Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-29 / 229. szám

1981. SZEPTEMBER 29., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 Ilunya István kilencven esztendős üven élet ritkán adatik Csatárláncba fejlődik a vadászsereg. // ŐSZI VADASZAT Dühönghet a szél, csapkodhat az eső, lehet komisz hideg. A hét végén, amikor vege a nyűgös hivatali mun­kának, amikor leállnak végre az esztergagépek, az ember már csak szabadságra, csendre és levegőre vá­gyik, több ezer Pest megyei vadász ölti fel magára az erdőjáró zöld ru­hát, minden strapát elviselő csiz­mát, s akasztja vállára a fegyvert. Száz vadásztársaságból mintegy négyezren hódolnak ennek a szenve­délynek, ami őszinte meggyőződé­sünk szerint fényévnyi távolságra van a barbár gyilkolástól, sokkal in­kább valami csodálatos elegye a ha­gyományőrzésnek és a természetimá­datnak. Őz, muflon, fácán és nyúl — mondják — csak nekik köszön­heti, hogy a mai napig is megél a Börzsöny szirtjein és az alföldi aká­cosban. Életterét parányira zsugorí­totta a civilizáció, az intenzív mező- gazdasági termelés, s a nemcsak a maga, de az állatok környezetét is pusztító emberi nemtörődömség. A Vadászok;' egyszerre természetjárók és lelkes sportemberek, ápolják a magyar faunát, s ha ki is lövik a továbbtenycsztésre alkalmatlan egyedeket, sohasem céloznak meg­gondolatlanul. Vadászat volt Vecsés határában egy hete is. Évadnyitó vadászat, ün­nepe a zöld ruhás puskásoknak. Ba­ráti találkozó amikor az erdőt-mezőt többnyire magányosan cserkésző em­berek elbeszélgethettek egymással, őseink példája nyomán együtt űz­hették a vadat. A teríték nem volt túlságosan gazdag, a kilőtt fácánok és nyulak bizony sokkal kevesebben voltak, mint a puska mesterei. De ez sem ronthatta el a közösség örö­mét. A zsákmány ritka ünnep, a há­borítatlan természet azonban min­dennapi öröm lehet. A közelben fácán ncszcz Célba talált a sörét, tisztéhez híven a vizs­la Is felkutatta a vadat A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Hunya Istvánnak, a Mező­gazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete elnökének, az MSZMI* Pest megyei Bizottsága tagjának több évtizedes munkásmozgal­mi és közéleti tevékenysége elismeréseként, 90. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Érdemrendje kitüntetést adományozta. Á kitüntetést pénteken a Parlamentben Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottsága titkára, Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke és Dobi Ferenc, a MEDOSZ főtitkára. Az MSZMP Pest megyei Bizottsága nevében dr. Arató András titkár köszöntötte az ünnepeltet. Az első pipáját tizennégy éves korában kapta egy gyomai gazdá­tól. Aratott érte. Abban az idő­ben igencsak megkérdezték az öre­gebbek, ha egy suttyó legényt füs­tölni láttak: aztán kaszálni tudsz-e már öcsém, vagy csak pipázni? Hát Hunya István tudott. És jószerivel mindent tudott, ami mezei munka csak akadt. Nyolcgyenmekes apjá­nak legidősebb fiaként alighogy be­töltötte a hetedik esztendőt, már kiskondásként járt a sertések nyo­mában. Ahogy cseperedett, úgy is­merkedett a dolog boldogabbik vé­gével, s lett egyre erősebb, tapasz­taltabb. Tanulni leginkább az élet­től tanult, mert az iskolára nem­igen futotta az idejéből, legfeljebb késő ősztől kora tavaszig, azt is csupán négy elemi erejéig. Sorsa ekkor ugyanolyan volt, mint a ko­rabeli többi gyereké, aki szegény­nek született. S igen sokan szület­tek szegények Endrődön — ahol Hunya István —, s a magyar fal­vak százaiban, a városokban is. Ez a közös sors volt a meghatározója egy olyan ember útjának, aki húsz esz­tendős korától már nem csak élte, hanem formálta is a mindennapo­kat — s azokkal a történelmet. Irány hazafelé Húszévesen került a frontra az első világháborúban. Hadifogságba esett. Annikor hírét vette, hogy ki­tört a forradalom Pétervárott, s el­kergették a cárt, úgy gondolta, vé­ge a fogságnak, haza kell menni. Elindult. Nem jutott messzire, el­fogták, visszahurcolták. Amikor új­ból megszökött, ismét csak így járt. Keserű megpróbáltatások után ju­tott el a vörösgárdistákhoz, harcolt velük, a forradalmukért. Köztük ta­nulta meg, hogy a szegényeknek mindenütt ugyanezt kellene csele­kedniük. Megint hazafelé vette hát az útját, de mire 1918 novemberé­ben Endrédre ért, megjárta már a német hadifogságot s az olasz fron­tot is. Otthon megalakította a Kommunisták Magyarországi Párt­ja helyi szervezetét, majd 1919-ben, amikor az alig megszületett prole­tárdiktatúrát kellett védelmezni, ka­tonákat