Pest Megyei Hírlap, 1985. március (29. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-12 / 59. szám
Patkós Irma köszöntése Nevét az aranykönyv őrzi Gratuláltak a megye és a város vezetői A város vezető testületéi nevében Fekete Antal tanácselnök köszöntötte a 85 éves Patkós Irma színművészt. Kísfalúdi István (elvétele A városházán bensőséges ünnepségen köszöntötték a minap Patkós Irma színművészt, a Magyar Népköztársaság érdemes művészét 85. születésnapja alkalmából a megye és a város vezetői. Az eseményen megjelent Bállá János, a párt városi bizottságának első titkára, KovácSnó Szabó Veronika városi népfronttitkár és Tolna Sándor, a KISZ városi bizottságának titkára. Fekete Antal, a városi tanács elnöke meleg szavakkal fejezte ki jókívánságait a köz- tiszteletben álló művésznőnek, akit nemcsak a ceglédiek, de az egész ország televíziót néző, moziba járó lakossága a szívébe fogadott. Mindannyi- unk öröme, hogy mind a mai napig gyönyörködhetünk művészetében, nagyszerű alakításaiban, s élményt meríthetünk személyes megjelenéséből, akár városi rendezvényeinken, akár az ifjúság körében vagy a' munkahelyi kollektíváknál tesz látogatást, mprt ilyenkor a versmondás sohasem marad el. Nemoda István, a megyei pártbizottság politikai munkatársa és dr. Györgyjakab Endre, a megyei tanács csoportvezetője a megye élén álló pártós tanácsi vezetők gratulációját tolmácsolták, átadva azt a levelet, amelyet Krasznai Lajos, az MSZMP Pest megyei Bizottságának első titkára és Balogh László, a megyei tanács elnöke intézett Patkós Irmához születésnapja alkalmából. Az elismerő sorokból kitűnik, hogy az ünnepelt művészgenerációknak szolgál örök példaképül művészeti, kulturális és közéleti tevékenységével, fáradhatatlan tenniakarásával, igaz emberségével. Szabó Alfréd városi tanácsos, a művelődési és sportosz- táiy vezetője bejelentette, hogy Patkós Irma nevét bejegyezték a ceglédi művelődés aranykönyvébe. Az erről szóló indoklás felvázolja színhá\ Penomali ceglédi gyára felvesz: 9 áruforgalmi előadót 9 raktárost $ raktári nyilvántartót továbbá közgazdasági szakközépiskolai végzettségű & pénzügyi előadót és 9 könyvelőt. Fizetés megyezés szerint. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél: Cegléd IV., Dohány u. 14. Telefon: 10-088. 82-es mellék. zi és televíziőbeli pályafutását, a filmművészetben elért sikereit, munkás- és parasztasz- szony szerepeiben nyújtott kimagasló alakításait. Sok jeles alkotás emlékezetes szereplőjeként őrizte meg az emberek emlékezete. A város közéletében való cselekvő részvétele példamutató, mint jelentős adománya is, amellyel elindította a ceglédi képtár létrehozását. A Földváry Károly Általános Iskola úttörői a város tanuló- ifjúsága nevében halmozták el virágaikkal, sokan dísztáviratban gratuláltak születésnapja alkalmából. T. T. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 59. SZÄM 1985. MÁRCIUS 12., KEDD Sárga az árpa Kikelet a befőttesüvegben A fagy nem tört át a héiakarán Jó tudná, hogy mostanában, mikor bágyadt jeleket lövöl- dözget a tavasz, pihen a mezőgazdák ökle: nem rázzák az ég felé. Kimeríthetetlen perük a vétket vétekre halmozó időjárással egyelőre szünetel. — Csak csúnyán néz ki, ennyi az egész, de egyáltalán nem veszélyes — mutat a fél- alá lankázó árpatakaróra Lud- mann Lajos, a ceglédberceld Egyetértés Tsz növénytermesztési ágazatvezetője. Az nem öröm Való igaz, az izmos kikeleti zöld helyett sárgás sápatagon színük az árpa. A csapadék- hiány mellett még a hópap- lanra ráfagyó jéghártya is rátett egy lapáttal, befülledt a növény. Bár ez lenne a legnagyobb baj, helyrejöhet még bőven, fontos, hogy a tőPosta a lakótelepen Hónap elején nagy a forgalom A posta is igyekszik' — lehetőségeihez mérten —, bővíteni lakossági szolgáltatásait. Ezért nyitotta meg 1984 őszén városunkban a Károlyi lakótelepen a 4. postahivatalát. Vezetésével igen udvarias és nagy tapasztalatokkal rendelkező dolgozójukat, Vörös Jánosnét bízták meg. Tőle érdeklődtünk az eltelt időszak forgalmáról. — Milyen volt az indulás? — A kezdet gyenge volt, mert nem tudtak a létezésünkről. Az október és a november már kielégítő forgalmat hozott, majd a december volt a csúcs. A januári tervezett bevételt 134 százalékra sikerült teljesítenem, ez azt mutatja, hogy egyre ismertebbé váltunk a környéken. — Miből adódik a forgalom? — Postai értékcikkekből. Ide soroljuk a postai utalványok befizetési díját, a távíró, a távbeszélő díját, telefon- számlák befizetését, a portóköltséget és a fiókbért. — Melyek a szolgáltatásaik? — Ugyanazok, mint az 1-es postán. Levél- és csomagfelvétel belföldre és külföldre egyaránt. Lehet újságot, totót, lottót vásárolni. Távbeszélő szolgáltatásunk belföldet és külföldet egyaránt kapcsolja. Lehet még olcsón, negyedévenként 40 forintért, posta- fiókot bérelni. A környéken lakók mindenfajta csekkbefizetést itt elintézhetnek. A postai takarékszolgálat is működik, a takarékcsekket is be lehet váltani. — Napszakonként hogyan alakul a forgalom? — Délelőtt 10-től este 6 óráig tart nyitva a hivatal. Délig kevés az ügyfél, ám délután és főleg a hónap első napjaiban előfordul, hogy az előcsarnok is megtelik várakozókkal. Olyankor is mindenkit igyekszem udvariasan kiszolgálni, mert szeretem az embereket és szeriek velük foglalkozni — mondja Vörös Jánosné. — Kialakult már egy törzsvevőkor, akiknek, ha kell, félreteszek újságot, totót, lottót. — A külső telefonkészüléknek mekkora az igénybevétele? — Sokan kérték, igy’ sokan hasiználják is. Ám néhányan még most sem tudnak rá vigyázni, és tönkreteszik. Éppen most szedtek ki beióie idegen , tárgyakat, ettől nem működött. Nagyon vigyázni kell pedig rá, mert adott esetben életet menthet, hiszen orvost, mentőt, taxit hívhat innen az ember, nemcsak más beszélgetést folytathat. K. S. Koncert Haydn- és Beethoven-mű- vek csendülnek fel azon a hangversenyen, amelynek előadói: Sopronyi Mária (zongora), Dőry Zoltán (hegedű), és Banda Ede (gordonka). A koncert március 18-án lesz Abonyban, a zeneiskola előadói termében. számmal elégedett az ágazatvezető. — Nincs az a fagy, ami áttört volna a hótakarón, úgyhogy az elmúlt hónapokban nem is annyira a gabonáért aggódtunk, mint inkább az állattenyésztés miatt. Az elfagyott vízvezeték, a kompresz- szor, vagy a trágyakihúzó szerkezet, a nagy kínnal induló gépek — ugye, mínusz húsz foknál ezek előjönnek. Mindez nem azt jelenti, hogy szántóföldi növénynek lenni csupa öröm manapság. Hiszen hiába küldözgetnek az égiek különféle halmazállapotú és színű, hulló, szállongó és zuhogó anyagokat a nyakunkba, attól az aszály még itt jár a sarkunkban. Mert nemrég néhány napsugár belekapaszkodott ugyan a ropogós talajba, de mindösz- stze néhány centi méternyi réteg engedett föl. Túlontúl gyorsan olvadt a hó, s hamarjában folyt el a lé — így aztán a csapadék továbbra is hiánycikk. Mit dédelgetnek i a cegléd- berceli határ íöldtestjei? A legtöbbet búzából, épp 425 hektárnyit, kukoricából 405, silókukoricából 147, lucernából 156, árpából 28 hektárra valót. A kívánalom úgy Szól, hogy a 30 'aranykoronás földek lássák el kellő szálas-, abrak- és tömegtakarmánnyal a tsz állatállományát. Emellett 100 vagon búzát piacra tudnak dobni. Viszont két esztendeje, hogy kevés a kukorica, vásárolni kényszerülnek. Ha minden igaz, március vége felé az újlucerna tavaszi árpa társaságában ereszkedik a talajba, mert a lucerna keveset terem, nincs kihasználva igazában a neki szánt terület. Jüsgömb" Az túlzás, hogy jósgömbben, inkább egy jó nagy befőttesüvegben próbáljuk meglátni az idei gyümölcstermést. Pontosabban szólva: jómagam csak nézegetem az asztalon álló mintát, a vízből kihegye- sedő meg kunkorodó, életteli Brigádok számvetése Ne álljanak soká a vagonok A 90 százalékost jócskán meghaladó teljesítmények, a 600—800 órás társadalmi munkák, amelyekről a MÁV ceglédi körzeti üzemfőnökségén működő szocialista brigádveze- tok részvételével tartott összejövetelen beszámoltak, arra engednek következtetni, hogy az elmúlt esztendőben a vasutas közösségek sem ültek ölbe teA kézzel. Csoda-e, ha ilyen tempó mellett a kellőnél kevesebb idő jutott a kulturális és családi rendezvényekre. Előfordult, hogy csupán adminisztrációs ügyetlenség miatt rövidült meg az eredmény: némely műszaki csapat elfeledte papírra vetni önként vállalat munkáját. Ugyancsak itt hangzott el, hogy korántsem kötelező brigádtagnak lenni, aki képtelen a közösséggel kapcsolatot találni, többször is súlyosan vét, azt el kell tanácsolni. A tanácskozás a szakmai elismerésekkel sem maradt adós. Néhány brigád elnyerte a szocialista címet, a Sá.gvári, a Petőfi, a Hámán Kató, az abonyi Kossuth Lajos, a pilisi Csanádi György élenjáró szocialista brigád, a gazdasági területen dolgozó Kandó Kálmán pedig kiváló szocialista brigád lett. Az 1985-ös év feszített feladatainak egyike, hogy csökkenteni kell azt az időtartamot, amit a vasúti kocsik átlagban az üzemfőnökség területén töltenek, vagyis gyorsítani kell a teherforgamat. Az első két hónapban a kitűzött szállítási tervek mindössze 88 százalékban teljesültek, elsősorban azért, mert az árufeladó cégek késlekednek, noha sínen fűtő jármű van éppen elegendő. Nagy dilemma, hogy miközben az üzemfőnökség igyekszik minden szolgálati helyre dolgozót állítani, óhatatlanul is megsértik a túlórára vonatkozó szabályokat. Bár kedvezőtlen, idén mégis csak 3 százalékos bérfejlesztésről lehetett szó vasutas berkekben, a jövő esztendő azonban — kárpótlásul — jóval többet, 8 százalékot ígér. ágacskákat, de Ludmann Lajosnak ennyi is elegendő ahhoz, hogy szeme előtt majdani barackok tűnjenek föl. Előrejelzés — A rügyeztetés alapján közepes vagy annál valamivel gyöngébb termés ígérkezik. A hajtás például kicsi. De érdemes megnézni, milyen a rügyek eloszlása, hogy van-e virágrügy, és hogy mennyi. Az így kapott adatokat osz- szevetve a tavalyiakkal, lehet véleményt mondani. De az csupán tájékoztató jellegű előrejelzés. Mert elképzelhető, hogy kevés a virágrügy, ám kedvezően alakul a napsütéses órák száma, no meg jönnek a méhek, szóval lehet nagyobb termés is. Egyelőre csak reménykedünk, hogy sűrűn, tömötten sárgállik majd a ceglédberce- iiek 38 hektárnyi kajszibarackos kertje. V. S. Fáklyák gyűlnek A forradalmi Ifjúsági napok nyitó rendezvénye Cegléden az idén is a fáklyás felvonulás lesz. A tűzvivők március 14-én kevéssel hat óra előtt gyülekeznek a Rákóczi úton, mégpedig a kisáruház és a Dózsa kollégium közötti területen. Lovasok lépdelnek a városmag felé tartó menet élén, hintó viszi a centenáriumi zászlót a Szabadság térre. Itt az abonyi Somogyi Általános Iskola irodalmi színpada ad műsort, ezt követően koszorúk kerülnek a Kossuth-szobor talapzatára. Végezetül a Fényes szelek című filmet nézhetik meg az érdeklődők. Képviselői beszámoló Március 15-én, pénteken délután 2 órakor a városi tanács nagytermében kibővített ülést tart a Hazafias Népfront városi bizottsága, amelyben Kárpáti Ferenc altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a város országgyűlés: képviselője tájékoztatót tart a választás óta végzett munkájáról. Dr. Horváth Géza, a városi tanács vb-titkára a közelgő országgyűlési és tanácstagi választásokról ad tájékoztatást. A tanácskozás nyilvános, minden érdeklődőt várnak. Gyümölcs' termesztők figyelmébe A Hazafias Népfront városi bizottsága mellett működő kertbarátkor március 14- én, csütörtökön délután, öt órakor tartja legközelebbi ösz- szejövetelét a helyőrségi művelődési központban. Az eredetileg meghirdetett Mit termeljünk 1985-ben? című előadás helyett dr. Pap János egyetemi tanár a tápanyagutánpótlás jelentőségéről és szerepéről beszél, amelyél nem árt tudni azoknak, akik a házikertben * gyümölcster- . mesztéssel foglalkoznak. Hangverseny A Magyar Filharmonikus Kamaraegyüttes szerepel Cegléden, az Erkel Ferenc Zeneiskola hangversenytermében március 19-én este 18 órai kezdettel. Bach. Händel és Mozart műveiből mutatnak be. Művészeti vezető Gallai Attila, hangversenymester Kócziány Lajos. Változó világ Március 14-én, csütörtökön este hat órakor dr. Költői. Ádám adjunktus tart előadást Változó világ, változó erkölcs címmel a ceglédi Dózsa György ifjúsági klubban. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett feleségem, édesanyánk, VERES JA- NOSNÉ szül. Katona Terézia temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek személyesen vagy távirattal együttérzésüket fejezték ki. A GYÁSZOLÓ CSALÁD. IKceglé kik .y »• c ki, m r n ' v ■ ! ; V *' itROHIRDETESEK Külön bejáratú búto- rozott szoba kiadó egy személy részére. Cc*g- léd. Vasvári u. 18. 287 négyszögöl szőlő, termő gyümölcsfákkal a Budai úti hobbiterületen sürgősen eladó. Eladó egy gumikerekű kocsi is. Értekezni lehet: Cegléd, Széchenyi út 89., vagy este, Víz utca ,10. Rotációskapa utánfutóval és szivattyúk eladók. Cegléd, Szálkái I. u. 47. __________ 42 5 négyszögöl hobbinak alkalmas szőlő Közép úton, zárt kertben eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd XII., (Bede), Gyopár u. 6. szám.__________________ Pe rmetező javítást és mindennemű hegesztést vállalok. Halmi László, Cegléd, Hajó utca 9. szám. Jó állapotban levő Trabant, friss műszaki vizsgával eladó. — Cegléd, Rózsa Ferenc utca 2. szám._________ Cs engédben i40ü négyszögöl. jó állapotban levő ezerjó szőlő betegség miatt kiadó. — Érdeklődni lenet: Cegléd, Szekér u. 11. (Kenderföld). __________ El adó 800 négyszög- öles föld, fele szőlő, fele szántó, a Kormut dűlőben, (Bádenszki szőlő mellett). Érdek lődn}: Marticsek Istvánná, Cegléd, Kozma S. út 3. V. em. 4. Jó helyen fekvő 526 négyszögöl telek eladó Cegléden, betonút mellett, külső Pesti úton, a benzin kúthoz 3 km-re, (két részben is), bekerítve, kút és vilany' van. Érdeklődni lehet: Cegléd. Pesti út 17. szám alatt. Te- lefon: 10-295._________ Be költözhetően eladó kis családi ház. Téglagyár dűlő 40. szám alatt. Érdeklődni lehet: Cegléd, Szél u. 19. szám._____________ Ko suth Ferenc utcai, I szobás. OTP-s lakás, kp. + OTP-vel eladó. Érdekl ődni: Cegléd, Kossuth Ferenc u. 28. II Ih. II. em. 9. 235 négyszögöl építési telek (öregszőlő—Új kertváros), eladó. Érdeklődni lehet: este 6 órától, Cegléd. Rákóczi út 9. TI. 19. A Pest megyei Nyomda Vállalat ceglédi ie- lephelyére azonnal felvesz linotyne rrépszedő szakmunkást vagy kéziszedő szakmunkást, aki vállaüa az átkén- zést. Jelentkezés: Cegléd. Szíiha^sá0 *ér 5 A Ceglédi MN Helyőrségi Művelődési központ, felvételre keres: felszolgálót, szerelőt, takarítónőt. — Jelentkezés: Cegléd. Kossuth Ferenc u, l szabit. Malacok eladók. Cegléd, Oroszlár utca 25. szám. Cegléden, a Körösi út 50. sámú ház eladó. Érdeklődni: a helyszínen vagy a Rákóczi úti virágboltban. Magasíöiüszimi vagy első emeleti lakást vennék Cegléden, z és léi szoba, plusz garázs szükséges. Leveleket „85 őszi beköltözés 142 620” jeligére kérek, a Hírlapkiadó Vállalat ki- rendeltségére, Cegléd, Teleki utca 30. szám alá Egyedülálló no egy- szoba, konyha, összkomfortos albérletet keres. Értesítő ajánlatot: „Külön álló 142 622” jeligére kér a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére, Cegléd, Teleki utca 30. szám alá. Szoba, konyhás, bútorozott vagy részben bútorozott lakást keres fiatal házaspár egy kisgyermekkel. — Értesítő ajánlatot: Molnár Pál. Cegléd. Zrínyi utca 28. szám °iá kérnek. Cgver 20. duióoen 800 négyszögöles, jó szőlő, kis épülettel, na- lá leset miatt eladó. (Villany és kút vám Érdeklődni lehet: Or- sányi Ferem-nénál, Cevűéd, X., Sátor utca 2. szám. 1<>7 négyszögölt** fűtési. telek eladó a Furulya utcában. Érdeklődni lehet: Cegléd, íloha u 6. ISSN 0133—260Ö (Ceglédi Hírlap)