Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-22 / 17. szám

1985. JANUÁR 22.. KEDD Mérlegen az ismeretterjesztés Kiscsoportban, klubszerűén Eredményes esztendőt zárt tavaly a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat. A csaknem SO ezer tagot számlál» egyesü­let mintegy 160 ezer rendez­vényén — előadásain, tanfo­lyamain, vitafórumain, konfe­renciáin — ötmillió érdeklődő vett részt. ' A társulat 1984-ben a ha­gyományos ismeretterjesztő munka mellett új feladatok megoldására is vállalkozott. A múlt évben különösen a tes­tületi demokratizmus további erősítésére, a tudományos is­meretterjesztés új formáinak és módszereinek kidolgozásá­ra és alkalmazására helyez­tek hangsúlyt. A rendezvé­nyeken háttérbe szorultak a hagyományos előadások, s in­kább olyan kiscsoportos, klub­szerű foglalkozásokat szervez­tek, amelyeken a korábban passzív befogadásra kárhozta­tott — hallgatóság bekapcso­lódhatott a vitába, cselekvőén befolyásolhatta egy-egy prog­ram tartalmasságát, örvende­tes, hogy a közigazgatás át­szervezése nem hátráltatta a falusi ismeretterjesztő mun­kát, a körzetközpontok az új helyzetben is ki tudták elégí­teni az igényeket. Ez év elejétől megváltozott a tudományos ismeretterjesz­tő társulat'jogállása. Az ezzel kapcsolatos elnöki tanácsi rendelet értelmében: az eddig egyesületként működő TIT a jövőben társadalmi szervezet­ként tevékenykedik. Ez egyben azt is jelenti, hogy növekedett a társulat választott testületéi­nek — azaz országos elnöksé­gének és országos ügyvezető elnökségének — jogköre és szerepe a szervezeti élet irá­nyításában. Eddig ugyanis a Művelődési Minisztérium fel­ügyelte a TIT területi szerveit, január elsejétől azonban az or­szágos testületek látják el ezt a feladatot. Az Elnöki Tanács rendeletének lényeges eleme az is, hogy a TIT gazdálkodá­sával kapcsolatos fő kérdések is a Minisztertanácshoz kerül­tek, vagyis a kormány dönt a társulat állami támogatásáról. / Uj orosz—magyar nagyszótár készül A felszabadulás után az el- ső orosz—magyar szótár 1951- ben jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában. Kielégít­ve a legsürgősebb igényeket. Ezt a kiadványt azonban ki- sebb-nagyobb fogyatékosságai miatt át kellett dolgozni. A második kiadás az eredetihez képest kétszeres terjedelem­ben, 1959-ben látott napvilá­got. A további négy kiadás ap­róbb kiegészítésekkel jelent meg. Az Akadémiai Kiadó szerkesztő gárdája most mo­dern általános nagyszótárt ké­szít, mélyrehatóan megújítva a Hadrovics—Gáldi-féle orosz —magyar szótárt. A százezer cimszavasra tervezett kiad­vány elsősorban a magyar anyanyelvű olvasókat segíthe­ti munkájukban. • A jelentések egymásutánját logikai sorrendben közlik, előbb a közkeletűbbeket, az­után a ritkábbakat feltüntet­ve. Eddig a teljes szótári anyagnak egyharmada készült el, s a kiadvány várhatóan az 1990-es évek elején kerül a könyvesboltokba. Friss kezdeményezések, régi gondok Ödetek börzéje Gödöllőn Űj kezdeményezések a közművelődésben. Nem lehet véletlen, hogy éppen a gödöllői művelődési központ szervezett rendezvényso­rozatot ezen a címen. Hagyományostól eltérő szolgáltatásaikkal, sajátos profiljuk kialakí­tásával jelentős hírnévre tettek szert. Ezúttal a hasonló módon