Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-12 / 35. szám

1935. FEBRUAR 12., KEDD mr , Vihar Budakeszin Közösen keresik a megoldást Kongresszustól kongresszusig (1.) Legfőbb támasztéknak bizonyult Emberek tíz és tízezreinek mindennapjai í Majdnem 5t esztendeje, 1980. március 24—27. között í tanácskozott a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. í kongresszusa. Ma kezdődő, öt részből álló cikksoroza- 2 tunk az eltelt fél évtized néhány fő jellemzőjét foglalja á össze Pest megyében, az országos változások tükrében. Mint tegnapi számunkban közöltük, hónapok óta tart a vita. a Budakeszi Nagyközségi Tanács és a település három utcájának lakói között. 1983- bari határozták el a Nagy Sándor, a Szél és a Vásárhelyi Pál utca családi házainak tu­lajdonosai, hogy önerős gáz­vezetéképítésbe kezdenek. Ez országszerte és megyénkben is új kezdeményezés, ilyen esetben a lakók pénzének jel- használásával a munkálatok beruházója és bonyolítója a helyi tanács. Az érintett utca­beliek és a település vezetése között azért romlott meg a viszony, mert a lakók úgy érezték, a tanács nem tájékoz­tatja őket megfelelően pénzük felhasználásáról és nem védi érdekeiket a kivitelezővel — a Pest megyei Üt- és Hídépítő Vállalattal — szemben. A nagyközségi tanács veze­tői mindent megtettek -annak érdekében, hogy a beruházás mihamarabb elkészüljön, és az idény kezdetére a kényelme­sebb gázfűtés adja a meleget a. lakásokban. Bizonyíték a jó szándékra az is, hogy hitelfe­dezeti biztosíték nélkül láttak a munkához és kötöttek szer­ződést a kivitelezővel, hiszen a lakók egy része — a 194 igénylő közül 69-en — a mai napig sem kötötték meg á hi­telfedezeti szerződést az OTP- vel. így azután a Pest megyei Üt- és Hídépítő Vállalat be­fejezettnek tekinthető mun­káját sem tudták kifizetni. Ugyanakkor, maga az összeg is‘ igen vitatott, hiszen az Ár- hivatal kötelezte a kivitele­zőt, hogy az átdolgozott költ­ségvetést március 31-ig nyújt­sa be, másrészt pedig a há­rom uteá lakói a több mint négymillió förint összegről szóló végszámlát vitatják. Vé­leményük szerint a kivitelező kétmillió forintot meghaladó öregben szajkóit, fel el nem végzett inunkat és be nem épített anyagot. A kedélyeket már régóta borzolja, és a vitát ugyancsak elmérgesítette az a tény, hogy névtelen és aláírt levelek özö­ne árasztotta el a tanácsot, a nagyközségi pártbizottságot, nem egy lakó bizony a becsü­letsértés tényét kimerítő mó­don nyilatkozott a helyi tanács beruházói tevékenységéről és többen megengedhetetlen esz­közöket is igénybe vettek, hogy igazukat érvényesítsék. Az is többször felvetődött, hogy a közel kétszáz család úgy érzi: a tanács úgyszólván teljesen kirekeszti az utca la­kóinak képviselőit a fontos döntésekből, így például a vi­tatott költségvetés alapján a nák bizonyult. Szétnyitható műanyag tartálykákba, kon­ténerekbe vetik a magot (töl­gyet, fenyőt stb.-t), táptalajba, ami mentes a kórokozóktól. E tartálykák előnye a hagyomá­nyos csemetekerti eljárással szemben: egyenesen tartják a szárat s a gyökérzetet is, ki- ültetés után — ami speciális gépekkel történik — nagyobb a növények lehetősége az egészséges növekedésre. A kitermelésben roppant hatékonynak számít a Clark- Bobcat—1075 tínusú gép. Egy műszak alatt 0,7—0,9 hektá­ron képes — maximum 25 centis átmérőjű — fatörzse­ket megragadni, a talajszint­nél elcsippenteni, rakásba hordani, mindössze két em­ber felü^ve'ete mellett. MIELŐTT a technológia fejlődésének vázolása során mi is abba a hibába esnénk, amelyben általában az embe­riség ma leledzik, hogy tud­niillik technikai szemléletben ássa el magát, meg kell áll­nunk egy pillanatra. Azt mondta dr. Abrahám Kálmán, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal el­nöke legutóbb, hogy a mai ember napra, évre él, nem gondolva arra, hogv a jövője van veszélyben. Pedig már el­jutottunk odáig, hogy a növé­nyek és az állatok után az ember is érzi, valami baj van az ökológiában. Minden em­bernek tisztában kell lennie azzal, hogy az erdő, faterme- léSi funkciójához képest sok­lakók tudta nélkül kötöttek szerződést a kivitelezővel. Ilyen előzmények után hív­ta össze tegnap délutánra a nagyközségi tanács elnöke az érintett három utca lakóit, va­lamint — tapasztalatgyűjtés céljából — azoknak az utcák­nak a képviselőit, amelyek ezután , szeretnének az ön­erős gázvezetéképítés kitapo- satlan útjára lépni. Tájékoz­tatójában a tanácselnök hang­súlyozta, hogy minden ellen­kező híreszteléssel szemben a tanács nem fizetett még az el­végzett munkáért a kivitele­zőnek. Ezzel arra célzott, hogy elterjedt a faluban, miszerint a tanács saját fejlesztési alap­jából előlegezte meg a több mint négymillió forintot. Ér­vekkel támasztotta alá, hogy a település vezetői mindent megtettek a gáz miharabbi be­vezetése érdekében. Ugyanak­kor hangsúlyozta, hogy az a 69 lakos, aki a mai napig sem kötött hitelszerződést az OTP- vel, szembefordul a becsületes többséggel, akik e kötelezett­ségüknek már eleget tettek. Kilátásba helyezte, hogy a költségeket adó formájában fogják behajtani azoktól, akik nem fizetnek. Hiszen azzal, hogy családi házukat gázzal fűtik, jelentősen megnövelték telkük, házuk forgalmi érté­két, s ezzel kapcsolatban a jogalap nélküli gazdagodás ki­fejezést használta. Az utcák lakóinak nevében többen is szót kértek, és olyan véleményt hangoztattak, hogy úgy érzik, a tanács szin­te minden esetben a tervező­ket, a kivitelezőket vagy ép­pen a műszaki ellenőrt védte a lakosság érdekeivel szemben. Az Ipari, valamint a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium közösen készített elemző jelentése, s a munka­anyaghoz Szabó Imre ipari miniszterhelyettes által fűzött szóbeli tájékoztatás alapján, az országgyűlés ipari bizottsága hétfőn a fa- és a bútoripar helyzetével, további feladatai­val foglalkozott. Az elemző ér­tékeléseket — a helyzetjelen­tés tényeit —, a képviselők beható vita után elfogadták, egyidejűleg észrevételekkel és javaslatokkal szorgalmazták a lakosság bútor ellátásának ja­ka! nagyobb szerepe tölt be a természetben: minket kell szolgálnia. Ezt azonban csak úgy képes megtenni, ha bizo­nyos környezetvédelmi tudás birtokában mindenki óvja az erdőt, aki valamiképpen kap­csolatba kerül vele. A fák védelmét nem várhatjuk kizá­rólag attól a mintegy 50 ezer polgártársunktól, aki az erdő­gazdaságokban dolgozik. Ne­künk. kis és nagy szemete- lóknek, gondatlan gvúitoga- tóknak, garázda fanyűvőknek, természetkedvelő kirándulók­nak éppen úgy megvannak a kötelességeink. S miközben az arra hivatottak fölkészülnek a károsító hatások előrejelzésé­re földön, vízen, levegőben, szánjuk rá mi is magunkat valamennyien arra, hogv te­vékenyen vigyázunk a fákra. A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium Erdé­szeti és Faipari Hivatala szakmai szempontból megha­tározta a legsürgősebb teen­dőket. Pénzügyi segítséget nyújtott a feladatok végrehaj­tásához szükséges feltételek megteremtéséhez. Látnunk kell azonban, hogy az erdők egészségi állapota nem lehet egyedül ennek az ágazatnak a problémája. Valamennyi ér­dekelt közreműködése révén érhető csak el, hogv erdeink a jövőben is betöltsék hivatá­sukat. S ezen érdekeltek első­sorban mi vagyunk. Az em­berek. ____ái Bálint Ibolya Ré gen beletörődtek abba, hogy nekik fizetniük kell olyan inf­rastruktúráért, kommunális szolgáltatásokért, amelyeket mások az államtól ingyen, vagy igeit csekély térítés elle­nében kapnak. Viszont, ha már kifizetik a gázvezeték beköté­séért a több mint 20 ezer fo­rintot — és legalább ennyibe, de akad ház, ahol ennek ötszö­rösébe kerültek a gázfűtő be­rendezések —, akkor jogosan kérhetnek nagyobb betekintést abba, hogy mire fordítja a ta­nács ezt a pénzt. A két felet hallgatva, egyre inkább kiderült, hogy az ön­erős közműépítés körül nagyon sok a bizonytalanság és a jog­hézag. Tény, hogy a tanács so­kat tett a három utca gázve­zetékének érdekében, hiszen hitelfedezeti biztosíték nélkül szerződött a kivitelezővel. Ugyanakkor az is kitűnik, hogy a számos egyeztető tár­gyalás és tájékoztató megbe­szélés ellenére sem vonta be az utcák képviselőit az érde­mi munkába és a döntésekbe. A három utca lakóinak és minden közösségnek, amely ezután hasonló munkába vág bele, meg kell tanulnia a de­mokrácia Idevonatkozó „já­tékszabályait1’, és a legjobb cél érdekében sem lehet rossz, tisztességtelen eszközökkel küzdeni. Az ilyen önerős beruházások bonyolítója —■ mint jogi sze­mély — ezután is a helyi ta­nács lesz. Kapcsolata az egyes lakóközösségekkel szerződéssel ugyan biztosítható, bizalom nélkül azonban elképzelhetet­len. M. K. vitását, főleg a választék bő­vítését, illetőleg a két szak­ágazat hatékonyabb együttmű­ködését. A vitában felszólaló képvi­selők közül Tollár József (Za­la megye) megemlítette a bú- torgyártók nézeteltéréseit a faiparral, mért akadozik az el­látás nyers bútorlapokból; a képviselő szerint bizonyos ár­problémák miatt. Weiszböck Rezsöné (Győr-Sopron megye) a bútorimport ellenében in­kább a hazai bútorgyártás helyzetének, körülményeinek javítását szorgalmazta. Kovács Istvánná (Pest megye), a mű­szaki fejlesztés fontosságáról szólva — s a sok-sok nullára leírt termelési eszközre utalva megemlítette, hogy „rossz szerszámokkal jó bútort gyár­tani nem lehet”. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Pest megyei Bizottsá­gának a megyei pártértekezlet — Gödöllő, 1980. március 1—2. — elé beterjesztett jelentésé­ben ezt olvashattuk: „Az ered­mények igazolják, hogy erő­södött a párt tömegkapcsolata, érvényesül a párt vezető sze­repe. A párt iránti bizalom szilárd, kiegyensúlyozott a la­kosság közérzete. A megye dolgozói alkotó aktivitással vették ki részüket a munkából és támogatták a párt céljainak megvalósítását. Erősödött a munkás—paraszt szövetség.” Erős szövetség Sok próbának kitett, helyes­ségét mégis gyarapodó tények­kel igazoló szövetségi politi­kára támaszkodik szocialista rendünk, társadalmi-gazdasági haladásunk. Ennek a szövet­ségi politikának a jó irányait, céljait a legutóbbi fél évtized is bizonyította, elsősorban az­zal, hogy nem támadtak alap­vető konfliktusok a társadalom osztályai, fő rétegei között, ilyen terheket nem kell hor­danunk. Hiba lenne ugyanak­kor szem elől téveszteni azo­kat a nem alapvető, de létező konfliktusokat, amelyek hat­nak a szövetségi politika meg­valósulására, mindennapi gya­korlatára, elvek és hétközna­pok viszonyára. Seregnyi előre látott, sok- sok váratlan tényező — kül­politikai, világgazdasági, bel­ső, azaz hazai gazdálkodási — befolyásolta a szövetségi poli­tika közegét, mégis, e politika bizonyult a legfőbb támasz­téknak a nemzeti egység meg­őrzésében és fejlesztésében. Napjainkban a megye tizenöt évesnél idősebb népességének áz egyötöde már középiskolai, illetve felsőfokú végzettségű, az ilyen értelmű változás fel­gyorsult a két kongresszust összekötő fél évtizedben, ami­ben fontos része volt annak, hogy mind a megye iparában, mind a mezőgazdaságában érezhetően megnőttek az igé­nyek a magasabban képzett munkaerő után, a termékszer­kezet átalakítása hatással volt a munkaerő összetételére is. A képzettségi színvonal e növe­kedése lényeges szerepet ját­szott a nehezedő gazdasági helyzet okainak megértésében, az elkerülhetetlen, a szükséges és a lehetséges intézkedések elfogadásában. Fontos szerepe volt azután abban is a kép­zettség magasabb foka kiala­kulásának, hogy lényeges vál­tozások mentek végbe a mun­ka jellegében. Ez utóbbi átalakulása nem­csak az iparban jellemző fo­lyamat, hanem a mezőgazda­ságban, az építőiparban, a közlekedés és hírközlésben úgyszintén az, de érzékelhe­tőbbek a korábbiaknál jelei a nem termelő területeken is, az egészségügyben, az oktatás­ban, a kereskedelemben. A munka jellegének átalakulását érzékelteti például, hogy 1980 és 1984 között a megyében a szocialista szektor foglalkoz­tatottjain belül 2,5—3 száza­lékkal mérséklődött a fizikai állomány, ugyanennyivel gya­rapodott a nem fizikai állo­mányúak száma. Az sem mel­lékes jellemzője ennek a fo­lyamatnak, hogy míg a XII. kongresszus évében a megye minden száz keresőjéből — a szocialista szektorban — al­kalmazásban állt hetvenöt és szövetkezeti tag volt huszon­öt, a mostani arányok négy­ötöd-egyötöd közelében áll­nak. A munka jellegének át­alakulását illusztrálhatjuk olyan ténnyel is, mint például az, hogy a megye mezőgazda- sági üzemeiben 1980 és 1984 között az egységnyi mezőgaz­dasági területre jutó gépi vo­nóerő 10—11 százalékkal nőtt, a kukoricabetakarítás gépesi- tettsége tovább fokozódott stb. Az ilyen és hasonló ada­tok mögött emberek tíz és tíz-, ezóéinék 'megváltozóit' min­dennapjai állnak, mert tanul­ni kellett — egyre gyakrab­ban felnőtt fejjel is — a meg­szokottól eltérő technikai, technológiai rendet elsajátíta­ni. addig ismeretien megoldá­sokkal megbarátkozni a mun­kahelyen. Munkás jelenlét Mind a munka- mind a la­kóhelyen átalakulóban van az a tevékenységi közeg, amely­ben a társadalom él, cselek­szik, átalakulóban azért, mert egyre erőteljesebbek a de­mokratizmus fejlesztésének irányába ható törekvések. Az elmúlt öt esztendő ilyen ter­mészetű tényeire csupán utal­va: kidolgozásra és elfogadás­ra került az új választójogi törvény; az idén egyre szélese­dő körben válnak gyakorlattá az új vállalatirányítási for­mák; a testületi tisztségvise­lők választásánál a titkos sza­vazás mellett «gyre sűrűbb a kettős jelölés ... Ezeknek a lépéseknek a következménye­ként jutott indokolt — és is­mételt — önállósághoz a Ganz Árammérőgyár, szűnt meg tröszti vállalatnak lenni a Nagykőrösi Konzervgyár, a Gyümölcs és Főzelékkonzerv­gyár, most január elsején a Monori Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Gépgyártó Vállalat. S ez csak az átalaku­ló valóságnak az egyik szelete, hiszen a változások tömegek­re ható erejét akkor foghatjuk fel súlyának megfelelően, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a megyében a kilenc já­rás megszüntetésével száz- nyolcvan település került új helyzetbe, majdnem ezerötszáz ipari telephelyen — számuk csökkent 1980 óta — kell az új szabályozókhoz, az új vál­lalatirányítási rendhez szabni a munkát... Mind a kisebb és nagyobb közösségekben, mind a párt- és az állami irányítás testü­letéiben a legutóbbi években megfogalmazódott az a foko­zódó igény, mely az aktív ke­resők tágabb körének bevoná­sát célozta, célozza a munka­helyi irányításba éppúgy, mint a közéletbe, s ezen belül jel­legzetessé vált a munkások jelenlétének erősítése. Érthe­tővé és egyben indokolttá te­szi ezt a következő számsor. A munkásosztályhoz tartozott az aktív keresők 55,7 százaléka 1984-ben. Szövetkezeti paraszt 14 százalék, szellemi foglalko­zású — táboruk tovább nőtt a legutóbbi fél évtizedben is — 26,3 százalék, kisáruterme- lő, kiskereskedő négy százalék. A társadalomban körvona-* lazódó igények mérlegelésé­nek, a beleszólás módozatai közvetlenebbé tételének a le például az is, hogy a kong­resszustól kongresszuig ter­jedő időszakban több részterü­leten tetemesen egyszerűsödött az államigazgatási munka, a járások megszüntetéséve!, az ún. kétlépcsős rendszer — me­gye, település — kialakításá­val a döntési mechanizmus és vele a gazdálkodási, fejleszté­si felelősség új, minőségében más formái jöttek létre. A ta­valy január elsején kialakult új szervezet — hét város és hat városi jogú nagyközség — folyamatosan átrendezi a ko­rábbi hierarchiát, hiszen ezek a tanácsok — az ún. hatósági ügyeket kivéve — nem fölé- rendeltjei a város környéke, a nagyközség környéke tanácsai­nak. Amit elsősorban a lakos­ság érez: kevesebb idő alatt, utazgatás nélkül intézheti ügyei döntő részét el. S ez már jelentős közhangulati, politi­kai nyereség. Mozgásban, változásban le­vő társadalmunk és gazdasá­gunk természetesen nemcsak ilyen tényeket, tapasztalatokat termel ki. A nemzeti jövede­lem előállításánál például s tulajdonformák némi arány- eltolódását észlelhetjük. A szövetkezeti szektor részesedé­se lényegében változatlan ma­radt az 1980—84 közötti idő­szakot félölélö öt évben, csök­kent az állami szektor, nőtt az alkalmazásban állók kisegítő gazdaságainak, továbbá a ma­gánszektornak az áránya, de ez utóbbinak a súlya így sem sokkal több öt százaléknál. Folytatva a fényt és árnyé­kot egyszerre magában hordó fejlődési, folyamataink illuszt­rációját, hivatkozhatunk más, köznapibban érzékelhető terű. letekre, jellemzőkre is. Így például arra, hogy némileg nőtt a megyében, de változat­lanul kevés az ún. felső veze­tők között — különösen a me­zőgazdaságban, a tudományos kutatásban — a nő. öt év alatt három százalékkal gyarapo­dott a megyében az ipari szakmunkások táborában a nők aránya, de még így is ép­pen csak megközelíti a hu­szonöt százalékot, ugyanakkor az összes ipari foglalkoztatott­nak a fele tartozik a megyé­ben a gyengébb nemhez ...! Az egynegyed és a fél között bizony tekintélyes a távolság, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy képzettségi, iparszerkezeti stb. okai van­nak a nők jellegzetes betaní­tott munkás státusának. Együtt kelt vállalni Friss hadak sereglését jel­zi, hogy például a vegyipar­ban dolgozók 61 százaléka f ia­talabb negyven évnél, s min­den száz foglalkoztatottból 29 még nem töltötte be a har­mincadik életévét, ám ide kell kapcsolni azt is, hogy 1980 és 1984 között a megyében csök­kent az iparban dolgozó szak­munkások abszolút száma, mert aránya, a más beosztá­súak ennél is gyorsabb fogyat­kozása miatt, kevésbé válto­zott... Ami a döntő: kezdjük belátni, megtanulni, hogy tár­sadalmi-gazdasági haladásun­kat az ellentmondásokkal, fe­szültségekkel együtt kell vál­lalnunk, hogy sima útra a tár­sadalom nem tehet magának ígéretet, mert ilyen sima út nincsen. Mészáros Ottó Következik FOLYTONOS VÁLTOZÁ­SOK TÜKRÉBEN Mappák és iratrendezők Mappák, iratrendezők és egész sor más irodai papírtermék ké­szül Kiskunlacházán a tanács szociális foglalkoztató üzemében. A jól gazdálkodó egység sok nagycsaládos édesanyának, illet­ve kisnyugdíjas idős embernek ad biztos keresetet. Erdőit Ágnes felvétel« Országgyűlési bizottság előtt A bútorgyártás jövőjéről

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom