Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-27 / 48. szám
FJujítás után Műszaki vizsga A téli gépjavításban természetesen sor kerül olyan gépek felújítására is, amelyeket nem elég csupán helyben minősíteni. A javítás sikerességét a Pest (hegyei Autófelügyelet műszaki csoportjának is el kell látnia igazolással. Azaz: műszaki vizsgára szükséges vinni a termelőszövetkezetekből gépkocsikat, pótkocsikat, míg a traktorokat többnyire helyben viszgáztatják. A kartali Petőfi Tsz-ben például negyvenhárom ilyen eszközt vizsgáztatnak le a nagy kampánymunkák megkezdéséig. Náluk tizenegy traktornak újítják meg a forgalmi engedélyét, s tizenhárom tehergépkocsi, valamint tizenkilenc pótkocsi kaphat további futásra hivatalos pecsétet a Volán gödöllői főnökségén lévő vizsgahelyen. Évfordulóra Díszhangverseny Bach, Händel és Scarlatti születésének háromszázadik évfordulója alkalmából rendeznek díszhangversenyt a gödöllői művelődési központban pénteken, március 1-én 14 órakor, amelyen a megye városaiban, községeiben működő zeneiskolák növendékei lépnek fel. Abony, Cegléd. Dabas, Dunakeszi, Érd, Gödöllő, Monor, Nagykőrös, Ráckeve, Szentendre, Szob, Tápiógyörgye, Vác zeneiskolai növendékeinek fellépése előtt Herczenik Gyula, a városi pártbizottság első titkára mond megnyitót. Zeneiskolások Budapesten A- Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár zenei gyűjtemé- nyébén V. kerület, Fehérhajó utca 5. vendégszerepeinek a gödöllői zeneiskola növendékei március 6-án, este 6 órai kezdettel. DLLjOI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 48. SZÄM 1985. FEBRUAR 27., SZERDA Túrái takarékszövetkezet Az eddigi legnagyobb nyereség Tizenkilenc település — 12 308 takarékszövetkezeti tagjának, több mint százötven választott küldöttje vett részt a túrái takarékszövetkezetnek a Gaigagyöngye étteremben tartott közgyűlésén. Kilenc kirendeltségben várják a szövetkezeti dolgozók, hogy a községek lakosságának szolgáltatásokat nyújtsanak, amelyekbe egyaránt beletartozik a pénzbevétel kezelése, a hitelek különböző fajtáinak nyújtása. Ha ránézünk a térképre, úgy érezzük, hogy az ezerszer hallott reklámszöveg valóság lett a Galga mentén. Szorgalom Balogh Józsefné, a szövetkezet igazgatóságának elnöke huszonnyolc esztendő küzdelmes útjára tekinthetett vissza, amikor beszélgettünk, — A szövetkezetei alapítók — mondta — legmerészebb álmaikban sem gondoltak arra a fejlődésre, amit mára elértünk, s amelyben mint cseppben a tenger, tükröződik a területünkön élő emberek biztonságot adó gazdagsága. Rengeteg számot megismertem, hiszen a pénzügyi tevékenység ezektől elválaszthatatSikeres kisszövetkezet Hulladéktüzelésű kazán A Pest megyei KISZÖV tájékoztatóját lapozgatva bukkantam a következő címre: Ener gotechnikai Ipari Kisszövetkezet,- Gödöllő, Arany János utoa 12/dv Tevékenységi köre gépek és gépi berendezések, fémtömegcikk gyártása, javítása, épületgépészeti berendezések szerelése. Hamarosan megismerkedtem a kisszövetkezet értelmi szerzőjével, Moór István műszaki vezetővel. Kiderült, édesapja egykor Dömsödi Pál és Staller János lakatos társaságában szabadító mesterem volt. Moór János fia örökölte az apa szakmaszeretetét és szervezőkészségét. — Március 21-éh lesz egy éve, hogy a KISZÖV alapszabályai szellemében létrehoztuk ezt a munkacsapatot. Mayer Csaba, az elnökünk, a kezdő 21 helyett ma már harmincán vagyunk. Az egész országban dolgozunk, de ez nem jelenti azt, hogy ne éreznénk magunkat gödöllőieknek. Szívesen segítjük a városfejlesztést akár társadalmi munkával, akár forinttal. — Mi az. amivel leginkább foglalkoznak? — Hulladéktüzelésű kazánok gyártása és szerelése most a fű tevékenységünk. Ezekben az eddig kárba veszett mezőgazdasági és erdészeti hulladékokat égetik el. Nagy a jövője ezeknek a berendezéseknek az energiaszűkös világban. Hasznosan működik ilyen kazán például az Agárdi Mezőgazda- sági Kombinátban is. Az sem mellékes, hogy mi magyar alkatrészek felhasználásával gyártjuk termékeinket. — A legnagyobb munkánk Tata fűtőművénék elkészítése, Ez a Komárom megyei Távfűtési Vállalat beruházásában épül, ötvenmillió forintért, melyből tavaly húszat már teljesítettünk. Nem., sajnáltuk az időt, ráhajtottunk. Volt olyan hónap, amikor 320, sőt 350 órát dolgoztunk. — Számunkra is meglepő volt az első pillanatban, hogy a tatai szénmedence szívében térnek át a hulladék tüzelésű kazánok alkalmazására. De az Energiagazdálkodási Intézet bízott meg bennünket a munkával. Az év végére el kell készülnünk, nekünk az a legjobb propaganda, ha időben és jó munkát adunk ki kezünkből. Az Energotechnikai Ipari Kisszövetkezet megtartotta az első mérlegzáró közgyűlését, amely jónak értékelte a végzett tevékenységet. Az elmúlt év kilenc hónapjában 18 és fél millió forint volt a bevétel. Adóra kétmillió-kétszázezret fizettek. Tervükben szerepel a város ipari övezetébe település. A haraszti földek egy darabján szeretnének telepet létesíteni. lan, s ezek a száraznak tűnő adatok igazolták Baloghné megállapítását, Köztudott, hogy a szövetkezet egyik alapvető tevékenysége a betétgyűjtés. Egy évvel ezelőtt úgy tervezték, hogy 178 millió forintos állományukat 1884 végére 18 millióval növelik. A szövetkezet dolgozóinak ezernyi erőfeszítése, naponként ismétlődő aprómunkája sem lett volna elegendő a betét 38,1 millió forintos túlteljesítésére, ha az itt élő emberek szorgalma, a lehetőségek megnövekedése nem biztosítja a családok többletjövedelmét, ha nem nő a bizalom a szövetkezet iránt, s ha nem vezetnek be újabb takarékossági formákat. Érdemes megismerni, melyik fiókban mennyi á betétállo-' mány. Túrán 106,3, Zsámbokon 32,9, Hévizgyörkön 27,5, Ikla- don 11,9, Galgahóvizen 12,0, Kartalon 8,1, Valkón 12,9. Gal- gamácsán 4,5 milliós a betét- állomány. Kölcsönök A takarékszövetkezetek 6115 betét forgalmát bonyolítják, s az egy betétkönyvre jutó átlag 35 335 forint. Nyilván, hogy van lehetőség a községek közötti egyenlőtlenségek megszüntetésére, a ránézésre is feltűnő különbözőségek felszámolására. A Szövetkezet triásik igen jelentős tevékenysége a kölcsönzés. — Nagyon fontosnak tartjuk — mondta az elnök —, hogy ezen a téren minden fiókunkban érvényesüljön a körültekintés és a vonatkozó ügyrendi előírások betartása. Sajnos, hogy ezek nem mindig találkoznak ügyfeleink elképzeléseivel. Dolgozóink türelmének, ügyfelekkel szemben tanúsított emberségüknek köszönhető, hogy a nehézségek, gondok ellenére súlyosabb konfliktusra nem került sor. A kimutatásokból kiderül, hogy az elmúlt évben 3357 esetben 41,6 millió forint kölcsönt folyósítottak. — Azt tartottuk és tartjuk szem előtt, hogy minél több rászorulón- segítsünk, s ezért elsősorban kisebb folyósításokat végzünk, amivel ugyarl csökken a forgási sebesség, de csak igy érhettük el, hogy tagjaink 27 százalékát tudtuk támogatni a kölcsön valamelyik formájával. Dicséretek A betétállomány kezelése, hitelek folyósítása mellett több, a lakosság érdekét szolgáló tevékenységet is végez a túrái takarékszövetkezet. Négy éve kezelik az Állami Biztosító ügyeit, s az elmúlt esztendőben 12,4 millió forint biztosítási díjat szedtek be. A Cooptou- risttal kötött megállapodás alapján szervezik a lakosság kül- és belföldi társasutazásait. Programjaikat az elmúlt tizenkét hónapban 550 ember vette igénybe, s ennek forgalmi kihatása 1,6 millió forint volt. Változatlan érdeklődés kíséri a bizományi formában végzett könyvterjesztést. Az eredményeket leginkább tükröző számadat arról vall, hogy az elmúlt évben 14,3 millió forint összegű bevétellel a szövetkezet 28 esztendős működése során elérte eddigi legmagasabb nyereségét, a 2,3 millió forintot. A túrái takarékszövetkezetet Pest megye legjobbjai között tartják számon. A megtartott ellenőrzések, a felsőbb szervek elemzései alapján sok dicséretben részésültek vezétők és dbl- gozók egyaránt. Hogy mit terveznek 1985-re, erről röviden így szólt Baloghné: — Befejezzük zsámbokl fiókunk korszerűsítését és elkezdjük a galgahévizi, valamint a püspökhatvani fiókjaink építését. Ikladi fiókunkban vizesblokkot alakítunk ki. Gépi beruházásokkal modernizáljuk az ügyvitelt Taglétszámunkat 300 fővel, részjegyalapunkat 1,5 millióval növeljük. — Betétösszegünket a lakosság segítségével 21 millióval kívánjuk megemelni. Szeretnénk, ha 1985. évi nyereségünk elérné a 2,5 milliót. Az elképzelések megvalósítását sok ezer takarékszövetkezeti tag is segíti, ezért mernek a szövetkezet vezetői bátran tervezni. Fercsik Mihály Baráti találkozó A ligha akad manapság olyan, a munkásőrökről szóló ünnepi beszéd, amelyből hiányozna az a fordulat, hogy az acélszürke egyenruhás testületben vállalt szolgálat a legszebb és legnehezebb pártmegbízatások közé tartozik. Bárki bárhol mondja is ezt, igazat beszél. De, hogy ennek az igazságnak a kimondója mennyire őszintén, mekkora benső meggyőződéssel közli e dicséretet, arról az ünnepek közötti hétköznapokon tehet tanúbizonyságot. \ , A közelmúltban egy parancsnok elmondta: munkásőrei évente legalább százhúsz órát áldoznak szabad idejükből a kiképzési és szolgálati feladataik ellátására. Kiszámítják-e vajon a munkásőrök, hogy ha ezt az időtartamot kisvállalkozásban, háztájiban töltenék el, mekkora összeg ütné a markukat? Meglehet, hogy kiszámítják. S mégis az önzetlen szolgálatot választják a különjövedelem-szerzés helyett. Mert saját boldogulásukat csak a néphatalom biztonságával, csak a közösség anyagi és szellemi javainak megóvásával együtt tudják elképzelni. Ezért mondja az igazságot, aki dicséri őket. A közelmúltban a gödöllői Ganz Árammérőgyár nagvtermében a fehérasztalokat civilruhás munkás- őrök ülték körül, feleségeikkel együtt. Vendégségbe. vacsorára iöttok. A vállalat vezetői látták el a házigazda tisztét. Itt ez az esemény sok-sok év óta rendszeresen ismétlődik. Szép beszédet mondott Szabó István igazgató is, Szödi Sándor pártbizottsági titkár is. S közben a munkásőrök — miként a vacsora utáni baráti beszélgetések során, s a tánc szüneteiben elmondták — emlékeztek arra is, hogy a vállalat vezetői akkor is köztük voltak, amikor a koncentrált kiképzésen, tábori körülmények közepette, a szélsőséges időjárási viszonyokkal dacolva gyakorlatoztak. Akkor ott, a sáros terepen a vállalati vezetők jelenléte, baráti gesztusa, keresetlenül őszinte szava lelkesített, s megalapozta az ünnepi szónoklatok hitelét. Az árammérőgyári példával csak azért hozakodunk elő, mert azt szeretnénk, ha az ilyen példák általánossá válnának. Vagyis, ha az üzemek, intézmények. szövetkezetek vezetői mindenütt megtalálnák a módját év közben is, hogy a náluk dolgozó munkásőrökkel éreztessék: az ünnepeken az általuk elmondottakat nemcsak az eszük, hanem a szívük is diktálta. Nemrégen az egyik szövetkezetben valami összejövetelt tartottak, s ott egy férfiú feltette a kérdést: minek kellenek még ma is a munkásőrök•> Felnattant erre a helvéről eev traktoros, mellesleg mun.kásőr. s azt mondta: azért van ránk szükség, mert még mmdig akadnak, akik ilyet k'-^eznek. Meptavsolták. V iszont az olyan vállalatnál, ahol a vezetők nemcsak szónoki fordulatnak tekintik a munkásőri szolgálat iránt? elismerést, az említett kérdés el sem hangzik. Hiszen az okot tudja is, érti is minden tisztességes munkásember. Cseri Sándor Ésszerűen, okszerűen Ha felborul a terv Néhány éve különösen érdemes az energiával takarékoskodni. Persze csak úgy, hogy az ésszerű, okszerű legyen, ne menjen a termelés rovására. Olykor persze nem lehet például a mezőgazdaságban, mert ha egy talaj művelési technológiában — az időjárás miatt — kétszer kell kapálni, vetni, hogy egy termést a végén betakaríthassunk, akkor spórolásról aligha lehet szó. Tudok olyan tsz-t, nevezetesen a dányi Magvetőt, amely tavaly kénytelen volt a kifagyott repce helyére cirkot vetni, de ez is kevés termést hozott, mert azt meg az aszály viselte meg. Mit tegyenek hát akkor a szakemberek? Az ilyen esemény a legjobb enerEGYMASIIOZ FŰZ. Hát persze, de ezt mindenki tudja. Ez a nárcisz itt az asztalomon nekem másról is mesél. Több gazdát is cserélt, de nem volt mostoha sorsa. A Santelli Kupán nyújtották át a rendezők minden kardvívónak, celofánba szépen csomagolva, együtt egy barkával és zölddel. Ezt az a jándékot Szabó Vilmos, a román válogatott sportolója kapta. Aztán tovább adta. mint annyi más emléket. A közönség ugyanis valósággal kifosztotta a bajvívókat, azzal együtt, hogy szeretetével el is árasztotta. Szinte mindenki választott magának egy kedvencet. Nemcsak a pengeforgatásban fáradtak ki a kezek, hanem a könyvelésben, az au- togramirásban is. A húgomat is felkérték a rendezők a közreműködésre, az eredményjelző táblánál dolgozott. Ö lett a virág második tulajdonosa. A virág el fog hervadni. Szabó Vilmost és társait nem tudni, látjuk-e még Gödöllőn, de emlékükön kívül itt hagytak mást is, és ennek egy régi báró — ha élne — nagyon örülne ebben a mai zaklatott (sport)világban. Egész nap tartott a lovagi torna. de nem folyt vér, s még a világversenyeken oly sokszor tapasztalt durvaságot, sportszerűtlenséget sem leltük most fel az Agrártudományi Egyetem csodás csarnokában. Ha más nem történt volna, Miről mesél egy virág ? akkor is elégedettek lehetnénk. De a sportolók másik küldetésüket is teljesítették, s most ne kísérletezzünk másképp szavakba önteni ezt, mint Pierre de Coubertin tette: Mert önbecsülést tanulnak az ifjak / tőled, s más népek jellemét is éppúgy / megértik s nagyra tartják, hogyha te / tanítod túlszárnyalni egymást: Mert versenyed a béke versenye. AKI ADTA. Aki adta, aki a rendezésben az egyik fő segítség volt, arról ismert, hogy ez az életeleme. Adni, adni, minél jobb helyre vetni, hogy a magokból a legkülönfélébb virágok keljenek ki és nőjenek. Tanítványok. Jövendő fizikusok. orvosok, lelkiismeretes állattenyésztők. Továbbtanulni vágyók. Családanyák és családapák. Szerencsés véletlene életemnek, hogy Barthos Zoltánná — az egyik Gémesi lány — osztályába járhattam, az aszódi gimnáziumban. Annak is örülök, hogv ősztől tavaszig, amíg levéltelenek a nyárfák Bag és Aszód között, minden nap láthatom aszódi otthonunkat az udvarunkról. A tanárok ajándékai már ilyenek. Nem hervadnak el, akkor is hatnak, amikor már csak gondolatainkban találkozunk gyakran. A Santelli Kupa megnyitóján jó ideig, eredménytelenül kerestem a sorokban Gabi nénit. Végül ott láttam meg fent a televíziós állás ablakában. És még inkább örültem, hogy milyen szépen sikerült ez a megnyitó. A LÁNYOK dicsérete, a népviseletbe öltözött lányok egy percig sem tűntek el. Vagy a pástok tájékán szorgoskodtak, vagy a nézőtéren. Voltak vagy húszán, főleg a Török Ignác Gimnáziumból. Kerti Eszter, Gerhát Szilvia és a többiek a hajrában bizony kettős szorításban küszködtek. A versenynek hat órakor kellett volna véget érnie, de a szoros küzdelmek miatt két órát csúszott a program. Tökéletesen lemaradtak a szalagavatóról. Mégsem panaszkodtak és az eredményhirdetésen, a záró felvonuláson is pontosan és kedvesen tették feladatukat. Énekelték a Himnuszt. SZERELMES A FIŰ. Egész nap a sportcsarnok és a művelődési központ között ingáztam, hogy minél frissebb fényképekkel szolgálhassak. Nem is akozott ez nagyobb gondot, míg a szalagavató ünnepség el nem kezdődött. A zártkörű rendezvényre érkezőktől megkövetelték a nyakkendőt és az öltönyt, s persze a meghívót is. Üjságíró-igazol- ványommal sikerült bejutnom a házba, persze nem azzal az elsődleges céllal, hogy részt vegyek az ünnepségen. A második jövetelemkor egy fiú addig könyörgött, hogy vigyem be, mert benn van a kedvese. hogy nem tudtam ellenállni. Láttam róla, hogy nem fog balhét akozni. Szereztem viszont neki egy kis örömöt. Míg a film a hívóban volt, bepillantottam a színházterembe, ahol a gimnazisták kétórás műsorát figyelte, tapsolta az összezsúfolódott közönség. A sok szereplő között egyedül Benedek Krisztina volt ismerős, aki amellett, hogy szaval, a GEAC atlétája és mozgalmi munkát is végez. Elgondolkodtam azon, hogy miből van a tizenévesek javának ennyi mindenre ereje, hiszen nyilvánvaló, hogy a fellépők közül mások is csinálnak még valamit, amiről nem is tudok. Ezzel máris visszakanyarodtunk a sporthoz. Benkö Tibor a vívópalánták edzője mesélte: neki a sportoló tanulmányi és emberi előrehaladása legalább olyan fontos, mint az, hogy a pályákon is minél jobb eredmények szülessenek. Sopronban járva például, a hűségkapu alatt áthaladva megfo- gadtatta a gyerekekkel, hogy soha nem lesznek hűtlenek Magyarországhoz. Balázs Gusztáv giatakarékossági tervet Is felborítja, igaz, a terv jó vagy rossz teljesítését még magyarázni lehet. A dányiak, s persze mások sem csak egy-egy növény gyenge terméséről adhattak számot a napokban. A búza, az árpa rekordja mellett a napraforgó, a kukorica, a szőlő és a lucerna a legjobb igyekezett mellett is a látszólag fölösleges energiából emésztett. Egyetlen gazdaságban csak a növénytermesztés árbevételeit tíz-tizenöt millió forinttal képes csökkenteni. Ügy tűnik tehát, hogy a takarékosság biztosabb területeit máshol kell megkeresni, ami nem jelenti azt, hogy a növénytermesztésben ne kéne. Az energiatakarékos művelési eljárások egyre ismertebbek lesznek. Éppen az itt működő egyetemi és kutatóintézeti szakemberekre érdemes figyelni. A takarékosság másik területe a villamos áram, ami most már a mezőgazdasági nagyüzemekben sem kismértékű. Néhol már a pfldgáz hasznosítását is megkezdték, az sem olcsó. Amit ilyenekkel üzemeltetnek, nem a szabad ég alatt működik, az időjárás nem ronthatja a hatásfokot. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Irodalmi mű filmen. Az aranyember, 15 és 17 órakor. Visszapillantó tükör, könyvpárbaj, műveltségi játék 40 év magyar irodalmából a Magyar Rádió irodalmi osztályának rendezésében, 19.15 órakor. A király és a madár. Színes, szinkronizált francia rajz- mesefilm. Csak 4 órakor! Szirmok, virágok, koszorúk. Színes magyar film 6 és 8 órakor. ISSN 0133-1957 .(Gödöllői Hírlap)