Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-19 / 15. szám
^ííirfa A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM 1985. JANUÁR 19.. SZOMBAT Tettrekész dolgozó közösségek A tavalyi gazdálkodásról Pártértekezletek időszakát éljük az üzemekben, felélénkült a munka a területi, körzeti pártszervezetekben. Az esztendő a kongresszusi felkészülés jegyében kezdődött, s ennek jelei Vácott is megmutatkoznak. Ezzel egy időben az elmúlt esztendő politikai feladatainak mérlegelésére is sor kerül, s erről részletesen hallhatunk a városi pártbizottsági ülésen, ahol dr. Olajos Mihály első titkár adott tájékoztatást a két pártbizottsági ülés között végzett munkáról, a Központi Bizottság és a megyei pártbizottság határozatairól. A Szálai Árpád titkár elnökletével megtartott pártbizottsági ülésen részt vett Veres Lajos, a Pest megyei pártbizottság politikai munkatársa. A pártbizottság tagjai egyperces néma felállással emlékeztek meg Hantos Lajosról, a pátbizottság tágjáról, a Peno- mah váci gyára nemrég elhunyt igazgatójáról. Kcllsktívák Pálmai László, a pártbizottság titkára tájékoztatást adott az elmúlt év gazdasági eredményeiről. Referátumának első mondataiban azt állapította meg, hogy a gazdasági munka középpontjában Vácott is a külkereskedelmi egyensúly..helyreállításának, a hatékonyság és versenyképesség erőteljes növekedésének elősegítése állott. — Az 1984. évi eredményeket úgy értékeljük, hogy a város és a vonzáskörzet gazdasága a nehezebb körülmények között is tovább fejlődött, növekvő mértékben járult hozzá a népgazdasági célok teljesítéséhez — mondta az előadó. — A gazdálkodás eredménye meghaladja az előző évi szintet. Ezt a dolgozó kollektívák tettrekészsége, szorgalmas, becsületes munkája tette lehetővé. A pártszervezetek a politikai munka eszközeivel segítették a célok megvalósítását, s nagyban befolyásolta az eredmények alakulását a kongresszusi és jubileumi munkaversenyben részt vevők tábora. Mint azt Pálmai László referátumából megtudhatták a testület tagjai, az ipari üzemek termelési értéke tavaly 9 százalékkal nőtt, s közülük is legjelentősebb volt a növekedés . a Forte, a Kötöttárugyár, a HAGY, a KAEV, a Húsipar, az őrbottyáni Téglagyár, a Tungsram váci gyára és a Tejüzem esetében. Városi átlagban 10 százalékkal nőtt az egy főre jutó termelési érték, üzemeink a növekedés arányában fokozhatták exportjukat. Az iparban Az ipari termelésről részletesebben szólva Pálmai László kiemelten foglalkozott a legjobb eredményt elérő váci és a város körzetében működő, az Ipari Minisztériumhoz tartozó üzemek eredményeivel. — Az ipari termékek mintegy 25 százaléka talált vevőre a külpiacon — állapította meg. A termelési és termékszerkezet tovább korszerűsödött. A gazdasági folyamatokról szólva Pálmai László arra hívta fel a figyelmet, hogy a pártszervezetek támogassák az egészséges kockázatvállalást, segítsék a kibontakozást. A tőkés export 80 százalékát adó Forte Fotokémiai Iparban, a Váci Kötöttárugyárban és a Penomah váci gyárában dinamikusan nőtt a tőkés exportunk, míg a piaci helyzet néhány üzemben kedvezőtlen hatásokat váltott ki. 1984-ben több, műszaki fejlesztést szolgáló beruházásra is sor került a gyárakban, amelyekről részletes információt kaphattak a pártbizottság tagjai. — Szelektíven folytatódott a technológiák korszerűsítése — hangzott el az előadásban, de néhány területen fokozódott a lemaradás. Így a Fonógyárban, a szobi kőbányában, a nagymarosi galvánüzemben és az erdészetnél is. A gazdálkodás hatékonysága az üzemek többségében javult. E megállapítások után Pálmai László a munkaerő-gazdálkodás, a jövedelmek és munkakörülmények közötti differenciálás, az anyagfelhasználás és az energiagazdálkodás kérdéseivel foglalkozott, majd a mezőgazdaság eredményeiről szólt. Elemző munka Mint azt a referátumban megállapították, a váci térség mezőgazdasági üzemei növekvő mértékben járultak hozzá a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javításához, a lakossági árualapok bővítéséhez. Eredményeik értékét az is növeli, hogy ezt szigorodó közgazdasági körülmények között, 14 százalékos cserearányromlás mellett érték el. Javult a közgazdasági elemző munka, nem változott lényegesen a termelési szerkezet. Egyik legfontosabb terményünk, a búza idei vetésterülete 5 ezer 136 hektár. Az elmúlt évben is fontos ellátási kérdésként szereplő zöldségtermelés tovább csökkent a vonzáskörzetben, mert mint az megállapításként elhangzott; nem sikerült megteremteni a kölcsönös érdekek alapján nyugvó kapcsolatokat az Áfész és mezőgazdasági üzemek között. Továbbra is meghatározó jelentősége van a gyümölcs- termesztésnek — állapította meg Pálmai László, aki részletesen foglalkozott a bogyós- gyümölcs-termelés és -értékesítés elmúlt években tapasztalt ellentmondásaival és leszögezte; — Mind a termelő, mind a népgazdaság érdekei azt követelik, hogy a megtermelt gyümölcsöt minél előbb és minél nagyobb arányban dolgozzák fel a hűtőiparban, és gurulós minőségben takarítsák be. Ezt indokolják a nemzetközi piac árai is. Munkaverseny A pártbizottság titkára a bogyós gyümölcsök termelésének egyéb kérdései, az erdőgazdálkodás, az állattenyésztés eredményeinek ismertetése után a város és vonzáskörzetében megvalósított kommunális és szociális beruházásokról szólt, majd végül megállapította; — Vállalataink 1984. évi munkája eredményes volt. Az eredményekhez nagymértékben hozzájárult a hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára kibontakozó, az MSZMP XIII. kongresszusa tiszteletére kibontakozó munkaverseny. A termelési eredmények mellett segítette a településfejlesztési célok megvalósítását a társadalmi aktivitás is. A kommunista műszakok béréből 2,5 millió forinttal járultak hozzá az üzemek dolgozói a helyi tanácsok pénzügyi alapjaihoz. A pártbizottság határozatáról egy későbbi számunkban adunk részletes tájékoztatást. K. T. I. Nemes gesztus Színes televíziót kapott ajándékba a nagybörzsönyi művelődési ház a váci földhivatal dr. Radó Sándor szocialista brigádjától. A brigádtagok társadalmi munkával gyűjtötték össze a készülék árát. Ezt a nem kis ajándékot a község felszabadulásának évfordulója tiszteletére a nyugdíjas és az ifjúsági klubtagok közös örömére szánták. Az igényekre ráduplázott az ijedelem Minden családnak jut szén „Mára a szén elfogyott” — hirdeti a felirat a Budapest környéki TÜZÉP Vállalat váci telepének bejáratánál. De ha ném is lenne kinn a papír, akkor is láthatja a belépő, hogy szinte tisztára seperték az udvart. Pedig ezen a helyen ősszel még annyi volt a szén, hogy szinte földbe nyomta a kis irodát is. Hiába, a nagy hidegben a vártnál sokkal több fűtőanyag fogyott a jórészt még ma is földszintes, kályhákkal fűtött városban, s az igényekre az ijedelém is ráduplázott: sokan éppen most szeretnék feltölteni a még ki sem fogyott készleteiket. A .helyzetet jól tükrözi Pa- luska Ferenc telepvezető nyúzott ábrázata is. Telefonon és személyesen igyekszik megnyugtatni mindenkit; ha ma nincs is, de holnap és holnapután megint lesz szén. Az új évben 51 vagonnyi, azaz 21 ezer mázsa szenet árusítottak ki. Gyakorlatilag minden korábbi készletüket is felélték, s ezért ami az egyik nap megérkezik a vasúton, másnap reggel már ki is adják. Sajnos, nem jut mindenkinek annyi, mint amennyit szeretne. Előfordul, hogy 8—10 mázsára kell korlátozni az egyszerre elvihető mennyiséget, hogy minden sorbanállónak jusson fűtőanyag. Természetesen elsőbbséget élveznek a kórházak, az iskolák és a szolgáltató vállalatok. Néhány napja például a horpácsi iskola igazgatója jelentkezett: ha nem kapnak egy soron kívüli szállítmányt, másnap leáll a tanítás. Mindennek ellenére Vácott nincs fűtőanyaghiány. Sőt, a választék ellen sem lehet különösebb kifogás, hiszen, ha nem is állandóan és minden fajta, de kapható német és magyar brikett, oroszlányi, balinkai és be- rentei szén. örvendetes, hogy ez utóbbi fajta sokat és joggal szidott minősége is olyannyira javult, hogy már nem idegenkednek tőle a vásárlók. A vállalat központja naponta kér helyzetjelentést a telepektől, s a szűk készletekkel jól gazdálkodva vigyáznak rá, hogy sehol — így Vácott se —, alakuljon ki kritikus helyzet. Ugyancsak a cég üzletpolitikáját dicséri, hogy az Ipolyvidéki Erdőgazdaságon kívül szállítási szerződést kötöttek a szobi erdőtársulással és a letkési tszszel, így a tűzifaellátás Vácott zavartalan. Cs. A. Még az idén átadják ABC-bolí épül Szokolyán „Lesz-e új ABC-bolt Szokolyán” címmel a község ellátási gondjairól jelent meg cikk lapunk elmúlt évi utolsó számában. Azóta mindkét felelős szerv, a Verőcemarosi Nagyközségi Közös Tanács és a Szobi Áfész is rögzítették az ABC építésével kapcsolatos feladatokat. Az együttműködési megállapodásban feltüntetett határidő betartása most már kötelezi mind a tanácsot, mind az Áfészt. A nagyközségi közös tanács január 8-án kelt levelében értesítette az Áfészt, hogy a beruházáshoz vállalt 1 millió forintot átutalja az Áfésznek. A beruházás céljára szükséges terület kisajátítási eljárása megkezdődött. A kisajátítási Ma esti vendégünk: Maria Lívia Marcos Páratlan zenei élményben lehet része a váci közönségnek ma, szombaton este 6 órakor. A Bartók Béla Állami Zeneiskola Hangversenytermébe nevezetes vendég érkezik, s lép a pódiumra. A vendég Maria Lívia Marcos, akit a világ egyik legkiválóbb gitármesterének tartanak. „Gyönyörű hangzás, kristály- tiszta tónus, virtuóz ütések és mindenekelőtt a 16. századtól napjainkig tartó zene interpretációjának tisztasága jellemzi" — írták róla a Slobodna Dalmacija című jugoszláv lap egyik régebbi számában, a dubrovinilki fesztivál alkalmából. A művésznő a brazil Sao Paulóban született. Apját M. Sao Marcost a világ egyik legnagyobb klasszikus tanáraként ismerik el. Maria Lívia a Márciustól napijeggyel Feladatok - és érdekük is Spcrthorgászok közgyűlése Megtartotta rendes évi közgyűlését a váci Dunai Sporthorgász Egyesület. A titkári megnyitó után a megbízott elnök, Lehoczky Antal tartotta meg referátumát. Sajnálkozását fejezte ki, hogy a tagság mintegy fele sem jelent meg. Ismertette a módosított alap- szabályzatot, amelyben a gyerekek korhatára 14 évre változott. Beszélt az alacsony nyugdíjasok kedvezményéről, a gyermek- és ifjúsági csoportok eredményeiről, a Pilán József vezette ifi és gyermek horgászok augusztusi táborozásáról, valamint a felnőtt csapat tavalyi eredményeiről. Szomorúan konstatálta, a házi versenyeken kevés a résztvevő. Méltatta a Kapuvári István vezette ellenőri csoport munkáját. Az Óbuda Tsz területi engedélye ezentúl nem szakaszokra oszlik, hanem a teljes téesz-bérleményre, így ennek ára módosult. A ligeti tó part- védelméről, tisztaságáról, kulturált pihenőpark jellegéről továbbra is a tagoknak kell gondoskodniuk. A nádvágás, a falültetés, a haltelepítés, az állomány óvása a tagság feladata és érdeke is egyben. Jutalomra javasolta Back, Belá- nyi és Szalay sporttársakat, amit a közgyűlés megszavazott. Ezután általános tájékoztatót hallhatott a tagság a pénzügyi fegyelemről, az ellenőrzésekről, a vezetőségi ülések munkájáról, az intézkedési tervek kidolgozásáról. A költségeikről az ügy szakértője, Back Imre tartott soksok számmal, adattal alátámasztott, konkrét isfnertetést. Török József a fegyelmi bizottság munkájáról adott tájékoztatót, nevükön nevezve a vétkeseket. A rájuk kirótt 1—2 éves eltiltások, a pénz- büntetések talán elgondolkoztatnak egyeseket a sportszerűségről — mondta. Kapuvári István elmondta, hogy a halak telepítésének idején este 8-tól reggel 4-ig vigyázták a tavat dicséretes módon. Március 1-től a ligeti tavon napijeggyel is lehet horgászni, ez már az elnök zárszavából derült ki, valamint az is, hogy a Dunába 100 ezer süllőt és 200 mázsa pontyot telepítettek. Jó hír, hogy tavaszra a ligeti tavat több mázsa méretes ponttyal és dévérrel telepítik be. Nyugdíjasok javasolták egy buszos horgászkirándulás megszervezését, aminek most anyagi akadályai vannak. Ajánlották a tv horgásztörténeteinek frissítésére helyi események gyűjtését. A közgyűlés a szokásos tombolával fejeződött be. Ki szákot, ki zsinórt, ki horgászkönyvet nyert. Kép és szöveg: Porubszky Dezső SaoPauló-i színház és zene- művészeti konzervatóriumban tanult zenét Tanulmányai befejezésével a Diploma of Virtuoso Status díjjal tüntették ki. Sikereinek színhelye Dél- Amerikán kívül Európa számos nagy városa, majd az Egyesült Államok. Magyarországi szereplése al- ikalmából szombat este a váci közönség gyönyörködhet művészetében. hatóság a tanács kérésének megfelelően rendelkezett, s így az építéshez szükséges terület a kivitelező részére átadható. Továbbá rendelkezésre áll 4 Pest megyei Tanács alt» 1985-re az ABC építéséhez nyújtott 1 millió forint is. Az Áfész mint beruházó az ABC épületterveit már elkészíttette. A tanácsi vezetők tájékoztatása szerint, az Áfész a Váci Magasépítő Közös Vállalattal építteti fel a boltot. A tanács vállalta, hogy ha az Áfész á beruházás megvalósítása érdekében célrészjegy kiadását határozza el, a tanács közreműködik abban, hogy a lakosság körében ez ismeretessé váljon, támogatva ezzel is a beruházás megvalósulását. A tanács az építési munkálatok elkezdéséről a január 24-én sorra kerülő tanácsülésen tájékoztatja a testület tagjait. A 400 négyzet- méter alapterületű, Forfa-szer- kezettel megépített új ABC-t az elképzelés szerint ez év augusztus 20-án vehetnék birtokba a vásárlók. Viski Sándor vb-titkár tájé. koztatása szerint az évek óta félkész állapotban levő napközis konyhát is be tudják fejezni a tanévkezdés idejére. Ehhez 3,5 millió forint áll rendelkezésre, de a tanács számít a lakosság — eddig is példamutatónak tekinthető — társadalmi munkájára. Szórád Ágnes Készülődés a szezonra Mérkőzés a kamerák előtt Szavaz a közgyűlés Újabb felkészülési mérkőzéseket játszottak városunk NB Il-es kézilabdacsapatai a bu dapesti teremtornákon. Két helyszínen, az MHD- csarnokban és a lőrinci csarnokban szerepel párhuzamosan a FORTE női együttese Bp.-i I. o. csapatok társaságában. A váci lányok mindkét találkozójukon biztosan nyertek, igaz ellenfeleik nem túl sok ellenállást tanúsítottak. Eredmények: Váci FORTE—BEAC 32-15 Váci FORTE—Kinizsi Sör 25-10 A mérkőzéseken a következők szerepeltek; Békési, Sluch kapusok; Jakulyáné 7. Oroszki- né 5, Virágh 8, Vargáné 2, Lukács 6, Dónuszné 7, Lánczi 8, Herédiné 12. Keményebb ellenfélre akadt az IZZÖ MTE férfiegyüttese. Az ellenfél ezúttal a Budakalász együttese volt, akik ellen végig meg kellett küzdeni a győzelemért. Váci Izzó MTE—Budakalász 27-23 (13-12) Izzó: Hegyesi, Sári 1, Flas- kai 5, Hunyadkürti 9, Wiezl 1, Kovacsics 5, Madár 5. Csere: Kiss Gy., Makrai, Modróczki. Szúnyogh. További eredmények: HITEKA (Bp. I. 0.)—Nagymaros 26-21 (13-10) Góllövők: Szórágy 10, Hor- nyák 5, Heffentrager 3. Kardos 2. Patrik 1. Igazi kézilabda-nagyüzem volt a MŰM 204. sz. iskola tornatermében. A városi és járási kézilabdaszövetség itt rendezte meg a környékbeli női és férficsapatok részéra a Téli Kupát. A versenyen nyolc női és öt férficsapat vett részt. Eredmények: Női felnőtt: 1. FORTE II., 2. Géza kir. t EÜ. szkp. isk„ 3.1 Gödi Tsz, 4. Verőcemaros, 5. Nagymaros. Ijúsági: 1. Gödi Tsz, 2. Nagymaros, 3. Verőcemaros. Férfi ifjúsági: 1. V. IZZÓ MTE ifi I., 2. V. IZZÓ MTE ifi II. 3. MŰM. 204. isk., 4. V. IZZÓ MTE serdülő, 5. Verőcemaros. Mint már sokan értesültek róla, a Magyar Televízió által szervezett, Pályán maradni című versenyt ebben az évben leány kézilabdások részére rendezik. Ebben a versenysorozatban az első fordulóban a Vác néven benevezett úttörő korú lányok a balatonfüredi lányok ellen szerepeltek, és annak ellenére, hogy a tv a már ismert okokoból délelőtt nem sugároz műsort, a találkozót lejátszották. Kitűnő második félidei teljesítményükkel a váci lányok nyertek és jutottak tovább a következő fordulóba; amelyet remélhetőleg már a kamerák előtt játszanak. A következő ellenfél a zalaegerszegi lányok csapata lesz. Eredmény: Vác—Balatonfüred 13-6 (6-5) Ny. J. Lányoknak, fiúknak Cselgáncs Az Egészségügyi SE vezetősége felvételt hirdet cselgáncsszakosztályába fiúk és lányok részére. Jelentkezhetnek az 1972—1974. évben születtek. A Hallássérültek Kisegítő Iskolájának tornatermében várják a sportág iránt érdeklődőket. Jelentkezni lehet január 21—25-ig naponta 17 órától. ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)