Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-23 / 69. szám
HÉTFŐN KEZDŐDIK A PARTKONGRESSZUS PEST MEGYEI VURG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MA, ÍZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGI ES A MEGYEI TINACS UPJI XXIX. ÉVFOLYAM, 69. SZÄM Ára: 2,20 forint 1985. MÁRCIUS 23., SZOMBAT PEST MEGYÉT KÉPVISEÍIIÍ A PÁRT KONGRESSZUSÁN (4-5. oldal) A KONGRESSZUS KAPUJÁBAN (9. oldal) Hasznos beruházás Pilisvörösvárott Felavatták a perEitduzzasztót Dr. Kapolyi László miniszter adta át a létesítményt Tegnap délelőtt isméit gazdagodott a népgazdaság egy 26 millió forintos beruházással. Hazai ásványkincsünket felhasználva, fontos és hasznos hőszigetelő habarcsot és vakolatot állítanak elő az új duzzasztóban, amely a legmodernebb technikával, teljes automatikával működik. Ugyancsak tegnap adták át a túlnyomóan saját fejlesztési alapból kiépített földgázvezetéket, amellyel a drága fűtőolajat tudják helyettesíteni. Az átadáson megjelent dr. Kapolyi László ipari miniszter, Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter, Krasznai Lajos, az MSZMP Pest megyei Bizottságának első titkára, Kovács László, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. A létesítményt dr. Kapolyi László adta át, Mező Barna, az Országos Érc- és Ásványbányák Vállalat vezérigazgatója ismertette részleteiben a vállalat, illetve a pildsvörösvári üzem munkamm WF Dr. Kapolyi László avatta (el az új (Izemet. A képen balról jobbra Krasznai Lajos és Kovács László, ját, eredményeit. A vendégeket az új műnél Zéman Imre, a pilisvörösvári üzem megbízott igazgatója kísérte. Az ünnepség alkalmával több dolgozót tüntettek ki. Mező Barna a Munka Érdemérem ezüst fokozatát, Jeskó Endre főmérnökihelyettes és Paul Vilmos lakatos csoportvezető, a Munka Érdemérem bronz fokozatát kapta. Többen részesültek kiváló munkáért és kiváló dolgozó kitüntetésben. (Részletes tudósításunk a 6. oldalon.) Választási elnökség alakult Meghatározták a feladatokat A Hazafias Népfront Országos Tanácsa a választójogi törvény alapján megbízta dr. Borics Gyulát, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, Budai László esztergályost, dr. Budzsúklia Mátyást, az MSZMP Központi Bizottsága közigazgatási és adminisztratív osztályának helyettes vezetőjét, Fekete Károlyné minőségcllcnőrt, dr. István Lajost, a Hazafias Népfront Vas megyei Bizottságának elnökét, Jassó Mihályt, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkárát, dr. Köpf Lászlónét, a KISZ Központi Bizottságának titkárát, dr. Molnár Bélát, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkárát, dr. Papp Lajos államtitkárt, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökét, Sevaracz Mátét, a bácsalmási Petőfi Tsz elnökét, Sólyom Ferencet, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkárát, hogy legyenek az Országos Választási Elnökség tagjai. A megbízást a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa megerősítette. Az Országos Választási Elnökség tagjai Losonczi Pál, az ESKÜT TETTEK L'sküszöm. hogy a választási elnökségben fcladato- mat a magyar nép érdelednek megfelelően, a törvényes rendelkezéseket megtartva, legjobb tudásom szerint teljesítem. A törvény értelmében így szól az eskü, amit tegnap Balogh László tanácselnök előtt tettek a megyei választási elnökség tagjai: Nagy Sándornó, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, dr. Barta Miklós, a Pest megyei Tanács vb-tj tikára, Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának alelnöke, Fodor László, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának titkára, Simon János, a megyei pártbizottság osztályvezetője. S a feladat, amelynek végrehajtására esküdlek, nem kevés. Közreműködnek a választások szervezésében és lebonyolításában, majd beszámolnak a megyei tanácsnak a választások eseményeiről, lefolyásáról, s minden másról, ami e keltő között van. Ok, ölen, akik tegnap esküt tettek, ott lesznek tehát e fontos belpolitikai esemény valamennyi mozzanatánál. Miért? Azért, mert választójogunk demokratizmusának igen jelentős biztosítéka az általuk képviselt társadalmi közreműködés. Igaz, hogy a választások lebonyolításában mellettük a társadalmi munkások ezrei — Pest megyében is százai — vesznek részt, igazolva az állampolgárok cselekvő készségét abban a törekvésben, amely a demokratizmus szélesítését tűzte célul ebben a hazában. A választási elnökség tagjai e nagy egészben a társadalmi ellenőrzést képviselik elsősorban, annak biztosítékát, hogy a választások során mindenütt érvényt szereznek a törvényességnek, s mind teljesebb körben vonják be a közügyek gyakorlásába népünk legszélesebb rétegeit. n, I« Elnöki Tanács elnöke előtt pénteken az Országházban letették az esküt. Az Országos Választási Elnökség megtartotta alakuló ülését, és tagjai sorából elnöknek dr. Papp Lajos államtitkárt, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnökét, elnökhelyettesnek dr. Köpf Lászlónét, a KISZ Központi Bizottságának titkárát, titkárnak dr. Molnár Bélát, a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál* titkárát választotta meg. A Hazafias Népfront illetékes bizottságainak megbízása alapján a fővárosi, a megyei, a városi, a fővárosi kerületi és a községi választási elnökségek tagjait is e tisztségük- . ben az illetékes tanácsok végrehajtó bizottságai megerősítették. Az Országos Választási Elnökség dönt a képviselőjelöltek elfogadásáról cs nyilvánosságra hozza döntését. Elbírálja az ország gyűlési választókerület székhelyén működű helyi választási elnökségnek a képviselőválasztás során végzett tevékenységével kapcsolatos esetleges kifogást. Közzéteszi a választás országos eredményét, és szükséges esetben pótválasztást tűz ki az ország- gyűlési választókerületben. Az MSZMP Segfeffsőbb fóruma Népünk várakozással tekint elé A Magyar Szocialista Munkáspárt 871 ezer tagját képviselő 935 küldött részvételével kezdődik meg március 25-én, hétfőn délelőtt 10 órakor a Budapest Kongresszusi Központban az MSZMP XIII. kongresszusa. A párt legfelső tanácskozó testületé széles körű előkészületeket követően ül össze: az elmúlt hetekben, hónapokban i— a szervezeti szabályzatnak megfelelően — alapszervezeti taggyűléseken, budapesti, kerületi, városi, megyei, illetve megyei jogú pártértekezleteken vonták meg a kommunisták az elmúlt öt esztendő mérlegét, s nagy aktivitással, alkotó légkörben vitatták meg a kongresszusi irányelveket. Az eszmecserék nyíltak, őszinték voltak, a párttagok felelősségteljes állásfoglalása az előkészületek során jó feltételeket teremtett ahhoz, hogy a kongresszus eredményesen végezhesse nagy fontosságú munkáját. A helyi vezető testületeket és a kongresszusi küldötteket is megválasztó tanácskozásokon társadalmi, politikai, gazdasági, ideológiai és kulturális életünk valamennyi lényeges kérdését behatóan elemezték, véleményekkel, javaslatokkal segítve a kongresszusi dokumentumok előkészítését. A párt legmagasabb fóruma értékeli a XII. kongresszus óta végzett munkát, számot ad az öt esztendeje hozott határozat végrehajtásáról, szól az eredményekről és elemzi a társadalmunkat napjainkban foglalkoztató problémákat. A kongresszuson a küldöttek a párt tagságának, a hazáért' felelősséget vállaló állampolgároknak a véleményét kifejezésre juttatva alakítják ki a politika további irányvonalát, határozzák meg a párt előtt álló feladatokat. Az MSZMP Központi Bizottságának a kongresszus napirendjére vonatkozó javaslata szerint a négynaposra tervezett munkaértekezleten Kádár János első titkár terjeszti elő a Központi Bizottság beszámolóját a XII. kongresz- szus határozatainak végrehajtásáról, a párt feladatairól, valamint a szervezeti szabályzat módosítására tett javaslatot. Ezután a küldöttek meghallgatják Gyenes Andrásnak, a KEB elnökének előterjesztésében a Központi Ellenőrző Bizottság jelentését. Tájékoztatás hangzik el a Fellebbviteli Bizottság munkájáról. A kongresszus a dokumentumok és a szóbeli kiegészítések fölötti vitát követően megválasztja a párt vezető szerveinek — a Központi Bizottságnak és a Központi Ellenőrző Bizottságnak — o tagjait. Az MSZMP tanácskozása nemcsak a párttagság ügye, a kongresszust egész népünk fir gyeimé kiséri. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom megtisztelő érdeklődése övezi pártunk XIII. kongresszusának munkáját. Ezt fejezi ki, hogy mintegy félszáz testvérpárt magas szintű küldöttséggel képviselteti magát a tanácskozáson. Budapestre várják a szocialista országok, valamint számos európai állam kommunista és munkáspártjainak, a fejlődő országok szocialista orientációjú marxista—leninista pártjainak delegációit; megfigyelőként jelen lesz több szocialista, illetve szociáldemokrata párt képviselője is. A pártfórum eseményeinek az egész ország a tanúja lehet: a sajtó, a rádió és a televízió naponta részletesen beszámol a tanácskozás munkájáról. A rádió helyszíni tudósításokat, hangképes összeállításokat sugároz a kongresszus eseményeiről. Hétfőn a Kossuth rádió 9.50-től közvetíti a Kongresszusi Központból a megnyitót. A mintegy másfél órásra tervezett Déli kr inika beszámol a délelőtti programról. majd az Esti magazin és a 22 órás híradás összefoglalja a tanácskozás első napját. Rendkívüli adásnap lesz hétfőn a televízióban. Tíz óra előtt néhány perccel kezdődő élő, egyenes adásban közvetítik a megnyitót, majd ismertetik a KB kongresszusi beszámolóját. Este 10 órakor jelentkezik a képernyőn a tv kongresszusi stúdiója, összeállítást nyújtva a nap eseményeiről. Kedden és szerdán — a szokásostól eltérően — rövidebb. 15 perces lesz a Tv-híradó, s 19.45-től mintegy 50 perces műsor tájékoztatja a nézőket a tanácskozás munkájáról. A kongresszus zárását ismét élő adásban sugározzák, este pedig összefoglalót adnak a vitáról, s ismertetik a választás eredményét. A nemzetközi közvélemény ugyancsak élénk érdeklődéssel tekint az MSZMP XIII. kongresszusa elé. Budapesten van már a baráti országok lapjainak, rádió- és tv-álloma- sainak, hírügynökségeinek számos tudósítója, forgatócsoportja, érkeznek a központi pártlapok külüntudósítói, A legfelsőbb pártfórum tanácskozása iránti figyelmet jelzi az is, hogy sok tőkés állam nagy befolyású sajtóorgánuma, rádió- és televíriótársaság küldte el munkatársát Budapestre. Érkeznek a külföldi delegációk A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására több testvérpárt küldöttsége már megérkezett Budapestre, az MSZMP XIII. kongresszusára. A Kambodzsai Népi Fórra dalmi Párt küldöttségét Chea Sim, a KNFP KB Politikai Bizottságának tagja, a Kambodzsai Népköztársaság Nemzetgyűlésének elnöke, a Kambodzsai Országépftési és Védelmi Hazafias Egységfront Országos Tanácsának elnöke veMcgszóEaínak a harsonák Díszszemle április 4-én Hazánk felszabadulásának 40. évfordulóján — a kialakult hagyományoknak megfelelően ELET Losonczi Túl, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Mohammad Ziaul Hak pakisztáni elnököt, a Pakisztáni Iszlám Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. Czinegc Lajos, a Miniszter- tanács elnökhelyettese fogadta Antonio Gavát. az Olasz Köztársaság postaügyi és távközlési miniszte/ét, aki Tóth Illés államtitkárnak, a Magyar Posta elnökének meghívására tartózkodott hazánkban. Csehák Judit, a Miniszter- tanács elnökhelyettese pénteken a Parlamentben fogadta a külföldön működő magyar baráti társaságok vezetőit, akik háromnapos budapesti tanácskozásukon hazánk politikai. gazdasági és kulturális életével ismerkedtek. — öt év múltán ismét megrendezik a fegyveres erők és testületek díszszemléjét Budapesten. Április 4-én délelőtt 10 órakor felhangzik majd a díszszemlére szólító harsona és a Dózsa György úton a fegyveres erők legkiválóbb tagjai vonulnak fel — jelentették be a magyar néphadsereg és a díszszemlerendező parancsnokság képviselői pénteken Budapestén az MN Művelődési Házában tartott sajtótájékoztatón. A díszszemle főpróbáját április 2-án reggel 7 órakor tartják. (Núrai István vezérőrnagy nyilatkozata a díszszemléről a 7. oldalon.) zeti. A delegáció tagjai: Say Chhun, a KNFP KB póttagja, a Kompong Speu megyei párt- bizottság első titkára és Chim Nguon, Kambodzsa magyar- országi nagykövete. A küldöttséget a budapesti légikikötőben Pozsgay Imre, a Központi Bizottság tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára fogadta. A Imoszí Népi Forradalmi Párt küldöttséget Phoumi Vona- vichit, az LNFP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnökhelyettese vezeti. A delegáció tagjai Souli- vong Phrasithidclh, az LNFP külügyi bizottságának elnökhelyettese, külügyminiszter-helyettes és dr. Khamphay Ras- my, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa Titkársága kulturális és szociális osztályának vezetője. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Ernszt Antal, az MSZMP KB tagja, a XX!. kerületi pártbizottság első titkára fogadta. Az Etióp Dolgozók Pártja küldöttségét Teszfaje Dinka, az EDP Politikai Bizottságának póttagja, pénzügyminiszter, vezeti. A delegáció tagja Giirma Tcsomc, a központi bizottság külügyi osztályának szekcióvezetője. A küldöttséget a budapesti repülőtéren Oláh István vezérezredes, a Központi Bizottság tagja, honvédelmi, miniszter fogadta.