Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-02 / 51. szám
i 1985. MÁRCIUS 2„ SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP 9 Bíró András: Mindent neked Éretted akármi lennék. szívedben szerelmi emlék, havasi gyopár a csúcson, „Á” hang a hegedűhúron, patkóból kiszökő szikra, barlangok cseppköves titka, atommag legbenső lelke, a lézersugár fegyelme, ózonpajzs, védve a földet, ciklon, mi bárhová törhet, keresztút árnyán bús kőszent, öröm, mi egekig fölzeng, jegenyék sírása ősszel, telt kosár, édes gyümölccsel 1 Éretted akármi lennék, szájadon rubintos festék, bőrödből áradó illat, vágy, amit senki sem tilthat, és csöndnek csöndje, mi éjjel halkan a szobádba lépdel és együtt lélegzik veled hajnalig, amíg csak lehet, azontúl délig, majd estig, míg álmod rád nem telepszik! Igen, a csönd csöndje lennék, vigyázva rád, veled mennék, bárhová, minden időben, hogy sose légy távol tőlem! Éretted akármi lennék, <Je lásd be, hiába szándék, <kak az lehetek, ki vagyok, nem lehetek se több, se nagyobb, se kisebb, se más, se szellem, se csillag a végtelenben — ember vagyok! Csak ostobák nem értik ezt! Ezért adok mindent neked, mit adhatok, szerelmünk szép virágait s az egyetlen vagy, ki leszakít! Érted-e? Miért ne értenéd!? Éretted akármi tennék! Karikázó Domonkos Béla szobra Tiéd a táj Qlvasóink előtt ismeretes, hogy ezen a címen egy antológia jelent meg Érd. város felszabadulásának negyvenedik évfordulója alkalmából. Mintegy másfél hónappal ezelőtt lapunk egyik hétvégi irodalmi mellékletében mutattunk be a kötet néhány szerzőjének alkotásaiból. Azokéból válogattunk, akik e táj szülöttei, vagy hosszabb- rövidebb ideje az égbolt ezen csücske alatt élnek és vállalkoznak — Kosztolányi Dezső szavaival élve — arra a veszedelmes kalandra, hogy írótollukkal egy tiszta papírra róják legszemélyesebb érzelmeiket. A kockázat nagy, hiszen ha a szavak egyszer ólomrendbe állnak, többé nem magánügy egyetlen sor sem. Az olvasó szívébe is be kell lopniuk magukat. Hisszük, hogy a korábbi, ízelítőnek szánt összeállítás kedvező visszhangra talált. Mostani új válogatásunk célja, hogy további kedvet és érdeklődést keltsünk az irodalomszeretők körében. Csuka Zoltán: Mint cinkosok Forrón feszült a korszak már fölénk, mint rőten égő, villámos ború. Már vak szemekkel járt minden vonat, ömlött a vér és dúlt a háboarú. Mi ketten, mint egy lázas fecskepár. kicsiny házunkat lent a domb alatt akkor emeltük száz hiány között, téglánként húzva alapot s falat Es úgy szögeztük szembe homlokunk • dolgos karunk korunkkal, mint kosok, elszánt erővel — rombolás helyett építkezésre esküdt cinkosok. Törő István: Farkas Ilona: Érkezők - távozók Naponta érkeznek Ide menekülők, az isten háta mögül a város árnyé- ká6a."Bőzzák Ropott múltjukat, néhány szerszámot és kevéske limlomot. Csak szorgalmukban, erejükben bíznak. Hat évvel ezelőtt Csibuk Tóbiás is kiirta házára, hogy sürgősen eladó. Sts a 'házzal együtt minden, amire akad vevő. Azt hitte, a múltját is eladta. De arra csalk később jött rá, hogy a múltat nem lehet eladni, a múlt maga is árnyék. S a szegény embert nagyon sok árnyék kíséri. A gyerekek nagyon örültek (szám szerint négyen), hogy estére nem kell már nyolc órakor lefeküdni, egész éjjel utazni fognak. Csak azt sajnálták, hogy semrhit nem fognak látni a tájból. Kissé szorongva gondoltak azért az új környezetre, hogyan fogadják őket az iskolában a társak, a tanárok? Befogadja-e a családot az új közösség? Csibuk Tóbiás készített egy szekrény nagyságú ládát, és abba pakolta minden vagyonát. Lovas kocsit fogadott, és kivitték az állomásra. Hétfőn talán megérkezik, akkor kedden már munkába állhatnak feleségével. Ezért a háromszobás szép házért csak szoba-konyhás víkendházat tudott venni. Nem félt a jövőtől, hiszen neki csak jobb lehet. Azt hallotta, hogy a kőművesek itt kiskirályok, ha jól dolgoznak. Ö szeret is dolgozni, csak legyen munka. Ahogy szétnézett ebben a városnyi községben, látta, akad itt neki maszek munka is. Az eladott háznál biztosan különbet fog építeni, mert az vályogból volt. Mennyi kőfalat csinált otthon! Rettentően furcsa neki, hogy itt mindenütt drótkerítés van. Egymás torkába láthatnak az emberek. Igaz. itt nem látott ráérő, kiülő, pletykálkodó emberéltet. Nagyon furcsa volt, hogy mikor először járt itt. hiába kérdezgette az embereket, hogy merre vám a Vető utca, a Pipacs utca, a Kövező út? Senki nem tudta megmondani. Végül a postán tudta meg. — Gyümölcsfák az utcákon ... ilyen nincs máshol! — mondta a feleségének. — Emlékszel, otthon még az eperfa levelét is lelopták előlünk a selyemhernyó-tenyésztők meg a Kutyásék ? — Hogyne emlékeznék! Azzal etették a disznókat. Az öregasszony megforrázta az eperfalevelet, korpát és krumplit kevert a löttybe, és csak úgy zabálták a disznók! Micsoda szalonnájuk lett karácsonyra! — Itt nem tudsz majd pletykál- kodni! Mintha minden porta egy külön kis sziget lenne, kőfal nélkül is. — A szomszédék zalaiak, a bal felőliek borsodiak. Talán ahány ház, annyi falu. Háromnegyed óráig álltam sorba a boltban. Hogy ott hányféle tájszólást hallottam? — hangjában őszihte csodálkozás vári." Szorgalmasan dolgozott Csibuk Tóbiás, és családja, megszokták az új környezetet, mint az átültetett fák — ők itt már megeredtek, és jól érzik magukat. Ifjú Tóbiás két napja vonult be katonának. Még alig keresett valamit, egy éve szabadult fel, autószerelő. Kati gyors- és gépíró, egy hónap múlva lesz az esküvője a szomszéd faluban lakó Epressel, aki huszonhárom éves segédmunkás, a környék botrányokozó réme volt, míg Katit meg nem ismerte. Azóta csendes gyerek lett. Szombat-vasárnap elmegy Csibukkal dolgozni, pedig elejében nagyon ellenezte, hogy a lányához járjon Már beletörődött, kicsit meg is kedvelte a bivalyerős gyereket. Katinak különb ház épül a falu másik végében, mint amilyenbe hat éve költöztek, igaz, ma már rá sem lehet ismerni, úgy kicsinosították, körbeépítették, szép nagy ház lett a víkendházból. Eszti most fog érettségizni, nem érdeklik túlságosan a fiúk, matematikus akar lenni. A legkisebb Ági kereskedelmi technikumba jár, ő éppen ellentéte Esztinek, ha nem lenne még hátra egy éve, bizony férjhez menne ahhoz a fiúhoz, aki a körülötte nyüzsgő falkában éppen a legszimpatikusabb számára. Gondozatlan ház van átlósan Csi- bukékkal szemben. A kert is úgy néz ki, mint a senkiföldje. Néhány hónappal Csibukék után költöztek oda valahonnét az ország másik sarkából. Három tiztonnás teherautó hozta a bútorokat, csomagjaikat, csak a fuvarért nyolcezer forintot fizettek. Valami furcsa népség, de biztosan nem szeretnek dolgozni. Elherdáltak mindent. Ezek valahogy úgy fognak visszamenni a falujukba, ahogy Csibukék érkeztek. — Elszöktek a téeszből, most jól megy a gazdaságnak, visszaszöknek — mondja Tóbiás feleségének naponta többször is, ha valakit meglátnak, aki a házat nézegeti. — Túl sokat akarnak érte. — Legalább rendbe tennék — válaszul mindig ezt mondja az asszony. Lassacskán megint kettesben maradnak, segít elmosogatni Tóbiás. A fiatalok elmennek szórakozni, ök legalább jobban megismerik egymást. Néhány emberrel Tóbiásék is megismerkedtek, akik minden reggel velük utaznak. Hajnalban az első vonattal járnak be a városba, sokszor még a kakasnak sincs kedve kukorékolni, olyan korán. Egy hét múltán korán reggel elköltöztek a szomszédék. Sokkal csendesebben, mint ahogy érkeztek. A két és fél tonnás TEFU-ra még egyszer annyi holmi is felfért 'volna. A következő napom beköltöztek ki új tulajdonosok. Idős házaspár, akik megcsomörlöttek a város zajától, az irtózatos rohanástól. Vasárnap egész nap esett az eső. Csibuk Tóbiás ebéd után kiült a verandára és mosolyogva nézte a két kis öreget, amint orkánkabátban igyekeztek rendet rakni a kertben. Valamilyen érzés azt súgta neki, hogy ezek az emberek nem fognak kihalni. Szorgalmuk és mosolygós arcuk szüleire emlékeztették. Bement a szobába, felvette esőkabátját, fogott egy fejszét és egy fűrészt, átment, hogy segítsen kivágni az öregeknek a kiszáradt fákat. Ide naponta érkeznek, innen naponta távoznak — anélkül, hogy egymást megismernék, legfeljebb köszönő viszonyba kerülnek a szomszédok. Sokszor bármennyire is hihetetlennek tűnik, azt sem tudják, hogy milyen utcában laknak. Érd-Ó faluban Még viz csillag a fák ezüstjén, kirajzolódik a hajó orra is, érzem a bársony íodrozást, de Batta felől kúszik a homály. repülőgép iramlik; por tehetetlenkedik a vízre, s nézi a roppant pincesor az óriás Dunát — a habok Jehoda János: Torzó visszatekintek a kanyaron túlról, s a minaret csúcsán galamb turbékolja müezzin helyett az imét, hogy este jön; nem tűzök magamra violát, emberek szaporázzák léptüket előttem, belehallgatok beszédükbe, s mint az este betörök életükbe. Meddig elég, mondd, meddig, és mondd, mire tükörrezzenéseink szívhangjából a sejtjeinkben rajzó rianások egymást visszhangzó sikolya szelídé ha megreccsen a jég engem eltemet Téged meg köddé tesz és új partra hív patatócsákba fulladt arcom felett egy fűszálon átvonuló hangyahíd Tél Varsányi Vál linómetszete
