Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-22 / 68. szám
NAGYKŐRÖSI ' jr A PEST MEGYE! HlRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLVAM, 68. SZÁM 1985. MÁRCIUS 22., PÉNTEK Tartották a rekordszintet 1984-ben is a konzervgyárban Az eredmény forrása a munka Bizonyára a gyárral együtt örül a város, amikor eredményeikről esik szó. Márpedig eredményekről számolhatunk he újra: az 1983-as rekord szinte fillérre megismétlődött tavaly is. S a 237 milliós eredmény értékét tovább növeli, hogy kifejezetten rosszabbodó közgazdasági környezetben, a megelőző évinél kedvezőtlenebb nyersanyagellátás mellett jött ez létre. Az eredményekről, s a hozzájuk vezető módszerekről Görbe Ferenccel, a Nagykőrösi Konzervgyár igazgatójával beszélgettünk. fi legjobb minőségre törekednek Kötözni való a sonka — Fő célkitűzéseink három pontban foglalhatók össze. Biztosítsuk a gazdálkodás eredményességét, ezen keresztül a dolgozóink jövedelmének növelését, valamint a dollárárbevétel minél magasabb szintre emelését. S hogyan valósítottuk meg ezeket? Ki véd- tük a költségnövekedést okozó hatásokat, méghozzá a termelés növelésével, valamint a termékszerkezet olyan átalakításával, hogy a nagyobb nyereséghányadot tartalmazó termékekből készítettünk többet. — Legnagyobb eredményünk, hogy tartani tudtuk az 1983-as nyereségszintet. S a dolgozók számára ez azt is jelenti, hogy a népgazdasági átlagot meghaladóan, 12,3 százalékkal növekedhetett a keresetük. — Mennyiben veszélyeztette a termelést a tavalyi időjárás? — A tervezett termelésnövekedést nem tette lehetővé, de az úgynevezett teljes keresztmetszetű adatunk 2,6, míg az árutermelésünk 6,5 százalékkal növekedett. Ez látszólag ellentmondás, de csak látszólag. Igyekeztünk minden kilogramm felvásárolt gyümölcsből, zöldségből a lehető legkevesebb veszteséggel a lehető legjobb minőségű és elad- hatóságú terméket előállítani. Erre annál is inkább szükség volt, hiszen zöldbabból a fele, uborkából negyven százaléka, paradicsomból egyharmada az. ami kiesett. A felvásárlási áraink is emelkedtek. Itt érdemes hangsúlyozni, hoev a mezőgazdasági termelők által sürgetett úgynevezett végtermékérdekeltség csak az átlagnál nagyobb nyereségességű egységeknek jelentene számottevő többletet. — Ezek alapján úgy is fogalmazhatunk, hogy az eredményesség forrása a munkában van. — Igen. Ha például termelékenységi mutatónkat nézzük, az 1983-as 30,34 tonnával szemben tavaly már 32,17 tonnára emelkedett az egy dolgozóra jutó árutermelés — hat százalékos növekedés ez! — ráadásul úgy, hogy közben átálltunk a 40 órás munkahétre. Ez azért is fontos, mert az úgynevezett általános költségeket meglehetősen nehéz leszorítani, az viszont járható út, a jelek szerint, hogy többet termeljünk. Belső szervezéssel — például azzal, hogy a technológiai vonalak sebességét összehangoljuk, szinkronba hozzuk. Az energiafelhasználási mutatókat is javítanunk kell, nagy eredményünk, hogy az utóbbi öt esztendőben huszonöt százalékot máris elértünk. Itt műszaki fejlesztéseket kell megvalósítanunk, új, kevesebb energiát felhasználó sűrítőberendeaeseket kell üzembe állítanunk. — A munkát viszont emberek végzik. Vajon megéri-e ma a konzervgyárban dolgozni? — Az adatok egyre inkább azt mutatják, hogy megéri. A néhány éve még tapasztalt munkáselvándorlás megszűnt, s a gyári fizetés ma már elismerést vált ki a városban. A mostani csaknem 37 napi (!) nyereségrészesedésünk is igencsak magáért beszél. Sőt, a létszámcsökkenéssel szemben ma már arról is beszélhetünk, hogy nő a dolgozók száma — egyébként termelési céljaink ezt egyértelműen szükségessé is teszik. Az elmúlt esztendők alatt igen sok kiképzett munkásunk hagyta itt a gyárat. Akkor jobb fizetést, munkakörülményeket találtak másutt. Most egyre többen jönnek visz- sza közülük, hiszen itt jobb a fizetés, s másutt sem jobb a munka. — Fontos tényezőként került szóba az export is. — Termékeink nagyobb hányadát exportáljuk. Rubelelszámolású piacra 56 ezeír 742, tőkés exportra 12 ezer 931, míg belföldre 23 ezer 217 tonna konzervet készítettünk. Az adatok szinte magukért beszélnek, ezért csak néhány kiegészítést teszek, így az almafeldolgozás beruházásával vállalt pluszfeladatunk túlteljesítését emelem ki. — Mi az irány 1985-re? — A vállalati gazdálkodási célkitűzések az eredményesség tartását, a személyi jövedelmek növelését, s az export dinamikus fokozását irányozzák elő — összhangban elmúlt két esztendei tevékenységünkkel. A célok elérésére a teljes keresztmetszetű termelést 5.7. az értékesítést 11,8 százalékkal tervezzük növelni. Ha mindez a tervezett költségszinten valósul meg, 208 millió 900 ezer forintos nyereség, biztosítható. Kiemelt feladatunk a dollár- árbevétel 7 milliós teljesítése. Ez a feltétele ugyanis annak, hogy több korszerű, tőkés relációból beszerezhető gépet megvásárolhassunk. — S milyen feltételek mellett? — Gazdálkodásunk eredményessége csak a hatékonyság további növelésével, javításával biztosítható. A termelékenység növelését műszaki berendezéseink üzem biztonságával, a kapacitások kihasználását a munka szervezettségével kell megteremteni. A gazdálkodás javítása az érdekeltség növelését teszi szükségessé minden területen. A személyi jövedelmeknél 5,5 százalékos bérszínvonal-emelést tervezünk. — Termelésünk, tervünk teljesítésekor jelenleg számos problémával is küzdünk. A ma ismert csomagolóanyag-ellátás mellett jelentős az üveghiá- nyünk, emellett szállítási korlátozások is jelentkeznek — vagonhiány stb. Bizonytalansági tényező az év további részében rendelkezésünkre álló energia mennyisége is. — Teljesen világos, hogy a vállalati célok teljesítéséhez a konzervgyári kollektíva összefogása szükséges feltétel — mondta végezetül Görbe Ferenc, a Nagykőrösi Konzervgyár igazgatója. Ballai Ottó Snüftöiilw A nagyteremben örült római vakáció. Színes, szinkronizált olasz filmvígjáték. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdióteremben Küsters mama mennybemenetele. Színes NSZK-film. (16 éven felülieknek!) Fél 6-kor. Egyre gyakrabban szóba kerül a családokban a közelgő húsvét ünnepe. A posta is felhívja figyelmünket, hogy idejében adjuk fel az üdvözlőlapokat, hogy odaérjenek. Gondot jelent ilyenkor az ünnepi ajándék megvásárlása, még nagyobbat a hozzánk érkező családtagok, rokonok és vendégek fogadása. A napokban a Kecskeméti utcán jártam, ahol az áfész élelmiszeráruház kirakatait tavaszi díszbe öltöztették. Gondoltam, bemegyek megkérdezem: hogyan készül az áruház az ünnepekre? — Annak ellenére, hogy üzletünkben mindig választékos, jó áruellátásra törekszünk, kiemelkedő gondot fordítunk vásárlóink ünnepi kiszolgálására — mondotta B.án- hegyesi Sándorné, az áruház helyettes vezetője. — A legjobb minőségű áruk beszerzésére törekszünk. Fontosnak tartjuk a házi sütemények készítéséhez a finom lisztet, a jó diót, mákot, csokoládét, kakaót és a többi hozzávalókat. — A jó ebédhez a húsipar mellett a Mészáros János Tszszel közös húsüzemünkből biztosítjuk a legjobb tőkehúsokat. Ugyancsak onnan kapjuk a füstölt húsokat, a hagyományos parasztsonkát, a kötözött sonkát és a körösi ízesítésű szalámi, kolbász és egyéb töltelékárukat. Emellett más üzemekből Is kapunk húskészítményeket, pl.: a kecskeméti Bameváltól és a hernádi Március 15. Tsz- től baromfihúsokat. — A szomjúság oltására bő választékban tartunk mindenféle üdítő italt, minőségi borokat, söröket, szörpöket és egyéb italokat. Á gyors ebéd készítéséhez vannak mirelit leves, hal és egyéb konzerv- kés zí t menyei n k. — Az elfoglalt háziasszonyok húsételt, süteményt és sült csirkét, valamint