Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-15 / 11. szám

1985. JANUÁR 15., KEDD Kitüntetések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Dénes Zsófia írónak több évtizedes kima­gasló irodalmi munkássága el­ismeréseként, 100. születésnap­ja alkalmából a Magyar Nép- köztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendje kitün­tetést adományozta. Barcsay Jenő Kossuth-díjas festőművésznek, a Magyar Népköztársaság kiváló művé­szének kiemelkedő művészi és művészetoktatási munkássága elismeréseként, C5. születés­napja alkalmából úgyszintén a Magyar Népköztársaság ba­bérkoszorúval ékesített Zászló- rendje kitüntetést adományoz­ta. A kitüntetéseket dr. Traut- mann Rezső, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke hétfőn adta át. Az osztályfőnökök helyzete Megvizsgálták a közelmúlt­ban a gimnáziumok 'osztály­főnökéinek munkáját a Fővá­rosi Pedagógiai Intézet mun­katársai. Megállapították: első­sorban az osztályok nagy lét­száma nehezíti az osztályfőnö­kök munkáját, ugyanis ennyi gyermeket — 40—42 tanulót — nem tudnak viszonylag gyorsan és alaposan megis­merni a tanárok. Kevés le­hetőségük van a személyes, kötetlen beszélgetésre a diá­kokkal, mert elfoglaltságuk szinte állandóan növekszik. Az osztályfőnököknek nagy gondot jelent a negyedikesek körében egyre terjedő szokás: az egynapos hiányzás. Az igyekvők ezt a „szabad” napot tanulásra, a témazáró dolgo­zatokra, felmérőkre való fel­készülésre, míg a gyenge ta­nulók beatkoncert-iátogatásra, közös zenehallgatásra, csavar­gásra használják fel. Külöpö- sen nehéz a pályakezdő osz­tályfőnökök munkája. Az is­kolák igazgatói gyakran azért nem tudnak nevelési-oktatási tervet, kézikönyvet, egyéb se­gédeszközt adni a kezükbe, mert ezekből a dokumentu­mokból kevés van az iskolák­nak. Jellemző tény az is, hogy az 1973/79-es tanévtől fokozato­san bevezetett új gimnáziumi nevelési és oktatási terv alap­ján dolgozó budapesti osztály­főnököknek csupán egynegye­de — mintegy száz tanár — volt négy éven át osztályfőnök. Ők ís falusi fiatalok A dombtetőn, a falu fölött Zsámbék legfőbb vonzereje közismerten az Európa-hírű templomrom. Ám a faluba érve, a domboldalra kúszó girbegurba utcák, apró há­zikók között az évszázadok viharait túlélő egykori vár­kastély terpeszkedik, öles fa­lai, zárt szerkezete ma is erőt sugároz, az épület a dombtető­ről uralja a tövében kuporgó falut. A zord külső azonban békés belső életet takar, diá­kok népesítik be régóta ter­meit, a zsámbéki tanítókép­ző főiskola hallgatói. Ide a községből csak feljön­ni lehet, lakói élete zárt, kü­lön világ, amely nem szerves része a község mindennapjai­nak. A kapcsolatteremtés, együttműködés iránt pedig mindkét részről igény mutat­kozik. Változó intenzitással A főiskola hallgatói elsősor­ban a falusi fiatalokkal te­remthetnének gyümölcsöző jó ■viszonyt, hiszen valamennyien kisebb-nagyobb vidéki telepü­lésekről kerültek ide, nem ide­gen számukra a néhány ezer lakosú falu légköre, gondjai. Söregi Tibor, a KISZ zsámbé- ki bizottságának titkára azon­ban úgy látja, akad még ezen a téren tennivaló. ■— örültünk a tanítóképző létrejöttének, hiszen mi is — mint Budapest környékén annyi helyen — komoly gon­dokkal küszködünk. A helybe­li fiatalok java a fővárosban tanul tovább, nálunk nincs kö­zépiskola. Mi csak a helyi üze­mekben munkába álló fiata­lokra számíthatunk, s szá­mukra sem látjuk megfelelő szinten biztosítva a fejlődés, kulturálódás lehetőségét. Eb­ben vártunk segítséget a fő­iskola hallgatóitól, de a kul­turális kisugárzás, a vonzerő valahogy elmaradt. Az elmúlt 4—5 év alatt nem alakult ki tartós, napi kapcsolat a két KISZ-bizottság között; alkalmi találkozásokon, egyéni barát- kozáson túl alig számolha­tunk be komolyabb közös eredményekről. Nemrégiben szakmai tanácsokkal, segítség­gel láttuk el a főiskola újjá­alakuló KISZ-bizottságát. s most tapasztalható némi fel­lendülés. A KISZ-titkár azon­ban harmadéves, s ha végzett, más veszi át tőle a stafétabo­tot. Nincs biztosítva a folya­matosság, s nem tudjuk, jövő­re nem várható-e megint visz- szaesés. Szabó Zsolt, a tanítóképző főiskola KISZ -b izottságának titkára sem látja tökéletesnek az összhangot. _ Nekünk, diákoknak sokat segít a falu.'a gyakorló isko­lán, a művelődési házon ke­resztül közvetlen kapcsolatba kerülünk az itt élőkkel, hiszen a képzés során iskolaérettségi vizsgálatokat, családokat láto­gatunk, s a népművelés szako­sok a művelődési házban sze­reznek szakmai gyakorlatot. Az itteni szülőkön. gyereke­ken keresztül ismerkedünk meg jövendő hivatásunk min­dennapjaival, s így nem me­hetünk el közömbösen az itt élők gondjai, . problémái mel­lett. Igyekszünk is nyitott szellemmel, segítőkészséggel közélettel a megismert prob­lémákhoz. A helyi fiatalokkal együtt részt vettünk a műve­lődési ház felújítása utáni tár­sadalmi munkában. Közülük jó néhányam bekapcsolódtak a helyi művészeti szakkörök munkájába, s a mi program­jai rakat is rendszeresen hir­detjük a lakosság körében. Sokan látogatják is rendezvé­nyeinket. Az ifjúsági klubunk összejövetelein például rend­szeresen ott vannak a helyi fiatalok. Mégis úgy érzem, javult a helyzet, mert néhány évvel ezelőtt még erős volt a falu tartózkodása is. Kritikus pil­lantásokkal méregettek ben­nünket. Az idősebb korosztály hibánkul rótta fel, hogy élet­formáink elüt a számukra is­merttől, megszokottól. Három­szoros teljesítményt kellett nyújtanunk, ha el akartuk osz­latni idegenkedésüket. Oldódó tartózkodás Az elsőéves, speciál tagoza­tosok intenzív munkarendje alig nyújt időt a rövid beszél­getésre. Délután négyig, ötig követik egymást az előadások, szemináriumok. A három lány azonban mégis talált szabad időt, hogy részt vegyen az öre­gek napközi otthonának taka­rításában ; hajnalban keltek, hogy előadás előtt még fényes­re súrolhassák az ablakokat. — Számunkra az öregek és a gyerekek szentek, az ő érde­kükben mindenre vállalko­zunk — mondja Szigetvári Ágota. — Később is látogatjuk majd a néniket, bácsikat, biz­tosan jólesik nekik, ha néha érdeklődünk hogyilétük felől. Serfőzőné Cseh Beáta a rö­vid másfél hónap alatt már a művelődési ház színjátszóival is közelebbi kapcsolatba ke­rült. — Megdöbbenten tapasztal­tam egyszer, hogy színjátszó társam, egy falubeli fiú — szakmája szerint kőműves, s itt dolgozott éppen nálunk, va­lami felújításon — nem akar megismerni, ha könyvekkel a hónom alatt, két előadás kö­zött, végigrohanok az udva­ron. Nem értettem, mitől tá­madhatott köztünk ez a szaka­dék, tegnap délután óta. Ké­sőbb tisztáztuk, hogy kapcso­latunk nemcsak a színpadra korlátozódik, és semmi szé­gyellni való nincs abban, ha ő itt más munkát végez, mint ami most az én feladatom. Azt hiszem, az ilyen közös mun­kák, szórakozások szükségesek ahhoz, hogy megszűnjön a helybéliekben a fenntartás ve­lünk szemben, akik pedig két hónapja még egy hasonló falu hétköznapjainak részesei vol­tunk, s ismét azok leszünk, ha diplomával a kezünkben valahol elhelyezkedünk. Csak aki benne él Mátyás Irén, a művelődési ház igazgatója szervezési hiá­nyosságokban látja az akadozó kapcsolatok okát. — A főiskolások jó részében meglenne a segítő szándék, az érdeklődés a falu dolgai iránt. Szervezett keretek, egy­séges irányítás nélkül ez azon­ban csak alkalomszerű, idő­leges lehet. Sajnos, megszűnt a hasznos, közösen kiadott programfüzet, amely az egész lakosságot, s a diákokat is tájékoztatta mindkét intéz­mény rendezvényeiről. A diák- bizottság, a KISZ-szervezet pe­dig csak saját területei fölött rendelkezik áttekintéssel. Sü­tő Károllyal, az oktatástechni­kai tanszékcsoport vezetőjével például igen aktív, gyümölcsö­ző együttműködést sikerült kialakítanunk, sokat köszön­hetünk segítőkészségének mind a zsámbéki szombatok, mind pedig más kulturális program­jaink megvalósításában. A szaktanárok zöme azonban Budapestről jár ki, s idejük a közlekedéshez, a busz indulá­sához igazodik. A fejlődő falu lendületét pedig csak az isme­ri, aki benne él, állandó részt­vevője erőfeszítéseinknek. A tanárok jelenthetnék tehát azt a kontinuitást, amely tartal­massá, állandóvá tehetné a falu és a főiskola kapcsolatát Reméljük, Zsámbék vonz­ereje a továbbiakban nemcsak az itt letelepedő képzőművé­szekre, hanem a főiskolai ta­nárokra is hat, s célcsoportos lakásépítés segítségével, vagy más úton-módon néhányan helyi lakosokká válnak. Hiszen a főiskolával megáldott falu életében 'ók töltenék be azt a szerepkört, amelyet hagyomá­nyos körülmények között egy általános iskolai tantestület tagjainak szervező, értékte­remtő és megőrző tevékenysé­ge jelent Márványi Ágnes Pályaválasztási hét Szentendrén Nincs mese: tanulni kell! Jócskán a pályaválasztás finisében járunk, nem cso­da hát, hogy — most, amikor lassan postázni kell a je­lentkezési lapokat — mérsékelt érdeklődés kísérte a szentendrei művelődési központban múlt hétre meghir­detett pályaválasztási hetet. Az 1600 meghívott 7—8. osztályos diákból mindössze 300 jött el. A negyven vál­lalatból tizennégy élt az utánpótlás-toborzás effajta le­hetőségével. Sokan még válaszra sem méltatták a felké­rést, pedig elsősorban a munkaerőgondokkal küszkö- dőknek kínálták fel az alkalmat. Kivételt képez az AFIT. Ugyan ők sem jöttek el, de levélben korrektül megindokolták, miért. Manapság már a divatszakmák közé számít az autószerelés. Mivel jelenleg is több szakmunkást képeznek, mint ahányra szükség van, ha­marosan gond lesz az elhelyezésük. Világos válasz, de ennyit azért megérdemelnek azok, akik hetekig az ösz- szejövetel szervezésén dolgoztak. A tanácstalanok A csobánkai általános isko­la hetedikesei jókora prospek- tuspaksamétával a hónuk alatt igyekeznek hazafelé. — Megérte eljönni? — Ami azt illeti, nekünk nem sok újat mondtak. Az itt bemutatott szakmák — a la­katos, esztergályos, buszsofőr — elsősorban a fiúknak valók. Én meg fodrász szeretnék len­ni — válaszolja Kovács Vera. — Én is, csatlakozik Csákó Juli. Otthon az összes babá­mat megnyírtam már. Édesanyja, aki a csoportot elkísérte, mosolyogva biccent a vallomásra. — Fogadtunk Verával, hogy kinek sikerül, mert azt mond­ják, nehéz bejutni, az osztály- főnökünk is szeretne lebeszél­ni róla. — Milyen lesz a bizonyít­vány? — Veráé hármas, az enyém négyes. — Hogy képzeltétek el ezt a délutánt? — Ügy — folytatja ismét Vera —, hogy megkérdezik, ki mi szeretne lenni, elmondjuk, miből hogy állunk, és az ered­ményekhez illő pályát ajánla­nak. — Jó nekik, legalább tud­ják, mit szeretnének, de ne­kem fogalmam sincs, mi le­gyek — kesereg Ruskovics Andrea. — Mit javasolnak a szüleid? — Azt mondják, döntsem el én, mihez kezdek magammal. — Velem is ugyanez a hely­zet — csatlakozik Andreához Ribi András. — Mi az, ami megy neked? — A technika, rajz. A bizo­nyítványom négyes körüli lesz. — Van feje a matekhoz, és a legjobbak között lehetne, ha nem volna lusta — jellemzik szigorúan a lányok. Sarkadi Miklós is tanácsta­lanul hallgat, amikor rá kerül a sor. — A legjobban a „csocsó- zás”, az asztalifoci és a bohóc­kodás fekszik neki — mond­ják helyette' ismét a gráciák, nevetve persze. — Kőműves vagy burkoló leszek — böki ki dacos mo­sollyal az érdekelt. — Kettes­sel mi legyek? Legalább jól keresek! Esélytelen? Ágnes egész idő alatt szó nélkül hallgatja a derűs esz­mecserét. Csak néha pillant lopva rám: fekete szemében ott gubbaszt a túl sokszor megért reménytelenség. Szép, hosszú ujjai agyondolgozot- tak. Zavartan morzsolgatja, térde közé rejti kicserepese- dett kezét. Juli anyukája diszkréten súgja: — Ágiéknál családi problémák vannak. Az apja csak nagynéha vállal alkalmi munkát. A mamája ugyan otthon van gyesen, a három kisebbel, de rendszerint Ági mos, takarít, vigyáz a kicsik­re. Nincs a tanulásra ideje, és nincs, aki bármit is számon kérjen tőle. — Ha szakmunkás-kollé­giumba kerülnél, ott nyugod­tan tanulhatnál — javaslom. Ági hallgat. — Úgysem engedik el — fe­lelik osztálytársai. — Majd gyorsan elküldik valami gyárba dolgozni, ahol tud keresni — magyarázza Juli mamája —, mert a szü­lőknek kell a pénz, és kezét pohárrá formálva mutatja, mire. Ági lesütött szemmel maga elé mered, mig róla tár­gyalunk, és ki tudja, mire gondol. — Talán zöldségbolt! eladó­nak kettessel is felvesznek — Rádiófigyelő A GONDOLAT-JEL, a rádió kulturális hetilapja nagy teret szentelt a negyven esztendeje meghalt Szabó Dezsőnek, a két világháború közötti irodalom talán legellentmondásosabb egyéniségének. Szerb Antal a maga tárgyilagosságra törekvő modorában azt írta róla, hogy a körülötte korábban támadt korlátlan tömjénezést a kor­látlan elfelejtés váltotta fel — az igazság azonban valahol a középen lehet. A továbbiak­ban azt fejtegeti: történelmi tény, hogy a húszas évek kez­detén Szabó Dezső volt a szel­lemi Magyarország legfonto­sabb embere. Egy egész nem­zedék az ő könyvei alapján alakította ki életformáját, az ő szemével nézte a szellem je­lenségeit. Megvallom, ifjú koromtól kezdve mindig idegenkedve forgattam regényeinek lapjait. Ez akkor sem szűnt meg, ami­kor kezembe kerültek a fiatal franciatanár remek esszéi a francia irodalom klasszikusai­ról, vagy elbeszéléseinek java, köztük — a rádióműsorban idézett — írása, A kötél legen­dája. melyben egy első világ- háborús rokkant katonának szolgáltat látomásosan megfo­galmazott elégtételt egy ma­gasabb rendű szociális igaz­ság szemszögéből. Már első terjedelmes köny­vét, Az elsodort falut, mely éppen a húszas évek elején je­lent meg, meglehetősen vegyes érzelmekkel olvastán; végig. Néhány valóban kitűnő rész­lettől eltekintve lehangolt az emberi magatartások kuszán elnagyolt rajza, a mögöttük ki- bomló hamis falusi környezet, vagy ahogy — az egyik kora­beli kritika szerint is — cif­rázza, nyaggatja nyelvünket, mert nem tud távlatot adni szavainak és képtelen eszkö­zeit a született írók egyszerű­ségével használni. Csak jóval később került ke­zembe Schöpflin Aladár véle­ménye erről a művéről, mely nemcsak fiatalkori benyomá­saimat igazolta, hanem Szabó Dezső további életművére is világot vet. Egy lángész és egy dilettáns közös alkotása. Köny­vének a forradalmat követő izgatott légkörében rendkívüli hatása lett, részben éppen bel­ső zavarai miatt, amelyek il­lettek az ellenforradalmi idők eszmei zűrzavarához. Később messiási elhivatásába vetett hite nem talált működési teret, s ez indulatossá tette a gyűlöl­ködésig, végképp elvesztve a művész kötelező fölényét. Se­gítség című nagy regénye már alig más, mint kulcsregény- formába öltöztetett pamflet, személyes ügyeinek, haragjai­nak, bosszúinak és rosszmájú­ságának regénybe foglalása. KÉTSÉGTELEN, hogy élet­sorsa szánandó. Tulajdonkép­pen a maga nemében tragikus. Középiskoláit Kolozsvárott vé­gezte. majd az Eötvös-kollé- giumban pallérozta műveltsé­gét, melyet franciaországi ösz­töndíj követett. A legjobb francia költők szellemi társa­ként tért vissza. Mint vidéki tanár a szociális eszmék hu­manista szemléletével jegyez­te el magát. Mégis később a faji megkülönböztetés képvi­selőjeként bontott zászlót. Gő­gös makacssággal hirdetett né­zeteivel azonban már életében megbukott. Legalábbis az egy­re sokasodó szellemi nagysá­gok táborában. Babits Mihály — egyebek között — azt írta róla: Az a tónus, amivel Sza­bó harcol, bevallom felhábo­rít; csak balkáni irodalmak­ban képzeltem ilyeneknek a „vezéreket”. Természetesen nem vártam különbet tőle, nem szívesen láttam őt annak idején a Nyugatnál sem, mert féltettem a folyóirat komoly­ságát. Kosztolányi Dezső pe­dig Néró, a véres költő című regényének alakját többé-ke- vésbé Szabó Dezsőről mintáz­ta. Élete utolsó éveiben egyre inkább meghasonlott önma­gával. Magányos, szőrehullott farkasként rótta esti sétáit a József körúton. A Budapestért vívott harcok során a pincébe szorulva vetett kényszerű számadást élete csődjével, azt írva: Ma már gőgös erőmnek minden délibábja szerte fosz­lott. Élelme elfogyott, a rátört betegség leverte lábáról. Ideig­lenesen a Rákóczi téren te­kockáztatja meg végül bizony­talanul. Ügy látszik, ezeknek a ke­zeknek már csak ilyen a sor­sa, gondolom lehangoltam Horváth Vali négyes tanuló és eldöntötte: varrónő lesz. — Anyu ugyan azt szeretné, hogy óvónő legyek, de a kép­zőbe ötössel is nehéz bejutni — szögezi le tárgyilagosan. — Apu sem örül, folyton azt mondogatja: az ő lánya ne le­gyen púpos a varrástól. De nekem ehhez van kedvem, az unokanővérem is biztat, hogy ő oda jár és jó lesz. Közben Pistyur Jánosné fő­előadótól megtudják, hogy itt van a megyei Pályaválasztási Intézet egyik munkatársa, aki­től tanácsot kérhetnek. így a gyerekek átvonulnak hozzá, ketten folytatjuk a beszélge­tést. — Arra törekedtünk, hogy a környező üzemekben, lehe­tőleg a HÉV vonalán adódó lehetőségekkel ismertessük meg őket, hogy ne kelljen so­kat utazgatniuk. Ami a ren­dezvény sikerét illeti: sok múlik az iskolák hozzáállá­sán, azon, hogy készítik elő a gyerekeket erre a találkozóra. Linda! Szabó Sándorné, a Pályavá­lasztási Intézet munkatársa remekül szót ért a srácokkal. A szentendrei Zelenka Edit beléptemkor épp azt magya­rázza, mennyire szeretne — mint a tv Linda sztárja — rendőr lenni. Előbb azt tisz­tázzák, mik a pálya követel­ményei, majd, hogy Edit ezek­nek megfelel-e. — Jövőre, ha még mindig kitartasz elhatározásod mel­lett, bejössz az intézetbe és pályaalkalmassági vizsgálatok­kal eldöntjük, hogy valóban neked való hivatás-e ez — ál­lapodik meg a kislánnyal. — Tessék mondani, tényleg igaz, hogy fodrásznak csak protekcióval lehet bejutni? — kérdezi a csobánkai Kovács Vera. A viszontkérdésre, hogy mi a protekció, szabatosan felel. Hiába, ők is nyitott füllel járnak és megjegyzik, amit kell. Remélem, Szabó Sándor­né tanácsát is: a legfontosabb, hogy a bizonyítvány jövőre jobb legyen. — Ügy veszem észre —sum­mázza tapasztalatait —, hogy sem a szülők, sem a gyerekek nem mérlegelik komolyan, hogy a felső tagozatos korosz­tály jóval nagyobb lélekszá­mú, mint a korábbi években. Márpedig ebből az következik, hogy az iskolák válogathatnak. Ahol eddig elég volt a kettes bizonyítvány, nem biztos, hogy most is megteszi. Tehát össze kell szedniük magukat, ha be akarnak kerülni. Főleg akkor, ha divatos szakmáról vagy nevesebb Iskoláról van szó. Nagy Emőke Magyar napok Hazánk sokszínű művésze­tét, az elmúlt négy évtized kulturális és társadalmi fej­lődését reprezentálják azok a programok, amelyekre a felsza­badulásunk 40. évfordulója al­kalmából megrendezendő ma­gyar kulturális napok kereté­ben kerül sor idén a baráti or­szágokban. Hét szocialista or­szág fővárosában, valamint nagyobb városaiban rendez­nek hangversenyeket és szín­házi előadásokit kiemelkedő magyar előadóművészek és társulatok közreműködésével, nyílnak kéDzőművészeti tárla­tok, s kezdődnek filmművésze­ti és irodalmi napok. A szocialista országok kö­zül elsőként — február 5—12. között — Kubában szervezik meg a magyar kultúra nap­jait. Havanna közönsége töb­bek között a Duna művész­együttes műsorát, Körmendi Klára zongoraművész és a Szenthelyi testvérpár koncert­jét, Szűcs Judit és a Korái mették el, lakóhelyével, a Jó- együttes könnyűzenei bemuta- zsef körút 31/a számú házzal i tóját és a kortárs magyar film­szemben. művészet alkotásait láthatja­Sz. E> 1 hallhatja.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom