Pest Megyei Hírlap, 1984. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-23 / 249. szám

1984. OKTOBER 23., KEDD PP Elhunyt Öze Lajos öze Lajos, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, a Nemzeti Színház tagja október 21-én, életének 50. évében gyó­gyíthatatlan betegség következtében elhunyt. Távozása a Nem­zeti Színház, a magyar színház- és filmművészet súlyos Vesz­tesége. Temetéséről később intézkednek. ★ Öze Lajos a Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát; színészi pályáját 1956-ban, a miskolci Nemzeti Színházban kezdte. 1959-től pedig haláláig a budapesti Nemzeti Színház tagja volt. Klasszikus és mai darabok vezető karakterfiguráit, a drámairodalom sok-sok ellentmondásos alakját formálta meg. Tehetségének sokoldalúságát bizonyítja, hogy például a Bánk bánban Tiborcot és Biberachot egyaránt játszotta. Különösen emlékezetesek a Shakespeare-müvekben — köztük a 11. Richárdban —, továbbá a Csongor és Tündében, a Szecsuáni jólétekben és az Éjjeli menedékhelyben nyújtott alakításai. Munkásságával jelentősen hozzájárult a kortárs magyar írók — Illyés Gyula, Németh László, Illés Endre és mások — műveinek színpadi sikeréhez. Filmszínészi munkásságát számos karakterfigura életre- keltése, főleg a Tanú és az Ötödik pecsét egy-egy jelentős sze­repének alakítása fémjelzi. Kiemelkedő művészi tevékenysé­gét Jászai Mari-díjjal, Érdemes majd Kiváló művész címmel ismerték el. Politikai könyvnapok ^ Kiállítás, vásár A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának központi könyvtára előadásokat, kiál­lításokat, vásárokat szervez a politikai könyvnapok kereté­ben: október 30. és november 7-e között a szakszervezeti könyvtárhálózat fiókjaiban és a megye több .üzemében tarta­nak rendezvényeket. A váci kommunális üzem­ben Asperjón Györggyel, a DCM kultúrházában pedig Marosán Györggyel találkoz­hatnak az olvasók. A novem­ber 7-i ünnepségekhez kap­csolódva sok helyütt könyvki­állítást és -vásárt rendeznek. A PENOMAH ceglédi telepén a 40 esztendővel ezelőtti ese­ményekről hangzik el előadás. Térj jesztőverseny — buktatókkal Jövőre jobban, gondosabban Annak idején kollégája a ceglédi tanácsnál lobogtatta a Közalkalmazottak Lapja 1982 júniusi számát és mondta: Szabó néni, terjesztési verseny lesz, tessék benevezni, úgyis sokat vásárolunk magától! Szabó Lajosné benevezett. És elkezdődött a verseny. — Azelőtt is rengeteg köny­vet vásároltak, de most min­denki többet vett. Egymást túllicitálták, drukkoltak ne­kem a munkatársak, még a nyugdíjasok is gyakrabban jöttek vissza vásárolni. Azóta külön füzetben tartom számon, ki milyen sorozatot gyűjt, s ha egy-egy új kötet jelenik meg, mindjárt szólok. A hivatalos idő csütörtökön van, de bár­mikor jöhetnek a kollégák, a könyvszekrény mindig nyitva áll előttük — itt a telefonköz­pontban, ahol dolgozom — mondja Szabó Lajosné ceglé­di könyvterjesztő. Ugorjunk vissza egy kicsit az előzmé­nyekhez. Az előzmények 1981. október 1. A Közalkal­mazottak Szakszervezete és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat együttműködési meg­állapodást írtak alá, melyből idézzük: ...kifejezték azt az egybehangzó véleményüket, hogy a változó gazdasági kör­nyezetben fokozott együttmű­ködésre van szükség a közös kulturális kötelezettségek tel­jesítése érdekében. 1982. október 1. A Közalkal­mazottak Szakszervezete és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat — első alkalommal — meghirdeti a bizományosi könyvterjesztési versenyt a közszolgálati munkahelyek bi­zományosai részére. A verseny 1983, december 31-ig tart. Az eredményhirdetésre az 1904. évi ünnepi könyvhét alkalmá­ból kerül sor. 1984 január. Szabó Lajosné elkészíti az önértékelést, be­küldi a 376. számú Dózsa könyvesboltba. A verseny 15 hónapja alatt 241 ezer forint értékű könyvet adott el, mind­össze nyolcvanöt kolléga kö­zött. Országosan 104 bizomá­nyos nevezett be, Pest megyé­ből csak néhányan voltak, de Ceglédről ő egyedül indult a versenyen. Akkor egy kicsit fellélegzett. 15 hónap versenyben, hajrá­ban nem csekély idő egy tár­sadalmi munkában dolgozó könyvterjesztőnek. Remény­kedve várták az eredményhir­detést. Nem lelkesítő 1984. május 25—30. Ünnepi könyvhét. Senki nem kapott meghívót sehova. A Közalkal­mazottak Lapjában nem írtak az értékelésről. A kollégák kérdezgették: mi van Szabó néni a versennyel? Nem nyert semmit? A 376. sz. könyvesbolt veze­tője felhívta a Művelt Nép propagandaosztályát. — Aki meghirdette a versenyt, más­hová ment dolgozni, nem tud­juk, mikor lesz eredményhir­detés — ez volt a válasz. — Megcsappant a lelkesedé­sem — mondja Szabó Lajosné. Azelőtt havi tízezer forint ér­tékű könyvet eladtam, most kevesebbet, pedig nem a ju­talomért csináltam. Olyan jó volt a versenyhangulat, a kol­légák pedig egyenesen csodá­latosak voltak, ahogy pártfo­goltak. Imádom a könyveket, és ezt a vonzalmat örökölték a gyerekeim is. Két lányom népművelő-könyvtár szakos. Ok tanultak helyettem is, ne­kem közbejött a háború. így maradtak számomra a köny­vek itt a telefonközpontban és otthon a lakásban. A Művelt Nép Könyvterjesz­tő Vállalat terjesztésszervezési osztályának vezetőjét, Göbölös Mariannt faggattam szeptem­ber végén: Késve értékelték —- Miért nem volt még eredményhirdetés? — A Közalkalmazottak Szakszervezetének június 4-én átadtuk a javaslatot a pályá­zat díjainak kiosztására. Ok ezt a listát szeptemberben új­rakérték, mondván az előző elveszett. Tudom, hogy ez egy kicsit késői időpont, de személyi változások vol­tak nálunk, és nem tud­tunk előbb értékelni. Saj­nos Szabó Lajosné ceglédi könyvterjesztő értékelő lapja valahogy elkallódott. Bekér­jük még egyszer és elnézést ké­Ötven év Szentendrén Mester a kőasztal mellől Állvány és katedra — Több mint ötven éve már, hogy tavasztól őszig Szentendrén élek. Az a ked­ves baráti kör, amely a har­mincas években ott megala­kult, máig ható alkotóerőt ad. Nagy szeretettel gondolok Pajzs G. Jenőre, Barcsay Je­nőre, Bánovszky Miklósra, Monok Máriára, de főképpen Gálffy Lolára, a feleségemre, aki kritikusom, segítőm és szerelmem volt évtizedeken keresztül. A felszabadulás után új tagokkal bővült a körünk. Ekkor jött többek között Kmetty János, Czóbel Béla, Schubert Ernő, Gráber Margit. Az egymástól átvett stiláris nyomok láthatók mindnyájunk képein. Kántor Andor az éveket a festőállvány mellett és a tan­termekben tölötte. Jó tanár le­hetett, mert a derű, az opti­mizmus, az emberszeretet, a közvetlenség minden szavá­ban, mozdulatában föllelhető. Büszkén emlegeti tanítvá­nyait, érződik, hogy szorít si­kereikért. A kétszáz éves múltra visszatekintő Iparmű­vészeti Gimnáziumnak volt rajztanára, majd később, nyugdíjba meneteléig, igazga­tója. Három csoport — Nagyon szerettem taníta­ni, mért munkám eredménye sok esetben gyorsan mérhető volt tanítványaim fejlődésé­ben. De az igazgatóság nem volt ínyemre. Jellemző, hogy az idős mestert festményei bemutató­jára is hajdani diákjai kísér­ték, s a látogatók közül több­ször kilépett egy-egy fiatalabb pályatárs, aki valaha hallga­tója volt Kántor Andor tekintetével körbepásztázza az egyszerű, de nagyon szép termet. rünk tőle, nem tudjuk hogy történhetett. A Közalkalmazottak Szak- szervezeténél Szelekovszky Er­nő politikai munkatárstól a napokban érdeklődtünk. — A Művelt Nép Könyvter­jesztő Vállalatnál személyi változások voltak, ezért két­hónapos haladékot akartunk adni az utódnak, hogy kicsit belejöjjön a munkába. Októ­ber végén titkári értekezletet tartunk és ott fogjuk kiosztani az első három helyezett részé­re a tárgyjutalmakat. Rögtön meg szeretnénk hirdetni az új terjesztési versenyt is, termé­szetesen felhasználjuk az elő­zőből levonható tanulságokat. — Itt elsősorban a határidők betartásánál mutatkozó hiá­nyosságokra és a megyei bi­zottságok megfelelő tájékozta­tására gondolok. Mi ugyan az érdekelteket értesítettük az eredményhirdetés időpontjá­nak csúszásáról és remélem máshol nem volt tapasztalható ez a tájékozatlanság. Szabadságra ment, felmon­dott, kiértékelték, átadták, el­hagyták, újrakérték. Lehenger­lő variációi a magyarázkodás­nak. A kultúra terjesztésének e csöndben serénykedő társa­dalmi munkásai azonban jog­gal elvárhatják a társadalmi szervezetektől a nagyobb odafi gyelést. Antal Piroska Barátok, tisztelők, pályatársak cs tanítványok köré­ben nyílt meg a napokban, a Gulácsy Galériában Kán­tor Andor Munkácsy-díjas Érdemes művész festményei­nek bemutatója. A nyolcvanhárom eves mester élete el­választhatatlanul kapcsolódik Szentendréhez. A Képző­művészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványaként vég­zett fiatalember — egyéni stílusát keresve — első ízben 1929-ben került a Dunakanyar városába, a régi mű- vésztcleprc. A környezet, a település hangulata, a szerb, a dalmát, a magyar nemzetiségiek példaszerű együttélése máig tartó batás művészetében. A folyam, a jellegzetes háztetők, a dombok, a Gulácsy Galériában kiállított képeken is vezető motívumok. — Ezek a kis méretű pasz- tellek 1945 után készültek, Nagyon a szívemhez nőttek. Ügy érzem, bennük találtam meg saját stílusomat. Mi tűnik fel a műélvezőnek A furcsa házak, a Fények és árnyékok, a Házak reggeli fényben című alkotásokon? Mindenekelőtt a szigorú kom ponáltság, a redukált számú, de intenzív alapszínek, a kis méret, összességében a mes­terségbeli tudás. Az ötvenes evek termékei A nyár, a Mű­terembelső, a Nagymarosi tetők, A vörös házak, a Fur­csa öreg házak, a Téli Duna kanyar. Nagyobb méretű, nyi­tottabb, a teret jobban hang­súlyozó alkotások, amelyeken szerepet kap az atmoszféra, szélesedik a színskála. A har­madik csoportba az összegzé­sek tartoznak. A korai pasz- tellek és a későbbi olajfestmé­nyek stílusjegyeinek „házasí- tása”.- Hogy ez mennyire sike­rült, azt majd a közönség dönti el, mondja egy ici-pici szorongással a hangjában az Tv-figyelő' Hoffmann meséi, utóbbi hónapok legszebb és legkelle­mesebb televíziós mutatvá­nyát Offenbach Hoffmann meséi című operájának stúdió­változata adta. Ez a buda­pesti művészeti hetek kereté­ben bemutatott variáns töké­letesen megfelelhetett azok igényeinek is, akik szenvedé­lyes operarajongók, és szintén a készülékek mellett tarthatta azokat, akik csak véletlenül vagy akalomszerűen randevúz­nak a rangosabb muzsikákkal. Szinetár Miklós eme vállal­kozásának — közhelyesen fo­galmazva — nyilván az volt a titka, hogy nem volt titka. Vagyis a rendező — egyben műfordító — úgy hagyta fel­szárnyalni a dallamokat, hogy azok a legremekebb torkokból röppentek ki, mégpedig igen­igen összefogott, tartalmas muzsikálás kíséretében. És a dalnoki teljesítménye­ket egyenértékű színjátékok tették még rangosabbakká. Melis György Coppcliusként, Dapertuttóként és Miracle- ként például olyan ragyogó jelenségként lépett a kamerák és a mikrofonok elé, hogy nem is igen lehet reá méltó jelző­ket találni. Ha azt mondjuk, világszínvonalon parádézott, talán kevéssé méltányoljuk, hiszen nen sokan tudhatják idehaza, hogy e vonatkozásban most milyen a világszínvonal. Amit művelt, az maga volt a tökély — elégedjünk meg ez­zel a főhajtással. Tokody Ilona Antóniája megint csak lenyűgöző —mind rajongó dalolását, mind szen­vedélyes játékát tekintve ma­gával ragadó — alakítás volt. Már az Operaház megnyitásá­ról adott közvetítésben meg­babonázta ő az előfizetőket kivételes képességeivel, és most, amikor egy egész opera egyik főszerepébe bújt bele, még inkább tudatta, hogy mi­lyen is egy sallangtalanul ter­mészetes, minden vonatkozás­ban magabiztosan iskolázott, természetes tehetségű díva. Hely nincs itt, hogy illen­dően sorra vegyük mindazo­kat, akik ebben a produkció­ban igyekeztek egymást — a legjobb értelembe véve — túl­licitálni. Ám a Szinetár-féle szereposztásnak azt a pikanté­riáját csak szóba kell még hozni, hogy mily bátran sorolt be ő a legjobb operisták közé más pódiumokon népszerű já­tékosokat. Feleki Kamillt pél­dául, aki egy vén elownként jelent meg újra meg újra, hogy tudassa: íme, ebben a környezetben is mennyire ter­mészetes tud lenni az őtőle megszokott — nagyon mélyről fakadó, tragikomikusán embe­ri — jéllemfestés. Ugyanilyen huszárvágásosan bátor szerep­odaítélésnek bizonyult Timár Béláé is. Ö Hermannként si­mult bele ebbe a csillagos je­lest érdemlő vállalkozásba, amely nyilván nem utoljára került elénk, és amely fölte- hetőleg más televíziós állomá­sok programját is gazdagítani fogja majd. Telepodium. Annyi rossz ta­pasztalat ellenére is vidámo- dásra éhes néző csak-csak be­lepillant a Telepódium című sorozatnak az öszvérek ma­kacsságával újból és újból fel­bukkanó adásaiba. Tudván tudhatja ugyan előre, hogy majd megint egy nagy csacs kaság tölti ki azt a bizonyos időt, de hát a remény virága még nem száradt el teljesen, és a készülékek bekapcsolásá­ra biztat az a sokszor emlege­tett hátha, hátha ... Sok szót nem érdemes vesz­tegetni a legutóbb e most em­legetett cím alá sorolt, Az ál­dozat visszatér elnevezésű bo­hózatra sem. Bizonyíthatja, aki látta: izzadmányos egy ki- agyalmány volt; a feydeau-i félreértéses bohózatok igen halvány utánzata. Hanem — mint mondani szokták — a színészek jóvoltából ez a já- tékocska igen mutatósán el volt adva. Amit például Tá­bori Nóra fabrikált abból a szerelem- és házasságéhes Alice-ból, az tisztes bravúrnak mondható. Csakígy Szabó Gyu­la főfelügyelője, amely színészi alakítás a maga módján azt is bizonygatta, hogy a Thália Színház eme művészével nem kell föltétlenül csak baj­szos ^arasztbácsikat vagy dör- mögő hangú hősféléket ját­szatni. Lám, nemcsak kiváló ope- ristáink vannak, hanem szin­tén jobbnál jobb színészeink Is. Bizony ez utóbbiak is meg­érdemelnének olykor egy-egy Hoffmann meséi értékű fel­adatot .,. Akácz László idős mester, amint a Presszó előtt és a Színes házak című képekben gyönyörködünk. Műhely az udvaron — Furcsa jószág az emlé­kezet — fordít váratlanul a beszélgetésen Kántor Andor. — Ha lelki szemeimmel vé­gigfutok a régi művésztele­pen töltött évtizedeken, min­dig első helyre tolakszik az udvaron álló nagy kőasztal. Esténként körülültük, s mond­hatom, az ott elhangzottak többet értek, mint sok tanfo­lyam. Műhely volt ez a javá­ból. Volt? Kérdezheti az olvasó. Igaz, ma is megvan a kőasz­tal, s Kántor Andor is ott ül tavasztól- -őszig. — Még mindig dolgozom, de néha egy kis lustálkodást is megengedek magamnak. Az egészségem jó, remélem, hogy néhány esztendőt tartogat még számomra a sors. Kántor Andor számtalan ki­tüntetése közül a Kiváló ta- nár-t szereti legjobban. De ezt már nem nekem mondja, csak felfigyelek rá, amint egy régi tanítványának említi. — Rajzolni, festeni sokan tudnak, de tanítani csak keve­sen ! Mert emlékszel, hogy... k A kiállítás november hato­dikéig tart nyitva, s vasárnap és hétfő kivételével minden­nap kilenc és öt óra között te­kinthető meg. Vicsotka Mihály A mester munka közben Pest megyei válogató Országos gordonkaverseny Lezajlott Cegléden, az Erkel Ferenc Állami Zeneiskolában az állami zeneiskolák részére meghirdetett országos gordon­kaverseny Pest megyei válo­gatója, amelyen váci, szent­endrei, érdi, gödöllői, nagykő­rösi, abonyi és ceglédi gyere­kek vettek részt, jók közül a legjobbak. Közülük is a leg­ügyesebb kis muzsikusok kép­viselhetik majd Pest megyét a felszabadulásunk 40. évfordu­lója tiszteletére indult gor­donkaversenyen. A bíráló bi­zottságban zeneiskolai gor­donkaszakos tanárok vettek részt, Lengyel Endre főiskolai tanár volt a zsűri elnök. A hangszeren másodéve ta­nuló pöttöm lurkók — néme­lyikük nem sokkal volt ma­gasabb, mint keze ügyében a gordonka — álltak először pó­diumra. A IV. korcsoportban a tizenévesek mutatkoztak be. a kötelező zeneművek mellett olyanokat is megszólaltatva, mint Vivaldi a-moll koncert­jének első tétele. G-dúr kon­certjének második és harma­dik tétele, Rubinstein Meló­diája, Faure Elégia című szép darabja, A Squire Tarantel­láit, Saint-Saens Allegro Ap- passionatója, Lisznyai Ősz cí­mű zenei alkotása. A zsűrinek összesen har­mincnégy versenyző fellépté, kellett meghallgatnia és róluk erdemben véleményt nyilvá­nítania. Mi tagadás, csöppet sem volt könnyű dolguk. A délelőtt kezdődött zenei ese­mény eredményhirdetése már alkonyórára jutott. Közben arról, hogy a népes vendég­sereg étlen-szomjan ne ma­radjon, gondoskodott a házi­gazda zeneiskola, a ceglédi Gamesz és a helybeli felügye­leti szervek, az iskolai nap­közis konyha is. A Cegléden lezajlott Pest megyei válogatóról a zsűri döntése nyomán a követke­zők jutottak tovább az októ­ber 30-án sorra kerülő újabb válogatóra, amely Budapes­ten, a Bartók Béla Zenemű­vészeti Szakközépiskolában zajlik, és az országos döntőt előzi meg: az I. korcsoportból az abonyi Donáth Cecília, a II. -ból az érdi Eőry Zsolt, a III. korcsoportból a váci Kra- licsek Márta, a IV-esből pe­dig az abonyi Bcrnáth Tímea. Az országos gordonkaverseny Pest megyei válogatójának valamennyi résztvevője okle­velet kapott. Az országos ver­senyre a budapesti válogató­ról kilenc fiatal juthat majd tovább. E. K.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom