Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-12 / 9. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜ LÖN KIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM 1985. JANUÁR 12., SZOMBAT Volán mellett a téli utakon El. Mibe kerülnek a íil® méterei k? Érdekek és szolgáltatások T,éli ragyogásban fehér lenek a Cserhát finom ívű dombhajlatai, fekete rögök bukkannak ki a vékony ta­karó alól, gyöngyszemként csillámló hókristályok verik vissza d nap fényét. Az idő hideg, az út néptelen, de a Pest megyei szakaszon mindenütt tiszta az aszfalt, gondtalannak ígérkezik az utazás. A Penc és Keszeg közötti szakasz, a híres pcnci, vagy keszegi part azon­ban már feladja a leckéi. Errefelé már kevesebbet tö­rődnek az úttal. Az üzemigazgató meg is jegyzi, hogy visszafelé még nehezebb lesz, mert akkorára fagy is már, s ilyenkor csúszik a kerék. Életforma — l)íi történik a vezetővel és az utasokkal, ha ilyenkor keletkezik üzemzavar? — kér­dezem régebbi élményekre emlékezve, amikor a hideg­ben bokáztunk, míg csak el nem jutott az üzenet a köz­pontba, s meg nein érkezett a kisegítő gépkocsi. — URH? CB-rádió? — Ma még nem jellemző. Csak a következő járat segít­het, vagy valaki, akivel üzen­ni lehet. , .. .. — Ez. az út inkább szánkó­zásra lenne alkalmas — szólal meg Ijjf&zga titán a pilóta, aki az igazgatóval együtt köszönti később . a Nógrádsápön fel­szálló kollégáját, Név szerirt Nén\cth: István garázsmestert, aki a ,liö£segben . lakik. Nem­rég íipég ezen a. vonalon' vájt gépkocsivezető! őst , éppen szabadnapos, hóna., alatt egy zsákkal .disznótápért indul Gaigagutára. Gurul az autóbusz, a mes­terségről - beszélgetünk. Tizen­négy évet töltött Németh Ist­ván .a. volán mellett. Esztergá­lyosként került a vállalathoz, átmenetileg kocsira tették, aztán'megkedvelte’ezt a mun­kát. 'Közben érettségizett is, de azért , maradt a faluban, ahoi' a felesége* iskolatitkár. Nem is gondolnak arra. hogv esetleg Vácott telepednének le. A jelenlegi'beosztásnak is az az előnye, hogy több a szabad idő, marad a háztáji­ra is. Igaz, beismeri. csak úgy, ha az ember szűkén bá­nik az alvással. ’ Megérkezünk a galgagutai vasútállomásihoz. Utak és uta­sok kerülnek szóba. A gépko­csivezető néha igen m-gdorta- lain emberek szeszélyének is ki van téve. Szerencsére a jobb érzésűek Segítenek meg­fékezni pket. A hivatásos gép­kocsivezetők elczékenyebbek a forgalomban, mint a személy­autók tulajdonosai. Égy és negyed óráig tartott az ót; Dél van. Étterem nincs a faluban, csak bisztró. — Forró teát kérnénk. — Nincs — válaszol kur­tán a barátságtalan vendég­lős. / — Kávé? — Lehet Cukrot kémek hozzá? — Hát persze! Langyos levet kapunk. A pályaudvart váróban sakkcsatákat vívnak egymás­sal a pilóták, miközben in­dulásra várnak. fi m áléi is — De a vonal másik végén, kint a faluban, nagyon magá­ra marad az ember — mondja Dávid István. — Hajnali kez­dés. Ünnepnapokon is szolgá­lat. Gyakran kell máshol alud­ni. Rendkívüli időjárás és rendkívüli feladatok. Havi át­lag -220-óra elfoglaltság. Nem maiidig teliét főtt1 ételhez jut­ni. A szakmai betegségek kö­zé az izületi bántaímak, a ma­gas vérnyomás és a gyomor­fekély sorolható — foglalta össze az indulás előtt Kilián Ferenc azokat a hátrányokat, amelyek ellenére is sokan szeretik ezt a pályát. No per­sze minden szakmának van­nak előnyei is, hátrányai is. — Milyen a kereset? — Átlag hatezer. Azzal, a pótlékkal együtt, amit a jegy­kezelésért kapnak az embe­rek. Kora délután indulunk is­mét Vác irányába. Most már valamivel népesebbek a meg­állók, viszont jegesedik az út, még jobban kell vigyázni. Vi­gyáznak a műhelyben is, ne­hogy műszaki zavar fordul­jon elő. A téli gumiabroncsok beszerzése például nehéz, de a föld alól is előteremtik. Egy-egy megállóban kisis­kolások törtetnek be a kocsi­ba, ők csak a következő fa­luig utaznak. A körzeti isko­lások bérleti díjkülönbözetét az állam fizeti ki. Támogatást kap a Volán minden tanuló­bérletre, KISZ, iskolai, helyi és különjáratra. A helyi jára­Pü'ja - más iskoláknak Az év első hideghulláma tar­tósnak ígérkezik, már napok óta kemény, Csípős a fagy. A játszótér üres, kihalt. A gye­rekek az ablak mögül figye­lik a havas teret. De lámcsak, a rpplabdapálya területén va­lami! készül. Haútik György, az egyik, ház lakója, az autómosó gumicsövén keresztül vizet enged < a betonpályára. Hurrá, hurrá, lesz jégpá­lyánk kiáltással gyerekek, fut­nak -a térre: Pillanatok alatt benépesül; a kis térség. A megfagyott felületen élvezik a tél-egyik legszebb örömét: n jeget. Először csak csúszkál­nak,, ipajd előkerülnek a kor­csolyák, a hokibotok. Manapság; elfogadott nézet, hogy á lakótelepeken az em­berek zárkózottak, egymás iránt közömbösek. Kivételek azonban mindig vannak. A deákvári lakótelepen, a Radnóti út és a Kakukk utca által közrefogott épületek gö­röngyös,. parlagterületéből a lakók pár év alatt r játszóteret varázsoltak. A gyerekek és a szülők egyaránt örültek annak a zöld bázisnak, ahol beszél­getni, játszani egyaránt lehet. Este 9—10 órakor, mikor már mindenki lepihent, egy valaki még mindig a jégpályán van. Az ablakban a hőmérő higanyszála már a mínusz 18 foknál tart, de ő engedi a vi­zet, hizlalja a jeget. Ez pél­dául szolgálhait minden iskolá­nak. B. Tóth Piroska tok önköltsége egyébként ki­lométerenként 18 forint. A helyközi járatokon minden megtett kilométer 14 forintba kerül, amiből az utasok 10 fo­rint 56 fillért fizetnek. Ez sem olcsó ma már az ember zsebének, s aki teheti, keve­sebbet utazik. Csakhát ma ez sem olyan egyszerű. Németh István és sok mun­kás-társa kiegyensúlyozott élet­formájának feltétele a kiszá­mítható, jó közlekedés. Ha Vácra akarna települni, fel kellene számolnia a háztáji gazdaságát, jóval kevesebb lenne a jövedelme. Joggal te­hetjük hozzá, a népgazdaság is rosszul járna. Szorító gondok A jó közlekedés egyben a kis települések megtartó ké­pességének is feltétele. Ezért reagálnak élénken a községek vezetői, amatőr a vállalat megszüntet néhány járatot, ha úgy találja, nincs eléggé ki­használva. A drága energia- kölits-ógek korszakában mind fokozottabban kerül előtérbe a gazdaságosság szempontja, összhangot kell • valahogy te­remteni a községek és a vál­lalat érdekei között — Lehét? ’ — Nehéz — mondja Baracz- ka Tamás. Az elmúlt év elején több járat megszűnt. Azóta egy részüket visszaadták, má­sok végleg kimaradtak. Az érdekegyeztetés fóruma a vá­ci városi tanács volt a múlt év végén. Feltehető, hogy nem utoljára. Kovács T. István Munkssgyűtés a DC!¥!-ben Cement, mész, klinker fi töhbletiermolésre szükség van A Cement- és Mészművek váci gyárának kultúrtermében mintegy négyszázan vettek részt a munkásgyűlésen. A ta­nácskozáson megjelent: Pál­mai László, a városi pártbizott­ság titkára, Pintér Sándor gyárigazgató. Fordán Tibor, a gyári pártbizottság helyettes titkára. Termán József szb-tit- kár és Kamarás Mária, a KISZ-bizottság helyettes tit­kára. Termán József köszöntő sza­vai után Pintér Sándor tájé­koztatót adott a gyúr 1984. évi eredményeiről, majd ismertet­te az 1985. évi feladatokat. A gyárigazgató beszámoló­jában elmondta, hogy az üzemben az 1984. évi fel­adatnak maradéktalanul eleget tettek. A gyár történetében harmad­szor sikerült a kemenceüzem dolgozóinak és karbantartóinak a DOPOL-kemencével a 300 ézer tonna künkért megter­melnie. A beremeindi cement­gyár jugoszdáviaá exporttervé­nek sikeres teljesítését oly mó­don segítették elő a váci ce­mentgyár dolgozói, hogy részt vettek a dél-dunántúli körzet cementtel való ellátásában. A mé&züzem 160 ezer tonna mésztermelése országos re­kordnak számít. Annál is in­kább, mivel az elmúlt eszten­dőben a magyar mésztermelés 27 százalékát produkálta a 46 dolgozót számláló kollektíva. A tranzáíüzem több mint 20 ezer tonnával teljesítette túl kiszállítási feladattervét, így az elmúlt évben 935 ezer tonna cementet értékesítettek. A TÜ- ZÉP-telepen befizetett úgyne­vezett művi áron 140 ezer ton­na cementet és 50 ezer tonna meszet szállítottak ki. A zsáküzem az előirányzott 40 millió darab papírzsák termelési tervét teljesítette, így ebből a termékből hiány még átmenetileg sem mutatkozott. Sáros Bálint, a bányászati osztály vezetője elmondta, hogy a két bányaüzem 1 millió 348 ezer 989 tonna cement- és mészművi kő kitermelésével teljesítette a feladatát. A sej- cei kőbánya 22 ezer tonnával, a keszegi 50 ezer tonnával teljesítette túl évi tervét. Erre a többlettermelésre szükség volt, hiszen 160 ezer tonna mész termeléséhez 320 ezer tonna mészüzemi kő ki­termelése szükséges. Az osztályvezető gondjairól szólva kiemelte, hogy az elő­forduló kedvezőtlen időjárás egyaránt próbára tesz embert és gépet. Megemlítette, hogy a tavaly alakított öt (gazda­sági munkaközösség tette lehetővé az előírt mennyi­ségű ccmentüzemi kő ter­melését. Ezekben az üzemekben nehe­zíti a munkát a jelenlegi gép­park meglehetősen rossz, el­használt állapota is. F. Szabó Endre, az üzemfenn­tartási osztály vezetője hozzá­szólásában kiemelte a terme­lőüzemek és üzemfenntartók összehangolt, jó munkájának a szükségességét. Mint mond­ta, csak ily módon lehet az el­használódott állapotban levő gépparkot a megfelelő színvo­nalon, biztonságosan üzemeltet­ni. Tóth Gézáné Péíszllveszter Esiperaniistálmak Pótszilvesztert tartanak a váci Dunakanyar eszperantó csoport tagjai. Ma este 8, óra­kor kezdik a vidám társas-ösz- szejövetelt a vasutasklubban, melyet népszerű nevén „Gö­dörnek” nevez a szólásmon­dás. A nemzetközi nyelv bará­tai vendégeket is várnak, s ezért a meghívón feltüntették a Budapest—Vác között közle­kedő személy vonatok, indulási és érkezési idejét. Pályadíjas* fordító Számítássá a 8!-en A Tungsram című vállalati lap legutóbbi számában Szá­mítógéppel gyorsabb és pon­tosabb (bonyolult számítások a ZX 81-en), címmel két és Három piros színű tűzoltó­autó fékezett Vácott, a Széche­nyi utca 28. számú ház előtt szerdán délben, a harmadik emeleti lakás ablakából füst szivárgott. Csakhamar nagy tömeg figyelte a tűzoltók gyors munkáját. A lépcsőházon ke­resztül felrohantak gumitöm­lővel az épület legfelső szint­jére. Nem volt otthon senki, betörték az ajtót, és percek alatt eloltották a lángokat, amelyek 'továbbterjedése ve­szélyeztette volna a többi la­kást és a földszinti üzletsort is. ★ A tüzet gondatlanság okoz­ta. Egy, a heverő alá tolt do­bozba szórták a hamut. Üres volt a lakás, amikor a hamu alatt levő papírhulladék meg­gyulladt, majd a heverő fogolí lángot. A kár mintegy három­ezer forint. Az utóbbi hetekben többször kértek segítséget a Szilassy utcai tűzoltóparancsnokságtól. Váchartyánbán, a Fő út 108. számú családi házban — sza­bálytalanul — papírhulladé­kot, szemetet tároltak a köz­ponti fűtés kazánja körül. Egy kipattanó szikra tüzet okozott, a kár itt elérte a tízezer fo­rintot. Verőcemaroson, a Vörös Hadsereg útja 68. számú ház­ban is a kazánból kipattanó szikra gyújtotta meg a helyi­ségben hagyott hulladékot. Itt a tűz átteriedt a padlásra is, ahol lucernát tároltak. A be­csült kár 25 ezer forint. Halálos áldozatot követelt a tűz Vácott, a Fenyves dűlő 5. számú lakásban, ahol a gáz­tűzhely lángja meggyújtotta egy idős nő ruháját Az asz- szony égési sérüléseibe bele­halt. Vácott, a Szabadság tér 3. számú toronyház kilencedik emeletén ugyancsak a gáztűz­helytől megyulladt a ruhane­mű. A kár háromezer forint. Itt a lakó eloltotta a tüzet, de — az előírásnak megfelelően — utána bejelentette az esetet a tűzoltóparancsnokságon. Gépjárműkárokról is kap­tunk értesítést. A sződi barom­fikeltető melletti fenyveserdő­ben találtak egy Lada 1500-as, ZB 27-08 forgalmi rendszámú személygépkocsit. Valószínűleg ellopták, odavitték, majd fel­gyújtották. A rendőrség nyo­moz az ügyben. Ácsán a ZH 85-35-ös rendszámú Zaporo- zsec gépkocsi elektromos ve­zetékének zárlata okozott tü­zet. A szigetelés égett, a kár körülbelül ezer forint. ★ Karácsonyfa égői nem okoz­tak tüzet Vácott és környékén. Ugyanakkor — a disznóölések idejére gondolva — felhívják a figyelmet arra, hogy a házi­lag barkácsolt, nyomáscsök­kentőt nélkülöző, propán-bu­tán gázzal működő perzselők használata szabálytalan. Ugyancsak fokozottan gondot kell fordítani a füstölésre is. Tüzet nem fogó. anyagból kell készíteni a füstölőket; gondos­kodni kell arról is, hogy a hús, a hústermékek és a tűz kö­zött megfelelő távolság legyen. P. R. fél hasábos cikk jelent meg a váci Sárközi János kutató- mérnökről. abból az alkalom­ból, hogy a vállalat az elmúlt évben tanfolyamot szervezett a BASIC programnyelv meg­ismertetésére. A tanfolyam megkezdésekor pályázatot is hirdettek a résztvevők között, és ennek egyik helyezettje Sárközi János lett, aki máso­dik díjat kapott. A cikk írója megemlíti még,. hogy Sárközi Jánosnak mun­káján kívül még egyéb szen­vedélye is van: ez pedig az eszperantó nemzetközi nyelv. .Sárközi a Tungsram amatőr művészeti szemlén elnyerte az MSZBT különdíját Karinthy Frigyes Cirkusz című novellá­jának eszperantó nyelvű for­dításával. Itt említjük meg, hogy e novella az elmúlt évben Bu­dapesten megjelent Esperan­to Antologio második köteté­ben napvilágot is látott. (E szép kiállítású könyvnek az első kötete 1933-ban a váci Pest Vidéki Nyomdában ké­szült.) Bénik Gyula Tíz utalvány Kihúzták a decemberi Extra-lot­tószelvények tárgynyereményeit. A Vácott forgalomba hozott szelvé­nyekre kihúzott jutalmak: Háromezer forintos utalványt nyert: 78 818 471 — 78 831 854 — 79 608 068 és 79 848 962. Négyezer forintos utalványt nyert: 78 872 033. Hétezer .forintos utalványt nyert: 9 333 935 és 79 648 217. Tízezer fo­rintos utalványt nyert: 9 387 467 — 78 232 300 és 73 898 769. A nyertes szelvények január 15-ig leadhatók Vácott, a Széche­nyi utcai totó-lottó irodában. Állatorvosi ügyelet Január 12-én és 13-án az alábbi állatorvosok tartanak ügyeletet. Északi rész: dr. Tau­ber Ákos, Vámosmikola, Kos­suth út 20. Déli rész: dr. Ja­kab László, Sződliget, Bem út. Nemzedékek Generációs ellentétek, nemzedéki viták. Minden korban keresték a választ okaira, jól. rosszul sikerült is valamicske igazsággal szolgálni attól függően, ki­ki az élet hajnalán, vagy alkonyán szemlélte a vilá­got. Vádol az öreg, ugyan­úgy a fiatal, keresve egy­más valódi, vagy vélt hi­báit. A nézeteltérések el­kerülhetetlen jelenségei az életnek — mondják egyfe­lől, mások az általános ér­telemben vett nevelés hiá­nyosságaiban keresik azok eredetét. De ők sem min­dig jó helyen kutatnak, hiszen tudjuk, még a jól kialakult magatartásfor­mák is gyakran kerülnek összeütközésbe. Igen nehéz tehát elfo­gulatlanul Ítélkezni, már- csak azért is. mert aki a véleményt mondja, egy­szersmind valamelyik pólus képviselője. A nevelést azonban mindenképp a leg­fontosabb tényezőként kell kezelnünk, hiszen a felnö­vekvő nemzedék útravaló- ja az. Nem is akármilyen adalék, mert a szülői gond­viselés, később a munkahe­lyi, közösségi nevelés egy­ben a már megszerzett po­zitív tapasztalatokat kíván­ja átadni, hogy töretlen le­gyen a fejlődés. Szebb, jobb életet, mint nekünk' volt — diktálja az élet törvénye, s ha ehhez még hozzáveszem tudatos erő­feszítéseink eredményét, úgy hiszem elégedettek le­hetünk. A ma negyvenévesek, a béke első generációjának életét már jóval könnyebb volt széppé tenni — bele­születtek —, új eszmék, új célok rendszerében folytat­hatták a megkezdett utat. Lám, nem kellett hozzá szenvedésekkel szerzett ta­pasztalat, a másodkézből vett történelmi tanulság is elegendő volt, hogy rájuk lehessen bízni a jövendőt. Azon sem kell dilemmáz- nunk, hogy gyerekeik tud­nak-e élni apáik örökségé­vel. Néha mégis úgy tűnik, hogy csak a legszüksége­sebb útravalóval látják el a felnőttség küszöbén álló- fiatalságot. Most nem a jólneveltség, a tisztelettu­dás gyakran szóvá tett hiá­nyára gondolok, bár ezek is fontos alkotói az em­ber morális értékének, ha­nem olyasmire például, hogy megkapták-e a kellő segítséget ahhoz, hogy idő­ben átérezhessék valós helyzetüket, a velük szem­ben támasztott követelmé­nyeket a társadalmon be­lül? Mert ahogy minden mást, ennek lényegét is időben tovább kell plán­tálni, s ebben a közösségi munkának van nagy szere­pe. Példabeli kollektívánk­ban is látszólag minden rendben van, becsülettel látja el napi feladatát öreg és fiatal. Mégis parázs vita alakult ki legutóbb közöt­tük. ami abból eredt, hogy a fiataloknak szinte nincs önálló közösségi életük. Amikor számon kérték tő­lük a hiányosságokat, a közösségi segítség elmara­dására hivatkoztak, amiért a mozgalmi életben csak a minimumot tudják produ­kálni. Ez hát a baj? Szó sincs- róla, az okok jóval régebbi keletűek. Az ilyen védekezést per­sze nehéz elfogadni a hely- lyel-közzel 20 éves embe­rektől, ráadásul kiderült, a felnőttek segítségében sem volt soha hiány, csak an­nak gyakorlati reproduká­lását soha nem kérte szá­mon eddig senki. Most fel vannak háborodva, hogy „gyerekeik" ott tartanak, azt is elvárják, amit ön­nön erejükből kéne megva­lósítaniuk. Az önállóságra, j a iövő próbatételeire való felkészítés hiányzik itt. A felnőttek persze sér­tődötten utasítják el a vá­dat. .mondván, hogy ez esetben bizony nem ők vét­keztek. Pedig az ilyen hi­bák hosszú időn át válto­zatos formában kísértenek örökös nézeteltéréseket okozva. Miklay Jenő ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) Pircs színű gépkocsik Ilii a harmadik emeleten Kcgyan perzselik a malacot?

Next

/
Oldalképek
Tartalom