Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-03 / 1. szám
f Anglográfia Az orvosoknak eddig a vizsgált szervről egy csomó röntgenfelvételt kellett áttanulmányozniuk, s mindegyiken küiöu kellett elemezniük a szerv méreteit, formáját és szerkezetét. A sok időt elrabló eljárás azonban végül is csak statikus jellegű képet eredményezett, míg a mozgásos folyamatok, például a vérellátás, csak közvetve voltak tanulmányozhatók. Ezt a hibát szünteti most meg a számítógépes angiográfia. Az új berendezés egyebek között egy sereg mikroprocesszorból áll, amelyeket egy röntgenkész ülékhez kapcsolnak. Az utóbbi készíti a felvételeket, s azokat a berendezés azonnal értékeli, majd a közbeiktatott színes tévékészülék ernyőjén képsorozatokban megjeleníti. Egy- egy képsorozat 128 képből áll. Az új készülék 61 000 elemre bontja fel a képet, s minden elemhez kiszámítja a hozzá tartozó szín- vagy szürkeségértékeket. Az ily módon létrejövő kép aztán szemléltethetővé teszi a szerv működését. A mikroprocesszorok kiszámítják azt az időt is, amelyre a vérnek szüksége van ahhoz, hogy a kontrasztanyag befecskendezésének pontjából a szerv egy bizonyos helyéig eljusson, s a szervet csak ezután jeleníti meg a tévé képernyőjén. Az orvos e kép alapján ismerheti fel a vesék, vagy a máj elégtelen vérellátású tartományait, ennek alapján rögzítheti a leletet, s pontosan lokalizálhatja a bajt. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1985. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK Fehérnemű a szövetkezetbe! A Hungarocoop Szövetkezeti Külkereskedelmi Vállalat az NSZK-beli Triumph International AG céggel újabb öt évre szóló szerződést írt alá, amelynek értelmében az együttműködésben részt vevő öt magyar szövetkezet fehérneműt, illetve sportruházati termékeket, szabadidő-öltözéket szállít a Triumphnak. A Hungarocoop 196S-ban kötötte meg első megállapodását Triumph-technológia alapján melltartók gyártására. A forgalom azóta megsokszorozódott. 1984-re elérte az évi 8,5 millió márkát. A jnos- tani szerződés is ekkora mennyiséget rögzít. Az utóbbi időben bővült a termékek skálája: a melltartókon kívül női háló- és alsónicműk, háziköntösök, szabadidőruhák, valamint márkás sportruházati termékeik kerülnek ki a magyar varrodákból. A kooperáció a hazai piac áruválasztékának bővülését is ler hetővé teszi. Nincs konkurrencia, de nem kénye! mesednek el Műszergyártásunk fontos bázisa A vártnál nagyobb nyereség - Értékesítési gondok nélkül Kiváló vállalat — hirdeti a kapu fölött elhelyezett felirat a Nagymarosi Vas- és Műszeripari Szövetkezet bejáratánál. S ez az alig kétszázhatvan embert foglalkoztató egység, ha nem is fellegvára, de fontos bázisa a hazai műszergyártásnak. Számtalan honi megrendelőn kívül külföldi cégek is vásárolják termékeiket. A harminchét esztendeje működő szövetkezet elsősorban műszerek gyártására rendezkedett be. Ezek közül a mutatás volt- és ampermérőik a legismertebbek, de sokfelé használják a marosiak feszültségstabilizá torát is. Két esztendővel ezelőtt dobták piacra a bébirespirátort, ami hazai szellemi termék, de. gyártanak külföldi licenc alapján is műszereiket. Sikeres termek — .Három csoportba oszthatók a szövetkezet gyártmányai — kezdi a bemutatást Mauer Ignác műszaki vezető. Egyikbe tartoznak .a Deprez- rendszerű volt-amper mérők, és a szórakoztatóiparban használatos indikátor műszerek. Ezeket belföldön a MIGÉRT forgalmazza mintegy negyvenmillió forint értékben évente, ugyanúgy, mint a hálózati feszültségstabilizátort. Ez az adatfeldolgozásnál, a különböző, nagy pontossággal Besegítés Kimondva, kimondatlanul, már az a bizonyos be- szócska is jelzi: valami baj van ezzel az egésszel. Mármint a háztartási munka- megosztással. A be ugyanis rengeteg mindent jelent. Azt, hogy „én ugyan segítek, de (!) ez tulajdonképpen mégiscsak a te dolgod” vagy: ,.kötelességed ugyan, ám én, mint abszolút felvilágosult (uralkodó,) férj, mégis feláldozom magam”. Ezzel csak a leggyakoribb véleményeket próbáltuk felvillantani... mint ahogy az is azok közé tartozik, miszerint az a férfi, aki segít otthon, az már igényt is tarthat a nem túl hízelgő papucs elnevezésre is. Érdekes a szó azért, mert, mint előző példánk is mutatja, nem egyenjogú, ugyanis arról sose hallunk, hogy a férjnek lenne szüksége segítségre, s azt hosszas könyörgés árán-után kapja meg hitvesétől. Nem, ilyenről szó sincs, ami a szómaf- gyarázat után oda vezet: baj van az egyenjogúsággal. Alapvető ez a baj? Erre nagyon nehéz válaszolni, többszáz oldalas tanulmány szerzője óvakodik a nyílt állásfoglalástól, körülírással valószínűsítve elfolyó véleménycsokrot. Jelzi ezt olykor egy-egy mással nehezen magyarázható gesztus is. Példának okáért, lakótelepeinken észrevehető, esténként függönyt húznak a konyhaablak elé. A megfejtés egyszerű: ilyenkor mosogat a férfiember. Bejeié vállalja a rendteremtés gondját, kifelé, a környezetének, nem. Persze, tulajdonképpen igaza is lehat, végtére, ez magánügy. A gond másutt jelentkezik. Ott, hony előfordul ám az is, a. nőket kell megvédeni saját maguk ellen! Nem is egy — amúgy joszánáékú — hölgyet ismerünk, aki még cukkolja is az otthon segítő férjet (persze másét!) — miféle ember vagy te, olyan lusta a nejed, hogy neked kell mosogatni? Pedig ezzel semmi mást nem mond, mint azt, náluk a feleség egyben cselédszerep is, tá- gaób értelemben véve. Mert a mosogatás nem valami közkedvelt munkafázis. Nem annyira ismert, bár tény viszont az is, férfiak egymás között, jónéhany- szor tapasztalatot cserélnek a mosószerek alkalmazási lehetőségeiről, mondván, te mivel mosol, öregem? S hol vagyunk még az apaszerepet mind következetesebben vállalóktól, akik nem valamiféle mártírom- ságnak tekintik, hogy csemetéikkel időnként — ha már vannak — foglalkozni is kell, hanem, uram bocsá’ — még egy-egy óvodai, bölcsődei, iskolai szülői értekezletre is elmerészkednek. Sajnos, itt lohasztják le lelkesedésüket sokszor egyetlen mondattal: hát az anyuka? Kész, adtunk egy újabb öngólt. Mások hallani sem akarnak az egészről. Magánügy — vágják el a vita fonalát ellentmondást nem tűrő hangon, jelezve, véleményük több, mint megfellebbezhetetlen. Többé-kevésbé azzal is tisztában vagyunk, férfiak olvasnak először újságot. Nehogy félreértsék: pusztán az értelmes családi munkamegosztás, a családon belül megvalósuló demokrácia mellett kardoskodnánk, így ne dugják el az újságot nejük elől, már megint lovat adnak alájuk felkiáltással. Értelmes tehermegosztással — amit egyúttal a besegítés helyett ajánlanánk — ugyanis mindenkinek könnyebb. Ballai Ottó működő berendezéseknél elengedhetetlen, mivel kiküszöböli a hálózat feszültséginga- dozásaibói adódó eltéréseket. Sikeres termékünk az indikátor, amelynek nyolcvan százaléka exportra megy, jobbára rubelelszámolású ke- reske'deimi forgalomba, de adunk el belőle a Német Szövetségi Köztársaságba is. Van egy cellavizsgáló berendezésünk, ami iránt a hollandok érdeklődnek,, és vásárolnak is belőle. — Minek köszönhető, hogy a szövetkezetnek nincsenek értékesítési gondjai? Sőt: állandó kapacitáshiányban szenvednek, s jóval többet el tudnának adni készülékeikből. — Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen hazai vonatkozásban nincs konkurenciánk. — Ez a tény nem jár azzal a veszéllyel, hogy elkényel- mesednek, lassabban reagálnak a változásokra, lassabban követik a piac igényeit? — Bízunk benne, hogy nem. Állandóan továbbfejlesztjük a meglévő termékeinket, újakat dolgozunk ki sorozatgyártásra. A . szövetkezet kollektívája jó innovációs készséggel rendelkezik, de vásárolunk licence- ket is. Sőt a licenc alapján előállított kistranszformá torokhoz saját magunk gyártjuk az alkatrészeket, s ezzel teljes egészsében sikerült az importot kiváltani. Azt hiszem, ez nagy eredmény. Általában keresettek termékeink, s ha a kedvezőtlen tőkés exportlehetőségeket valamilyen formában mégis a ja- yunkra tudjuk fordítani, nagyobb árbevételre tehetünk szert. — Milyen eszközökkel, szeretnék ezt elérni? — Elsősorban a költségeinket akarjuk csökkenteni — kihasználva az új gazdasági lehetőségeket. A többletigényt csak a szakcsoportok munkájával tudjuk fedezni, ami egyben minőségileg is magasabb színvonalat jelent. Fejlesztjük a gépparkunkat, az újítások, ésszerűsítések segítségével a szerszámozást korszerűsítjük. Érdemes megemlíteni, hogy évente körülbelül harminc újítási javaslatot nyújtanak be dolgozóink, amiből átlagosan húszat be is vezetünk. Újdonságok — A közeljövőben milyen új termékekkel kívánnak megjelenni a műszerpiacon? — Újdonságnak számít az az automatikus szalagtovábbító, amit az Egyesült Izzó sajtológépéhez készítünk. Ez tőkés import helyettesítését szolgálja, ugyanis ezt az NSZK Bosch cégtől kellene különben megvásárolni. Újdonságok közé tartozik továbbá a szilárd test relé, amelyet a MAGÉV kérésére szállítunk. Ez a termékünk azért érdekes, mert nincs benne mozgó elem, s így jóval biztonságosabban működik a korábbi szerkezeteknél. Tervezzük egy háromfázisú stabilizator gyártását is a Ganz Árammérőgyárnak. — Eddig csak azokról a dolgokról beszélgettünk, amelyek a szövetkezet pozitívumai, de feltételezem, vannak olyan tényezők is, amelyek a munkájukat akadályozva, megkeserítik hétköznapjaikat. — Természetesen sok gondunk is van. Itt vannak például az orvosi műszerek. Ezekről felhasználási véleményekre van szükség, ha el akarjuk adni, azonban megszerzésük rendkívül nehézkes, hosszadalmas folyamat. Van egy berendezésünk, amit májusban küldtünk el véleményeztetésre, s még most sem kaptuk meg az . eredményt. Nem érdeke az orvosoknak, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel, pedig lehet, hogy félórás munka volna csupán. Azt hiszem igazából nem is, tudják felmérni, mekkora kárt okoznak ezzel. Gondot jelent az anyagbeszerzés is. Nem kapunk például a bébirespirátor- hoz különböző anyagokat, pedig ez szocialista importból származik, itt nem lehet valutahiány az ok! S az az igazság, hogy a minőség megtartásához a tőkés import-alapanyagok kiváltása után, többlet munkaráfordításra van szükség. Általános jelenség Azok a gondok, amelyekről a műszaki vezető beszélt, sajnos, egy általános jelenség részei hazánk gazdasági életében. Már megint, a végtermék centriikusság! — mondhatja rá bárki. Hosszú folyamat, míg erről le tudunk szokni, sok tanulnivalónk van még- e téren. Ennek ellenére azonban jók a kilátások, hiszen a nagymarosi szövetkezet is tizenhétmillió forint nyereséget tervezett erre az évre, s úgy tűnik, ezt kétmillióval sikerül túlszárnyalni. Fiedler Anna Mária A szülőfalunak A Budapesten élő, ma is friss szellemmel és határtalan kedvvel alkotó 93 éves Viski János festőművész újabb nagy értékű festményeket ajándékozott szülőfalujának, Szoko- lyának. A Terelés című képet — a már korábban ajándékozott Kuruclesen cíművel együtt — méltó helyen, a szokolyai Mányolci kiállítóteremben helyezik el és állandó kiállítás keretében mutatják be. A másik festményt, amely a község református templomát ábrázolja, a református egyháznak ajándékozta a mester. Elnöki köszöntő Szilveszteri hangverseny Az óév utolsó délutánján felszabadulásának 40. évfordukétszer telt meg a váci Bartók Béla Állami Zeneiskola nagyterme. A most már hagyományosnak számító szilveszteri hangverseny iránt változatlanul nagy volt az érdeklődés. Makiári József karnagy bevezetőjében elmondta, hogy a koncertet az ünnepélyesség mellett a vidámság jegyében rendezik. Rendhagyó módon vállalta a műsorközlő és a zongorakísérő szerepét is. Elekes Zsuzsa orgonajátéka vezette be az évzáró műsort, majd a Vox Humana Kórus énekelt. Wermann- és Vidor- művek, néger spirituálék és Gershwin-dallamok váltogatták egymást. A kórusban is megszűnt a felállás: rend, s — papírtrombitával megadott hang után — látható jókedvvel mulattak és mulattattak. Záró számként váci szerző orgonaművét hallottuk: Pikéthy Tibor improvizációját játszotta átéléssel Elekes Zsuzsa. A második hangverseny végén Weisz György, a városi tanács elnöke mondott köszöntőt. Beszélt 1984 jelentősebb helyi létesítményeiről. Vác népe a béke jegyében dolgozott, alkotott és ünnepelte a város lóját. Az új esztendőben is békét, további előrehaladást, egyéni boldogulást kívánt a lakosságnak. Befejezésül a közönség és a kórus elénekelte a Himnuszt. (P. r.) Végső búcsú Németh Jánostól Nagyszámú gyászoló vett végső búcsút a váci alsóvárosi temetőben Németh Jánostól, a DCM gépkocsi-előadójától, a párt és a munkásmozgalom régi harcosától Fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba, a vasasszakszervezetnek, majd felszabadulás után a pártnak lett a tagja. Az MHSZ-ben motorvezetésre oktatta a fiatalokat. Munkáját elismerték a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremmel, a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemrenddel és megkapta az MHSZ 30 éves jubileumán a Honvédelmi Érdemrendet. A cementgyárban lett rosszul, kórházba szállították, s pár napi súlyos betegség után, 59 éves korában hunyt eL A községekben is vetítenek ÍVSit látunk januárban? Rakonczai László üzemvezetővel beszélgetünk a távozó, 1984-es esztendő mozivonatkozású eseményeiről. Ugyanis hol néhány néző üldögél a filmszínházakban, hol pedig nem lehet jegyet kapni. Abban egyetértünk, hogy maziválság nincsen, csak rossz filmek vannak. Vácott három helyen vetitenek normál szélességű filmet. A Kultúr moziban 1200, a művelődési központban 200, s a kertmoziban 100 az idei előadások száma, összesen 275 ezer jegyet adtak el, ami megfelel az év elején tervezett árbevételnek. Az idén 31 ezren látogatták az ifjúsági előadásokat, amelyeken irodalmi, politikai, társadalmi és művészi filmeket vetítettek. A tanintézetek közül a Közgazdasági Szakközép- iskola, és a Gábor József Általános Iskola tanulói a legrendszeresebb mozilátogatók. A három helyi moziban mintegy ezer filmet mutattak be — volt több ismétlés, felújítás is —, valamennyi új magyar alkotás rövid idő alatt eljutott hozzánk. Népszerű volt a művelődési központban kezdeményezett Kortárs Filmklub, ennek 120 bérletese volt, látogatottak a filmmúzeumi napok is. Kihelyezett filmklub működik, művészi filmekkel a Híradás- technikai Anyagok Gyárában, a Váci Kötöttárugyárban, a 204-es Szakmunkásképző Intézetben és a Fortéban. RákonAnyakönyvi hírek« Vácott születtek: Cainkota Zsolt és Andorka Márta fia Roland, Emmer Antal és Seres Teréz fia Ádám, Greff Tibor és Szatmári Gabriella fia Bence, Havasi József és Kovács Hajnalka fia Richard Ivanics Ferenc és Var- ga-Pái Mária fia Tamás, Kovács István és Oláh Gizella fia István, Bangó Jenő és Lakatos Anna fia Gergely, Klu- csó Tibor és Kardos Ibolya lánya Rea. Guíis István és Ros- kó Erzsébet lánya Viktória, Krizsán János és Hajdúk Ildikó fia János, Szabó József és Szántovszki Julianna lánya Melinda, Szebeni Sándor és Senkei Cecília lánya Petra, Juhász István és Sohan Katalin lánya Katalin, Pikács Imre és Radics Mária fia Imre, Szabó Miklós és Barsi Zsuzsanna lánya Zsuzsanna, Somogyi István és Gáspár Zsuzsanna fia Zoltán. Vácott hunyt el: ÍJiko-lics Gábor Verőcemaros, Müller Kornélia Vác, Zala Ignác Nagymaros, Fidel János Perőcsény, Dinka Andrásné Czinege Verona Szód, Barta Gáspárné Hortai Teréz Vác, Stocker György Szigetcsép, Ga- rai Pál Göd, Mikola István Pécs, Klement János Fót, öl- vedy Jenőné Berthold Margit Dunakeszi, Galba Károlyné Danis Mária Sződliget, Mezei József Budapest VIII., Németh Gábomá Csemniczky Ludmilla Vác, Pereházi Adorjánná Met- ziing Ágnes Budapest XIV.,. Bokor Károly Vác. czal László elmondta, hony idén is a váci mozi több ak-. cióval csatlakozott a város politikai-társadalmi eseményeihez. Igen jó a kapcsolatuk az iskolákkal, a KlSZ-bizottság- gal és az úttörőházzal. A váci üzemhez tartoznak a város környéki, a klubokban, munkásszállásokon történő vetítések. Kosdon, Márianosztrán, Kós- pallagon, Vácdukán, Sződön, Pencen, Rádon, valamint a DCM Ságvári Klubjában és munkásszállásán, a művelődési központ 8-as termében és a dolgozók iskolájában 16 milliméteres, keskenyfilmeket vetítettek. Ezeken a helyeken ezeregyszáz volt az előadások száma és 80 ezer néző tekintette meg a mozgóképeket. Végül megtudjuk, hogy 1984-ben magyar filmek közül az István, a király és a Te, rongyos élet volt a legsikeresebb. A külföldiek listavezetői: A Jedi visszatér. Piszkos tizenkettő, E. T. (A Földönkívüli), King Kong, 101 kiskutya, Ben Húr. Néhány érdekesség a januári előzetesből: Hat gézengúz (amerikai). Yer- ma (magyar—NSZK). Gyilkos bolygó (amerikai), Öklök és koponyák (szovjet). Az egyiptomi utas (francia) és a Defekt fmagyar). A Pest megyei Moziflzem! Vállalat 1985-ös programjában több érdekes kezdeményezés szerénél. Kiemelt feladatként kezelik a Dunakanyar filrrel- látását, a kulturált vetítéstechnikát. Lesznek noszíalgiasoroza- tek az Időseknek, falusi filmnapok, gyermekfilmhó- \ nap. Segitik a Sződliget! napok. Szobi napok, zebegényi sza badiskola stb. rendezvénye'' Nvolc archív filmet, látunk Vácott is az ismét megrendező'' filmmúzeumi napok kencsáT\ • Papp Rezső Fénycsövek húszmiíliéért Tavaly 20 millió forint értékű fénycsövet gyártottak a Tungsram váci gyáregységében. A fényforrások negyven százaléka tőkés exportra kerül / Hancsovszki János felvétele issN 018*-rm (Vád Hírű* /