Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-14 / 10. szám
Megyei sakkmérleg *84 Sikerek után — Sakkozni egész évben lehet! Népszerű is ez a szellemi sport. Pest megyében sokan és magas szinten űzik, mintegy ötszázan. A megyei sakkszövetség elmúlt évi munkáját Solymosi László elnök az évzáró és egyben évnyitó értekezleten a következőképpen értékelte. — Alapvető célkitűzésünk volt tavaly is a sakkozás népszerűsítése és magas szintű fizése. A csapatbajnokságban három csoportban rendeztük meg a küzdelmeket. Az I/A és I/B-ben tíz-tíz, II/A-ban öt játékos alkotott égy csoportot, összesen 32 együttes indult. Bajnoki küzdelmek Az I/A-ban a Dunahaszti MTK gárdája győzött, sajnos az OB II-es osztályozón nekik sem sikerült a felikerülés. A második helyen Aszód, míg a harmadik helyen Gödöllő csapata végzett. Az első osztályból a Gödi Tsz csapata esett ki, és az időközben meggyengült Gyömrő — az utolsó előtti •— is visszakérte magát az I/B-be. Az I/B-ben Perbál, Ráckeve, Nagykáta a sorrend. A II/A- ban Galgamácsa fölényesen nyert, Örkény és Pilis csapata előtt. Az OB II-ben szereplő Dömsödi Dózsa csapatának sikerült a bentmaradás. Egyénileg magas színvonalú volt a szuper bajnokság (tíz mesterjelölt, tíz első osztályú sakkozó részvételével), melyet a dunaharaszti Kovács István nyert meg. A II. osztályú bajnokságban tizenhármán indultak és a fóti Karkus Károly győzött. A III. osztályú bajnokságban a dunaharaszti Vzsonyik István vitte el a pálmát. Az ifjúsági bajnokságban a tizennyolc induló között a gödöllői Karácsonyi Attila végzett az élen. Az úttörő schnell bajnokságon húsz induló között a ráckevei Sótonyi Zsuzsa győzött. Megrendeztük továbbá az idősek bajnokságát is. Ezenkívül több sikeres versenyről számolhatunk be Érd, Aszód, Gödöllő, Dunakeszi színhelyekkel. Fontos az utánpótlás Az országban egyedül Pest megyében tartunk az általános iskolásoknak sakkcsapatbaj- nokságot. A csapatok száma évről évre nő, jelenleg harmincnégy csapat (ebből tizenegy leány) küzd az első helyért. Azt valljuk, hogy gyerekkorban kell megszerettetni ezt a sportágat is. Így érhető el, hogy megfelelő utánpótlás nevelődjön ki. A MÉH Kupa döntőjében is elsöprő megyei siker született. Az elmúlt évben ismét megrendeztük a sakktábort, örvendetes, hogy háromszoros volt a jelentkezők létszáma az előző évhez viszonyítva. Az 1985. évben I/A-ban új csapat lesz a Csepel Autó gárdája, és mivel az I/B győztese nem kívánt feljebb jutni, így Ráckeve fiatal gárdája került fel. Örömmel értesültünk, hogy a zsámbéki főiskola is csapatot indít. Idei tervek Idén az I/A és II/A-ban január 27-én, I/B-ben február 3-án lesz a rajt. Az elmúlt évben is versenybírók vezették az I/A küzdelmét, az idén is így lesz, de szeretnénk az I/B-ben is versenybírókat szerepeltetni. Az egyéni bajnokságok február 1. és május 10. között zajlanak le Budapesten a Négy bajnoki mérkőzés A tv tavaszi műsorából Az MLSZ-ben január 28-án n órai kezdettel tartják az NB I-es klubok szokásos idény előtti ligaértekezletét, amelyen napra és órára rögzítik a teljes tavaszii bajnoki műsort. Ettől függetlenül a 120 tavaszi találkozóból 4 bajnoki napja és kezdési időpontja már végleges. — Már egyeztettünk a televízióval és az egyesületekkel, eszerint négy tavaszi bajnokit közvetít a tv — mondta Csíki Károly, az MLSZ munkatársa. — Március 3-án és 17-én vasárnap, mindkétszer 11 órától adja a televízió a Debreceni MVSC—Vasas, illetve a Tatabánya—Zalaegerszeg mérkőzést. Április 20-án. szombaton 18 órától az Ű. Dózsa—Rába ETO, május 4-én, szombaton ugyancsak 18 órától pedig a Videoton— Bp. Honvéd rangadót közvetíti egyenesben a televízió. A tavaszi televíziós műsorban szerepelnek természetesen a válogatott világbajnoki selejtezői, a Videoton UEFA Kupa találkozója. Május 17-én közvetítés lesz a magyarországi UEFA-torna (a 16 évesek nem hivatalos Európa-bajinok- sága) nyitó mérkőzéséről, továbbá a május 24-i elődöntőről és a két nappal későbbi döntőről. nek megmutatom, tételesen is, hogy olyan időszakban játszottam az élmezőnyben, amikor rosszul fizettek. Gyakorlatilag annyim van, mint másoknak. Még a fényezőmű- helye.nben sem dolgozhatok, mert kiderült, hogy allergiás vagyok a festékre. De nem a pénz a lényeges. Nagyon fáj, hogy sem a Honvédtől, sem a válogatottól nem búcsúztattak el. Ügy érzem, megérdemeltem volna én is öt percet utoljára. Úgy elfelejtettek, hogy évek óta senki nem hívott sehová, nem kérdezte hogy vagyok, máig érthetetlen számomra, miért tartottak itthon, amikor Menotti meghívott a világválogatottba. Életre szóló élménnyel gazdagabban öregednék meg, s a labdarúgó szövetségnek egy vasába sem került volna az egész. Fori nélkül Pintér Sándornak igaza van. A sértődöttségnek nyoma sincs benne, szeretettel beszél a volt vezetőkről, játékostársakról. Dicséri a Honvédet. Amikor világossá lett, hogy a zöld gyeptől búcsúznia keli, hívták, állást kínáltak, segítették. Tisztában volt vele mindig, hogy kiöregszik az ember. De arra álmában sem gondolt, hogy a csúcsponton törik össze minden. Jó szóból várt volna többet. Hiszen éveken át a külföldi közönség Nyilasit, Pintért, TörőcsiSteindl Imre utcában hétfőn, szerdán, pénteken. A serdülőbajnokságot egy napon bonyolítjuk le. Tervezzük, hogy II., III., IV. osztályúaknak is törzsszámot adunk. Tervezzük továbbá a 2X15 perces bajnokság megrendezését, igen népszerű, gyorsan lebonyolítható versenyzési forma ez. Az Élő-pontok minden olyan versenyen beszámítanak, ahol versenybíró van. És végezetül örömmel jelenthetem be, hogy a tápiószentmár- toni Várallyai Béla felajánlottá: kerámiaszakköre a megyei bajnokságban szerepelő három csoport és a megyei iskolai csapatbajnokság leány és fiú dobogósainak szép sakkal illusztrált kerámiákat készít. Az évadzáró értekezleten Solymosi László beszámolója után az 1984-ben dobogón végzett csapatok vehették át a díjakat. ' Bó. I. Fend] győzőit Király Kupa Mától egy héten át Európa három városában a Király Kupáért mérkőzik 20 teniszválogatott. Az első osztály küzdelmeit az NSZK-beli Essenben rendezik, a másodosztály hat csapata az olaszországi Loanó- ban. a harmadik vonal együttesei — Spanyolország, Monaco, Magyarország, Belgium, Dánia és Norvégia — Budapesten, a Vasas Folyondár utcai csarnokában játszanak. A budapesti programot ma 15 óra 30 perckor a Magyarország— Spanyolország találkozó nyitja. ★ A Madison Square Garden zsúfolásig megtelt lelátói (18 741 néző) előtt, európai idő szerint vasárnap hajnalban lejátszották a Mesterek Tornája második elődöntőjét is. A 3. helyen kiemelt csehszlovák teniszező, Ivan Lendl 7:5, 6:7, 7:5, arányban legyőzte az eggyel előkelőbb helyezési sorszámmal rendelkező, amerikai Jimmy Connorst, s ezzel bejutott a döntőbe, ahol — akárcsak egy évvel korábban — az amerikai McEnroe az ellenfele. Hatalmas küzdelemben győzelem líarczi most sem vesztett Az őszi utolsó előtti fordulóban nagyon fontos rangadót vívott a Cegédi VSE férfi NB I-cs asztali- tenisz csapata. A kitűnő játékerőt képviselő Kilián ÉSE látogatott a Pest megyei városba. A találkozó a várakozásnak megfelelően izgalmasan alakult, s csak a hajrában dőlt el. Nagyobb veszteni valójuk a ceglédieknek (a tavalyi bajnokság bronzérmesének) volt, hiszen az eddigiek folyamán két nem várt vereség mellett (Bp-i Spartacus, BVSC) kikaptak a DÉLÉP-től is. Egy újabb vereséggel a Vasutas talán behozhatatlan hátrányba került volna, amit a bronzérem megvédése szempontjából csak bravúros tavaszi szerepléssel dolgozhatott volna le. A végig kiegyenlített csata a CVSE sikerével végződött, így az egymás elleni eredmények alapján (az azonos pontszámmal álló . Bp-i Postás, DÉLÉP, és a Cegléd körbe verte egymást) a Pest megyeiek már a harmadikok. Most már „csak” ezt a helyezést kell megőrizniük, ami természetesen nem lesz köny- nyű. Ehhez a hátralévő hat játéknapon a lehető legjobb formájukat kell hozniuk a játékosoknak, jobbat, mint a Kilián FSE ellen. Ceglédi VSE—Kilián FSE 14-11. A győzelmet csak az utolsó körben 10-10 után sikerült bebiztosítani az alábbi eredményekkel: Harczi—Kren- har 2-0, Bánlaki—Leinwéber 2-0, Péter—Lőrinczi 2-0, Németh—Káposztás 0-2. Nagy— Kocsis 2-1 (elöl a CVSE sportolói). Harczi, a CVSE fiatalja folytatta eddigi jó csapatbajnoki szereplését. A felnőtt válogatott edzőtáborában Tatán szerzett sérülése szerencsére nem akadályozta nagyon a játékban, az talán csak abban mutatkozott meg, hogy idegesebb volt a szokottnál. Az 1984—85-ös bajnokságban Harczi az eddigi 50 találkozójából 46-ot nyert meg, csak Klampár, Kriston (Bp-i Spartacus), Takács, Ruzicska (BVSC) tudta legyőzni. Bánlaki és Péter a szokottnál gyengébb játéktei.iesít- rríényt nyújtott, de a hajrára összeszedték magukat. Leinwéber, aki addig csak Harczi- tól kapott ki, nemcsak jól védett, hanem közbeütéseivel rendre megzavarta vetélytár- sait. Szerencsére Bánlakinak „helyén volt az esze” kevés ziccert adott ellenfelének, ugyanakkor neki több ilyen helyzetet sikerült kidolgoznia. Péter ellenfele a csapattársához hasonlóan a nagyon jó napot kifogó Lőrinczi volt. Péter rutinja — győzelme — talán bronzot ér majd! Harczi veretlensége mellett a CVSE talán annak is köszönheti sikerét, hogy rutinos játékosai a véghajrában jobban tudtak összpontosítani, mint a kétségkívül a jövő embereinek számító fiatal ellenfelek. Győztek: Harczi (5). Német, Bánlaki (3). Péter (2), Nagy (1) illetve Káposztás Leinwéber, Lenhart (3), Lőrinczi (2). A hétvégi Budapest egyéni bajnokság után január 26-án újabb nagy feladat vár a Ceglédi VSE-re, akkor vívja ETTU Kupa mérkőzését — a legjobb négy közé jutásért — az osztrák Stockerau együttesével. A vesztes kiesük, a győztes pedig már legalább bronzérmes. Figyelembe véve a Stockerau játékerejét (két volt lengyel válogatott mellett náluk játszik a magyarok világbajnoka Jónyer István is) a továbbjutáshoz bravúros teljesítményre lenne szükség, arpihez a mostaninál jóval jobban kell játszani. Remélhetőleg a két hét elegendő lesz a formába lendüléshez. A szurkolók kérésére akik szeretnék mihamarabb bebiztosítani erre az összecsapásra jegyüket, a CVSE a mérkőzés helyszínén (CVSE sportcsarnok Damjanich u. 3.) megkezdték a belépőjegyek árusítását. Ungureán László Magyar Xeinüd Kapa A franciák közbeszóltak Egy kakaskodás a sok közül. Mileticset (balról) és Bozont ezúttal még szétválasztja a játékvezető, a tömegverekedés mégsem maradt el A franciák elleni befejező találkozón kevés ilyen sakk-matt gólhelyzet adódott, mint ennél a támadásnál, amikor Palla egészen közelről próbálkozhatott Trencsényi Zoltán felvételei Egy sorozat véget ért. Ennyiben lehetne a legrövidebben summázni az elmúlt hét kiemelkedő sporteseményének, a jégkorong Magyar Nemzet Kupának a legfontosabb magyar vonatkozású történését. Az eddigi három Magyar Nemzet Kupát ugyanis kivétel nélkül hazai sikerek jellemezték, most viszont Franciaország legjobbjai vitték el az első helyezettnek járó kupát. Pedig minden a legnagyobb rendben ment. Előbb a jugoszlávokat verte a magyar válogatott 6-5-re, úgy, hogy közben már 6-2 is volt az eredmény. A nyilvánvaló könnyel- műsködésnek nem volt folytatása: 6-3 következett a dánok ellen. Méghozzá egyenletes telAz elmált év leg|obl$|ai volíaJi Átadták a díjakat A hagyományoknak megfelelően, a Teiesport adása keretében ünnepélyesen adták át 1984 legjobb felnőtt és ifjúsági sportolóinak a díjakat. Először a fiatalabbak vehették át Kornidesz Mihályitól, a Magyar Televízió elnökétől a serlegeket és a plaketteket, edzőikkel együtt. A sorrend a szakszövetségek javaslata alapján alakult ki. Ezek szerint 1984 legjobb ifjúsági sportolói. Lányok: 1. Mádl Ildikó sakkozó (Me- reszjev SE), 2. Ormos Edit úszó (Vasas), 3. Bátorfi Csilla asztaliteniszező (BSE). Fiúk: 1. Szanyi Andor súlyemelő (Olefin), 2. Szabó József úszó (Bp. Honvéd), 3. Havas Endre atléta (Kecskeméti SC) és Komáromi Tibor birkózó (FTC). Különdíjat kapott az ifjúsági Európa-bajnokságot nyert labdarúgó-válogatott, valamint az IBV-győztes fiú kosárlabdacsapat is. Az elmúlt esztendő legjobb felnőtt sportolóit Fodor László, a Magyar Üjságírók Országos Szövetségének alelnöke köszöntötte és adta át a díjakat. 1984 legjobb sportolói. Nők: 1. Vidács Györgyné teké- ző (SZEOL AK), 2. Stefanek Gertrúd vívó (Ü. Dózsa), 3. Fórián Éva sportlövő (Bp. Honvéd). Férfiak. 1. Gáspár Tamás birkózó (FTC), 2. Fábián László öttusázó (Bp. Honvéd), 3. Juhász László fogathajtó (Kiskunfélegyházi Lenin Tsz). Csapat: 1. Fogathajtó-válogatott (Juhász László, Bárdos György, Fülöp Sándor), 2. Vasas vízilabdacsapata, 3. Labdarúgó-válogatott. 1984 legjobbjai megkapták az Adidas külön serlegét is. A díjak átadása után Buda István államtitkár, az OTSH elnöke is gratulált 1984 legjobbjainak, s további sikereket kívánt. A sportbizottság tárgyalta Piszarenkóék fegyelmije Válogatott súlyemelők és edzők fegyelmi ügyét tárgyalta legutóbbi ülésén a Szovjetunió Állami Sportbizottsága. A Szovjetszikij Szport számában megjelent beszámoló szerint a testület „szovjet sportolóhoz méltatlan” viselkedésért kizárta a válogatott keretből Anatolij Pisza- renkót, a Kijevi Dinamo és Aiekszander Kurlovicsot, a Grodno súlyemelőjét. A sport- bizottság Piszarenkót megfosztotta érdemes sportmesteri, Kurlovicsot pedig nemzetközi sportmesteri címétől. Fegyelmi büntetést kapott Aiekszander Prilepin, a szovjet súlyemelő válogatott edzője is, őt a sportbizottság felmentette megbízatása alól és megfosztotta a Szovjetunió érdemes edzője címtől. A nevelőmunkában tapasztalható súlyos hiányosságok miatt meg" fosztották az érdemes edzői címtől Mihail Kernelt, a Kijevi Dinamo súlyemelő edzőjét is. A Szovjetszij Szport beszámol arról is, hogy megfosztották sportmesteri címétől Viktor Popov és Jurij Tokarev súlyemelőket is. jesítménnyel, mindhárom har- madot megnyerve. A keserű poharat a zárónapon kellett kiinniuk a jelenlevőknek, mégpedig a gall ka- kasosok jóvoltából. Ráadásul minden az utolsó 20 percben veszett el, s ez a tény — öt kapott góllal szemben egyetlen magyar találat sem került a jegyzőkönyvbe — kettőzött felkiáltójelet követel. Egyértelmű ugyanis, hogy kondicio- nális gondok miatt esett eny- nyire vissza a magyar csapat. Márpedig, ha ez így történt a C-csoportos franciák ellen, a feltétlenül erősebb mezőnyű B-csoportos világbajnokságon is hasonló kisiklásokra lehet számítani. A fenti felvetésnek persze nem kell törvényszerűen bekövetkeznie, ha Boróczi Gábor tanítványai fokozzák ambíciójukat, ami elsősorban az edzéseken elvégzett pluszmunkában ölthet testet. Ha mindenki mindent megtesz a két hónap múlva esedékes B-világ- bajnokság sikeréért, úgy lehet, hogy jókor jött ez a franciák elleni vereség. A minszki torna és az azt követő dániai vendégszereplés után mindenesetre már többet fogunk tudni. J. K. düíeEiorg Társasutazás A tavaszi világbajnokság lesz az asztalitenisz-sport idei legnagyobb eseménye, s a gö- tebcirgi „csúcstalálkozóra” nemcsak sportolók, hanem szurkolók is eljuthatnak. A Pegazus Tours március 31—április 8. között társasutazást szervez a n?gy eseményre, s a menetrendet úgy állították össze, hogy a turisták láthatják a csapatversenyek befejezését és a7 égvéni és a páros bajnokságot. Érdeklődni lehet a Pegazus Tours utazási irodánál (Bp. V. Károlyi Mihály u. 5., Tel.; 171—552, 171—562). lééi Totóeredményei: A totó 2. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Aston Villa—Wa'.ford elmaradt 2. Luton—Nottingham elmaradt 3. Norwich—Southampton 1 4. Queens Park—Tottenham x 5. Sunder!.—Liverpool félbeszakadt 6. West Ilam—Chelsea elmaradt 7. Ascoli—Intemazionale x 8. Atalnnta—Sampdoria x 9. Avcllino—Verona i 10. Roma—Torino i It. Cagliari—Perugia x 12. Catania—Pisa l 13. Cesena—Monza 2 Pótmérkőzések: 14. Empoli—Taranto x 15. Padova—Bari x 16. Pescara—Bologna l ket kívánta látni. S e küzdelmek, csalódások ellenére így beszél: — Ha valaki azt mondaná: Sanyi, garantálom, hogy ismét egészségesek lesznek a lábaid, focizhatsz tovább, de kórházba kell feküdnöd egy évre. vállalni 3-4 műtétet, gondolkodás nélkül beleegyeznék. A tények bizonyítják, hogy a makacs kijelentésnek van alapja. Két éve megszervezte Pomázon az öregfiúk csapatát. Ne tűnjön dicskvésnek a toll- forgatótól, hogy leírja: játékostársként is megfigyelhette, hogy Pintér Sándor ilyen lábakkal sem ismer elveszett labdát. Pedig másnap cipónagyságú térdekkel vánszorog. A Sportkórház orvosai majd leharapják a fejét, amikor csapolásra jelentkezik. Ma már ő is belátja, hogy még ebben a bajnokságban sem szereoelhet. — Tavasszal már nem játszom. Lekötöm magam a munkámmal, az edzősködés- sel, a családdal. Megnősültem, hároméves a kislányunk. Kialakítok egy új életet a labdarúgás nélkül. Nincs más választásom. A helyzetét ismerve rá kell bólintsunk a kemény elhatározásra. Néhány percig azért még szívesen látnánk a zöld gyepen. Búcsújátékon a piros, és a címeres mezben... Talán itthon. Ciprus ellen, az utolsó VB selejtezőn. Vicsotka Mihály