Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-19 / 65. szám

1985. MÁRCIUS 19., KEDD Fiatal dalosok találkozója Rettegés nélkül élni Örömmel vették kézbe a könyvet Iskola * romok kSzatt Idén 13. alkalommal rende­zi meg Székesfehérváron a fiatal dalosok találkozóját a KISZ Központi Bizottsága, a Népművelési Intézet, a KISZ Fejér megyei és Székesfehér­vári városi Bizottságia, Szé­kesfehérvár Városi Tanácsa és a VeKnsaky László ifjúsá­gi és úttörőház. A seregszemle célja az új dalmozgalom népszerűsítése, eredményeinek áttekintése, a fiatal dalosok tapasztalatcse­réjének segítése. A rendezvényre saját szer­zeményű mozgalmi, forradal­mi, közéleti és békedalokkal, valamint feldolgozásokkal, megzenésített versekkel, a népzenét alkotó módon fel­használó művekkel, folkdalok­kal nevezhetnek a jelentke­zők. A felsoroltak nem vo­natkoznak már megírt zenei művek, müdalok, népzenék változatlan reprodukálására. Együttesenként, szólistán­ként tízperces műsorösszeállí­tásokkal lehet nevezni, mel­lékelve a dalok szövegét. A pályázók akusztikus vagy elektromos hangszerkíséretet egyaránt alkalmazhatnak. A nevezési lapokat és a dalszövegeket 1985. május 1- ig kell eljuttatni a Népmű­velési Intézet tánc- és zenei osztályához (1011. Budapest Corvin tér 8.). A jelentkezők a borítékra írják rá: „FDT”. Nevezési lapok a megyei KISZ-bizottságoknál és a megyei művelődési közpon­tokban szerezhetők be. táncegyüttes is. A kiegészítő programok általában ahhoz a megyéhez, tájegységhez kötőd­nek, ahonnan a színiház jön. Három könyv A műsortervben szerepel még a veszprémi színház ven­dégjátéka. Űk Sőtér István Júdás című drámáját játsszák. A Stúdió K három középkori komédiával mutatkozik majd be. A július 6-i szombat a Baranya megyeieké lesz. Dél­után a bóbita bábegyüttes, es­te pedig a Pécsi Balett lép fel. A művelődési háziban busó maszkokat és jelmezeket állí­tanak ki. A baranyai sváb éte­leket a Nádor Szálló főezaká- csa készíti majd. Mint eddig minden évben, idén is ellátogat Zsámbékra a Fáklya Táncegyüttes, az OKISZ Erkel Művészegyütte­sének csoportjai és a debre­ceni Alföld Színpad. Érdekes programot ígér az utolsó — július 27-i — szombat is. — A p ilisvörösvári német nemzetiségi táncegyüttes és az NSZK-beli Gerlingenből érke­ző hagyományőrző csoport lép fel ezen a napon — mondja Bicskei Gábor. — A háború után Zsámbékról kitelepített mintegy hatezer német család egy jelentős csoportja ebbe a kisvárosba került. Kapcsola­tuk azóta sem szakadt meg a faluval, rendszeresen járnak haza az öregek, a gyerekek, de még az unokák is. Egyesüle­tük van, ápolják az itteni ha­gyományokat, eddig három könyvet adtak ki Zsámbékról. Ők kérték, hogy fölléphesse­nek a zsambéki szombatok műsorában. Miből futja? Ha mindent összeszámolunk, 35-40 programból áll a ren­dezvénysorozat. Fölmerül ben­nem a kérdés: hogyan képes ezt két ember tető alá hozni? S főként miből finanszírozzák a vállalkozást, hiszen egy-egy színházi produkció ára har­minc- és százezer forint között mozog. Aligha telhet erre a művelődési ház évi 260 ezer forintos állami támogatásából, még akkor sem, ha a bevéte­leket is számításba vesszük. A kérdésre cinkosan össze­mosolyognak, majd Bicskei Gábor válaszol. — Személyes kapcsolatok, ismeretségek, barátságok nél­kül semmire sem mennénk. Az alapvető segítséget a falu ad­ja. Ha az itt élők, a helyi ter­melő üzemek — a töki tsz, a Pemü — nem álltak volna mellénk, nem valósíthattuk el. A folyosó — mint megál­lapították — valószínűleg nem volt teljesen zárt az udvar fe­lé, hanem a középkori kolos­torok kerengőjéhez