Pest Megyei Hírlap, 1984. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-15 / 268. szám
Moszkvai ntfakéri Túrák a VIT jegyében Az 1985. júliusi, Moszkvában sorra kerülő XII. Világ- ifjúsági Találkozó nemzeti előkészítő bizottsága gyalogtúrákat hirdet. Az ország különböző hegyvidéki tájain 1935-ben télen, tavasszal és nyáron 20 kilométert kell megtenniük a vállalkozóknak. A VIT-túrára jelentkezőknek tizenkétszer lesz lehetőségük teljesíteni a követélményeket. Az időpontok — mindig szombaton lehet túrázni — és helyszíneli a következők: Január 12.: Börzsöny, január 19.: Bükk, február 2.: Mecsek, február 23.: Bakony, március 23.: Mecsek, március 30.: Bükk, április 20.: Börzsöny, április' 27.: Bakony, május 4.: Börzsöny, május 18.: Mecsek, június 1.: Bükk, június 8.: Bakony. A felsorolt alkalmakon kívül a jövőre újra induló olimpiai ötpróbaakció téli csúcstúráin is lehet teljesíteni a VIT-túra távját. Az akcióban minden korosztály részt vehet. Az indulás díjtalan. Jelentkezni a később közlésre kerülő helyszíneken kell, de előzetes nevezés nincs. A szervezők VIT-túrákon legalább 30 ezer indulót várnak. A jutalmazásról: azok között, akik mind a három évszakban teljesítik a 20 kilométert, 30 VIT-utat sorsolnak ki. Sporiakrobatfák randevúja Negyedszer a kupáért Rangos sportakrobatikai eseményre kerül sor a hét végén Cegléden: november 17-én és 18-án a városi sportcsarnokban a hazai rangelső, a Ceglédi VSE sportolói lengyel és bolgár sportakrobatákkal mérik össze tudásukat a 4. Nemzetközi Sportakrobatikai Kossuth Kupa keretében. Az eddig háromszoros kupagyőztes ceglédiek érdekes újítást vezetnek be. Ügy tűnik, nemcsak beszélnek az utánpótlás-nevelés fontosságáról, de tesznek is azért. Többek között a versenykiírások újjáfor- málásával. Ez jelen esetben annyit jelent, hogy a Kossuth Kupa győztese — és egy évig védője — az a csapat lesz, amely serdülő és ifjúsági — tehát nem felnőtt!----versenyzőinek összteljesítménye alapján azt kiérdemli. A szombati programban dől el a Kossuth Kupa sorsa: 15 órától előbb a serdülők, majd az' ifjúságiak mutatják _ be gyakorlataikat. Érthető módon a legnagyobb érdeklődés a CVSE tornászainak szereplését előzi meg, akik közül Váradi László és Takács Jánosné edzők. Jsúlonösen.,a Jfstö Sághi, Prohászka női triótól várnak kiemelkedő formát. Vasárnap délelőtt 10 órakor folytatódik a viadal, amikor is a felnőttek következnek. A rendezvény egyik célja a nemzetközi versenylehetőség biztosítása, egyidejűleg a főpróba is lesz a Kossuth Kupa a közelgő országos bajnokAz előreláthatólag 120 sportolót a küzdőtérre vonzó KosA CVSE Pető, Sághi, Prohászka összetételű triója Váradi L. telv. suth Kupára jegyek elővételben is kaphatók a városi sportcsarnokban. J. K. Látfogatfófiam a váei Vínmi SE-nél A fedett uszoda elkészült de.., A közelmúltban — nyáron — volt, amikor szinte nem múlt el egy hét sem anélkül, hogy ne szerepelt volna híreink között a váci úszókról szóló híradás. Mostanában viszont nagy a csend a Vízmű SE körül. Vajon mi ennek az oka, és egyáltalán: mi újság a szakosztály házatáján? Ezekre a kérdésekre szerettünk volna elsősorban választ kapni, amikor felkerestük Székely Mik- lósnét, a sportkör elnökét. — Nyáron valóban mozgalmasabb az élet az uszoaak környékén, ami azonban nem jelenti azt, hogy mostanáoan esemenytelenüi telnek napjaink. De visszatérve meg a nyári hónapodra: ' a zsúfolt versenyprogramon kívül két jelentősebb eseményről adhatok szamot. Elkészült végre az oly régóta várt fedett uszoda, és az úszásoktatás keretében mintegy ezer gyereket tanítottunk meg úszni. Fedett uszoda. Erre Vácott és főként a Vízmű SE úszószakosztályának vezetői, tagjai évek óta vártak. Most vegre — rekordidő alatt — elkészült. Az öröm tenát felhőtlen ... Vagy megsem? Dédelgetett terv — Valóban régi és dédelgetett terv volt egy fedett uszoda létrehozása. Ha jól emlékszem, már 1968-ban felmerült az építésének ötlete. Aztán egyik év követte a másikat, és a tervből nem lett valóság. Egészen mostanáig, amikor is szinte egy év alatt elkészült. Június elején adták át, azóta szolgálja úszószakosztályunk versenyzőinek felkészülését és a város úszni szerető lakosságát. — Értesüléseink szerint nem minden gond és probléma nélkül ...? — Nézze, nagyon bonyolult dolog ez. Tény: az eredeti terv szerint a fedett uszoda elsősorban az úszásoktatás és a versenyzés elősegítése érdekében épült. De a város lakosai, a közönség részéről is olyan erős az igény az úszás iránt, hogy nekik is helyet kell bizKecskeméti osztályozó Előrelépett az Izzó Mint beszámoltunk, Kecskeméten zajlanak a férfi kézilabda osztályozó küzdelmei az NB II-be jutásért A Pest megyei bajnok Váci Izzó jól szerepelt, három találkozót megnyerve és egy vereséget szenvedve a máXosárlabdavizsga Búcsúztak a megyeiek A kosárlabda-utánpótlás 11 városban vizsgázott az Országos Ifjúsági Kupa és az Országos Serdülő Kupa elődöntői során. Székesfehérvárott az OIK- ban 4. lett a D. Kőolaj leánycsapata. Kecskeméten a lányoknál: 4. Monori József Attila Gimnázium, a fiúknál: 3. Váci Sztáron Sándor Gimnázium. A csoportgyőztesek jutottak az országos döntőbe, sajnos Pest megyei nincs közöttük. Aranykalász-győzelem « Kalandos utazás után A röplabda férfi NB II-ben kalandos utazás után érkezett meg pécsi találkozójára a Ráckevei Aranykalász. Autóbuszuk útközben elromlott, bemelegítésre már alig volt idő, s félórás késéssel kezdődött a találkozó. Dicséretes, hogy ilyen előzmények után kivívták a győzelmet. Aranykalász SE—Steinmetz SE 3-2 (—12, 7, 12, —14, 8) Aranykalász: Palásti, Homoki, Bukri, Pálfalvi, Széplaki, Zólyomi. Csere: Mizik, Fekete. Edző: Borkovits József né. Az első játszmát a hazaiak nyerték, majd fokozatosan belelendült az Aranykalász, amelynek a negyedik játszmában már meccslabdája volt, de mégsem sikerült nyernie. Az izgalmas utolsó játszmában a helyiek 4-1-re elhúztak, majd rákapcsolt a vendégcsapat: 8-4-es előny után 14-7-re vezetett, s biztosan nyert. Végeredményben drámai, 113 perces küzdelemben fektette két vállra az esélyesebb honvédcsapatot a Pest megyei gárda, amelyben elsősorban Bukri, Pálfalvi és Zólyomi tűnt ki. Aagy aranya Diákbirkózók Kecskeméten tartották a szakmunkástanulók országos kötöttfogású birkózóbajnokságát. A 94 induló sorában Pest megyeiek is voltak. A 42 kg-os súlycsoportban Nagy János (iskolája: Nagykőrös ' 224. sz. Szakmunkásképző Intézet, egyesülete: Nagykőrösi Kinizsi) bajnoki aranyérmet szerzett. A körösi Páros 3. lett (67 kg). Szolnokon a Tisza Kupa serdülő kötöttfogású viadalon Szigony, Papp A. (Ceglédi VSE), Budavári (Abony), Farkas (Nagykőrös) az első helyen végzett súlycsoportjában. sodák helyen végzett, s feljutott. A VOSE tegnap kezdte meg, s ma fejezi be szereplését. A mai fináléra a soroksári klub vezetői is leutaznak. A Váci Izzó eredményei a kecskeméti osztályozón: Vác— MAFC 26-20, Pécs—Vác 25-24, Vác—Somsály 32-21, Vác—III. kér. 25-22. A csoportelsőséget a Pécsi Baromfifeldolgozó szerezte meg a Vác előtt. A Pest megyei csapat legeredményesebb játékosa Hunyadkürti volt 30 góllal. tosítani a medencében. Most, jelen pillanatban az a helyzet, hogy az egyesületünkben sportoló 120 gyerek naponta két és fél órát használhat az uszodában két pályát. Ez véleményünk szerint már most sem elegendő, de ha arra gondolunk, hogy a jövőben — a feltételek megváltozásából következő minőségi munka eredményeként — még több gyerek érez kedvet az úszáshoz, akkor pláne nem. Kagyok az igények A képlet egyszerűnek tűnik. Az elkészült xedett uszodától sokat vár a közönség, de legalább ennyit a Vízmű SE úszószakosztálya. Mindkét fél állaspontja érthető, elfogadható. A szakosztály például az idei versenyidényre úgy készült fel, hogy egész télen egyetlen vizes edzést sem tudott tartani. Mindezek ellenére eredményeik nyomán a megyei rangsorban a második helyre küzdötte fel magát. A város is régóta vár arra á lehetőségre, hogy az iskolások testnevelési órák keretében úszhassanak, hogy a mozgássérültek gyógytornaóráKat tarthassanak „vízközeiben”, és nem utolsósorban: az úszást szerető felnőttek hódolhassanak szenvedélyüknek. Hogy ebben a helyzetben mégis mi a teendő? Természetesen ezt is megkérdeztük Székely Miklósáétól. — Okvetlenül olyan megoldást kell találni, amelyik mindkét fél — ha egyáltalán lehet ilyen fogalmazást használni — érdekeit, igényeit figyelembe veszi. Arról ugyanis szó sincs, hogy mi, a szakosztály ki akarnánk sajátítani a fedett uszodát. Csupán az uszoda jobb, praktikusabb időbeosztásával, valamivel több időt szeretnénk a vizében tölteni. Én hiszek abban, hogy ennek megoldása nem lehetetlen feladat, és abban is, hogy mindennek nem a ,közösség kárára kell bekövetkeznie. Most tanulják Székely Miklósné bizakodását arra alapozza, hogy az uszoda üzemeltetői is csak most „tanulják” ezt a szakmát. Új az uszoda, új a maximális kihasználását célul tűző feladat. A tapasztalatok megszervezésével, az igények gondosabb egyeztetésével biMfgyei totó Telitalálat nélkül A 13. hétre beérkezett, valamivel kevesébb, mint ezer szelvény között hibátlan tipp- oszlop nem akadt. Hetest ti- zenketten értek el, s közülük sorsoltunk ki tíz nyertest. Tíz-tíz totószelvényt nyert: Lőre József (2173 Kartal, Fel- szabadulás u. 99.), Bulejsza János (2600 Vác, Burgundia u. 2.), Hídvégi Sándor (2011 Magyar u. 64.), Rafai István (2600 Vác, Sebes u. 5.), Bőszin Gyuláné (2220 Vecsés, Bartók B. út 8.), Pálinkás Pál (2241 Sülysáp, Dózsa Gy. u. 70.), Jámbor János (2234 Maglód, Széchenyi u. 7.), Nagy Ferenc (2344 Dömsöd, Szabadság út 119.), Lóvéi Pál (?750 NagySakk VB Halasztás A tervek szerint Moszkvában, szerdán került volna sor a férfi sakkvilágbajnoki döntő mérkőzés 24. játszmájára, a parti azonban elmaradt, mert a címvédő Karpov halasztást kért. A folytatás pénteken. A párosmérkőzés állása továbbra is 4:0 Karpov javára. A második vonalban Közelgő kapuzárás A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban a iá., az őszi utolsó előtti fordulót játszották. Az ikladiak autóbusza elromlott, ezért nem érkeztek meg Üllőre. Az Örkényi csapat albérletben Bugyi községben vívja hazai találkozóit. A-csoport. Örkény—Kiskunlac- háza 1-1 (ifi: 2-1), Pilis-Bugyi Tsz SK 0-1 (0-2), Tápiószele— Gyömrö 6-0 (l-l), Monor—Hernád , 0-1 (2-1), Gödöllő—Nagykáta 6-1, kakucs—Vácszentlászló 6-1 (5-0). B-csoport: Fortuna SC—Halásztelek 0-1 (2-5), Dunavarsány—Törökbálint 1-1 (4-0). Pécel—Pilis- vörösvár 2-0 (3-1), Zsámbékl MED SK—Pomáz 1-1 (2-0), Diósd—Nagymaros 2-2 (3-2), Veresegyház—H. Esze Tamás SE 3-0, Szokolya— Verőcemaros 0-1 (0-2). Az élboly. A-csoport: GEAC 20, Hernád 18, Kakucs 17, Pilis 16. B-csoport: Halásztelek 18, Verőcemaros, Pilisvörösvár 17—17 pont. Szacsky Zoltán zonyára enyhíthetők a kezdeti gondok, problémák. A sportkör elnökének véleményével. maximálisan egyetértünk. Azok a versenyzők ugyanis, akik például a legutóbbi, Szekszárdon megrendezett dr. Sipos Márton nemzetközi emlékversenyen nem kevesebb, mint tíz megyei csúcsot úsztak, mindenképpen megérdemlik a nagyobb figyelmet, törődést. És ennek nem kell feltétlenül mások — a nagyközönség — kárára bekövetkeznie. Egyébként az úszószakosztály háza táján most is nagy a készülődés. Verrasztó Gabriella, Jászai Nagy Margit és Martonffy Tamás edzők irányításával gőzerővel készülnek az e hét végi szegedi vidéki úszó-csapatbajnokságra, valamint a december 9-én sorra kerülő ’85. évi első megyei csapatbajnoki találkozóra. Bódi István 1984. NOVEMBER 15. Budafoki siker MNK-vereség Szerdán Budafokon játszották le a labdarúgó MNK legjobb 32 csapata közé jutásért a korábban köd miatt félbeszakadt, s ezért megismételt Budafok—Váci Izzó MTE-ta- lálkozót. Meglepetésre a területi bajnokságban szereplő vendéglátók 2-1 (1-1) arányban, nyertek a papíron esélyesebb váciak ellen, s ezzel tovább jutottak. Következő ellenfelük november 28-án a Vasas gárdája lesz. kőrös, Kossuth u. 40.) és Kuti István (2310 Szigetszentmiklós, József A. u. 1.). A nyereményeket postán küldjük el. Polgár Zznzsa vezeti a FIBD-listát A világelső távol marad A görögországi Szalonikiben november 18-án. vasárnap megkezdődő sakkoLimpia egyik — ha , nem a legnagyobb — szenzációja lesz, hogy az 1984. júliusában a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) által kiadott hivatalos női világranglista holtversenyes első helyezettje, a magyar Polgár Zsuzsa nem ül a sakkasztalhoz, a bronzérmes magyar válogatott nélküle veszi fel a harcot. Jogos a kérdés: ki ez az áprilisban 15 éves múlt lány. aki ön- ||§ szántából marad távol a legjelentősebb sakkcsapatversenyről? Zsuzsa már négyéves korában megismerkedett a sakkjátékkal, és édesapja fél évvel később rendszeres edzésbe fogta. Eredményei ugrásszerű fejlődésről tanúskodtak: tízéves, amikor 6. lett a magyar női bajnokságon. 12 éves karában már a férfi mesteri cím büszke tulajdonosa, akiinek fejlődése — apróbb, de törvényszerű, kisebb megtorpanásokat is beszámítva — mind a mai napig töretlen. Megszerezte a férfi FIDE-mesteri címet, és jelenleg a férfi nemzetközi mesteri cím várományosa. ' --------— És mégis. Az 1984 júliusában 2405 ponttal a világbajnoknővel, a szovjet Csiburdanidzével holtversenyben az élre ugrott Polgár Zsuzsa nem lesz ott Szalonikiben. A történet hosszú és rendkívül bonyolult. A lényeg: az apa, Polgár László Zsuzsából férfi világbajnokot akar nevelni, s a cél eléréséhez vezető úton feleslegesnek és hátráltatónak tartja, ha lánya nőkkel versenyez, mert véleménye szerint — és ebben van némi igazság — a nők egymás közti versengése kevesebb erőfeszítést igényelne lányától, áld esetleg beleszürkülne a női mezőnybe. Ezért ameddig értelmét látja, gyakorlatilag kizárólag férfiak között akarja Zsuzsát szerepeltetni. Ha később, évek múltán kiderülne, hogy lánya mégsem képes a férfi világbajnoki cím elhódítására, akkor még mindig módosíthatják céljukat — vélekedik az apa. S itt jön a bökkenő. Polgár Zsuzsát — miként húgait, az ugyancsak átlagot meghaladóan tehetséges Zsófit és Jutkát is — egyesülete, az MTK-VM egyre nagyobb anyagi és szakmai támogatásban részesíti, amelynek nagyságát ugyan az apa egyfolytában kevesli, de azt vissza soha nem utasította. A klub — s végsősoron a magyar állam — a hosszú távú befektetésből szeretne valami viszonzást is kapni, ami jelen' esetben Zsuzsa eredményes olimpiai szereplése lehetett volna. Nem kétséges ugyanis — s ezt még az ellendrukkerek, irigyke- dők. pletykálikodók, az Élő-pontszámúnak korrektségét kétségbe vonók is elismerik —, hogy Polgár Zsuzsával bármelyik táblán is játszana az olimpián, csak erősebb lehetne a magyar válogatott, mint nélküle lesz. Bár a Magyar Sakk Szövetség 1983-ban kimondta, „aki nem indul a női szuperbajnokságon, az eleve nem lehet olimpiai csapattag”, Zsuzsa esetében hajlott a kompromisz- szumra. Ez év júliusában felajánlották neki. hogy olimpiai csapattag lehet. Poigárék — gyakorlatilag a család ügyeinek kizárólagos szóvivője, az apa — ezt először elfogadták, majd röviddel később kijelentették: Zsuzsa nem megy edzőtáborba, az olimpián nem fogad el csapatvezetői utasításokat, s egyáltalán; csak jogi képviselőjén, az,az valamelyik jelenlevő szülőjén keresztül tárgyal az illetékesekkel. Az ezután hozott döntés élteimében a sakkszövetség vezetői eltekintenek Polgár Zsuzsa olimpiai szerepeltetésétől. Néhány héttel ezelőtt újabb fordulat következhetett volna, ugyanis Polgár László — nem tisztázott indítékok hatására — közölte: lánya mégis hajlandó vállalni az olimpiai részvételt, mégpedig a szövetség által támasztott feltételrendszer keretei között. Ebbe az újabb alkudozásba azonban már nem mentek bele a sportág felelősei. így Polgár Zsuzsa helyett a nála fél évvel fiatalabb. de máris serdülő VB- és ifi EB-gvőztes. tapolcai Mádl Ildikó lépett előre a harmadik táblára. Az első éves gimnazista nem ragaszkodott ahhoz, hogy távol maradhasson a néhány napos, közös gyakorlásról, szülői kíséret nélkül is hajlandó Görögországba utazni, s még a vezetőiket is meghallgatja, illetve tanácsaikat, utasításaikat megfontolja-elfogadja. Lesz-e végül férfi világbajnok Polgár Zsuzsából? A válaszra még jó néhány évet várni kell. Amj viszont egészen bizonyos: a sakkolimpiad részvételről történő lemondással — túl a szakmai tapasztalatok gazdag tárházán — hatalmas élményről maradt le. Mert a sakkvilág legjelentősebb eseményén ott lenni, az valóban nagy dolog. A 94 nemzet képviselőit a sakkasztalhoz vonzott 1982-es luzerni sakkolimpián ezt e sorok írója is megtapasztalhatta. Kép és szöveg: Jocha Károly