tortákat rendelhetnek nálunk. Kávékból és teákból is nagy a választék. ígéretet kaptunk, hogy az ünnepekre déligyü-. mölcsöt is kapunk. Ajándéknak díszdobozokban édes és sós sütemény, bonbon, táblás csokoládé és cukorkák bő választékban kaphatók. Igyekszünk elősegíteni, hogy vásárlóinknak jó ünnepe legyen. Aszódon rendezték a megyénkben hagyományos középiskolás női C-kategóriás egyéni tornabajnokságot, amelyen négy szereti előírt, korláton és talajon pedig szabadon választott gyakorlataikat mutatták be a résztvevők. Egyéni összetettben (14 induló közül) az első öt szoros versenyt vívott, és a végső elsőség csak sorsolással dőlt el: 1. Jakabfi Agnes (Nk. Toldi DSK) 53,3; 2. Csókás Ágnes (Nk. Toldi) 53,3; 4. Huszár (Nk. Gimnázium) 53,2; 6. Go- rócz (Nk. Gimnázium) 51,7: 7. Szigetvári (Nk. Toldi) 51,7 ponttal. Talajon és ugrásban Csókás, gerendán pedig Huszár Ildikó bizonyult a legjobbnak. ★ öt középiskola képviseletében (ebben benne volt mindhárom körösi intézmény 17 fiataljai is) vetélkedtek a Tol- di-tornacsarnokban a megyei férfi A-B-kátegóriás bajnokságon és C-kategóriás döntőben. Csapatban előírt, egyéniben ezenkívül szabadon választott gyakorlatokkal is szerepeltek a résztvevők, A körösiek — ahol elindultak — csaknem mindenütt jobbak voltak a vidékieknél. B-kategória, egyéni összetett: 1. Sinkó Zoltán (Nk. Szakmunkásképző) 110.6; 2. Kasza Tamás (Nk. Gimnázium) 110,2; 3. Bállá László (Nk. Gimnázium) 104,2; 4. Bognár (Nk. Gimnázium) 102,8; 6. ökördi (Nk. Toldi) 94,5 pont. Gyűrűn és talajon Kasza nyert, talajon holtverseny volt kettejük között, a többi három szeren Sinkó bizonyult a legjobbnak. C-kategóriás csapatversenyben: 1. Nk. Toldi (Fehér József, Sebestyén László, Tóth Ferenc, Balogh István, KecsA rendelőintézet igazgató főorvosa értesíti Nagykőrös, Kocsér és Nyársapát lakosságát, hogy a ' hétvégi orvosi ügyelet mellett, amely a Magyar utca 2. szám alatti körzeti orvosi rendelőben URH kocsival működik (telefon. 216>. szombat reggel 8 órától hétfőn reggel 8 óráig, a Kalocsa Balázs úti szakorvosi rendelőintézetben gyermekorvosi rendelést is tartanak 9—12-ig, szombat és vasárnap délelőtt, valamint fogorvosi ügyeietet szombat délelőtt. Az ügyeletes orvos szombat és vasárnap délelőtt 9—11-ig, és délután 4— 6-ig rendel, és nemcsak az injekciós kezelésre naponta bejáró betegeknek. Ismételten kérik a lakosságot, hogy az ügyeletes orvost csak valóban sürgős esetben hívják ki, mert az URH-kocsi- val nagy területet és távolságokat kell bejárnia. A gyermekorvosok készenléti konzi- liáriusi szolgálatot adnak a Kecskeméti út Lezárás — tere!és A Kecskeméti út átépítése a jobb idő beköszöntével folytatódik. így március 27-én lezárják a Szabadság téri torkolatot, előreláthatóan április 14-ig. A terelőútvonal-rendszer a már megszokott, Encsi út—Rákóczi út. Fokozott figyelmet kell tehát minden közelekcdőnek tanúsítania, annál is inkább, mert a lezárás után a forgalom kétirányú lesz a torkolatban. fi hagyományok szellemében lem vaktáhél, kottából C orradalmi hágyományalnak örököse ..., munkával, tanulással..., az ifjúság érdekeinek védelme., legyenek aktívak ... S bár a fenti szóösszetételek meglehetősen önkényesen kerültek egymás mellé, mégis mutatnak egyféle hangulatot, kérdéskört: az ifjúságot. Ilyentájt ez meg különösen időszerű, hiszen ünne- peljük a három tavaszt, a- márciusi ifjakat, a Tanács- köztársaság dicső napjait, s felszabadulásunkat. Városunkban mindez — szinte már hagyományosan — úgynevezett FIN Kupa keretében, KISZ-alapszerve. zeti vetélkedővel kezdődik. Most a TRAKISZ alapszervezete vállalta a kérdéskitalálók nehéz, s nem túl hálás szerepét, míg a tilibbi, a csaknem ötven alapszervezet meg elküldte három tanult főből álló csapatát a megméretésre, a konzervgyár ebédlőjébe. Ha csak azt írjuk, hogy a vetélkedő színvonalas volt, az avatatlan talán csak holmi tiszteletkörnek venné. Ha csak azt írjuk, nehéz volt, a kevésbé tájékozott élne a gyanúperrel, hogy úgyis mindegyik Vetélkedő az. Ha meg ótla- gosnak minősítenénk, úgy meg valótlant állítanánk.' Mert az igazság az, hogy ennek a vetélkedésnek hangulata volt. Ezt a legnehezebb megjeleníteni, így most nem is próbálkozunk vele, inkább apróságok felidézésével gondolunk vissza a történtekre. Az egységességre. Hogy időben kezdődhetett minden. Hogy zokszó nélkül tűrték a közel négyórás izgalmakat a résztvevők. Hogy a zsűri részrehajlás nélkül ítélkezett. Hogy a gyáriak milyen alaposan, ám végig a háttérben maradva segítkeztek. Arra, hogy a végső döntésre jóformán a mozgalmi élet derékhada maradt — tényleg, hogyan lehet nevezni a harminc körüli KISZ-eseket? — ezzel, meg ezzel is mutatva, jó helyre kerültek azok a bizonyos most nem kitűzött kitüntetések, elismerések. Arra, hogy éneklés előtt a csapattag visszakérdez: kottából vagy vaktából szóljon az a dal? Végeredmény: első helyen a konzervgyár Kállai Éva, másodikon a Toldi pedagógus, harmadikon a 21. sz. Volán alapszervezete végzett. p's hát az unalomig ismert mondás persze most is igaz maradt, mert vesztesek tényleg nem voltak ... b. o. • • ügyeletes orvosok keméti Ferenc, Nagy József) 263; 4. Nk. Szakmunkásképző (Kiss, Törőcsik, Fehér, Marton, Karsay) 230,8 pont. C-kategóriára egyéni összetett (27) ; 1. Nagy József (T) 53,6; 2. Kecskeméti (T) 53,1; 3. Balogh (T) 52,1; 4. Karsay (Sz) 52,7; 6. Tóth (T) 52,1 pont. Korláton Balogh, nyújtón Karsay, további 2—2 szeren Kecskeméti és Nagy szerepelt a legjobban. Tekézők Az 1984/85. évi NB III-as teke csapatbajnokság délkeleti csoportjának tavaszi nyitó fordulójában idegenben szerepeltek a körösiek. Az otthonában ellenfelük óriási faeredményt ért el, és leggyengébbjük is 437 fát ütött. Bat- tonyai Szövetkezeti SE—Nk. Mészáros Tsz SK 7-1 (2746- 2381 fa). Nagykőrösiek: Kovács 397, Mikulás 356, Szabó T. 383, Szabó B. 446 (1), Tóth F. 378, Lóczy 421. Pénteki sportműsor Kosárlabda. Gimnáziumi labdajátékterem, 15 óra: Nagykőrösi Gimnázium— Nagykátai Gimnázium serdülő és diák leány, 16.10: Nagykőrösi Gimnázium—Nagykátai Gimnázium ifjúsági női megyei bajnoki mérkőzés. Tekézés. Kecskemét: DU- TÉP B—Nk. Mészáros T?z SK B és DUTÉP ifi—Nk. Mészáros Tsz SK ifi, összevont megyei csapatbajnoki mérkőzés, s. z. Színház A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor: Mukányi. Bérletszünet. A szolnoki Szigligeti Színházban délután 3-kor: Sötét galamb, a Szobaszínházban fél 8-kor: Árulás. hétvégi ügyeletet vezető orvosoknak. Ügyeletvezető orvos, március 30-tól április 1-ig: dr. Bozlék Mihály, április 4—5-én dr. Lengyel György, április 6—8-án dr. Stark Károly, április 8—9-éij dr. Rozsnyói Ferenc, április 13—15-én dr. Mi- kó Miklós, április 20—22-érí dr. Kulin Sándor, április 27— 29-én dr. Bodnár Ferenc és május 1—2-án, dr. K. Kiss Dániel. Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvé1 mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, Jö barátoknak. ismerősöknek, szomszédoknak. a Nagykőrösi Építőipari Kisszövetkezet, valamint a Ceglédi Háziipari Szövetkezet vezetőinek és dolgozóinak, akik szeretett férjem. Cs. Kiss József te- metfsén részt vettek, sírjára koszorút. virágot helyeztek és részvétükké mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Cs Kiss család. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) K. L. B—ra Sporthírek Szabadon választott gyakorlatok Középiskolás tornászok A nagy körösi konfekcióbolt ajánlata: bakfisblúzok, 427 forintért és 468 forintért, tavaszi kabátok, 2520 forintért és 2310 forintért, bakfiskosztümök, 1200 forintért és 1730 forintért, tyfit«v^ valamint divatos női ruhák nagy választékban.