Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-06 / 209. szám

1984. SZEPTEMBER 6., CSÜTÖRTÖK Formális vagy tartalmi? A közművelődés demokratizmusa A demokratizmus fogalmá­ról — általában — igen sokat vitatkoztak már. A felszaba­dulás után folytatott vita egyik leglényegesebb eleme az volt, hogy megkülönböztet­ték egymástól a formális de­mokratizmust és a tartalmit. A formális demokratizmus ugyanis a demokrácia minden játékszabályát vagy legalább­is többségüket megtarthatja, s mégsem a nép igazi akara-« ta érvényesül. A tartalmi de­mokratizmus viszont azt je­lenti, hogy esetleg a formális szabályok megsértésével bár, de a nép szándékai és követe­lései jutnak érvényre. Speciális probléma Persze á közművelődés de­mokratizmusa ehhez az álta­lános kérdésfelvetéshez viszo­nyítva nagyon is speciális probléma. Mit jelent gyakorlatilag a tartalmi demokratizmus a közművelődésben ? Mindenek­előtt azt, hogy a közművelő­dés irányítóinak adott helyen hihetetlenül éles szemmel kell figyelniük azt, hogy mi a valóságos közművelődési igény. Nagyon sokszor azt látjuk, hogy például csillagászati vagy hasonló témájú előadá­sokra szavaz a közvélemény, s miikor egy Ilyen előadásso­rozat megindul, alig van kö­zönség. Máskor pedig egy-egy ilyen előadás nagy közönséget yonz. Más szóval az igazi közmű­velődési funkcionárius egyik fő tulajdonsága az, hogy ér­zékeli: merre orientálódnak, milyen művészeti vagy tudo­mányos problémák vagy tech­nikai kérdések érdeklik az embereket. Tehát akkor dol­gozik jól, ha képes ennek az érzékelésére, ha nem olyan­fajta érvelések mögé bújik, mint a panaszok az általános érdektelenségről, arról, hogy az emberek nálunk nehezen mozdulnak, hogy a televízió elviszi a közönséget stb. Mert ezek lehetnek tények, ezek csökkenthetik az érdeklődést, de semmiképpen nem meg­határozók. A meghatározó elem a közművelés igazi, tar­talmi demokratizmusa. Mivel vége szakadt már felülről történő népművelés­nek, feltétlenül szükség van arra. hogy az egykori népmű­velők ilyen értelemben változ­tassák meg vagy fejlesszék képességeiket. Egészen megle­pő eredmények születhetnek abból, ha a közönség igényeit sikerül reálisan kipuhatolni. Előfordul, hogy egy-egy hely­ség idegenforgalma nagymér­tékben megnő, s ebben az esetben hiába fogják erőltetni az általános higiéniai felvilá gosítást, mert az érdeklődés szükségképpen a nyelvtanulás, a nyelv iránti érdeklődés felé fordul. S ilyenkor min múlik a do­log? Nem azon, hogy meg­hirdetjük a nyelvoktatást, ha­nem ismét beleszól a valósá­gos igény abba, mikor, milyen mértékben, milyen sűrűséggel vannak a nyelvórák. Megfe­lel-e ez a helység kereskedel­mi dolgozóinak, az értelmiség­nek stb.? De a legdöntőbb az, hogy ez az oktatás eredmé- nyes-e. Vagyis a legdöntőbb ismét csak az előadó, a tanár személye, mert a rossz tanár működése következtében épp­úgy elhal a nyelvtanulás, mint ahogy a jó tanár igen komoly és nagyon fejlődő'csoportokat tud megteremteni, akik to­vább terjesztik a hírt a nyelv­órák hasznáról és hirtelen az igény megsokszorozódik. Hasonlóképpen nem érte­kezletek, s nem is író—olva­só találkozók vagy más ösz- szejövetelek határozzák meg az emberek irodalmi érdek­lődését, s ennek az érdeklő­désnek speciális tágulását. Ez tudniillik a formális demok­ratizmus eleme. Mindig eszem­be fog jutni az, midőn közép- iskolás diákok azt a feladatot kapták, hogy gyűjtsenek ada­tokat Déry Tibor munkássá­gáról. S ekkor ezek a leányok felkeresték az írót balatoni nyaralójában, sokmindent kér­deztek tőle. Csupán az volt zavaró, hogy Déry visszakér­dezett. Déry kérdése tudniil­lik az volt, hogy vajon látoga­tói melyik könyvét olvasták. Erre azt a választ kapta, hogy per konkrete — semmit. Az ilyenfajta találkozásoknak, azt hiszem, nincs sok értelme. Ezzel szemben, ha egy mű­vész érdekessé válik, ha va­lóban úgy tapasztalja például egy kultúrház vezetője, hogy az ott lakó emberek akár a te­levíziós adások következté­ben, akár'a kritikai visszhan­gok eredményeképpen érdek lődéssel tekintenek egy író munkásságára, akkor érdemes megrendezni az író—olvasó találkozót, akkor az nem vá­lik formálissá, és természete­sen közönséget is vonz. Rétegenként mást S mindehhez hadd fűzzek még valamit. Egyfelől a köz művelődési munka lényeges mozzanata a közönség vonzá sa, tehát az, hogy minél töb ben hallgassák meg az isme­retterjesztő előadásokat, láto­gassák a vetítéseket, vegye­nek részt szakkörökön 6tb. De nagyon is hozzátartozik ennek a munkának valóságos demok­ratizmusához az, hogy réteg­érdeklődést is ki kell elégíte­nie. Ha egy-egy városban meg­jelenik valamely új feladatkör, például megjelennek az első számítógépek, akkor szükség­szerűen fölébred az érdeklő­dés a számítástechnika iránt. S nem szabad puszta divatból — mert éppen ma a számító­gépek hirtelen népszerűvé vál­tak — a számítógépekkel fog­lalkozni. Akkor érdemes tö­rődni) velük, ha nemcsak di­vatról van szó, hanem arról, hogy egy mindenki számára megközelíthető, mindenki szá­mára voltaképpen elérhető eszköz jut a környékbeli üze­mek, gazdaságok birtokába. Magától értetődik, hogy a di­vathullámok sokszor olyasmit is vetnek a felszínre, ami ké­sőbb teljesen lényegtelenné válik. De akadnak olyan di­vatok, melyek a jövő lehető­ségeit is tartalmazzák, és meg­éri a fáradságot, ha a jövő le­hetőségeit előkészítjük. Érzékelni az érdeklődést Látjuk tehát, hogy a köz- művelődés demokratizmusa nem annyit jelent, hogy szol­gaian követni kellene bizo­nyos áramlatokat, melyek idő­ről időre váltják egymást. Azt sem jelenti, hogy formálisan, úgynevezett demokratikus kö­zösségeket alkotva, határozzuk meg a közművelődési progra­mokat. Az viszont igaz, hogy a közművelődés demokratiz­musának esetében az igazi tartalom a valóságos érdeklő­dés és az érdeklődés tenden­ciáinak érzékelése. Éneikül az emberek rájuk kónyszeritett- nek érzik a közművelődési te­vékenységet. Hermann István Keresztury Dezső Köszöntés A Magyar Pen Club elnök­sége és intéző bizottsága 80. születésnapja alkalmából szer­dán köszöntötte Keresztury Dezsőt, a Magyar Pen Club alelnökét. Boldizsár Iván, a Magyar Pen Club elnökének üdvözlő szavai után az ünnepelt költő verseit, néhány megzenésített költeményét előadóművészek szólaltatták meg. Szádeczky-Kardoss Eleméi Végső búcsú Tanítványok, tisztelők, egy' kori kollégák sokasága kísérte utolsó útjára csütörtökön a Farkasréti temetőben a 81 esz­tendős1 korában elhunyt Szá­deczky-Kardoss Elemért, a Magyar Tudományos Akadé­mia rendes tagját, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tana rát, az MTA geokémiai kutató laboratóriumának nyugalma­zott igazgatóját. A kétszeres Kossuth-díjas tudós ravatalánál a Magyar Tudományos Akadémia nevé­ben Pécsi Márton akadémikus, az MTA föld- és bányászati tudományok osztályának he­lyettes elnöke mondott beszé­det. Az Eötvös Lorámd Tudo­mányegyetem nevében Kubo- vics Imre egyetemi tanár, kőzettan-geokémiai tanszék vezetője búcsúzott Szádeczky- Kardoss Elemértől. Az MTA geokémiai kutató laboratóriu­ma nevében Panto György tu­dományos igazgató vett bú­csút a jeles tudóstól. Rendkívüli irodalomóra Vácott Régmúlt időkről szól az ének Nyilvános pályázat Formatervezési nívódíjra Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium, vala­mint az Ipari Minisztérium, egyetértésben az Ipari Forma- tervezési Tanáccsal 1985-re s