Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-07 / 210. szám

OKI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 210. SZÁM 1984. SZEPTEMBER 7., PÉNTEK Versesben a beruházásokért-Változtattak a magatartásukon javítják a mmmégzt és a szervezettséget i Három-négy éve nehéz helyzetbe került az építőipar, hiszen alaposan megcsappant a nyereség, a 10-es évek­hez képest. Az építési beruházások visszafogása először a tervezőintézetekben, majd rövid időn belül az építő­ipari szervezetek területén is éreztette negatív hatását. Először a nagyobb mammutváltalatokat érintette ez a helyzet, de aztan a kisebbeket is. Az új beruházásoknál életbe lépett a verseny, amely az árakat természetesen lefelé viszi. Némi vigaszt csu­pán az jelentett számukra, hogy az idei nyár kedve­zően alakult, hiszen a szabadtéri munkákat az időjárás nem zavarta. Valós árak Hogyan állnak jelenleg, mi­lyenek a jövő kilátásai? — ezekről faggattuk Gellér Nán­dort, a gyomról székhelyű Épí­tőipari Szövetkezeti Közös Vállalat igazgatóját. — Sokan azt tartják, hogy a beruházások előtti verseny- tárgyalások formálisak, nem jelentenek konkurrenciát. Ez­zel szemben én azt állítom, hogy hasznosak és reálisak. Ugyanis a versenytárgyaláso­kon a versenyajánlatokban az építmények valós ára jelenik meg, abból már nem lehet so­kat engedni, csak a vállalko­zó nyereségének rovására, vagy szerényebb igényeket -keil megvalósítani. — Ezek szerint az ÉSZKV is nehéz helyzetben van? — A mi helyzetünk sem könnyű jelenleg, de úgy érez­zük, hogy tisztességes, jó mi­nőségű munkával azért még talpon maradhatunk hosszú távon. Az építőipari egységek fontos feladata most és a kö­vetkező években is a szerve­zettség javítása és a minőségi munka előtérbe helyezése. Ma már a beruházók kevesebb pénzért, jó minőségű munkát várnak az építőktől és ez ter­mészetes. A beruházások visz- szafogása és az ebből adódó kevesebb munkalehetőség te­remtette azt a helyzetet, ami a kivitelezők szempontjából elég nagy baj. — Változtatni kellett koráb­bi magatartásunkon, a válla­laton belüli gazdálkodásban. Legfontosabb célkitűzéseink ugyanis nem változtak: min­den évben el kell érni a be­tervezett nyereséget. Ez bizto­sítja a létszám stabilitását — bér- és nyereségoldalról is —, a fejlesztési alap tekintetében pedig az eszközök szinten tar­tását jelenti. Az elmúlt évek­ben kollektívánk bizonyította, hogy lehet rá számítani. A monori Forrás Áruház, a ve- csési szakorvosi rendelőinté- zet és a többi beruházás is a mi alkotásunk. Kevesebb gépkocsi — Jelenleg melyek a leg­fontosabb munkáik? — A Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat részére élelmiszer ABC-áruházat építünk Gyom­ron. Az átadás határideje: az év vége. A Helios Ruhaipari Szövetkezetben emeletráépí­téssel tanulóbázist hozunk te­tő alá szintén még ebben az évben. Hárem éve tart a tápió- szecsői központi napközis konyha építése. Eredetileg 600 adagosra tervezték, később ezerre, ezért ''Húzódik a befe­jezés, de a jövő év első ne­gyedévében átadjuk. A fővá­rosban ABC-áruházat, szolgál­tatóházat és lakásokat épí­tünk. — Hogyan sikerült az első félév? — Félévi nyereségünk elér­te a hárommillió forintot, s ezt jó eredménynek tartjuk. Sikerült javítanunk a készlet­gazdálkodáson. A 21 milliós anyagkészletünket 14,5 millió­ra csökkentettük. Félmillió forint bérmegtakarítást tud­tunk elérni, ezt az összeget célprémiumként a kiemelt be­ruházásokon dolgozók részé­re kívánjuk fordítani. — Stabil a létszámunk, de nem mondhatunk le a fizikai állomány gyarapításáról, il­letve az adminisztratív dolgo­zók létszámának csökkentésé­ről. Ugyancsak a félévi ered­mények közé sorolhatjuk, hogy félmillió forinttal keve­sebb volt a szállítási költsé­günk, több gépkocsit kivon­Megosztva az örömöt Méltóan a névadóhoz A Monori Állami Gazdaság szolgáltató kerületében dol­gozik a Che Guevara brigád. A kollektíva tevékenységét az egymás segítése jellemzi. Be­teg kollégájuk támogatása fo­lyamatos volt. Társadalmi munkában vállalták, hogy a Fazekas családnak a ház melléképületét felépítve át­adják. Az építőanyagok beszerzé­sével egy időben, minden sza­bad időt kihasználva szorgos­kodott a brigád. A közelmúlt­ban mind a család, mind a brigád örömére megtörtént az építkezés befejezése és az ün­nepélyes átadás. Az átadás napján találko­zott a brigád első alkalom­mal úgy. hogy munka nélkül, az örömöket megosztva, együtt ünnepeltek. Az átadá­son részt vett a gazdaság igazgatója, a pártbizottság titkára, az szb-titkár és a munkák menetét nagyban se­gítő szolgáltató kerület igaz­gatója. A család örömét még fokozta az is, hogy a gazda­ság igazgatója és a szocialis­ta brigád újabb meglepetés­sel szolgált. Fazekas János hosszas be­tegsége folytán leszázalékolt nyugdíjassá vált. Éppen ezért — ismerve nehéz anyagi helyzetüket — a vállalati szociális segélyezési keretből a gazdaság igazgatója 30 ezer forintot nyújtott át, a szocia­lista brigád pedig két kisma­lacot vásárolt a felépített mel­léképület azonnali hasznosí­tására. Beszélgetés közben minden gazdasági vezető és brigádtag kinyilvánította, hogy a csa­lád támogatása folyamatos lesz. Ki-ki a maga területén mór azon gondolkodik, hogy miben lehetne a jövőben is segítségére a Fazekas család­nak. A családtól elbúcsúzva, kifelé jövet már látták, hogy a nemrégen épült családi ház festése nincs megoldva, s még a kerítés is hiányzik. A Szegletes János vezette kollektíva tagjai — ahogyan idejük engedi — minden bi­zonnyal ezt a gondot is meg­oldják majd. tunk a forgalomból, a keve­sebb .jármű is elég alapon. — Nem volt könnyű feladat a 40 órás munkahétre való át­állás. Nehezen szoktak bele, de a munkaintenzitás megfe­lelőnek mondható. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mór kidolgozza mindenki a napi kilenc 'órát. Biztató kilátások — Milyenek a kilátások a következő esztendőre? — Igyekeznünk kell, hogy a kapacitás minél előbb biztosí­tott legyen 1985-re is. Eddig a munkák 60 százaléka már megvan, a többiért még az el­következő hetekben, hónapok­ban kell harcba szállnunk. A versenytárgyalásokra is színes prospektust készítettünk, amelyben bemutatjuk a vál­lalat által végzett beruházáso­kat. Igyekszünk a legelfogad­hatóbb árakat ajánlani, s a kiszabott határidőt tartani. Csak így maradhatunk ver­senyben, a többi vállalattal. Legközelebb a gyömrői isko­labővítésre tűznek majd ki versenytárgyalást, igyekszünk megszerezni a beruházási jo­got Gér József Tárlat Hét végén is Eredetileg úgy volt, hogy a monori Nagy István Galériá­ban máig tekinthető meg a Gyömrő művészete és múltja című kiállítás. A nagy érdek­lődésre való tekintettel a tár­lat nyitva tartását két nappal meghosszabbították, így a hét végén szombaton és vasárnap 8-tól 16.30-ig még megtekint­hetik az érdeklődők. Olvasónk Javaslatai a külonkiadfaskan Hasznos, de egy előre mm lelet Szívesen áldoznának társadalmi vmmlml — Javaslataim segítő szán- dékúak. Monori születésű va­gyok, s bár Pesten lakom, szülőfalum várossá fejlődése nekem is szívügyem — kezdi levelét olvasónk, Csiló István, aki javaslatait az augusztus 20-i különszámunkban meg­jelent kérdezőszelvény mellé csatolta. Rágyánszki Pált, a városi jogú nagyközségi ta­nács elnökét kerestük meg az írással, ő válaszolt Madari Gyula, a MÜTEF osztályve­zetőjének közreműködésével a kérdésekre. Sorompcs akadály Monor közlekedését javíta­ni kellene — írja olvasónk. — Jó lenne a 4-es műutat beköt­ni a város vérkeringésébe, de a két sorompó (az Ady és a Ságvári utcai) akadálya en­nék, s csak időpazarlással, bosszúsággal jár. Ahogy nő a járművek száma, nő az átha­ladó vonatoké is, lassan már alig lesz átkelésre idő. A pénz kevés, az alul-f elül járó építé­se csak álom. Ha viszont ki­építenék a Monori-erdö felé vezető földutat, s a sorompók elkerülésével a 4-es műútról könnyen be lehetne jutni Mo- norra, sőt, a Budapestre in­duló buszok is erre közleked­hetnének, s felvéve az erdei utasokat, a 4-esen jutnának sorompók nélkül a fővárosba. Az út kiépítésének külön hasz­na lenne, hogy szorosabb kap­csolatot teremthetne a tele­pülés és Monor között, s va­lóban monoriakká válnának az erdeiek, akik e cél érde­kében bizonyára szívesen ál­doznának társadalmi munkát is. — A földút kiépítésével kapcsolatosan nyitott kaput dönget Csiló István — mond­ta Rágyánszki Pál tanácsel­nök. — Régi terve ez a veze­tőknek, s nem is mondunk le róla, de a 2 és fél kilométeres út kiépítése húszmillió forint­ba kerülne. Hatalmas Összeg ez, ha arra gondolunk, hogy „jó esztendőben” a tanácsnak egy-két milliós út-híd kerete van, s jórészt megoldhatatla- nok a község belső útviszo­nyai is. A húszmilliós költségre Ma­dari Gyula bólintott: bizony, csak első hallásra tűnik köny- nyen megvalósíthatónak a két és fél kilométeres szakasz sá- lárddá tétele.- ... azért valóban sosem mondtunk le a megvalósítás­ról, s „araszolva” próbáljuk elérni a Monori-erdöt, egy öt­Alacsony a bérszínvonal Gyógyszertár épül Ecseren Az ecseni Rákosmezeje Tsz- ben is gondot jelent a szak­emberek hiánya. Az építő ágazatban például csak kőmű­ves szakmunkás van olyan lét­számban. ahogy azt a munkák megkívánják. Az asztalosok brigádjából, is hiányzik leg­alább tíz ember, s szükség lenne lakatosokra és villany- szerelőkre is. A szakemberhiánynak egy­szerű oka van: alacsony a bér- színvonal, s amikor új belépő jelentkezik, a felajánlott óra­bérért nem dolgozik, s to­vábbáll. Mindezek ellenére a terme­lőszövetkezet különböző üze­meiben folyamatosan tudnak munkát biztosítani. Nálunk nincs kényszerszabadság, a meglevő dolgozók igyekeznek legjobb tudásuk szerint se­rénykedni. A villanyszerelők brigádja egész évben el volt foglalva, is bőven van még tennivalójuk az év hátralevő részében is. Az asztalosok és a lakatosok to­vábbi piac utáai kutatnak. A környéken és a fővárosban is van még lehetőség új munkák szerzésére. Visszatérve az építőágazatra, az ott dolgozók már többször is bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani. A bizalom tehát megvan velük szemben, ezt igazolja az ecseri községi tanácstól kapott legutóbbi megrendelés is. A négy és fél ezer lakosú te­lepülésen az egészségügyi alap­ellátást javítja majd az új gyógyszertár, amelyet a Pest megyei Tanács Gyógyszertári Központja létesít a művelődé­si ház melletti üres telken. Jelenleg egy kisegítő gyógy­szertár áll csak az ecseriek rendelkezésére. A gyógyszere­ket így a rászorulók' kénytele­nek a fővárosban. Maglódon, vagy Gyömrőn beszerezni. A Rákosmezeje Ts2 építőipari ágazata lesz a gyógyszertár kivitelezője, jövőre szeretnék, ha elkészülnének vele. A gyógyszertárhoz egyébként szolgálati lakás is csatlakozik majd, így bizonyára nem lesz nehéz gyógyszerészt sem talál­ni a leendő új intézménybe. Péteri Csodakarikás Szeptember 8-án, szombaton délután négy órakor a Csoda­karikás című mesejátékot mu­tatja be a Budapesti Mese­színpad a Péteri Erkel Ferenc Művelődési Ház nagytermé­ben. Káva Búcsúból Egész napos búcsút tarta­nak Káván szeptember 9-én, vasárnap. A hagyományos búcsúi bál 19 órakor kezdődik a klubkönyvtárban. száz méteres szakaszt pél­dául sikerült-is leszönyegez- nünk a Kossuth Lajos utca vegén. S amint lesz rá pén­zünk, a kiépítést folytatni kí­vánjuk. Egy emberként Ám, ha a buszközlekedés megváltoztatásával tennénk fel körkérdést a lakóknak, alighanem éles véleményütkö­zésekkel találkoznánk. A mo­nori telepi lakók egy ember­ként állnának ki a régi rend mellett, s minden bizonnyal a Péteriek is jelentkeznének: nekik is jó lenne egy pesti buszjárat. Ezt pedig a Volán nemigen bírná kapacitással.. A földút kiépítésének von- zata Csiló István következő javaslata. Ha létrehoznák a szilárd burkolatú- utat — írja — az új út melletti vizes, nyárfás réteket, a Bogárzó haszontalan földjét parcel­lázásra lehetne hasznosítani, s nem kellene erőltetni a vasút mögötti területen (pél­dául a Detrich tanyán) az építkezéseket, kizárva ezzel az oda költözőket a városközpont előnyeiből. — Igen ám — töpreng a tanácselnök — csakhogy en­nek a javaslatnak eleve felté­tele a 20 millióba kerülő út. S távlati terveink úgy ké­szültek, hogy ne kelljen mű­velés alól kivenni mezőgazda­sági területeket, márpedig a Monori-erdő felé vezető földút két oldalén a folyamatosan művelt földek vannak túlsúly­ban. Azért is parcelláztunk a Detrich-tanyán, ahol viszont kihasználatlan földterület állt rendelkezésünkre, belterüle­ten. Mindsnt mérlegelve A válaszokból is érezhető: a tanácsi vezetők mindent mér­legelve kell, hogy előre gon­dolkodjanak, s a pénzügyek ismeretében kell elvetniük jó szándékú javaslatokat, ame­lyeket mindazo'náltal meg­köszönnek, hiszen jól együtt­működni csak a lakó- , és szülőhelyüket szerető, fejlő­dést segíteni kívánó állam­polgárokkal lehet. K. Zs. Útjavítás, akadály Ezekben a napokban útépítő munkások lepték el a gyömrői utcákat. Először folyékony bitument öntöt­tek az úttestre, majd apró köveket, 's emiatt forgalom- korlátozásokra is sor ke­rült. A hét közepén a Budai- pest körgyűrűhöz tartozó Mendet úttal voltak elfog­lalva, néhány órára lezár­ták a forgalom elől a két kilométeres szakaszt. A járművezetők egy része azonban fittyet hányt a tiltó táblákra, s behajtott a területre, egyesek még száguldoztak is. Vajon nem gondoltak az esetleges balesetveszélyre? Helyzetkép a focksapatról Ä lelkesedés eret adhat Bár még csak az elején tart a labdarúgók őszi idénye, kör­zetünk csapatai meglehetősen váltakozó sikerekkel vették eddig az akadályokat. Csak becsübtgól A megyei I. osztályban kü­lönösen siralmas a Ferihegy SE labdarúgóinak gyenge sze­replése. Három találkozón léptek eddig pályára, s mind­egyiken öt gólt kaptak, s mindössze a Dány ellen fu­totta egy becsületgólra. Sok játékos leállt, s az utóbbi na­pokban veszélybe került a csapat további léte. Remélhe­tőleg, az illetékesek megtalál­ják a kátyúból való kivezető utat, mert ezt kívánja a sport- szerűség és a körzet legna- gobb településének érdeke is. Sülysápon nagyon örültek a vasárnapi pontszerzésnek a Kartal ellen. Kis szerencsével akár a győzelmet is megsze­rezhették volna, bár a vendé­gek előtt több helyzet adódott. Az első két fordulóban beka­pott kilenc gól önmagáért be­szél, dicséretes viszont, hogy a kartali csatárok nem tudtak betalálni hálójukba. Gondot jelent számukra, hogy Béres, a csapat gólzsákja bevonult, s nem szerepelhet a jövőben náluk. A megyei II. osztály A-cso- portjában szereplő négy együttesünk vereséget szenve­dett az első fordulóban. Kü­lönösen a monoriak sajnálhat­ják a Kiskunlacháza elleni fiaskót, hiszen nekik remé­nyük volt akár a győzelemre is. A többiek múltjukhoz mél­tatlan rajtot vettek, s töbh góllal szenvedtek vereséget. Pilisi öröm Monoron, úgy tűnik, rende­ződik a helyzet, jelentősen erősödött és javult a játékos- állofnány. s ez további sike­rek biztosítéka lehet. Gyömrőn ellenkező a hely­zet. A néhány játékos távozá­sa alapjaiban gyengítette a társaságot, s a helyükre került fiatalok sem úgy hajtanak, ahogy azt joggal elvárná tő­lük a vezetés. Mindenesetre n vasárnapi Nagykáta elleni vo­nalrangadó már vízválasztó­nak is beillik. Mindenképpen győzniük kell, ha el akarnak kerülni a jelenlegi mélypont­ról. Pilisen nagy örömet okozott a csapat múlt vasárnapi győ­zelme Nagykátán. A játékosok bebizonyították, hogy nehéz helyzetben is helyén a szívük, s meglepő, de teljesen megér­demelt győzelmet arattak az esélyesebb gárda otthonában. Ha ez a tűz tovább lobog, akkor vasárnap ismét örülhet­nek, bár nehéz dolguk lesz az egykor szebb napokat is átélt Kiskunlacháza ellen. Fekete ló Üllőn nem változott a Játé­kosállomány, ugyanazok áll­nak a rendelkezésre, akik ta­valy. A csatársor az Örkény ellen villogott, de remélhető­leg tartalékoltak néhány talá­latot a vasárnapi gödöllői ki­rándulásra is. Az egyetemis­ták gárdája amolyan fekete lónak számít, hiszen ők későn kezdték az őszi idényt a tanév miatt. Ma délután játsszák le ugyanis az első fordulóiból el­maradt. Vácszentlászló elleni találkozójukat __________G. J. Ny áregyháza Old boyok Szeptember 8-án, szomba­ton délután fél ötkor a nyár­egyházi sporttelepen barátsá­gos hírverő mérkőzést játsza­nak a helyi öregfiúk a mono­nak hasonló korú csapatával. Gombán, az autós kertmo­ziban, 20 órától: Egy tiszta ne i—n. Gyömrőn, a strand kertmo­ziban, 20 órától: Kincs, ami nincs. Maglódon, a művelődési házban, 16.30-tól és 18.30-tól Te rongyos élet. Vecscsen, 17.30-tól: Skalpva­dászok. A kertmoziban, 19.30- tól: Languszta reggelire. Monoron, 18-tól és 20.30-tól: King Kong. (M3N 0JM-~2C51 (Monori HMkPt

Next

/
Oldalképek
Tartalom