Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-16 / 63. szám
NAGYKŐRÖSI A PEST, MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM 1985. MÁRCIUS 10., SZOMBAT Számítástechnikai fakultáció a Petőfiben Bip-bippel igazolja vissza Amikor — vagy hét hónappal ezelőtt — jó néhány gyerek bézikül kezdett el beszélni, valószínű csak a bsavalottabbja nem tette a szülők közül fia-lánya homlokára kezét. Mert az input, bájt, print szavak bár látszólag különösek, s nem kevésbé az, hogy a srác egy papírlapon mintha zongorázna is mellé — ae ma már egyáltalán nem mondható különösnek, inkább általánosnak, hogy az általános iskolák egy részében is mindinkább terjedőben van a számítástechnika, s így van ez a Petőfi Sándor nevét viselő intézményben is, ahol ráadásul a városban első ízben ismerték fel ennek fontosságát. S mi a bizonyíték? A már említetteken túl négy működő és egy építés alatt álló számítógép. Benépesült a Petőfi iskola újonnan létesített számítástechnikai laboratóriuma. Mind a négy gép dolgozik — dolgoztatva a kis programozókat. Varga Irén felvétele Kérem, senki se mosolyogja meg azt a fiút, aki egyenesen lerajzolta magának a klaviatúrát! A franciakockás íven minden billentyű berajzolva, minden funkció külön jelölve! A kedvenc így otthon is oktat, a gyorsabb programozást a „száraz” ujjgyakorlatok segítik. Németh Tamás mindenesetre így csinálja ... Ez alkalommal éppen primszámkereső algoritmust tápláltak a gépbe a gyerekek. Eoszthenész szitája néven . ismert el járás ez, persze, programnyelvre írva sok-sok szépséget, esetenként , buktatót is rejteget. Baky Miklós tanár úr magyarázata után csak az egyre szaporább bigékét hallani, ahogy minden egyes adat elfogadását nyugtázza a számítógép. Székely Tamás, Lukácsi Árpád is örül, mikor a RUN begépelés után egyre jönnek azok a bizonyos primszámok. Boldizsár Nóra még: valami javítást is alkalmaz a programban — ha nem tudnám, el sem hinném, hogy mindössze nyolcadikosok. — Mire jó a számítógép? —* kérdezik egymástól a gyerekek. Nem lehet mellette elmélázni, minden padba elkelne egy, játékra is jó — sorolják —, majd egyikük, nem kis derültségre, még azt is állítja, jobb, mint a tanár ... Baky Miklós elnézően mosolyog, érti a tréfát. — Jó velük d.olgzni, akarnak, dolgoznak. Az az igazsághoz tarlét wé§i i!s©ilmis®r Szombaton A nagyteremben Nevem: Senki. Színes, szinkronizált, olasz kalandfilm. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdióteremben A ráíóti csikótojás. Színes, magyar mesefilm, fél 4-kor. Csoda Milánóban. Olasz film, fél 6-'kor. Vasárnap A nagyteremben Nevem: senki. Előadás 3, 5 és 7 órakor. A stúdióteremben A rátóti csikótojás, fél 4kor. Csoda Milánóban, fél 6-kor. tozik, hogy válogatott társaság ők, szinte mindegyikük kitűnő tanuló. Minden érdekli őket, s ezt ki is használom. Azt is megtudtuk, hogy a Petőfi iskola terveiben lakótelepi számítógépes tanfolyam szervezése, indítása is szerepel. Ballai Ottó Gazdasági életünk utóbbi években megélénkült mozgása, benne a változások gyakran vetnek fel olyan kérdéseket, melyek az átlagember számára hosszabb-rövidebb ideig homályosak, éppen mert újszerűek, s a gyakorlat csak később hozza meg a bővebb, s kézzelfoghatóbb magyarázatot. Kerek 3 esztendő óta vagyunk tanúi a csoportos, és egyéni vállalkozói készség kibontakozásának, amely egy korábban elindult, és átfogó gazdasági folyamat részeként értelmezhető. Azokhoz a politikai és gazdasági döntésekhez kapcsolódik, amelyek az irányítási, és szervezeti rendszer korszerűsítésével a gazdaság egészének mozgékonyságát, piaci alkalmazkodóképességét kívánják erősíteni. Ezen belül az új típusú kisszervezetek létrehozásának elsődleges célja volt a feladatokhoz, a tevékenységi körhöz jobban illeszkedő, gazdaságosabban Végezhető lakossági szolgáltatások magasabb színvonalú ellátása, a szolgáltatási hiányok pótlása, a kontár, és fusimunka, s lényegében az úgynevezett második gazdaság legalizálása, társadalmi ellenőrzése. Amelyek kilógtak Vegyük szemügyre ezen belül a szakcsoportokat, miben áll alvállalkozói szerepük? A vállalatok, szövetkezetek szerint elsősorban a szállítói kapacitások pótlására, a kooperációs partnerek helyettesítésére, a kisebb-nagyobb kiegészítő tevékenységek végzésére kell ezeket megszervezni. Persze, megalakításukat legalább ilyen erősen motiválja a szakképzett munkaerő megtartása, az elvándorlás mérséklése, és a jelenlegi bérszabályozás korlátainak megkerülése. A tagok pedig azért vállalják szívesen a házon belüli túlmunkát, mert így minimális kockázatvállalással jutnak többletkeresethez. Az elmondottak mellé keressünk egy konkrét helyi példát, amelyből kitűnik a szakcsoport. rendszer szerepe, feladata, s az is, hogy a megalakulásuk kezdete óta milyen értékítélet alkotható róluk. Idevonatkozó kérdéseinkre Rácz Zoltán, a Trakis szövetkezet elnökhelyettese adta meg sorban a válaszokat. A rendszer szót nem véletlenül ejtettük ki fentebb, hiszen esetünkben a Trakis szövetkezet mellett nem kevesebb, mint 14 szakcsoport működik, közülük 8 nagykőrösi központú. Vannak átfedések is, mert például a budapesti szakcsoportnak helybeliek is tagjai. Újabb száz ©sztendőre Á városi tanács épületének újjáépítése során jelenleg a déli homlokzat, az épület legrégebbi szárnya tetőszerkezetének újjáépítését végzik a Városgazdálkodási Vállalat Lajter ácsbrigádjának tagjai. A tetőszerkezet átépítésével párhuzamosan kicserélik a régi födémet. Olasz Sándor szerelő és segítője Besze Dénes a vasgerendákhoz szabja, illetve méri a betonvasakat. (Jobb oldali képünk.) Jánoskovics Bertalan, Lajter Sándor, Fokíi Zoltán és Molnár Sándor nagy szakértelemmel cseréli újra a régi szarufákat és a tartószá- ket. (Alsó felvételünk.) Hancsovszki János felvételei Elsősorban azon tevékenységekre szervezték meg a szakcsoportokat, amelyek, hogy úgy mondjuk, kilógtak az alaptevékenység köréből. A különleges transzformátorok gyártása, a szervizmunkák, hulladékfeldolgozás, építő tevékenység, valamint a szállítási feladatok ellátása tették szükségessé létrejöttüket. Amellett, hogy valós igényeket elégítettek ki, nem lebecsülendő az sem, hogy a létszám- és bérgazdálkodást megkönnyítették a szövetkezetnek. Növelték a kapacitást azzal, hogy nemcsak munkaidőben dolgoztak, illetve dolgoznak. Logikus törekvés A fenti pozitívumokról lényegében múlt időben beszéltünk, így minden hátsó gondolat nélkül napjainkra is feltehetjük -a kérdést, szükséges-e létük a szövetkezet’ működéséhez? Nem vitás, hogy akkoron a központi szabályozók és rendeletek kedvező hatása nagy segítséget, és lendületet adott szervezésükhöz, s további sorsuk is nagyban függ a gazdasági intézkedésektől, hiszen amennyiben a helyzet úgy kívánná, a szövetkezet a gazdaságos termelés érdekében a hagyományos szervezeti forma erősítésére tenne lépéseket. Különösen akkor, ha a' szakcsoportoknak sem lenne kedvezőbb lehetőségük a boldoguláshoz. Jelenleg az erősebb szakcsoportokból 1—2 leányvállalat szervezése ad kedvező kilátást. Nagykőrösről a szövetkezeti szakcsoportokban 58 fő- és 27 mellékfoglalkozású tag dolgozik. Jövedelmük átlagosan 9 ezer 600 forint havonta, a msllékfoglaikozásúak 3350 forintot kerestek tavaly. Műkö-r désük nyílt, vagyis a szövetkezet dolgozói ismerik a tagok többségét, munkájukat, s általában azt is, hogy a szakcsoportban milyen jövedelmet érnek cl. Ha reális képet akarunk alkotni róluk, nem feledhetjük kí a problémákat sem, főleg mert- azok nemcsak helyi jelenségek. Nem titok, volt eset, amikor a személyes jövedelr mek növelése érdekében szabálytalanságokat követtek el néhol. A rossz példák a törvényességet betartó szakcsoportokat is sértették, a gyakoribb, és szigorúbb ellenőrzéseknek, intézkedéseknek sikerült csak a manipulációkat megszüntetniük. El kell ismerni, nem kis terhet jelent az újabb rendelet alapján kiszabott 10 százalék adó, amelyet a megrendelt munkák után kell fizetni. Pedig benne nagyon logikus törekvés rejlik, mégpedig az, hogy a szakcsoportokat hatékonyabb, olcsóbb munkára serkenti. Ez esetben jószerével az élőmunka, a munkaidő, s az egyéb belső tartalékok ésszerű felhasználására vannak utalva, arra ugyanis nem ösztönzi őket semmi, hogy gépekre, technológiákra beruházzanak. Leányvállalat Rövidesen döntés születik arról, melyik szakcsoportok lesznek alkalmasak a leányvállalattá való átszervezéshez. Annyi bizonyos, nagy körültekintést, felelősséget igénylő intézkedésről van szó, hiszen az új szervezeti forma — akárcsak a többiek — akkor marad életképes, ha szövetkezetnek, s a volt szakcsoport tagságának (még)! kifizetődik az együttműködés. My. J. Sporthírek Értékes birkózóhetyezés Kalocsán rendezték a most. először kiírt országos úttörő A-korcsoportos kötöttfogású Deák Ferenc-emlékversenyt. A több, mint 150 birkózó között nemcsak vidéki, de vezető fővárosi egyesületek fiataljai is elindultak, s így az Nk. Kgy. Kinizsi sportolóinak helyezései értékesek. A 29 kg-os súlycsoportban (25 induló): 1. Balogh Antal (hétszer tussal győzött), 4. Kudri Zoltán. 35 kg (18): 3. Kecskés Sándor. 38 kg (20): 3. Tóth Péter. 41 kg (14): 2. Csapó Zoltán, 6. B. Deák Zsolt. 45 kg (12): 1. Faragó Zsolt (kellemes meglepetés). 49 kg (12): 3. Zöldi László. Miskolc—Diósgyőrött 25 egyesület 130 sportolója vett részt az országos junior szabadfogású Imrik Károly-em- lékversenyen. 48 kg-ban.(5-en voltak) Török Béla nagy fölénnyel nyert, 62 kg-ban (14): Farkas Tamás hatodik lett. Szombati sportműsor Kosárlabdá Gimnáziumi labdajátékterem, 9.30: Nk. Gimnázium —Dunakeszi Gimnázium serdülő és diák leány, 10.40: Nk. Gimnázium—Dunakeszi Gimnázium ifjúsági női megyei bajnoki mérkőzés. Kecskemét: Nk. Kgy. Kinizsi I.—kerekegyházi isk. és Nk. Kgy. Kinizsi II. —Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK Úttörő fiú, Kecskeméti SC III.—Nk. Kgy. Kinizsi és KSC (Hunyadi isk.)—Nk. Kgy. Kinizsi úttörő leány, Nk. Kgy. Kinizsi—Kerekegyházi isk. mini fiú megyei bajnoki mérkőzés. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz Cegléd: Nk. Kgy. Kinizsi ifi—Szentendrei Petőfi ifi I., II., Zsámbéki Tsz SK ifi, megyei férfi csapatbajnoki mérkőzés. Kosárlabda Honor: a megyei úttörő és mini bajnokság 4. játéknapja. Labdarúgás Ifjúsági-sporttelep, 13 óra: Nk. Kgy. Kinizsi ifi—Péteri KSK ifi, 15 óra: Nk. Kgy. Kinizsii—Péteri KSK. összevont körzeti bajnoki mérkőzés. Hétfői sportműsor Kosárlabda Gimnáziumi labdajátékterem, 15.15: Nk. Gimnázium —Ceglédi Egészségügyi DSK serdülő diók leány, 16.25: Nk. Gimnázium—Ceglédi Egészségügyi. DSK ifjúsági női megyei bajnoki mérkőzés. Kecskemét: K. Bányai Gimnázium—Nk. Kgy. Kinizsi ifi és KSC serdülők—Nk. Kgy. Kinizsi II., felnőtt férfi megyei bajnoki mérkőzés. S. Z. Sí Ín ház Szombaton A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor: A kaméliás hölgy. Bajor-bérlet. A szolnoki Szigligeti Színházban este 7 órakor: Sötét galamb. A _ szobaszínházban fél 8-kor: Árulás. Vasárnap A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor: Mukányi. Kodály-bérlet. A szolnoki Szigligeti Színházban délután 3 órakor: Miss Blandish nem kap orchideái. Kertbarátok klyip Minőségi termelés, a növényváltás sorrendje a kertben címmel Papp István, a Mészáros János Termelőszövetkezet főágazatvezetője tart előadást a B. Tóth Ferenc klubban. Minderre március 18-án, 18 órai kezdettel, az Arany János Művelődési Központban kerül sor. Iskefagaiéria Tanulmányrajzokat állítanak ki a Petőfi Sándor Általános Iskola aulájában. A rajzok szerzői a gimnázium növendékei. A március 18-án, hétfőn, délután fél 5-kor kezdődő eseményen megnyitót Rózsás László, a gimnázium igazgatója mond. A kiállítás április 1-ig tekinthető meg, naponta 8—17 óráig. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) Deák György — bízvást állíthatjuk — azok közé az igazgatók közé tartozik, akik — ha megérinti őket az idők szele — azonnal lépnek is. Ezt tette hát a fiatal iskola- vezető is. Amint tudomást szerzett arról, hogy Kecskeméten számítógépépítő tanfolyam indul, addig intézkedett, szervezett, míg előteremtődött a szükséges pénz, vállalkozó tanárt is talált, Horváth Sándor személyében., így egy gép már van, illetve lesz. Ám a számítástechnikai fakultáció bevezetéséhez egy gép kevés. így jelentős társa- dalmi összefogással és támogatással továbbiak beszerzését biztosíthatta. A négy Primo azóta beélesítve várja a gyerekek ostromát. Amit eddig leírtunk, rövid kivonata egy nagyszabású koncepciónak, amely — mint már jeleztük — a számítás- technikai fakultáció megteremtését tűzte ki célul. S addig? A nem túl szokásos iskolák közötti együttműködés segített. A Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola viszonylag jól ellátott intézmény, s a gépek egy-egy nap végén pihenőre vannak fogva. S mi lenne, ha ezen alkalmakkor petőfis diákok ismerkedhetnének a számítás- technika, a programozás rejtelmeivel? Dr. Bognár Gyula igazgató, a Toldi áldását adta az ötletre, s Baky Miklós, az iskola számítástechnikában illetékes tanára is hajlandónak mutatkozott az oktatásra. Szeptemberben meghirde- tődhetett tehát a számítás- technikai szakkör! Az érdeklődésre mi sem jellemzőbb, hogy napok alatt hatvanan jelentkeztek. A tagság elnyerését ekkor bizonyos kényszerítő feltételek köré terelték. A nyolcadikosoknak szavaztak nagyobb sanszot, lévén a középiskolákban úvv- is tárgy ez, s legalább elő- pallérozottsággal vehetnek majd ott részt az oktatásban. így tehát hétfő esténként kinyílik a Toldi számítástechnikai laboratóriumának ajtaja ... S a gyerek! akarás! Elkülönülten, amíg kifizetődik