Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-07 / 210. szám

Végső búcsú Ifj. Pállsikós FsresisfSi Kedden délután a kemencéi temetőben nagy részvét mel­lett vettek végső búcsút ifjú Pálinkás Ferenctől. A ravatalnál Princz Lenke, a váci városi pártbizottság politikai munkatársa szólt az elhunyt életútjáról, széles kö­rű közéleti tevékenységéről. A sírnál Pongrácz János Kemen­ce—Bernecebaráti tanácselnö­ke búcsúzott a községek, a ba­rátok, a munkatársak nevében. Ifj. Pálinkás Ferenc erdei munkásként, majd asztalos­ként dolgozott. Korán bekap­csolódott a munkásmozgalom­ba. 1957-ben részt vett a helyi KISZ-szervezet megalakításá­ban. A komencei Vegyesipari Ktsz párttitkára lett, majd 1977-től 1979-ig Kemence párt­bizottsági titkáraként dolgo­zott. Közel tíz éven át tagja volt a járási pártbizottságnak. 44 éves korában bekövetkezett haláláig tagja volt a községi pártvégrehaj tó-bizottságnak. Dunakanyar Kupa r Uszóversény A Váci Vízmű Sportegyesü­lete 1984—86-ra Dunakanyar Kupa úszóversenyt írt ki. A huszonkét számban megrende­zésre kerülő vetélkedést első­sorban a Dunakanyar népsze­rűsítésére szervezték a rende­zők. A vándorserleget az 1986. évi Dunakanyar Kupa verseny után az a szakosztály nyeri el véglegesen, amelynek.a három év versenye alapján összesítve a legtöbb pontszáma van. Az idei úszóverseny szep­tember 9-én (vasárnap) fél ti­zenegy órakor kezdődik a vá­rosi strandfürdőben. Állatorvosi ügyelet Szeptember 8-án és 9-én az alábbi állatorvosok tartanak ügyeletet. Északi rész: dr. Ka- 1 ácska Lajos, Szob, 36 telefo­non. Déli rész: dr. Jakab László Sződliget, Bem u. Az ügyelet ideje szombat reggel 8 órától, hétfő reggel 8 óráig tart. Rendhagyó órák Kezdőik a színházi évad Az idei színházi évad meg­szervezése is befejeződött a Madách Imre Művelődési Központban, melynek ered­ményeképpen' egy felnőtt, egy ifjúsági és egy mesebérlet kö­zött választhatnak korosztá­lyuknak és érdeklődési körük­nek megfelelően a színházlá­togatók. A felnőttek számára a Ma- dách-bérlet került meghirde­tésre, mely öt előadást tartal­maz budapesti és vidéki szín­házak vendégjátékával: Október 23-án a szolnoki Szigligeti Színház Heinrich von Kleist: Homburg hercege című színművét mutatja be. November 30-án a buda­pesti Katona József Színház Carlo Gozzi A szarvaskirály című tragikus mesejátékával szerepel. A további előadások: a Dh- naújvárosi Bemutató Színpad John Osborne: Dühöngő ifjú­ság című színművét, a veszp­rémi Petőfi Színház O’Neill: Ö ifjúság című vígjátékát mu­tatja be. Végül o szolnoki Szigligeti Színház Schwajda György— Szikora János: Táncdalfeszti­vál ’66 című előadásával sze­repel. Üjdonság, hogy a harma­dik, tizedik és tizennegye­dik sorba nyugdíjasok 50 százalékos kedvezménnyel nyugdíjas-bérletet válthat­nak. A bérletek ára is alacso­nyabb az előző évekhez ké­pest, 300, 250 és 200 forint. Ez évtől megszervezték a Tízentúliak színházát. A hat előadásból álló bérle­tet az általános iskolásoknak állították össze. A bérletsoro­zat célja rendhagyó órák és az iskolai órák témájához igazodó színházi előadások bemutatása. írók, költők, iro­dalmárok, színészek és elő­adóművészek közreműködésé­vel járulnak hozzá az általá­nos iskolások tananyagának élményszerű elsajátításához. A bérlet az alábbi előadáso­kat tartalmazza: Október 5-én 15.30 órakor A líra (zene és költészet) címmel Baranyi Ferenc rend­hagyó órája, melyen közre­működik Kassai Franciska gi­tárművész. Novemberben Prokofjev: Tűzmadár, Ravel: Boleró-ját előadja a Boleró pantomim­együttes. Február 8-án 15.30-kor Czi- ne Mihály irodalomtörténész rendhagyó órája a novelláról, balladáról és a drámáról. Részletek hangzanak el a Ró­meó és Júlia, Az ember tragé­diája és a Bánk bán című művekből. Március 23-án 10 órakor a Katona József Színház elő­adásaként: Shakespeare: Ahogy tetszik című vígjátéka kerül bemutatásra. Április 19-én 15.30-kor Gratné Forrai Magdolna, a Zeneművészeti Főiskola taná­rának rendhagyó órája az ope­ráról, operettről és a daljá­tékról. Május 21-én 14.30-kor a Népszínház előadásában Ko­dály: Háry János című dal­játéka kerül bemutatásra. Az óvodások, kisiskolások részére öt előadásból álló me­sebérletet hirdettek meg, me­lyek a délelőtti és a délutáni órákban is bemutatásra ke­rülnek. (10 és 14 órakor.) Október 15-én Ki kopog? címmel Levente Péter műso­rára kerül sor. November 23-án Hamupipő­ke a pécsi Bóbi ta báb együttes vendégjátékaként szerepel a műsorban. Február 20-án a Vidám Színpad művészeinek elő­adásában láthatjuk Kotka Dorka: A lusta kiscica című mesejátékát. Már­cius 26-án Palkó meg a szamara című zenés népi mesejáték kerül bemuta­tásra. Április 24-én az Állami Népszínház vendégjátékaként A négy süveg kerül bemuta­tásra. A bérletek szeptember 1-től igényelhetők a művelődési központ jegypénztárában, a Március 15. téri jegyirodában és az üzemi közönségszerve­zőknél. Papp László Filmvetítés A Vác Városi KlSZ-bizott- ság létrehozta a Fiatalok a nyugdíjasokért elnevezésű koordinációs bizottságot. Székelyhídi Ferenc, a bi­zottság vezetője elmondta, hogy sokoldalú programot dolgoztak ki az idősek segíté­sére, szórakoztatására. Szeptember 24-én fél 3 órakor a Sztáron Sándor Ál­talános Gimnáziumban, szep­tember 25-én délután 5 óra­kor a deákvári Súgván Klub­ban — a Nosztalgiamozi-soro- zatban —, levetítik számukra a Szent Péter esernyője cí­mű, Mikszáth Kálmán regé­nyéből készült magyar fil­met. Akik korábbam már jelent­keztek, azok részére a részle­tes programot és a nyugdí­jas belépőt megküldik a la­káscímre. Akik ezután kapnak kedvet a műsorokhoz, azok írjanak a Vác Városi KISZ- bizottság részére, a Fiatalok a nyugdíjasokért koordiná­ciós bizottság címének (Vác, Lenin út 45.) a feltüntetésé­vel. VÁCI ^Ífíria A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 210. SZÁM 1984. SZEPTEMBER 7., PÉNTEK Amíg az áru célba ér U lazik a cement, jön Találkozás és eszmecsere a rakodótéren a tüzelő Hosszú teherszerelvények robognak át a váci vasútállo­máson. A vagonok oldalán kü­lönböző országok jelzései. Zaj­lik a tranzitforgalom. Város- résznyi nagyüzem a pályaud­var, különféle részlegeivel. Évente 70 ezer vagont mozgat­nak meg a váci vasutasok, kö­zel 300 ezer tonna árut továb­bítanak, 250—300 ezer tonnát fogadnak itt, Pest megye leg­nagyobb ipari városában. Az idő pénz Aki jobban belegondol, mek­kora eszközállománnyal dolgo­zik az ország legnagyobb vál­lalata a MÁV, kicsit beleszé­dül. Mibe kerülhet a vagon­park karbantartása, a pályák rendszeres felújítása? Azt meg a vérbeli vasutasok kísérik nagy figyelemmel, mennyi jut évente beruházásra, fejlesz­tésre, mert a ma korszerű, könnyen válik holnap korsze­rűtlenné, lemaradni pedig nem lehet. Volt idő — mondják, igaz pár évtizeddel ezelőtt, —, hogy majdnem a tranzitforga­lom bánta a fejlesztést. Az pe­dig fontos gazdasági ágazat, s a gazdálkodás, a gazdaságos- sági szemlélet a korábbiaknál jobban előtérbe került a MÁV-nál. Igaz, a vállalatok jellemzőitől az övéké abban tér el, hogy adott esetben nem mérlegelhetik; megéri, vagy sem, az árut el kell szállítani. A szállításhoz pedig vagon kell, a vagonpark gazdaságos kihasználásának a gyors ki- és berakodás az alapfeltétele. — Ez nemcsak a vasútnak az egyedüli érdeke, hanem a vállalatoké is — hangsúlyozza Nagy Lajos állomásfőnök és Molnár Ferdinánd kereskedel­mi állomásfőnök-helyettes. A késedelmes kirakodásnak ugyan megvannak a maga szankciói, de a MÁV-nak, s vele együtt a szállításra, a ko­csira váró vállalatoknak nem a kocsiálláspénz a fontos, he— nem masa a kocsi. ■ Anyakönyvi hírek» A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat váci körzeti üze­mében az idén jelentősen túlteljesítették a kenyérgabona-felvá­sárlási tervet. A közel hatvanéves üzemben az aratás ideje alatt az új búzát a tavalyival keverték, mely jó minőségű lisz­tet jelentett a sütőiparnak. Augusztus második felétől viszont már teljes egészében új gabonából süthetik a kenyeret a pék­üzemek. A felvételen Sági József főmolnár ellenőrzi a gépeket Erdősi Ágnes felvétele Vácott születtek: Arnold Sándor és Farkas Mária lánya Ildikó, Beniczki László és Szlávik Éva fia Mar­cell, Bottyáni Ferenc és Sztre- hovszki Ágnes lánya Evelin, Kormos Alfréd és Baksza Má­ria fia Balázs, Sajtos István és Koncz Erika fia István, Sára Imre és Kurali Ilona fia Ro­land, dr. Bánhídi Péter és Fadgyas Ilona lánya Dorottya, Csiszár Gyula és Paczali Mar­git lánya Boglárka, Kiss György és Kovács Gabriella lánya Bernadett, Tenki Tibor és Péli Julianna fia Tibor, Herle Sándor és Kapor Ágnes fia Sándor, Karaba János és Grncsó Erzsébet fia Gábor, Lakatos Antal és Mucska Jú­lia fia Péter, Bata Sándor és Máté Noémi fia Gábor, Horto- ványi Jenő és Kuthy Emőke lánya Piroska, Telek Imre és Pádár Jolán lánya Jolán, Ze- men Mihály és Hévízi Zsu­zsanna lánya Zsuzsanna, Kon- csik István és Huszár Teréz lánya Marianna, Miklián Fe­renc és Kralovánszki Anna lá­nya Katalin, Herczeg Béla és Babanyecz Erika lánya Rita, Kiss Péter é^ Temesi Ildikó lánya Ildikó, Rotter István és Fábián Erzsébet lánya Csilla, Alt Pál és Németh Teréz fia Balázs, Bottka László és Só- i lyom Ilona lánya Anita, Gidró — Kik a MÁV legjobb part- i vagy azok küldeményeit rak­József és Pongrácz Júlia fia András, Szedlacsek József és Szűcs Klára lánya Noémi. Házasságot kötöttek: Kiss András és Horváth Má­ria, Papp Gyula és Mihov Má­ria, Müller Kornél és Schlegel Sigrid, Gálik László és Csen­des Rita, Glózik Mihály és Kosztovics Krisztina, Fülöp Gábor és Kolozsvári Éva, Pé­ter Attila és Ágoston Noémi, Zongora Péter és Mároki Krisztina, Bodogán Mihály és Plachy Gabriella. Vácott hunyt el: Bíró Lajos Göd, Varga Imre Dunakeszi, Hutter Jánosné Simon Erzsébet Tófalu, Tru- biánszki Károly Márianosztra, Gubik Sándor Vámosmikola, Csurja Andrásné Szabó Eszter Szokolya, Szabó Imre Dabas, Korita István Püspökhatvan, Fehér Ferenc Vác, Gál Gyula Budapest V., Váraljai András­né Krix Anna Göd, Sütő Lász­ló Göd, Szeles Béláné Egedi Margit Vác, Borcsányi József- né Mányoki Erzsébet Váchar- tyán, Balázs István Püspök­hatvan, Kisparti Pál Vác, Se­res Istvánná Borzsák Lídia Fót, Horváth László Vác, Bejczi Ignácné Bacsó Anna Vác, Kertész Józsefné Bubla Magdolna Vác, Kovács Lajos Vác. nerei, milyen a szállítási fe­gyelem? Nagy Lajos a legjelentősebb szállító partnerek között so­rolja fel mind az árufeladás, mind a fogadás szempontjából a DCM-et, a Hajógyárat, a Tungsram váci Fényforrás- gyárát, a MÉH váci telepét, az olyan jelentős exportőröket, mint például a Forte, a Kö­töttárugyár. Sorolhatna olya­nokat is, akik nem tekinthetők jó szállítóknak, mert miattuk sokat áll a vagon kint az ipar­vágányon vagy az állomáson. — Ettől azonban tekintsünk el — a további munkát meghatá­rozó jó kapcsolatok érdekében — javasolja. A negyede — A tény azonban tény, a kocsik 20—21 százaléka kötbé- res, s ez hosszabb ideig tartó bevételkiesést jelent. Pedig a vagonokra mindig nagy szük­ség van. A DCM őszi szállítá­sai ' most kezdődnek. Az első félévben 190 ezer tonnát szál­lítottak a Vácról induló vona­tok. Világos, hogy az évi terv nagyobbik fele a második fél­évben realizálódik. Az őszi cu­korrépa-szállítás csg^ tranzit- szállítmányokkal érinti, Vácot, Balassagyarmat—Rétság irá­nyából. A cementen kívül most a gabonaszállítás időszaka van. A nagyobb rakodó vállálatok- kal, köztük a heti 2-3 irány­vonatot küldő DCM-mel is üü- lön őszi szállítási szerződés készült. Folyamatosan érkez­nek a tüzelőszállítmányok, s ezek meglehetősen sok nyitott kocsit kötnek le. Mindazonál­tal kifejezett szállítási kam­pányról nem lehet beszélni. Arról viszont igen, hogy nem kiegyensúlyozott a rakodás. A hét elején van a csúcs, a hét vége csendes. A szombat, va­sárnapi ki-berakodás pedig fontos volna, de erről alig le­het beszélni. Hogyan vélekednek minder­ről a Volán 1. sz. Vállalat ra­kodói, akik az állomásra érke­ző vagonok' tartalmát szállít­ják ki a fogadó vállalatokhoz, jah a vagonokba? Antalics Józsefnek és Ko­vács Pálnak csak másnap ko­rán reggel tehetem fel a kér­dést kint a rakodótéren, mert a szállítók kora délután végez­nek, másnap hajnalban kel­nek, hogy a környékbeli tele­pülésekről beérkezzenek. Most kivételesen könnyű a dolguk. Üres bádogtartályok érkeztek a Taurus Gumigyárnak, ezt hordja ki a gépkocsi. Antalics József 12 éve rakodómunkás, 6 ezer forintos keresetről be­szél, s szerinte az a fő gond, hogy megoldatlan az utánpót­lás. Bár igaz, sok gép köny- nyítette meg a munkát, de akik megpróbálkoznak ezzel a munkával, az új kollégák, nem sokáig maradnak. Szóval a ké­sedelmes kirakodások egyik legfőbb okát a munkaerő­hiánynak tulajdonítja. Nyéki Barna tanácsi darab­számlálót akkor rendeli a va­gonokhoz a városi tanács ke­reskedelmi osztálya, ha az áru­fogadó ellenőriztetni akarja a minőséget, és a mennyiséget, de a MÁV erre nem tudja odaküldeni az emberét. A bá­dogkannákkal neki is könnyű a dolga. Viszont ha törékeny áru, üveg, vagy bútor érkezik, már jobban kell figyelni. Leg­több gondja az élelmiszer- szállítmányokkal van. Mert ugye a házi szeszfőzéshez pél­dául cukor is kell, és az em­beri lelemény kifogyhatatlan. Nagy tdjssítsncny A váci vasútállomás dolgo­zói hazánk felszabadulásának 40. évfordulója, az MSZMP XIII. kongresszusa tiszteleté­re vállalták, hogy az áruszál­lítási tervet 100 százalék fö­lött teljesítik, a kocsitartózko­dás, a korszerű és nagy telje­sítményű mozdonyok tartózko­dási idejét fokozatosan csök­kentik, növelik a személy- szállítási bevételeket, s mara­déktalanul teljesítik az export- szállításokat. K. T. I. ^agybörzsöny Míísorváftoxás A rendező bizottság közlése szerint a szombaton 18 órára tervezett orgonahangverseny technikai okok miatt elmarad. Deákváron kétszobás, gázfűtéses, második emeleti öröklakás, ma­gas OTP-vel, tavaszi beköltözéssel eladó. Érdeklődni: 12-450-es telefonszámon. A Volán 1. sz. Vállalat 12. sí. üzemigazgatósá­ga váci telephelyére felvesz: esztergályost, autószerelőt, lakatost. Jelentkezés: a főnök­ségvezetőnél. Vác, De­ákvári fasor 6. Tele­fon: 10-473. Továbbá a váci szállítmányozá­si kirendeltségre fel­vesz: szállítómunká­sokat. Jelentkezés: Vác pályaudvaron a kirendeltségvezető­nél. Telefon: n-472. Pest megye területére, a Volán-autóbuszjára­tokra ingyenes utazási igazolványt adnak. Eladó: ZD-s írsz. 1500- as Lada. Érdeklődni: Vác, Damjanich utca 53. szám. Vác-Deákvár, Kárász utca 19. sorgarázsban garázs eladó. Érdek­lődni: 852-222^63 vagy 850-774-es telefonszá­mon. munkaidőben. Személyesen hét vé­gén, esti órákban (Nyáry). 1_____________ Albérleti szoba kiadó! Érdeklődni lehet min­dennap 17 órától. Cím: Vác, Népek barátsá- gának útja 49. 1/2. A Duna Élelmiszer és Vegyi áru Kereskedel­mi Vállalat (Váci fiók. Derecske dűlő 4.) azonnali felvételre ke­res telexkezelőt. Je­lentkezés Vác, Derecs­ke dűlő 4., munkaügyi osztály. reggel 7-től du. 15 óráig. (A Hét­kápolna és a Hajógyár között.) Gyümölcsös, 700 négy­szögöl — Középgorrt- báson — (külterület) eladó. Érdeklődés: Vác, öreggombás 11., Pásztor István, Jól jövedelmező, l la­kásos vezetékes gáz­zal ellátott, beköltöz­hető családi ház eladó. Megtekinthető szom­baton és vasárnap 18— 20 óra között: Vác, Rádi út 22. sz. ______ Vá c, Sirály úti óvoda felvételre keres fűtő­udvar ősi munkakörbe férfi munkaerőt. Ér­deklődni lehet: Vác, Sirály útd óvoda veze­tőjénél. Sződligeten ház eladó 750 ezerért. Leveleket ,,Beköltözhető” jel­igére a váci hirdető­irodába (Jókai utca 9.) kérek. Gazdasági (számviteli, ügyviteli) vezetőt és fémiparban jártas üzemvezetőt felvesz a Pest megyei Fémipari Vállalat (PEFÉM) 2. sz. gyáregysége, Sződ­liget. Jelentkezés: ön­életrajzzal, a gyáregy­ség igazgatójánál. ISSN 0135-RS9 (Váci Hírlai* V t

Next

/
Oldalképek
Tartalom