hívott a Vörös Hadseregbe, harcolt a szabad Magyarországért. Bújkálnia kellett a Tanácsköztár­saság leverése után neki Is, mint annyi másnak. Nem szakadt el töb­bé a munkásmozgalomtól, hozzánött egy életre. Nagyon sokat verték, to- loneolták börtönről börtönre, meg­gyötörték, megalázták — de meg­törni sosem tudták. Betegen, szök­ve az újabb bebörtönzés elől 1932- ben, szeptember vége felé ért Moszkvába, ahová két esztendő múlva feleségét és kisfiát is átse­gítették itthoni és ottani elvtársai. Míg gyógyították, írt. Könyvet a kubikosok életéről, színdarabokat, cikkeket. Amikor a második világ­háborúban a hitleri Németország hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót, a fia — tizenhét éve­sen — beállt a Vörös Hadseregbe, felszabadítóként érkezett haza, szü­lőföldjére. Hunya István büszke volt rá. Hamarosan követték őt Magyarországra. Moszkvában, ahol ekkor a nemzetközi szakszervezeti bizottságban dolgozott, elbúcsúzott elvtársaitól, de emléküket magával hozta. Itthon a Dózsa Népe című hetilap főszerkesztője lett, s maradt is egé­szen a lap megszűntéig, 1948-ig. Meggyőződése követelte Most, amikor a MEDOSZ buda­pesti, Jókai utcai székházában be­szélgetünk — ahová a szakszerve­zet elnökeként naponta bejár dol­gozni —, arcán ismert mosolyával így emlékezik azokra az időkre: — Az elején nem mentek olyan jól a dolgok, mint ahogy korábban elképzeltük. Bukdácsoltunk, keres­tük az utat. El is tévedtünk néha. Volt, akit mellőztek, félreállítottak. Engem is, de meghátrálni akkor sem lehetett. Tettem én Is, amit is ahogy tudtam. Budaörsön — ahol lakott — na­gyon so lean emlékeznek még ma is arra, mi volt mindaz, amit Hu­nya István tenni tudott. Jó néhány társadalmi szervezet, testület tagja­ként, vezetőjeként volt motorja a közéletnek, vagy segített a hozzá fordulóknak. Nem ült sohasem tét­lenül. S amikor- 1956 után szükség volt rá, elfogadta, hogy a MEDOSZ elnökévé válasszák. Pedig köztudot­tan nem volt diadalmenet az a né­hány esztendő, ami a mezőgazda­ság szocialista átszervezésének be­fejezéséig eltelt. Vállalta a munkát, mert meggyőződése azt követelte. Üzenet az ifjúságnak Rendhagyó eset: felesége Itt ül mellette a földszinti irodában. Va­lami dolga volt erre, s bejött né­hány percre. Látszólag szigorúan, valójában szerető aggodalommal morgolódik a pipáért, minek az már megint, nem kellene annyit pöfé­kelni. De a pipa marad, nem kerül vissza a fiókba. S ez az apróság újabb emlékek áradatát indítja meg. Hunya István hűséges társa sorolja azokat a viszontagságokat, amelyeknek közepette férjének vas­akarata segített nekik embernek maradni. Igaz, ugyanez a vasakarat sodorta a családot nemegyszer ki­látástalannak tűnő helyzetekbe. A fiuk — aki már sajnos, nem él — karonülő volt, amikor először látta az apját, börtönrács mögött. Na­gyon keveset voltak együtt. Sok te­her szakadt a még ma is energi­kus asszonyra. Erős volt a menyecs­ke, bírta — mondja Hunya István. Persze, erős volt — csattan a vá­lasz —, lehetett volna más az a menyecske? Amit mi kibírtunk, ar­ról jobb nem is beszélni. Rég volt, elmúlt. Az a fontos, hogy nem volt hiábavaló, amit csináltunk. Igaz, nem éppen így képzeltünk mindent, látjuk most is o hibákat, de javíta­ni már nem nekünk kell, hanem a fiataloknak. S mit üzen Hunya István a fia­taloknak? Szokásos szűkszavúságá­val, csak ennyit: jobban egy kicsi­vel, mint most! S hogy mit ért ezen? Megmagyarázza. Elértük, amiért annak idején annyit küzdöt­tünk: mindenki dolgozhat. S min­denki beszélhet. De — sajnos — a kelleténél többen vannak olyanok, akik inkább beszélnek. Pedig csak szóval nem jutunk előbbre. BÁLINT IBOLYA Együtt több mint fél évszázada Barcza Zsolt felvételei viábáP' Txi-xilt** ví......;v.V:.v.v;».....•.iwsiji ägyesi György és vadásztársai: az ido- obt héja és a nem kevésbé felkészült kutya. Hancsovszki János felvételei A vadászat eredményt Szepesi Attila: Tárgyak dicsérete ,*Szereltem a tárgyakat, hall­gatag társaidat.. J. Wolker FADOBOZ a csend borzongva szertehull levelekké vörös fa lombja vásott dobozból szétgurul gombok és zsinegek gubanca INGAÓRA Ingája föl-le fői-le Jár pércegne mintha egy bogár forrás kékje s derűs halál van derengő metronóm-dalában LÄMPA érintésedtől felragyog eltévedt Napként rádtcklnt sugarában idegen arcod körötte lepkenyáj kering ESERNYŐ álmában veri az cső december porka hava szállja borong az éji szobazugban összecsukott denevérszárnya

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom