Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-29 / 23. szám
1985. JANUAR 29., KEDD Árukeverő raktárt építettek Csúcsidőn kívül szállítják Érezhetően egyre ritkább Budapest belvárosában és a vidéki nagyvárosok zsúfolt belső utcáiban napközben a közlekedést eltorlaszoló áruszállító teherautó. A kereskedelem a termelőkkel és a szállító vállalatokkal együttműködve mindenütt igyekszik azokat a módszereket megkeresni, amelyekkel a legjobban kiküszöbölhetők a napközbeni torlódások az áruszállításnál. A legkézenfekvőbb megoldás a csúcsidőn kívüli fuvarozás. Korábban az éjszakai szállításokat részesítették előnyben, ez azonban nem mindenütt megoldható, mert a régi közértek nem rendelkeznek úgynevezett fogadó- zsilip pel, ahol biztonságban marad reggelig az áru; ezenkívül az éjszakai szállítás zajjal jár, s zavarja a környék lakóinak nyugalmát. Ezért a szállítók és a kereskedők igyekeznek a kora reggeli, illetve a késő délutáni, esti órákra időzíteni az árufuvarozást. Ennek megszervezésére a kereskedelmi dolgozókat anyagilag is ösztönzik. A kora reggeli, késő esti és az éjszakai áruszállításban jó partnernek bizonyultak a termelő, illetve nagykereskedelmi, valamint a szállító vállalatok. A sütőipar, a tejipar, valamint a zöldség-gyümölcs- szállítók már évek óta kora reggel viszik portékáikat a boltokba. A vállalatok most tárgyalnak a Ilúsnagykereske- delmi, a Hűtőipari, valamint a Likőripari Vállalattal, s várhatóan e húrom cég is még az év első felében megkezdi a csúcsidőn kívüli szállításokat. Az egyszerűsítés érdekében a BSZV egy úgynevezett árukeverő raktárát is létesített, hogy a belvárosi üzleteket napi egyszeri szállítással lássa el azokkal az árukkal, amelyek vidékről érkeznek. Társadalmi vita Elöljáróságok A társközségekben megalakuló elöljáróságok helyéről és szerepéről, a működésükkel kapcsolatos jogszabályok tervezetéről rendezett társadalmi vitát a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. A vitákon részt vevők elismerően szóltak a kis településeinken az elmúlt évtizedekben végbement fejlődésről. A kedvező folyamatok mel lett azonban egyes térségekben meggyengült a falvak népességmegtartó ereje. A felszólalók ennek kapcsán rámutattak: e településeknek a tanácsi szervek földrajzi és gyakran képletes értelemben is vett — távolsága miatt nem volt igazán gazdája. Az új jogszabályokat már csak azért is kedvezően fogadta a társközségek lakossága, mivel az új testületek: az elöljáróságok révén szorosabb együtt működés alakulhat ki a tanácsok és az állampolgárok kő zött. Nem megy az újság, ha nem kínálják Vállaieiás kockázat nélkül? Az újságolvasók többsége házhoz járatja megszokott lapját, ám nem kevesen vannak, akik útban a munkahely felé, valamelyik pavilonban szerzik be a böngésznivalót. Amikor még vasárnap jelentek meg a napilapok, jó néhány újságárus szünnapot tartott hétfőn. S mi a helyzet most — erre kerestünk yálaszl hírlapnéző kőrútunkon. Találják, ha keresik Vecsés. Hétfő délelőtt. Utamat először a vasútállomásra vettem, hiszen hol legyen újság, ha nem épp ilyen helyen? Az Utasellátó pavilonjában a cukorkák, cigaretták és a friss, gőzölgő fekete mellett valóban ott sorakoztak az újságok; képeslapok és napilapok. Mint Benkő Józsefné elárusító elmondta, szombat-vasárnap tart zárva az egyszemélyes áruda, így semmi akadálya, hogy a friss hétfői lapokat megvegyék az érdeklődők. A korán munkába sietők sem maradnak betű nélkül, hisz a kis házikó ablaka már hajnali fél ötkor nyitva van. De nagy úr a megszokás — fejtegette Benkőné. Ez a hétfő volt az első, amikor vinni kezdték az új megjelenésű lapokat, köztük a Pest megyei Hírlapot, amelynek tizenöt példányából mindössze egy volt már, mintegy mutatóba. Nem messze az állomástól postai hírlapárus is kínálja a sajtótermékeket, szintén a hajnali óráktól délelőtt tízig, hogy majd délután újra kinyisson. A postahivatalban, ahol természetesen szintén van árusítás — újság is —, éppen bent tartózkodott Kozma Józsefné, aki a lakótelepi hírlapárudában dolgozik. Ő egyáltalán nem tart szünnapot; vasárnap reggel hét és tíz óra között helyén találják a telep lakói. Ha keresik. De sajnos visszaesett a forgalom — panaszolja Kozma Józsefné —, amíg korábban 100—120 vasárnapi Pest megyei Hírlap, Népszabadság, Népszava elment, addig most csökkentenie kellett a megrendelést. A hétfőn megjelenő országos és megyei lapok egy-egy fajtájából jó, ha 15—16 elkel. Kissé avítt... Üllőn postai hírlappavilon nincs, van ellenben két, úgyszólván egymás tőszomszédságában működő árusítóhely. Az egyik itt is Utasellátó feliratot visel a homlokán, míg a másik a vasúti kerékpár- megőrző másik „profilját” képezi. Németh Józsefné a vo-' nattal ingázók biciklijeinek őrzője, kis kuckójából azon- nyomban kilép, amint látja, hogy az állványokra kitett lapokat nézegetem. Ám csalódnia kell — nem vevő vagyok. Visszaesett a forgalom, válaszolja kérdésemre, s magam is látom, hogy akad bőven Népszabadság, Magyar Nemzet és Fest megyei Hírlap is. Ez a bőség' persze relatív, hiszen a tíz-tíz példány csak akkor tűnik soknak, ha felét — ahogyan ez megesik a hétfői és a többi lap esetében is — vissza kell vinni a postára. Ahová egyébként 1020 darab különféle napilap érkezik haj- nalonta. Ebből 972 az újságkihordók táskájába kerül. Valamivel kevesebb, mint az áremelés előtt, de lassacskán ismét növekszik ez a szám. Mert a megszokott hírforrásról nehezen mond le az ember s ha mégis megtette, hát köny- nyen visszatáncol — hallottam az üllői postahivatalban, ahol még azt is megtudtam, hogy a napilapok közül legtöbbén szőkébb pátriánk hírmondóját részesítik előnyben. Dabas felé gurult a kocsi. Magamban már készítettem a mérleget: nincs baj a hétfői lapárusítással, s bizonyára uz olvasók is buzgóbban veszik, ahogy telik-múlik az idő. Közben beértünk Dabas központjába. Forgolódom, nézelődöm, lótok butikot, virágüzletet, nyilat, amely az autós kertmozihoz igazít útba, de újságpavilon, esetleg bódé — sehol. Létezhet ez? Egy láthatóan helyi illetőségű asszonyhoz fordulok. Hol kaphatnék újságot? Itt az ABC-ben, mutatja. A Dunalánchoz tartozó egység végében, a papír-írószer részlegnél találom a forgó fémállványt, lapokkal kirakva. Nézzük csak! Ez nem az igazi, mondom magamban, amikor egy pénteki Magyar Nemzetre bukkanok. Az Esti Hírlap is kissé avítt; 26-i dátumot visel. Na jó. Visszamaradt példányok mindenütt vannak, de hol találhatók a frissek? Károlyi Éva sajnálkozva tárja szét'a karját, „nagyon keveset kapok, így hát pillanatok alatt elfogy. Pest megyei Hírlap ma például egyáltalán nem jött.” De ha érkezik, az is minimális, még a két kéz is sok hozzá, hogy megszámláljuk. De hiszen keresik — érvelek csodálkozva. Mégsem kapunk többet — így a válasz, s hogy miért, arra itt nem születik felelet. Bátrabban rendelni A dabasi főpostán Bögre Csilla készséggel tájékoztat: valóban nincsen újságospavilon a községben, az ABC mellett még egy trafikban és a Motelben juthatnak a lakosok sajtótermékekhez. Hogy az áruspéldány miért annyi, amennyi, arra nézve nem tudott információt adni, mert a kolléganője, aki ennek a felelőse, betegállományban van. De maga is kissé mérgelődött, amikor a táblázatról leolvasta, hogy az 1122 napilap-előfizetőn túi milyen kevesek juthatnak csak napisajtóhoz. A listavezető 45 darabbal a Népsport, leghátul kullog a Magyar Nemzet és az Esfi Hírlap a maga 3—3 áruspéídá- nyával, de nem mondható túl merész rendelésnek a 16 Nép- szabadság és a 12 darab Pest megyei Hírlap sem. Mindezekből a főpostán marad egy Népszabadság, és két megyei lap. Mit mondjak. Ezek után cseppet sem csodálkoztam, hogy szinte percek alatt kiürül a rekesz itt is, ott is. A vállalkozások korát éljük. Talán nem volna túl nagy kockázat egy akkora községben, mint Dabas, egy önálló hírlap- árusító pavilont nyitni a centrumban, vagy ha ez túl nagy kívánságnak tetszik, legalább bátrabban rendelni az igenis kelendő napilapokból. Szigeti Teréz Tettebben magára marad A műhelyben (isi írt árcédula Veszélyesen leszűkített látóhatárok között Ismét le kellett nyelnünk egy keserű pirulát. Az áremelkedések — mert ez a keserű pirula — furcsa módon szinte kizárólag fogyasztói pénztárcánkat juttatják eszünkbe, holott van nekünk másik is. A termelői, a gazdálkodói. S mintha mégsem lenne. Nehezen vesszük tudomásul, ha egyáltalán tudomásul vesszük, hogy a két pénztárca között szoros az összefüggés. A fogyasztói bugyelláris sovinyodása törvényszerű kapcsolatban áll a termelői pénztárca nagyon lassú — a kelleténél, a szükségesnél sokkal vontaíottabb — kövércdésével. Átfogó folyamat A megye iparában a száz forint átlagos nettó eszközértékre és bérköltségre jutó érdekeltségi eredmény ma kevesebb, mint volt a — nagyjából — hasonló mutató 1973- ban. Ami részben a szabályozórendszerben többszörösen végbement változtatások következménye, másrészt viszont tükrözője annak, mindenféle szigorítás ellenére milyen csekély figyelmet kap a termelők többségénél — mert örvendetes kivételekre rálelhetünk — a költséggazdálkodás. Talán leírni sem kellene, any- nyira közismert: a most januártól érvényes szabályozók, feltételezve, de meg nem engedve, a változatlan termelői magatartást és teljesítményt, radikálisan csökkenthetik az eszköz- és bérarányos érdekeltségi eredményt. Ugyanakkor ez a mérséklődés — megalapozott feltételezés — erőteljes differenciálódással megy végbe, azaz rendkívüli mértékben megnőtt és megnő a költséggazdálkodás jelentősége. Ráadásul nem átmeneti, hanem hosszú távú követelmény érvényesítésével kell számolnia a termelőhelyeknek ezen a területen is. Széles körben tapasztalható viszont hajlam arra — és a belple következő gyakorlat szembeszökő —, hogy ennék a feladatnak kizárólag egy-egy részletét, oldalát lássák, láttassák az érintettek. Vagy a gyártás- és gyártmánytervezés, a termelésirányítás, vagy a műhelyek dolgának ítéltetik a költségek — abszolút, fajlagos — csökkentése; vagy az anyag, az energia ellenértéké kerül időszakosan a figyelem sugarába, vagy az élőmunka-szükséglet lehetséges mérséklése, holott az és szócska a helyénvaló itt a vagy ellenében. Nem tagadva: egy-egy mun- cahely adott viszonyai között í költségek mérséklése megkívánja! a súlypontok kijelölését — így például ahol az ágynevezett általános (rezsi) költségek gyors emelkedése a 'eltűnő, ott természetesen en- íek okai kerüljenek bonckés ilá —, ám ezzel együtt is igaz, íogy az ésszerű költséggaz- lálkodás a termelő tevékenylég egészét átfogó folyamat. \zaz minden részelemnek — i gyártmánytervezésnek, az »ptimális technológia kiválasztásának, a szoros anyagelszámoltatásnak stb. — megvan a maga szerepe, rendeltetése, s megvannak a maga tartalékai. Csupán tapasztalataink forrásaira való utalásként: tavalyi, figyelmet érdemlő — de: nem előzmények nélkül való — termelési és kiviteli eredményeinkben döntő szerepet adott a költséggazdálkodásnak a Dunai Kőolajipari Vállalat, a Pest megyei Mű- anyagipari Vállalat, a Váci Kötöttárugyár, az ikladi Ipari Műszergyár, a Forte Fotokémiai Ipar, a Budaflax Lenfonó- és Szövőipari Vállalat, különböző mértékben, de mindhárom abonyi termelőszövetkezet, Örkény közös gazdasá ga, a Herceghalmi Állami Gazdaság. A szándékosan különböző tevékenységi körű és fajsúlyú termelőket felvonultató példatár azt kívánja érzékeltetni, nem igaz az a tetszetős érvelés, amelynek hangoztatói szerint a szabályozórendszer nem kedvez a nagyvállalatoknak — hanem a kicsiknek —, az állami cégeknek — hanem a szövetkezeteknek —, tehát a cselekvés lehetőségei is az egyik helyen korlátozottak, a másik helyen szinte korlátlanok. Még mélyebbre ásva: a megye szocialista iparában az anyagok ellenértéke a 85—88 százalékát teszi ki a termelési költségeknek, ám az átlagon belül el nem hanyagolhatóan nagyok az eltérések. Van, ahol ez az arány ötven százalék alatt marad — így például a megye műszeripari cégeinél 46—49 százalék, a kő-, kavics- és ásványbánya üzemeknél negyven százalék alatti —, s van, ahol — a többi között a vegyiparban — megközelíti a kilencven százalékot. minden belefér — hosszú évek óta tartó gyors és csak tavaly lassúbbodó emelkedése, ráadásul a termelésnövekedésnél, az érdekeltségi eredménynél jóval sebesebb tempójú gyarapodása. Utalhatunk az állásidők és a túlórájc ismétlődő váltakozására, azaz a hol tétlenkedő, hol hajrázó műhelyekre, még akkor is, ha tavaly, a korábbiakhoz mérten, némileg csökkent a nagy arányú túlóráztatás, ami sokkal kevésbé a szervezettség javulásának a következménye, mint inkább a vállalati gazdasági munkaközösségek fellépéséé, hiszen az ő túlmunkájuk már nem túlóra... Az ilyen és hasonló tapasztalatok már elegyítik a nem műhelyi és a műhelybeli tennivalókat. Hivatkozhatunk a megye jelentős gépipari üzemeinél a romló gép- és berendezés-kihasználásra — szintén mint a költségalakulás egyik tényezőjére —, ami függvénye a termelés előkészítő mozzatanainak, s amiben legkevesebbet az álló gép mellett álló munkás tehet... Utalhatunk az ésszerűsítések, az újítások és találmányok sorsára, bevezetésük lassúságára, a technológiai fegyelem feszességére vagy lazaságára, vele közvetlen ösz- szefüggésben a selejtre. mint amikben keveredik az ő tehet róla, én nem tehetek róla, én tehetek róla, ő nem tehet róla bonyolult viszony. Veszélyesen leszűkül a látóhatár azon a termelőhelyen — és arra mutatnak az információk, számuk csak lassan kisebbedik —, ahol a költség- gazdálkodást, pusztán azért, mert a műhelyből kerül ki a termék, a műhely nyakába varrják, s hangos biztatással hajtogatják, nosza, mutassátok meg, mire mentek...'. Jogos a biztatás akkor, ha a műhely előtti termelési — előkészítési — szakaszokban minden úgy történik, történt, ahogy azt az ésszerű költséggazdálkodás, az árcédula reálissá tétele megkívánja. Jogos minden elszámoltatás a műhelyben akkor, amikor a kellő feltételek nem hiányoztak a folyamatos, a szervezett — és ezért költségkímélő — munkához, ám a teendők látszata csupán, ha mindenki szorgalmazza a józanabb ráfordítási arányok kialakítását szóban, tettekben viszont magára marad a műhely, s vagy boldogul, vagy nem. S ezen a helyzeten az sem segít — bár a vállalatok egy részénél szinte varázslatos erőt tulajdonítanak neki —, ha ráígérnek, beígérnek valamit a főnökök... Mert nehogy szem telől tévesszük: az ipar egészében csupán 8— 8,2 százalékot tesznek ki a termelési költségeken belül n bérkiadások — de például a villamosenergia-iparban 4,3-— 4,4, a vegyiparban 2,9—3,0 százalék ez az arány —, azaz miért hisszük, innét, erről aa oldalról mozdítható ki a holtpontról az, ami máshonnét csak nehezebben? Rossz a címzés A tetemes eltérések, valamint a termékkibocsátás technológiai jellemzői egyaránt arra intenek, hogy veszélyes egyoldalúság lenne — és ezzel a veszélyes egyoldalúsággal szinte napról napra találkozhattunk tavaly! — minden megkülönböztetés nélkül az ipar valamennyi területére kimondani: takarítsanak meg a földolgozott anyagokból, így — így is — mérsékeljék a költségeket. Gyakran pontosan arról van szó — tapasztalataink legalábbis ezt mutatják —, hogy a műhelyben azért pazarlódik az anyag, mert az előkészítés valamelyik láncszeménél „takarékoskodtak”; rossz a technológiai előírás, nem bizonyult eredményesnek a javasolt anyaghelyettesítés, hibásan tervezett a szerszám, mely az importból származót lett volna hivatott helyettesíteni. Sajnálatosan garmadával so-' rakoznak elénk az ilyen és hasonló esetek, amikor rossz helyre szól a címzés: ésszerűbben, takarékosabban, olcsóbban, kisebb ráfordításokkal. A termelés végpontján, a képletesen és a szó szoros értelmében vett műhelyben sok mindenen már egész egyszerűen nem lehet változtatni! Ezért azután igaz, hogy a termék árcéduláját — akár képletes, akár tényleges ez az árcédula, azaz továbbfelhasználásra kerülő áruról vagy kész* termékről legyen szó — a műhelyben írják, ám a plajbászt korántsem csak a műhelybeliek fogják... ! Figyelmet érdemel sok más mellett például az ún. egyéb, fel nem osztott költségek — amibe, ne szépítsük, a gazdálkodók többségénél szinte Ne legyen pardon! Az országgyűlés 1980. évi őszi ülésszakán, a kormány ct esztendőre szóló munkaprogramjának vitájában Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára kézenfekvő igazságot fogalmazott meg, amikor azt mondotta: „Az önköltséget az ipari vállalatoknak nem egyszerűen kiszámítaniuk, hanem — ahol lehet — csökkenteniük kell. A he szonkulcsot sem lehet felelőtlenül megállapítani.’’ Eltelt négy és fél esztendő... A műhelyben (is) írt árcédulák némelyike — az árcédulákon szereplő összeg megállapításának hogyanja — azt mutatja, gyakorolni kell — és gyakoroltatni ! — ennek a kézenfekvő igazságnak a pardont nem ismerő érvényesítését. Mészáros Ottó Könyvdoktorok Kell-e Jobb mutató a népszerűségnek, mint az, hagy a könyvtárak mely kötetei rongyoiódnak el leghamarabb? Nos, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár könyvkötészetében a legtöbb javításra váró mű Jókai-, Bcrkcsi-, Szilvási-kötet, gyermekkönyvek és természetesen krimik. Szabó Edit (képünk) és munkatársai keze alatt évente hatezer kötet öltözik új köntösbe. - Trencsényi Zoltán (elvétele