meghirdette a nyilvános for­matervezési nívódíjpályázatot. Azokat a kimagasló és előre­mutató formai értékkel ren­delkező. kifogástalan kivitelű, célszerűen kialakított alkotá­sokat várják a pályázóktól, amelyek magas műszaki szín­vonalat képviselnek és gaz­daságosan gyárthatók, előnyö­sen értékesíthetők. Hozzájá­rulnak a gyártmányszerkezet javításához, az exportnöve­léshez és nem utolsósorban a gyakorlatban is beváltották a hozzájuk fűzött reményeket A pályázaton a két minisz­térium irányítása alá tartozó vállalatok, szövetkezetek in­tézmények kisiparosok egyé­ni tervezők egyaránt részt vehetnek már gyártott és ke­reskedelmi forgalomban levő termékekkel A nálvázók 1985 január 10-is jelentkezhetnek s a pályamunkákat február 15-ig kell beküldaniük. A be­küldött pályamunkákat az Építésügyi és Városfejleszté­si Minisztérium, a Fimcoop kiállítótermében, az Ipari Mi­nisztérium pedig az Ipari Reklám és Propaganda Vál­lalat bemutatóházában nyil­vánosan iS| kiállítja. „Tenyérnyi ország a félszi­get sarkán / De nekem ennél nem is kell nagyobb / Déli véremre is büszke vagyok / S kopár szikláidra is öreg Bal­kán." Dzsagarov Bulgária című versének sorai mintegy mottó­jául is szolgálhatnak annak a rendkívüli irodalmi órának, ami tegnap hangzott el Vá­cott, a művelődési központban. Bodor Tibor színművész nagy feladatra vállalkozott, amikor elhatározta, hogy röpke egy óra leforgása alatt bemutassa a bolgár irodalom gyöngysze­meit. A jó érzékkel összeállí­tott lírai anyagot saját tapasz­talataival, véleményével fűzte egy csokorba. Ily módon elér­te. hogy a középiskolások fe­szült figyelemmel kísérték szavait. — Jó néhány esztendővel ezelőtt kerültem e gazdag iro­dalom közelébe — mondotta Bodor Tibor, amikor véget ért az élményteli óra. — Akkori­ban kerestem azokat a lehető­ségeket, amelyek segítségével bekapcsolódhatom a közműve, lődés más területére is. Meg­szerettem a versmondást, de a pódiumműfajt önmagában nemigen kedvelem. Ügy ér­zem. a közvetlen gondolatcsere sokkal hamarabb megindul, ha saját érzéseim megfogalmazá­sával fűzöm egymáshoz a költeményeket. Tizenegy évszázad irodai mi termését elmondani és < be­ágyazni a történelmi helyze­tekbe nem éppen könnyű fel­adat. Ezen a délelőttön mégis úgy éreztük: keresztmetszété­A majdaneki múzeum vendégkiállítása Kiáltás a háború ellen A kelet-lengyelországi Maj- danekben, az egykori kon­centrációs tábor területén lé­tesített múzeum képzőművé­szeti gyűjteményének anyagá­ból kiállítás nyílt szerdán Budapesten, a Lengyel Tájé­koztató és Kulturális Központ­ban. A tárlaton húsz lengyel és három magyar festőművész 29 alkotása látható. Mint Wieslawa Rózycka, a múzeum jelenkori képzőművé­szeti gyűjteményének főmun­katársa a kiállítás megnyitó­ján elmondotta, az 1914-ben, közvetlenül a tábor felszaba­dítását követően létrehozott múzeumban 1962-ben alapítot­ták meg a festészeti galériát. Tárlóiban azoknak a művé széknek alkotásait tárják a lá­togatók elé, akik a háború elleni tiltakozást választották témájuknak. A múzeumban kezdetben csak lengyel művé­szek munkáit őrizték, 1979-től azonban más nemzetek alko­tói is kiállítanak ott. Közülük a mostani tárlaton Gábor Ma­rianne, Tóth László és Lóránt János művei láthatók. A lengyel kulturális köz­pontban megnyílt tárlat szep­tember 30-ig látható. iHeti filmtegyzete Szerződés A Szerződés fiatal párja: Krzysztof Kolberger és Magda Jaroszowna ben villant fel előttünk múlt és jelen története a versek tükrében. Cirill Előhangja, a népköltészet remekei, Bobri Csintulov Süvít a szél, nyög a Balkán, Hriszto Botev A „ha­zafi”, Ivan Vazoiv A Vitosa, Radoj Rabin Az újító, Gencso Uzsonov Levél feleségemnek, Hriszto Szmirnenszki A feke­tekávé és sorolhatnánk a köl­teményeket, amelyek vissza­csengenek fülünkben. — Amikor a bolgár irodal­mat kezdtem lapozgatni, meg­lepett, mennyire hasonló a yonáolatisuga a magyar Urá­val. Nem csoda, hiszen sor­sunk is gyakorta volt közös. Hogy mást ne említsek: Bul­gária ötszáz esztendeig nyög­te a török elnyomást. Nem csoda, hogy annyi a szomorú­ság, a tragikus felhang a köl­tők soraiban. De nem csupán a versekben, az írástudók sor­sában is végigkísérhetjük a tragédiák sorát. Süvít a szél, nyög a Balkán / Vitéz ül a lóra /Kürttel hívja testvéreit ! Fegyverbe, mind talpra! Azt hiszem e sorok nyomán min­denkinek Petőfi jut eszébe. Pedig Bobri Csintulov írta, gondolatait, indulatait majd­nem ugyanúgy megfogalmaz­va, mint kortársa. Mindez nem véletlen, az azonos sors sugallata. Bodor Tibor vallja: meg­szállottja a versnek, a költő által megfogalmazott gondola­tok közvetítésének. Órákig ké­pes volna mesélni, de tudja, az ifjú hallgatóság figyelme véges. Jó érzékkel sorolta egy­más mellé a különféle hangu­latú műveket, hogy mindig le­gyen valami, amiért érdemes szavaira figyelni. A színmű­vész úgy érzi, hogy az ily mó­don megteremtett légkörben elraktározódnak a gondolatok. A művészi élmény kiszakítja a középiskolásokat a megszo­kott mindennapiságból. Ugyan­akkor reméíi, hogy indíték-pt ad az olvasásra, felkelti az ér­deklődést a másik nép művé­szete iránt. Irodalmán, költé­szetén, szokásain keresztül is­merhetjük meg azt az orszá­got. amelynek kulturális ren­dezvényeit nézhetjük, hall­hatjuk ezen a héten. „Régmúlt időkről szól az ének I S új kínokról / Mik bennem égnek.” Hallgattuk a versben megfogant szót, aho­gyan Hriszto Botev leírta. A fordítások szépsége mellett m'.ndannyiunkat megragadott a közvetlen tolmácsolás. Erdősi Katalin Még le sem zajlottak az 1980 nyarán a tengermellékea .kirobbant események, melyek máig tartó rezgéssel megráz­ták a lengyel társadalmat, amikor Krzysztof Zanussi filmje, a nálunk most bemu­tatott Szerződés, már doboz­ban volt. Tulajdonképpen ez már a második filmje volt ab­ban az évben Zanussinak, a másikat, melynek a címe Konstans volt, már két éve mi is láthattuk. E kis filmográfia azért fon­tos, ment mindkét film ugyan­arra utal, ugyanazt jelzi, elem­zi: a morális és egyúttal nem­zedéki konfliktushalmazt, amely némiképp rávilágít az 19S0 augusztusi események előzményeire, a társadalomban meglévő feszültségekre, s azok okai közül egyikre-másikra. De nem Zanussá volt az egyet­len a lengyel filmművészetben, aki e kérdésekről beszélt. A filmek e csoportja még címkét is kapott a kritikusok­tól: a morális nyugtalanság mozijának nevezték el őket. Miről is volt szó? Arról, hogy Zanussiék nemzedéke meglátta: a lengyel társada­lomban kialakult egy erős korrumpálódási folyamat, ki­alakult a hatalommal való visszaélés hierarchiája, ki­alakult mindeme jelenségek haszonélvezőinek köre, még­hozzá több társadalmi réteg­ben is (műszaki, és orvosér­telmiség, művészek, funkcio­náriusok, ipari üzemek vezetői, minisztériumi emberek). E többnyire idősebb felső vezető — irányító — hangadó réteg gyermekei azonban mélysége­sen elítélték a szülők életfel' fogását, morális Leaiacsonyo- dását, a lehetőségeikkel való visszaélését. Nem kértek a szülők támogatásából, a szü­lők mentalitásából. Zanussi filmhősei így vagy úgy, de mindig szembe is szálltak az apák nemzedékével, de a csa­tákat rendre el is veszítették, a társadalmi szituáció mozdít- hatatlannak tűnt, a hibák fel­számolására nem mutatkozott remény. A Szerződés is ezek­ről a konfliktusokról szól, de természetesen még csak az erős vészjelzéseket adja le, hiszen forgatásakor — akár. csak a