Pest Megyei Hírlap, 1984. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-19 / 246. szám
/ Volán és paletta Bemutatkozás Kiss Péter amatőr festő kiállítását nyitotta meg az Esze Tamás laktanya kultúrtermében Végh Károly, a Pest megyei Tanács főmunkatársa. A kiállított képek szárny- próbálgatások. A festő első képeit lakások díszítésére készítette, saját maga és szűkebb környezete részére. Nappal gépkocsivezetőként dolgozik a váci művelődési központban, és szabad idejében, sokszor éjszaka fesíeget. Első próbálkozásaiban a táj szépségét örökíti meg, de találkozhatunk városképekkel, ódon utcák hangulatát idéző munkákkal is. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 246. SZÁM 1984. OKTOBER 19., PÉNTEK BmiuM g jSvő értelmisége Diákjaink az egyetem padjaiban Szombat, vasárnap, kedd Is lesz ez új háziúr? Bériéből tulajdonos - Forró nyomon A bérlőből tulajdonos is lehet. Kedvező áron megvásárolható állami lakások. Ki viseli a karbantartás költségeit? Ki lesz az új háziúr? Ezekről a kérdésekről holnapi számunkban tájékoztatjuk olvasóinkat Dudás Zoltánnak Blaha Attilával, a váci Városgazdálkodási Vállalat igazgatójával folytatott beszélgetése alapján. ★ Kétrészes tudósítás közlését kezdjük meg a Városkörnyéki Bizottság vitájáról, amelyet szerdán tartottak Nagymaroson. Egyebek között a környékbeli települések fejlesztésének meggyorsítására kerestek megoldást az országban eddig még nem ismert, de úgy látszik, célravezető módszer szerint. Elfogták a betörőt a Váci városi Rendőrkapitányság munkatársai. Lapunk 17.-i számában még csak a betörés tényéről tájékoztattuk olvasóinkat. A rendőrség forró nyomon indult el. A tettes kézrekerítéséről Papp László ír riportot vasárnapi számunkba. A bclsssrugyárban KiffiGgcslóc& m idei eredmények Kezdőknek és haladóknak Fogadóéra Somogyi László, a Vác városi Tanács végrehajtó bizottságának tagja ma, pénteken délután 14 órától fogadóórát tart a bélésárugyárban. “sssák-lássék Sióvá tesszük Miért nem állította helyre Törökhegyen a prügyi termelőszövetkezet a kiskerttulajdonosok által társadalmi munkával és nem kis pénzén ide hozott anyagból épített közútját? Az utat a szövetkezet vízvezeték építése miatt hosszában felbontotta, majd tessék-lássék módon az árkot visszaitemette. Ezzel a jól kiépített köves útból hepehupás földutat csinált, amelyen csalk bokaficam és tengelyfcörés kockázatával lehet végigmenni. Kérik a kis- karttulajdonosok, hogy a szövetkezet mielőbb simíttassa el a buckákat, zúzott kővel szórja végig, illetve az utat állítsa helyre eredeti formájában. Hány diáknak sikerült bejutnia egyetemre, főiskolára? Hogyan szereztek erről tudomást? Hogyan értékelik a felvételizők eredményeit? Milyen változásokat kívánnak eszközölni az eredményesebb felvételi érdekében? Ezekkel a kérdésekkel kerestem meg a középiskolák igazgatóit, elsőnek Lábai Lászlót, a Sztáron Sándor Gimnázium igazgatóját — Örömmel számolhatok be arról ’— mondta —, hogy soha ennyi diákunk n-am nyert felvételt, mint az elmúlt tanév után. A száz jelentkezőből hatvanegyen lehetnek a jövő orvosai, tanárai, közgazdászai, mérnökei, mezőgazdászai ... IFeSvétsÜ rsksrd Legtöbben a Budapesti Műszaki Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán Egerben és a Zsámbé- ki Tanítóképző Főiskolán kezdhetik meg tanulmányaikat. — Megmagyarázhatatlannak tartom — jegyezte meg az igazgató —, hogy a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára senki sem kerülheA Szögligeti Szociális Otthon takarítónőt, gondozónőt és segédmunkást felvesz. Külön bejáratú szoba, f ürdősz o ba-h aszná- lattal kiadó egy személynek. Vác, Erdős Dernát u. 38. földszint ? szám. ______________ Eg yszobás, komfortos udvari ház gyermekte- :n házaspárnak albérletbe kiadó. Vác, Alsó u' ca 73. szám. A Duna Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat (Váci fiók. Derecske dűlő 4, sz.) azonnali felvételre keres adminisztrátort. — Jelentkezés: Vác. Derecske dűlő 4. Munkaügyi osztály, reggel 7 mától délután 15 óráig. (Hétkápolna és a Hajógyár között.) A Szönyl Tibor Kórház. és Intézményei (Vác, Szönyl tér 3.) azonnali belépéssel felvételt hirdet vízvezeték-szerelő munkakör betöltésére. Illetmény kulcsszám szerint. Jelentkezés a kórház műszaki osztályúm __________________ Kö ziiletek és magán- személyek! A Váci Kötöttárugyár Tempo Ugmk-ja — rövid határidőre — vállal fénymásolást. Megrendelhető: Vád Kötöttárugyár műszaki főosztályán, telefon: 11-012._________________ El adók: hordók, szö- lőorés, katlan (rézilst- teí), Lehel M/160-as de Luxe, kétcsillagos hűtőgép, szénkályha, Mekalor olajkályha, asztaltűzihely, televízió. Vác, Mária utca 14. szám. ______________ Vá con kertes telek lu- gasszőlőlkkel, gyümölcsfával, oltott orgonákkal, évelő növényekkel eladó. öt percre a budapesti autóbusz, ligeti halastó, Duma-parti sétány. — Strandfürdő, kertmo- zl. stadion, sok egyéb szórakozás a közelben 1 Villany, vízvezeték ! Üdülőnek, állandó lakásnak építésére alkalmas. Vác, Mária n’ca 14. sz. ___________ Há roméves Trabant oectál eladó. Vác, Né- ■ ek barátságának út; a 41. sz. II. 2.______ Kő műves kisiparos falazás!, vakolási munkát vállal. Vác, Somogyi Imre utca l. sz. Vártól 20 percre eladó 1400 négyszögöles, déli fekvésű szőlő, gyümölcs, veteményeskert, virág, teraszos szőlő, egy fűthető házzal. Viz, út van. Szívre, asztmatikus, pajzsmirigy, vérszegény betegeknek. 350 méterre tengerszint felett. Hegyek, erdő, tiszta levegő, semmiféle ipari létesítmény! Gyönyörű a napfelkelte és a naplemente. Üdülőnek alkalmas. Vác, Mária utca 14. sz. (Alsóváros). ___________________ El adó két család részére Is alkalmas ház Vác, Palmlro Togliatti utca 30. szám alatt. Azonnal beköltözhető: egy szoba, komfort plusz 2 szoba, komfort plusz manzárd- ézoba és hall. Irányár: egymillió 600 ezer forint. Deákvári másfél szobás lakást beszámítok. Érdeklődni lehet a helyszínen: szombat, vasárnap ki- vételével egész nap. Bútorok, hagyatékok, dísztárgyak, berendezések vételére címfelvétel a 12-091-es telefonszámon (Vác), bejelenthető délután 16tól 20 óráig, ___________ Vá c, Kertész utca 11. szám alatti garázst eladom vagy a cím környékbelire elcserélem. Dr. Gaál, Harkály ut- ca 3. I, emelet. Eladó garázs, a Forténál lévő garázssoron. Érdeklődni a 13- 256-os telefonszámon vagy személyesen: Kölcsey utca 9. (Dr. Haris J_________________ El adó: kétszobás, összkomfortos szövetkezeti lakás: Vác, Haraszti Ernő utca 50. II. emelet 6. Érdeklődni naponta — személye- sen — 17-től 19 óráig, Üj olajbojler eladó. Vác, Bottyán utca 10. Garázs eladó a Gombás patak mellett. Érdeklődés: Molnár János, Vác, Földvári tér 16. Szombaton egész nap, hétköznap 17-től 20 óráig._______________ SIESTA-kályhát vásárolnék. Telefon — egész nap: Vác, 10-569, 800 négyszögöles telek eladó, faházzal, igényesnek. Viz. villany van. Vác, Mező utca 3/a. földszint 4., délután 4-től S óráig. Budapesten, az Árpádhídnál lévő 53 négyzetméteres, egy szoba plusz két és fél szoba étkezős szövetkezeti lakásomat eladnám vagy elcserélném, megegyezéssel, váci, legalább háromszobás, belvárosi, kertes családi házra. Érdeklődni: Vác, 10-404 vagy (18 órától) Budapest 20l-593-as telefonszámon. Hedönykészítés műanyagból, garanciával : Bordás redőnyös. Göd-alsó. Kodály Zol- tán utca 18. (2131), Október hetedikén, vasárnap, a Naszály- h egyen elveszett 3 éves, kan német juhász kutyánk. Közepes termetű, Lupusz névre hallgat, A nyomravezetőnek magas jutalmat adunk. Cím: Vác, Arany János utca 6. Taszosz Lukasz. Telefon, délelőtt 7-től 15.50-ig a ll-622/240-es, 18 őrá után 10-743-as telefonszámon (Koscsó lakás). ________________ Fe lvesz: Tungsram Rt. Fényforrásgyár villanyszerelő és csőszerelő szakmunkásokat. Kereset: megegyezés szerint. Jelentkezés: Vác, Sebes Imre út 21—23. ________________ A Váci Kommunális Üzem, jó kereseti lehetőséggel felvesz: kőműveseket, kövezöket, úttisztítókat, telepőröket, szeméttelep-vezetőt, szakképzettséggel és nagy gyakorlattá, rendelkező munkavédelmi megbízottat, anyagkönyvelőt és anyagbeszerzőt. Je. lentkezés: Vác, Deákvári fasor 2., személyzeti és munkaügyi előadóknál;______________ El adó S/100-as Skoda géokocsi. műszaki vizsga 1985. áprilisáig. Vác, Bacsó Béla u. 6. (Kollár)._________ A Szönyl Tibor Kórház és Intézményei (Vác, Szőnyi tér 3. 2600) felvételre keres több éves gyakorlatot szerzett perfekt gyors- és gépírónőt, adminisztrátori munkakörbe. Az állás azonnal betölthető. Fizetés, gyakorlattól függően, megegyezés szerint. — Jelentkezés részletes önéletrajzzal, az Intézet személyzeti osztályán. tett be, pedig igen kiváló képességűek is jelentkeztek oda. Volt olyan egyetem, ahol a középiskolában nem tanult ismereteket kérdeztek, még a gimnáziumi kiegészítő anyag- oan sem szerepelt — például történelemiből. Az igazgató véleménye szerint, a tehetségeseknek zöld- utat kellene biztosítani a felsőfokú intézményekbe, a középfokú és felsőfokú nyelvvizsgát is jó volna beszámítani a felvételizők eredményébe. — A jó felvételi eredmények nem jogosítanak fel bennünket arra, hogy ne törekedjünk még több tanulónk bejuttatására felsőfokú intézményekbe. Tananyag formájában oktatjuk a pályaválasztást másodikban és a fakultáció adta lehetőségeken belül, úgy csoportosíthatjuk a diákokat a harmadik tanévtől kezdve, hogy a rokon egyetemre, főiskolára igyekvőket egy-egy részosztályba osztjuk be. Feltűnően nagy rend és tisztaság fogadott a Lőwy Sándor Gépészeti Szakközép- iskolában. Nem is csoda, hiszen vendéget vártak. Egy kambodzsai küldöttséggel léptem be az iskola aulájába. Pár nappal korábban pedig Gazsó Ferenc, művelődési miniszterhelyettes tett itt látogatást. Az igazgató elfoglaltsága miatt Békési Gábor igazgatóhelyettessel beszélgettem a továbbtanulókról. — A 39 pályázó közül 30-at vettek fel az eddigi értesüléseink alapján. Közülük a legtöbbet Kecskemétre, a Gépipari Automatizálási Műszaki Főiskolára. Hat diák került egyetemre. Reméljük, ez a szám még növekedni fog egy- kettővel, ha megkapjuk mindenkiről a megbízható információt. Végzőseink számára előnyös, hogy a fizika helyett szakmai elméletből tehetnek felvételeit, de az igazi előny az, hogy intézetünkben van a felvételi vizsga a főiskolára szakirányban továbbtanulók számára. Fakultatív tárgy Ami a jövőt illeti: A szép hagyományokkal rendelkező egyetemi előkészítő tanfolyam várhatóan elsikkad személyi változások miatt és azért, mert matematikából és szakmai elméletből felvételizni szándékőzók fakultatív tantárgyként, illetve csoportbontásban tanulhatják a 4. Osztályban ezt a két fontos szaktárgyat. A felvételiket előkészítő bizottság irányításával felkészülő diákjaink munkáját jobban figyelemmel kísérjük és segítjük. A Közgazdasági Szakközép- iskola igazgatónője egy esz- perantista csoport élén Szófia megyében tartózkodott, ezért Erőss Sándorné és Palási Ká- rolyné igazgatóhelyettesek tájékoztattak. — Nagyon szép eredményként könyvelhetjük el, hogy a Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetemre, mind a négy pályázónkat felvették. Egyébként a 28 tanulóból 17- en tanulhatnak tovább. Többségük óvónőnek, tanárnak, illetve a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára készül. Az igazgatóhelyettesek nem hallgathatták el, hogy a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára innen sem vették fel a két jelentkezőt, pedig ez szakirányú továbbtanulásnak számít. — A Közgazdasági Szakkö zépiskolának kedvez az új felvételi rendszer. Szerencsés helyzet, hogy szakmai tárgyból vizsgázhatnak, az egyik közismert tantárgy helyett. Az idei felvételi jól sikerült. Ez annak is köszönhető, hogy hét tantárgyból volt egyetemi előkészítő tanfolyam az iskolában. A jövőben még na gyobb hangsúlyt fektetünk erre az oktatási formára. Munkájuk tükre A Mezőgazdasági Szakkö zépiskolában Csuka János igazgató örömmel tudatta, hogy az utóbbi négy évben mindig 65 és 75 százalék között nyertek felvételt a pályázók. A 19 diák közül most is 15-nek sikerült. Hivatalos visszajelzés nem volt. A legtöbben a Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőgazdaság-tudományi karára, a Kaposvári Állattenyésztési Főiskolára és a Hódmezővásárhelyi Állategészségügyi Főis kólára nyertek felvételt, — Komoly előnyt jelent diákjainknak az — mondta —, hogy az egyik felvételi tárgy szakmai és saját tanáraink is felvételiztetnek Gödöllőn. Madudák István, a Géza király téri Egészségügyi Szak- középiskola igazgatója arról tudott beszámolni, hogy hét felvételiző közül