Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-09 / 6. szám
8 15°,5. JANUAR í>.. S7ERDA TU EK M . 1935. január 9., Szer- • da. Marcell napja. A Nap kél 7.31 — nyugszik 16.12 órakor. A Hold kél 18.53 — nyugszik 9.31 órakor. ftVj Eleinte csak helyenként lesz felhős az ég. Marad a többnyire derült, párás, helyenként ködös idő. Az éjszakai óráktól délnyugat leiül megnövekszik a íelaőzeí, és egyre több helyütt várható havazás. Kezdetben főként délen és keleten várható számottevő hő. A megélénkülő, időnként megerősödő északkeleti, majd holnap északnyugati szél hófúvást okozhat. Marad a rendkívül hideg idő. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában —19 és —24 fok között, délen —16 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán —10 és —15 fok között alakul. MEGHALT RÉVÉSZ GÉZANC Hosszan tartó, súlyos betegség után, 81 éves korában elhunyt Zemljanszka Klavgyija Révész Gézának, a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő harcosának özvegye. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 11- én 13 órakor lesz a Mező Imre úti temetőben. Honvédelmi Minisztérium — Rekonstrukció. A Dunakeszi Konzervgyár rekonstrukciós pályázatot nyújtott be az élelmiszeripari támogatási bizottsághoz. A tervben korszerű üzemcsarnok és modern termelővonalak építését, valamint a raktárterek további bővítését határozták el. Az előirányzott költség 208 millió forint. A pályázat elfogadása után a Dunakeszi Konzervgyár az Állami Fejlesztési Bankkal kötött hitelszerződést. A rekonstrukciós munkák jövőre június 30-án fejeződnek be. KAREL CAPEK KILENCVENÖT ÉVE, 1800. január 9-én született, és 48 éves korában, 1933-ban halt meg Karel Capek cseh regényíró, drámaíró és elbeszélő, publicista. Apja bányászorvos, majd később fürdóorvos volt Prágában, Berlinben és Párizsban végez- te*az egyetemet, s esztétikai értekezésével filozófiai doktorátust szerzett. A pragmatizmus nagy hatással volt szemléletére és írói munkásságára. 1917—1920 között egy prágai nanüannál belső munkatárs, majd 1921- től haláláig a haladó poleári Lidové Noviny szerkesztője, ugyancsalt Prágában. Ez a napilap volt sokoldalú publicisztikai munkásságának színtere: utolsó írása is — halála napján — itt jelent meg. Az európai helyzet súlyosbodásával élesedett látószöge és bátorsága. Megírta a fasizmus nagyszabású szatíráját. Harc a szalamandrákkal című fantasztikus regényét, A sötéten látó író reá’is társadalmi erőket keresett, melyek megállíthatják a demokrácia, a világ pusztu'á- sát: ezeket az erőket kutatta drámáiban is. Legtöbb müve magvar nyelven is napvilágot látott* II ÉTI E LŐ II EJ E I / I s Kemény Isi ales*, téli idő ft&íjszc!«s borult havazás , Talajnedvesség átlagos értékei a szántóföldi vízkapacitás százalékában 1985. január 3-án Megye 0—50 cm 50—100 cm mélységben közepétől számíthatunk. A felhőzet időnként felszakadozik és néhány órás napsütésre is lehet számítani. Kitüntetés A M SZ £« ö hkárának A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Jiri Kubkának, a Nemzetközi Üj'ágiró Szervezet főtitkárának a szocialista országok újságíró szövetségei eredményes együttműködésének fejlesztésében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként, G0. születésnapja alkalmából a Magyar Nép :üz társaság Zászlórendje kitüntetési adományozta. A kitüntetést Trautmann Rezső. az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Jelen volt Lakatos Ernő. az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője és Pálfy József, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke. ★ A nap folyamán Jiri Kubka találkozott Lakatos Ernővel és Bányász Rezső államtitkárral, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökével. ELHUNYT HANTOS LAJOS Hosszas betegség után, életének 58. évében, január ötödikén elhunyt Hantos Lajos, a Pcst-Nógrád megyei Allatfor- galmi és Húsipari Vállalat váci gyárának igazgatója, a váci városi pártbizottság tagja. Az MSZMP Vác Városi Bizottsága, Vác Város Tanácsa és a PENOMAH Vállalat saját halottjának tekinti A megrendítő hír a pályatársaknak, a kommunis:áknak azt jelenti, hogy ismét egy olyan clvtárssal lettünk kevesebbek, kinek egész életútja a munkásosztály iránti elkötelezettség. áldozatvállalás példáját adta. A munkásmozgalomban 1946-tól vett részt, s ez párttagságának kezdete is. Függetlenített pártmunkásként 1953-tól 1957-ig dolgozott, a megyei pártbizottság politikai munkatársa, illetve párt- és tömcnszcrvczcti osztálya vezetőjeként. Az ellenforradalom alatt bátran helytállt a mun- káshaialom megvédéséért. A PENOMAH váci gyárának gazdasági vezetőjeként, s a városi pártbizottság tagjaként minden esetben, időben hasznos, tartalmas politikai, gazdasági munkát adott a köz ja vára, a közért. Ennek elismerését kitüntetéseinek sora is jelzi, így például a Mv.nkás- Paraszt Hatalomért Érdemérem, Munka Érdemérem vagy a Pro Űrbe Vác városáért kitüntetés. A városi pártbizottság tagjaként tartalmas politikai munkát végzett, részese volt a társadalmi rendezvények egész sorának. Személyes példamutatásával minden esetben hozzájárult a politikai. a gazdasági célok való- raváltásához. Elvtársai, barátai a végső búcsút az elhunyttól január 11-én, pénteken délután 15 órakor vehetnek a Vác alsó városi temetőben. A város ölte' adományozott díszsírhelyér helyezik örök nyugalomra Hantos Lajost. A Hazafias Népfront városi és nagyközségi szervezetei mellett tevékenykedő társadalmi környezetvédelmi bizottságok gazdag programmal láttak az új esztendő feladataihoz. Tevékenységük középpontjában ebben az évben a hazánk jelszabadulásának 40. évfordulójára való felkészülés szerepel. Különös figyelmet fordítanak ennek keretében arra, hogy a lakosság közreműködésével felmérjék az egyes településeken található emlékhelyek, emlékművek állapotát,, majd hozzálátnak ezek az ünnepi alkalomra való felújításához, megszépítéséhez. Fontos feladatnak tekintik a bizottságok, hogy felkészüljenek az idén első ízben megrendezésre kerülő Pest megyei környezetvédelmi napokra. Ez jó alkalmat jelent számukra, hogy a nagy nyilvánosság előtt beszámoljanak eddigi tevékenységükről, és kölcsönösen megismerkedjenek egymás eddigi jó és hasznos tapasztalataival. Megyszerte elég sok gondot okoz, hogy sok helyen a vezetékes víz bekötése után a régi ásott kutakat nem gondozzák, helyenként szennyvíz tárolására használják. A bizottságok napirendre tűzték az ilyen kutak felkutatását, s a talaj- szennyező okok megszüntetését. Go-.da lanság okozta a tv-lüzct Délutántól már adás volt A Magyar Televízió Szabadság téri épületének szerelvényraktárában — ahol a külső közvetítéseknél használatos kábeleket, monitorokat, hangszórókat, mikrofonokat tárolják — kedd délelőtt tűz ütött ki. A helyszínre nagy erőkkel Halálos ítélet A gyilkos életével felel Kedden a Csongrád megyei Bíróság halálra ítélte Pächter Richárdot, miután bűnösnek mondta ki hivatalos személy ellen, több emberen és visz- sza esők ént elkövetett emberölés bűntettében. A többszörösen büntetett férfi legutóbb emberölés bűntetténeik kísérlete miatt kiszabott hét évi szabadságvesztés Bács-Kiskmt Borsoű-A.-Z. Fejér Heves Komárom Nógrád Fest Szolnok 85—99 70—75 80—85 85—80 70—75 75—80 85—90 70—75 80—85 70—75 80—85 80—85 75—80 80—85 80—85 70-75 Az elmúlt napokban hideg, általában felhős idő jellemezte hazánk időjárását, többször alakult ki havazás. Az címűit v>á,t Icr'vc'té-i a havazás tartósnak bizonyult, így az Alföld északi vidékein 7—15 cm-es, a déli részeken 5—10 cm-es hóréteg vastagodott meg. A hőmérséklet a nappali órákban is csak —5 fok körül alakult. A következő napokban folytatódik a hideg idő. Eleinte a szél megerősödik és hófúvások alakulhatnak ki. Számottevő csapadék nem várható, de egy-egy hózáporra többfelé számíthatunk. A jövő hét közepe felé gyakran lesz felhős az ég, és főleg az északi vidékeken várható ismét havazás. A hőmérséklet kissé emelkedik, de továbbra is az évszaknak megfelelő érték alatt marad. PROGNÓZIS A MEZŐGAZDASÁGNAK A hét végén hideg idő várható, ez azt jelenti, hogy a hajnali mi- nimumértékek —10, —15 fok között várhatók, a maximumok —5, —8 fok között. A hideg idő még erős széllel is párosul. Hózáporok is lesznek, azonban a csapadék mennyisége nem lesz jelentős. A hideg még a jövő hét elején is megmarad, enyhülésre csak a hét GÉPKOCSISORSZAMOK BUDAPESTEN Trabant Limousin Hycomat 1 302 23.03 Zenekari muzsika Trabant Ilycomat Combi 183 24.00 Hírek. Időjárás Trabant Limousin 29 871 0.10 Virágénekek Trabant Combi 9 194 0.30 Műsorzárás Warfburg Limousin 13 683 PETŐFI RÁDIÓ Wartburg de Luxe 20 624 4.30 Reg «éli zenés műsor Wartburg de Luxe tolótetős 4 357 8.00 Hírek. Időjárás Wartburg Tourist 7 135 8.0*5 idősebbek hullámhosszán Skoda 105 S 8 658 8.50 Tíz perc külpolitika Skoda 1?0 L 16 772 9.00 Hírek. Útközben Skoda 120 GLS 994 9.05 Napközben Lada 1200 32 965 12.00 Hírek németül, oroszul, Lada 1300 S 12 382 angolul Lada 1500 12 226 12/0 Fúvószene Lada Combi 5 748 12.25 Néhány szó zene közben Moszkvics 13 485 12.30 Népi zene Polski Fiat 126 P 20 839 13.00 Hírek. Útközben Polski Fiat 1500 4 908 13.10 Pophullám Dacia 24 381 13.45 Id~»jirás- és vízállásjelentés 7asztava 8 128 14.00 Sokféle EUA KÁDIÓ~ÉS TV MŰSORÁBÓL 4.30 8.00 8.05 8.15 8.20 8.50 8.55 9.37 9.49 10.CO 10.05 10.35 10.50 11.15 12.00 12.30 12.45 13.00 14.00 14.09 14.25 15.00 15.30 16.00 16.05 17.00 17.20 17.34 "8.02 18.15 18.30 19.15 20.13 20.42 21.02 21.30 22.00 22.20 22.30 22.45 KOSSUTH RADIO Jó reggelt! Hírek. Időjárás Műsorismertetés Mai kulturális programok Világablak Kis magyar néprajz Suzanne titka — vígopera Beszélni nehéz Gycrmekmuzsika Hírek. Időjárás „Vár egy új világ .. .** Muzsika Zsuzsika mesét Nóták Triólcmezeinkből Déli krónika Ki nyer ma? Törvénykönyv Klasszikus operettekből Hírek. Időjárás A magyar széppróza századai Operaslágerek Zengjen a muzsika Népdalok Hírek. Időjárás MR 10—14 Olvastam valahol Vass Lajos: Palóc párválasztó dalok Az új zene szolgálatában Kritikusok fóruma Hol volt, hol nem volt.. • Esti magazin A Rádiószínház bemutatója — Anya, te vagy? Jaco Pastorius bigbnndje játszik Az Apolló-ház Az MRT énekkarának új felvételei Amiről a világ Vitatkozik Hírek. Időjárás. Sport Tíz perc külpolitika Ilangszerszólók Ismeretterjesztő műsor 15.00: Hírek. Útközben 15.05: Lelátó 16.C5: Szórakoztató antikvárium 17.00: Hírek. Útközben 17.05: Szimfonikus táncok 17.20: Diákfoci 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Ritmus! 19.00: Hírek. Útközben 19.05: A koldusdiák 19.55: Magyarország—Dánia jégkorong Magyar Nemzet Kupa 20.05: Paul McCartney felvételeiből 20.50: Ismeretterjesztő műsor 21.00: Hírek. Útközben 21.05: Beszélni nehéz 21,17: Mit olvashatunk a Párt- életben? 21.22: Disznótor 22.00: Operettfelvételek 22.30: Balassa P. Tamás szerzeményeiből 23.00: Hírek. Időjárás. Sport' 23.20: A mai dzsessz 24.00: Éjféltől — hajnalig 3. MŰSOR 9.00: Hírek. Időjárás 9.03: Műsorismertetés 9.05: A kiállítótermek programjából 9.08: „Bűvös égi szikra” 9.38: A Magyar Fúvósötös játszik 10.40: Operaáriák 11.10: Pillanatkép 11.15: Zenés játékokból 12.08: Űj Electrecord-lemczeink- ből 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Ismeretterjesztő műsor 13.25: Üj lemezeinkből 14.24: Töltsön egy órát kedvenceivel 15.24: Zenekari muzsika 16.20: Operaáriák 17.00: Iskolarádió 17.30: Régi vokális muzsika 17.58: A zeneirodalom remekműveiből 18.30: Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor 19.00: Hírek. Időjárás 19.03: Műsorismertetés 19.05: Iskolarádió 19.35: Csembaióest Közben: 20.20: „Minden létező valami jel” — Sisson versei 21.30: Balettzene 22.00: Könyvczmpad 22.30: Operaest 23.39: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 8.10: Tévétorna 9.40: Delta 10.05: Titanic keringő 12.05: Képújság 15.09: Iskolatévé 15.20: A nép költője 15.45: Játék műalkotásokkal 19.10: Hírek 16.15: Üzlet a korzón 18.^5: Képújság 18.20: Agrárvilág — Áru, piac, érték 18.50: Közönségszolgálat 18.55: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Lassú őrület 21.05: A hét műtárgya 21.15: A maffia 21.55: A Shadows együttes műsora 22.20: Tv-híradó 3. 22.35: Himnusz 2. MŰSOR 17.20: Képújság 17.25: Magyarország—Dánia jégkorongmérkőzés 19.50: Kamarazene 20.00: Tudósklub *84 21.10: Tv-híradó 2. 21.30: Fiatal japán művészek koncertje 22.25: Képújság A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ ELS5 PROGRAMJÁNAK MÜSORADÓL MOSZKVAI 1DÖ SZERINT! 8.00: Híradó 8.35: Koncert 9.05: Filmutazások klubja 10.05: Ne félj, én veled vagyok — film 2. rész 14.50: Dokumentumfilm 15.20: Kortársunk, Tyelesov 16.10: Denis Karabljev meglepő kalandjai — film 2. rész 17.15: Koncert 17.30: Újévi fenyőfaünnepség a Kreml Kongresszusi Palotájában 18.15: Az 1905-ös Oroszországi Forradalom 80. évfordulója elé 18.45: A világ — ma 19.00: Sakkvilágbajnokság 19.05: A béke és az ifjúság 19.40: Amiről hallgatni kellett — kubai film 21.00: Híradó 21.35: M. Iszakovszkij költészete 22.05: A Szovjetunió műkorcsolyabajnoksága 23.05: A világ — ma 23.20: Sakkvilágbajnokság büntetését töltötte a szegedi fegyházban. Tavaly október 19-én a bünteíésvégrehajtási intézet bútorgyárában a korábban maga készítette és az üzem területén elrejtett késsel három művezetőt megölt, két művezetőt és egy bünte- tésv égre hajtási főtörzsőrmestert életveszélyesen megsebesített, egy személynek pedig könnyebb sérülést okozott. A több napig tartó tárgyaláson Richter Richárd azzal védekezett, hogy a történtekre nem emlékszik. A meghallgatott harminc tanú, a bútorgyár alkalmazottai, a vádlott rabtársai, valamint a börtönőrök egyértelműen bizonyították a vádlott terhére rótt bűn- cselekmény elkövetését. Az igazságügyi elmeorvos szakértői véleménye szerint Richter Richárd nem elmebeteg, nem gyengeelméjű és olyan tudatzavarban sem szenvedhetett tettének elkövetésekor, amely akadályozta volna cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek felismerésében, illetve abban, hogy e felismerésnek megfelelő magatartásit tanúsítson. A vádlott és a védő felmentésért, illetve másodlagosan enyhítésért fellebbezett a Legfelsőbb Bírósághoz. érkezett tűzoltóság megfeszített munkával eloltotta a tüzet. Biztonsági okokból az epület egy részét áramtalam- tották, így a tv délelőtti adását meg kellett, szakítani. A raktárban keletkezett tűz veszélyeztette a fölötte lévő 2-et síúdiót. E területet és az oti lévő berendezéseket sikerű, megóvni. A tűz során személyi sérülés nem történt. A,- anyagi kár felmérése mét tart, előzetes becslések szerín azonban meghaladja az egymillió forintot. Kedd délutánra a szakértő, vizsgálat feltárta a tűz okát. Mint megállapították, a raktárban egy vállalat két dolgozója oxigénnel fémet vágott, s a felforrósodott, cseppfolyós fémrészecskék ráhuilot- tak a kábelekre. A pillanatokon belül lángra lobbant pvc- ről terjedt át a tűz az egész raktárra. A rendőrség a kél munkás ellen eljárást indító', gondatlan munkavégzés miau bekövetkezett nagy értéké károkozásért A délutáni és az esti adás’ mindkét programon a kiadót' műsornak megfelelően sugározta a Magyar Televízió. ★ Kedden a kora hajnali órák ban — eddig ismeretlen okbe — tűz ütött ki Budapesten a: Iparcikk Kölcsönző és Szolgáltató Vállalat Váci utcai helyiségében. A különösen nagy kárt okozó tűz a földszinti üzlethelyiségből átterjedt a fe létté levő első és másodi emeleti lakásra is. A nag erőkkel helyszínre vonult tű? oltóegységek a gyorsan terje dő lángokat rövidesen megfékezték, s a tüzet eloltották Személyi sérülés nem történ* A tűz keletkezésének okát r-. körülményeit a rendőrsé; szakértők közreműködéséve vizsgálja. „osszdii turlj L-tigség után, 1)2 éves korában elhunyt Üjszászi Gyula, a Pest megyei Moziüzemi Vállalat nyugalmazott Igazgatója, a Filmforgalmazás! Igazgató Tanács volt elnöke. 1948 óta dolgozott a filmszakmában. Munkája elismeréséül a Szocialista Kultúráért, a Kiváló Népművelő és a Munka Ér. demrend ezüst fokozata kitüntetést kapta. A vállalat saját halottjának tekinti. Temetése 1985. január 14-én a budapesti új köztemetőben lesz, délelőtt 9.30 órakor. A Magyar Szocialista Munkáspárt Vác Városi Bizottsága a Vác Városi Tanács, a Pest-Nógrád megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat vezetősége és dolgozói, a gyászoló családdal együtt, mély megrendüléssel tudatják, hogy Hantos Lajos elvtárs. az M" Vác Városi Bizottságának tagla, a PENOMAH váci gyárának igazgatója, súlyos betegségben, rövid szenvedés után, 58 éves korában, január 5-én váratlanul elhunyt. Családja elvtársai, barátai és tisztelői január 11-én. pénteken 15 órakor a váci alsóvárosi temetőben helyezik örök nyuga'omra i vesznek tőle végső búcsút. Köszönetnyilvánítás. Köszöne mondunk minden testvérnek, re konnak, jó szomszédnak, isme rősnek és barátnak, akik fele hetetlen. drága édesanyám, Szőlu Jőzsefné temetésén megjeien, sírjára a megemlékezés koszm-i virágait helyezték. Külön köszönetét mondunk orvosának, dr Bodnár Ferenc doktor úrnajt, al- betegsége ideje alatt fájdalm-- enyhíteni igyekezett. Szőke Bálázás családja. Mély fájdalommal tudaton- hogy özv. Fehér Lajosné, (Derítő vits u. 1.), 72 éves korában, hosz szú szenvedés után elhunyt. Kö szünetet mondunk mindazoknál, a rokonoknak, jó ismerősökneb szomszérioknak. akik temetésé--) részt vettek, sírjára koszorút é virágot helyeztek el. Külön köszönetét mondok a tanácsház dolgozóknak, akik koszorút és virágot helyeztek e' nővérem sírjára, és bánatunkat. enyhí*ették Köszöntük dr. Somival Károlvna' betegséuöhon a kezelést. A gyászoló család. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest Klegv.i Tanács lapja. Megjelenik — Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. Hírlapkiadó vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Till Imre vezérigazgató. — A __________________________________ Szerkesztőségi titkárság: 142-228.----------------------------------------------------FIÖK.SZERKESZTÖSÉGEINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1„ Pf. M. 2791. Telefon: M-400. — Érdi Sz abadság út 2. Pl. 14. B1Ö0. Telefon: 20-796. Monori Hírlap, Monor. Kossuth u. TIE Pf. Sil. 2201. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap, út 43. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: 'Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér !. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint 8 oldal 1,80 Ft, 13 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft, egy negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egyéni előfizetőknek éves •25 064 HU), ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap). vasárnap kivételével — (naponta. — Főszerkesztő: Sági Ágnes — 6. Postacím: Budapest, pf. 311. Irányítószám: M46. - Kiadja a szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130. — Hírlap, Érd, Lenin út 83 . 2030. Telefon: 45-352. (Gödöllői Hírlap, Gödöllő. Nagykoros, Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398. — Váci Hírlap, Vác, Lenin Magyar Posta. — Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél átutalással a KHI 215—96/162 pénzforgalmi jelzőszámra. A lap ára- előfizetés: 516,- Ft. — ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap (Index: Hírlap), ISSN 0133—2706 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—2750 (Váci zi szebb környezetért Ünnepi készülődés legyeken