Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-23 / 69. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP 1985. MÁRCIUS 23., SZOMBAT Színházi t.f.vrt A művészet és a forradalom 1917. november 7-vel, a proletárforradalom pétervári győzelmével sok minden megváltozott Oroszország művészeti életében is. A változások persze nem ezen az egyetlen napon mentek végbe, s nem is ekkor kezdődtek. A cári Oroszországban ugyanis a politikai forradalom érlelődésével párhuzamosan érlelődött, sőt meg is kezdődött egy művészi forradalom is. Csak emlékeztetésül: már a századelőn működött a moszkvai Művész Színház, mely a színházművészetben indított el forradalminak mondható változást, a maga pontos és kimunkált lélektani realista stílusával. E színház egyben az új dramaturgia és az új drámaíró nemzedék otthonául is szolgált, hiszen itt' mutatták be Csehov darabjait, majd innen indult a drámaíró Gorkij pályafutása is, a Kispolgárok, az Éjjeli menedékhely előadásaival. S innen, a Művész Színházból indult, Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics- Dancsenko mellől, a még újabb, még szokatlanabb színházi eszmék vallója és realizálója, Mejerhold. ő az, irodalom zsarnokságától elszakadó, teátrális, tehát színházi színház híve volt. Azt tartotta, hogy a korszerű színésznek egyszerre kell színésznek, bohócnak, artistának lennie, tehát valami olyasféle komédiás mesterembernek, mint amilyenek a régi commedia dell’arte színészei voltak. Nem óhajtotta alávetni magát az irodalmi szöveg elsőbbségének, nem akarta átvenni mesterei néhol már naturalizmusba csúszó, realista stílusát, hanem a színház további lehetőségeit, a kifejezés más formáit kereste. Ezt tette vele egy időben Tajrov is, de ő már a modern képzőművészeti irányzatokat is bevitte a színházba, a színpadra. Kubista díszleteivel, absztrakt térképezéseivel és színészmozgatásával Tajrov erősen kapcsolódott az irodalmi konstruiktivizmusihoz, kubiz- mushoz és a futurizmushoz is, melynek az 1910-es években Majakovszkij volt a legismertebb képviselője. Megint más úton indult Vahtangov. Ö már azt vallotta, hogy a színház nemcsak esztétikum, hanem eti- kum is. Azaz; nevelnie, jobbítania kell nézőit, optimizmust, életszerete- tet kell kelteni bennük a színházi előadásokkal. Amikor a forradalom bekövetkezett, a művészetben már megtörtént sok minden, ami forradalminak volt nevezhető, de sok mindenről ki is derült, hogy nem igazán forradalmiak, hanem inkább öncélú művészi kísérletek, formalista és avantgardista törekvések, s mint ilyenek, eszmeileg és ideológiailag nem felelnek meg — nem felelhetnek meg — a proletárforradalom követelményeinek. A valóban forradalmi művészet — s benne a forradalmi igényeknek megfelelő színház — kialakulására azonban még várni kellett. Jó ideig a különböző irányzatok harca, a kizárólagosságra törekvés jellemezte a művészeti életet. Egymás mellett éltek a stílusok, iskolák, s hamarosan feltűnt mellettük a proletkult is, mely kifejezetten proletárkultúrát akart létrehozni, és függetleníteni akarta a proletárművészetet a múlt kulturális értékeitől. A művészettől elsősorban direkt agitációs hatást várt el, a színházban pedig nem tartotta fontosnak, hogy a színművészet a valóságot tükrözze. Mindenféle polgári színjátékstílust elvetettek, nem fogadták el a Művész Színházat sem, mindent idealista burzsoá maszlagnak tartottak, és — mint a művészeti élet más területeit is — a színházát is rendelkezésekkel, direktívákkal akarták irányítani. A proletkultot végül is Leninnek kellett „helyre tennie" a Komszomol III. kongresszusán — de a színház területén ezután is sokáig éltek az agitációs darabok, s az agitációs színjátszás más országokban is talajra talált — így nálunk is, a 20- as, 30-as években. A színházakat majd csak az 1919.' augusztus 26-án kelt rendelet államosította a fiatal szovjet államban — de ezzel sem szűntek meg a színházak körüli ideológiai, stílusbeli, esztétikai viták. T alán nem ártott mindezeket elmondani bevezetésként ahhoz a bemutatóhoz, melyről a színházi levélben írni akarok. A Vígszínház előadása ugyanis, mely a Ragyogj, ragyogj, csillagom címet viseli, alap. { jában véve azt boncolgatja, mi a forradalom és a színház, tágabb értelemben a forradalom és \a művészet viszonya, kapcsolata. Más megfogalmazásban: mit tehet a művészet a forradalomért, illetve fordítva: mit tehet a forradalom a művészetért. A cím sokaknak ismerős lehet. Méghozzá egy nagyszerű, emlékezetes szovjet filmből, mplyet Alek- szandr Mitta rendezett, s a fiatal Oleg Tabakov volt a főszereplője. Ez az 1968-ban készült film egy kissé félnótásnak tűnő művészről szólt, aki még a nevét is egy jelszóból alakította ki: Formütöm elvtársnak neveztette magát, ami a Forradalom Művészete a Tömegeknek rövidítése. Ez a művész, miközben valahol Dél- Oroszországban vándorolt a vörösök, a fehérek, a banditák frontjai között, talán észre sem vette igazán, hogy 1920-at írnak, és hogy a polgárháború harcaiban nem feltétlenül a színház az, ami után a tömegek áhítoznak. Hitte, hogy a színház igenis fontos, igenis forradalmi erő, igenis agitáció, igenis szebbé, jobbá teszi az embert. Ami. végső soron, magának a forradalomnak is elsődleges célja. Mitta filmje a lírai tragikomikum jegyében fogant, s nem szégyellt bizonyos pátoszt sem, de sosem csúszott érzelgősségbe. Nos, e film alapján, s az ahhoz is alapot szolgáltató regényből írt most színpadi művet Kern András és Sándor Pál. Egy színész-rendező és egy filmrendező. A főszerepet pedig — itt most Mokiszin, azaz Modern Kísérleti Színház névvel — szintén Kern játssza. Milyen ez a színpadi Ragyogj, ra- rogyj, csillagom? Először is: más, mint amilyen a film volt. Annak lírai tragikomikumát itt felváltja a tragigroteszk és az irónia. Pátosz nincs, van ellenben persziflázs. És bár ez a Mokiszin sokban különbözik Formütömtől, ^ annyian mégis azonos veié, Hogy ő is azt gondolja: a színház igenis fontos a különböző eszméket — vagy éppen az anarchiát — képviselő fegyveresek harcai közepette is. Shakespeare-t játszani kell, a Rómeó és Júlia ilyenkor is aktuális, ilyenkor is művészet. D e van valami ebben a Mokiszinben, ami már újabb vonása, amit Kern és Sándor Pál mai gondolkodásmódja, látásmódja applikál bele. Nevezetesen az, hogy ez a Mokiszin, miközben hirdeti a forradalmi színház, a forradalmi művészet szükségességét, s ha kell, egy suta kis^ cselekedettel még a tényleges harcot is vállalja, végül is abba pusztul bele, hogy gyanútlan, hogy nem vesz észre alapvető ellentmondásokat, hogy túlságosan is csak a művészetre figyel, és hogy néha, talán nem tudatosan, talán kényszerből, ám mégis hajlandó egy kicsit mindenkinek megfelelni. A Vígszínházban tehát már arról is szó van, hogy a modern művésznek, mondhatni: napjaink művészetének és művészének mi a viszonya a forradalomhoz, a politikához. Ennyiben elemelik a témát 1920-tól, közelebb hozzák hozzánk. S talán ettől a mozdulattól válik Mokiszin kicsit a mi hasonmásunkká is. TAKÁCS ISTVÁN Emlékezés Ortutay Gyulára A szobor alatt parázsló élet 11 őst. márciusban lenne hetvenöt éves, és már nyolc "■* éve halott. A neve még életében fogalommá vált. Anekdoták tucatjai őrzik alakját volt tanítványai emlékezetében. Szerette, élvezte és lánggal égette az életét, mint egy nagy álmú kamasz. Milyen volt? Csupa lendület ember, mindig tele új és újabb tervekkel. Idejéből gyakran csak annyira futotta, hogy vázolja a körvonalakat, az alapokat lerakja, de szolgálatai így is elévülhetetlenek; sokat tett a népi kultúra megőrzése és továbbadása érdekében. Milyen ember volt? Nagyratörő és esendő. Szerette a fagylaltot, a szép, nagy autókat, az apró ajándéknak is örült, mert imádott kapni. De adni is tudott, boldog- boldogtalanom segített, barátságait holtáig ápolta. A bajbajutottakra mindig volt ideje. Szerette a sleppet, a bársonyszéket, a népszerűséget. Volt hibája is: a hiúsága. A bölcsészkar folyosóján minden hallgatónak előre köszönt rektor korában, és aki a köszönést nem viszonozta, azt berendelte hivatalába és bemutatkozott: Ortutay Gyula rektor vagyok. Hihetetlenül sok közéleti funkciója volt: két ízben is szerkesztette a Magyarságtudomány című folyóiratot, 1945—47. között a Magyar Központi Híradó elnöke. 1947—50-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1950-től 1952-ig a múzeumügy es műemlékvédelem vezetője, 1956-tól a néprajz tanszék tanára, országgyűlési képviselő. 1957-től az ÉLTE rektora, az Elnöki Tanács tagja. 1964-ig a Hazafias Népfront főtitkára, 1964-től a TIT elnöke, 1967-től az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának igazgatója. Kitüntetései között ott sorakozik a Baumgarten-díj, a Pitré-díj, a Herder-dij, az Állami-díj és az Akadémiai Nagydíj. Több nemzetközi társulat, külföldi egyetem és akadémia tagja, elnöke, díszdoktora. Nemzetközi elismerés övezte Itt, a néprajztanszék 29-es szobájában vajmi kevés változott, mióta elment. Voigt Vilmos professzorral, a tanszék vezetőjével beszélgetünk Ortutay professzorról. — Már a harmincas évektől ott volt a szellemi emberek között. 1935-ben ballada- és népmese antológiákat adott ki. Mikor egészen fiatalon bekerült a rádióba szerkesztőnek, pénzt szerzett arra, hogy több mint száz hanglemezre hiteles népköltési anyagot vegyenek fel. Így született a híres Pátria lemez- sorozat, Lajtha László és Bartók Béla közreműködésének köszönhetően. 1945 után a rádió, a múzeumok és a közoktatás kereteinek kidolgozásakor, a színvonalas népi kultúra értékeit igyekezett képviselni. Egy magas rendű tradíció vonulatát látta a népi hagyományban. Ezt az értéket védte, és támogatott minden olyan régebbi vagy újabb keletű kezdeményezést, amely továbbfejlesztésüket szolgálta — a Röpülj páva mozgalomtól a nemzetközi néprajzi filmszemlékig. Az értékmegőrzés gondolatával indította útjára az azóta elkészült, ötkötetes Magyar Néprajzi Lexikont, az 1940- ben megindított Űj Magyar Népköltési Gyűjteményt, vagy az 1951 óta megjelenő Acta Ethnographica-t. Hozzáfogott 1949-ben a néprajzkutatás egészének átszervezéséhez, Társadalmi-történeti szemiéletű kutatásokra biztatta kollégáit. A kutatás terepe nemcsak a hagyományos, hanem az új, szocialista falu is. Ambicionálta a városi és a munkásfolklór kutatását. Iskolát teremtett zetközi elismerést szerzett a folklóristáknak, nagyobb lett a magyar kutatók és a budapesti iskola ázsiója, mint bármikor annak előtte. Megteremtette azt a bázist, amin folytathatjuk és folytatjuk is a munkát. Gyakorlatilag ma is ebből él a magyar kutatás. Természetesen az újabb kutatási eredmények ismerete elengedhetetlen a nemzetközi kapcsolatok ápolásához. A' nemzetközi kutatómunkába kezdetektől bevonta tanítványait, fiatal munkatársait, akik ma legalább három földrészre szétszóródva is sokat megőriztek egykori mesterük célkitűzéseiből. A hazai kutatásban olyan területeken is előbbre jutottunk, ahol Ortutay professzor legfeljebb csak a feladatok kijelöléséig juthatott el, de ő teremtette meg a feltételeit annak, hogy bizonyos folyamatok kibontakozzanak. Tudós-közéleti egyéniség A korszerű intézményhálózat, a kutatóintézet, a szabadtéri múzeum és a város központjába átköltöztetett Néprajzi Múzeum megszervezőséhez, 1987 után látott hozzá. Bár — elsősorban anyagi szempontból — kissé késő volt, mégis, az alapokat sikerült leraknia. — A tudományos kutatás terén egyéniségkutató módszerével iskolát teremtett. — A szemlélete volt korszerű: megpróbálta az adatközlő személyiségén keresztül a társadalmi környezet problémáit is felvillantani, felhívni a figyelmet a gondokra. — Sokszínű, művelt ember volt, de ebből minden korban akad több tucat. Mi tette sorsát kivételessé? — Századunkban valamennyi kisebb európai és Európán kívüli országban hasonló korszakot meghatározó életpályát igényelt és tett lehetővé a művelődéspoliti'kus-folk- lórista-etnográfus ötvözete. Amióta ezekben az országokban igazi kultúrpolitika van, mindig szükség volt a nemzeti múltat, a néphagyományt ismerő, de a politika tájékozódási pontjait is szem előtt tartó tudósokra. Herman Ottó parlamenti képviselő volt, Györffy István Te- leky Pál tanácsadója. , Hasonló kulcspozíciót töltött be Ortutay Gyula is. Mióta elment, hiányzik ez a fajta tudós-közéleti egyéniség. NAGY EMŐKE maga körül — Az ötvenes évek szelleme nemigen kedvezett a néprajztudománynak. — Az ellenforradalom után Ortutay professzor személyes kapcsolatait is latba vetve, mindent megtett azért, hogy kiemelje a néprajz- tudományt. abból a méltatlan helyzetből, amibe a személyi kultusz korszaka züllesztette. Tisztségei révén sokat utazott, bejárta a világot. Gyakran egymaga képviselte nemcsak a magyar kutatókat, hanem a szocialista tábort is. NemFestett népi bútorok Szentendrén, a népművészetek házában Pest megyei festett népi bútorokból rendeztek kiállítást a tavaszi fesztivál programjának részeként. Erdösi Agnes felvétele II RaeTTofTg Y E Lói Kern András és Eszenyi Enikő az egyik jelenetben KORÁNKELÖK. Mezőgazdászokról készítette tegnap délelőtt elhangzott riportműsorát Balogh István. A du- navarsányi Petőfi Termelőszövetkezet — szám szerint is sok — különféle képzettségű szakemberével beszélgetett életükről, mindennapjaikról. E beszélgetések füzéréből állt össze egy gondoktól sem mentes, mégis jól működő mezőgazdasági nagyüzem képe. .. Partnerei, ki-ki a maga módján, kivitel nélkül azt fogalmazták meg, hogy ennek a hatalmas mezőgazdasági üzemnek minden részében — a tehenészettől a barázdákba boruló szántóföldig, vagy éppen az elnök- helyettesi székig — minden poszton csak1 a tisztességes, jó munkának van becsülete. Erről beszélt az állatait annyira szerető, törékeny tehenészlány. a milliót érő traktor vezetője, s erről szólt a gazdaság egyik vezető szakembere is, amikor arról beszélt, milyen eredményesen törekednek arra, hogy a legjobb fiatal szakembereket hosszú távon is magukhoz — a gazdasághoz — kössék. NEFELEJCS. Kodály nem tudott eljönni, hogy meghallgassa a galga- hévizi asszonyok énekét — mondogatták szomorúan a falubéliek. Az .elmúlt nehány évtizedben mégis hírnevet szereztek maguknak dalaikkal, énekeikkel. Azzal, hogy szép népviseletükkel együtt nem vetkezték le ősi szokásaikat. Megőrizték. Lázár Katalin mikrofonja előtt vallottak az idősek arról, miként szeretnék mindezt továbbörökíteni? A Pávakor asszonyai boldogok amikor színpadra léphetnek, ha az ország más tájain énekelhetnek. Igazán mégiscsak akkor örülnek, amikor gyerekeik, unokáik ízlelgetik a hangsúlyt, a hanglejtést. Kérdezgetik, hogyan is volt annak idején? Megtanítják nekik először a gyerekdalokat, játékokat. Hagyományőrzés — szoktuk mondani minderre. A galgahévizieknél e szó tartalma igazán mély B. H. — Er. K.
