Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-26 / 21. szám

NAGYKŐRÖSI A PEST, MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM 1985. JANUÁR 26., SZOMBAT Gyermekeink egészségvédelme Új a műszeres hallásvizsgálat Védőár ígéretével Szőlőre szerződhetnek Háremszáz hehtár művelőt keres Az egészségügyben is külön terület, így más nézőpontot meg figyelmet igényel a gyer­mekek egészségvédelme. Ellá­tásuk azonos és egységes szakmai szempontok alapján, de két helyen történik: a rendelőben, valamint a csecse­mő- és gyermekvédelmi ta­nácsadóban. A területi meg­osztottság nehézzé teszi az egységesség elvének betartását. Helyettesítés A kis betegek ellátása a ceglédi kórházban történik, ahol a tárgyi feltételek kielé- gítöek, míg a járóbeteg-ren­delés a volt szülőotthon épü­letében található. Ez ideigle­nes körülményeket jelent, s mindaddig tart, míg a tizen­hét munkahelyes szakrendelés felépítése befejeződik. Mindez azzal jár, hogy a váró jelenleg kicsi is, zsúfolt is, a csoport- vezető főorvosnak nincs kü­lön rendelője, ám még ez is előrelépést jelent az ezt meg­előző megtűrt, Magyar utcá- ban levő rendelőkhöz képest. A csecsemő- és gyermekvé­delmi tanácsadó korszerű, jól felszerelt, az igényeket kielé­gíti, hátránya azonban, hogy a rendelőktől távol van, így a gyermekegészségügy szem­léleti egységét a gyakorlatba nem tudják átvinni. Az isko­lákban is vannak orvosi ren»* detők, a Rákóczi és a kisegítő- iskola kivételével. Nagykőrös körzetközpont, s így tudni kell a kocséri, nyársapáti helyzet­ről is. Míg előbbi helyen meg­felelő, Nyársapáton igen rossz állapotú a rendelő épülete. A tárgyi feltételek után a személyi ellátottságot is érde­mes megvizsgálni. Nem teljes — fogalmazódhat meg a kije­lentés, hiszen tartós táppén­zes állományban van a cso­portvezető főorvos. Az öt gyermekkörzet álláshelyei be­töltötték, az orvosok terüle­tüket régóta ismerik, munká­jukat a szakfelügyelet által elismerten, pontosan, lelkiis­meretesen végzik. Betöltetlen viszont-az ifjúsági orvosi ál­lás..— hiába hirdetik meg új­ra. még újra. így két orvos teendőit helyettesítéssel látják el. A védőnői szolgálat állásai jórészt betöltötték, a munkát a gyesen levő helyettesítése nehezíti. Védőoltások Az ellátandó gyermek la­kosság létszáma lényegesen nem változott az utóbbi öt esztendőben, hiszen míg 1979- ben 5881, addig 1983-ban 5788 gyermek tartozott ide. Ám van változás a korcsoportokat tekintve, nőtt az óvodás és főként az iskolás korúak szá­ma. Az élvesztiletések száma jelentősen csökken, amíg 1976-ban négyszáznyolcvanhe- ten látták meg a napvilágot, addig 1982-ben még a három­százötvenet sem érte el (342). Ez azonban nem jelentett ke­vesebb feladatot, mert az óvodai, iskolai munkában lé­nyeges mennyiségi és minősé­gi változás történt. Kibővült az ellátások köre, és a vizs­gálatok mélysége. A megelőző munka egyik legfontosabb része a kisma­mák felderítése, gondozása. Ezzel több célt is szem előtt tartanak, hiszen a csecsemő- halálozás és a koraszülések számának csökkenése, az egészséges újszülöttek világ­raj öttének segítése mellett nem elhanyagolható szerjipont az anyák védelme a terhesség és a szülés ideje alatt. Az óvodások szűrővizsgála­ta évente kétszer kötelező, az iskolásokat a nyolc esztendő alatt ötször szűrik, s három­szor meg védőoltást kapnak. A szűrés igen komplex: az ál­talános testi fejlettségen kí­vül például mindig megnézik a látást is. Az idei év újdon­ság lesz, mert bevezetik az óvodások műszeres hallásvizs­gálat is. A sporttagozatos is­kolába járó gyerekek szülei megnyugodhatnak, csemetéik évente kétszer, terheléses szű­résen esnek át. A gyermekegészségügynek jó kapcsolata van a hatósági osztály családvédelmi csoport­jával rs. Sajnos, egyre emel­kedik a veszélyeztetett gyer­mekek száma, s ezt tükrözik a látogatások is. Míg az óvodá­soknál közel kétszeresére, az iskolásoknál az 1979-es 45-ről 202-re emelkedett a veszé­lyeztetett helyzetű gyermekek száma. Különös gonddal lát­ják el a cigánygyermekeket. Érdekes, hogy a városban A hazánkban forgalomba kerülő kőolajtermékek túlnyo­mó többségét Százhalombat­tán, a Dunai Kőolajipari Vál­lalat üzemeiben állítják elő. A 160 féle szénhidrogén-szárma­zék egy része szocialista, il­letve tőkés exportra kerül. Mind a hazai, mind a külső piacokon egyre jobb tulajdon­ságokat, jobb minőséget vár­nak a vásárlók ezektől az áruktól. A gyártmányfejlesztés és a minőségjavítás tehát folyama­tos feladat, s ennek eredmé­nyeivel az idén is találkozunk, Elsősorban a környezetvédel­mi szempontból örvendetes, hogy csökken a motorbenzi­nek ólomtartalma. Jelenleg VAROSUNK két mártírja, Absolon Sarolta Olga és Né­meth Irén Mária 1945. január 26-án halt hősi halált. Negyven évvel ezelőtt ez a nap péntekre esett, a Vandák ünnepelték névnapjukat. Az éjjel friss hó hullott, az ártat­lanság fehér leple borította be a tájat. A színhely a királyi vár kormányzói lakosztályának te­rasza. Az időpont délután há­rom óra. A nyilas pribékek erre az időpontra elővezették a Vörös Brigád tíz, halálra ítélt tagját. A karszalagos ki­végzőosztag is felsorakozott. A kivégzést vezető tiszt — „tűz!” — parancsszavára el­dördültek a fegyverek, és tíz fiatal vértanú élettelen teste zuhant alá a várfokról a mélységbe. A tíz kivégzett hős neve: Németh Irén nem különösebben jó a védő­oltási fegyelem. Gyakran a szülők nem érzik ezek jelen­tőségét, az elmaradás veszé­lyét. Egységesítés A város lakossága nagy örömmel fogadta a gyermek­ügyeleti szolgálatot. A gyer­mekegészségügy további fel­adata, a családi életre neve­lés elmélyítése, az egészség- kultúra fejlesztése. A városi tanács végrehajtó bizottsága egy legutóbbi ülé­sén, miután megtárgyalta a gyermekegészségügy helyze­téről szóló előterjesztést, ha­tározatot hozott, melyben, többek között, a tizenhét munkahelyes rendelő felépü­lése után a területi egységesí­tést sürgeti a gyermekegész­ségügyben. B. O. 1 ugyanis a hazánkban gyártott 86-os és 92-es üzemanyag megengedett ólomtartalma 0,6 gramm literenként, a 98-asé 0,7 gramm. Az új gyártmány hasonlóan a nyugat-európai; szabványok­hoz, 0,4 gramm ólomszennyie- zést tartalmazhat literenként. Az új minőségi követelmé­nyeknek megfelelő üzemanyag nem tévesztendő azonban ösz- sze az úgynevezett ólommen­tes benzinnel, melynek árusí­tása néhány kútnál idén szin­tén elkezdődik. Jobb lesz a dízelolajok mi­nősége is. Az eddigi átlagos 1 százalékos kéntartalmat fél százalékra csökkentik. Absolon Sarolta Olga, Né­meth Irén Mária (Füredi Lászlóné), Braun Éva, Bruchk Sándor, Dálnoki Nagy Ferenc, Furmann Vilmos, Noste Kál­mán, Rónai Ferenc, Varga Er­nő és Varga Károly. A VÖRÖS BRIGÁD 1944. november elején alakult, ve­zetője Rónai Ferenc és Braun Éva voltak. Árulás miatt a brigád alig két hónapig műkö­dött, mert Füredi Lászlóék Vilma királyné utca 6 számú háza (ma Gorkij fasor 43.) pincéjében elfogták és a kirá­lyi vár pincéjébe vitték. Ott húsznapi szörnyű kínzást szenvedtek el, s utána a halál következett. Németh Irén Mária 1924. január 4-én Nagykőrösön szü­letett. Édesapja, Németh Amb­rus molnársegéd, édesanyja, Kohulovics Mária háztartás­beli. Az édesapa a Tanács- köztársaságot mint vörösőr szolgálta. Két gyermekük volt: Ambrus és Irén. Bátyja tanító lett Erdélyben. Irén pedig Budapestre ment és ott he­lyezkedett el mint gyári munkás. 1942 nyarán ismerkedett meg Füredi László színésszel, akinek még az év őszén fele­sége lett. Férje is tagja volt a Vörös Brigádnak, akit a nyi­lasok január 7-én fogtak el és a Garay téren bombatáma­dás áldozatául esett. Füredi ' ászló is fiatalon halt meg, hiszen nem volt még 24 éves. Pécsett, Nádasdi József szín- társulatának volt tehetséges tagja. Felér egy győzelemmel Kíváncsiságom Cegléden a városi tornacsarnokba vezé­nyelt, ahol, mint megtudtam, a karate is helyet kapott. Afe­lől érdeklődtem egy nyolcéves karatéző fiúcskától, hogy miért szereti a sportot. — Azért csinálom, mert nem akarok olyan „benga” lenni, mint sokan mások! Még fris­sebb is vagyok az edzés után — mondta önérzetesen a kis „Bruce Lee”, bár övén még csíkok nem jelezték az ered­ményeit. Meglepődtem, azért, mert ebben a kissé szokatlan „benga” szóban sok minden benne volt. Például az, hogy maguk a gyerekek is lustáknak érzik magukat, hiányolják a rend­szeres mozgást. Legalábbis kö­zülük többen rájönnek erre. Abban, hogy erre nekik kell rá­jönniük, mindannyian — fel­nőttek, szülők barátok egy­aránt — hibásak vagyunk. Mint például az az édesanya, aki kikelt magából, amikor megtudta: a gyerekeket télen is kirándulni viszi a tanító néni. Pedig, ha a csöppségeket egyszer megfogja a mozgás és a sportolás érzése, igénye, ez az igényük határtalanná válik. Mi sem bizonyítja jobban, mint városunk sportfelügyelő- ségi vezetőjének, Pásztor Ist­vánnak a nyilatkozata, épp er­ről a témáról. — Az 1983-ban átadott vá­rosi tornacsarnokban igen népszerűek a kéthavonta meg­rendezett nyílt tömegsport­hétvégék, melyekre óvodások, iskolások és szülők is szívesen és rendszeresen ellátogatnak. A kispályás labdarúgó-rendez­vényeken a különböző korosz­tályokban mintegy 3—400 fő vesz részt, de nem panaszkod­hatunk az ötpróbás akciók lá­togatottsága miatt sem. Tévedés ne essék, s tudják ezt a sport kedvelői is, hogy jó, ha a több száz. esetleg ezer akad majd itt, Cegléden, aki nemzetközi porondra eljuthat. De nem is akar mindegyikük élsportoló lenni! Vannak, akik kizárólag moz- gásszomjuk enyhítéséért is­merkednek a pörgetés forté­lyaival a birkózószőnyegen, vagy éppen gyötrik magukat, hogy a súlyozók kilóit a fe­jük fölé emelhessék. Ez pedig korántsem baj, hiszen meg­győzték környezetüket, hogy a „jaj, csak össze ne törd ma­gad!” szemlélet hibás! És — ez is felér egy győze­lemmel. Németh Irén Mária kisgyer­meket várt, héthónapos kis­gyermekét a szíve alatt hord­ta, mégis megkínozták, nem voltak tekintettel állapotára. Absolon Sarolta Olga 1924. február 18-án Nagykőrösön született. Édesapja, Absolon Elek Vendel pénzügyőr, édes­anyja, Erdei Lidia háztartás­beli. KÉT GYERMEKÜK szüle­tett, Elek és Sarolta. A fiú nyomdász lett, a leány pedig gép- és gyorsíró. Absolon Sa­rolta és Németh Irén jó ba­rátnők voltak, együtt jártak polgári iskolába. Mindketten tagjai voltak a híres nagykő­rösi női tornászcsapatnak, együtt jártak énekelni, táncol­ni. Absolon Sarolta édesapja 1941-ben meghalt, Elek bátyja pedig katona lett. ö a nagy­kőrösi járásbíróságra került gép- és gyorsírónak, majd a 37-es hadkiegészítő parancs­nokságán dolgozott. 1943 ta­vaszán barátnője hívására felment Budapestre, s a tele­fonközpontban vállalt mun­kát. A fővárosban Erdei László nagybátyjánál lakott, azok Szalay utca 2. szám alatti lakásában. Nagybátyja is tagja volt a Vörös Brigád­nak. Részt vállalt a különbö­ző partizánvállalkozásokban. Nagy mennyiségű fegyvert, lőszert hordtak össze a Vil­ma királynő utca 6. szám alatti ház pincéjébe. Itt fog­ták el az ellenálló csoport tíz tagját 1945. január 6-án. A mezőgazdasági nagyüze­mek az utóbbi időben többféle módon igyekeznek bevonni tagjaikat, alkalmazottaikat és a kívülállókat a gazdálkodás egyes részfeladatainak megol­dásába. A hatékonyság diktál­ja az újszerű megoldásokat, amelyek egyik formájáról a Ceglédi Állami Tangazdaság­ban hallottunk. Az idén Újszilvás, Cegléd- bercel, Mikebuda, Csemő és Nagykörös térségében össze­sen 300 hektár nagyüzemi szőlőtelepítést adnak bérbe. A bérleti díjat táblánként álla­pítják meg. A bérlő feladata a gazdaság által készítettt tech­nikai útmutatás alapján elvé­gezni a kézi munkákat. A CAT arra is ajánlatot tesz, hogy minden évben — a kidciligo­Pécsett, ünnepélyes külsősé­gek között, szép, új sportcsar­nokban, két nap három sző­nyegen folyt a XX. téli úttö­rő-olimpia országos birkózó­döntője kötöttfogásban, 138 induló részvételével. Korrekt bíráskodás és a vidékiek elő­retörése volt a jellemzője a viadalnak. A súlycsoporton­kénti 12—12 idáig eljutott paj­tás mellett még 2—2 meghí­vott is volt, s 14-es mezőnyök voltak. Nehezítette a verseny­zést, hogy súlyonként 2 cso­portban teljes körmérkőzést, majd a legjobbaknak még helyosztót is kellett vívniok. A négy körösi fiatal a tőle vár­hatót hozta a nagy eseményen, közülük Törőcsik és Tóth csak az első helyezett ellen vesz­tett. A 38 kg-os súlycsoportban: Tóth Zoltán (Nk. Arany isk.) volt e súlycsoport legfiatalabb- ja, minden győzelmét kétvál- in! szerezve harmadik lett. 45 kg-ban Törőcsik Zoltán (Nk. Petőfi isk.) nagyon jól szere­pelt, jobb taktikával talán még előbb is végezhetett vol­na, de második helyezése is di­cséretes. 63 kg-ban Illés Zsolt és 68 kg-ban a nemrég kez­dő Kerékgyártó Péter (mind­kettő Nk. Arany isk.) jól helytálltak, de nem sikerült súlycsoportjukban a legjobb hat közé kerülni. Absolon Sarolta Sarolta február tizennyol- cadikán lett volna huszonegy éves, Irén pedig január ne­gyedikén töltötte be a hu­szonegyedik életévét. A többi hős ellenálló is mind fiatal volt, a legidősebb is mind­össze huszonhat éves. Mind­annyian egészségesek, erősek, szépek és fiatalok voltak. Egy jobb és szebb világról álmod­tak, s annak eljöveteléért harcoltak. Fiatal életüket is ezért áldozták. A szabadság, a virradat napja közelgett, hiszen tizen­hét nap múlva felszabadult Buda, rá egy napra Pest. A NAGYKÖRÖSI nép szí­vébe zárta két hős leánya em­lékét. Az Arany János Általá­nos Iskoila Mentovich utca 2. szám alatti épületének folyo­sóján emléktábla, a városban pedig utca hirdeti mártírjai­nak emlékét. Amikor a Né­meth Irén és az Absolon Sa­rolta utcákban járunk, gon­doljunk arra, hogy boldog je­lenünket nekik is köszönhet­jük. Dr. Lengyel Ádám * zott tarifák alapján — szolgál­tatásként; elvégzi a tápanyag- visszapótlást, a növényvédelmi és a talajművelési munkáikat. A gazdaság szerződésben köti ki, hogy a megtermelt szőlőt 6 veszi át. Ehhez védőárat is felajánl, melytől hajlandó el­térni, ha a körzetben éven­ként kialakuló felvásárlási árak ennél magasabbak, tenst a termelőt nem éri hátrány. Az igényelt szolgáltatások, anyagok ellenértékét és a bérleti díjat a gazdaság a be­szállított szőlő árából vonja le. A szerződést öt évre köti a CÁT, amelyet közös megegye­zés alapján lehet megújítani. Az érdeklődők a telepvezetők-, nál, a kerületigazsatóknál és Arany Béla főkertésznél je­lentkezhetnek március 1-ig. SZOMBATI SPORTMŰSOR Asztalitenisz Sportotthon, 11 óra: Nk. Kgy. Kinizsi—Békéscsabai Konzervgyár, NB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés. Birkózás Budapest: országos ifjúsági szabadfogású KISZ Kupa-via­dal. Kosárlabda Petőfi-tornacsarnok, 12.30: Nk. Kgy. Kinizsi—Békéscsabai MÁV, NB Il-es férfi bajnoki mérkőzés. Kecskemét: a Bács- Kiskun megyei úttörőbajnok­ság tavaszi 1. játéknapja. Labdarúgás Petőfi-tornacsarnok, IS óra: Városgazdálkodás—Mészáros Tsz, 16 óra: Nyársapát—Ko- csér, 17 óra: Pedagógusok— CÁT, körzeti kispályás öreg­fiúk teremkupa-mérkőzés. Sakk Dunakeszi: az 1984/85-ös tanévi megyei általános isko­lás csapatbajnokság 4. fordu-^ lója. ssá Sportlövészet Debrecen: az MHSZ téli (fe­dettpályás) országos bajnok- . sága. Természetjárás Sportotthon—Pálfája, 9 órá­tól: a Nk. Kinizsi gyalogos tú­rája. VASÁRNAPI műsor Birkózás Bp.t országos ifjúsági sza­badfogású KISZ Kupa-viadal. ■ Kézilabda Toldi-tornacsarnok, 9 óra: Nk. Toldi DSK—Szovjetek, 10 óra: Tiszakécskei KSK—Nk. öregfiúk, 11 óra: Albertirsai MTVSK—Lajosmizsei KSE ifi, 12 óra: Nk. öregfiúk—Nk. Kgy. Kinizsi, 13 óra: Szovjetek— Albertirsa, 14 óra: Nk. Kg’*. Kinizsi—Nk. Toldi DSK, férfi Toldi Teremkupa-mérkőzés. Sportlövészet Debrecen: az MHSZ tv ’ i országos bajnoksága. S. Z. Színház ki SZOMBATON A kecskeméti Katona József Színházban, este 7 órako'” Nyitott ablak. A szolnoki Szigligeti Szín­házban este 7 órakor: Miss. Blandish nem kap orchideát VASÄRNAP A kecskeméti Katona József Színházban este 7 óraikor: Jé­zus Krisztus az embernek fia. A szolnoki Szigligeti Szín­házban este 7 órakor: A Ki­rov balett szólistáinak est ja. «« MIHTHB SZOMBAT Yerma. Színes, magyar— NSZK film. Előadás 5 és 7 órakor. A STŰDIÓTEREMBEN Csíkos csikók. Báb- és rajz­filmsorozat, fél 4-kor. Amok. Színes marokkói film, fél 6-kor. VASÄRNAP Yerma. Előadás 3, 5 és 7 órakor. A STŰDIÓTEREMBEN Csíkos csikók, fél 4-kor. Amok, fél 6-kor. ISSN 0133—2708 (Nagykörös! Hiriap) Kevesebb ólommal Fekete Zsolt Negyven éve tertént Míg a virradat napja közeledett Birkózó úttörő-olimpián

Next

/
Oldalképek
Tartalom