Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-14 / 10. szám
19S5. JANUÁR 14., HÉTFŐ 5 Csökkent a zsúfoltság Üzemorvossal oldották meg Évtizedes óhaj vált valóra Tápióbicskén. Éppen ennyi ideje kérte először a községi tanács, hogy újabb orvosi körsétát kapjon a falu. A lakosság lélelkszáma ugyan nem éri el a négyezret, de kiterjedt tanyavilág kapcsolódik a településhez, az orvosnak több mint tíz kilométeres körzetet kell ellátnia. Éveken keresztül elutasítás volt a válasz, tavaly azonban sikerült egy közbeeső megoldást találni, amellyel nemcsak a lakosság, hanem a tsz gondját is sikerült megoldani. Az elmúlt év végén üzemorvosi rendelőt kapott a tápióbicskei Április 4. Tsz. Az orvos -a szövetkezet dolgozóin kívül ellátja a falu betegeit is. A régi nagy körzetet kétfelé osztották. Csökkent a zsúfoltság a rendelőben, javulhat az ellátás színvonala, gyorsabban eljut a doktor a hívások idején a beteghez. A kempingezés szerelmesei minden bizonnyal sóváran néznék azokat a sátrakat, amelyeket Űjhartyánban a Sportéra Szövetkezet üzemében varrnak. Az NSZK-beli Brandt cég megrendelésére az első félévben bérmunkában készülnek a hatalmas, színes lakósátrak. Er<Jösi Agnes feiVéteie k másik tizenkét óra A ceglédi éjszakák meséiből All a taxi az út szélén, s az alkonyi órán csupán azt látni, hogy hárman gyömöszölnek valamit a hátsó ülésen. Közelebbről szemlélve: nem is valamit, hanem valakit, és nem is gyömöszölik, hanem mintha kifelé rángatnák. De hiába, mert a kapatos utas úgy beékelte magát a két ülés közé a padlóra, hogy talán csak daruval lehetne fölemelni. Már csak atlétatrikóban hever, mert a mentési kísérlet során véletlenül lehúzták róla a ruhát, de ő maradt. Nincs más hátra, kiszerelik az ülést, most már szabad az út! A későn kelő Sági Károly még most sem állja meg nevetés nélkül és társai: Boldizsár Mihály, Baksa Lajos és Fodor Péter is nehezen tudja rendezni a maga arcvonásait. Ök négyen fő- foglalkozásban ülnek a volánnál, míg a Ceglédtaxi többi gépkocsivezetője mellékállásban furikáz. Tavaly augusztusban alakították meg tizenhármán a társulást, amely konkurenciát teremtett a városban négy kocsival jelenlévő Szolnoki Taxiipari Szolgáltató Szövetkezetnek. A Szabadság téri Volán-irodában, a taxisok egyik CB-központjába behallatszik a hideggel küszködő buszok pöfögése. — Este nyolc után esönde- sedik a forgalom — mondja Boldizsár Mihály. — Az utolsó busz fél 11-kor indul Nagykőrösre, s csak akkor számíthatunk utasra, ha valaki lemarad róla. — Olyankor általában csak én, a későn kelő maradok kint — teszi hozzá Fodor Péter. — Déltől késő éjszakáig dolgozom, gyakran megvárom a fél kettes vonatot, s csak utána indulok haza. Hiába, itt nincs olyan éjszakai élet, mint a fővárosban, nekünk minden esti fuvar ajándék — szólal meg Baksa Lajos. — A Volán-irodába és a kórházba telepítettünk CB-készülékefcet, és szerettünk volna megegyezni a szálloda vezetőivel is. Sajnos, elzárkóztak, pedig az ázsiójukat csak növelné ez a szolgáltatás, nekünk pedig esténként is több dolgunk akadna. Sokszor kell fordulni ahhoz, hogy a húsz-harminc forintos kanyarokból megélhessünk. Pedig még előrendelést is vállalunk. — A CB arra is jó, hogy az üres járatokban beszélgethetünk, elszórakoztatjuk egymást — mondja Sági Károly. — No. azt azért nem nevezném szórakozásnak, hogy amikor a feleségem beszólt, hogy kész a vacsora, odamentetek és megettetek — mondja a kárvallott Fodor Péter. — Mire hazaértem, még a tányért is kitöröltétek, én pedig koplalhattam. A bliccelők A forró tea szürcsötése közben újabb éjszakai történetek elevenednek fel. Az egyik mosolyra ingerlő, míg a másik hátborzongató. Egyszer felvettem egy idős bácsit a vasútállomásnál, a város szélére kellett vinnem — kezd bele Sági Károly. Ma sem tudom eldönteni, hogy ivott-e valamit, vagy egyszerűen még nem ült autóban, tény, hogy nagyon furcsán viselkedett. Ügy fordult be az ajtón, hogy főitérdepelt az ülésre és a támlába kapaszkodva kémlelt ki a hátsó ablakon. Na, mondom; próbáljuk meg miég egyszer! Csak harmadszorra sikerült rendesen elhelyezkednie. — Szintén az állomáson Invázió telefonon és személyesen Hz agglegények tanyája Egy csapásra országos hírűvé vált Spanyolországban a plani agglegények tanyája. A hívó szó megértésre talált a férfiélet megszépítésére hivatott női lelkekben, és sorra jelentkeznek a lányok Andalúziából, Galíciából, Baszkföldről, Barcelonából és Madridból. Tíz nap alatt 214-en iratkoztak fel a fc- les égj cl öltek listájára. S a spanyolországi Iluesca város közelében lévő hegyi falu 50-60-48-as telefonszáma továbbra is szinte megállás nélkül szól. Felbolydult az alig 700 lelket számláló falu élete. Mindez annak kösz Hihető, hogy az itt élő agglegények közül kilenc (átlagos életkoruk 42 év) felhívást tett közzé a megyei lapban. Arra szólították fel az újság női olvasóit, hogy — a jórészt fa- kitermeléssel foglalkozó — magányos férfi alt életét szépítsék meg. Látogassanak el a Pireneu- sok lábánál fekvő faluba, s ha netán szívük lángra lobban, maradjanak is ott. A helybeliek nem ígértek gazdagságot, de nyugalmat és csodálatos természetet igen. A felhívást átvették az országos lapok is. Korábban a helyi Ruche nevű bárban találkoztak esténként a levélírók. Az agglegények tanyájának elkeresztelt falusi kocsma most átalakult a szervező bizottság székhazává. Az első nagy gond: mit kezdjenek eny- nyi menyasszonyjelölttel. Az első megoldást megtalálták; a környező hat faluból összeírtak 142 egyedülálló férfit. Jusson nekik is a jóból — mondták. Közben az újságírók és a rádiósok hada lepte el a környéket. Sőt, Amerikából egy tévéstáb is bejelentkezett, s az egyik építőipari magánvállalat felajánlotta: kezdvez- mén.yes áron épít otthont a majdani ifjú pároknak. Akadt szálloda, amely ingyen elvállalta az esküvői lakomád. Csakhogy most teljes a zűrzavar. Az agglegények legfőbb problémája: hogyan áll iának ellent a nem várt inváziónak. vettem fel egy fiatalembert, aki könyörgött, hogy vigyem el Kecskemétre, majd ott fi zet — meséli Baksa Lajos. — Megesett rajta a szívem. Félúton járhattunk, amikor kiderült, hogy a börtönből jön, öt évet kapott, mert megtáma dett egy taxisofőrt. Fokozódott az izgalmam, amikor megálltunk egy dűlőúton, egy rozoga tanya előtt. De csak annyi történt, hogy előjött a felesége és kifizette a viteldíjat. — Én még új ember vagyok, különösebb szenzáció nem történt velem — mondja Fodor Péter. — Ha csak az nem, hogy összeakadtam a bliccelőkkel, száz forintom bánja. A többiek már ismerik az utasokat, tudják, hogy fizetnek, vagy sem. Akikkel pórul jártunk, azokat többét nem engedjük beszállni. De csak őket, mert alapelvünk, hogy senkit sem utasítunk el. Új kalandok A beszélgetésnek, a melegedésnek vége, kocsikat kérnek a rádión. Abbamaradnak a történetek és nem is baj, nem is bánják, hiszen unaloműzésre volt ez csak jó. Elindul a csúszós úton a két Wartburg, a Zsiguli és a Dacia,' új fuvarok, s talán új kalandok felé. K. L. Folyami kikötők nélkül maradtunk Vízi út alagútban, völgy felett Nagy a világ! S a földgömbre, / milyen igazságtalanság, / kis folyónkat, a Nagykükül- lőt, / bizony, reá sem rajzolták. Kányádi Sándor verse kezdődik így az erdélyi folyóról és ezek a verssorok minden alkalommal, megszólalnak bennem, amikor a galgahéví- zi határban hullámzó Bika-tó partjára érkezem. Igaz, ennek nincs olyan nagy történelme, mint távoli társának, s ha jól meggondoljuk, nem is valódi tő, hanem víztároló, mesterségesen épült. Mégis, erre csupán a völgyzáró gát emlékeztet, a többi partszakasz olyan, mintha igazi lenne. A Bika-tó még Magyarország térképén sincs elismerve. Ám született egykor egy olyan álom ezen a tájon, amely, ha megvalósult volna, akkor bizony szerepelt volna rajta és most folyami kikötője lehetne Galgamácsától Túráig minden Galga menti községnek. Váckisújfalúnak viszont el kellett volna költöznie. Legfontcssbb láncszem 1947-ben kinyomtatott könyvet tartok a kezemben, címe: A Duna—Tisza csatorna. A csatorna története és irodalma, az idők folyamán készült fontosabb tervek leírása és kritikai összehasonlítása, valamint a kivitelre elfogadott általános terv ismertetése szerepel benne. Szerkesztői Lampl Hugó, az Országos Öntözésügyi Hivatal elnöke és Hallóssy Ferenc, a Földmíve- lésügyi Minisztérium vízügyi műszaki főosztályának főnöke voltak. Mindössze két évvel a fel- szabadulás után már így fogalmaztak: Kétségtelen, hogy vízi úthálózatunk fejlesztésére vonatkozóan kitűzött, messze a jövőbe tekintő programunk legfontosabb láncszemét, a' Duna—Tisza csatornát, amely több mint 100 éve foglalkoztatja a közvéleményt, rövidesen meg kell valósítani. A könyv megjelenésekor már csak történelem volt az a terv, melyet 1933-ban a Duna—Tiszaközi Kereskedelmi Kamara gyűlésén Gugano- vich Máté földbirtokos terjesztett elő arra, hogy a csatorna a vác—aszód—újszász— szolnoki vonalon létesüljön. Talán maga sem tudta, hogy az ötlet még régebbi. 1723 körül III. Károly külföldi mérnökökkel több tervet készíttetett, az egyik Váctól kiindulva Szolnoknál torkollt a Tiszába. 1789-ben Schönstein Ferenc udvari tanácsos Pest és Szolnok között két nyomvonalat is kijelölt. Az egyik szerint a csatorna a Rákos, a Galga és a Zagyva völgyében haladt volna. Guganovich Máté tervét nem vetették el annak megvizsgálása nélkül. Pedig azt hiszem, ez az ötlet még ma is díjat nyerne a fantasztikus elképzelések pályázatán! Hogy milyen környezeti hatásai lettek volna e terv megvalósulásának, azt nem sejthetjük. Bizonyosan átalakulna a vidék éghajlata. Bujább növényzet terjeszkedne el a megnövekedett páratartalom miatt. Azt már csak a szakemberek deríthették volna ki, hogy hogyan módosulna a talaj víz- háztartása. A vác—aszód—újszász— szolnoki csatorna terve magasvezetésű volt. A Duna és a Tisza közötti vízválasztó ugyanis olyan magas — 210 méter —, hogy azon keresztül nem lehetséges olyan mély bevágást létesíteni, melyben a víz az egyik völgyből a másikba átfolyna. Ásott csatorna A csatorna Váctől délre ágazott volna ki a Dunából és Váchartyán mellett a Hartyá- ni-patak mentén, Váckisújfa- lun át a vízárok mentén haladna. Váchartyán és Váckisújfalu között metszené át a vízválasztót. A nagy magasság miatt ott hét kilométer hosszú csatornaalagutat építettek volna, benne a gerinc- tartánnyal! A Galga völgyében úsztak volna tovább a hajók, Túra után ásott csatornában Üjszá- szig, ahol a Zagyvába torkollna a vízi út. A terv megvalósulása esetén 13 zsilipet kellett volna építeni, mérsékelt magasságú vízlépcsőkkel. Párolgást pótolna A csatornát végül Dunaha- raszti, Kecskemét és Üjkécske között kezdték meg építeni, de nem fejezték be. A zsilipelések és a természetes okok miatt elpárolgó víz pótlására a Duna vizének szivattyúzása mellett másik lehetőség is kínálkozott. A Zagyva felső szakaszából a gravitációs erőt kihasználva táplálták volna a csatornát. A száz kilométer hosszú üzemvízcsatorna is átszelte volna a Galga mentét, ahol a vizet átvezető hidat képzeltek el a mély völgy felett... Azóta sincs Duna—Tisza csatornánk. A vác—aszód— újszász—szolnoki vízi út terve szinte bizonyosan már csak helytörténeti érdekesség marad. Több kérdésben azonban előreláttak a kötet szerkesztői. Balázs Gusztáv Harminc kilométerből három lehetne Megrövidülne a távolság A Nagykáta vonzáskörzetébe tartozó települések lakói Volán-busszal, vonattal közvetlenül utazhatnak a központba, de ma még kivétel ez- alól Káka. A faluból ugyanis csak nagy kerülővel, sülysápi átszállással lehet Nagykátára jutni. Ügyes-bajos dolgaik intézése vagy bevásárlásaik miatt a kókaiak is sokszor utaznak pedig a körzetközpontba. Egyelőre azonban nincs út Nagykáta felé. Megoldást egy alig három kilométernyi földút átépítése jelentene. Ez ma is összeköti Tóalmást és Kókát, az év nagyobbik részében azonban gépjárművel nem használható. A lakosság kényelmetlenségénél is nyomósabb érv az összekötő út megépítésére a gazdasági megfontolás. A környékbeli szövetkezetek, vállalatok szállító tehergépkocsijai ugyanis ma még harminc kilométeres kerülőt kénytelenek tenni Kó- ka és Tóalmás, illetve a körzetközpont között Egy szilárd burkolatú üt, amely Nagykáta vérkeringésébe kapcsolná végre Kókát is, hamar kifizetődne, hiszen egy- egy teherfuvarnál a kerülő kiiktatása révén tizedére csökkenne a távolság. A kókai tanács előrelátóan már telkeket is parcellázott a leendő út mentén — ^melynek tervei már elkészültek. Tf ilépett az utcára. A jeges szél ar- cába mart. Az első hideg, komisz nap volt ez az új esztendőben. Maradhatott volna otthon, mint tegnap, tegnapelőtt, amikor még mindig reménykedett, hogy a kisebbik lányáék is meglátogatják. Nyugtalansága nőttön-nőtt. Telefonuk nincs, nem tudják értesíteni egymást. Ha látni akarja őket, ha meg akar nyugodni, akkor villamosra kell ülnie s kidöcögni a messzi lakótelepre. A lánya nyitott ajtót. Szeme piros volt, a festék sem tudta elrejteni korábbi sírását. Az apa úgy tett, mintha nem venne észre semmit: a lánya nyúzott arcát, ideges kapkodását. Levetkőzött, kékre dermedt kezét dörzsölgette, amikor kirohant az unokája. Zsebéből előhalászta a narancsot meg a tábla csokoládét. A kis gézengúz legkedvesebb csemegéivel visszaszáguldott kuckójába, a fél szobába. — Tomika, hát meg sem köszönöd — kiáltott utána az anyja. Az öregember legyintett. — Hadd csak, lányom, ennél az örömnél nincs nekem szebb köszönet. Hanem, adhatnál egy kis lélekmelegí- tőt, mert alaposan átfáztam. Bementek a szobába. Rendetlenség volt mindenütt, mintha most ébredtek volna. A lánya konyakot, poharakat tett az asztalra, töltött, aztán összekapkodta a szétszórt holmikat. — Tamás? — kérdezte az öreg, amikor felhajtotta a pohár konyakot és rágyújtott. — Tamás? — zökkent le apja mellé. — Kérsz még? — Igen — bólintott és várt. Megitták a konyakot. A lánya felugrott, zsebkendőt keresett a szekrényben. Sírt, prüsszögött. Az öreg csak ült, szótlanul, szomorúan nézte a lányát, várta, hogy az ő vigasztaló szavai nélkül megnyugodjon. A ki.sszobából lármás zene hallatszott. —Tamás? — szorongatta tenyerében Bába Mihály: őzéi a zsebkendőjét a lánya. — Három napja elment. Azt mondta, új életet akar kezdeni. Nem akartam, még most sem akarom elhinni. Vártam, várom vissza, azért is nem látogattalak meg. A lány kiment. Az öreg az asztalkára könyökölt. A veje elment, csak úgy, ripsz-ropsz, mert új életet akar kezdeni. Milyen új életet? Kivel? A gyereke nélkül? Vagy az csak teher lenne az új élet kezdésénél? A nagy szerelem első hónapjai jutottak eszébe. Lánya számára nem létezett senki, csak Tamás. Ha néha ráébresztették, hogy itt vannak ők is, csak mosolygott: ti vagytok, de Tamás a minden, és Tamásnak is csak én vagyok a minden. Riadalom, kapkodás a családban, kölcsönkérések, hogy lakást szerezzenek, megesküdjenek, mert már útban volt a gyerek is. — Na. már itt is vagyok — mosolygott a lánya. — Kicsit lehűltem, megnyugodtam. — De, mondd csak, tulajdonképpen mi történt? — Mi történt? Derült égből villám- csapás! Kusza, zavaros mondatok zápora hullott rá. A történetet kibogozni már neki kellett. Az első esztendők szépen teltek, úgy, ahogy a lánya megálmodta, elképzelte. Aztán amikor a fellángoiás alábbhagyott, mindketten rádöbbentek, hogy a hétköznapok szürkébbek, néha elviselhetetlenek lettek. Mért jöttél olyan későn? Reggel mondtam, hogy ma délután megbeszélésem lesz. Nekem is lett volna, de nekem rohannom kellett a gyerekért meg bevásárolni, ötszáz forint hiányzik a fizetésedből. Nálam van. De minek neked? Hogy vedelni menjetek a drágalátos cimboráiddal? Néha napokig, hetekig éltek némán egymás mellett. A nagy kibékülések, fogadkozások sem hoztak tartós megnyugvást. Elhatározták, hogy kocsit vesznek, hétvégen mindig elmennek majd valahová egy kicsit kikapcsolódni. Egyre jobban hajtották a pénzt, különmunkát vállaltak. Fáradtak, álmosak voltak szüntelenül. Egy-egy családi ösz- szejövetel ünnep, felüdülés volt számukra A kocsi nem váltotta be a hozzá fűzött álomreményekét. Talán, ha telkük lenne, akkor minden úgy lenne közöttük, mint régen volt. — De Tamás nagyon megváltozott, a telken is olyan volt, mint itthon, egész nap lustálkodott, tétlenkedett, Tomikával se nagyon foglalkozott — hadarta a lánya szemét törölgetve. — Csak azt nem értem, hogy miért most, ilyen hirtelen ment el... — Az ajándékokon kaptunk össze, úgy, mint tavaly meg tavalyelőtt. Mert nincs benne egy szemernyi érzés csattant fel a lánya. — Szememre vetette, hogy nem szeretetből csinálom, hanem másokkal versengek, amikor csak adósságunk van. A végén üvöltött, ordított. Aztán hirtelen elővett egy bőröndöt, beledobált néhány inget, egy öltönyt, pizsamát meg valami apróságot, és egyszerűen bejelentette, hogy elmegy, úi életet akar kezdeni A kulcsot az asztalra dobta és becsapta az ajtót. A z öreg felállt. Elzsibbadt minden n tagja. Lassan lépkedett az előszobába. — Valamelyik nap megint eljövök — mondta. A jeges szél még mindig tombolva fújt, de nem fázott, mintha láz égetné minden porcikáját. S csak ekkor jutott eszébe, hogy a zátonyra futott hajóban élő unokájától nem köszönt el. Nváron már lakhatják
