Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-24 / 276. szám

m A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 276. SZÁM 1984. NOVEMBER 24., SZOMBAT Amit sokan és nehezen várnak Hogyan halad a lakásépítés? A régi olcsóbb, mint az új - Változnak a szabványok Az idén 36 lakást adtak át a Deákvári lakótelepen, 65-öt a Földvári téren és további 40 lakás műszaki átadását tervezik ' még az év vége előtt. Megkezdték újabb 48 lakás építését. Ezeket a jövő év végén adják át. Mint az OTP Pest megyei központjá­ban megtudtam, a jövő évre összesen 400 lakást tervez­tek. Ezek szerint 1985 csúcs­év lesz. Külley Eszter, a lakásépí­tési és értékesítési osztály vezetője elmondta azt is, hogy a VI. ötéves tervben össze­sen 1127 lakást építenek előirányzott 657 helyett. az Esélyek De nézzük, hogy alakultak az egyéb fonnák! Ritecz György tanácselnök­helyettes: — A tervezett 650 magán­erős építésből származó la­kás helyett csak 508 valósult meg. Egyedül a korszerű cso­portos építkezésnek van lét- jogosultsága. Családi ház épí­téséhez egyszerűen nem tu­dunk telket adni. Jó példa viszont a KISZ lakásépítési akció. Ennek keretében az Idén 32 lakást adtak át. To­vábbi 24-be pedig jövő év elején költözhetnek. ÉV végé­re további 48 KlSZ-lakással gyarapodik a város lakásállo­mánya. Az állami lakásépítés, mint tudjuk, két éve szünetel. A tervidőszak elején kilátásba helyezett 362 lakásból csupán 159 valósult meg. Szintén a tervidőszak elejére tehető az a 182 MESZÖV-lakás, ami-' bői — jóval kevesebb — 66 épült fel. Tehát a tervhez képest vannak lemaradások, az OTP túlteljesítése ezt pó­tolja. Számszerűleg legalábbis. De pótolja-e valójában? Töb­ben ugyanis kénytelenek visszalépni, és sokszor csu­pán a kijelölési listán szerep­lő harmadik család költözik be. Miért? Van aki nagyobb lakást óhajt, sokan nem kap­ják meg a szükséges és sok­szor talán előre ígért válla­lati kölcsönt. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik eleve nem kénesek vá'- la'ni egy O't’p-ia.kás terheit. Mi lesz velük? Hogyan tehe­tik őket esélvessé? fl garzon is drága A városi tanács a követ­kező, november 27-i ülésén tárgyalja ezt a kérdést. Esze­rint azok. akik tanácsi bAr'a- kásra jogosultak de vállal­koznak OTP-öröklakás vásár. Iá tára. vissza nem térítendő kö'csöpt kaphatnak A ioao- snitcág ielenlevi kritériuma a 2000 forint alatti jövedelem is. Ez a határ november 27-én 2400 forintra módosul. Amennyiben kétszobás lakast vásárol a kedvezmenyezect, 80 ezer is lehet a „kölcsön”. Lehetőség lesz meg bizo­nyos mennyisegű kamatmen­tes hitel megadására is. Csu­pán egy százalék kezelési Költségre kell számítani. Az ezekhez szükséges pénzt a tanács saját fejlesztési alap­jából veszi el. Ezért a lehető­ségeik vegesek. Évente 15— 20 családnak jut ily módon segítség. Hogy kik lesznek ezek a kevesek, az minden esetben az egyedi körülmé­nyeket vizsgálva derül ki. — Miként vélekednek er­ről az OTP-ben? — Sokan kérdezik, hogy miért nem építünk garzono­kat. Egyszerű a válasz: mert többe kerül négyzetmétere, mint a nagy lakásoknak. Ugyanúgy meg kell építeni az egész házat a pincétől a tetőig, ezért garzonnal a na­gyobb költség kisebb lakóté­ren -oszlik meg — mondja az OTP osztályvezetője.i — Sok­kal célravezetőbb a vegyes elrendezés, amikor a nagyok mellé beszorítjuk a kis laká­sokat is. A most visszalépőkkel fel­tétlenül kell valamit tenni. Naiv dolog azt -képzelni, hogy egy-két év múlva jelentősen növekedne az adott család jövedelme, s már képesek lesznek vásárolni. — Mi hát a megoldás? — Javaslatom szerint a cserék után megüresedett la­kásokra kellene jelölni a visszalépőket. Mivel az OTP nemcsak elad, de vissza is vásárol. ezért módunkban volt Vácott az idén 40 ilyen lakást tanácsi kijelöléssel új­ra eladni, a vevő számára kedvezőbb áron. Az ilyen „használt” lakások átlagára kétszázezerrel kevesebb, mint egy hasonló új. — Azok, akik odáig jutnak, hogy mégis beköltözhetnek egy új lakásba, jogosan vár­ják el, hogy ne legyen vele gondjuk-bosszúságuk. Még­sem ez a jellemző. Kik és milyen minőségben építik a jövendő otthonait? — Jelenleg a 43. számú Ál­lami Építőipari Vállalat Pest megyei kollektívája dolgozik a területen. Ezenkívül a Gom- bási úton az időközben fel­számolt PETÉV munkáját a gödi tsz Dunaszolg gazdasági társasága fejezte be. Itt fél évet csúszott a lakások át­adása, amit az említett kivi­telezőváltozáson kívül, egy elhárítandó műszaki hiba is indokolt. Ezzel szemben a Földvári téri 65 lakás három hónappal a határidő előtt ké­szült el. — Jártam ezekben a laká­Verssny verseny után Egyre népszeröfetí a sakk Vácott szinte egymást köve­tik a sakkversenyek, A Lőwy Sándor Ipari Szakközépiskolá­ban rendezték meg a második váci ifjúsági nyílt bajnoksá­got. Meglepetésre az általános iskolás korúak bizonyultak jobbnak. Lányok: 1 Viola Zsuzsa, Göd. Németh L. Általános Is­kola. 2. Misnyovszki Magdol­na, 3 Molnár Mónika, Vác. Közgazdasági Szakközépiskola. Fiúk: 1. Vass Attila, Vác, Juhász Gyula Általános Isko­la, 2. Bácskay Gábor, sződli­geti, általános iskola, 3. Szá- dóczki Szaniszló, 4. Bábik Já­nos, Vác, Lőwy Sándor Szak- középiskola, 5. Janicsák Jó­zsef, Vác, Közgazdasági Szak- középiskola, 6. Komlódi Ta­más, Dunakeszi, Körösi Cso­rna Sándor Általános Iskola. A DCM által adott díjakat az első he'yezett három !án>- nak, a hat első helyezett fiú­nak Solymosi László, a Pest megyei Sakkszövetség elnöke adta át. Űjvári István tanár könyvekkel ajándékozta meg a helyezést elérőket. sokban és az ott lakóktól tu­dom, hogy sokáig nem volt rendesen meleg vizük és a fűtéssel sincsenek megelé­gedve. Vajon elkerülhetetle­nek-e beköltözéskor az ilyen zökkenők? Mi az igényük? — Nem lehet teljesen pa­naszmentesen átadni egy épü­letet — kapcsolódik a beszél­getésbe a pénzintézet illeté­kes műszaki ellenőre. — A műszaki átvételkor minőségi igényeinket mindenkor az építőipar szintjéhez kell iga­zítani. Emellett a gyári szab­ványok is folyton változnak. A lakók igényét túlzottnak tartom. Épp mpst. beszéltem az egyik új tömb képviselőjé­vel, aki azt panaszolta, hogy a fürdőszobában ide és ide réz- csavar jár. Érti? Jár. Cserél­jük neki ki a jelenlegit, kéri! A fűtésről csak annyit, szer­ződésben rögzítettük a szo­bai 20 fokot, amit tartunk, de arra nincs mód, hogy egyes lakásokban extra igényeket teljesítsünk. — Van-e módjuk és lehető­ségük figyelembe venni a leendő lakók ízlését, a tapéta és padlöszőnyeg-választásban? — Elvileg igen. Mi is szor­galmazzuk, de ki vagyunk szolgáltatva a gyártónak. Most például a tapétával kapcsolat­ban, amit Kesztölcről vásá­rolunk. Elromlott néhány munkahengerük. Emiatt egy ideig jelentősen szűkül a vá­laszték. Tudja meddig kelle­ne várni áz átadással, ha minden igényt maradéktala­nul ki akarnánk elégíteni?! Bevallom, nem tudom, mint ahogy azt sem, hogy miért a megrendelőnek kell igazítani az igényét a kivitelezőhöz. Ta­lán, mert nehéz építőket ta­lálni? Lehet, de ha a szab­ványok ilyen ütemben és irányban módosulnak tovább­ra is, akkor milyen lakásokat kell elfogadnunk tíz vagy húsz év múlva? Dudás Zoltán A fény igézetében Szőnyi élete Szőnyi István életerői, munkásságáról hallhatnak az érdeklődők színes diavetítéssel kísért előadást november 29- én 14 órától a Tungsram Rt. váci gyárának üzemi könyvtá­rában Köpöczi Rózsának,- ó Szőnyi-múzeum munkatársá­nak előadásában. Az előadó most megjelent könyvét kéz­be is vehetik, címe: A grafi­kus Szőnyi. A Szőnyi Emlék­múzeum gondozásában meg­jelent kötetben mintegy fél- száz rajzót, rézkarcát adják közre a szerző tanulmánya kí­séretében. A kötetben megta­lálhatjuk a művész legfonto­sabb életrajzi adatait és né­hányat a róla szóló művek közül. Hasznos ötletek, újítások Minden évben elkészül a váci Városgazdálkodási Válla­lat újítási feladatterve. Az idén beadott újítások haszna elérte az egymillió forint érté­ket. Fiatalok a nyugdíjasokért A fiatalok a nyugdíjasokért mozgalom rendezvénysoroza­tában az Erkel című nagy si­kerű film bemutatása szerepel a Nosztalgiamozi következő előadásán. A felújított filmet Pécsi Sándor főszereplésével november 26-án, fél háromtól láthatják a klubtagok a Sztá­ron Sándor Gimnázium nagy­termében. A Ságvári klubban novem­ber 27-re hirdetett filmvetítés technikai okok miatt elmarad. A jövő esztendei programról a nyugdíj as-kávéház decem­ber 12-i rendezvénye után tá­jékoztatják az időseket. Nyugdíjas vasutasok Közgyűlés A váci MÁV-nyugdíjas cso­port 1984. második félévi köz­gyűlését november 27-én 14 óra 30 perckor tartja meg a vasútállomás klubjában. Jó minőségű építőanyag Ebben az évben 70 millió kisméretű egységnek megfelelő mennyiségű falazóanyagoí gyártanak az őrbotíyáni Épületke­rámiai Vállalat téglagyárában. Felvételünkön: Szlovák József csoportvezető, pultkezelő az olasz gyártmányú gépsorról ki­kerülő ikersejttéglák minőségét ellenőrzi. Balaton József felvétele Lakodalomból az árokba Sskba került a „szívatás” A szabályok betartása a közlekedésben részt vevő ál­lampolgárok létérdeke. Azon­ban mindig akadnak, akik megszegik a legelemibb sza­bályokat, kockára téve maguk és mások testi épségét. Előbb vagy utóbb felelniük kell tet­teikért. Hiszen mindannyiunk érdeke, hogy . a közlekedésben részt vevők tiszteljék a tör­vényt. „léízű történet” Tanulságos ügyek és esetek közreadása végett kerestük fel Mojzes Katalin rendőr száza­dost, a szabálysértési ügyek előadóját. Pintér Zoltán márianoszt- rai segédmotoros nem állt meg Jawa segédmotor-kerék­párjával a szolgálatot teljesítő rendőr lámpajelzésére. A rend­őr több utcán át követte, ő azonban egérutat nyert. Más­nap már baráti körben adta elő a jóízű; ^rtéijetet arró*< hogy „megszívatta’’' a rendőrt. Az eset után három nappal Márianosztra és Szob között segédmotor-kerékpárjával hát­A fényképezés története Két és féS millió a Fortétól Az első magyar nyelvű szaRRönyv A városi tanács és a Forte Fotokémiai Ipar együttes kez­deményezésére fotómúzeum épül Vácott, a művelődési köz­pont szomszédságában. Az épí­tési költség négy és fél millió forint, melyhez a Forte-gyár két és fél millió forinttal já­rult hozzá. A terveket Szmorg Zebegény A jubileumi év eseményei Szőnyi István, századunk kitűnő festője és grafikusa 1894-ben született. A 90. év­fordulóra emlékezve sokoldalú programot dolgoztak ki a hi­vatalos intézményék. s a mú­zeuma köré tömörült baráti kör. Erről érdeklődtünk Klemm Pálnál, a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum igazga­tójánál. Elmondta, hogy az ér­deklődés változatlanul nagy volt. Mintegy 40—45 ezren ke­resik fel ebben az évben is a Kerti pad, a Zebegényi teme­tés s más híres műveli alkotó- iának egykori lakó- és mun­kahelyét. Ez azt jelenti, hogy Pest megyei viszonylatban — a szentendrei Kovács Margit Gyűjtemény után — a zebegá- nyi emlékmúzeum a leglátoga- tot‘abb. Országos visszhangot keltett a. 90. születésnapon történt megemlékezés. Nagy sikere van annak a minikönyvnek, amit a Pest megyei Múzeumok Igaz­gatósága jelentetett meg. tisz­telegve a nagy művész emléke e'őtt. Rövidesen a nanvk^rön- ség elé kerül Köpeczi Rózsa: A grafikus Szőnyi című kis kötete, 47 képpel, részletes életrajzzal és méltatással. Vácott, a Madách Imre Mű­velődési Központban, a Víz­műveknél. s legutóbb a Hír­adástechnikai Anyagok Gyárá­ban volt látható ennek a gaz­dag életútnak több ielentős alkotása. Nagy érdeklődés kí­sérte a budapesti Vigadóban rendezett Szőnyi-kiállítást. A Szőnyi-tanítványok közül Iván Szilárd és Kórusz József ren­dezett eddig tárlatot a jubi­leumi esztendőben, de szeret­nék a sort folytatni tovább. A jövő terveiről szólva Klemm Pál elmondta: tervezik a zebegényi emlékmúzeum fel­újítását,. hogy a következő években is méltó külsővel fo­gadhassa az oda zarándoklók tízezreit. P. R. Mozi« Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): november 24-től 25-ig. csak délután fél 4 ólakor, a Megtalálni és ártalmatlanná tenni című szovjet bűnügyi, filmet vetítik. — Délután fél 6 és este fél 8 órakor a Szent- ivánéji szexkomédia című amerikai filmvígiátékot iátsz- szák. Rendezte: Woody Allen, főszereplői: Mia Farrow, Tony Roberts és Jose Ferrer. Csak 16 éven felülieknek. II. hely­áron ! Györpy készítette, az építési munkaiatokat Szalóki Sándor főépítésvezető és Székely Já­nos épitésvezető-helyettes irá­nyításával a Városgazdálkodá­si Vállalat végzi. Ez garancia arra. hogy az új múzeum mi­nőségi, esztétikai kivitelezése olyan kiváló legyen, mint ed­digi munkája: a váci levéltár, a Hincz-múzeum. a köznoonti gyógyszertár stb. átépítései. A múzeum a fényképezés története mellett. bemutatja a fotóanyagok gyártási techno­lógiáját. Láthatunk itt majd ma már történelmi értékű fel­szerelt seket, fényképezőgépe­ket. fényképeket, de mai fotó- művészeti alkotásokat is. Az épületet a tervek szerint még novemberben átadják. Mivel egy múzeum berendezése, a végleges kiállítás tervezése, rendezése hosszú időt vesz igénybe, ezért a fotómúzeum megnyitása csak jövő év tava­szán várható: Városunk felszabadításának 40. évfordulóián az újjáalakult épületben Czimmermann Jakab életéről szóló dokumentációs kiállítást mutatják be. Czim- mermann Jakab írta az első magyar nyelvű fotószakköny- vet. M. Gy. ÁSSatorvosí ügyelet November 24-én és 25-én áz alábbi állatorvosok tartanak ügyeletet. Északi rész: dr Tauber Ákos Vámosmi kola. 79-015 telefonszámon. Déli rész: dr Juhász János, Vácrá-' tót 6. Az ügyelet ideje szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig tart. só világítás és vezetői enge­dély nélkül közlekedett. A fel­jelentést így másodízben már nem kerülte el. Stipka László vácrátóti la­kos Simson segédmotor-ke­rékpárjával ittasan vett részt a forgalomban. Ezt az elszíne- ződött alkoholszonda is bizo­nyította. Tettéért ezerötszáz forint pénzbírságot fizetett, vezetői engedélyét három hó­napra bevonták. Sebián László kóspallagi la­kos egy lakodalomban három üveg sört fogyasztott, ezután vitte el engedély nélkül barát­ja személygépkocsiját. A ve­zetői engedéllyel nem rendel­kező ittas vezető Kóspallag és Kisinóc között egy bal oidali árokban kötött ki a kocsival. A baleset során utasa köny- nyebb sérülést szenvedett és a gépkocsiban negyvenezer forint értékű kár keletkezett. Az ügyet a szabálysértési elő­adó ötezer forint bírsággal 3árta ie. Balázs Zsolt zalaegerszegi lakos személygépkocsijával Vá­cott, a Zrínyi utcában figyel­metlenül kanyarodott balra és megfordulni szándékozott. Közben összeütközött a szem­ből érkező és szabályosan köz­lekedő Kenyeres Lajos által vezetett motorkerékpárral a menetirány szerinti bal olda­lon. A motorkerékpár vezető­je könnyű sérülést szenvedett. Az elsőbbség meg nem adá­sáért háromezer forint pénz­bírságot fizetett és két hónap­ra bevonták a vezetői engedé­lyét. 7150 forint Kovács Péter váci lakos 8 belvárosban segédmotor-kerék­párral ütötte el Almann Györgyné gyalogost, aki köny- nyű sérülést szenvedett. Az ügyet szakértő bevonásával vizsgálták ki. Megállapították, hogy a figyelmetlen vezető okozta a balesetet. Tettéért fi­gyelmeztetésben részesült. Szottfrid András püspökszi­lágyi lakos ittasan vezette sze­mélygépkocsiját Erdőkertes belterületén. Az ellenőrzés so­rán a véralkohol-vizsgálat nagyfokú ittasságot mutatott ki. Vezetői engedélyét a rend­őrség a büntetőeljárás befeje­zéséig bevonta. Az ittas veze­tő ügyét a bíróság tárgyalta és tettéért hétezerszázötven fo­rint bírsággal sújtotta. Papp László Orvosa ügyelőt Gyermekorvosi ügyelet szombaton és vasárnap: dr. Huba Tihamér. November 26-tól, hétfőtől, december 2-ig az alábbi orvo­sok 'tartanak éjszakai ügyele­tet a városban: hétfőn: dr. Kreiner Lenke, kedden. dr. Bellavics Erzsébet, szerdán: dr, Tóth Mária, csütörtökön: dr, Karádi Katalin, pénteken: dr. Karádi Katalin, szomba­ton és vasárnap: dr. Bellavics Erzsébet. Az ügyelet a régi kórház épületében lesz (Vác, Március 15. t. 9.). telefon: 11-525. A beosztás hét közben meg­változhat. ISSN 01»—»71» <Vád Hitt*«

Next

/
Oldalképek
Tartalom