Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-08 / 32. szám
1985. FEBRUÁR 8. Az 1VB Ill-ban Jól rajtoltak A sorsolás szeszélye folytán első három mérkőzését otthon Játszotta a Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi NB III-as férfi asztalitenisz-csapata. A Szabados-csoportban így következtek eddigi találkozóik. Az Érsekcsanádi KSK-t 10-6- ra legyőzték, a Békéscsabai Konzervgyárral 8-8-as döntetlent érteik el, a Békéscsabai Előre Spartacus ellen pedig ll-5-re nyertek. Knnmingban Vidi-dön teilen Biztos győzelmet engedett ki 9. kezéből a Videoton labdarúgó-csapata Kunmingban, ahol csütörtökön 3-3 arányú döntetlent játszott Jünnan tartomány csapatával. A félidőben a fehérvári gárda már 3-0-ra vezetett. A kínai csapat a második félidőben góljait a 20., 25., 33. percben rúgta. Készülődés az újabb labdarúgó-'íclvonásra Benépesülnek a pályák Egyre inkább benépesülnek a labdarúgópályák. Igaz, még nem bajnoki, hanem előkészületi mérkőzések zajlanak. A Pest megyei együttesek is szorgalmasan készülődnek a rajtra. Az NB II sikercsapatának számító Váci Izzó a hét végén 10. találkozóját vívja. Szombaton 14.30-kor kezdődik Vácott a Dinamo Minszk elleni barátságos találkozó. A szovjet csapat kitűnő játékerőt képvisel, az UEFA Kupában a legjobb nyolc között van, s a továbbjutásért a Zseljeznicsar ellen mérkőzik. Nem a Kosdi úti pályán, hanem a Városi Stadionban lesz szombaton a Minszk elleni találkozó. Egyébként az Izzó a tavaszi rajtig gazdag programot bonyolít le. Szerdán Dunakeszin játszik, szombaton 11-kor a Tatabányát fogadja kettős műsor keretében. E meccs után 12.45-kor Vác vegyes— Kirchschlag SC (osztrák) mérkőzés következik. Február 20- án Vác—Hatvan, 24-én Dány— Váci Izzó, majd a szekszárdi bajnoki rajt előtt Esztergom— Vác találkozó lesz. Végleges, hogy a Magyarország—Ciprus utánpótlás EB- selejtezőt április 2-án Vácott vívják. ★ Nemcsak a játékosok a játékvezetők is készülődnek a tavaszi idényre, a bajnokság második felvonására. A Buda, Érd, Szentendre összevont körA manchesteri kiapameccsről Miért nem adja a tévé? Csütörtökön eldőlt, hogy a március 6-i Manchester United —Videoton UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzésről nem számolhat be közvetítésben a magyar televízió. Ennek okáról Vitár Róbert, az MTV sport- esztályának helyettes vezetője elmondta: — Az ITV, az a kereskedelmi tévétársaság, amely a március 6-i kupaforduló angol közvetítéseinek gazdája, nem közvetíti a mérkőzést. Előnyben részeáíti a másik három angol érdekeltségű kupamecs- cset Hasonlóan a tavalyi Ciprus—Magyarország VB-selejte- rőhöz, ezért azt terveztük, hogy saját forgatócsoportunk mintegy 30 perces összefoglalót készít, s azt az UEFA Kupa- találkozó másnapján, március 7-én este, a labdarúgó kupanap eseményeivel foglalkozó Telesportban mutatjuk be. A tárgyalások azonban nem vezettek eredményre. A Manchester United a nemzetközi televíziózásban szokatlanul magas jogdíjat kért. Ilyen helyzetben kénytelenek voltunk lemondani a tervezett összefoglalóról is. — Reméljük, hogy a kupanapi összefoglalóhoz — annak ellenére, hogy ez a mérkőzés Angliában csak a negyedik helyen szerepel — felvételt kapunk, legalább a gólokról. A március 20-i, székesfehérvári visszavágó mérkőzést természetesen élő, egyenes adásban közvetíti az MTV — hangsúlyozta az osztályvezető-helyettes. Március 6-án a Petőfi adón 21.25—22.20 óráig lesz közvetítés, tehát a második félidő eseményeiről. Megyei II. osztály Tavaszi fociműsor A-t söpört U. forduld, március 10. i Bugyi Tsz SK—Gyömrö, Hemád—Pilis, Nagykáta—Tápiószele, Kiskunlac- háza—Monor, Váeszentlászló— GEAC, I kiad—Örkény, Üllő—Kakucs. 15. forduló, március 11.: Örkény —Üllő, GEAC—Iklad, Monor—Vác- szentlászló, Tápiószele—Kiskunlacháza, Pilis—Nagykáta. Gyömrő— Hernád, Kakucs—Bugyi Tsz SK. 16. forduló, március 24.: Nagykáta—Gyömrő, Kiskunlacháza—Pilis, Váeszentlászló—Tápiószele, Ik- lad—Monor, Üllő—GEAC, Kakucs— Örkény, Hernád—Bugyi Tsz SK. 17. forduló, március 31.: Bugyi Tsz SK—Örkény, GEAC—Kakucs, Monor—Üllő, Tápiószele—Iklad, Pilis—Váeszentlászló, Gyömrő—Kiskunlacháza. Hemád—Nagykáta. IS. forduló, április 7.: vácszent- lászló—Gyömrő, Iklad—Pilis, Üllő —Tápiószele, Kakucs—Monor, Örkény—GEAC, Kiskunlacháza—Hernád, Nagykáta—Bugyi Tsz SK. 19. forduló, április 14.: Bugyi Tsz SK—GEAC, Monor—Örkény, Tápiószele—Kakucs, Pilis—Üllő, Gyömrö—Iklad, Hernád—Váeszentlászló, Nagykáta—Kiskunlacháza. 20. forduló, április 21.: Üllő— Gyömrö, Kakucs—Pilis, Örkény— Tápiószele, GEAC—Monor, Vác- szentlászló—Nagykáta, Iklad—Hernád, Kiskunlacháza—Bugyi Tsz SK. 21. forduló, április 28.: Bugyi Tsz SK—Monor, Tápiószele—GEAC, Pilis—Örkény, Gyömrő—Kakucs, Hernád—Üllő, Nagykáta—Iklad, Kiskunlacháza—Váeszentlászló. 22. forduló, május 5.: Örkény— Gyömrő, GEAC—Pilis, Monor—Tápiószele, Iklad—Kiskunlacháza, Üllő—Nagykáta, Kakucs—Hernád Váeszentlászló—Bugyi Tsz SK. 23. forduló, május 12.: Bugyi Tsz SK—Tápiószele, Pilis—Monor, Gyömrö—GEAC, Hemád—Örkény, Nagykáta—Kakucs, Kiskunlacháza —Üllő, Váeszentlászló—Iklad. 24. forduló, május 19.: Monor— Gyömrő, Tápiószele—Pilis, Üllő— Váeszentlászló, Kakucs—Kiskunlacháza, Örkény—Nagykáta, GEAC —Hemád, Iklad—Bugyi Tsz SK. 25. forduló, május 26.: Bugyi Tsz SK—Pilis, Gyömrő—Tápiószele, Hernád—Monor, Nagykáta—GEAC, Kiskunlacháza—Örkény, Vácszent- lászlő—Kakucs, Iklad—Üllő. 26. forduló, június 3.: Pilis— Gyömrő, Kakucs—Iklad, örkény- Vácszentlászló, Gödöllő—Kiskun lacháza. Monor—Nagykáta, Tápiószele—Hernád, Üllő—Bugyi Tsz SK. zeti szövetség a fővárosban háromnapos továbbképző tanfolyamot rendezett. Többek között Soós Gábor volt FIFA játékvezető tartott előadást. Örömmel újságolta, hogy a PL SZ bíró-tanfolyamán a vártnál többen vesznek részt. Az első előadáson 16-an ismerkedtek a tudnivalókkal, a másodikon, a hírek szerint tovább növekszik a létszám. örvendetes ez a hír, hiszen fontos az állandó utánpótlás biztosítása, új játékvezetők bekapcsolása. Tavaly rendezték először Budaörsön a labdarúgó-teremtornát a Vízgép KISZ Kupájáért. Akkor a Kábel SC hódította el a trófeát. Idén sem esélytelen, hiszen bejutott a négyes döntőbe. Egyébként a mostani viadalon összesen tíz csapat rajtolt, a Diósd, a Törökbálint, a Bo- tond SE, a Budaörs II., a Kábel, a Budaörsi lakótelep, a Piliscsaba, a Magyar Kábel, a Koltex és-a Budaörs. Két hétvégen zajlottak az előcsatáro- zások, és ennek alapján a Piliscsaba, a Kábel, a Keltex és a Budaörs jutott a fináléba, amelyet szombaton 9 órakor tartanak a 2. szí általános iskola tornatermében. Egyébként a megyei első osztályú budaörsi labdarúgó-csapat felkészülési tervébe a teremtornát is beiktatta. A keddi és csütörtöki edzések mellett, szombatonként a szabadban alapoztak. Nyngodt holnap vára* Reális pólós tervezés Fedett uszoda nélkül eredményesen vízilabdázni olyasféle bűvészmutatványnak számít, mintha valaki néhány hetes havas edzésidőszakkal a háta mögött a síelők Világ Kupájában az élmezőnyben végezne. Ilyen csodáktól egyik sportágban sem kell tartani; annál örvendetesebb és dicséretesebb, hogy eleve hátrányos pozícióból indulva is sokan csinálják. Például a ceglédi vízilabdázók ... — Hét éve szereplünk az OB II/A osztályban — közölte a CVSE vízilabda-szakosztályának vezetőségi tagja, Re- vuezky Gyula. — Ezzel az eredménnyel alapvetően elégedettek . vagyunk, s azt is gyorsan hozzáteszem, miért. Az ötvenméteres nyitott medencénkben ugyanis márciustól októberig tudunk csak gyakorolni, a közbeeső hónapokban viszont be kell érniük a fiúknak heti kétszeri úszkálással, amire a gyógyfürdőben tudunk sort keríteni. A tavalyi bajnokságban a tíz csapat közül az 5. helyet sikerült megszerezniük, míg a korábbi években rendszeresen a 4. helyen kötött ki a ceglédi gárda. 1985-ben milyen helyezést remélnek? — Reálisan kell megítélnünk helyzetünket, lehetőségeinket, ezért csak az 5. hely megismétlését várhatjuk. Négy ifjúsági játékosunk felkerült a felnőttek közé; velük együtt most tizenöten készülnek a pontvadászatra. Leginkább a kapus posztján vannak gondjaink, mivel a 42. évében levő Németh Gábor erre a szezonra már nem vállalta a fővárosból való utazgatást. — Hosszú távon mit várnak a csapattól? — Kénytelenek voltunk rájönni, hogy jobban támaszkodhatunk a saját utánpótlásunkra, mint a messzebbről jött, esetleg nagyobb tudású vendégművészekre. Ezért mindinkább a ceglédi fiatalokra alapozunk; jelenleg mintegy nyolcvantagú szakosztályunk két úttörő- és egy serdülőgárdát is szerepeltet a korosztályos bajnokságokban. Széles alapokkal rendelkezünk tehát, nyugodtan gondolunk a holnapra. (jocha) Gödöllőiül Kőrösig Kézilabda-teremtornák Holnap kezdődik Gödöllőn a Felszabadulási Kupa kézilabda-teremtorna, az Agrártudományi Egyetem sportcsarnokában. Az első nap párosítása, délelőtt 9 óra: Váci Forte— Csepel Autó (női), 10 óra: Veresegyház—GSC (férfi ifjúsági), 11 óra: GSC—Csömör (férfi), 12 óra: Gyömrő—GSC (ifjúsági), 14 óra: Gyömrő— GSC (férfi), 15 óra: Ikladi IM Vasas—Túra (férfi). A torna vasárnap folytatódik, ekkor csak női mérkőzések szerepelnek a programon. Délelőtt 9 óra: GEAC—Tápió- völgye, 10 óra: Tóalmás—Váci Forte, 11 óra: GSC—Dány, 12 óra: Veresegyház—Tóalmás, 13 óra: Tápióvölgye—Isaszeg, 14 óra: Váci Forte—GEAC, 15 óra: Dány—Veresegyház, 16 óra: Isaszeg—Gödöllői SC, ★ Üjabb mérkőzésre került sor Nagykőrösön a Toldi Kupa viadalon. Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi—Lajosmizsei KSE ifi 22-15 (10-9). Ld.: Mátrai (8), Budai (5), ill. Kern (6), Kovács (3). Nagykőrösi öregfiúk—Nagykőrösi Toldi DSK 28-15 (8-7). Ld.: D. Kovács (8), Bertalan (7), ill. Pusztai (5), Csámyi (3). Az élcsoport a befejező forduló előtt: 1. Nagykőrösi öregfiúk 11, 2. Nagykőrösi Kinizsi 9, 3. Lajosmizsei KSE ifi ponttal. Asztali tcnisz»bajnokaYaiás Szolnoki premier Kereken 80 évvel ezelőtt, 1905-ben rendeztek először magyar asztalitenisz-bajnokságot, s az egyetlen számban, a férfi egyesben Redlich Béla (MAFC) nyerte a „sporttörténeti” aranyérmet. A nők és a párosok később kapcsolódtak be a versenybe, így például a női egyesben 1925-ben avattak először győztest, Kornfeld Mária személyében. Az eddig lebonyolított 67 bajnokságnak csaknem mindig Budapest adott otthont, a vidéki városok közül Miskolc, Tatabánya és Szeged iratkozott fel a rendezők közé. E héten szombaton és vasárnap viszont már Szolnok is bemutatkozik. A nevezések lezárultak, az idegi fáradtságra panaszkodó Szabó Gabriella kivételével a teljes élgárda asztalhoz áll. Xoali az éhezőknek Felajánlás Az egyesült államokbeli Memphisben a Nabisco Grand Prix-sorozatba tartozó tenisztorna döntőjében mellékszereplőnek bizonyult a francia Yannick Noah, a verseny harmadik kiemeltje. Az első hely sorsát eldöntő összecsapáson a kilencedik helyre rangsorolt Stefan Edberg volt az ellenfele, s a 19 esztendős északi játékos 58 perc alatt szinte lesöpörte a pályáról a nála 6 évvel idősebb franciát. Edberg 6:1, 6:0-ra győzött, állítólag azért ilyen könnyen, mert Noah fájlalta a bal bokáját. Yannick Noah második helyezettként 22 500 dolláros bevételt könyvelhetett el, illetve könyvelhetett volna el, ha a teljes összeget nem utalja át — nemes cselekedete mindenképpen említést érdemel — az aszály sújtotta afrikaiak megsegítésére létrehozott alapnak. 40 db anyabirka szaporulatával eladó. — Cegléd» Alszegi út 17. Gödöllő központi részén háromszobás, kertes, családi házat keresünk. Debrecen központjában, társasházban háromszobás, (gáz. .telefonos. garázs, pince) lakás cserével. ráfizetéssel vagy kp. vásárlással. Telefon : 20-563. __ _____ Ké t család részére alkalmas. komfortos családi ház eladó. — Cegléd, Lövész utca 8. szám. Új divatáruüzlet, árukészlettel eladó Újszilváson. Érdeklődni lehet: CEGLÉD, Zrínyi utca 19, VEK Költségvetési szervek, közületek! Árubeszerzést, házhoz szállítást vállalunk papír, írószer,, tisztítószer, elemek, villanyégők. já-. ték- és liáng!emez árukra. Tízezer forintos megrendelés esetén 30 kilométerig díjtalanul házhoz szállítjuk! Fizetési mód: kész-, pénz vagy átutalás. Időt, pétizt, anyagbeszerzőt takarít meg! Araink az állami kiskereskedelmi boltok áraival megegyeznek. TÜMÜR GYÖRGY ÉS NEJE kiskereskedők. Üzlet: y-ác, Vásár utca 1. 2600. Telefon: 06-27-12-412, nyitva 7—9 és 13—17 óráig. Levélcím: Vác, MAV-teiep 19. sz. 2600. Német intenzív nyelvoktatás kezdő, újrakezdő és középhaladó kiscsoportokban, havi 500 Ft-ért. Holiday GM. 178-443. Angol, német intenzív nyelvoktatás egyéni ütem szerint, havi 500 Ft-ért, 12 és 20 óra között ön akkor keresi fel nyelvtanárainkat, amikor ráér. Holiday GM. 178-449. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, akik Kollár Lászlóné temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot hoztak. Külön köszönetét mondunk K. Kiss Dániel doktor úrnak a hosszú ideig tartó gyógyító munkájáért. Gyászoló család. Aibertirsán 600 négyszögöl telek, gyógyfürdő. strand közelében eladó. Érdeklődni : Boros Lászlónál, kül. ter. III., Dánosi út. (Kertész lakt.). Levélcím: Albertirsa. Pí.: 41. 2730. Tanya eladó 1000 négyszögöl földdel, gazdasági épületekkel. Érdeklődni lehet: özv. Megyesi István- nénál. Ceglédbercel, Árpád utca 14. szám. Monoron, a Vásár tér után 300 négyszögöl beépíthető telek eladó. Érdeklődni: hétköznap délelőtt telefonon : Monor, 486, Márta Ágnes. Vácon vagy környékén 60—100x négyzet- méteres, fűthető műhelyt bérelnék. Oko- licsányi. Vác, Köztársaság út 46. Eladó kétszobás összkomfortos, 58 nm-es szövetkezeti lakás készpénz, plusz 170 ezer forint OTP. Érdeklődni hétköznao 5-tŐl 8-ig: Vác. Vám utca 16. IV. 14. _______ 25 ezer forintért eladó 10 éves Lada 1200-as combi, vonóhoroggal. lejárt műszakival, ugyanitt eladó 1 db OTR kazán fóliázáshoz. Cegléd, Közén út 98. _________ A 38-as kék busz vonalán. Halásztelken 160 n.-öles telken 3 szoba összkomfortos családi ház eladó. Halásztelek, Iskola u. 13. sz. Budapest határán, Csömörön, metrótól 20 percre, új, kétszintes, luxuskivitelű családi ház, 180 n.-öles t-eieKkel eladó. Ara: 1 800 000 Ft OTP. Érdeklődni: 412-370. Családi ház eladó., (üzlethelyiséggel), azonnal beköltözhető. Vác, Felszabadulás u. 9. Érdeklődni lehet 15-től 19 óráig: Vác, Bocskai u. 12. 2M négyszögöles telek, vízzel, építési anyagokkal, engedéllyel eladó. Ráfizetéssel házat vennék. Érdeklődés: Kiss József, Sződ, Mártírok útja 16. (15 órától). Eladó Tápiószőlős, Bem u. 8. szám alatti kétszobás, kertes családi ház, pincével, garázzsal. Érdeklődni lehet a helyszínen. Tápiószőlősön, Ság- vári Endre utca 11. szám alatti családi ház, 400 négyszögöles telekkel eladó, buszmegállóhoz 2 perc, hálózati víz megoldható. Érdeklődni lehet: Táoiószőlős, Kossuth Lajos u. 21. szám alatt. ___________ El cserélem másfél szobás, távfűtéses, telefonos, tanácsi lakásomat háromszobás, tanácsi lakásra. Telefonos előnyben! Érdeklődés: váci, 12- 507-es telefon.számon délután 16—20 óra között. Lambéria készen eladó, szerelését is vállalom. Kovács István. Vác, Árpád út 56. sz. 2300. ___________________ Sü rgősen eladó két és fél szobás, OTP- öröklakás, kp. + OTP-átvállalással. Ugyanott tanya olcsón, jószágtartásra és kertészkedésre alkalmas. Cím: Nagykőrös, Bárány út 11/A. 4. em. 15. Jedli- csekné. Lakható tanya eladó Vasadon. Érdeklődni: Monor, vasútállomás, virágbolt. Sürgősen eladó 300 n.- öles építési telek, Gödöllőn, az Illés István út 56/a. sz. alatt. Teljesen közművesített. Érdeklődni lehet a helyszínen vagy Gödöllőn. a Dózsa György út 29. sz. alatt. Ház eladó Vác, Deákvári főút 44, Érdeklődés: 16 órától. Eladó 4 db nagyméretű fóliaváz. Cegléd, Rét utca 14. szám. Nagykőrös, Temető dűlő 3. sz. alatt 2 szobás, sok mellékhelyiséges ház eladó. 1200 négyszögöles földdel, szőlővel, villany, ipari áram, kutak, kertészetre, jószágtartásra alkalmas hely van. Azonnal beköltözhető. Kórháztól 50 méterre. ZO-s rendszámú Wartburg, 86. júliusig érv. műszakival, kissé rohadt karosszériával eladó. Irányár: 30 000 Ft. Érdeklődni: Nagykőrös. Tass u. 4., egész nap.___________________ 15 00^as piros Lada, 6 éves, igényesnek eladó. Irányár: 140 ezer forint. Cím: Monor, Esze Tamás u. 29. Vennék kis házat, esetleg fél házat Monoron. Címeket: a Monori Hírlap Szerkesztőségébe. ,,Sür. gős” jeligére kérek. Monoron eladó 2 szobás, nagykonyhás, fürdőszobás fél ház, külön bejárattal. Esetleg tanácsi bérlakásra cserélem, fürdőszoba jó ha van. Megegyezéssel, csak Monoron. Cím a monori szerkesztőségben. Megtekinthető 10-től 14 óráig. _______________ El adó kétszintes családi ház, központi fűtéssel. Vecsés. Kinizsi u. 10/a. Érdeklődni: szombaton 8- tól 12-ig. Monoron levő családi ház eladó, állattartás- ra kiválóan alkalmas hegyen, nagy telekkel, a 4-es főútvonaltól 100 méterre, Mün- nlch F. u. 116. A te- lek megosztható. Eladó Budapestté*! 30 kilométerre, Felső- nyáregyházán négy helyiségből álló félkész ház, 150 négyszögöles területtel. —- Érdeklődni: Tóth Sándor, Felsönyár- egyháza, Jókai u. 4. Tanya, jószágtartásra alkalmas, 800 négyszögöles területtel, eladó. Cegléd XT., Ger- lye 1195. szám alatt. Villany, fúrott kút van. Érd. lehet a helyszínen, Máté Jánosnál. Jó állapotban levő Zsiguli 1200 eladó, 1 éves műszakival. — Nagykőrös, Tetétleni u. 20. Robur tehergépkocsi eladó, vételárba jószágot és személy- gépkocsit is beszámítok. Ugyanott egy személygépkocsi utánfutó is eladó. Cím: Cegléd, Sárkány u. 1. szám. 300 négyszögöles zárt kert, kúttal, villany- lehetőséggel eladó a II. telep mellett. Érdeklődni: Nagykőrös ITT.. Kinizsi u. 10. Budapest belvárosi szoba, konyhás lakásomat Vácott vagy környékén szoba, komfortosra cserélném. Érdeklődés: 52- 063-as telefonszámon. Jó állapotban levő 3011-es traktor és 1500 db cserép eladó. — Nagykőrös IX., Lo- sonczy utca 84. Hatszobás ingatlan (családi ház). több család részére is megosztható, eladó. Vác, Szentháromság tér 1. sz. alatt. Érdeklődni helyben. 17 óra után. Érdligctcn, a Casinó- nál két családnak is alkalmas, 150 nm-es lakásterületű családi ház, garázzsal eladó. Telefon: 359-100, este: 354-590. ________________ El cserélném 2 szobás családi házamat 1 vagy másfél szobás tanácsi lakásra, megegyezéssel. Cím: Gödöllő, Szilágyi Erzsébet út 31. üres szoba kiadó, Vác,vErdös Bernát utca 5. (Telefon: li-317). Bontástégla kedvezményes szállítással és egyéb bontási anyagok kaphatók. Kecskeméti László Károly u., (Péter villárnosság- szerelő mellett). Fülbevalóval szebb lesz. Fájdalommentes füllyukasztás, fülbevalók nagy választékban. Veres Lászlóné, Cegléd, Széchenyi út 41. fszt. 6. Telefon: 11-005. ________________ 120 nm alapterületű műhely szociális létesítménnyel. központi fűtéssel, telephely engedéllyel kiadó vagy két szoba összkomfortos lakással eladó. Ipari áram van. Minden célra alkalmas. Bozsó László, Gödöllő. Rigó u. 19. Cukrászt, (fiatalt), előnyös feltételekkel, Pesthez közeli cukrászdámba felveszek. Cím: Dunakeszi, Fil- lér u. 5. Tel,: 41-296. Délegyházi büfében megbízható. szorgalmas. fiatal nőt alkalmaznék. „Nem a nudistán, PmH 79 962’* jeligére a kiadóba. Előnevelt 2-3 hetfifl húsihibrid és tojóhibrid jérce kapható hétköznap 17 órától, szombaton egész nap. Kecskemét, Hegedűsköz 2. (Mátyás téri Iskola utcája). _______ Es kü vő iruha-különlegességek kölcsönzése a Délinél, szombati nyitvata-rtással. Budapest XII., Greguss u. 6. ESKÜVŐI JHAKÖLCSOö Bp. XIV..: iS». György u.I |(Váro«lig«tnélj{ Naposcsibe^ előnevelt csirke fajtaválasztékból kapható. Budapest XVII., Bogota u. 12, (Rákoskert).______ Mi ndennemű építőanyag, nyflászáró- szerkezetek, fürdőszobai berendezések, csempe, mettlachi és más burkolólapok nagy választékban. Iparművészeti csempék — mintapéldány alapján — a helyszínen megrendelhetők. Építő és asztalosmi- nőságfl faáru kapható, szabad hétfő. Vár- hidiné, Rákoscsaba, Péceli u. 153. Telefon: 486-440. Két helyiség raktárnak, műhelynek kiadó. Háromfázisú áram van. Nagykőrös. Encsi u. 19. { A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága ás a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap klvátelável — tnaponta. ~ Fősze-kesztí- Sáel An» — nr V T M t P VrI H ID I H D Főszerkesztő-helyettes: Arkus ístyán és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, pf. öli. Irányitőszám• 1446 — Kiárfín m I Lu I ÍYICU I Cl niltLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó; Till Imre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja'- 343.100 és Szerkesztőségi titkárság: 142-228. “* . — ........ FIÖKSZERKESZTÖSßGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. 30. 2701. Telefon: 11-400. — Érdi Hírlap, Érd, Lenin út B3 . 2030. Telefon- 4S-352 'Gödöllői HfrlaD Gő'dölld Sz abadság út a. Pf. 14. B1Ő0. Telefon: 20-796. Moaori Hírlap, Monor, Kossuth u. SÍIt. Pf. SÍI. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, Nagykőrös, Hősök tere 7. 2750. Telefon- 398 — Váci Hírlap Vác Lenin út45.Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. —A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér % 1909), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHX KIS—96/162 .pénzforpalmi Jelzőszámra >. lan árai * oldal 1,80 Et, 12 oldal 2.20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft. egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. — ISSN 0183—0659 Pest mecvei HírlaD (Index* M5 064 HU), ISSN 0183-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0183-1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nafgkőcöai Hírlap), ISSN 0133—2750 (Vási Hírlap), - - •