úttörő intézményeket hívták meg amolyan ötletvásárra, tapasztalatcserére. A résztvevők bemutathatják, mivel és hogyan kísérelnek meg a ma már többnyire ered­ménytelen módszerek és formák helyett úja­kat meghonosítani. Országos hírű intézmények neve sorakozik a meghívón; legalább két tu­cat. Parádés fölvonulás ígérkezik. Igazi kin­csesbánya egy népművelőnek, aki tanulni akar, ötleteket ellesni az élenjáró társaktól! Kiállítás Az új kezdeményezéseket kiállításon mutatják be a résztvevő művelődési intéz­mények. Nem egy szokásos tárlatra keli gondolni, sokkal inkább egy elmélyülést igény­lő bemutatóra. A falakon fo­tók, de zömében különböző kiadványok láthatók. Ugyan­ezek kis asztalkákon is meg­találhatók, az érdeklődő tet­szésé szerint olvasgathat be­lőlük. Az anyag imponálóan gaz­dag. Részletesen informálód­hatunk a pécsiek mentálhigié­nés kísérleteiről, a debreceni innovációs szolgálatról vagy lapozgathatunk a legkülönfé­lébb, újszerű kiadványok, pro­pagandaanyagok sokaságában, amelyek speciális szolgálta­tásokról, programokról adnak hírt Egyértelműen rajzolódik ki ezeknek az intézményeknek a törekvése: szolgáltatásokkal átfogni a mindennapi élet iegkülönbözöbb területeit, ki­tágítva ily módon a kulturáló- óás fogalmát. Csemegézve a látni- és ol­vasnivalóban, megkísérlem egy kis falusi klubkönyvtár vezetőjének a helyébe képzel­ni magamat. Lelkesedésem nyomban irigységbe és elke­seredésbe csap át. Mikor le­szek képes hasonló szolgálta­tásokat nyújtani, lerobbant épületemben abból a pénzből, ami a fönntartásra is alig-alig elég? Igaz, az itt bemutatott programok egy részét a nagy intézmény vonzáskörzetében levő kis házak is igénybe ve­ttetik, de ezek csak a kisebb hányadot teszik ki. \nkét Akárhonnan nézzük is a dol­got, ezek a lehetőségek csak a viszonylag korszerűen fel­szerelt, tőkeerős művelődési központok számára adottak. Minden bizonnyal tudják ezt a kiállítás szervezői is. Gyanítom, hogy ezért válasz­tották a megnyitóhoz kapcso­lódó ankét témájául az új kez­deményezések bevezetésének lehetőségét a kis települése­ken. 3eke Pálnak, a Népművelé­si Intézet munkatársának be­vezetője jól ismert tényekkel érzékeltette, milyen szűkösek az aprófalvak közművelődési lehetőségei. Nem újdonság az sem, hogy belátható időn be­lül nem jut pénz e tetemes le­maradás felszámolására. Jó ideje nyilvánvaló már, hogy más eszközökre van szükség, a kisközségek kulturális életé­nek fellendítéséhez. Ezeket az eszközöket lehet újaknak, de lehet szükségmegoldásnak is nevezni; netán régi, elfelejtett formák felélesztésének. Az egyik járható útnak a kiskö­zösségek, egyesületek szerve­ződése tűnik, s némi mozgo­lódás is tapasztalható az ügy­ben. Bár a kezdeti próbálko­zásokat még nagyon sok ku­darc. értetlenség hátráltatja. Kudarc Ügy tűnt, sz ankét ezeket a kérdéseket kívánja megvitat­ni, véleményeket akar ütköz­tetni vagy használható ötlete­ket továbbadni. Ehelyett azonban hosszú és kínos csend követte a bevezetőt, s ezen a szünet is csak annyit segített, hogy sokan észrevét­lenül távozhattak. Mindössze néhány bátortalan kísérlet tör­tént a vitakedv fölszítására. Mindhiába. Magyarul: az an­két kudarcba fulladt. Mint kiderült, feltehetően azért, mert a résztvevők kö­zött alig-alíg ült olyan, aki a dologban igazán érintett lett volna, azaz kis településen dolgozó népművelő. A jelen­levők zöme az új kezdeménye­zéseket fölvonultató nagy in­tézményekből verbuválódott, ök viszont nem sok újat mondhattak egymásnak a té­máról. Ez az új kezdeményezés nem járt nagy sikerrel. Leg­alábbis ami az eddigi részét illeti. Mert lesz még folytatás is, egy újabb ankét, önmagá­ban ennek a témája is rend­kívül izgalmas: a közművelő­dési intézmények mentálhi­giénés tevékenységéről rendez­nek vitát február 8—9-én. S talán az eredmény sem marad el, ha a kérdésnek megfelelő körből ■ invitálnak hallgatósá­got, vitapartnereket. M. Nagy Péter Milliók kedvét hangolja naponta a rádió kellemes, hajnali rágógumizenéje. Hányszor megesik, hogy a zuhanyozás vagy reggelizcs közben hallott dallam hangulatával beragyogja a napot. És az esti koncert cselesen visszavarázsolja az életbe vetett — de a nap folyamán alaposan megtépázott — hitün­ket. Ilyenkor érezzük át hálás szívvel, mennyire kell az élet­hez a zene. Ha viszont megnézzük, hogy az iskolai tantárgyak rend­szerében hol a helye, hát valahol a másodrendűek között, az és kategóriában találjuk meg. A muzsika természete — A világ tele van zenével. Sokfelé az áruházak diszkrét hangszórói egész nap árasztják a muzsikát, s némely távol­keleti országban — mondjuk, Japánban — még a liftben is andalító dallamok szólnak —, viszi .tovább a gondolatot Sző­nyi Erzsébet zeneszerző-zene­pedagógus, akivel egy csésze tea mellett beszélgetünk. — Ha bizonyos szempontból jó is, hogy mindennapjainkat átitatja a zene, megvan az a veszélye, hogy elfeledteti: van olyan zene is, amire figyelni kell. Az iskolai oktatás feltételei: jó tankönyv, tanár, megfelelő óraszám és felszerelés. Véle­ményem szerint szinte mind­egyik mindenhol adott. Lehet persze azon meditálni, hogy a tanítóképzők yalóban megfele­lő színvonalon képezik-e a hallgatókat, hogy sok diplomás miért más pályára megy, miért nincs a tanításnak presz­tízse, de ezek unalomig ismé­telt kérdések. Az adott körül­mények között én az igazi problémát abban látom, hogy mivel az ének-zene természete szerint más diszciplína, mint a többi, másfajta közelítést igé­nyel diáktól és tanártól egy­aránt. Énekórán a gyerekeket lehe­tetlen bármiféle fegyelmezési eszközzel mindenáron arra késztetni, hogy figyeljenek, hi­szen a zene befogadásának alapfeltétele, hogy bizonyos mértékig fel kell lazítani az érzelmeket. A gyerekeket egész nap az információk özö­nével árasztják el, szükségük van lazításra. Az órán azt a pontot megtalálni a legnehe­zebb, amikor oldottan Ugyan, de figyelnek. Az ének-zenei általános is­kolákban azért könnyebb, mert ott megszokják, hogy ez is olyan tárgy, mint a többi: itt is van intellektuális elfog­laltság, van, amin gondolkodni kell, és amiben feloldódhat­nak. Komoly élményadó szerepe lehetne a karéneknek, csak­hogy ez se nem úttörő- se nem KISZ-foglalkozás, kötelező is, nem is, és sok gyerek úgy van ^sRadiófigyelő TRAGÉDIA ÜRÖMÖN. Né­hány esztendővel ezelőtt a rá­dió Gondolat című műsorában alkalmam nyílt véleményt mondani a hangjátékokról. El­sősorban a dokumentumműso­rokat emeltem ki. Előrebo- csátva, hogy nem az irodalmi fogantatású művek rovására teszem, hanem azért, mert az életben megtörtént eseteket az élő szereplők bevonásával megjelentetni a maga nemé­ben szintén művészetnek te­kintem. Nem is akármilyen művészetnek. Hiszen az ese­ményekből a lényeges mozza­natok megválogatása, az ott­honi környezetben megszólal­tatott szereplők kiválasztása, a parttalanul áradó beszélgeté­sek gondos, lényegre törő ösz- szevágása sokkal nagyobb szellemi erőfejtést igényel, mint valami lombikban te­nyésztett história mikrofon elé bocsátása. Természetesen mind a hang­játékok, mind a dokumentum­játékok esetében akad gyen­gébben sikerült mű. Ám az utóbbiak legtöbbjét a mai na­pig a kiválóak közé sorolom. Mindenképpen ezek közé so­rolom a legutóbb hallottat, a Hogy mégis valamivel több le­gyen című adást is, mely egy, a napilapokból — köztük a Pest megyei Hírlapból — is­mert eseménynek szegődött nyomába. Röviden összefoglalva, arról van szó, hogy egy ember, aki megbecsült személy volt köz­vetlen és tágabb környezeté­ben, gépkocsiját — megfelelő átalakítással — a drágább benzin helyett butángázzal töltötte föl rendszeresen és ti­tokban. Egy ilyen töltés alkal­mával a felrobbanó gáz megöl­te feleségét, ő pedig néhány nap múltán a kórházban sú­lyos égési sebeibe bdlehalt. Utánuk két kisgyerek maradt árván. Antal Évának és Gácsi Sán­dornak, a dokumentumjáték alkotóinak az ütött szöget a fejében, hogy vajon milyen indítékok sodortak egy köz- tiszteletben álló embert ebbe a rettenetes helyzetbe. A HELYSZÍNEN, Ürömön a műfaj jellegének megfele­lően — megszólaltattak falu­belieket, köztük egy idős fér­fit a feleségével és középső fiával, egy közeli szomszédot, a legkisebb fiú keresztanyját, pgy férfirokont, valamint a kórházi főorvost, aki a halálo­san megsebesült férfi életéért megpróbált mindent. A közvetlen környezet hol higgadt, hol zaklatott szavaiból bontakozott ki Jenő — marad­junk mi’ is csupán keresztne­vénél — drámája. Tizenhárom­gyerekes családból származott, ő volt a legfiatalabb. Igyekvő emberré cseperedett. Családját nagyon szerette, de a szegény­ség ijesztő árnyaitól minden­képpen szabadulni akart. Édesapja segítségével tisztes családi házat épített, több mint másfélszáz gyümölcsfát gondozott kertjében. Sok min­denhez konyitott, ezermester­nek tartották környezetében. A gázgyárban, ahol dolgozott, kiváló munkája révén a szá­mítóközpontba került. Szak­mája összes csínját-bínját ér­tette. Újításait rendre jutal­mazták. Jól keresett. Mégis többre vágyott? Igen. Újabb telket akart vásárolni. Gyermekeinek még szebb jö­vőt álmodott. Szerette volna elérni, hogy nekik kevesebbet kelljen gürcölniük életükben. Mint a dokumentumműsor cí­me találóan fejezi ki, arra tö­rekedett, hogy mégis valami­vel több legyen. Hallottuk, gázzal töltött kocsijával mind­össze kétszáz forintot spórolt havonta. A nyomorúságos fia­talság emléke azonban nem hagyta nyugodni lelkét, az élére rakott filléreket is fo­rintra akarta váltani. Végül a körültekintő megfontoltság egy pillanatra cserben hagyta és kicsúszott lába alól a talaj. ÉLETVESZÉLYES sérülései­vel nem törődve összevissza szaladgált, felesége megölésé­vel vádolva magát, mfg esz­méletét vesztetten szállították kórházba. Az álmot, melyet Jenő ma­gában dédelgetett, a robbanás egy pillanat alatt szétvetette. A gyermekek sorsát most már a szülők helyett a rokonok szeretete és lelkiismerete vi­gyázza. Sz. E. vele, hogy többre jut, ha he­lyette más tárgyakat tanul. Itt mutatkozik meg igazán, meny­nyire nincs a zeneoktatásnak presztízse. Sok iskolában gond az is, hogy idő és hely legyen a tanításhoz. Igazán kiváló ta­nárnak kell lenni ahhoz, hogy a gyerekek nulladik órában bemenjenek karénekre. Tavaszonként figyelemmel kísérem az éneklő ifjúság ta­lálkozókat: szívet-lelket gyö- nyörködtetően énekelnek. Ha ennek alapján ítélem meg a helyzetet, márpedig ezt a je­lentős mozgalmat nem lehet figyelmen kívül hagyni, azt kell mondanom, hogy nincs itt olyan nagy baj, csak szokás, szerint szeretünk a hibákon keseregni. — És az is igaz, hogy nem lehet minden gyerekből zene­barátot faragni? — Sok múlik azon, hogy elég korán részesülnek-e ze­nei nevelésben. Nálunk az óvodák sokat tesznek ezért. — A tinédzser korosztállyal már nehezebb, hiszen szereti maga megválasztani, hogy mit hallgasson. — A fiatalok életében a koncerteknek más funkciói is vannak: a zenehallgatás egy­fajta nemzedéki összetartozás szimbóluma, saját muzsikával. Ez egyben kollektív társkere­sés, szórakozás. Meglettebb kor­ban a volt tinédzsereket is más zene érdekli. Láthatatlan CB-rádió — Érdekes jelenséget fi­gyeltem meg az évek során a Zeneakadémián-: a hétköznapi, közepes vagy aránylag jó kon­certeken viszonylag kevés a fiatal, ám ha feltűnik egy-egy nagyság, kiváló tehetség vagy zenekar* majd leszakad a kar­zat, a terem egy csapásra megtelik fiatalokkal. — Ugyanis megvan az a kü­lönös képességük, hogy a leg­jobb, legérdekesebb programo­kat szúrják ki maguknak, és a hír láthatatlan CB-rádión terjed. Az idősebbeknek, ha van arra lehetőségük, a kon­certre járás kellemes passzió. A választásnál az is közreját­szik, hogy az ember bizonyos hangulataihoz csak bizonyos karakterű zene illik. Ezt az is­kolában is figyelembe kell venni. A jó tanár, ha látja, hogy a zene megfogta a diá­kokat, nem rohan tovább, ha­nem hagyja, hogy magukkal ragadják őket a dallamok, és ami elmaradt, azt majd egy alkalmasabb pillanatban, ami­kor éPP arra hangolódnak rá, pótolja. — Ügy látom, ön nem tar­tozik a pesszimisták sorába. — Sokfelé jártam, van ösz- szehasonlítási alapom, és azt mondhatom: alapjában pozitív vélemény alakult ki bennem a hazai zeneoktatás-ól és a ze­nei életről. Ezt a jó véleményt most már megtartom, amíg élek. Nem véletlenül lett divat világszerte a Kodálfj-módszer. Sokat beszélünk arról, hogy nem alkalmazzuk kellőképpen. Hogy ezt nyíltan megvitatjuk, szép vonósa a társadalomnak. Külföldön Magyarország példa, cs nem tudnék olyan országot említeni, ahol a zenei nevelés jobb lenne. Más kérdés, hogy vannak jóval kedvezőbb adott­ságú és lehetőségű államok, mint például Anglia, a Szov­jetunió vagy az USA. Minden­esetre szervezetten és orszá­gosan sehol nem foglalkoznak a zenei nevelés kérdéseivel annyit, mint nálunk. Ez egye­dül annak köszönhető, hogy Kodálynak — nagysága elle­nére — nem derogált a zene­oktatás kérdéseivel foglalkoz­ni. Hasonló cipőben Az iskolai énekoktatás egyébként szerte a világon válságban van. A gyerekek egész nap a tévé előtt ülnek. A tanár nem tudja megtaníta­ni őket a Mozart-kantátára, mert épp az előző napi film­zenét fütyülik. Érdeklődési kör szerint is nagyon szétszór­tak. Franciaországban például a zene egészen perifériális té­ma. A skandináv államok né­melyikében a szakmunkások nemcsak zenét, hanem törté­nelmet és irodalmat sem ta­nulnak. Ezt persze nem mint követendő példát vagy vigaszt említem, pusztán annak érzé­keltetésére, hogy mindenütt vannak oktatási anomáliák, Máshol is hasonló cipőben jár­nak, csak kevesebbet beszél­nek róla. — Nálunk, a gimnáziumban olyan alacsony az óraszám, hogy szinte a lehetetlennel egyenlő valamiféle eredményt felmutatni, és ez hovatovább a szaktanárok foglalkoztatását is lehetetlenné teszi. Sokan éppen ezért hagyják él a pá­lyát. — Ez nagy hiba, amit vala­hogy korrigálni kellene. Több külföldi országban a zeneokta­tás súlya a tinédzser korra esik. Ott viszont a kicsik nem ré­szesülnek ' megfelelő vagy semmilyen képzésben. És mégis, az a fontosabb, hogy az egészen fiatal korban meg­bízható alapokat kapjanak. — Az előszobában a sok-sok ajándékvirág — nyilván a legutóbbi bemutatóról — még javában pompázik, de gondo­lom, készül az újabb kompo­zíció. Min dolgozik most? — Jelen pillanatban zene­szerzési szempontból nagyobb szabású művet, egy madrigál­operát írok, amely formájában a régi madrigáloperára üt vissza. Arany László egyik balladáját dolgozom fel. Ki­csit olyan, mint a mintául szolgáló Skót népballadák: a XI. századi Angliába vezet vissza, de általánosabb mon­danivalója van a férfi és nő kapcsolatáról. Ügy gondolom, a közeljövőben, talán egy hó­napon belül sikerül befejez­nem, a nagyján már túl va­gyok. A másik komoly, rend­szeres elfoglaltságot a rádió­nak írt sorozatok jelentik. Nagy Emőke A tudományos munka elemzése Egyetemi kutatóbázis A Marx Károly Közgazda­ságtudományi Egyetemen a közelmúltban értékelték az in­tézmény elmúlt ötéves tudo­mányos tevékenységét. Meg­állapították, hogy gyorsult az egyetemi kutatóbázis fejlődé­se. Megerősödött az intéz­ménynek, mint tudományos központnak a jelentősége, nö­vekedett a kutatási témák száma is. Jelenleg hét kutatócsoport­ban végeznek tudományos munkát. Az oktatási anyagok színvonalának emelését, kor­szerűsítését szolgáló alapku­tatások mellett — amelyek­nek gyakorlati haszna főleg a szakemberképzésen keresztül a népgazdaságban és a társa­dalomban jelentkezik — or­szágos kutatásokban is részt vesznek, és szerződéses mun­kákat is vállalnak.' Kutatások folynak a gazda­ságpolitika továbbfejlesztésé­nek tudományos megalapozá­sáról, és az egyetem tervezési intézete alternatívákat dolgoz ki a VII. ötéves tervhez. Fog­lalkoznak a többi között az in­gatlanforgalom közgazdasági kérdéseivel. A kutatómunka továbbfej­lesztése érdekében a jövőben ösztönözhi kívánják a tanszé­keket, hogy az egyes kutatási főirányokhoz szorosabban és több témával csatlakozzanak. Miként az elmúlt évek mun­káját áttekintve megállapítot­ták: szükséges a doktori kö­vetelmények színvonalának emelése, a tudományos mun­ka műszaki bázisának növe­lése, a kutatások nagyobb in­tegrációja is. Szőnyi Erzsébet dolgozószobájában A világ tele van zenével

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom