Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-19 / 41. szám

mr I .m.i ret 1985. FEBRUÁR 19., KEDD Öres otthonokra nyitják az ajtót Szabad idő, együtt a gyerekkel? Manapság még nem dőlt el a vita, hogy az iskolának és családnak milyen mértékben kell megosztoznia a gyerme­kek nevelésében. Mert tény: mindkét csoportban vannak olyan feladatok, amelyek megoszthatók, s akadnak szép számmal olyanok is, amelyek nem. Az utóbbi időben szá­mos kísérlet jelzi, hogy az is­kola egyre nagyobb részt kér a gyermekek személyiségének alakításából. Megyénkben pél­dául több helyen kezdődött meg az úgynevezett iskolaott­honos tanítás, amelynek az a lényege, hogy az oktatás és a nevelés szinte egész nap az intézmény keretein belül fo­lyik. A család szerepe azon­ban ezáltal sem csökken. Mégis, a fel-feléledő konflik­tusok jelzik, hogy a szülői környezet nem mindig azonos értékeket közvetít, mint az is­kola. Tüske Lászlóval, a városi tanács osztályvezetőjével az oktatás és a nevelés mai gond­jairól beszélgettünk. M§k a haiedran — Lélegzetelállító szenzáció­kat ritkán szolgáltat az óvoda, az iskola, mégis időnként tar­tósan az érdeklődés fókuszába kerül — mondta. — Most so­rolhatnám azokat a központi intézkedéseket, amelyek oly­kor vitákat váltottak ki, s je­lentősen befolyásolták váro­sunkban a művelődéspolitikát. Nem térek ki ezekre, azt azonban megemlítem, hogy a pártbizottság és a tanács fo­lyamatosan figyelemmel kí­sérte a döntések megvalósítá­sának helyzetét. Az értékelé­sek azt mutatják, jelentős eredményeket értünk el. A megyében az elsők között szá­moltuk fel a taneszközhiányt, építettünk tanuszodát, s így megoldhattuk a tanulók úszó­oktatását is. A nyolcadikosok közül mindenki továbbtanul. Mindez ok az örömre, az ön­bizalomra, de nem elégséges a nyugalomra és a megelége­dettségre. — Mire gondol? — Azt tapasztalhatjuk az utóbbi időben, hogy erősödött a feszültség a kell és a hogyan lehet megoldani között. Hogy példát is említsek: számol­nunk kell azzal, hogy a közel­jövőben növekszik majd az iskolás korú gyermekek szá­ma, s ez természetesen je­lentkezik a napközi iránti igé­nyek emelkedésében is. A megoldást csak az új általá­nos iskola megépítése jelent­heti. Ám ez csak egy a gond­jaink közül, mert érdemes azon is elgondolkodni, hogy ha a tantestületekre rányitjuk az ajtót, többségükben asszonyok, lányok köszönnek vissza. Ha az állásokra pályázó főiskolá­sokat értesítjük, a leggyak­rabban női nevet írunk a bo­rítékra. A felnőttek segítségével — Mindebből úgy tűnik, hogy a nők nagy aránya hát­rányt jelent. — Erről szó sincs! Meggyő­ződéssel állítom, hogy a pe­dagógusaink döntő többsége nagy odaadással, lelkiismere­tesen és eredményesen dolgo­zik, a sokszor kilátástalannak tűnő helyzetekben is. Ezért az a legfőbb törekvésünk, hogy aki becsületesen dolgozik, jól érezze magát a városban. A pedagógusok és a közműve­lődési dolgozók életkörülmé­nyei, erkölcsi és anyagi elis­merésük az elmúlt években kedvezően változtak, s célunk, hogy erőnkhöz mérten tovább javuljanak. — Az oktatás két pólusának egyik pontján a pedagógusok, a másikon a gyermekek van­nak. Mit mutatnak a tapaszta­latok, vajon mások-e a mos­tani iskolások, mint a régeb­biek? — A mai tanulók társadal­milag és biológiailag éretteb­bek, mint az előző nemzedé­kek voltak. Felkészültebbek az elsajátítandó tananyagra, a megnövekedett információtö­meg befogadására. Megélén­kült az érdeklődésük a törté­nelmi hagyományok, a múlt kérdései iránt. Nemcsak az események menete izgatja őket, hanem arra is kívánt csiak, hogyan és miért történ­tek úgy, ahogyan. Ám az is­mereteket feldolgozni, össze­függéseket meglátni csak a felnőttek segítségével tudnak. A megoldás útja Ugyanakkor a család, az isko­la, az ifjúsági mozgalmak ma még kevés lehetőséget terem­tenek a fiatalokat érdeklő kérdések megvitatására. Az it­teni tapasztalatok azt mutat­ják, hogy a megoldás a nyitott iskola koncepciójával össz­hangban, a fokozott társadal­masítás irányában keresendő. — Mi teszi ezt ennyire fon­tossá? Említsen néhány pél­dát. — Az ötnapos tanítási hét bevezetése számos jelenséget hozott a felszínre. Szembe kell néznünk a szabad idő eltölté­sének központilag nem szer­vezett és nem kezdeményezett formáival. Újra kell értékel­nünk a családok szerepét a fiatalok életvitelének alakítá­sában, különös tekintettel ar­ra, hogy e csoportok gazdasá­gi funkciói mostanában jelen­tősen erősödtek. A szülői kör­nyezetben gyakori, hogy nincs gyermekeik számára vonzó, tartalmas szabadidömodell, 'amelyet követhetnének. Nem­rég mintavétel alapján 64 ta­nulót kérdeztem meg, hogy kit talál otthon, ha hazaér az iskolából. A megkérdezettek közül 46 volt tanulószobás, 18 nem. Nos, a válaszokból kide­rült, hogy utóbbiakból mind­össze 5-en (!) találnak otthon valakit a családtagok közül. A tanulószobásoknál sem jobb a helyzet, pedig ők később hagyják el az iskolát. Több mint 50 százalékuk az üres la­kásba tér haza. S még egy ta­pasztalat: a családok nagyon kevés időt tölthetnek együtt, s ebből alig jut valamicske a gyermekekre. Érdemes ezen elgondolkodni, nemcsak ne­künk, hanem a szülőknek is — mondotta befejezésül Tüske László. F. Z. SZAZUAÚ3MBATTAI Otílián A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Az emberek várják a tájékoztatást Kapcsolat a lakossággal Kovács Lászlót, a Dunai Kő­olajipari Vállalat fiatal mű­szakvezetőjét, bár még csak az idén lesz harminc eszten­dős, sokan ismerik a város­ban. Közéleti szerepléseivel és társadalmi tevékenységével ugyanis kivívta az emberek tiszteletét, megbecsülését. Nem egy fórumon a kritikát sem nélkülöző, nyílt és őszinte vé­leményével tűnt ki. — Aki a közéleti szereplést választja, nem beszélhet más­ként — vélekedik. — Az em­berek igénylik a tájékoztatást, főleg az olyan kérdésekben, amelyek őket is érintik. Kovács Lászlót 1980-ban or­szággyűlési képviselővé válasz­tották. Azóta nemcsak a DKV dolgozóinak, hanem a város­ban és a környéken élőknek érdekében is fellép, ha szüksé­gét látja. — Egy település életében meghatározó, hogy mennyire sikerül megteremteni a lakos­ság és az irányító testületek közötti szoros együttműködést, az összhangot. A városfejlesz­tést itt Százhalombattán sem lehet elválasztani a gazdasági Férfiszabék lesznek ■ m 11. HOL. MIKOR? m Febiv.ár 23-án 19 órakor a művelődési központ kamara­termében jazzreázó lesz. Ját­szik a Pleszkán-trió. Február 28-án este fél nyolckor a DKV színházter­mében Keresd az asszonyt címmel zenés kabaré kerül színre. A műsorban fellép: In- ke Lászó. Szabó Gyula, Milcó István, Hacser Józsa és Ben- kó Péter. A belépő; 50 forint. A Százhalom Étterem elől műsorkezdés előtt fél órával autóbuszok indulnak a DKV- ba. Hága klubmozi. Február 19­én, 18 órakor Szerelem recept­re, 21-én 18 órakor Balfácán című filmet vetítik. A Spektrum klubban 21-én 20 órától Latin-Amerika nép­zenéjéből kapnak ízelítőt az érdeklődők. Bemutatkozik az Inti Takora chilei zenekar. A kismamaklub tagjai az otthoni bőrápolás fortélyaival ismerkedhetnek meg február 20-án. A zenei stúdióban a Magyar Rádió baráti körének tagjai többek között Sinkovits Imre legkedvesebb verseit hallgat­hatják február 22-én. A Zenei stúdióban 21-én a Metálmánia, 22-én pedig az afro- és a la- tinrook lesz a téma. Krikszkraksz cirkusz cím­mel 25-én 10 és 14 órakor vi­dám műsor kezdődik gyerme­keknek a városi sportcsarnok­ban. A belépő gyermekeknek 25. felnőtteknek 30 forint. Márciusi előzetes. Dolly Roll koncert lesz 7-én a városi sportközponban. Jegyek elő­vételben gyermekeknek 40, fel­nőtteknek 70 forintos áron. Ismét lehet éves bérletet váltani a sportközpont szóra­koztató rendezvényeire, kon­certekre, humoros estekre, gyermekműsorokra. A bérlet hat előadásra érvényes, ame­lyet a látogató választ ki a havonta kínált programokból. Ára gyermekeknek 150, felnőt­teknek 300 forint. Hasonló áron váltható bérlet a tenisz­pályára is. A Ruhaipari Szövetkezet százhalombattai üzemében az érdi szakmunkásképző intézet 30—30 első és másodéves féríiruha- készítő szakmunkástanulója ismerkedik a gyakorlatban leendő szakmájával. Felvételünkön: Dangó Magdolna első éves tanuló. Sefti szarkák, sár lehetők Kova járjalak a kutyák? Állampolgári fegyelmünkről nagyon sokat elárulnak a sza­bálysértési csoport aktái. Hogy csökken vagy nő az iktatott ügyek száma, hogy megszűn­nek-e egyes szabálysértési faj­ták, illetve szüleinek-e újab­bak életmódunkról, rossz szo­kásainkról vall. Például az, hogy új ügy­ként jelentkezik az ebtartás­sal kapcsolatos szabálysértés, azt példázza, hogy az utóbbi években egyre többen tarta­nak kutyát a lakótelepi laká­sokban. Ebből az ártatlan tényből lesznek azután ügyek. Hiszen sok kutyatulajdonos a gyermekjátszótereken, a ho­mokozók környékén sétáltat­ja kedvencét, illetve nem tesz eleget az eboltási kötelezett­ségnek. Anélkül, hogy mentegetni akarnánk a négylábúak gaz­dáit — hiszen aki kutyatartás­ra vállalkozik, annak tudomá­sul kell venni az adott körül­ményeket — tény viszont, hogy a várost felkészületlenül érte az új divat, és nincs is kijelölt kutyafuttató hely, ahol szabályszegés veszélye nélkül lehetne szabadon engedni a kedvenceket. — Évente több mint kétszáz ügyirat érkezik hozzánk — mondja dr. Aradszki András, a szabálysértési csoport veze­tője. — Ezeknek több mint a fele vagyon elleni cselekmé­nyek miatt készül. A másik száz eset pedig leggyakrabban bolti, áruházi lopás. Természetesen az enyveske- zűek nem alapvető élelmisze­reket lopnak. Vezet a tömény szeszes ital, a cigaretta és a ká­vé. Űj vonás viszont, hogy míg évekkel ezelőtt szinte ki­zárólag Budapest vagy más városok üzleteit keresték fel ilyen célból, tavaly már min­den második bolti lopást a százhalombattai kereskedelmi egységekben követtek el. — Tavalyi tapasztalat az is, hogy rendkívül sok a vissza­eső szabálysértő. Annak elle­nére így van ez, hogy egyre magasabb a kiszabott bírságok mértéke — folytatja a csoport- vezető. — Persze vannak olyan szabálysértésfajták, ame­lyek száma örvendetesen csökkent. Ilyen például a be­csületsértés. Igaz, az ilyen fel­jelentések beadásakor fizetni kell, de a csökkenés nemcsak ezzel magyarázható. Amikor pedig mégis beadják és tár­gyaljuk az esetet, a felek rendszerint kibékülnek és bír­ság kiszabása nélkül zárul az ügy. Az igazsághoz tartozik: a bákülésben az is közreját­szik, hogy az efféle sértegeté­sek kölcsönösek, a béküléssel esetleg mindkét fél elkerüli a pénzbírságot. Az említett ügyek szinte kivétel nélkül a lakótelepi szomszédok között zajlanak, s az is sokszor kiderül, hogy a viszály régi sérelmek miatt, olykor semmiségek ürügyén robban ki. Naeyobb türelem­mé1. belátással ezeket a kelle­metlenségeket megtakaríthat­nánk magunknak. folyamatoktól, ám a közérdek­nek mindenekelőtt érvénye­sülnie kell. Nemrég például áttekintettem a város VI. öt­éves tervét, megnéztem, hol sikerült elérnünk a célokat, s hol maradtunk el ettől. S azt tapasztaltam, igaz az a mon­dás, hogy minden terv csak annyit ér, amennyit megvaló­sítanak belőle. Mert nálunk például pénzügyileg jelentősen túlteljesítettük elképzelésein­ket, műszaki téren azonban sok a kívánnivaló. Ez is azt mutatja, hogy a jövőben a be­ruházásoknál sokkal szigorúbb követelményeket kell támasz­tani a kivitelezővel szemben. Kovács László szólt arról, hogy már a VII. ötéves terv egyes céljait is ki lehet jelöl­ni. Ezek között említette az általános és a szakközépisko­la mielőbbi megvalósítását, valamint a lakosság életkö­rülményeinek javítását, — Véleményem szerint meg kell találni az útját-módját, hogy a ma még közömböseket is mozgósítani tudjuk — mondja. — A nyíltabb, reáli­sabb várospolitika érdekében a párttagok és a tömegszer­vezetek tagjainak aktivitását is növelni kell. Hogy ez mennyire igaz, azt bizonyítja, hogy az utóbbi hetekben 15 tanácstagi beszámolón voltam, s ezekben összesen 43-an vet­tek részt, alig többen, mint az érintett körzetek lakossá­gának 2 százaléka. Ezért min­denképpen megfontolandó, hogy olyan fórumokat működ­tessünk, amelyeken a vélemé­nyek nyíltan összecsaphatnak, s a felmerült kérdésekre ér­demben is tudnak válaszolni az illetékesek. Társadalmi ösz- szefogást ugyanis csak úgy tudunk létrehozni, ha az ak­ciókat jobban előkészítjük, s olyan célokért mozgósítunk, amelyeket az emberek jó szív­vel vállalnak és szükségesnek tartanak. F. Z. ■Tollhegyen!! Hatan toporgunk a vasútál­lomással szemköz!! autóbusz­megállóban. Az összetétel nem a legszerencsésebb, valamcny- nyien látogatóban jártunk Százhalombattán, sehol egy ős­lakos, aki felvilágosítást tudna adni nekünk a Dunaújváros felől érkező busz menetrendjé­ről. Hogy miért nem nézzük meg a megálló oszlopára erő­sített kis tájékoztató táblát? Mert gondos kezek az összes délutáni busz érkezési idejét lekapargaíták. így azután tanácstalanul to­porgunk a fagyos szélben és csak remélhetjük, hogy egyet­len járat sem marad ki, s minden óra tíz perc körül be­fut a távolsági busz. Persze, akadnak, akik nem adják fel. Újra és újra elhagyják a vá­róhelyiség viszonylag szélcsen­des zugát és odamennek a ki­vakart táblához. Az önfeláldozás és a vaslogi­ka végül is elnyeri méltó ju­talmát. Sikerül kikövetkeztet­nünk a kapargatások számá­ból, hogy a busz minden órá­ban közlekedik. Az időket ugyanis négyes csoportokban írták a tájékoztatóra, az eltün­tetett sor fölötti utolsó időpont 12 óra, az alatta levő első pe­dig 17 óra valahány percet je­löl. Mindebből az következik, hogy nemhiába toporgunk ott két óra tájban. A felfedezés fölött érzett örö­münkben alig vesszük észre, hogy megérkezik az autóbusz. Miután elhelyezkedem, azon tűnődöm, vajon ki lehet az, aki ilyen és hasonló heccekben le­li örömét? Kivakarja, letépi, összefirkálja a tájékoztató táb­lákat, tönkre teszi a nyilvános telefonkészülékeket, kicsavar­ja, derékba töri a parkok fa­csemetéit, autóval rátolat a frissen ültetett cserjékre, virá­gokra. Köztünk élnek és bizo­nyos, hogy mindannyiunknak ártottak már idétlen, felelőtlen vagy közveszélyes vicceikké]. Akkor miért nem fékezzük meg őket? Kézműves műhely Alkotó keMeknek Két újdonság várja az ér­deklődőket márciusban a Ba­rátság Művelődési Központban. A képzőművész és a textilmű­helyt felnőtteknek ajánlják. Az előbbi azoknak kíván segítsé­get nyújtani, akik vállalkozó kedvűek és szívesen kipróbál­nának különféle képzőművé­szeti technikákat, amelyekhez felszerelést tudnak adni a mű­helyben. A textilműhely olyanoknak kíván segítséget nyújtani, akik nem hivatásszerűen, csupán egyénileg csak saját vagy családjuk igényeinek kielégíté­sére szeretnének szabni, varr­ni, különböző kiegészítőket ké­szíteni. Ismerkedni lehet a szövéssel, gyöngyfűzéssel, hím­zéssel stb., óránként 15 fo­rintért. QregTiiík fosirangadö Családi sportnap A városi sportcsarnokban február 23-án fél tíztől ismét összemérhetik erejüket, ügyes­ségeket a százhalombattai c ciadok. A sportnap rende­zője a művelődési, egészség- ügyi és sportosztály megbízá­sából a Százhalombattai Test­edző Klub. A hagyományokhoz híven háromtagú (férfi, nő és 16 évesnél nem idősebb gyer­mek) családi csapatok nevez­hetnek. A versenyszámok kö­zött közös bemelegítés, a kon. dicionáló teremben súlyeme­lés. sakk, kenguru rodeo, vál­tófutás, lengőteke szerepel. Minden család indulólapot kap, ezen a versenyszámok* ban való részvételt pontokká jegyzik. A súlyemelő számná a férfiaknak negyven, a nők nek huszonnyolc, a gyerekek, nek pedig fekve nyomássá nyolc kilót kell teljesíteni. Az egyéni és családi elsí helyezettek plakettet, okleve let és tiszteletdíjat is kapnak Nevezni a helyszínen csa ládonként 10 forinttal lehet A jó szórakozásnak ígérkezí családi sportnap után újabl csemege várja az érdeklődő­ket, ekkor vív meg egymás­sal ugyanis a Százhalombat­ta Városi Tanács, a DKV. il­letve az Érd Városi Tanács Bentavölgye Tsz öregfiúi vegyes labdarúgócsapata. Vasárnap regeitől A Téli Kupa mérkőzései A Téli Kupa újabb csoport- mérkőzéseit február 24-én, vasárnap rendezik meg a vá­rosi sportcsarnokban. A 4. csoportban reggel 8-tól sor­rendben a KKÜ-Teforg, He­gesztő—Aromás, Hegesztő— KKÜ, Aromás—Teforg, KKÜ Aromás, Teforg—Hegesztő küzd. A 6. csoport összecsapásai fél tizenkettőkor kezdődnek: DKV—Lendület, Ercsi öreg- fiúk—Ercsi III., Ercsi öreg- fiúk—DKV, Ercsi III.—Lendü­let, Lendület—Ercsi öregfiúk. A mérkőzések harmincöt per­cenként követik egymást. Az 1. és 3., valamint a 4—6, csoport azonos helyzetteit ír­ják ki egymás ellen. Ezután március 24-én még valameny- nyi csapat játszik egy-egy mérkőzést a végső sorrend ki­alakításáért. EREDMÉNYEK: A Téli Kupa első napján, 17-én vasárnap a 2. csoportban az Erőmű, a 3.-ban pedig a Kenőolaj csapata végzett az első helyen. A térti kosárlabda NB 11-ben a Dunai Kőolaj megérdemelten győ­zött a Kandó csapata ellen. A csúszós talajhoz a hazaiak jobban alkalmazkodtak, Így alakult ki a 87:81 (49:32)-es végeredmény. Az oldalt összeállította: Máza Katalin Fotó: Hancsovszki János

Next

/
Oldalképek
Tartalom