Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-07 / 31. szám

Múzeumi rangú helyi történeti gyűjtemény Mának szóló múltbeli kihívás Méltóságteljes márványdom­bormű fogadja az érkezőt a gödöllői helytörténeti gyűjte­mény bejáratánál. Ahogyan följebb és följebb lépdelünk a patinás lépcsőkön, egyre job­ban felkelti érdeklődésünket: vajon mire szolgálnak ma ezek a stílusos helyiségek? Állomások — Gödöllő és Galga-mente jégmúltjának állomásait kö­vetheti nyomon a hozzánk lá­togató — mutat körbe Polónyi Péter, a helytörténeti gyűjte­mény vezetője. — Természete­sen az állandó kiállításon mindössze a múlt egy kis da­rabját tudjuk bemutatni. A századelő híres gödöllői mű­vésztelepének szecessziós Iko- tásai jelzik: milyen jelentős művészettörténeti emlék talál­ható nálunk. A folyosón levő tablókon kö­vethetjük nyomon Gödöllő múltját. A műemlékeket fény­korukban és mai, meglehetősen megviselt voltukban is lencse­végre kapták a fényképészek. Kibontakozik előttünk az egy­kori királyi nyaralóhely min­den szépsége, és a környék dimbes-dombos vidéke. ízelítőt kapunk arról, milyen foglalko­zásokat; űztek hajdanán Gödöl­lőn. — Hét esztendeje, amikor idejöttem, egy iskolai történel­mi szertárból indult a helytör­téneti gyűjtemény — folytat­ja Polónyi Péter. — Az anyag meglehetősen szegényes és ren­dezetlen volt. Majdhogynem reménytelennek tűnt, hogy az utolsó pillanatban még meg­menthetjük a település érté­keit. Az eltelt esztendők alatt aztán rendeződött a kép. Leg­fontosabb feladatainkat három fő csoportba osztanám. A sze­cessziós művésztelep hagyo­mányainak ápolása az állandó kiállítás létrejöttével koránt­sem zárult le. Keressük a kap­csolatot a művészek utódaival. Ma sem ritkaság egy-egy je­lentősebb adomány. A művész­telep még jó ideig rejt felku­tatni valót. Gödöllő környé­ke rendkívül gazdag természe­ti értékekben. Bemutatóinkon ezt is visszatükrözzük. Végeze­tül a mai történeteket is sze­retnénk megőrizni az utókor számára. Érdemes belelapozni a ven­dégkönyvekbe. Eddig fogal­mam sem volt, milyen értéke­ket titkolt el előlem szülővá­rosom — írja szinte szemrehá­nyóan egy látogató a művész­telepi kiállítás megnyitásakor. Nemcsak egy izmus; egy élet­vitel, egy értékrend bukkant fel s jelent talán kihívást a má­nak is — állapította meg ugyanakkor egy szociológus. A nemrégen megnyílott Termé­szeti környezetünk című kiál­lítás vendégkönyvében is csak elismerő szavakat találunk: a kiállítás tudományosan, szak­szerűen, szépen mutatja be a környék növény- és állatvilá­gát. A helytörténeti gyűjte­mény munkatársai bizonyítot­ták: kivívták maguknak a mú­zeumi rangot. újabb állandó kiállításra kü­lönféle intézmények együtte­sen több mint egymillió forin­tot juttattak. Ez lehetővé teszi — a kiállítás megrendezése mellett — egyfajta környezet- védő bázis létrehívását. Polónyi Péter örömmel szólt a népművelőkkel, a pedagógu- ! sokkal való együttműködésről ' is. A művelődési központban rendszeresen tart előadásokat Gödöllő jelenéről, múltjáról. A gimnáziumban helytörténeti szakkört vezet. Gyűlnek a dia­kockák, amelyeken be lehet mutatni a települést. Mégis, néha úgy érzi, hátrányban van a többi intézménnyel szem­ben. Személyes kapcsolatok se­gítségével kell sok fontos dol­got elintéznie. Az elmúlt esz­tendőben sikerült a szerteága­zó tevékenységre egy művé­szettörténész státust szerezni. I Nyitottan Hátrányban — Jóleső a megállapítás — mondja a gyűjtemény vezető­je. — Természetesen nem mindegy, milyen egy intéz­mény presztízse. Gondolhat­nánk, hogy a múzeum megje­lölés nagyobb rangot jelent. Jelen esetben úgy érzem, a mai formában is tudunk tar­talmas munkát végezni. Alig egy évtizede, a város vezetői hirtelen döbbentek rá: nincs, aki a helytörténeti gyűjtéssel foglalkozzon, veszendőbe men­nek értékeik. Azóta jelentősen támogatják az itteni tevékeny­séget. Nem kis összegeket kap­tunk a beszerzésekre. A leg­— A Nemzeti Múzeumból jöttem Gödöllőre — mondja Emődné Farkas Zsuzsanna. — Ott a numizmatikai osztályon voltam, az itteni tevékenység sokkal izgalmasabbnak ígérke­zik. Legelőször az anyag leltá­rozása l«sz a feladatom, dehát ez is hozzátartozik a művészet- történész munkájához. Bárhová megyünk Gödöllőn vagy a Galga mentén, előbb- utóbb találkozunk a helytör­ténészek kezenyomával. Hi­szen az intézmény nyitott, s talán sehol sem értelmezik olyan tágan a múzeumi köz- j művelődés fontosságát, mint a gödöllői helytörténeti gyűjte­ményben. Erdőül Katalin Megemlékezések Kilencven éve született Dé- si Huber István festőművész, grafikus, aki az 1920-as évek végén került kapcsolatba az illegális kommunista mozga­lommal, s lelkes munkatársa lett a 100%-nak, (Száz száza­léknak), a KMP folyóiratá­nak. A művész alapító tagja volt a szocialista képzőművé­szek csoportjának. Munkássá­ga elismeréseként halála után Kossuth-díjjal tüntették ki. Születésének évfordulója al­kalmából szerdán a Mező Im­re úti temető munkásmozgal­mi panteonjában megkoszo­rúzták Dési Huber István ur­náját. A megemlékezés virá­gait a Művelődési Miniszté­rium, az MSZMP KB tudo­mányos, közoktatási és kultu­rális osztályának, a Magyar Képzőművészek Szövetségé­nek, valamint a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének képviselői helyezték el. Az eseményt követően a IX. kerületben emlékeztek meg Dési Huber István szü­letésének évfordulójáról. Az MSZMP és a népfront kerü­leti bizottságának képviselői, a művész nevét viselő képző- és iparművészeti szakközép- iskola kollégiumának diákjai, valamint Dési Huber özvegye megkoszorúzták a festő egyko­ri lakóhelyének falán elhe­lyezett emléktáblát az Ipar utcában. Kohán György Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész születésének 75. évfordulójára készül a szülőhelyén, Gyulán létesített Kohán Múzeum. Február 22-én emlékestet rendeznek az 1966-ban el­hunyt kiváló festő tiszteletére és kiállítást nyitnak a dr. Be­ne Gyula nyugdíjas gyulai fő­orvos magángyűjteményében levő Kohán-alkotásokból. Gödöllőn befejeződött Tudományos tanácskozás Pannónia Filmstúdió Készülő filmalkotások A Pannónia Filmstúdióban több, egész estés, valamint rövid, egyedi produkció elké­szítését tervezik az új év első negyedévében. Már dobozban van Dargay Attila Szaffi cí­mű rajzjátékfilmje, amelyet Jókai Mór Cigánybáró című kisregénye alapján forgatott. A produkció érdekessége, hogy a mű színpadi bemutatásának 100. évfordulóján kerül a mo­zikba. A Szaffi ősbemutatóját Kecskeméten tartják február végén, majd márciusban a fő­városban díszelőadáson vetítik először. A filmstúdió I-es mű­termében Ternovszky Béla Macskafogó című rajzjáték­filmje készül. A macskák és egerek közötti évezredes vi­szály színhelye ezúttal egy tá­voli bolygó, ahol sok kaland után az egerek megkezdhetik a macskafogó gyártását. Ugyancsak ebben a műte­remben dolgozik a Biblia cí­mű rajzanimációs alkotás for­gatókönyvén Jankovics Mar­cell rendező. A produkció az ó- és az újtestamentumot je­leníti meg az animáció eszkö­zeivel. A III. műterem a gazdája Vajda Béla Az én családom című tízperces televíziós film­jének. A napokban befejeződő produkció — amelynek szö­vegírója Janikovszky Éva — két kisgyerek dialógusa a csa­lád rokoni kapcsolatairól. Hol­tai Jenő is a Magyar Televí­zió megbízásából készít filmet. A Kormos István Muzsikás kismalac című meséjéből for­gatott rajzanimációs műben a furulyázó kismalac állat­barátaival felvidítja a nevetni nem tudó királyt. Isten veled, kis sziget a cí­me Reisenbüchler Sándor új produkciójának, amelyben az ökológiai problémákra hívja fel a közönség figyelmét. A tízperces mozifilm várhatóan az év végén látható. Papírkivágásos technikával készíti Bolondocska Ivanuska című animációs filmjét Cseh András. A produkció Maxim Gorkij elbeszélése nyomán egy ügyefogyott kisfiúról szól. Ugyancsak Cseh András ren­dezi — Várnai György figu­ratervei alapján — a televí­zióból olyan közkedvelt Frakk-sorozat újabb, negyedik blokkját. A tizenhárom epi­zódból álló sorozat — amely­nek címe Frakk, a macskák réme — Bálint Ágnes forga­tókönyve alapján papírkivá­gással készül. KlS tudöSOk. Nemrég ért vé­get a Ki miben tudós? című ifjúsági vetélkedő fizikai ver­senye, és hamarosan megkez­dődik az irodalmárok felké­szültségének megméretése is. Tulajdonképpen kis műsorok ezek; a délutáni órákban ke­rülnek a képernyőre, és mint látnivalók sem valami csillo­góak, hiszen csak beszélgető embereket pásztáznak a kame­rák. És aki véletlenül egyszer is bekapcsolódik ebbe a köz­vetítésfolyamba, az mégis szinte kötelességének érzi, hogy újból és újból lássa azo­kat a kedves, okos professzo­rokat meg a középiskolás nagykamaszok tiszta tekinte­tű orcáját. Igen, a Ki miben tudós? eszmecseréi egyszerűen néze­tik magukat. Ha valaki egy kukkot sem ért azokból a fi­zikai levezetésekből, akkor is ott üldögél a maga kis házi mozija előtt, és úgy issza ma­gába a többé-kevésbé ismeret­len szavakat, mintha szintén egyetemi oktatónak, kutatónak készülne. Miért van ez? Nos, azon egyszerű okból, hogy ott testesül meg a szemünk előtt a maga klasszikus szépségé­ben az eszményi tanár—diák kapcsolat. Az a mindenki ál­tal átélt, de nyilván nem fo­lyamatosan élvezett szituáció, amikor az oktató és az okta­tott nem ádáz ellenségként, kijátszandó, félrevezetendő partnerként áll szemben egy­Kétnapos kutatási és fejlesz­tési tudományos tanácskozás fejeződött be szerdán a Gö­döllői Agrártudományi Egye­temen a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás gépesítésének legújabb eredményeiről. A konferencián a kísérleti és kutatóintézetek, termelési rendszerek és mezőgazdasági üzemek mintegy hatszáz szak­embere vett részt. Az ócsai Vörös Október Termelőszövetkezet szakem­berei és debreceni kutatók be­számoltak arról, hogy a fólia­házakban termesztett növé­mással, hanem éppen ellenke­zőleg: ez is, az is az együttes gondolkodást, a közös igaz­ságkeresést szolgálja. Aki például végignézte a már említett fizikai verseny záró jelentkezését, a megha­tott szülők jelenlétében lezaj­lott díjkiosztást, hát annak igen derűs kedve kerekedhe­tett, hiszen tapasztalhatta, milyen jó kis koponyákba ván­dorol át és gyarapodik tovább az a mindannyiunkat szolgá­ló tudomány. Ha meggondoljuk, ezek a Ki miben tudós ?-ok — dacára annak, hogy egyáltalán nincs körülöttük semmiféle hírverés, nézőtoborzó csinnadratta — érdekfeszítőbbek, izgalmasab­bak, mint a minap véget ért Szivárvány jelentkezései vol­tak. Azok éppen a túl okos eminensek leckefelmondó pa­rádéiként hagytak maguk után nem túl kellemes emlé­keket, míg emezek a jóval sze­rényebb tanakodások éppen bensöségességükkal, pözta- lanságukkal szerettetik meg magukat. A javaslat tehát: aki éppen ráér, kapcsolódjon be ebbe a rendkívül rokonszenves játék­ba, akár tökéletesen érti, mi­ről esik benne szó, akár csak sejtegeti. Jó szándékú, tiszta célú, szép emlékeket idéző fejtőrösdin fog szórakozni... Maffia, találmányok. Két hosszabb sorozat nézeti mos­tanában magát fokozottabb fi­nyek öntözéséhez, tápanyag- ellátásához és növényvédel­méhez beépített, automatizál­ható berendezést fejlesztettek ki, amely szabadalmi oltalmat kapott. Alkalmazásával a ke­mikáliák egészséges körülmé­nyek között juttathatók ki az ültetvényre, a jól szabályoz­ható, takarékos öntözéssel a növények vízigénye a leg­megfelelőbben elégíthető ki, s tetemes mennyiségű élőmun­ka takarítható meg. Ameny- nyiben jelentős kereslet mu­tatkozik, a berendezés soro­zatgyártása az idén megkez­dődhet. gyelemmel: az egyik a maf­fia USA-beli üzelmeit tárja a publikum elé, a másik pedig a találmányok históriáját ele­veníti fel. Mind a kettő első osztályú termék a maga nemében! Ami Jean-Michel Charlier amerikai rendező riportázsát illeti, az alaposságával és kö­nyörtelen bátorságával tűnik ki más hasonló vállalkozások közül. Nagy apparátust moz­gatva készült: az interjúk egész sorából, valamint az ér­dekesnél érdekesebb híradó- részletek rengetegéből vágták olyan pompásan össze, hogy minden pillanata újabb és újabb döbbenetét kelt, felráz, izgalomba hoz. Elképesztő dol­gok derültek ki mindegyik traktusából. Röviden szólva az, hogy a maffiózók keze az Egyesült Államok társadalmi gépezetének szinte mindegyik összetevőjéig elér. A bankvi­lágban éppen úgy jelen van­nak, mint például a szakszer­vezetekben, ahol szinte telje­sen átvették az uralmat. Dániel Costelle találmányos sorozata viszont fanyar szel­lemességével és természetesen a képtelennél képtelenebb ma­sinák látványával szórakoztat igen magas fokon. A homo lu- dens, a játékos ember mutat­kozik meg ezekben a remek negyven percekben. Jó ötlet volt megvásárolni ezt a pará­dét is! Akácz László Tv-figyelő‘ bHeti eilmtbgyzeth Tienjün-hegyi történet Jelenet a. Tienjün-hegyi történet című kínai filmből Igazi filmr'tkaság: új kínai film a mozikban. Ráadásul elég friss munka: I98I-ből va­ló. Rendezője az a Hszie Csin, aki a kínai filmművészet egyik legjelentősebb alakja; hatvan­két éves, és nemzetközileg is jól ismert művész. Vagy tíz évig az ő filmjei is be voltak tiltva Kínában. Mostani filmje egy különö­sen érdekes időszakban játszó­dik: 1978-ban, tehát akkor, amikor az úgynevezett négyek bandája leleplezése után a re­habilitációk ideje jött el. Ár­tatlanul megvádolt és meg­büntetett, megalázott, emberi méltóságuktól megfosztott párttagok ezreit kellett tisz­tázni, s ez nem csak nagyon bonyolult, hosszadalmas és kényes munka volt, hanem sok esetben igen kemény harc is, mert Mao Ce-tung özve­gyének és társainak bukása nem jelentette automatikusan azt, hogy a tisztulást óhajtó erők szava érvényesül a to­vábbiakban. Hszie Csin filmje a cselek­mény egyik mellékszálában éppen erről beszél. A történet főhőse egy régi értelmiségi, Luo Csün, aki az 1950-es évek elején egy geológus kutatócso­port politikai biztosa volt az akkor kiemelt területként ke­zelt Tienjün-hegységben. Itt ismerkedett meg a szintén fia­tal geológus Szun Vej-jel, aki­vel egymásba szerettek. A lányt azonban pártiskolára küldték, a férfit pedig, koholt vádakkal jobboldali elhajlónak nyilvánítva, kényszermunkára vitték. A lányt végül egy ki­fogástalan káder, Vu Jao vette feleségül, de később, az újabb politikai fordulat — a kultu­rális forradalom — idején őt is száműzték. Vu Jaót a film cselekményének idején már rehabilitálták, fontos párt­funkciót tölt be. Felesége egy­ben a beosztottja is, szintén fontos beosztásban: a rehabi­litációkat irányító Vu Jao he­lyettese. Egy napon kiderül: Luo Csün, akit az asszony már majdnem elfelejtett, an­nak idején éppen Vu Jao in­tézkedése nyomán került kényszermunkára, s máig sem rehabilitálták. Kérvényeit Vu Jao elsüllyeszti, s mikor az asszony előkeresi az írásokat, a nem ártatlan férj dühében tettlegességig fajuló módon óhajtja „megnevelni” Szung Vejt. Végül is Luo Csün ügye tisztázódik, fontos beosztást kap ismét, s bár elvesztette azt az asszonyt, aki a meg­próbáltatások kemény húsz éve alatt mellette állt, meg­tartotta a hitét a hasznos munkában és az emberségben, meg a jó politika igazságos­ságában. Lehet, hogy ez a történet naivnak tűnik, talán egy ki­csit neo-sematikusnak is. De mégis azt kell mondanunk: a film roppant érdekes, való­sággal dokumentumértékü munka, egy nagyon nehéz pe­rióduson átment ország egy bizonyos rétegének életéről, s politikai megújhodásról, an­nak eredményeiről és akadá­lyairól (akadályozóiról) — egyszóval olyan híradás, me­lyet úgy kell néznünk, mint egy nagyon érzékeny szemta­nú megfigyeléseit, észrevéte­leit. Hszie Csin emellett való­ban kitűnően tud filmet csi­nálni, a szó mesterségbeli ér­telmében is. Színészvezetése, képsorainak tempója, ritmusa, a színek tudatos dramaturgia alkalmazása, a gépmozgatás, a plánozás karakteressége, s a kissé melodramatikus, de so­sem érzelgős vagy bombaszti­kus stílus igazi mesterre val­lanak. A film végső kicsengé­se pedig — rendbe keli tenni a régi hibákat, tévedéseket, mert különben nem építhető az új politika — arra utal, hogy Kína belső életében va­lóban ez lehet most a legna­gyobb és legfontosabb feladat. Roppant tanulságos film a Tienjün-hegyi történet; felér egy Kínáról szóló, jól megírt riportkönyvvel. A nőstényfarkas kísértete Űj lengyel film, 1982-ből, te­hát egy nem éppen nyugodt esztendőből. És mintha csak társfilmje lenne a nemrég a mozikba került másik len­gyel újdonságnak, a Barbara királyné sírfeliratának. Mert míg abban Janusz Majewski rendező az öncélú, ezoterikus szépség jegyében dolgozott, s ezzel kerülte meg az aktuális kérdéseket, itt most Marek Piestrak rendező a rémdráma, a véres és hátborzongató hor­ror felé viszi el a nézőt a má­ból. Érezhető mindkét film­ben: valami helyett beszélnek egy régi, nagy királyi szere­lemről, meg egy misztikus-ba­bonás, naturalisztikusan meg­csinált jelenetekkel sokkoló boszorkánytörténetről, ebben az első szocialista horrorban. A film egyébként valamikor a múlt század 40-es éveiben játszódik, a galíciai lázadás idején. A nőstényfarkas pedis egy vad és zabolátlan asszon". Maryna, aki belehal, hogy ei- csináltatja a nem a férjétől va­ló gyerekét — de a halála után visszajár kísérteni. Előbb egy nőstényfarkas képében, aztán felveszi a szép Júlia grófnő alakját, mígnem az özvegyen maradt férj, Kacper, a varázs­hatalmú öreg orvos öntötte ezüst golyóval lelövi — hogy aztán a később felbontott ko­porsóban ne a szép grófnő te­temét találják, hanem — s i't most lehet találgatni, bár sok variáció nincs. A film mindenesetre a mű­fajon belül jól megcsinált munka, de csak az erős ideg­zetűeknek ajánlatos, vagy azoknak, akik szeretnek ré­müldözni. UFO Arizonában Mintha csak megrendelésre került volna ez az amerikai sic-fi krimi a mozik műsorára a múlt heti UFO-újsághírek után. összefüggések persze nincsenek — de annyi mégis valószínű, hogy az egyik tény erősíteni fogja a másikat: a filmnek épp most különösen sikere lehet. A történetet épp csak jelez­ni szabad: egy amerikai űrkí­sérlet belebotlik egy UFÚ-ba, az leszáll az arizonai sivatag­ban, s ezzel megkezdődik egy politikailag és tudományosan is bonyolult játszma, melyben katonák, asztrónauták, politi­kusok csapnak össze. Elég kö­zepes sci-fí krimi ez. de leg­alább időnként kineveti és ki­nevetteti saját magát, és a mű­faj nagyképűségeit is. Ez is valami. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom