Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-13 / 60. szám

6 dálián W85. MÁRCIUS 13., SZERDA Alapfeltétel Folyamatos két év kell Gyermekápolási táppénz Lapunk február 27-1 számá­nak 6. oldalán megjelent Az idén már hatályos című cikk­ben esett szó a gyermekápo­lási táppénzjogosultság feltéte­leiről. Olvasóink közül többen érdeklődtek, hogyan kell értel­mezni a jogszabály ide vonat­kozó rendelkezéseit. Mint dr. Soltész Károlyné, a Budapesti és Pest megyei Tár­sadalombiztosítási Igazgatóság igazgatóhelyettese elmondta; a táppénz mértékét szabályozó 17/1975. (VI. 14.) MT számú rendelet 31. paragrafusának első bekezdése alapján, a táp­pénz a napi átlagkereset 75 százalékánál nem lehet keve­sebb abban az esetben, ha a táppénzre jogosult társada­lombiztosítása megszakítás nélkül legalább 2 év óta fenn­áll. Az általánostól eltérő ren­delkezések vonatkoznak — úgy ahogy az említett cikkben meg­írtuk — a pályakezdő fiatalok­ra; azokra, akik a biztosítás megszűnését követően lesznek keresőképtelenek, illetve a javító-nevelő munkára ítélt személyekre, a javító-nevelő munka tartama alatt. Az utób­bi két esetben a jogosult — a megszakítás nélküli biztosítás Időtartamára tekintet nélkül — csak 65 százalékos táppénzt kaphat. Jogi tanácsok■■■ Vagyonmegosztásnál a napi forgalmi érték a mérvadó $ üz apa nem vonffaaffa vissza korábbi ajándékozási nyilatkozatát 6 A házasság megkötésével a házastársak között az élet- közösség idejére házastársi va­gyonközösség keletkezik. Olvasónk házasságát a bíró­ság jogerősen felbontotta. Vá­lásuk közös megegyezéssel tör­tént. Vagyoni kérdéseket a bontóperben nem tárgyaltak, mert a felek erre külön egyez­séget kötöttek. Az egyezség alapján azonban mégsem si­került a közös vagyont meg­osztani, mert az osztozkodás­nál vita merült fel a férj ré­széről;. többet követelt, mint amennyiben megállapodtak. Olvasónk kérdezi: mi a te­endője, fordulhat-e bíróság­hoz? Igen, a bíróság jogosult eb­ben a kérdésben eljárni, akkor is, ha korábban megegyezés történt a házastársi közös va­gyon tekintetében. Tulajdonképpen a felek kö­zött azárt merült fel vita a megegyezést követően, mert az olvasónkhoz kerülő ingatlan értékében, az életközösség megszűnését követően lénye­ges növekedés állott elő. A férj ezt kifogásolta és a meg­növekedett érték fele részére további igényt tartott, amit olvasónk nem ismert el. Olvasónk álláspontjával nem érthetünk egyet. A vagyonkö­zösség felszámolásakor általá­ban az életközösség megszaka­dásának időpontjában fennál­ló vagyoni helyzetből kell ki­indulni. Viszont egyes vagyon­tárgyak értékelésénél az eset körülményeitől függően, vagy Vándorkiállítás Alkohol és bűnözés Az alkohol hatása alatt el­követett bűncselekmények ösz- szefüggése hazánkban éppúgy érezteti hatását, mint más or­szágokban. A kriminálstatisz- tikai adatok szolgálnak ennek bizonyítására. A Pest megyei Rendőr-főka­pitányság idén Is megrendez­te hagyományos vándorkiállí­tását, mely tablókon ábrázol­ja az alkoholizmus és az erő­szakos bűnözés elrettentő pél­Hét településen mutatják be a fényképsorozatokat. A kiállításnak március 18- tól 24-ig Cegléden, a fegyve­res erők művelődési háza ad otthont. Itt TIT-rendezvényre is sor kerül: dr. Bányai Ildi­kó, az Ideggondozó Intézet fő­orvosa tart a témáról ismeret­terjesztő előadást. az életközösség megszakadá­sakor! vagy'a házastársi közös vagyon megosztásakor! értéket kell figyelembe venni. Az élet- közösség megszűnése és a há­zastársi vagyonközösség meg­szüntetése között rendszerint jelentős időbeli különbség van. Ezért vizsgálni kell az eset­leges értéknövekedést is. Ol­vasónknál az ingatlan tekinte­tében merült fel a vita. Ingat­lan esetében a vagyonközösség megszüntetésekor fennálló for­galmi érték az irányadó. Bár olvasónk a vagyonközösség megosztásában férjével meg­egyezett, de a megegyeziésnek megfelelően, a vagyon szét­osztása, a telekkönyvi átírása nem történt meg. Minthogy időközben az ingatlanban ér­téknövekedés állott be, amely egyikük tevékenységére sem vezethető vissza, ezért ezt vé­leményünk szerint, mindegyik tulajdonostárs javára figye­lembe kell venni, ha az ingat­lan átírása még nem történt meg. • Volt házastársak egyezsé­get köthetnek, hogy az őket megillető ingatlan illetőség tu­lajdonjogát a közös gyerme­keknek ajándékozzák. Egyik olvasónk érdekes problémájával keresett fel bennünket. Több mint egy év­tizede vált el férjétől és akkor volt egy közös nyaralójuk. Férje a bontóperben'úgy nyi­latkozott, hogy az őt megillető fele részét a közös házassá­gukból származó két gyerme­küknek ajándékozza, amikor elérik nagykorúságukat. A gyermekek most töltötték be 18. életévüket és előálltak, hogy apjuk váltsa be Ígére­tét, aki azonban erről hallani sem akar. Mit tehetnek a gyerekek? — kérdezi-olvasónk. * - ­Először valóban megijed­tünk, amikor olvasónk levelét megkaptuk, mert bizony az ott leírt tényállás szerint vajmi kevés esélyük lett volna a gye­rekeknek áz ingatlan megszer­zéséhez. Az iratok tanulmá­nyozásakor azonban kiderült, hogy olvasónk a bontóperben elhangzott nyilatkozatokat Egy vállalat alkalmazottja, aki tűz- és robbanásveszélyes helyen dolgozott, munka köz­ben megivott egy üveg sört. Az alkoholszondás vizsgálat ezt ki is mutatta. Ezért fe­gyelmi úton elbocsátották. A határozat hatályon kívül he­lyezéséért az illető a munka­ügyi döntőbizottsághoz for­dult, amely kérésének helyt adott. Ezt azzal indokolta, hogy az elbocsátott ember a vállalatnál tíz éve dolgozik, és fegyelmi vétséget sohasem kö­vetett el. A döntőbizottság határoza­ta ellen a vállalat a munka­ügyi bírósághoz fordult és a fegyelmi büntetés helyben ha­gyását kérte. Arra hivatko­zott: a munkahely tűz- és robbanásveszélyes, ezért nem tűrhető el, hogy a dolgozók it­tasan végezzék munkájukat. Egyébként az elbocsátott em­bert korábban hasonló okok­ból többször figyelmeztetni kellett. A munkaügyi bíróság a fegyelmi büntetést segéd­munkási beosztásra és kisebb órabérre enyhítette. BissSesefweszéSyt okozoSt A jogerős Ítélet ellen a leg­főbb ügyész törvényességi óvással élt, aminek a Legfel­sőbb Bíróság helyt adott, a munkaügyi bíróság ítéletét ha­tályon kívül helyezte, és az elbocsátásról szóló fegyelmi büntetést helyben hagyta. — Olyan veszélyes munka­helyen, mint ahol az elbocsá­tott ember dolgozott az ittas állapot nagymértékben alkal­mas a balesetveszély növeló­sére — hangzik a határozat indoklása. — Ezért az ilyen fegyelemsértő magatartással szemben — a visszatartó ha­tás elérése érdekében — a munkáltatónak a legszigorúb­ban kell fellépnie. Az illető beismerte, hogy többször fi­gyelmeztették, mert munka­helyén korábban is szeszes italt fogyasztott. A vétkes cse­lekménnyel a legsúlyosabb fe­gyelmi büntetés kiszabása áll arányban. Csc'it közös megegyezéssel Egy vállalat dolgozója meg­betegedett és az üzemorvos megállapította, hogy munkája ellátására alkalmatlan. Más beosztásba helyezték, amit azonban nem volt hajlandó elfogadni, és mert új munka­helyén több mint hat napon át nem jelent meg, munkavi­szonyát megszűntnek nyilvá­nították. Ezek után az illető a vállalat ellen pert indított, amelyben arra hivatkozott, hogy új munkakörét egészségi állapota miatt nem tudja el­látni, , és korábbi munkaköré­be való visszahelyezését kérte. A munkaügyi bíróság elutasí­tó ítélete ellen a legfőbb ügyész törvényességi óvást emelt, aminek a Legfelsőbb Bíróság helyt adott, a munka­ügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és új eljárásra kötelezte. A határozat indoklása sze­rint azt kellett eldönteni, hogy a dolgozó más munka­körbe helyezése megfelelt-e a jogszabályoknak, és a vállalat — a munka megtagadása miatt — a munkaviszonyt jogszerűen tekintette-e meg­szűntnek. A vita időpontjában hatályban volt rendelet sze­rint, amenyiben a csökkent munkaképességű dolgozó ér­dekében a munkaszerződés módosításra szorul, ebben o munkáltatónak a dolgozóval meg kell egyeznie. Ez a ren­delkezés összhangban van a Munka Törvénykönyvében foglaltakkal, amelyek szerint a munkaadó és a dolgozó a munkaszerződést csak közös megegyezéssel módosíthatja. A rendelkezésre álló iratokból azonban nem derül ki, hogy ez megtörtént-e. A továbbiakban a Legfel­sőbb Bíróság rámutatott ar­ra: amennyiben a dolgozó a módosításhoz nem járult hoz­zá, és egészségi állapotára hi­vatkozva a részére kijelölt új munkahelyen nem jelent meg, ez nem minősíthető olyan magatartásnak, ami miatt jog­ellenes kilépőnek és munka- viszonyát megszüntetőnek kell tekinteni. A megváltozott munkaképességű dolgozó fog­lalkoztatása érdekében a vál­lalat igazgatója köteles jegy­zékbe foglalni mindazokat a munkahelyeket, amelyekben az tovább tevékenykedhet. A munkahely kijelöléséről és a megváltozott munkaképességű dolgozó foglalkoztatásáról szóló újabb rendelet lényegé­ben a korábbival azonos elő­írásokat tartalmaz. Az egész­ségi állapot határozza meg. hogy Valaki a rehabilitációs munkakörök közül melyik el­látására alkalmas. Amennyi­ben vita merül fel. a legkö­rültekintőbb vizsgálatra van szükség. pongyolán adta elő. Pedig jogi szempontból döntő lehet akár egy másképpen megfogalma­zott vagy leírt szó, mint ahogy azt a jogszabály mondja. Itt is az volt a helyzet. A házas­sági bontóperben az apa nyi­latkozatát a bíróság egyez­ségbe foglalta, és a jegyző­könyvből megállapítható volt, hogy az apa nem akkor fogja majd az illetőségi részét a gyermekeknek ajándékozni, amikor azok a nagykorúságot elérik, hanem ő már a bontó­perben megtette az ajándéko­zási nyilatkozatát a gyerme­kek nagykorúságának elérésé­től függő hatállyal. Ez pedig nagy különbség, mert az apa nem azt nyilatkozta, hogy majd akkor ajándékozom az ingatlanrészemet, hanem az apa azt nyilatkozta, hogy most ajándékozom az ingatlan illetőség tulajdonjogát, a nagy­korúság elérésétől függő ha­tállyal, a közös gyermekeknek. A Polgári Törvénykönyv szabályozza harmadik szemé­lyek javára szóló szerződés jo­gi hatályát is. Ilyen esetben a harmadik személy a javára kikötött joggal attól kezdve rendelkezik, hogy őt — jelen esetben őket — valamelyik fél értesítette. Jelen esetben az anya közölte ezt a gyer­mekekkel, akik végig az ő háztartásában nevelkedtek. A gyermekek pedig nyilatkoztak, hogy az ajándékot elfogadták és hiába magyarázkodik az apjuk, mert a gyermekei a há­zassági bontóperben kötött egyezségben a javukra kikö­tött jog érvényesítésére köz­vetlenül jogosítottá váltak. Ügy ítéljük meg, hogy olva­sónk, illetve nagykörű gyer­mekei a pert sikerrel megin­díthatják. ________Dr. M. J. tí z nap RENDELETI! A munkahelyi étkeztetésről a 4/1985. (I. 19.) PM. számú rendelet intézkedik (megjelent a Magyar Közlöny 3. számá­ban), amelynek végrehajtására a Pénzügyminisztérium 8002/ 1985. PM. VIII. sz. alatt tájé­koztatót adott ki. (Pénzügyi Közlöny 1. száma.) A társadalombiztosítási ren­delkezések módosításáról szó­ló jogszabályok végrehajtásá­ra az Országos Társadalom- biztosítási Főigazgatóság ve­zetője 2/1985. OTF. szám alatt adott ki utasítást, amelyet a Társadalombiztosítási Közlöny 1—2. száma tartalmaz. Az uta­sítás példákat sorol fel a táp­pénz kifizetésére vonatkozóan is. A vállalati keresetszabályo­zás rendszeréről szóló 15/1984. (XI. 5.) ÁBMH. számú ren­delkezés kiegészítését a 3/1985. (III. 1.) ÁBMH. számú rende­let tartalmazza. (Magyar Köz­löny 9. sz.). Elindult kerékpáron Bizonyítékok a gyilkos ellen Vasszöggel megölje Befejeződött a nyomozás az utóbbi évtizedek egyik legke- gyctlcnebb, lcgbrutálisabb bűnügyében. Kilenc hónapon ke­resztül tartott a vizsgálat, melyben tanúvallomásokkal, szakér­tői véleményekkel és tárgyi bizonyítékokkal igazolódott be a 44 esztendős Majzik József bűnössége. A megdöbbentő bűneset, melyről annak idején lapunkban is tudósítottunk, múlt év január 2-án történt Nagykőrösön. Az áldozat a 21 esztendős Utasi Eszter, akit az élettársa látott utol­jára. nyakláncának azonban ekkor még nem bukkantak a nyomá­ra. A bűntettet követő 21-ik na. pon terelődött Majzik Józsefre a gyanú, akinek zártkerti in­gatlana van a Tázerdő dűlőn, nem messze attól a helytől, ahová az áldozat elindult. A gyanúsított már több al­kalommal volt büntetve: egy­szer erőszakos nemi közösülé­sért, kétszer annak kísérle­téért, valamint társadalmi tu­lajdon elleni bűntettekért is. összesen 13 évet töltött bör­tönben, ahonnan legutóbb 6 esztendeje szabadult. Már követett el úgy bűncse­lekményt, hogy kerékpározó fiatal nőt támadott meg. akit egy lasszószerű eszközzel le­rántott a járműről, majd erő­szakoskodott vele. Korábban minden alkalommal tagadta bűnösségét, de a nők, akikkel erőszakoskodott, felismerték őt. Tagadott akkor is, amikor Utasi Eszter meggyilkolásának bűnügyében kihallgatták, de a tanúvallomások sorra megdön­tötték az alibijét. Bebizonyo­sodott, hogy nem járt aznap a bögrecsárdában. Senki sem emlékezett rá, mint ahogy ő sem tudott róla. hogy ott jú­nius 2-án festették a helyisé­get. Majzik József családtagjai megcáfolták azt az állítását, hogy azon a szombaton este, az általa megjelölt Időpont­ban, hazaérkezett. A vádlott konokul tagadott, de a kriminálpszichológiaí vizsgálatok kimutatták, hogy valótlant állít, majd döntő tárgyi bizonyítékok kerültek elő. A fiatal nő aznap délután fél négykor a nagykőrösi vas­útállomáson köszönt el az élettársától, aki az éppen in­duló vonaton teljesített szol­gálatot. A férfit soron kívül osztották be munkára, és ezért megkérte őt, értesítse édesany. ját, aki a Tázerdő dűlőn levő kertjükben várja, hogy csak este tud jönni. Eszter nem érkezett el a megbeszélt helyre, és a késő esti órákban, amikor élettársa munkából odaérkezett, nem ér­tette a dolgot. Először nagy­kőrösi lakásukban kereste, ar­ra gondolva, hogy valami vá­ratlan körülmény miatt otthon maradt. A lakásban hagyott élelmiszercsomagokból látszott, hogy aznap délután otthon járt. A kerékpárja azonban nem volt a helyén, ami arra utalt, hogy a megbeszélés sze­rint elindult. A férfi éjjel fél 12-kor fel­kereste Eszter édesanyját, majd miután ő sem tudott a lányáról, jelentették eltűnését a Nagykőrösi Rendőrkapitány, ság ügyeletén. Ekkor ,már a legrosszabbra is kellett gon­dolni, és megindult a kutatás, a Csikós úton a Tázerdő dűlő felé vezető, gabonatábláktól övezett útszakaszon. Másnap reggel, a magas­ra nőtt. sűrű árpa között ta­lálták meg eszméletlen álla­potban az áldozatot. Testén fojtogatás és más külsérelmi nyomok látszottak, s ami a gyakorlott nyomozókat is mé­lyen megdöbbentette: mellka­sának domborulatába egy 150 milliméter hosszú vasszöget vertek. A szúrás a szívét érte. Utasi Eszter, akit azonnal a ceglédi városi kórházba szál­lítottak, 17 nappal később, anélkül, hogy eszméletét visz- szanyerte volna, belehalt sé­rüléseibe. Megdőlt az alibije Időközben nagy erőkkel és több irányban megindult a nyomozás. Megkezdődött a számításba jöhető tanúk ki­hallgatása, valamint azoknak a tárgyaknak a felkutatása, melyek az áldozatnál voltak, mikor elindult utolsó útjára. A bűntett helyétől távolabb, a sűrűn nőtt gabonaszálak kö­zött megtalálták a fiatal nő kerékpárját és egyik szandál­ját. Eltűnt karórájának és A VAC ES VIDÉKÉ ÁFÉSZ pályásaiét hirdet kereskedelmi főosztályvezetői és kereskedelmi osztályvezetői munkakör betöltésére Feltétel: szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség és megfelelő gyakorlat. Jelentkezni lehet részletes öné'etrajzzal, a személyzeti osztályon: Vác, Erzsébet u. 22. Felismerték a nyakláncot A nyomozás fordulópontjá­hoz érkezett, amikor a gyanú­sított zártkerti telkén elásva, fémkutató eszköz segítségével, megtalálták az áldozat eltűnt kvarcóráját. Majzik Józsefet még a bűn­jel előkerülése sem bírta val­lomásra. A kvarcórával kap­csolatban két, egymásnak el­lentmondó dolgot állított. Előbb azt mondta, hogy talál­ta valahol, és azért ásta el, mert a bűntényről hallva, at­tól félt, hogy ráterelődik a gyanú. Később azt találta ki, hogy egy ismeretlen személy dobta be az órát a levélszek­rényébe. A bűntény után 6 hónappal került elő Utas; Eszter ezüst nyaklánca, amely Majzik nagykőrösi lakásában, a mo­sógép ülepítőjében volt. A bi­zsuláncot — bár sorozatgyárt­mány — az áldozat barátnője, volt osztálytársnője ismerte fel. Emlékezett arra, hogy a tornaórán elszakadt láncot megforrasztották. A kémiai és fizikai szakértők által meg­vizsgált talajminták, a Majzik lakásán talált, a gyilkos esz­közhöz hasonló vasszögek pon­tos azonosítása ugyancsak bi­zonyítékként szolgált. Bebizonyosodott tehát, hogy mi történt azon a tragikus na­pon. Majzik József megtámad­ta a kerékpározó nőt. aki a járműről leugrott és az árpa­táblába menekült. Eközben el­vesztette a fél szandálját, és a kerékpárját is eldobta. Az elkövető egy másik csapáson eléje ment. 200 méter után utolérte, leteperte és fojtogat­ta. A mar sérült, eszméletlen nőt otthagyta, majd zártkert­jéből egy vasszöggel vissza­tért. Ezzel az eszközzel szí­ven szúrta áldozatát, és elme­nekült. A Pest megyei Rendőr-fő­kapitányság befejezte a nyo­mozást, és rövidesen megkez­dődik az Utasi Eszter meg­gyilkolásával vádolt Majzik József felelősségre vonása. Gál Judit ©»rafás két seagátos perben Sörözött, elbocsátották

Next

/
Oldalképek
Tartalom