Pest Megyei Hírlap, 1985. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-11 / 34. szám
8 **sr , 1985. FEBRU AR 11., HÉTFŐ Felszabadulási úttörőcentrum Ünneplés — diákmódra Pro és kontra, ám mindkettő igaz Mit lássunk, ha kattan a gép? „Nagy szolgálatot tehetne a hazai fényképészet a hazai történelemnek úgy, ha minden olyan régiségeket, várakat, ókastélyokat, templomromokat, barlangokat, amíg még fennvannak, de csak egy tized múlva is eltűnhetnek, fvnyképészetileg levenné és a jövő kornak hátrahagyná.” Korának egyedülállóan széles látókörű egyénisége, Veress Ferenc kolozsvári fotográfus 1862-ben e szavakkal intézett felhívást az Ország Tükre hasábjain a mintegy 250 hivatásos honi fényképészhez. A fogadtatásról csak annyit, hogy sem akkor, sem azóta nem született a haza értékeit felmutató, dokumentáló gyűjtemény. A több-kevesebb sikert hozó helyi kezdeményezéseket leszámítva, pontosan 122 esztendőt kellett várni a reménykeltő folytatásra, amely azonban nem nélkülözi az ellentmondásokat. Tudománytár Új kiadványok A Könyvértékesítő Vállalat Tudománytár című sorozatában — amelyben művelődés- történeti könyvritkaságokat adnak közre —, az idén négy kiadvány jelent meg. Elsőként Karácsonyi János Magyar Egyháztörténet című munkáját adják ki februárban. A neves akadémikus ösz- szefoglalója 1929-ben jelent meg, a mű évtizedeken át sokat forgatott kézikönyv volt. A tudományos kutatók, egyetemisták számára nélkülözhetetlen kézikönyvek sorában tavaly jelentették meg Pecz Vilmos Ókori Lexikonénak első kötetét. Fináczy Ernő professzor négykötetes egyetemes neveléstörténeti munkájának az idén második kötete jelenik meg, A középkori nevelés története címmel. A Kronológia kézikönyve címmel adják ki Szentpétery Imre írását. A mű a Chronológia és oklevéltani naptár című szakkönyvek ösz- szevont, átdolgozott és a szerző hagyatéka felhasználásával bővített kiadása. A vörös szőnyeggel borított hófehér márványlépcső két oldalán vörös nyakkendős úttörők, s egyensapkás pionírok álltak őrséget. Fölharsant a kürtszó, a zsongás elcsöndese- dett, s a szovjet déli hadseregcsoport három tisztje ünnepélyes lassúsággal, díszlépésben hozta az emlékmúzeumukból erre az alkalomra kölcsönkapott harci zászlót, amely a II. világháborúban végigkísérte a 6. gépesített volnovahai gárda lövészdandárt, s tépett, aknaszilánkoktól szaggatott selyme lobogott negyven évvel ezelőtt a hideg februári szélben Budapest utcáin is. A Magyar Úttörők Szövetsége budapesti elnöksége Budapest felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából az elmúlt hét végén felszabadulási úttörőcentrumot szervezett a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Az ereklyeként őrzött lobogót a zászlóteremmé kinevezett, reprezentatív fehér teremben helyezték el, ahol ott volt az úttörőszövetség s a főSzovjet és magyar úttörőik tisztelgő díszsorfala között vitték a szovjet déli hadseregcsoport katonái a Budapest felszabadításáért is harcoló volnovahai gárda lövészdandár lobogóját a zászlóterembe. Veress Jenő felvétele város valamennyi kerületi úttörőelnökségének zászlaja is. Az iskolai úttörőcsapatok képviseletében a pajtások hálaszalagot kötöttek. kerületük zászlajára. A lobogók előtt a legkiválóbb úttörők és pionírok álltak díszőrséget. Az ünneplőbe öltözött gyerekek pillanatok alatt birtokba vették az épületet. A színházteremben a hazánkban tanuló szovjet kisdiákok együttese, valamint a budapesti úttörőcsapatok bábosai, táncosai, zenészei, pantomimesei, színjátszói tartottak bemutatót. Néhány lépéssel arrébb a sebtében Csiripnek elkeresztelt, budapesti ifikből álló társulat énekelt, játszott az úttörőkkel. A gitáros, jókedvű fiatalok olyan hangulatot teremtettek, amf a diákokat felszabadultan jókedvűvé tétté, a felnőtteket pedig saját, legszebb úttörőélményeire emlékeztette. A tágas barna teremben, az alkalmi táncházban szorgosan ropták kicsik, nagyok a táncot, míg a mindig zsúfolt zeneszalonban szovjet és magyar háborús veteránokkal beszélgettek a gyerekek. Daltól, vidámságtól volt hangos szombaton és vasárnap a szovjet kultúra háza, ahol úgy ünnepelhettek az iskolások, ahogy ehhez a korosztályhoz illik — s ezáltal marad számukra igazán emlékezetes. Kő. Zs. Történelem. Már az első részét látva is óriási apparátussal készített, historikusi igé- nyességű vállalkozásnak ígérkezik az A velünk élő történelem című, hat részből álló sorozat, amely az elmúlt negyven év legfontosabb mozzanatait idézi fel a képernyőn. Ez a Lesz magyar újjászületés című nyitány ugyanis egyértelműen nyilvánvalóvá tette, hogy a Berecz János és Radványi Dezső főszerkesztésében elkészült képes-hangos dokumentumválogatás nem az esetlegesség, a könnyebb megoldások jegyében formálódott, hanem éppen ellenkezőleg, a temérdek munka, a tudósi mérlegelés nyomait viseli magán. Különös és szembetűnő erényének leginkább az látszik, hogy az egykori híradó- felvételek összeválogatói valóban a legmélyebbre nyúltak le, és olyan filmszalagokat bányásztak elő, amelyek még a legtájékozottabb mozimézők számára is ismeretleneknek mutatkoztak. Külön öröme lehet az előfizetőnek, hogy ezeket a snitteket nem elkapkodva mutatják, hanem jó dramaturgiai érzékkel éppen addig, amíg súlyuk, mondandójuk van. S ugyanígy, a narrátorként fel-feltűnő Avar István szövegének mennyisége is jól el van találva: sem nem rövid, sem nem hosszú; any- nyit mond, s azt mondja, ami az éppen soros epizód megértéséhez szükséges. Amint azt a műsorújság előA kópiák útja A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Művelődési Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága, a Népművelési Intézet és a váci Forte Gyár tavaly júniusban hirdette meg az országfotózási mozgalmat. Az akció célja, hogy hiteles, jellemző képet adó, forrásértékű dokumentumgyűjtemény jöjön létre. Eszerint: rendszeresen, házanként, utcánként, azonos léptékben felveendő minden belterület a város- illetve faluképben, a település funkciójára vagy értékeire való tekintet nélkül. Vagyis: a képanyagot néző személy előtt, a maga teljességében ott álljon az a látvány, amilyen egy adott helyiség napjainkban. Mindezt társadalmi munkában. Nem mindennapi program! Az akció jelentőségét nem lehet elvitatni, mert ugyan az utóbbi évtizedekben óriási mennyiségű felvétel készült hazánkról, de ezek általában csupán egy adott terület néhány, valamely szempontból érdekes pontjait ábrázolják. Ugyanakkor egy város, falu hétköznapjai, az ott élő, dolgozó emberek viszonyai eddig csekély érdeklődést keltettek. Jelentős hátrányaként minden olyan helyi vagy országos közéleti, tudományos tevékenységnek, amelynek szüksége van a társadalom tudatát, életformáját befolyásoló hajdani tényezők, hatások ismeretére. Természetesen ezek az igények — az utánunk jövő generáció részéről — korunkkal szemben is jelentkezni fognak. A meghirdető szervek szándéka szerint a fényképek kópiáját a HNF lététéként a megyei múzeumokban vagy levéltárakban és az Űj Magyar Központi Levéltárban kell elhelyezni. A túláradó lelkesedés — elsősorban a honismereti mozgalmak és az amatőr zetese jelzi, legközelebb a koalíciós idők pártjainak programjáról, majd a fényes szellők ifjúságának nagy-nagy akarásairól, a sajnálatos törvénysértésekről, a gazdaság torzulásairól stb., stb. lesz szó, így hát igen gazdag a minden heti kínálat. A sorozat nézettségi mutatóját máris magasnak jósolhatjuk. Pódium. Szombaton este színészeink egyik legnépsze- rűbbike, Szilágyi Tibor lépett fel a televízió képzeletbeli — egyszer-máskor valóságos — pódiumára, hogy a nézők látva lássák. Az ő háromnegyedórájának ez az adys kihívása adita meg az alaphangot. Az a kicsit hetyke, a maga nyilvánvaló értékeire szintén rátarti itt vagyok, ez vagyok alaptónus, amely nagyjában- egészében illák is a Vígszínház egyik legtöbbet foglalkoztatott tagjához. Nagyjában- egészében — írtuk, mert Szilágyi Tibor karakterének — színészi énjének — ez csak az egyik árnyalata. A másik, a közismertebb az intrikus sötétség, a vagányos vadság. Ebből viszont most szükebben mért, nyilván azért, hogy önmaga előtt is, kedves publikuma előtt is bebizonyítsa: az egykor Kecskeméten dobogóra lépett, majd a veszprémi és több fővárosi színházat megjárt aktor mára már szinte minden néki szükségeset tud. És ismerjük el: tud is, mert lágy szavú nótázása is ugyanúgy meggyőzni a hallgatót, fotókluboknak köszönhetően — hamar meghozta gyümölcsét. Országszerte — így Pest megyében is — elkezdődött a munka, s néhány héttel ezelőtt az országos levéltárba került az első három gyűjtemény. Az ez alkalomból tartott sajtótájékoztatón napvilágot láttak az eddigi tapasztalatok. A településeken valóságos népünnepély kísérte a fotósokat: gyerekek szegődtek a nyomukba, a gazdák pedig széles mosoly- lyal kiálltak a portájuk elé. Ugyanakkor, mivel híján voltak a hozzáértő embereknek, a technikai felszereléseknek, megjelentek az üzletet szimatoló fényképészek. A sajtótájékoztatón azt is firtatták: vajon a levéltárak felkészültek-e a hatalmas anyag fogadására, szakszerű tárolására. Az országos levéltár igen, a megyei intézményekről azonban ezúttal nem esett szó. Felelős kritika Pest megyében sok önkéntes vállalkozó akadt, sőt már az akció meghirdetése előtt is mozgolódtak a szülőföldjükhöz kötődő emberek. Isaszegen és Túrán például a lelkes pedagógusok évek óta fotózzák lakóhelyüket. Gödöllőn a művelődési ház fogja össze a mozgalmat, amelynek hangsúlyai azonban eltérnek az eredeti kiírástól. Hallgassuk Kincses Károly népművelőt: — Előrebocsátom, úgy kritizálom a mozgalmat, hogy mi is nyakig benne vagyunk. A hivatásos fényképészeket, fotóművészeket, riportereket tömörítő Gödöllői Stúdió, a fényképezés ürügyén verbuválódott Gödöllői Fotós Társaság és a művelődési ház gyermekszakkörének tagjai készítik a felvételeket. De már eleve szűk koncepció alapján, amelynek vállalom a felelősségét. Nem értek egyet azzal, hogy sematikusan, méterről méterre hamint a gyakrabban látható, hallható kitörései. (Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy nem ártott volna, ha az egyetlen Aldobolyi Nagy György helyett más komponistáik dallamait is a szájára veszi; így ugyanis kissé egyhangúnak tetszett a különben is sok rutinelemet rejtő hangjegyvilág.) HorgáSZ. Üjabban egy vado- natfriss gyermekmese-sorozat örvendeztet kicsit és nagyot: A nagy ho-ho-ho-horgász. Csukás István írta és Sajdik Ferenc rajzolta ezeket a pár percig tartó kis remekeket, mégpedig azzal az irigylésre méltó kedvvel és kedéllyel, amely bizony sok más hasonló készítményből hiányzik. Akár a szintén Sajdik keze nyomát — kedves kócosságát, bájos szelességét — magán viselő Pom-pom, ez a kajla kalapos, vízhez járó férfiú is csupa élet csupa kedély. No és a kis kalandok, amelyek sorra megesnek vele, azok is remekül üdítenek, parádésan szórakoztatnák. Az, hogy mind ez a most dicsért rajzfilmsorozat meg a többi, akár korábban látott társa elkészült, s nemcsak a hazai, de sok más külföldi televízió műsorára is odakerült, végtére is a mi műsorszóró intézményünknek köszönhető. Az volt a kihívó, a munkára serkentő. Megléte indította el útjára a sok-sok, tarkabarka vonalkát... Akácz László ladjunk, mert csak úgy kaphatunk valós képet, ha a jellegzetességeket, az értékeket örökítjük meg. Egyetlen művészet sem leíró jellegű, szükségszerűen sűríteni kell, hiszen mivé fajult volna, ha például Mikszáth korában az írók minden emberről regényt formálnak. Miután társadalmi akcióról van szó, amelyben vagy részt vesz egy közösség vagy sem, a határokat ki lehet tágítani. — Nem ajánljuk fel az anyagot a levéltárnak, hanem az itteni helytörténeti gyűjteménynek ajándékozzuk és a képeket felhasználjuk a város 20 esztendős múltját reprezentáló albumban is. A mi munkánk, anyagunk, pénzünk van benne, mert a Népfronttól csupán 50 tekercs filmet kaptunk. A többi hozzávalót a saját költségvetésünkből gazdálkod- tuk ki. Kincses Károly utóbbi gondolatai újabb problémát vetnek fel. A már említett sajtó- tájékoztatón ugyanis Lajta Miklós, a váci Forte Gyár képviseletében azt nyilatkozta; évente 30 ezer tekercs filmet adnak át ingyen a mozgalomnak. Ugyanakkor Tóth Gábor, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának munkatársa, az Országos Honismereti Munka- bizottság titkára csupán 3 ezer tekercsről tud. A biztonság kedvéért megkérdeztük df."Lényó Lászlót, a Forte igazgatóját is. Azt mondta: a 30 ezer a helyes, de nem ingyen, hanem termelői áron. Ez tehát még tisztázásra vár. A pillanatot... Tóth Gábortól azt is megtudtuk, hogy a koncepció értelmezésében talán a fogalom- zavar lehet a ludas. Pest megyében ugyanis már korábban elindult egy hagyománymentő akció, amelynek céljai egészen mások, mint a mostani mozgalomnak. Az értékek, a jellemző részletek megörökítése hasznos dolog, s valóban kilóg belőle a sok egyforma ház lefényképezése, ám a szervezők nem művészi felvételeket akarnak fölmutatni, hanem egy adott történelmi pillanatot szeretnének megörökíteni. S tényleg, ha belegondolunk, hogy milyen következtetéseket lehetne levonni abból, ha például a múlt századból visszamaradt fotókon egymáshoz kísértetiesen hasonlító házakat, utcákat látnánk — akkor igaza lehet. Ám a másik igazság ugyanolyan jól hangzik ... Kövess László Hagyományos seregszemle Pénteken a Vörös Csillag Filmszínházban megkezdődött a magyar filmek hagyományos évi seregszemléje. A megnyitó díszelőadáson, versenyen kívül bemutatták Kovács András Vörös grófnő című kétrészes filmjét. A játékfilmszemle versenyprogramjában 16 alkotás szerepel. A szemle díjait társadalmi zsűri ítéli oda a Mafilm játékfilmszakosztálya tagjainak szavazatai alapján. A zsűri a fődíjon kívül öt alkotói díjat ad ki és odaítélik a KISZ díját, valamint a Mafilm szakmai díjait is. A fesztivál ünnepélyes eredményhirdetése holnap lesz, záróprogramként versenyen kívül bemutatják Palás- thy György Az élet muzsikája című, magyar—szovjet koprodukcióban készült filmjét Kálmán Imre életéről. Politikai könyvek Nem ellenfél, partner! SOKAT vitatott témáról ír Papp Sándor könyvében, amelyet a Kossuth Kiadó adott közre, s amely egyben állásfoglalás is ebben a kérdésben. A mezőgazdasági ipar: ellenfél vagy partner? — teszi fel a kérdést a szerző mindjárt kötete címében. S okos érveléssel, meggyőző számokkal, tényekkel bizonyítja, hogy nem ellenfél. Mindegyikre szükség van, a mező- gazdasági iparra éppúgy, mint az állami iparra. De vajon igazak-e azok a feltevések, miszerint a munkaerőt az állami iparból a mezőgazdaság, főleg a termelőszövetkezetek melléküzemágai szívják el, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek ipari üzemeiben magasabbak a bérek, a Budapestről és más városokból elcsábított munkaerőt magasabb bérrel és egyéb kedvezményekkel bérmunkavállalással az állami iparban foglalkoztatja a tsz. s ezáltal a nyereség egy részét átpumpálja a mezőgazdaságba? Más egyéb kérdést is fel szoktak vetni ezzel a témával kapcsolatban, amelyekre a szerző wagyorr sokoldalúan válaszol. Mindenekelőtt azt Vizsgálja, hogy melyek at ipari tevékenységnek az ösztönzői a mezőgazdaságban. Elsősorban a mező- gazdasági termelés gépesítése, technikai fejlődése. Az építőipari, kereskedelmi és szállítási szolgáltatás, a mezőgazdasági munkaerőigény szezonális ingadozása, valamint egyes iparcikkek krónikus hiánya. Természetesen a szövetkezeti ipar kialakulásához hozzájárult a jövedelemben való érdekeltség, az ipari tevékenységhez szükséges épületek meglévősége is. Papp Sándor a továbbiakban a mezőgazdasági ipari tevékenység fajtáit elemzi. Magyarul azt összegezi, hogy mit készít a tsz-ipar. Legfontosabb az élelmiszeripari tevékenység, de jelentős a gépipari, vegyipari, fafeldolgozóipari és az építőipari munka is. Elsősorban lakossági igényeket elégít ki, saját építkezéshez készít például fémszerkezeteket, háztartási gépeket, szigetelő lemezeket és egyéb termékeket. Az ipari tevékenység általában az alaptevékenységet segíti. Ahogyan a szerző hangsúlyozza: a mezőgazdasági ipari tevékenység növelése nem járt együtt az alaptevékenység méreteinek csökkenésével, sőt, közvetlenül vagy áttételesen segítette az alaptevékenységet, az állattenyésztést, a növénytermesztést. A szerző azt is megállapítja, hogy a mezőgazdasági ipari tevékenység elsősorban azokban a gazdaságokban fejlődött, amelyekben az alaptevékenység természeti feltételei kevésbé kedvezőek. Ezután azt vizsgálja Papp Sándor, hogy jelent-e konkur- renciát a tsz-ipar az állami ipar számára. A válasz egyöntetű: a mezőgazdaság ipari termelése már méreteinél fogva sem tekinthető az állami ipar versenytársának. Erre több példát is említ. Egyet hadd idézzünk: a tsz-gépipamak — ez a legvitatottabb ipari tevékenység — a termelése a szocialista gépiparnak mindössze l,7#százaléka. Érdekes adatokat közöl a szerző arról, hogy az ipari tevékenység megyénként hogyan oszlik meg. Legkevesebben vannak Vas megyében, akik a tsz-iparban dolgoznak, mindössze 648-an. Legtöbben Pest megyében: 25 720-an. Ebben benne vannak a budapesti székhelyű fcsz-ek ipari üzemeiben dolgozók is. Az ország valamennyi termelőszövetkezetében 67 341-en végeznek ipari tevékenységet. A Pest megyei termelőszövetkezetek kiegészítő tevékenységének látványos fejlődése a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején bontakozott ki a megyei párt- és állami vezetők egyértelmű támogatásával. Ennek eredményéként az átlagosnál rosszabb talajminőségű megye mezőgazdasága jövedelmezőségben, szellemi kapacitásban, fejlesztési források létrehozásában és a fejlődés ütemében az 1970-es évek közepére elérte, az ötödik ötéves tervben pedig már meghaladta az országos átlagot. Felismerve, hogy a nagyvárosok környékén a városellátó jellegű mezőgazdaság sem Keleten, sem Nyugaton nem korlátozódik pusztán a mezőgazdasági nyerstermények előállítására, a megyei vezetés támogatásával a tsz-ek hozzákezdtek a piac által közvetített, sokirányú lakossági szükségletek kielégítéséhez. Ennek keretében említésre méltó az ötven nagyüzemi szarvasmarhatelepre épülő, főváros körüli tejgyűrú és a hűtő-tároló kapacitások kiépítése. FOGLALKOZIK még olyan kérdésekkel, mint a fizikai dolgozók személyi jövedelmének alakulása a tsz-ekben, valamint azzal, hogy mi a forrása a tsz-iparban foglalkoztatott munkaerőnek, vagy: baj-e, ha a munkaerő elmegy az iparból? Részletesen elemzi azt is. hogy az állami ipari és termelőszövetkezeti ipari tevékenység szabályozási eltérésének melyek a hatásai, s melyek a továbbfejlődés lehetséges útjai. A gazdasági tényezők mellett nagyon fontosnak tartja, hogy a mező- gazdasági ipari tevékenység körüli légkör megváltozzon. Az ipari vezetők és a sajtó egy részének bizalmatlanságát kellene eloszlatni, s nemcsak egyes nem jellemző negatív jelenségeknek kellene nyilvánosságot biztosítani, hanem a többségben lévő pozitív vonásoknak. A könyv szerzője ezt tette, amikor tanulmányát közreadta. Gall Sándor V-FIGYELŐ
