Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-03 / 259. szám
1984. NOVEMBER 3., SZOMBAT PEST MEGYEI HfRLAP MAGAZIN Mezey Katalin: Sikerületlen ebéd Ü gy érezte, sikerült szerencsésen elintéznie az ügyét. Elégedetten ballagott kj a hűvös lépcsőházból a napsütéses járdára. Nem volt benn az illetékes, így a titkárnőnek igazán keményen megmondhatta a magáét. A fiatal, kifestett nő, riadtan hallgatta az ingerült szavakat, bólogatott a félbehagyott gépelés felett. Egyik karja türelmetlenül nyúlt végig az asztalkán, mintha azt akarná jelezni, hogy azonnal kész tovább kopogni, amint elhárul előle az akadály: amint ő abbahagyja a beszédet. De hát ő addig nem hagyta abba, amíg ki nem fejtette az igazát. Az előadó részéről sérelem erte, hanyagságból tévesen vezette kartonját, és most ezért őt akarják megbüntetni. De nem fizet, tessék, iu vannak nála a csekkszelvények, mindent igazolni tud bármikor, bárkinek. Ezt legyenek szívesek tudomásul venni. A sötétbarna-aranypettyes körmök a gépasztalon kapirgáltak, . az írógép alá csúsztatott hangtompító szöveget foszló szálait húzogatták. A világoskéken ezüstös szemhéj, meg-megrebben, de a nő nem mondott semmit, legföljebb bólogatött. Nem megértőén, nem biztatóan, inkább fásultan. Így hát mikor befejezte a mondanivalóját, úgy érezte, talán meg se hallotta a szavait. Legszívesebben újra belekezdett volna, ele látta, hogy toporognak a hosszú ujjak az asztalka fényes műanyag lapján. Búcsúzóul rámo- soiygott a nőre. Az visszamosoly- gott, és ebből végül arra a következtetésre jutott, hogy mégiscsak sikerült megértetnie magát vele, és ügye újabb bonyodalmak nélkül elrendeződik. Megkönnyebbülvén ment ki a szobából. — Akárhogy is lesz — gondolta, miközben a széles műmárvány lépcsőkön lefelé lépkedett —, nyilvánvalóan nekem van igazam. Akinek igaza van, az nem szorul mások jóindulatára. A tények magukért be-SKjinek. »iw . ■: Az ötvenes években épült hatalmas hivatali épülettel szemközt a folyópart mellvédje húzódott. Előtte a sétány, fiatal juharfasor, ami Ilyenkor tavasszal aranyzöld lombot viselt. Kedve támadt átmenni. Néhány lépés után eszébe jutott, hogy most tulajdonképpen a város szívében, a város legjelentékenyebb pontján van. Nem messze előtte a szinte a folyó fölé kiugró hatalmas, ■ impozáns tömb, az egykori építtetőiéről és tulajdonosáról Quisell- háznak nevezett hatemeletes palota. Széles erkélyei, bonyolult kovácsoltvas erkélyrácsai, egész díszes homlokzata olyan, mintha a Riviéra egy elegáns fürdőhelyéről csöppent volna ide, az alföldi város középáré. Ma közönséges bérházként szolgál, persze nem egészen közönséges lakóknak. De azelőtt valósággal a város szimbóluma volt. A nevéből is következtethetően mediterrán származású család a 19. évszázad utolsó tizedeiben hirtelen tűnt föl a kis mezővárosban. Pár év alatt a környék leggazdagabb bérlői, kereskedői lettek. Amíg a szem ellátott körbe, minden föld nekik hajtott hasznot, sziki legelő volt akár, vagy gazdag folyóparti szántó, ártéri gyümölcsös. A tízes években épült a palota, földszintjén a megye legnagyobb báltermével és a híres — akkoriban párját ritkító — káveházzal. Mellette, pedig egy kis teremben mozi volt. Igen, mozi, az eiső mozik egyike a monarchiában. Az öreg Quisell nem azért jött Magyarországra, hogy a világtól elmaradjon. Aztán a harmincas évek közepén, a sokféle változás után is egyre szétágazóbb üzletmenettel, egyre nagyobb hírrel és szereppel rendelkező Quisellek amilyen váratlanul jöttek, olyan hirtelen elmentek a vidékről. Ügynökök révén, mindent eladtak, nem sietősen, de jól, és állítólag egyenest Amerikába mentek biztosabb és nagyobb haszonnal járó üzletek után. A ház egy T* a megyében érdekelt — pesti baromfi-kereskedő bérháztula.ido- nosé lett, a lakásokat elaprózták, és bérbeadták, a földszint és az első emelet egy része -raktárrá züllött, más részében étterem és mozi működött, már messze nem egyetlen . egyik sem a maga nemében. Később katonai parancsnokság, a háború után pártszékház foglalta el az alsó szintjeit. Egyik udvari, első emeleti szobájában lőtte szíven magát a város koalíciós polgárméstere, a híres- baracknemesítő. Az egyetlen epület volt a városban, amelyet ötvenhatban találat ért: kóbor tank- lövedék. Ez lett a szerencséje. A vedlett, háborús nyomokat és háboIfj. Pál Mihály: Földönfutó (plasztika) rú utáni nyomorúságot magán viselő épületet kiürítették, a hatvanas évek közepén renoválták, és a gyönyörű fekvésű nagy lakások sokáig a varos legvágyottabb bérleményei voltak, csupa fontos, neves ember kapott bennük otthont. Számára is különleges jelentősége volt ennek a háznak. Járt benne egyszer, kinézett a negyedik emeleti, széles, panorámás ablakon tanárának, a város ismert tudósának íróasztala fölött. Miatta volt megszentelt hely számára a Quisell- palota. Megilletődötten sétált felé, azon gondolkodva, mi lenne, ha hirtelen kilépne a kovácsoltvassal vedett földszinti üvegajtón a magas, hajlott hátú, fekete öltönyös férfialak? — Ilyenkor már rég a főiskolán tanít, vagy a könyvtárban ül — hessentette el magától a találkozás lehetőségét. Tulajdonképpen nem is kívánta. Mit tudnának mondani egymásnak? Fagylaltozó gyerekek jöttek szembe vele. Megkordult a gyomra. Eszébe jutott, hogy a Quisell-ház földszintjén van egy hentesüzlet. Oda tért be. — Biztos ők is idejárnak — villant át az agyán, és ugyanabban a villanásban maga előtt látta - professzora erőteljes alkatú, festett hajú feleségét, ahogy szatyorral a kezében befordul a húsbolt ajtaján. Vagy magát a tudóst, mikor bevásárolni jön. Már ott is állt az üvegpolcok előtt az üres üzletben. A hentes, középkorú férfi, arca tele beforradt sebhelyekkel, olyan, amilyen a pattanásos kamaszok bőre szokott lenni, ha végre túljutnak a kritikus éveken. Kellemetlen látvány volt ez az arc. — Sebaj, gondolta —, már csak csúnya, de nem tisztátalan. Főtt kolbászt kért zsemlével. — Csak kenyér van — mondta a hentes. — Jó lesz az is — válaszolta, és látta, hogy a pulton már csak egy kenyérveg fekszik, pont akkora darab, amilyen neki kellett. A hentes kimérte a kolbászt, aztán háttal neki a vágódeszkához fordult, úgy látszik, le akart a darabkából vágni egy szeletet — Nahát — kiáltott fel aztán, még mielőtt ő szólhatott volna, hogy az egészet kéri. Eldobta a kést. A kenyér héjas része a földön kop- pant. — így még sosem jártam. — Visszafordult bal kezével a jobb csuklóját szorította. ö már a baljós kiáltás pillanatában az iszonyattól behunyta a szemét, most is csak a hentes fájdalomtól eltorzult és méltatlankodó arcát nézte görcsösen, nehogy látóterébe essen a két összefogott kéz. — Csinálok vele valamit — mondta kicsit magáhoztérve a férfi. — Azonnal jövök... Várt. Görcsberándult idegekkel nézte a szürke, fűrészporos követ. Nem látta ugyan a sebesült ujjat, de képzeletét állandóan az foglalkoztatta, Vajon tényleg levágta az egészet? Vagy csak belevágott? < Esetleg csak felszínesen megsértette a körömágyat? Itt történt az orra előtt, iahet, hogy egy életre megcsonkította magát valaki, miközben ő nem látott semmit, mert nem akart, nem mert vagy nem tudott odanézni. Átvillant az agyán, hogy ő ilyen dolgokat valószínű sosem lát majd, kerülhet akár a legszörnyűbb katasztrófa közelébe is, mert ha egy mód van rá, hogy behunyja a szemét, be fogja hunyni. És valószínű, így a legrosszabb. Mert a valóságosan levágott ujjhegy egyszeri látványa helyett képzeletében számtalan szörnyűség váltja egymást. Tíz-húsz lehetséges szerencsétlenség iszonyától rándul görcsbe a gyomra, dermed zsibbadt- tá az arca. Nem tudta volna megmondani, mennyi idő telt el, mire visszajött a hentes. Ujján világosbarna rag- tapaszgömb. A pulton maradt kenyérszeletet a kolbász mellé rakta, és hét forint húszat kért. Közben egyre csóválta a fejét, és a ragtapasz leváló végét simogatta. — Ilyesmi még sosem történt velem. Jól sejtette, a főtt kolbász kihűlt. A fai melletti kerek asztalkához lépett, lepakolt. Bele akart harapni az ételbe ... Aztán felkapta a táskáját, visszahajtogatta papírjába az ennivalót, és kifelé indult. — Odakint mégis szebb idő van — mondta búcsúzóul. A kolbász rágós volt és ízetlen, mint egy darab szivacs. A kenyér, az a bizonyos, bajokoző kenyér, meglepően puha. A harmadik falat után visszacsavarta a papírba a maradékot. Az étel rágatlan csomókban émelygett a gyomrában. Elindult hazafelé. A rakpart odalent néptelen volt, a folyó szürkén, piszkosan hullámzott. A lépcsőnél önkéntelenül lekanyarodott. Leült a hajókötelek számára felállított széles, naptól meleg kődobok egyikére. Nézte a vizet, és érezte, hogy a gyomra nem hogy nem csillapul, de egyre nyomasztóbban kavarog. Szepesi AttilaVillanások GYEREKKORI VERKLIDAL rossz fadobozból sramli nyöszörgői tántori dallam végig az utcasoron udvarok óaranyán ej bo-bolond dal buckavető dal hetyke bo-bongás mégis mintha bitófán csiszorogna a szél SZIGLIGETI FENYŐK kék Himalája fenyői a málló várfalak alján águk közt zsinatol csuszka pirók cinege kérgükben lámák csengői rekedt imamalmok lábuknál duruzsol lenn a Tapolca-patak AUTÓRONCS AZ ERDŐN billenten-feketén áll szurdok tüskebozótján volt görgő palota tengerekig tovatűnt éji lidérces kuvik és ráröffen a vadkan kormányán mohazöld nagyszemű béka guggol alvilági íkombakom csávó lökd a rizsát gógyin csiripelj hol a korpa mólé kókuszodat mert a kezedbe adom hát lefejeld a zsugát és kússz cl húzzad a lompost csa'i ne habókold azt, hogy Bem-apó vagyok cn BUDAI BARANGOLÓ Felhévíz Kisaranygomb Káplánkő Uzaháza Hengerítő Topsa Formánykút Kemccse volt muzsikás dűlőnevek élednek körülötted zendül a táj ezeregy szélsípon a hegedőn Váczi Kovács Mária-Akvarell gémek valamely elbltangolt gésák gyöngyházkimonós fehér csontvázai bolyonganak egy dallam kataton csobogásában s hallani zuhanásuk a kivasalt folyó tükrébe vér és betöri a vízen elterülő sima és néma hártyát s áttetsző üvegfátylai megpendülnek a csöndes s éles szilánkjai a partokon szétfröccsennek és cseppként gyűlik fel a neszek hulláma visszaomláni '7^' Simái Mihály: T oiirajzok VILLOGÖ TÄJ Sziromszikrák Kökénytüzek Mályvák első fellángolása Forrósodik az ég-üveg Forrong fehérben az akácfa KARCOLÓ FŰBE Hátbatámad a napsugár karcoló tűbe fekszem Mester AttilaTótágas A folyó mintha állana, a part meg mintha szállana. Egy kecske — fához kötve lánccal ■ sodródik fölfelé az árral. Zöld kardlapok — veri a nyár hőssé avatja a testem KISZÖKlTETT SZERELEM Papírmező pipacspirosba lobban — álmodva ébredek Sustorog határnyi búzaszoknya morzsolom — szinte imádkozva ■ kiszőkített szerelmemet Halak Sodródik vele a malom, epcrfával az udvaron, két tarka nyúl a fa tövében egy hullám tetején van éppen. Láttál már suhanni falut? Tajték völgyekben fut az út, s billeg a templom tornya, mintha a komp mellett a bója ringna. Úszik az ég — visszafele. Két hullámzó part megye vele. Kotyog a csónak: sehova — de ez már filozófia.,. Deák MórDurkó Gábor grafikája 4 Csöndedben csöndedben erdők zúgnak csöndedben láng lobog szavak alkonyatánál csöndedben ott vagyok csöndedben hegység hallgat csöndedben kő pihen szavak páncélosodnak csöndedben ver szivem kezedhez jár sirálya kezemnek: éhezik szavak ha földrehullnak csöndeddel is segíts csönded akár a tenger önmagába merül s ott állok szavaimmal csöndedben egyedül