kettő az Egészségügyi Főiskolára, egy diák pedig a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolára nyert fel vételt. Amint az igazgató mondta, a felvételi vizsga gimnáziumcentrikus, bár biológia helyett, szakmai tárgyból vizsgázhatnak a felvételi bizottság előtt — a fizika miatt túl nehéznek bizonyul a megmérettetés: — A kis létszám ellenére is komolyan foglalkozunk a továbbtanulni szándékozókkal. Egyetemi előkészítőket szervezünk már a harmadik osztálytól kezdve magyarból, történelemből, fizikából és belgyógyászati alkalmazott gyógyszertanból. Az igazgatók kivétel nélkül azt panaszolták, hogy amíg pár évvel ezelőtt mindig megérkeztek a visszajelzések az egyetemekről és a főiskolákról, addig most esetenként a volt diákoktól kell infor málódni a felvételi eredményekről. Ezért szükségesnek tartottam megérdeklődni a Művelődési Minisztérium illetékesétől, Böhm János osztályvezetőtől, a visszajelzések elmaradásának okát. Azt a ma nem meglepő választ adta, hogy azért késnek ezek az értesítések, mert számítógépes feldolgozásra térnek át. és az átálláshoz idő kell. Ezt egyébként a Budapesti Műszaki Egyetem gépén végzik. Az osztályvezető ígérete szerint október 15-ig megérkeztek a hivatalos értesítések a váci iskolákhoz a sikeres, vagy sikertelen felvételeikről. Czmarkó Gyula Előadások a kertművelésről k legkorszerűbb módszerek és eljárások A Hazafias Népfront Vác városi Bizottságának kertbarátköre előadássorozatot indít a kertbarátok és k-eirtkedvelők számára. Az őszi sorozat 8 előadásból áll. Az előadásokat a Madách Imre Művelődési Központ 8. számú termében tartják, minden kedden 17 órai kezdettel. Gondoltak azokra is, akik kezdők a kertészkedésben. Szeretnének, de kellő szakismeret és gyakorlat hiányában nem tudnak kedvező eredményeket elérni. Ebből kiindulva a sorozatot az alapismereteknél kezdik, majd ezt követően kerül sor a kiskertekben, házi- kertekiben folyó gyümölcstermesztés különböző területeire. Újabb ismereteket nyújtanak azoknak is, akik már jártasak a kertészkedésben. Az előadássorozat keretében ezért az egyes témakörök tárgyalásánál az oda vonatkozó legkorszerűbb módszerek és eljárások is említésre kerülnek. Az előadások között szerepel a korszerű növényvédelem, amely a kerti teendők egyik legfontosabb eleme. A sorozat előadóit a témakörök legjobb ismerői közül hívták meg (Kertészeti Egyetem, a MÉM Kutató Intézetének tudományos munkatársai), akik felkészültségüknél fogva biztosítják az előadások magas színvonalát. Sport labdarúgás A körzeti labdarúgó-bajnokság eseményei szombaton: Felnőtt korcsoport: Váci Amatőr—Vámosmikola, Göd II—Rád 13.30-kor, serdülő mérkőzések de. 10 órakor: Főt—Dunakeszi VSE, Szoko- lya—Dunakeszi SE, Nagymaros—Göd és Verőcemaros— Fortuna. Vasárnap: a felnőtt mérkőzések 13.30-kor kezdődnek: Perőcsény—Fortuna II., Kösd —Bernecebaráti, Szob—Let- kés, Ipolydamásd—Mária- nosztra, Galgavölgye—Váchar- tyán, Csővár—Dunakeszi SE, Galgamácsa—Vácrátót és Püspökszilágy—örbottyán. Az ifjúsági mérkőzések 11.30-kor lesznek: Kösd—Bernecebaráti, Szob—Letkés, Galgavölgye— Váchartyán, Csővár—Dunakeszi SE, Galgamácsa—Vácrátót, Püspökszilágy—Örbottyán. Anyakönyvi hírek Vácott születtek: Kővölgyi Gyula és Kron Ljudmila Petrovna fia Krisztián, Bíró László és Szegvári Viktória lánya Bernadett, Soltész István és Nagy Erzsébet fia István, Bacsa Attila és Rottek Erzsébet lánya Nikoletta, Kosztyán László és Kökény Erzsébet fia Tamás, Librecz Kálmán és Bokor Erzsébet lánya Bernadett, Schneider János és Kovács Anna fia Gábor, Haffner Ferenc és Ress Anikó fia Ferenc, Nagy István és Szabó Lenke fia Dániel, Hadi Gábor és Agócs Katalin fia Gábor, Jónás Bertalan és Hevesi Éva fia Bertalan, Varga Pál és Csider Erzsébet fia Zoltán, Gazdag Zoltán és Csillag Erika lánya Boglárka, Herperger László és Velki Mária fia László, Jenőfi Béla és Holies Éva fia Richárd, Kozár Ferenc és Fehér Ilona fia Attila, Balázs Zoltán és Csernyánszki Erzsébet lánya Erzsébet, Berki Jenő és Balázs Ibolya fia Jenő. Hrabár Béla és Belvári Erzsébet lánya Renáta, Kiss Péter és Jánk Julianna lánya Eszter, Várad! Andor és Jeremiás Zita lánya Ágnes. Vácott hunyt el: Hoffer Róbertné Pálfi Gizella Vác, Nagy Józsefné Müller Ii^én Sződliget, Kempf Istvánná Somogyi Erzsébet Vác, Ier- tes Béla Vác, Ponyokai Ferenc Vác, Mészáros Gézáné Pittersz Margit Vác, Varga Vendel Dunakeszi, Hallinger Ádámné Hoffmann Mária Verőcemaros, Kereskeényi Ist- vánné Szénása Katalin Püspökhatvan, Szabó Gyuláné Kecskés Mária Sződliget, Katona János Dunakeszi, Hrigy- gyel István Felsőpetény, Bíró Ferenc Sződliget. Baksza József Vácrátót, Dropita Lajos- né Varga Mária Bugyi. Orvosi ügyelet Gyermekorvosi ügyelet: szombaton (20-án) és vasárnap (21-én) dr. Dudás Éva. Október 22-től, hétfőtől az alábbi orvosok tartanak éjszakai ügyeletet a városban. Hétfőn: dr. Ágra Tamás, kedden: dr. Péter Éva, szerdán: dr. Kiss Péter, csütörtökön: dr. Karádi Katalin, pénteken: dr. Füredi Gyula, szombaton és vasárnap: dr. Karádi Katalin. Az ügyelet a régi kórház épületében (Vác, Március 15. tér 9.) Tel.: 11—525. A beosztás hétiközben megváltozhat. r r Állatorvosi ügyelet Október 20-án és 21-én az alábbi állatorvosok tartanak ügyeletet. Északi rész: dr. Zsombokos András Vác, 10— 404 telefonszámon. Déli rész: dr. Jakab László Sződliget, Bem u. 20. Az ügyelet ideje szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig tart. Dr. Madár Tamás fogszakorvos értesíti a tisztelt olvasókat, hogv magánfogorvosi rendelőjét Nagymarosról Várra, a Deákvári főút 11. sz. alá helyezte. (A ío-es busz vonala.) Rendelés: hétfőn, csütörtökön 16-tól 19 óráig. Tel.: 10-I6O. Köszönetnyilvánítás. K özönétünkét fejezzük ki a Budapest környéki TÜZÉP Vállalat vezetőinek, a Váci TÜZÉP 2304. és 2305. telep vezetőinek és dolgozóinak, a Szödligeti Szociális Otthon vezetőségének, dolgozóinak, a Pest megyei Nyomda vezetőségének és dolgozóinak, a MÜFA Béke szakcsoport festő- és kőműves brigádnak, a Híradástechnika konyhai dolgozóinak, a rokonoknak, lakótársaknak, ismerősöknek, jó barátoknak, akik szeretett halottunk temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak és fájdalmunkat env- hítették. özv. Tímár Józsefné és családja. ISSN 0133—*73» (Vád Hírlap*