Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-21 / 67. szám

1985. MÁRCIUS 81., CSÜTÖRTÖK %?£írla] Kisházi Iván György váro­sunkban él. Kevesen tudják róla, hogy 1945. december 27- én az Ideiglenes Nemzeti Kormány, személy szerint Er­dei Ferenc és Teleki Géza, őt bízta meg a Magyar Vörös- kereszt Egylet megszervezésé­vel és vezetésével. Hogyan is történt mindez? Ludast elkerülik Történelmi pillanatok Együtt a Svéd Vöröskereszttel Menedéket nyújtottak az üldözötteknek — Jó volna egy ló is, hogy az orvos a fekvő betegeket is fel tudja keresni. A tiszt nem válaszol. Másnap teherautó érkezik felipakolva. Gyógyszerek, or­vosi, fogorvosi műszerek, köt­szer, élelmiszer, csokoládé. A telep vezetőjének egy üveg grúz konyak. — Ütban van a ló is — mondja a kocsiparancsnok főhadnagy az elképedt tol­mácsnak.! Valóban, délután megérke­zik egy kozák lovas egy ve- zetéklóval. És papírokkal, amelyeken az áll, hogy a négylábút a Vörös Hadsereg adta, nem rekvirálható. December utolsó harmadá­ban újból teherautó áll be az udvarra. A vöröskeresztes te­lep vezetőjét keresik. Felülte­tik a szovjet katonák közé. Kisházi Iván György szomor- kodik a földig rombolt szolno­ki vasútállomás láttán. Né­hány perc pihenő után máris továbbrobognak. A teherautó lassan cammog át az ideig­lenesre épített Tisza-hídon. Kisházi Iván György elalszik. Arra ébred, hogy a katonák nevetve rázzák. Este van. Egy főhadnagy zseblámpájának fé­nyében lépked le a hágcsón. Géppisztolyos őrhöz kísérik. A tiszt ott mond valamit, majd int, hogy kövesse. A forgóajtó után sűrű szövet­függönyt húz félre. Fényözön csap a szemekbe. Csizmás magyarokat és ma­gas rangú katonákat lát. Rá­jön, hogy az Aranybika szál­ló előcsarnokában áll. Nemes József őrnagy, a moszkvai fu­tár lép elébe. Ö az eligazító. Régi barát öleli át, Erdei Fe­renc. A naptár december 21- et mutat. Másnap megalakul az Ideiglenes Nemzeti Kor­mány. S alig egy hét múlva Kis­házi Iván Györgyöt megbíz­ták a Magyar Vöröskereszt Egylet megszervezésével. 1944. november 18-án Lu­dason tartózkodott. A köze­li Detken székelő német pán­célos főparancsnokság lázas sietséggel hagyta el jól fel­szerelt irodáit. Ami mozgat­ható volt a környéken „utá­nuk ment”. Ludas községet azonban elkerülték a fasisz­ták. Tudták ugyanis, hogy szökött honvédekből, vasuta­sokból, és más elszánt fér­fiakból verbuválódott nem­zetőrség védi a lakosság ér­tékeit. Pedig a falu közismer­ten fontos volt a Horthy­rendszer számára. Jurcsek úrnak, a behajtási miniszter­nek a magánérdekeltségei fe­küdtek itt. Nagy vasútállo­másán raktárak, mellette gőzmalom és olajsajtoló ál­lott. Ludas közepén egy domb tetején terpeszkedett Bökönyi László belügyminiszter kas­télya. A padlásról a három kilométeres egyenes úton a vasútállomásig lehetett lát­ni. A kémény mellett egy svéd és egy vörös keresztes lo­bogót lengetett a szél. A kas­tély idős úrnőjét ugyanis Kis­háziék megnyerték a tervük­nek. Svéd vöröskeresztes te­lepnek nyilvánították a bir­tokot. Az épületben berendez­tek egy gyermekkórházat és orvosi rendelőt. Befogadták a szökött katonákat, ide vonul­tatták be a leventéket. Land- let Waldemár professzor és Beraadot Folke gróf, a svéd Vöröskereszt elnöke már a nyár folyamán ellátta őket a védelmet jelentő papírokkal. Szereposztás De hogyan került Kisházi Iván György Ludasra? Már­cius 19-én majdnem letartóz­tatta a német biztonsági szol­gálat. Négy napig Pesten búj- kált, majd leutazott a Heves megyei községbe barátjához, dr. Ben gyei Gyulához. Róla tudta, hogy haladó gondolko­dású, németellenes és meg­bízható. Kisházi lassan lemászott a padlásról. A gazdasági udvar felé vette útját. Az egyik burgonyás verem ajtajáról köveket rakott félre, felnyi­totta, zseblámpájával bevilá­gított, kisegítette a szovjet katonát, majd még három borostás arcú férfit. Kiosztot­ta a szerepeket: ön főorvos lesz, ön gyógyszerész és tol­mács, hiszen kárpátaljai. Az első feladata az, hogy mond­ja meg Szergejnek: vége a bujkálásnak, néhány óra múl­va üdvözölheti bajtársait, ön pedig — fordult a harmadik férfihoz —, mostantól a vö­röskeresztes telep műszaki ve­zetője. A Visontáról szökött munkaszoll-gálatosok az orvosi szobában megmosakodtak, megborotválkoztak. Az óra háromnegyed tizenkettőt mu­tatott. Ebédnél Szergej ült az asz­talfőn. A vöröskeresztes te­lep lakói végeztek a levessel, amikor kivágódott az ajtó és három géppisztoly csöve né­zett a tálakba. Ä következő pillanatban összeöielkeztek a szovjet katonák. L6 a frontról Rövidesen parancsnokot kaptak a nemzetőrök és le­venték. Egyre növekedett az ápoltak száma is. December­ben látogató érkezik. Mali- novszkij marsall orvoskari főnöke a vendég. Tetszik ne­ki a telep. — Mire van szükségük? — kérdezi. Összeállítják a gyógyszerek jegyzékét. Cukor, liszt, rizs, néhány fűszer egészíti ki a tekintélyes listát. Amikor az autónál búcsúzkodnak, vala­ki bátortalanul -megszólal. Kávéház a könyvtárban A Művelődési Központ és Könyvtár klubövezetének egy ré­szében hagyományos kávéházat alakítalak ki. A mintegy 89 négyzetméteres helyiségben most szerelik a falikarokat és lámpákat SZENTENDREI t/ariap A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Gazdag és konkrét munkaterv Egészségünk megóvása Elkészült a város és körzete ez évi egészségnevelési mun­katerve. Az első olvasásra ki­tűnik, hogy gazdag és konk­rét. Csak vázlatosan soroljuk fel a főbb célokat! Az orvosok, ta­nárok, a Vöröskereszt aktívái, a Hazafias Népfronttal és az egészségnevelési megbízottak­kal együtt harcot indítanak az egészséges életmódért, az al­koholizmus, a túlzott gyógy­szerfogyasztás, a fizikai inak­tivitás, a káros szenvedélyek ellen, az indokolatlan orvosi vizsgálatok csökkentése érde­kében. Szólni kívánnak minden korosztályhoz, az óvodásoktól az öregekig. A kiemelt terüle­teik az iskolák, munkahelyek, a népfrontkörzetek, közműve­lődési intézmények, klubok. Módszereik: előadások, vetí­tések, továbbképzések, szóró­lapok, személyi felvilágosítás. Március alkoholizmus elleni hónap, áprilisban (hetedikén) lesz az egészségügyi világnap, május 8-án a vöröskeresztes világnap, októberben főként az idősek problémáival foglal­koznak, november a táplálko­zás és testápolási hónap, ekkor lesz a 16. szentendrei egészség- nevelési konferencia. Témája: Mozgással az egészségért. 1985­ben, de később megjelölt idő­pontban rendezik az egészség- nevelési hetet. Az esztendő egyébként az ifjúság nemzet­közi éve. A felsorolásunkból nem ma­radhatnak ki a negatívumok sem. Az például, hogy kevés a programokat ismertető szóró­anyag. nyomtatvány. Egy pla­kát ma már húsz forintba ke­rül. Az új egészségnevelési fil­meket a településeknek meg kell vásárolniuk. Van ugyan egy megyei filmtár Aszódon, de állományának többsége el­avult. Külföldön már video­technikával „gyúrják” az em­bereket. Nálunk alig van egészségügyi videofilm. A mindnyájunkért folyó munkát legstílszerűbben az egészségügyi világnap mottó­jával zárhatjuk. Az egészséges ifjúság a legjobb erőforrá­sunk! Irónvázak Korszerű fröccsöntő gépeken készülnek az ICO-ban a go­lyóstoll- és rostirónvázak a Hírek a város életéből« B Emlékverseny. Felszaba­dulási körzeti teke emlékver­senyt rendeznek április hato- dikán reggel nyolc órától a Szabadkai út 9. szám alatt ta­lálható tekepályán. Csapatok Szervezési változások Megszűntek a panaszok Évekkel ezelőtt sok panasz érkezett a különböző települé­sekről a Pest megyei Temet­kezési Vállalat munkájára. Ezért vártuk kíváncsian, hogy Egy szabályos életút Felelősség a holnapért B ékés idők neveltje dr. Berdár Béla. Mindössze 43 éves, s eddigi életútja mentes a vargabetűktől. Somogy megyé­ben, parasztcsaládban született, Kaposváron gimnáziumba járt, Sopronban elvégezte az erdészeti egyetemet. Dolgozott tervezőirodában, volt környezetvédelmi kérdésekkel és a köz­jóléti erdőprogrammal foglalkozó minisztériumi tisztviselő. Másfél éve a Pilisi Parkerdőgazdaság igazgatója. Idegen nyel­veken beszél, s bár gyakorlati szakembernek vallja magát, tu­dományos kérdésekkel is foglalkozik. Technokrata! — foghatnánk rá, de ez a jelző sokak fülében negatívumot is takar. Ámde, ha úgy tekintjük, mint a dolgo­kat a praktikus oldaláról közelítő, felkészült, alapos ember tu­lajdonságait jelző szócskát, talán Berdár Béla sem tiltakozik a titulus ellen, hiszen maga is arra törekszik, hogy vállala­tánál o szellemi és fizikai teljesítmény legyen az elsődleges értékmérő. Természetes, hogy egy rövid beszélgetés során is szóba ke­rülnek a sajátos, a funkcióból, a hivatásból adódó gondok. Az erdőpusztulás, amely immár összeurópai problémát jelent. Az erdő közjóléti funkciója, melyet a Pilisen kívül más erdőgaz­daságokra is ki kell terjeszteni, hiszen az itteni parkok már aligha képesek több embert fogadni. Vagy a megtorpant mű­szaki fejlődés, mely gátjává lett a favagyon jobb hasznosítá­sának, s természetesen szó esik a szabályozásról is, amely a szakember szerint mesterségesen alulértékeli a fát. E véleményekkel se vitatkozni, se teljesen egyetérteni nem tudok. Annál inkább azokkal a társadalmi kérdésekkel, ame­lyek megoldása nélkül az általam az előbb technokratának ti­tulált igazgató szerint nem lehet a gazdaság jövőjéről sem be­szélni. Közülük az első általában az ifjúság, s ezen belül Is a műszaki értelmiség helyzete. Nélkülük ugyanis aligha lehet megvalósítani a magyar gazdaságban szerkezetváltást. Már­pedig ha nem beszélünk róla, akkor is igaz, hogy az ifjúság je­lentős része nem. találja helyét, nem érez felelősséget a jövő­jéért, mert ma az egzisztenciateremtés, a lakás utáni hajsza köti le energiáik jelentős részét. Másodállás, mellékfoglalkozás mellett csak keveseknek marad ereje szakmai továbbképzés­re, tervek kovácsolására. S ez nemcsak az elpocsékolt szemé­lyes sorsok miatt sajnálatos, hanem azért is, mert a társada­lom által befektetett tőke sem térül meg hatékonyan. Az igazgató saját munkahelyén is tapasztalja az új vál­lalkozási formákkal kapcsolatos ellentmondásokat. Véleménye szerint hasznosságukat vitatni éppoly hiba lenne, mint azt ta­gadni, hogy egyelőre nem sikerült őket harmonikusan illesz­teni a gazdaság egészébe. Olyan átalakulást kell célul tűzni, amelyben a főmunkajdőben megtermelt javak elegendőek a tisztességes megélhetéshez. S csak aki ennél többet akar, an­nak kelljen vállalkoznia különmunkára. A Pilisi Parkerdőgazdaság igazgatója, dr. Berdár Béla. az MSZMP XIII. kongresszusának küldötte e gondolatok jegyé­ben készül a kiemelkedő jelentőségű tanácskozásra. Cs. A. a csobánkai végrehajtó bizott­ság milyen észrevételeket tesz a szentendrei kirendeltség te­vékenységével kapcsolatban. Mindenekelőtt egy szervezési Változásról kell szólni. A já­rások megszűnésével Pilisvö- rösvár és vonzáskörzetének öt községe is a szentendrei ki- rendeltséghez tartozik. Ez lé­nyegesen megnövelte az itt dolgozók tennivalóit, ugyan­akkor a létszámuk alig emel­kedett. mert évek óta nincs új jelentkező. (Most is hiányzik gépkocsivezető, kísérő, előadó.) S most arról, hogy mit hall­hattunk a végrehajtó bizottság ülésén. Az érvényben levő rendel­kezések értelmében halottszál­lítással és exhumálással csak a temetkezési vállalatok fog­lalkozhatnak. A lakáson el­hunytakat 16 órán belül köte­les a temetkezési vállalat a ravatalozóba szállitani. Tele­fonon nem lehet bejelenteni az igényt, minden esetben a halott hozzátartozóinak kell megjelenni az irodában. Csobánkán' az 1700 lelkes községben 1984-ben huszonkét temetés volt. Gondot jelentett a ravatalozóban a hűtő hiá­nya, emiatt nyáron az elhuny­takat esetenként Szentendrére szállították, s a temetésig ott helyezték el. A községből nem érkezett elmarasztaló észrevé­tel a kirendeltség dolgozóinak munkájára. és egyéni versenyzők indulhat­nak. A hattagú csapatok neve­zését március 30-ig a körzeti tekeszövetség (Szentendre, Rá­kóczi Ferenc út 3. szám) címé­re kell beküldeni. A csapaton­ként! nevezési díj 300 forint, amely a verseny színhelyén fi­zetendő. A rendezési költsége­ket a városi tanács MES-osztá- lya, a részvételi díjat a nevezők fizetik. Az első három helye­zettet csapatban és egyéniben is éremmel és oklevéllel jutal­mazzák. Tornacipő használata kötelező! A sorsolást a 8 órai megnyitón ismertetik, ezért a versenyzőknek ott kell lenniük a megnyitón! Ü2 Véradás, önkéntes vér­adónap lesz március 28-án a Liget utca 1. szám alatti ren­delőintézet gyermekgyógyásza­tának helyiségeiben. A szerve­zők kérik az önkéntes véradó­kat, hogy minél nagyobb szám­ban jelenjenek meg! 18 Költöznek. Beköltözhetnek a lakók a Rákóczi út 9. szám alatt épült lakásokba. Már iha­tó a víz, beszerelték a kály­hákat is. A lakók a bérleti szerződések megkötése után foglalhatják el az otthonaikat. Tanfolyam. Motorcsónak­vezetői tanfolyamot indít a PMKK és a Viking sport gaz­dasági munkaközösség március 28-tói az ifjúsági klub helyisé­geiben. (Somogyi—Bacsó part 12.). A tanulmányi idő két hó­nap. Hetente kétszer négy órá­ban — kedden és csütörtökön — tartanak foglalkozásokat. Jelentkezni a helyszínen és a PMKK-ban lehet, vagy a 11- 220 és I0-294-es számú tele­fonokon. H Ügyelet. Március 24-én dr. Erdélyi Géza (Budakalász, Arany János út 6.. telefon: 06- 26-20 362) tart állatorvosi ügye­letet. Szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig — első­segélynyújtásra — a fenti szá­mon hívható. Környezetünk szépítése A városi tanács április 4-ig tavaszi környezetszépítő ak­ciót szervez. Azt kérik a lakosságtól, a vállalatok és intézmények dolgozóitól és a tanulóifjúság­tól, hogy a tanácstagok és la­kóbizottságok vezetésével ve­gyenek részt a járdák tisztán tartására, gaztalanítására, ár­kok és átereszek szabaddá té­telére, az illegális szemét el­szállítására indított társadal­mi munkában. A környezetszépítő időszak alatt tavaszi fásítást is szer­veznek. A tanácstagok felada­ta, hogy a csemeteigényeiket a GAMESZ-nek a 11-965-ös te­lefonszámon jelentsék. A GA- MESZ a kért időpontban a helyszínre szállítja az igényelt facsemetéket. A rendelkezésre álló növények korlátozott száma miatt azonban a tanács kizárólag közterületre tud fács- kákat biztosítani. Az oldalt irta: Vicsotka Mihály Fotó: Erdős! Ágnes

Next

/
Oldalképek
Tartalom