Pest Megyei Hírlap, 1985. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-12 / 9. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1085. JANUAR 12., SZOMBAT Színházi levél Réüi úidonsáéok Milyen gyorsan öregedik el egy úgynevezett mai tárgyú színpadi mű? Meddig tart az aktualitása, az érvényessége? öt évig? Tíz évig? S ha ennyit sem bír ki, ha már öt évvel a bemutátó után is öregnek tűnik? Nem haszontalan eltöprengeni egy kicsit ezeken a kérdéseken. Mostanában nem egy színházunk — talán a felszabadulás közelgő évfordulójának mól tó megünneplésétől is indíttatva — legalább egy-két kiemelkedő magyar drámát el akar játszani az elmúlt negyven esztendő hazai drámaterméséből. Ez persze mindenképp dicséretes törekvés, több okból is. Egy: ami érték, azt valóban életben kell tartani, szerves részévé kell tenni a magyar színházak műsorának. Kettő: ismert jelenség, hogy színházaink szívesebben foglalkoznak ősbemutatókkal, mint korábbi sikerekkel, ha magyar darabokról van szó. Tucatnyi kitűnő mű azért került úgyszólván a süllyesztőbe, mert ha ez vagy az a színház ősbemutatóként színre vitte, egy másik színháznak már’ derogált utánajátszani. Nos, mostanában még azt is megérjük, hogy néhány majdnem elfeledett magyar drámát elSkapamak a színházaik, s ez, akárhogyan is, jó dolog. Baj akkor van, ha ez a különben helyes és értékmentő törekvés vagy egyszerű házifeladat-kipipálássá válik, vagy nem kap megfelelő figyelmet, művészi törődést a színháztól. Egyik eset rosszabb, mint a másik, a kettő együtt meg egyenesen vétek. De még mindig nem válaszoltunk a kérdésre: meddig életképes, érvényes egy mai tárgyú dráma? Attól függ. Mennél inkább a napi aktualitáshoz kötődik ugyanis, annál kevesebb a remény rá, hogy tartósan érték maradjon. Vagy, meg pontosabban fogalmazva: mennél inkább publicisztikai jellegű ez a napi aktuaatása, annál valószínűbb, hogy ahogyan ez az aktualitás elmúlik, vagy megszűnik annyira égetően aktuális lenni, a dráma is érvénytelenné válik. A kulcs valahol itt keresendő. Vegyünk egy példát. Brecht műve, az Állítsátok meg Arturo Vitt, annak idején, 1941-ben, napi akiuaiitású volt, hiszen a hitreliz- mus hatodomra jutásának gyilkos szatírája volt, — de egyben az amerikai gengsztervilág szatírája is, és ráadásul Brecht a kétféle gengszterizmus egymásra rímélését is ragyogóan kifejezte a darabban. Már-i most az Arturo Vi mondjuk 1985- ben érvényét vesztette? Nem, mert Brecht látlelete tágabb nézőpontú: a hitlerizmus és a gengszterizmus, azon túl, hosy önmaga képét tárja fel a színen, feltárja általában véve minden hatalmi téboly, minden erőszak és gengszterizmus mechanizmusát is. Ettől marad érvényes, ettől eleven és erőteljes mind a mai napig. Háy Gyula agit-prop. darabja viszont, Az élet hídja, mely a Kossuth-ihíd megépítésének krónikája, ma már előadhatatlan, — nem csak azért, mert a régi Kossuth-hi- dat, tizenöt ^ves szolgálat után, 1960-ban lebontották, hanem mert ez a színmű sematikus cselekmény- és figurakezelése miatt ma már egyszerűen nem színpadképes, — noha maga a hősies munka, mint drámai téma, esetleg egy másféle megfogalmazásban, érdekes lehetne. Mindezeken azért érdemes elgondolkodni, mert a régebbi magyar darabok fentebb említett repríze úgyis felveti az aktualitás, az érvényesség kérdését. Itt van például a Játékszín régi újdonsága, Szakonyi Károly komédiája, az Adáshiba. A színlap alján figyelmeztető dátum: Történik 1969. november 19-én este. És valóban: a darab akkor íródott, akkor játszódik, arról az időről szól. Az ősbemutatója is 1970-ben volt a Pesti Színházban. Tehát: napra konkrét aktualitásé, érvényességű darab. Vagy mégsem? Mégsem. A Bódog család esti tévézése és születésnap-ünneplése ugyanis bizonyos fokig valóiban akkor járványszerű jelenség, a viharos gyorsasággal elterjedő televízió okozta riasztó jelenségek ironikus kritikája, — de egy emberi magatartásforma kritikája is: a szűk látókörű, begyöpösödött agyú, szellemileg impotens, magyarán: buta kispolgár rajza is. És ez a rajz olyan vonásokat is tartalmaz, melyekből nemcsak a hazai tévébámuló kispolgár arca bukkan elő, hanem bármely ország bármely tévébámuló, begyöpösödött, s o. kispolgáráé is. Ettől vált ez a darab nemzetközi sikerré, s ettől aktuális még ma is, mert a tévét ma is bámuljuk, agyunk ma is gyöpös, látókörünk ma sem tágabb, kispolgáriságunkat mindmáig nem nőttük ki. Egy mai Adáshiba előadás ezt az érvényességet hangsúlyozva lehet aktuális, indokolt, s akkor lényegtelenné válik, hogy például milyen konkrét számadatok szerepelnek a darabban. A Játékszín előadása, melyet Berényi Gábor rendezett, s a főbb szerepekben Márkus Lászlót, Komlós Jucit, Csomós Marit, Pregitzer Fruzsinát látjuk a színen, ott hibáztatható, hogy inkább koncentrál a lüké és mulatságos kispolgáriság megmutatására, mint ennek a mentalitásnak a veszélyességére. Jópofa vígjátékot látunk — elgondolkodtató szatíra helyett. Más a helyzet egy nem magyar régi újdonsággal. A Vígszínház vitte színre az amerikai Murray Schisgal két egyfelvonásosát; címük Gépírók és Kínaiak. Az első nerp ismeretlen nálunk: 1969-ben játszották a főiskolások, meg a kaposvári színház is, 1975-ben a miskolciak, s volt belőle tévéjáték is. A másikat nálunk még nem mutatták be. A Gépírók ősbemutatója 1959- ben volt az edinburghi fesztiválon; 1962-ben kezdődött a sikersorozata egy New York-i előadás után. A Kínaiakat 1983-ban játszották először Párizsban, 1970-ben pedig New Yorkban. Szóval nem éppen tegnapi művekről van szó. A mi nem lenne baj, ha ezek a darabok rendelkeznének valami olyan tartósan érvényes mondanivalóval, gondolattal, mint az Adáshiba, de nem rendelkeznek. A két szürke egér gépíró, Paul és Sylvia története teljességgel érdektelen marad a számunkra, a formai ötlet meg, hogy egyetlen napjukban megélik a múltjukat és a jövőjüket is, formálissá silányul. Hasonlóképp nem hoz izgalomba bennünket a Kínaiak konfliktusa, melynek lényege az, hogy egy New Yorkban élő kínai mosodás házaspár gyermeke a végén megtudja, hogy tulajdonképpen az apja az anyja, és az anyja az apja. A legnagyobb humorforrás itt, hogy Li úr, Li asszony és Chester, a fiuk, időnként kínaiul beszél a színpadon, és ez olyan mulatságos, ugye. Schisgal elméletileg nem napi aktualitásé darabokat írt — de gyakorlatilag a színpadi alakjai és ezeknek az alakoknak a konfliktusai mára érdektelenek lettek. A bemutató idején talán a Gépíróknak még lehetett valami helyi értéke, de ez mára már elmúlt. A Kínaiak álfilozófiai álmélységei meg inkább csak üyi'es blöffnek tűnnek. így aztán a négy remek színész — Kern András, Hernádi Judit, Kútvölgyi Erzsébet, Reviczky Gábor — nem tehet mást, mint hogy a színészi személyiségük ismert eszköztárából éh alakítás helyett. TAX LC3 ISTVÁN A 85 éves Mester köszöntése Barcsay Jenőnél születésnapján Alig gyógyult fel betegségéből, még lábadozik, de ő nyit ajtót, örül a vendégnek, hiszen máskor is mindig szívesen lát. Jólesik ennek a nagytiszteletű művésznek még dilettánssal is beszélgetnie a művészetről. Meg a múltról. Hogyan is indult élete pályáján? Mit jelentett számára a szülőföld, Erdély? Miért volt meghatározó Lyka Károly, miért tisztelte annyira? S Kodály Zoltán barátsága miért hagyott életében maradandó nyomot. Lapunkban számtalan alkalommal örökítettük meg a Mester pályafutását. Megszoktam, hogy máskor is rend, tisztaság van otthonában Budapesten, vagy Szentendrén is. Most azonban ez a rend, a tisztaság nem hasonlít a korábbira. A festőállvány elkerült az ablak mellől, besorakozott a többi bútor közé. A szép, faragott szék háttal áll az állványnak és azon nincs kifeszítve vászon. Az ecset nyugszik. Már egy esztendeje nem született új mű. Barcsay Jenő átmenetileg pihen. Pontosabban nem vászonra, vagy mozaikba fogalmazza gondolatait. Régi alkotásaiból merít majd ötletet, szerez ihletet az eljövendő műhöz. Az arányok foglalkoztatják, a belső rend, a harmónia egyensúlya... Testvére Erzsiké, csöndes, szerény, ma is mellette van. Hónapokat tölt Magyarországon, különben Erdélyben él, de tudja, mennyire nagy szüksége van bátyjának az ő tapintatos gondoskodására. Sajnos az influenza őt sem kímélte, ki sem mehetne a szobából. A konyhából azonban hozza a finom házisüteményt, a feketekávét, Barcsay JenS műtermében. Az oldal élén Beszélgetek című műve látható. (Szövött kárpit, szőtte: Czakó Margit.) unszolását vissza sem lehet utasítani. Nagy szerepe van Barcsay Jenő életében. Együtt idézik most is a hátrahagyott éveket, a kínlódásokat, az örömöket. Erzsiké tanítónő volt, régen nyugdíjas, de pályája emlékei, élményei ide is elkísérték. Sokszor szól e napokban a telefon: barátok, ismerősök, művésztársak köszöntik Barcsay Jenőt. Sokan kérnek bebocsátást, ha csak néhány percre is, hogy személyesen kívánjanak egészséget, boldog további éveket. Azt, hogy ne szakítsa meg betegeség az alkotás folyamatát. Szentendrén ahogy végigkopog botjára támaszkodva a Zenta utcától a Barcsay állandó kiállításig vagy Budapesten feltűnik szép fehér szakállal övezett kedves, szigorú arca — nélkülözhetetlen jelensége mindennapjainknak. Mint ahogy nemzetközi hírű művészete, művészeti hitvallása, egyedi látásmódja, a forma, az arányok titkának látója és újra- alkotója már hosszú évek óta az élő klasszikusok közé avatta. Még ifjú volt, amikor feljutott a pálya csúcsára., Tisztelet, szeretet övezi és mérhetetlen nagy megbecsülés. S ő mégis úgy ül karosszékében, mintha fel sem érné, mily sokat jelent nekünk. Tiltakozik az elismerő, nagy szavak ellen, nem is hajlandó beszélni sikereiről. Olyan szerény, amilyen csak nagy ember lehet és hálás a sorsnak, hogy maradandót alkothatott. SÁGI ÁGNES hR'Á DIÓFIGYELŐ Kern András és Hernádi Judit a Gépírók vígszínház! előadásában ŰJ ÉV — ŰJ TERVEK. (A vállalkozói érdekeltségről.) Valaha negatív éle volt annak, ha valakiről azt mondták, érti a módját, hogyan kell a pénzt szaporítani. Ma úgy nevezzük, vállalkozói szellem, s naponta tapasztaljuk, hogy ez az újszerű gondolkodásmód végeredményben közérdeket is szolgál. Persze, egy pillanatra sem felejtjük, hogy a vállalkozásnak csak az a módja integrálható társadalmi rendszerünkbe, amely a munka által fiaztatja a pénzt. Jól illusztrálta ezt (talán túlságosan is egyszerű, magától értetődő módon) Antal Éva életképe, aki egy nyugdíjas munkásember példájával bizonyította e gazdálkodási forma létjogosultságát és ellentmondásait. Számomra mégsem volt olyan egyértelmű, meggyőző, mi több, lelkesítő a fóliás kertész piedesztálra állítása. Hősünk, a nyugdíjas kertész ugyanis félmillió forintját kockára téve vágott bele egy olyan vállalkozásba, amely tőle napi huszonnégy órás készenlétet, önpusztító életmódot, családból való távollétet követelt. A riporter mint közgazdász sem vizsgázott jelesre. Megértem, hogy hőse egy olyan gazdasági környezetet tartana ideálisnak, amelyben a vállalkozásnak kockázata nem, csak biztos haszna lenne. Természetesen a zöldségtermesztés is elképzelhető ilyen formában, csakhogy akkor nem hívják vállalkozásnak. E műsor szerkesztője Gácsi Sándor, az egyik legjobb hazai rádiós doku- mentarista. Ha már fiatalabb kollégája nem, neki mindenképpen fel kellett volna figyelnie ezekre az ellentmondásokra. _ ZENEKÖZELBEN. Hosszú évek óta következetesen törekszik arra Juhász Előd, hogy a zenét mint egyetemes kifejezési formát fogadtassa el a hallgatóval. Az ismeretterjesztésnek ez a módja, amikor két táncdal között hallgattatjuk meg a klasz- sziikusokat — gyanúm szerint —, ha nem is igazán elegáns, de semmiképpen sem eredménytelen. Az előbbiekhez hasonló szellemben támadt fel egy korábbi műsor (készítette Csiba Lajos és Juhász Előd), a Zeneközeiben a hallgató is. Telefonkérések és szerkesztői ötletek nyomán csendültek fel a muzsikák, a könnyű és komoly műfaj remekei. Ez az új módszer számomra azonban nemhogy modernnek, sokkal inkább avíttnak, porosnak tűnt. Az egykori szívküldiket juttatta eszembe, sőt .annak egy kevésbé célratörő változatát. A betelefonálok többsége ugyanis Juhász Előd minden próbálkozása ellenére sem tudta érdekesen elmagyarázni, miért is áll szívéhez közel a választott melódia. Cs. A.
