Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-16 / 39. szám
1985. FEBRUAR 18, SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 9 Sarkadi Imre: A házasságközvetítő P ali olyan szelíd, olyan mosolygós kisfiú volt akkorra is, huszonkét éves korára is, mire elvégezte a Műegyetemet, hogy munkahelyén senki se akarta eleinte mérnöknek elfogadni. Inkább érettségizett diáknak nézték. Egyik vidéki városba helyezték, s egyszerre olyan idegen lett minden. Felnőtt lett. Se szülők, se testvérek, se kollégák, se barátok. Csak a poros város, a hivatal, a feladat, ami csupa apró gyakorlati feladat volt, s második héten sikerült szereznie egy albérleti szobát. A vállalatuknál dolgozó adminisztrátor vette magához. Három szobában laktak, kertes, nagy verandás, szép házban, anyósával, apósával, feleségével, kisgyerekkel, s mindig nyugtalankodtak, hogy majd igénybe veszik a harmadik szobát, így aztán inkább idevették albérletbe Palit. Az adminisztrátornak megtetszett az üzemben, hogy olyan csendes, kisfiúsán mosolygós, ez biztosan nem akadékoskodik majd, ha netán úgy gondolják, hogy kell a harmadik szoba. De ősz volt, a tél közelgett, és télen úgyse fűtöttek volna három szobát. Ha pedig a mérnök fűt magának, számolgatott Kerekesné, az nekik is haszon, mert a fal meleg marad, ők is kevesebb tüzelőt fogyasztanak. És fizet is a mérnök villanyhasználattal együtt százhúsz forintot. Többet Kerekesnek nem volt képe kérni, de hangoztatta, hogy csak ideiglenesen adják a szobát, hogy tavaszra nekik Is kell majd. Az első héten Pali otthon töltötte az estéit, olvasgatott és terveket rajzolt magának, később pedig egyre böngészte a város nagy hálózati térképét. Aztán néha át-átment este a házigazdáéihoz, mert az ember invitálta. Nagyon megtetszett neki Kerekesné. Szőke, vékony, már majdnem túl sovány' vtflt' az asszony, a soványsága miatt az orra is egy picit hegyes, de a szép vonalú szája tűnt fel úgyis előre, nem az orra. Pali először harmincévesnek gondolta, mert a férje lehetett vagy negyven, és mert a kisfiúk hétéves, második osztályba jár. Aztán lealkudta magának előbb huszonnyolcra, aztán huszonhatra. Mit lehessen tudni. Férjhez mehetett tizennyolc éves korában is. Az öregeket alig látta. Azok is állásban voltak, mind a ketten, mint később megtudta Pali, kereskedők voltak, az államosítás után elhelyezkedett az öregember is, a öregasz- szony is a közértben. A lányuk vezette a háztartást. Este néha, ha kiment a konyhába, hogy egy teát főzzön magának, ösz- szetalálkozott az asszonnyal. S az kedvesen msolygott rá mindig. Egyszer meg azt mondta: ,— Mondja, Palika — megengedi, hogy így mondjam? — családi tulajdonság ez maguknál? Ez a gyerekes külső? Pali elpirult, mert sokszor zavarta, hogy csakugyan mindenütt diáknak nézik. — Családi — nyögte ki. — Mint egy kis bébi — mondta az asszony, és megsimogatta az arcát, kihívóan a szemébe nézett, aztán elnevette magát, három pici pofont adott a mérnök arcára, és bement. — Tyű — gondolta Pali. Két napig készülődött rá, hogy megkérdezze az asszonyt: hát ő hogy szólítsa most már? Ha őt csak úgy, Palikának nevezi. Mert eddig elvtársnőnek hívta, korrektül és barátságosan, ahogy a férjét is Kerekes elvtársnak. Legközelebb, hogy sor került rá, alig tudta kinyögni. Mintha gombóc lenne a torkában, olyan fulladt hangon kérdezte. Az asszony rávillantotta a szemét. — Hívhat Klárinak. S kis idő múlva hozzátette: — Legyünk jó barátok. Akarja? S odanyújtotta a kezét. Kezet csaptak, nevettek, Pali boldog pirulással ment vissza a szobájába. Milyen kedves asszony. Bájos kis asszony. Később ősszel, mert tüzelőt csak keveset vett, eljárogatott a kultúrott- honba esténként, össze is barátkozott magakorabeli fiúkkal, lányokkal — illetve magánál fiatalabbak- kal. Sakkozott a sakk-körben, és mindenkit megvert, két hét múlva már híre ment, hogy ő a legjobb sakkozó a városban. Ezek az új barátai is alig akarták elhinni, hogy mérnök. — Mérnök vagy? Komolyan? Eriggy mán? A tanács, a kefegyár s a villanygyár fiataljai jártak be leginkább a központi kultúrotthonba, a villanygyáriak közül egyik-másik látásból ismerte is Palit, látták, hogy ott dolgozik, az igaz, de ők is csodálkoztak: mérnök lenne? Hiszen kölyök. Tetszett nekik, hogy ilyen fiatal, mégis mérnök, összebarátkoztak, irigyelték is. Valahogy úgy képzelték, hogy mérnöknek lenni — ahhoz azért mégiscsak idősebbnek kell lenni. De itt van ni, velük egykorú és mérnök. Ügyannydra, hogy bevették Palit a színjátszó csoportba is. S amikor a mérnök szóba hozta, hogy megnyílik hamarosan a természettudományi társaság klubja, oda is el kellene menni, hát szinte testületileg lebeszélték. Minek menne oda? Hát itt nem érzi jól magát? Igazuk volt, mert Pali tulajdonképpen jobban érezte itt magát. A természettudományi klubba öreg tanárféle emberek jártak, orvosok, ügyvédek, s inkább csak beszélgettek, de nem csináltak semmit. Itt pedig készültek, hogy előadják a Csikóst. Egyik este Pali hazafelé együtt ment partnerével, Vigh Ilonkával. Kedves kis barna lányka, ott dolgozott a Kefegyárban. Alig beszéltek húsz szót egymással, Pali nem is nagyon nézte meg eddig. De ahogy befordultak az ő utcájukba, egyszerre szembejött velük Kerekesné. Sokat- mondóan ránézett, amikor köszönteik s elhaladtak egymás mellett. — No, láttam az imádottját, Palika — biggyesztette el a száját az asszony, este, amikor véletlenül találkoztak.----Ugyan mér ^— jött zavarba Pali. — Csak együtt jöttünk haza. — Ne tagadja... nincs azon mit tagadni. Ismerem, itt laknak vagy a negyedik házban. Közalkalmazott volt az apja. Tudja mi? Sintér. Pali zavarban volt. — Éntőlem lehet — mondta elhárítván. De az asszony csak nem hagyott neki békét. Elmondta vagy háromszor is, mások előtt. Kerekes előtt is, nevetgélve, hogy Pali a sintér lányának udvarol. Megharagudott az asszonyra. Hiszen komisz asszony tulajdonképpen. S a gúnyolódások miatt elhatározta, hogy csak azért is hazakíséri Vigh Ilonkát másnap is. Harmadnap is. Végül is olyan kedves kislány. Az asszony ezt is tudta. Honnan, honnan nem, az ablakból leste-e Palit, vagy csak úgy vaktában mondta, avval fogadta legközelebb is. — Na, hajlandó a kicsike? — láttam magukat összebújva. — Ne bántson már — mondta jámbor arccal Pali. — Hiszen azt mondtuk — derült fel egy kicsit —, hogy jó barátok leszünk. Most már nem áll? — Ügy? — kérdezte az asszony, de többet nem mondott. S aznap este — Kerekes Pestre utazott hivatalos ügyben — bement Palihoz. Majd megfojtotta a csókjaival. Harapta, simogatta, becézte. — Te, te kis átkozott... te kis bébi... ölbe vegyelek? Elringassalak? Csicsíja, bubája? De nem ringatta, alig tudott vele betelni. S hajnalfelé a két tenyere közé fogva a fiú arcát rásziszegett. — Te... de ha a sintér lányával még egyszer meglátlak, így téplek szét a tíz körmömmel. Így ni! S horgasította a körmeit. Pali egészen kábult volt másnap, képtelen volt bármi másra gondolni, ez a vékony, csupa ideg, csupa vibrálás asszonytest lebegett a szeme előtt egész nap. Alig várta, hogy lássa, de hiába látta, mert délutánra hazaérkezett Kerekes, és egy szót se válthattak. Egy fél pillanatra találkoztak a konyhában, s ahogy elment mellette az asszony, szenvtelen arccal olyat csípett a karjába, hogy Pali majdnem feljajdult. Ténfergett egész este otthon, hogy hátha még egyszer találkoznak. El se ment a kultúrotthonba. Másnap se, harmadnap nagy szégyenkezve mégis elment. Két próbát mulasztott. Alig tudott valami mentegetőzést kitalálni. Hogy sok volt a munkája. S ahogy Vigh Ilonkára nézett, csak az otthon és a Kerekesné felé gör- bedő körmei jutottak az eszébe. Idegesen nevetett, s odaült a lány mellé Csak azért is. — Látod, sajnálom, hogy nem jöhettem el rendesen. — Én is — mondta egyszerűen a kislány. — Hogy...? — Már úgy értem, halasztódott miattad a próba. — Ja... — S könnyedén nevetni próbált — Már azt hittem, azt sajnáltad, hogy én nem jövök. — Ezek olyan játékos dolgok — mondta a kislány nagy komolyan, és maga elé nézett. — De én nem is vagyok olyan játékos természetű. Ilyesmivel ne tréfálkozz énvelem. — Mivel? — tartott ki Pali a könnyed hangnál. — Evvel. Tudod. — S kis szünet után azt mondta, most már pirulva. — Ha én majd valakit szeretni fogok, én avval nem fogok tréfálkozni. Tyűha — gondolta a mérnök. Nézte a kislány kedves, finom kis arcélét, mert az most a világért se fordult felé. Aznap este csak azért is hazakísérte. A kapuban, hogy elváltak, megkérdezte. Eljöhetek hozzátok? Meglátogatni? A kislány komolyan nézett rá — Énhozzám nemigen járnak. Már hogy még eddig ... szóval, én nem... Jó, te gyere el, ha akarsz — tette hozzá hirtelen, és beszaladt volna a kapun, de Pali még nem engedte el a kézét. — Mondtam, hogy akarok. — Jó. Akkor majd gyere. Vártak egy kicsit. Ilonka lesütötte az arcát, de kis idő múlva felemelte, ránézett Palira, szép, tiszta szemmel. — Látod... Engem még eddig senki se vett észre. Senki... csodálkozom is, hogy te... mert hogy nekem az apám sintér volt. S nagyon gyanúsan fénylett a szeme. — Nem is tudom, te hogy vettél engem észre — mondta gyenge hangon. Én tudom — gondolta Pali, és nevetett belülről. — Kedves, kis kedves kislány. Egyszer majd el is mondom neki, hogy ki hívta fel rá a figyelmemet, és hogy. De azért nem mondta el, azután se, sohase, még mikor eljegyezték egymást, akkor se. T avaszváró Janovics István festménye Zalán Tibor: Kérés — Egyszerű szavakkal — Hatalmas kő lakik gyomrom fölött s ha legördül onnan: meghalok Tedd hogy rövidebb legyen az éjjel • magasabb mint a nappalok Tedd hogy ujjongva lássa testem s más gyönyörében még ragyog ■ Tedd hogy mellém állsz lehajtott fejjel * vársz amig mindent itthagyok Mezei András: Körforgás Ember a létből úgy megy el: egyik szemében ül a hold, másik szemében ül a nap. hajában fák jajonganak. Megőszűlnek a tengerek, mint hogy ha lenne emberi az elmúlás havában is a lét — az ember-nélküli. Akkor két nap jön kétfelől. Fejét az arany-satuba önként illeszti be a föld — Kemencébe a koponya. De lón az utolsó napon ismét a világ kezdete. A roppant héj a fény-magot, zúzza, de nem roppan bele. Rostás-Farkas György: Elidegenedés Emlékszel? Még a semmitmondást is meg tudtam bocsájtani neked: akkor... Láttam tekintetedben a felelet nélküli kérdőjelet Mennyi fénytelen ébredés. Hány befalazott éjszaka, megválaszolatlan kérdésekkel. Vonszoltuk egymást virradattól-virradatig: tikkadt lélegzettel. Szikes nappalokon, fázott a fény cserepes szánkon. Szunnyad a remegés a lüktetésben. Alföldi tanya Délről ír nő festménye