Konstans készítésekor — még sok hónap volt hátra 1980 augusztusáig. Az a szerződés, amely ebben a filmben szóba kerül, nem szó szerint értendő. Arról a szerződéskötésről van szó ugyanis, amely afféle hallgató­lagos megállapodás az apák és a fiúk nemzedéke között. A film fiatal hőse, Piotr, éppen nősülni készül s a papa nagy hírű és rendkívül jómódú kardiológus főorvos (jómódja a betegeik hálapénzéből ered) szinte természetes módon kí­vánja biztosítani a fiúnak a jó startot: megfelelő állást egy lap szerkesztőségében, lakást és kc-csít, s más támogatást. Ugyanezt megkapná a meny­asszony, Lilka is az ő papájá­tól, aki egy más vonalon tagja a felső köröknek: egy vidéki nagy gyár igazgatója, tehát gazdasági vezető, talán keve­sebb pénzzel, mint a főorvos papa, de nem kevesebb társa­dalmi kapcsolattal, a hatalmon belüliség nem kevesebb elő­nyével. Persze Lilka sem kér az aityai segítségből, de abból sem, hogy Piotr végül is meg­puhuljon, s engedjen apja ka- pacdtálásának. Lilka a nehe­zen vállalt, de a békesség ked­véért mégiscsak összehozott egyházi esküvőn az oltár előtt nemmel válaszol a pap kérdé­sére, akarja-e férjül Piotrt. De botrányos jelenetekre mégsem kerül sor: mintha mi sem történd volna, lezajlik $z es­küvői dínomdánom, vendégek­kel, óriási étel- és italmennyi­séggel, fontos emberek meg­jelenésével — csak éppen az ifjú pár nincs jelen. Az éjsza­kába nyúló buli végén azonban az alaposan elázott Piotr fel­gyújtja a fényűző atyai házat. De ez a lázadás sem sikerül: az időben érkező tűzoltók jól dolgoznak, a ház nem ég le, s a buli folytatható. Piotr az idegklinikára kerül — egyéb­ként nem történt semmi, az élet megy tovább, mint addig. Zanussi filmje persze nem olyan szimpla, mint a fenti kis tartalmi kivonatból látszhat. Százféle módon jelzi az 1980- as lengyel .társadalom sok ba­ját, gondját, tüneteit, s nem kevés humorral is — ami tőle elég szokatlan, hiszen korábbi filmjei rendkívül komoly, sőt komor alkotások voltak. Na­gyon érzékeny film, remek színészekkel — főleg a Piotr apjának második, fiatal fele­ségét játszó Maja Komorowska remekel, de a főorvost alakító Tadeusz Lomnicki, vagy a Lilka apját játszó Janusz Gajos is kiváló —, sok-sok olyan ap­ró megfigyeléssel, sziporkával, melyet talán csak a lengyel nézők, vagy a korabeli lengyel helyzetet jól ismerők értékel­nek igazán. A Szerződés, ha jól figye­lünk rá, amolyan kérdező filmnek tekinthető. Rákérdez egy társadalom belső problé­máira, és valamelyest segít is e problémák jobb megértésé­ben. Vértestvérek Most fut a tévében a Winnetou-sorozat, igazolva, hogy az indiántörténetek iránt éppúgy állandó a közön­ségigény, mint a, jó westernek iránt. Talán véletlen egybe­esés, hogy a mozikban is lát­ható most egy NDK-beli indiánfilm, az 1978-ban ké­szült, s nálunk már játszott, tehát most felújításiként be­mutatott' Vértestvérek. Min­denesetre ez is a fenti észre­vételt hitelesíti: indiántörténe- takre mindig van közönség a mozikban, — főleg persze az ifjabb korosztályok köréből akiknek mindegyik új nemze­déke kötelezően ismerkedik meg a derék, bátor,, okos, ügyes, nemes stb. indián hő­sökkel és a gonosz, kegyet­len, ostoba stb. fehér embe­rekkel, akik közül különösen az amerikai hadsereg lovas­katonái tudnak nagyon-nagyon rossz emberek lenni. Mint eb­ben a gyermeteg mesé_.ű. egy jó útra tárt fiatal lovaskatona (a színészileg tökéletesen je­lentéktelen Dean Read), meg egy nemes indián (az el- ny űhete tlen in di án b on Vi vám, Gojko Mitic) barátságáról szó­ló filmben, mely a Volt egy­szer egy Vadnyugat, meg a WiíMjetou-történetek kereszte. zéséből jött létre. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom