Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-12 / 59. szám
Előnyős módszer Csírázoftan vetett mag 'sbb, mint a helyrevetéses Sok olyan kísérletről hallhattunk az elmúlt években, amely a zöldségmagvak helyrevetésével foglalkozott, sőt: a módszert — a legelterjedtebben a paradicsom esetében —, gyakorlati megvalósítás is követte. Ehhez volt megfelelően előkészített mag és megbízhatóan működő vetőgép. Lehet persze a zöldségféléket palántázva is indítani a fejlődésük kezdeti szakaszában a szabadföldön. A kutatók az utóbbi időben egy, az iménti két módszer között lévő átmeneti fogással is megpróbálkoztak. úgy tetszik sikerrel. Vagyis: a szántóföldbe nem magot vetnek, és nem felnevelt palántákat ültetnek, hanem géppel elöcsíráztatott aprómagvakat juttatnak ki. A MÉM Műszaki Intézet, a Soroksári Paradicsomtermelési Rendszer és a Zöldségtermesztési Kutató Intézet közös fejlesztő munkával dolgoztak ki a gyakbrlat számára új eljárást. így megtakarítható a palántanevelés költsége, igaz viszont, hogy szükség van az előcsíráztafás eszközeire, továbbá a csíráztatott magot vivő, azt bevonó anyagra, ami a vetőgépben haladó csírás magot megkíméli. A módszer előnye, hogy a kelés az optimális mértékűnél hidegebb talajhőmérsékleten is kielégítő. Tehát április első dekádiában hozzá lehet fogni. A kutatók szerint az előcsíráztatott maggal való vetés a helyrevetéses módszerre! szemben nagyobb termést ad. a költségmegtakarítás hektáronként általában 5506—6500 forint között várható. Szilasmenti Tsz Jelentős megtakarítás Az energiatakarékosságban több területen is előbbreléptek a kerepestarcsai Szilasmenti Termelőszövetkezet szakemberei. Tavaly már azon is spóroltak, hogy kihasználták az Afor nyári kedvezményes tüzelőolaj-akcióját. Ezenkívül a Prometheus Tüzeléstechnikai Vállalattal és a Kipszerrel kötött szerződés alapján, minden olajégőt időben átvizsgáltattak, a hibásakat, a kopottakat felújították. A gazdaság élelmiszerfeldolgozója is jelentős energiafogyasztó, hiszen egyes termékek szárítására is sor kerül. Most azt tervezik, hogy a nagy teljesítményű Binder-szárító- gépre egy hővisszanyerőt szerelnek fel, s ezzel eleve mintegy húszszázalékos tüzelőanyag-megtakarítást érnek el a jövőben. Második helyezés Hő a lakosság bizalma Munkakapcsolat a tanáccsal A hét végén tartotta a Veresegyház és Vidéke Takarék- szövetkezet küldöttgyűlését 109 küldött részvételével. A tanácskozást kedves nőnapi köszöntés előzte meg, és a megjelent lányök-asszonyók virágot kaptak. Puskás Józsefné elnök, Lazíts Gyuláné főkönyvelő és Rádi János felügyelőbizottsági elnök beszámolóiból az elmúlt év szép eredményei és az idei esztendő, valamint a távlat biztató tervei bontakoztak ki. Az öt község, Erdőkertes, Fót, Mogyoród, örbottyán és Veresegyház, több mint 10 ezer tagjának takarékszövetkezetéből valóságos lakossági bank alakul. A fő tevékenység, a lakossági betétgyűjtés és kölcsönnyújtás mejlett a kör egyre szélesedik, az eredmény egyre nő, a múlt évben már megközelítette a másfél millió forintot. Az október 31-i takarékossági világnapon második helyezést értek el a megyében: 294 értékponttal 2. kategóriás takarékszövetkezet lettek. A lakosság bizalma egyre nő. fez' az üzletági forgalomban és az eredményben számokban is megmutatkozik. Ez évtől nő önállóságuk és a felelősségük a gazdaságirányítás új alapelvei nyomán. Fokozódó szerepük lesz a la- kás'építési kölcsönnyújtásban, az ifjú házasok támogatásában. Szorosabbá válik a tanácsi kapcsolat — mint Pásztor Béla tanácselnök kiegészítéséből hallottuk — többek közt a telekvásárlásban és egyéb hitelakciókban is. Felmerült egy, a nagyobb forgalomnak, • kiterjedt tevékenységnek jobban megfelelő új székház terve is. Fazekas Mátyás BARÁTOMMAL és sporttársammal, Dócza Imrével egész napos síelés után indultunk haza Mátraházáról. Az utat latyakos hó borította, ap- ró&zemű hó hullott. Talán öt perce haladhattunk rajta, amikor egy kanyarban gyanúsan lelassúdott a forgalom, majd hamar kiderült, hogy egy Trabant borult az oldalára a csúszós útról. A háromtagú család legifjabb tagja, a kislány éppen odáérkezésünk pillanatában próbált kibújni a lehúzott ablakon. Pokoli érzés lehetett számára az a néhány másodperc, amit bizonyára perceknek vélt. Néhány órával később már ő is tudatára ébredhetett, milyen hihetetlen szerencsével úsztak meg a figyelmetlenséget. Űtitársam azonnal megállt, s utána még sokan, segíthetünk-e valamit. Így gyorsan talpra állhatott a Trabant, s csodálkozva láttuk, szinte semmi baja a kocsinik. Vezetője is megkönnyebbült, jobb így látni az autót, mint előzi állapotában. Meg az is jólesett neki, hogy azonnal jött a segítség a forgalmas úton közlekedőktől. Hogy miért történt a baleset, azon bizonyára ő is elgondolkozott, s hasonló következtetésre juthatott, mint mi. Hat-nyolc órát síléccel a lábon a szabadban eltölteni, rendkívül egészséges, de fárasztó dolog is. Ráadásul figyelni kellett a családtagoltra. arai talán meg is duplázta a fáradtságot. Kiszámítható, hogy ilyenkor a szokottnál is nagyobb figyelemmel lehet Aak ellensúlyozni a veszélyeztető körülményeket. AZ ESET egyébként szinte minden mozzanatában kísértetiesen hasonlított ahhoz, ami velem történt egy hasonlóan kedvezőtlen időjárású napon este. Mogyoród és a 30-as főút közötti szakaszon. Azt az órát soha nem felejtem el. Amiért szükségesnek tartom felidézni, annak kettős oka van. Vége a télnek, de talán éppen most jönnek azok a napok, amikor este, vagy hajnalban ráfagv- nak a vízátfolyások az úttestre. Nem árt erre figyelmeztetni. Másrészt az én pokoljárásom és szerencsés visszatérésem is azt példázza, hogy felületesen. ítélünk, amikor azt mondjuk, nálunk nincs közlekedési morál, azaz kritikus annak az állapota. Persze az agresszív vezetőket jobban észrevesszük. mint a segítőkészeket. A csapdák sohasem a véletlenek művei, legfeljebb annak, akit elnyelnek. Már délelőtt sejteni lehetett az esti tragédiák sorát. Az erős feső, a fagyott föld olvadása miatt sok vízátfolyás nehezítette a közlekedést, áz, időszakos folyók a legváratlanabb helyeken keresztezték az utakat. De ki A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 59. SZÁM 1965. MÁRCIUS 12., KEDD Aszód Mozgássérülteknek Klubot szervez a mozgássérülteknek a Vöröskereszt aszódi szervezete és a helybe-, li művelődési ház. A Főnixnek elnevezett klubba várják a Galga vidékén élő mozgás- korlátozottak jelentkezését, a Túra. Verseg és Galgamácsa közötti területről. A tervek között szerepelnek országjáró buszki rándulások, baráti beszélgetések. Az ünnepélyes alakuló összejövetelre március 23-án, 15 órakor kerül sor. az aszódi tanács házasságkötő termében. Akik ezen részt kívánnak venni, azokat kérik, hogy . levélben jelentkezzenek. s közöljék azt is, kísérővel, rokkantkocsival érkeznek-e. A klub címe: 2170 Aszód. Petőfi Művelődési Ház, Kossuth Lajos utca 72. Beléptünk a hatodik ötéves terv utolsó esztendejébe. Bár' még akadnak idén megoldandó feladatok, de a városokban, falvakban már jó megközelítéssel tudják, hogyan zárják majd 1985-öt, s a tervidőszakot. Aki figyelmesen olvassa eze- kett a sorokat, s őszintén érdeklődik lakóhelye ügyes-bajos dolgai iránt, a puszta számoknál jóval többet tudhat meg. Mogyoródon beszélgettünk Holló Miklós tanácselnökkel, a település ötéves fejlődéséről. A rendkívüli dolgokkal kezdte mondókáját: Víztársulat — Ebben a tervidőszakban történtek olyan események, amiket nem terveztünk be. Ilyen volt a községben kialakított hulladékgyűjtő-telephez vezető aszfaltút, ami 7 millió forintba került. Ezt az útépítést a Chinoin finanszírozta. Nagyon jól jött- nekünk ' az út, mert mellette építési telkeket parcellázhattunk, s fogunk is még a jövőben. — Mik szerepeltek a tervidőszakban a tanács fejlesztési terveiben? — Még 1980. december 17- én megalakítottuk a víztársulatot a HÉV-állomás környéki félezres lélekszámú település-rész közművesítésének előfeltételeként. A társulat . később beolvadt a fóti’ kqrzéti víztársulatba, s 1981-ben, tehát a VI. ötéves terv első,esztendejében megkezdtük az ivóvízhálózat kiépítését, s 83- ban be Is fejeztük. Ez egy 14 millió forintos beruházás volt, ami a me.evei tanács és a helyi gazdasági egységek, valamint a lakosság anyagi hozzájárulásával valósult meg. Telkenként 14 ezer forintot vállaltak a költségekből a lakosok, s az Egyesült Gyógyszer- és Táoszergvár egvma- ga 4 millió 800 ezret fizetett. Főzőkonyha — Egymilliót költöttünk eddig a tervidőszakban járdaépítésre, amit folytatni kívánunk, hogy minden utcában legalább egy oldalon legyen szilárd burkolatú gyalogjárda. A takarékosság jegyében cseréltük le az olajkályhákat (1984-ben) az orvosi rendelőben és a napközi otthonos óvodában, mindkét helyen központi fűtést alakíttattunk ki, amelynek kazánjaiban nemcsak a lengyel szén, hanem a íelsőgallai, a berentei és a koksz is elég, így ezek az intézmények nem kerülhetnek olyan helyzétbe, mint az iskola — sorolta Holló Miklós, és itt mindjárt ki is tért az oktatás tárgyi feltételeinek javítására. Elmondta, hogy még az idén hozzáfognak egy 6 tantermes iskolabővítéshez, amit legkésőbb 1986 nyár végéig fejeznének be. Kibővülne az iskola még egy 150 adagos főzőkonyhával, étteremmel, orvosi, úttörő- és tanári szobákkal. Mintegy 15—20 millió forintba kerül majd az építkezés, amihez a kivitelező péceli Rákosvölgye Mgtsz 2 millióval járul hozzá. Nem tanácsi beruházásként említette az elnök, a filmszínház felújítását, az 1983- ban átadott ABC-áruházat (ami mindössze 6—7 hónap alatt készült el!), s jól szolgálja megfelelő választékával a lakosságot. Építtetett a község két autóbuszfordulót 800 ezer forintos megyei tanácsi támogatással. A helybéli vezetők, lokálpatrióták nagy vívmányaként könyveli el, hogy sikerült bevezetni az intézményes szemétszállítást, a gödöllői Városgazdálkodási Vállalattal való jó együttműködés révén, öt köbméteres konténereket helyeztek ki Mogyoród 17 pontján a KÖJÁL-lal együttműködve, így nagyban sikerült csökkenteni az illegális szemétlerakóhelyek számát. Olyan kisebb feladatokat is megoldott a tanács, mint a buszváróhelyiségek megépítését; a Fóti út környékén belhitte volna akkor, hogy a reggeli enyheséget este fagy váltja fel? Gépkocsim kormányozha- tatiarmá vált, balra-jobbra csúszott, majd mint rossz álomban, közeledett az út széle. Tetejére állva megperdült, majd túlsó oldalára fordult az autó. Talán a pördülés nyelte el a mozgási energiáját, s.isy kerülhettem el a fákat. Keresve sem találok ijesztőbb érzést annál, mint amikor mint tengeralattjáró tetejét. nyitottam ki az autó íölém került ajtaját) Első hálám az abban a pillanatban akadályozó, de előtte megvédő biztonsági övé volt. Amint nyitottam az ajtót, egy Skoda elhúzott mellettem. Később megbékéltem magatartásával, örüljek, hogy nem akkor jött. amikor összejjtköz- hettem volna vele. A TÖBBIEK mind megálltak. Az első, egy trabantos, akivel üzentem a faluba, már örökké névtelen marad számomra. Végtelennek tűnt az az idő, amíg újra jött valaki, illetve megjöttek a mogyoródiak. Gyorsan vissza is fordultak egy erősebb kocsiért, amely majd ki tudja húzni az enyémet. Arról az estéről két név maradt meg. Az egyik Nagy Erviné, aki fehér, IM 42-02-es Zsigulijával érkezett a helyszínre. Feleségével és gyermekével Budapesten laknak, egy kis körutat tettek a megyében. Gyere, ülj be az autóba, ne fázz meg, mondta, s abban a pillanatban még fel sem tudtam becsülni mit jelent segítsége. Legalább fél óráig ültem a melegben, s ő, mint egy .gyakorlott pszichológus, pedig nem az, üzemvezető egy iparszolgáltató társulásnál, nyugtatott. A legtöbbet adta, amit akkor adhatott. NAPOKKAL később olvastam valahol, hogy a balesetet karcolás nélkül átvészelő ember is kerülhet veszélyes állapotba azután, hogy kikerült az autóból. Lehet, hogy sosem fogom megtudni, mitől mentett meg a meleg, és az emberi szó. Az is sokat jelentett, hogy a Mogyoródról érkező KA 60- 53-as Volga vezetője és utasa gyorsan, szakszerűen mentette ki az autómat az árokból. Ép- „pen akkor érkezett a TD 44-, 94-es Zsiguli is, annak a vezetője is segített. Hármójuk közül csupán a Volga utasának. Juhász Józsefnek a nevét tudtam meg, aki önkéntes rendőr. A 30-as főúton lassan hazafelé igyekezve már nyugodtan figyeltem a homokkal felszórt utat. Arra gondoltam, hogy azon a hétvégen én nyertem meg a totó 13+1-es nyereményét. De ezt nem tudja senki más. Balázs Gusztáv vízrendezésre 2 millió forintot költöttek, erre a célra idén egymillió áll a falu rendelkezésére, ebből kell hogy fussa -a Patak sor és a Kert utcai belvízrendezésre is. Lakásépítés Beszélgetés közben kiderült, hogy nem korai a VII. ötéves terv néhány fontosabb feladatára is rákérdezni. — Az eddigieknél sokkal nagyobb felelősség hárul a tanácsi vezetésre. Feladataink teljesítése során az önállósodással, jobban meg kell fontolnunk, hogy mire és menynyit költünk. A járdaépítés, útkátyúzás, az építési telkek közművesítése, mind-mind sokba kerül majd. — A házhely-rendezéseknél, közműfejlesztésre eddig 2 millió forintot fordítottunk. Ugyanakkor számítunk a lakosság közösséget szolgáló társadalmi munkájára is — fejezte be tájékoztatóját Holló Miklós tanácselnök. Aszódi László Antal Kulturális program Gödöllő, művelődési ház: Varjúdombi meleghozók az Állami Bábszínház vendégjátéka, 10 és 14 órakor. Művelődéstörténeti játszó- ház 5. osztályosoknak (Erkel Ferenc Általános Iskola). Az ókori Róma, római művészet, 15 órakor. Az erkély, kiállítás, megtekinthető 15—19 óráig. Veresegyház, művelődési ház: Kortárs filmklub. Mária. Braun házassága 18 órakor. A nyugdíjásklub vendége: dr, Tarr Balázs orvos, 19 órakor. lap fóŐzTSBI Az I Akció. Színes, szinkronizált, szovjet filmvígjátéfc. Csak 4 órakor! Házibuli. Színes, szinkronizált, francia filmvígjáték. 6 és 8 órakor. Nem járandóság Szalagok az igazgatótól Garal Gábor Bizalom című versét szavalja Simon Mihály, az Ikarus tmk-lakatosa. Balázs Gusztáv felvétel» Elhúzták a függönyt a városi művelődési központ színház- termében, s a szülők, rokonok, barátok előtt ott álltak a színpadon a szótlan ünnepeltek, a szalagavatós diákok. A Madách Imre Ipari Szakmunkás- képző Intézet és Szakközépiskola ünnepélyén színvonalas műsor köszöntötte a tanulókat. Újvári Margit és Jóvér Ildikó — másodikos egészségügyisek — verset mondtak, elsős társuk, Takács Ibolya — Dudás Juló unokája — népdalokat énekelt. Fityus István elsős szobafestő orgonán játszott, majd egy újra diák fiatalember szavalata következett. Simon Mihály tavaly ballagott el, most. esti szakközépiskolás a Madáchban. Mundruczó János igazgató beszédében arról szólt, hogy emberebb embereket, magya- rabb magyarokat kívántak nevelni a most, a közvetlen befejezési időszakba lépő fiatalokból. Vajon sikerült-e felkelteni az érdeklődésüket a kultúra iránt, az általános műveltség elsajátítására? Elértük-e, hogy akkor is szóljon a rádió, amikor híreket mond? A most képesítő, minősítő vizsgára készülő tizenévesek ellentmondásos évfolyamot alkottak. Sokan hitték, hogy az itt megszerzendő bizonyítvány tanulás nélküli járandóság. Még nincs késő változtatni ezen a felfogáson, de egy hónap múlva már késő lehet. Az ellentmondás másik oldala az, hogy ismét sokan, heten vehetnek részt a szakmai versenyek áprilisi országos döntőjében. Mások az iskola tantárgyi versenyein jeleskedtek, illetve a különféle kulturális eseményeken szerepeltek szépen. Hagyomány, hogy néhány kiemelkedő munkát végző diáknak az igazgató tűzi fel a szalagot Most Rádi Katalin és Bízik Éva egészségügyi és Tóth Attila vízvezetékszerelp- tanuló részesült ebben az elismerésben. A Szovjetunióba utaztak A gödöllői pártbizottság és az IBUSZ szervezésében barátságvonat indult tegnap a Szovjetunióba. A párt- és társadalmi szervezetbe tisztségviselői, aktivistái között a Ganz Árammérőgyárat Foga- rassi József, Holló Ilona, Hu- nyás József, Körmendi István, Ónodi Józsefné és Szolga Istvánné, az ikladi Ipart Műszergyárat Both Ottó és Both Ottóné, Bombái Zoltán, Dombai Zoltánná, László La- josné, dr. Szabó Tibor, Szálai László, Szalai Lászlóné, Szalui Tibor, Szekeres Mária és Vilmos András képviselték. ISSN («33—1957 '(Gödöllői Hírlap» Mogyoródi összegezés Rendkívüli fejlesztések évei Csapdák és levágok