hasonlóan oszlopos, árkádos lehetett. Ezt igazolják a falalapozások, amelyek a ház többi részé­hez képest meglehetősen se- kélyesek. Találtak (bolygatott állapotban) padlófűtésnél használatos téglákat és tubus­töredékeket is. amelyek a fa­lakban vezették a meleg le­vegőt. Operabalett V endégszereplés Április elején a Szovjet­unióba utazik a Magyar Ál­lami Operaház balettegyüttese. Magyarország felszabadulásá­nak 40. évfordulója alkalmá­ból megrendezendő magyar kultúra napjai keretében négy alkalommal lép fel a Moszkvai Nagyszínházban. Április 2-án, a kulturális na­pok megnyitó ünnepségén, va­lamint április 3-án Hidas— Seregi: A cédrus című művét tolmácsolják, április 5-én és 6-án Bach—Fodor: E-dúr he­gedűversenyét, Hindemith— Seregi: Kamarazene No. 1., Dohnányi—Seregi: Változatok egy gyermekdalra, valamint Haydn—Kylián: Szimfónia D-dúrban című művét táncol­ják el az együttes tagjai. volna meg elképzelésünket. De a SZOT-tal, az OKlSZ-szal is olyan a kapcsolatunk, hogy sok előadást kedvezményes áron, esetleg ingyen kapunk. Ez komoly segítség, kétség­telen. De még mindig nem lá­tok tisztán. Arra kérem Má­tyás Irént, számoljunk együtt: mire és mennyit fizettek ki tavaly, végül mennyi jött be a jegyek árából? Pozitív mérleg — A technikai kiadásokat — nézőtér, színpad, elektromos áram, szállítás — 380 ezer fo­rintra tehetjük, a személyi ki­adások, tehát a tiszteletdíjak összege 240 ezer forint volt, ehhez jött még 47 ezer forint propagandaköltség, összesen tehát több mint 650 ezer fo­rint. Ez rengeteg, de: a tech­nikai költségekből mindössze 45 ezer forintot fizettünk ki, a többi társadalmi munka: az üzemeké és a falúé. A tiszte­letdíjakból leszámíthatjuk a már említett hirdetések össze­gét. A megyei tanácstól 95 ezer forint támogatást kap­tunk, a jegyekből 75 ezer jött össze. — Ha mindezt összeszámo­lom, a konkrét készpénzkiadás 157 ezer forint volt, a bevétel és a megyei hozzájárulás pe­dig 170 ezer. A mérleg tehát pozitív. — Igaz, ha így nézzük, a vállalkozás még hozott is mintegy 15 ezer forintot. De még egyszer hangsúlyozom, ez csak a falu önzetlen segítségé­vel és különböző egyesületek kedvezményes tarifájával volt lehetséges. Kérdés azonban, hogy meddig lehet ezt csinál­ni. A kezdeti lelkesedés »agy energiáikat szabadított föl, de vajon örökké tart-e? A VAROS PEREMÉN. Frappáns riporteri ötlet, az elmúlt negyven év változásait a város peremén keresni. Nem az új lakótelepeken, ha­nem azokban a városrészek­ben, szűk utcákban, ahová fél évszázada még azok szorultak, akik a társadalomnak is perifé­riáján érezték magukat. Szél Júlia sorozatának ed­digi darabja s ez a mostani legutolsó is, amely Sopronban készült, képes volt tetten érni a történelmet a külvárosok házai között. Beszámolni az emberi sorsok alakulásán ke­resztül mindarról, amire jog­gal lehetünk büszkék, de nem elrejtve azt, hogy adóssá­gaink is vannak jócskán. Ez a soproni külváros is maradt, ami volt. Évtizedekig nem jutott se pénz, se figye­lem arra, hogy az itt élők sor­sán is lendítsen a közös aka­rat. A házak egy része ma is vizes, az utcákon térdig ér a sár. De az egyszobás lakások kibővültek, víz, gáz került a kerületbe, s ha talán nem is oly mértékben, mint szeret­nénk, de változott a közgondol­kodás is. Szél Júlia optimista alkat, szívesen keres és talál olyan közokulásra való története­ket, amelyek az élet szebbik Még szinte hallatszott a gépfegyverropogás zaja, a bombák dörrenése Budapest romjai között, s alig néhány kilométerrel odébb százak és százak pusztultak el naponta, de a pincékből kiszabadult élet követelte a maga jogait. A városokban, apróbb, na­gyobb településeken elkezdőd­hettek a régen várt hétközna­pok. A nem teljes körű béke első napjaiban mindig erős hitű anyák vették útjukat a kórhá­zak felé. Kezükben bőrönd, benne a szükséges ágynemű, férfiingből szabott pelenkák, ütött-kopott csecsemőholmik, s külön szatyorban az a né­hány hasáb fa, amellyel a szü­lészet folyosóján elhelyezett üstben levő vizet forralhat­ták. Lassan, gyalogosan, időn­ként megpihenve, egyedül ha­ladtak a hosszú úton, hiszen a férj a romeltakarító brigád­ban dolgozott, vagy éppen az újonnan alakult rendőrség kötelékében teljesített szolgá­latot. Parancs a tanulásra A fölszabadult települése­ken a városparancsnokok első rendelkezéseikben munkára szólították az embereket, ki­nyittatták az üzleteket és az iskolákat — gondolván a na­gyobbacska gyerekekre, akik­nek a tanulás vált legfonto­sabb kötelességükké. Meg kel­lett kezdeni az oktatást. Ez a látszólag egyszerűnek tűnő ki­jelentés azonban korántsem bizonyult annak. Hiszen azok­ban az iskolákban, amelyeket nem bombáztak le, szükség­kórházat rendeztek be a há­ború alatt, vagy foglyokat zsúfoltak össze térmeiben, esetleg katonák táborhelyéül szolgáltak. A fagyöskodók el­tüzelték a padokat, a táblá­kat, sok helyütt — mint pél­dául Nagymaroson — még a parkettát is- A szovjet pa­rancsnokság minden segítsé­get megadott a lelkes pedagó­gusoknak. Beüvegezték a tö­rött ablakokat, vagy ha erre nem volt mód, hát bedeszkáz- ták, hogy ne fázzanak meg a kisdiákok. Az iskolák megnyitásáról szóló parancs Érden is napvi­lágot látott Juhász Vilmosné nyugdíjas tanítónő, aki nem­zedékeket oktatott ebben a di­namikusan fejlődő városban, így emlékezik vissza erre az időre: — Amikor fölkérték a taní­tókat, hogy lássanak munká­hoz, hárman, vagy négyen je­lentkeztünk a tanácsházán. Viszonylag jó helyzetben vol­oldalát mutatják meg a hall­gatónak. Ha most a negyven évről szóló példázatok során mégsem csak ilyen riportokat hallhatunk, azért hiba lenne a szerzőt okolni. Számvetést csak úgy érdemes csinálni, ha a tartozik és követel rovato­kat egyaránt kitöltjük. HAZUNK TÁJA. A réteg­műsorok skatulyájába lehetne sorolni ezt a rendszeresen je­lentkező összeállítást, hiszen elsősorban a háztáji gazdál­kodás kérdéseinek jár utána. A réteg azonban, amely ama­tőr vagy hivatásos módon foglalkozik a kertészkedéssel, állattenyésztéssel, milliókra rúg, s még több azoknak a száma, akik termelvényeik, a primőrök, zöldségek és gyü­mölcsök, ízletes húsáruk fo­gyasztójaként érdekelt a me­zőgazdaságban. A Házunk tája egy tanács­kozás kapcsán most ismét egy közérdeklődésre számot tartó kérdésre kereste a választ: a már-már megfizethetetlenül magas árak ellenére miért éri meg egyre kevésbé a ház­tájikban kertészkedéssel fog­lalkozni? Egyre többen állítják, hogy a haszon nem azoknál csapó­dik le, akik megtermelik a tunk, mert nálunk valameny- nyi iskolaépület épségben ma­radt. Képzelje, még villa­nyunk is volt! Hihetetlen bol­dogságot jelentett számomra a béke, s az a tény, hogy mintegy hat hónapi szünet után ismét gyerekek között le­hettem. Tudja, a tanítóképző elvégzése után Zalában kezd­tem, osztatlan osztályom volt, nyolcvan tanulóval. Aztán férjhez mentem, s Tárnokra kerültünk. A férjem a postá­nál dolgozott, ide-oda helyez- gették, s így leltem immár végleges otthonra — még 1942-ben — Érden. Harmincöt évi tanítás után mentem nyug­díjba a tusculánumi iskolából. Ez a háború alatt három tan­termes iskola volt, váltakozó tanítással. A negyedik osztály elvégzéséig jártak ide a kicsik. Jómagam mindig elsősökkel foglalkoztam. Tanítottunk, amíg lehetett. Légiveszély Ide­jén hazaküldtem az apróságo­kat, mert nem volt légópin- cénk. Másnap aztán kilelt a hideg, amikor elmesélték, hogy integettek a pilótának... Napi fél kréta — Végül elérkezett az az idő, amikor már nem kellett félni. Félelem helyett viszont akadtak más — bár kelleme­sebb — gondok. — Mint mondtam, az épüle­tek álltak. Kályhánk is volt, tüzelőnk viszont nem. A gye­rekek hozták a fát, a rozsét, amivel begyújthattunk. A be­iratkozásnál rögtön néztem a kis elsősök haját, ruházatát, s ha valakin élősködőt találtam, azt azonnal kezelésbe vette a védőnő. Megviselte a háború ezeket a kicsinyeket• Volt olyan tanítványom, aki meg­ijedt egy légitámadásnál és attól kezdve dadogott. Pá­lyám egyik legnagyobb sike­salátát, az uborkát és a ret­ket, s minden intézkedés elle­nére is, több mint duplájára emelkedik az ár. amié a fó­liából a piaci pultra kerül. így kell lennie, hiszen Pest megyében is egyre többen hagynak fel a kertészkedés­sel. Ami már nemcsak köz- gazdasági probléma, hanem az életszínvonalat is érintő kérdés. Ezért is lenne jó, ha további siránkozás helyett végre találnánk, ésszerű s ki­elégítő megoldást. MIT ÜZEN A RÁDIÓ? Nem először, s nem utoljára hallottunk megrázó beszá­molót saját és családtagjai életét tönkretevő alkoholistá­ról. S' éppen a megszokás te­szi, hogy ilyenkor automati­kusan elzárjuk a készüléket, vágj' keresünk valamilyen vígabb műsort sugárzó adóál­lomást. A reagálás, ha csupán a tehetetlenségből fakad — érthető. De lehet társadalmi részvétlenség is az oka, s akkor igazat kell adnunk a Mit üzen a Rádió? című mű­sor szerkesztőinek, akik idő­ről időre figyelmeztetnek rá, hogy a magukra maradt, szerencsétlen embereken va­lamennyiünknek kötelessége segíteni. Cs. A. rének érzem, hogy ez a kisfiú, aki képtelen voit olvasni is, fél év muiva folyékonyan ol­vasott és nem dadogott többé. Ma mérnök... De térjünk vissza a kezdetekre. A sápadt, sovány arcú, rongyos kis hat­éveseim örömmel vették kéz­be a könyvet, a füzetet. Bol­dogabban talán, mint a mos­taniak, hiszen akkor iskolába járni annyi volt, mint félelem nélkül élni. Nem bántuk, hogy csak fél kréta jut naponta, nem volt érdekes, hogy nin­csenek szemléltető eszközök. Pótoltam, ahogy tudtam; raj­zokkal, dobozokbój készített demonstárciós tárgyakkal. Bú­torokat úgy szereztem, hogy meghallottam: Budapesten, a középületek, minisztériumok pincéiben rengeteg van. Föl­utaztam a fővárosba, s így ju­tottunk asztalokhoz, székek­hez. Az iskolát a szülők segí­tették rendbe hozni, a kertet pedig a tanítványaink. Volt, hogy észrevettem: tanítás után némelyik diákom csava­rog, mert édesanyja dolgozik. Ezeket a kisfiúkat, kislányo­kat összeszedtem s hazavit­tem. Ott készítették el a lec­kéjüket. Foglalkoztam velük — ha volt miből —, megetet­tem őket. Közöttük élni — Nehéz volt akkoriban ta­nítani ? — Bizony, hosszabb volt a napunk, mint egy mostani pe­dagógusnak, meg a körülmé­nyek sem voltak valami ró­zsásak. De felszabadultak vol­tunk és lelkesek.. A háború okozta sebeket a gyerekek lé­nyegesen hamarabb kihever­ték, mint a szülök. Igazi gondjaink tehát a felnőttekkel voltak. Sokat beszélgettem ve­lük, meghallgattam problé­máikat, s ha tudtam, segítet­tem. Az 1968 óta nyugdíjas Mária nénit mindenki ismeri Érden. A tanítás mellett alapító tagja volt a helyi MNDSZ-nek, s tíz esztendőn át tanácstagként is foglalkozott volt tanítványai ügyes-bajos dolgaival. Most az újtelepi fiókkönyvtárat vezeti — immár tizenegy éve. Mint mondja, azért, hogy ne sza­kadjon el a gyerekektől, hogy közöttük lehessen, láthassa a szemükben fölvillanó érdeklő­dést s naponta örülhessen an­nak: kis olvasói csak a köny­vekből ismerik az igazi rette­gést. Körmendi Zsuzsa Filmművészet A filmművészet és a film- készítés műhelytitkai iránt ér­deklődők számára kínál igazi csemegét az a két dokumen­tumfilm, amelynek forgatása a közelmúltban fejeződött be. Eizenstein híres filmjeinek vágójával, Lev Braiszovics Fi- lonovval az iskolatelevízió munkatársai a Szovjetunióban készítettek négyrészes soro­zatot. Filonov, aki ma 85 esz­tendős, a moszkvai filmfőis­kola tanára: az ő visszaemlé­kezéseiből nemcsak egy rend­kívül nagy tapasztalatokkal rendelkező filmszakember élétútjával és portréjával, de Eizenstein művészi világával és alkotói módszerével is meg­ismerkedhetnek a nézők. Szombatok előtti hétköznapok Kétszemélyes nagyrendezvény Éppen a kaposvári színház igazgatóját várja Mátyás Irén, a művelődési ház igazgatója és Bicskei Gábor, a zsámbé­ki szombatok művészeti veze­tője. A nyári program gyakor­latilag összeállt, csak néhány előadás időpontja és vételára van függőben. A kaposváriak­kal azt kell megbeszélni, tud­ják-e megfelelő időben és el­fogadható összegért hozni Brecht Baál című darabjá­nak előadását. Sajnos, az igazgató helyett csak egy tele­fon érkezik: lerobbant a ko­csi, másnap jön. Segítsd a királyt! A lelkes házaspár két nyár tapasztalataival a háta mö­gött szervezi most a harmadik előadássorozatot. Az eredeti elképzelés alapjaiban változat­lan, csak némiképp a körül­ményekhez kellett igazítani. — Első évben kétnapos hét­végi programban gondolkod­tunk — mondja Mátyás Irén. — Azít képzeltük, hogy a fő­város közelsége, az itt teremt­hető viszonylag olcsó szállás- lehetőség vonzó lesz. Pusztán abban tévedtünk, hogy az ide­genforgalom érdeklődését is sikerül felkeltenünk. Nem lát­tak fantáziát a dologban, nem támogattak minket. így — az elmúlt két év tapasztalatai ezt bizonyítják — elsősorban a helyi és a környékbeli telepü­lések adják az előadások kö­zönségbázisát. Úgy döntöttünk, hogy csak szombatra szerve­zünk programokat. Ezért, ha időben ki is tágult a rendez­vénysorozat, valamivel keve­sebb előadás lesz, mint koráb­ban. Június i 15-től július 27- ig, illetve 28-ig — mert a zá­róelőadást idén is vasárnapra tervezzük, éppen a kaposvá­riak darabjával — várjuk szombatonként a közönséget. A kínálat ezúttal sem csak az esti romtemplomi előadás­ból áll. A nap folyamán kiállí­tások, gyermekműsorok és gasztronómiai különlegességek is várják az érdeklődőket. A tervezett programról Bicskei Gábor beszél. — A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásával nyitunk. Ratkó József Segítsd a királyt című drámáját mu­tatják be, amit otthon nagy sikerrel játszanak. A történel­mi darab István királyról szól. a történet Imre herceg halá­lával kezdődik. Ezen a napon kiállítás nyílik a Postás Mű­velődési Ház képzőművészeti körének munkáiból. A gyere­keket Levente Péter szórakoz­tatja és bemutatkozik a Sza- boics-Szatmár megyei Volán Korai római település Megkezdték legutóbbi ásatá­suk tudományos feldolgozását a győri Xantus János Múzeum szakemberei. A Rába és a Marcal folyó által határolt te­rületen korai római település rejtőzik a föld felszíne alatt. Az egykori Mursella nevű te­lepülés feltárása több éve fo­lyik. A régészek legutóbb egy ÍII. század elején épült kőépü- íetet tártak fel, amelynek ki- sebb-nagyobb helyiségei a központi udvar mentén futó folyosó körül helyezkedtek M. Nagy Péter ^^aRTPIOFIGYELŐf^S

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom