elmondott volna, ha felszólal. Való­ban igaza van Tóth Gyulánénak, Dobrovics Istvánnak — a párt XIII. kongresszusa két elnökségi tagjának — a Pest megyei pártértekezleten életünk gondjaival ugyanilyen fele­lősen és szigorúan foglalkoztak. Sági Agnes Egy myelven beszélünk... A kamaraerdei családi ház veran­dájára nyíló ajtó sarkig tárva. Ta­nácstalanul toporognék, ám váratla­nul a lakás mélyéből előkerül a tulaj­donos : Csikota Ferenc nyugalmazott honvédtiszt, a budaörsi lakóterületi IV-es számú pártalapszervezet titká­ra. Kezében újság, szemüveg. Ká­dár János szóbeli kiegészítését olvas­ta éppen ... S máris a dolgok köze­pébe vágunk. Arról beszélve, ami ma ebben az országban nemcsak a fel­nőtteket, hanem a tizenévesekét is foglalkoztatja, érdekli: pártunk XIII. kongresszusával, az ott elhangzó fel­szólalásokkal, majd’ hatmillió magyar ügyével — ahogy a 40E-s budaörsi gyorsjáraton tegnap délután cgv kö­zépkorú férfi megfogalmazta. Idézni szó szerint nem tudom, de jól em­lékszem rá, Csikota Ferenc fogalmaz­ta meg a budaörsi pártértekezleten, hogy a „nyugdíj szerzett jog”, éppen ezért a nyugdíjasok helyzetének ja­vítása feladataink sorában alapvető. — Mit szól mindahhoz, ami eddig a kongresszuson megfogalmazódott? — Jóleső érzéssel, melegséggel tölti el az embert: nemhiába vitte tovább az alapszeTvezet kommunistáinak vé­leményét, öntötte szavakba azt, ami őket foglalkoztatja. Először a megyei pártértekezleten „köszönt ez vissza”, most meg a kongresszuson, Kádár János kiegészítőjében, a további fel­szólalásokban. Hallottam szóban, a tv-közvelítésben, látom nyomtatásban az újságban, hogy nemcsak a célunk egy, hanem egy nyelven is beszé­lünk. Akkor is, amikor az eredmé­nyeket vesszük számba, s azt, ami­vel adósak maradtunk önmagunknak, s ami a feladatok sorába tartozik. Nagyszerű dolog ez! — S az az őszinte, kritikus, kendő­zetlen hangvétel, mely pártunk XIII. kongresszusának eddigi megnyilvá­nulásait jellemzi, nemcsak megnyug­tató, hanem ebből az ember erőt me­rít a soron következő feladatok meg­oldásához. Mert aki képes önmagá­val szembenézni, hiányosságait — az életszínvonalra gondolok —, s hibáit elemezni, az előbbre lépésre hivatott. V. E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom