Pest Megyei Hírlap, 1984. december (28. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-12 / 291. szám

NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 291. SZÁM 1984. DECEMBER 12., SZERDA GázcsereteSepet nyit az ÁFOR Elegendő olaj jut a tűzre A fáradt sem haszontalan - A falvakba nem jut elég Akik hordószámra akarnak háztartási tüzelőolajat vásá­rolni, induljanak el a Körö­si úton, a városból kifelé. A lakott terület végét jelző táb­la után az első, balra eső be­tonozott út oda vezet. Ott áll az ÁFOR ceglédi tankautótöl- tő'tő telepe. Fehér Mihály telepvezető 85 ember munkáját szervezi és irányítja. Tőle értesültünk tevékenységükről, a jelenlegi és a várható ellátásról. Ér.'fimss gyűjteni — Legfontosabb teendőnk a gázolaj, a háztartási tüzelő­olaj és a 85-ös oktánszámú benzin értékesítése. Árusítunk még hordós*, motor- és haj­tóműolajat, gépzsírokat, folt- és lakkbenzint, lámpákba va­ló petróleumot is. Tovább kí­vánjuk szélesíteni a lakosság ellátását, ezért még ebben az évben egy gázcseretelepet nyitunk, ahol kezdetben csak 11 kilós pb-palackokat tar­tunk. — Fontos feladatnak te­kintjük a fáradt olaj rendsze­res begyűjtését. Erre a célra két ötezer literes tartályko­csit használunk. Sajnos, nin­csenek kellően kihasználva, mert a vállalatok és a me­zőgazdasági üzemek ritkán hívnak minket, inkább elége­tik az olajat. Ez környezet- szennyezés és pocsékolás, hi­szen egy kiló fáradt olajért 3,50 forintot fizetünk, s ezért érdemes összegyűjteni és ve­lünk elszállíttatni. — Mekkora az ellátási kör­zetük? Ingázó teli tankok — Tartálykocsijaink, Bács- Kiskun, Szolnok, és Pest me­gye útjait járják. Minden áruból egész évben folyama­tos az ellátás, ám nyáron mégis célszerű a tárolóedé­nyeket feltölteni, mert 20 szá­„Csak nem ettem meszet?!" Mindenkire rászólunk! Nagyobbik fiam — elsős — környezetvédő őrsöt alapított. Tudod, apa — mesélte — mindenkire rá­szólunk, ne szemeteljen. Nem tudom eldönteni, mit szóljak hozzá. Töprengésem — nagyon remélem — csak látszólag magánjellegű. Történik ugyanis, itthon, Nagykőrösön, hogy jóformán bármelyik emeletes házba be­térvén, az első, amit meglát az ember — a piszok. Nem arról van szó, hogy nincs ki­takarítva — hiszen az, aki ezért kapja a pénzt, legalább hetente egyszer végigsöpri a lépcsőházat, Hypós vízzel ál is mvssa a lépcsőket. Ám a gazdák ...! Azok, akik otthon,nejük előtt nyusziként még a füstöt is a virágvázába fújják, s hamuzni a W. C.-be járnak, a legnagyobb lelki nyugalommal tapossák a csik­ket a műanyag padlóba. S a háziasszonyok, akik naponta háromszor mosnak fel otthon, akiknek mindenük a tisztaság, gyereküket küldik le a szeme­tesvödörrel, s utánuk kétheti étrend marad a lépcsőkön. Szólni nekik? Csak nem ettem meszet — így a lakótársak, s minden marad a régiben. ★ Múltkor egy fiú szalon­cukros papírt ejtett el. Rá­szóltam. És felvette! — csillárt fel a fiam szeme. A városban van kijelölt sze- méttslep. Oda ingyen viheti mindenki a szemetét. Kezelik, gondot többé nem okoz. De okoz, csak nem ott. Ha­nem — jóformán mindenütt. Kimegy az ember a Nagyer­dőbe. Á legeldugottabb ös­vény mellett tejeszacskó. A múzeumkertben törött és ép üvegek. (Közel az építkezés... [?]) A Cifrákért — bár a VGV hősies erőfeszítéseket tesz — valahogy mégsem az igazi. -Az utcai szeméttárolók többsége holmi erőművészek- ncik esik áldozatul. A zártkerti fanyesedék — hegy, hogy nem — a tizedik szomszéd elé vándorol, s ott köt ki. Annak is van szemete, s nz meg a nyolcadik elé teszi. De szemete mindenkinek van. így a dűlőutak szinte járha­tatlanok. A házak előtti csa­padékvíz-elvezető folyókákat a lakónak, tulajdonosnak törvényszabta kötelessége tisztítani. Ehelyett betemetik — az csak egyszeri munka. ★ Azt találtam ki — ujjong fiam —, hogy minden gye­reket bevonunk ebbe a munkába/ Akkor sose lesz szemetes az iskola! NSZK. Hét vége. Szombat. Freihalden, kis falu a Feke­te-erdőben. Délután három­kor megelevenedik minden utca. A háziasszony hosszú nyelű, erős kefét hoz, meg mosószeres vödröt. Előbb szá­razon tisztítja meg a járdát s az úttestet, majd módszeres alapossággal mosószerrel is megismétli ugyanezt. Végül locsolótömlőt hoz, eltünteti az utolsó habfoszlányt is a koc­kakőről, aszfaltról. Minden hét végén, minden háziasz- szony. Vagy gazda, mert az is elvégzi ugyanezt. ★ Kisebbik fiam is aktivi­zálódik. Az óvodából haza­felé tartva, rászól egy nyolcadikosforma kamasz­ra: Miért bántod azt a fát, mi? Nem szégyelled ma­gad? A köztisztaságról, a helyi tanácsrendeletről rengeteget szóltunk már ezeken a hasá­bokon. Eredmény? Valahogy úgy vagyok ezzel, mint az ér­tekezleteken az előadó, aki a pontosakat emlékezteti az óra járására, de azt a pontatlanok — a jelen nem levők — úgy­sem hallják. Hiszen mindanv- nyian szemetelünk valamics­két, valahol! Ha mást nem, kidobunk a kocsiból egy al­macsutkát, egy csikket vagy csak egy szál elég°tt gyufát. Sokan a szigort kérik számon. Nos. a tanács, értesüléseink szerint, helyszíni bírságot foa alkalmazni, s az eddiginél több munkatársát jogosítja föl erre. ★ , Fiaim múltkor ram szól­tak: sáros a lábad, töröld le, mondták, összehúzták a • szemöldöküket, igyekeztek szigorú képet vágni. Olyat, mint én. Aztán megeny­hülve elmosolyodtam s szót fogadtam nekik. Érdemes volt őrsöt alapítanom, di­csekedett erre a nagyobbik. Igazad van, helyeseltem neki. S csak neki van iga­za? (ballal) zalékkal olcsóbban adjuk a tüzelőolajat. Nyáron gépkocsi­jaink kihasználása nem tel­jes A csúcs a fűtési szezon­ban kezdődik meg, s ilyenkor teljes kapacitással, és folya­matosan szállítunk a meg­rendelések sorrendjében. Elő­fordulhat, hogy megnyúlik a várakozási idő, de kielégítet­len megrendelő egy sem ma­rad. — Milyen Nagykőrös ellá­tása háztartási tüzelőolajjal? — A város éppen olyan ki­emelt ellátást élvez, mint Cegléd. Naponta 2—3 tank­autó szállítmányát fűtik el. Ha kevésnek bizonyul, másnap már pótoljuk a hiányt. A nai­vakban viszont adódnak ki­sebb zökkenők, mert szén he­lyett, újból sokan olajjal fű- tenek. Ez megnövelte a helyi lerakatok forgalmát, de a tá­rolókapacitás nem növekedett. Mi ennek ellenére kielégítjük a nagyobb igényeket. Nem árt a fogyasztónak tudni, hogy itt a telepen hordós tételben kiszolgálunk magánszemélye­ket is. Vegyék igénybe, mert érdemes. — Munkatársai hogyan tesznek eleget feladataiknak? .-^.Legtöbbjük a három szocialista brigád valamelyi­kében dolgozik. A Kun Béla brigád elnyerte az év kiváló brigádja címet két ízben. Ide a gépkocsiszerviz, a karban­tartó műhely, a kútszerelő- műhely és az anyagraktár dolgozói tartoznak. Kongresz- szusi pártvállalásukban fel­újították a telep tűzivízháló- zatát. Az ócsai telep töltőgép­rendszerét lecserélték. Az IFA gépkocsikra átfolyásmé­rőket szereltek fel. Süleres év A Dózsa György brigád a gépkocsik szállítási tevékeny­ségét növelte, és 5 százalék­kal több fáradt olajat gyűjtött be A Vörösmarty Mihály bri­gád 1.2 százalékos tervtúltel­jesítést ért el. így összességé­ben sikeres évzárás előtt ál­lunk — mondta — Fehér Mi­hály. Kiss Sándor Még időben közbelépnek Egyre több szülő kér tanácsot A baj oka a rossz családi háttér Pedagógus ismerősöm gyak­ran panaszkodik arról, hogy nehezen kezelhetőek, túl élén­kek a mai gyerekek. Komoly erőfeszítésbe kerül a tanárok­nak, hogy a szűkre szabott 45 percben átadják, visszakérdez­zék a zsúfolt tananyagot. Nincs idő külön foglalkozni a túl csendes, vagy túlságosan izgő-mozgó — szemmel, látha­tóan magatartási zavarral küsz­ködő — gyerekekkel. Hogy ilyenkor mit lehet mégis ten­ni? Erről beszélgettünk Bárá­nyt Tiborral, a ceglédi nevelé­si tanácsadó vezetőjével. Önként hozzák — A Pest megyei Tanács határozata alapján 1977. már­cius 1-től működik Cegléden nevelési tanácsadó, öt főfog­lalkozású munkatársunk segí­ti sajátos és komplex pedagó­giai, pszichológiai eszközökkel a tanulási, magatartási és idegrendszeri zavarokkal hoz­zánk kerülő gyermekek beil­leszkedését társaik közé. — Hogyan értesülnek önök arról, hogy melyik gyermek­nek van szüksége a segítségre? — Az intézmények gyer­mekvédelmi felelősei, az osz­tályfőnökök és az igazgatók közösen jellemzést készítenek a problémás gyermekekről. Mire személyesen találkozunk a gyermekkel, már nagyon sok dolgot tudunk róla. A maga­tartási zavart akozó tényező kiderítése után megbeszéljük a szülőkkel a tennivalókat. Az iskolát írásban értesítjük és módszertani javaslatokkal se­gítjük további munkájukat. — Az emberek pedagógiai kulturáltságának növekedése könnyíti-e az önök munká­ját? — Igen. Egyre több szülő hozza el önként gyermekét, ha úgy látja, hogy külső támoga­tásra van szüksége a nevelés­hez. Az orvosi titoktartás min­ket is kötelez. Ha a szülő ra­gaszkodik hozzá, még az-isko­lát sem értesítjük, — Nem betegségről van szó, mégsem tudom másként kér­dezni: hány és milyen jellegű kezelés szükséges a teljes „gyógyuláshoz”? Öt találkozás — Munkatársaim komplex módszerekkel végzik a szemé­lyiségvizsgálatot, és a „gyógyí­tást” is. Pszichológus, pedagó­gus, gyógypedagógus végzett­ségükből adódóan hamar meg­találják azt a baráti kapcso­latot az idekerülő gyermekek­kel, amelyben a gyerekek megnyílnak, őszintén válaszol­nak kérdéseikre. A vizsgála­ti módszerek a beszélgetéseken kívül játékos formában és tesztek segítségével vezetnek el bennünket a megoldásig. A legtöbb esetben 5 találkozás elég a zavar elhárításához. — Milyen okok miatt lesz­nek személyiségzavarai egy egészséges gyermeknek? — A gondok mindig a csa­ládi háttérre vezethetők visz- sza. Az otthoni kedvezőtlen légkör a leggyakoribb oka a zavaroknak. Ha nem foglal­koznak a gyermekkel, vagy nem jól, ha nem érdeklődnek iskolai munkája, barátságai iránt — már felboríthatják a gyermek személyiségét. Gyak­ran kéri a gyámhatóság is a véleményünket láthatási viták esetén. Nekünk nem szabad tévedni. Mindent a gyermekek érdekében teszünk — ezt az egymást öldöklő, gyermekért harcoló szülőkneik is látniuk kell. — Foglalkoznak-e utógondo­zással, tudják-e, hogy az éven­te idekerülő 400 gyermekből hányán illeszkednek be és há­nyán esnek vissza? — Ha szükséges, kontroli- vizsgálatra rendeljük be a gyermekeket. Ha az iskola nem küldi vissza a problémás gyermeket, akkor gyógyultnak tekintjük. — Folytatnak-e megelőző, felvilágosító munkát? — Természetesen. Munkánk fontos részének tekintjük a * * * * * * * 8 9 személyiségtorzulás, antiszo­ciális, kriminális magatartás kialakulásának megelőzését, s ha mégis kialakult, annak korrigálását. Vidékről ritkán — Ügy tudom, hogy iskola- érettségi vizsgálatokat is vé­geznek. — Az Iskolába kerülő gyer­mekek 40 százalékával talál­kozunk évente. Sajnos, egyre több esetben ke^l kis létszámú — korrekciós — osztályba, vagy kisegítő iskolába taná­csolni a gyermekek egy ré­szét. A szellemi fogyatékos gyermekeket az áthelyező bi­zottsághoz irányítjuk. — Beszélgetésünk során többször is említette, hogy fő­leg' a városi gyermekek jutnak el a tanácsadóba. A falvakban élőknek nincs talán szükségük nevelési tanácsokra? — Közlekedési gondok miatt csak a legsúlyosabb esetekben hozzák el a vonzáskörzetünkbe tartozó településekről a gyer­mekeket. Ha nagyobb lét­számmal dolgozhatnánk, talán ez a kérdés is megoldódna. S. E. Sporthírek Kosárlabda-győzelem Kosárlabdásaink közül i felnőttek kétszer a Petőfi-tor nacsarnokban játszották tét mérkőzéseiket, s a kettős kö­zépiskolás fiú mérkőzést is oda vitték át a gimnáziumi labdajáték-teremből. A közép- iskolás leányok idegenben, a legfiatalabbak Kecskeméten léptele pályára. A férfi NB II-ben: NK. Kinizsi—Salgótarjáni Kohász 88-78 (41-42). Nagvkő'röslék! dr. ' Ábraháfn (8) , Újhelyi (16), dr. Salgó (16) Foki (9), Bútor (14); csere: Pijakovics (8), ifj. Ábrahám (9) , Danóczi (8). Végig küz­delmes, kiélezett, izgalmas mérkőzés volt. Érződött, hogy akinek sikerül jobban elhúz­nia, az győz. Először ember­fogással, majd területvéde­kezéssel játszottak a körösiek. A hajrában jó küzdőképesség­gel és jó távoli, dobásokkal megérdemelten harcolták ki a győze’met. A Kinizsi 9 mér­kőzéséből 5 győzelemmel az erős középmezőnyben van. Megyei felnőtt férfi bajno­ki: Nk. Kinizsi II.—Nk. Kinizsi ifi 96-72 (48-23). II. csapat: Mester (4), . dr Ábrahám (4), Pijakovics (10), Mocsai (24), Lakatos (12); cse­re: Danóczi (2), Józan (7), dr. Gáspár, Kapás (7), Zsákai (26). Ifjúságiak: Molnár (7), Horváth (4), ifj. Ábrahám (30), Egyszerű plágium MOHOS PÉTER számtan­tanár egy reggel igen rossz­kedvűen ment az iskolába. Harcias kis felesége ugyanis amúgy magyarosan megmondo- gatta neki a magáét, amiért borotválkozás közben feldön­tött egy virágvázát. A hatodik osztályban volt először órája. Gépiesen írt a táblára egy feladatot, azután elővette a noteszét és tálá­lomra kiolvasott egy nevet. — Szenes Mária... Egy bájos kis szőke leány ballagott ki a táblához, las­san jobbra-balra húzódva, hogy a padsorokból súgjanak valamit, a feladat megoldását illetőleg. Súgtak is, de nem Igm értett meg belőle sem­mit, úgyhogy a táblánál se­hogy sem akartak kis keze alá sorakozni a számjegyek. — Na, nem megy? — szólt rá sürgetően a tanár. — Pedig tudom — mondta megszeppenve a leány, úgy­hogy Mohos Péter tanár úr megsajnálta és mosolvogva vette ki kezéből a krétát. — Menjen a helyére. Fi­gyeljen és figyeljenek ide' Még egyszer levezetem az egészet. Nyár eleje volt, a nyitott ablakon hársfavirág illatot' hozott a terembe a szellő, s mialatt a tanár úr boszorká­nyos gyorsasággal szántotta a számsorokat, a fiatal lányok és fiúk lelke valahogy meg­mámorosodott, mint ahogy szőlővirágzáskor a legmélyebb pincében is megmozdul a bor. Közben a tanár úr befejez­te a levezetést és hátratekin­tett az, osztályra. Bosszúsan látta, hogy alig figyel vala­ki, a legkevésbé Szenes Má­ria, aki éppen egy színes pa­pírlapot rejtett az előtte levő számtanfüZétbe. Mohos Péter végigsétált egy- párszor az osztályon és meg­állt Szenes Mária mellett. — Mondja, mit olvasott? Mi az, ami az algebránál job­ban érdekli? — szólt rá. — Én? — állt fel ártatlanul a leány. — Igen. Adja csak ide. Az előbb tette a füzetébe. A LÁNY ARCA bíborvö­rösre gyűlt és átnyújtotta a kis papírlapot. A tanár érdeklődve vette a kezébe. Kétszer is elolvasta a verset. — Lehetetlen — dörmögte magában. — Ilyen hasonló­ság. .. Nem, ezt a verset én írtam, szerelmes gimnazista koromban.... Valaki lemásol­ta. .. De hogy került ehhez a kislányhoz? Megfordította a papírlapot. A másik oldalon is volt egy pár sor írás: — Holnap este 7 órakor a sétakertben várlak. Mohos At­tila. Nahát, megoldódott a rej­tély, állapította meg magában a tanár. Az én drágalátos fiacskám a szerelmes lovag, s hozzá még az apja szerel­mes versét Írja le az ideáljá­nak. .. Ilyenek a mai szerel­mesek. Ránézett a lányra, aki bí­borvörösen állt mellette... ÉPPEN OLYAN szőke, ép­pen olyan fiatal, éppen olyan kedves, mint akinek ő ud­varolt huszonöt esztendővel ezelőtt... És Mohos Péter is megmá­morosodott az emlékezéstől és szelíden szólt a kislány­hoz: — Máskor jobban figyeljen. A „költőnek" pedig mondja meg, hogy ez a vers egysze­rű plágium. Kopa László N. Szűcs (4), Nemes (2); cse­re: Pásztor (10), Sebestyén (15). Gyors, sokmozgásos volt a két csapat találkozója. A rutinosabb csapat nyert a len­dületesebb ellen. Megyei ifjúsági férfi bajno- ' ki és középiskolás kupamér­kőzés : Monori Gimnázium—Nk. Gimnázium 78-65 (42-30). Színvonalas volt a rangadó, a szervezettebb csapatmunkát nyújtó csapat győzött. Legr ' jobb dobók: ifj. Ábrahám (36). és Nemes (18). Megyei ifjúsági női bajnoki és középiskolás kupamérkő­zés: Nk. Gimnázium—Dunakeszi Gimnázium 51-23 (32-16). Jó játékkal magabiztos győ­zelem. Légjobb dobó: Kósa (24) és Varga (8). A Gödöllői ÉAC H.—Nk. Gimnázium fel­nőtt női mérkőzést későbbre halasztották. Serdülő diák fiú megyei bajnoki: Monori Gimnázium—Nk. Gimnázium 70-32 (35-14). V A kosárlabdázásban járta­sabb vendégek biztosan nyer­tek. Ld.: Somlyai (18) és Módra (12). Serdülő diák leány megyei bajnoki: Nk. Gimnázium—Dunakeszi Gimnázium 83-34 (47-14). Fölényes volt a győzelem. Ld.: Kósa (14), és Horváth (12). Úttörő fiú megyei bajnoki: Kiskunfélegyházi Lenin Tsz— Nk. Kinizsi II. 41-38 (21-26). Változatos és végig szoros mérkőzés volt. Úttörő leány megyei baj­noki : Nk. Kinizsi—Kecskeméti SC II. 36-31 (23-14). Tovább javuljak a körösi lányok, mezőnyjátékban és védekezésben i.s. Ld : Lengyel B. (16), és Csányi Á. (7). Mini leány megyei bajnoki. A nemrég kezdő körösiek most kezdik megszokni a játékot. Kecskeméti SC I.—Nk. Kinizsi 102-0 (56-0) és KSO Hunvadi isk.—-Nk. Kinizsi 112-0 (51-0). S. Z. Szerdai sportműsor Kosárlabda Petőfi-tornacsarnok, 14.30: Város környéki úttörő ügyessé­gi verseny. Moh A kicsi kocsi újra száguld. Színes, szinkronizált amerikai vígjáték. Előadás 5 és 7 óra­kor. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom