Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-01 / 205. szám

1984. SZEPTEMBER 1., SZOMBAT

Színházi levél Kezdődik

r A legfürgébb a I Madách Színház: Ima este már fel- I gördül a Lenin I körüti épületben la függöny az 1984/85-ös színházi évad első előadásán. S mi más is lehetne a nyitó darab, mint a most már harmadik évadjába lépő siker: a Macskák.

Rosszmájú színházi emberek akár elméletet is kerekíthetnének e tény köré, hogy ti. egy új magyar színházi évad épp abban a színházban, mely Madách Imre nevét viseli, egy angol költő versei alapján írott, angol zeneszerzőtől származó musicallel indul a magyar fővárosban — de hát ez valóban csak rosszmájúskodás lenne. Hiszen — csak a fővárosi színházaknál maradva — a Pesti Színház 13-án Csűr ka István darabjával kezd (Ki lesz a bálanya?), a Várszínházban

14-én már új magyar bemutatót tekinthetünk meg: Kertész Ákos Családi ház manzárddal című darabját, másnap pedig ismét bemutató: Sárospataky István Teakúra című darabja; ugyancsak 15-én a József Attila Színházban Heltai Jenő színműve, A Tündérlaki lányok az első bemutató, a Nemzeti Színházban pedig 21-én lesz Hubay Miklós művének a bemutatója; a címe: Freud, avagy az álomfejtő álma. Vidéki színházainkról szólva pedig, ugyancsak 21-én mutatja be a veszprémi Petőfi Színház Hunyady Sándor A három sárkány című játékát, s a győri Kisfaludy Színház Bíró Lajos Sárga liliom című darabját.

Ha tehát azt nézzük, kellően érzékelhető-e az új évad kezdésekor, hogy nem akármilyen színházi szezon indul, hanem egy magyar évad, akkor azt is mondhatjuk: igen, a színházak már az évad elején hangsúlyozni óhajtják, hogy fontosnak tartják a nemzeti dráma- irodalom újabb és régebbi darabjainak bemutatását, felújítását. Ez mindenképpen örvendetes törekvés, hiszen nem egyszer érte a színházakat az a szemrehányás az előző évadokban, hogy nem fordítanak megfelelő gondot a hazai drámatermés színrevitelére, a magyar drámaírók istápolá- sára.

Ha valaki nem sajnálná a fáradságot, s megnézné, hány új magyar művet is mutattak be a magyar színházak az előző évben, meg hány régebbi művet tartottak színen, esetleg fedeztek fel újra, ástak elő a porrétegek alól, akkor persze nem feltétlenül érezné jogosnak ezeket a szemrehányásokat —, de annyit talán még ebben az esetben is elismerne, hogy bizony sokszor előfordultak nagyon megkésett bemutatók, és sokszor nem kapták ■meg a magyar bemutatók az őket megillető művészi gondozást, a maximális figyelmet, erőösszpontosítást a színházak részéről. És ez már komolyabb gond, hiszen ez veszély maradhat az új évadra is. Évek óta igényelné a kritika, a közönség ezt a jobb törődést, a magyar művek jobb dramaturgiai, ren dezői, tervezői és színészi munkával történő színrevite- lét —, de még távolról sem értünk el az ideális állapothoz. Gyakori, hogy bármely külföldi újság, esetleg a legmegszo- kottabb kommersz vígjáték is, sokkal több energiával, műgonddal kerül színre, mint egy érdemes magyar dráma. Ha valamit nem szeretnénk ismétlődni látni az új évadban, akkor elsősorban ezt nem szeretnénk.

Annál is inkább, mert már szépen hangzó nyilatkozatokat is olvashattunk különböző színházak vezetőitől, arra vonatkozóan, hogy mivel épp erre az évadra esik hazánk fel- szabadulásának 40. évfordulója, milyen előadásokkal, bemutatókkal kívánják ünnepelni ezt az eseményt. E nyilatkozatokban számos új, ta’án még meg sem írt magyar drámáról is szó esett, s említettek több, híre révén már ismerős, a szocialista országok friss drámatermésébő! származó művet is. Bízzunk benne, hogy e bemutatók meg is valósulnak, és a megfelelő művészi szinten, a szükséges színvonalon valósulnak meg. Van e téren elég pótolnivalónk is; az utóbbi időben sajnos az volt a gyakoribb, hogy egy New York-i vagy londoni ügyes vagy csak elfogadható színvonalú újdonság hamarabb kapott színpadot nálunk, mint egy bizonyítottan jó, érdekes, izgalmas új szovjet, csehszlovák vagy NDK-beli darab, melyről pedig néha éppen magyar szakemberek írták meg, milyen hasznos lenne a bemutatásuk, mennyire hazatalálnának nálunk is.

E

s ezzel már nyakig benne is vagyunk az új évaddal kapcsolatos gondok taglalásában. Elsősorban azért, mert minden új évad egyben folytatás is: az előző évad(ok) folytatása, s azoktól elválaszthatatlan, mert a színházi munka folyamat is, és bár az évadoknak meghatározott, behatárolt időtartamuk van, mégsem tekinthetők önmagukban, összefüggések nélkül. Ha tehát bizonyos igényeket említünk az Új évad indulásakor, akkor ezek egyben a múlt évadok igényei is, vagy azoknak az évadoknak a hiányosságaiból erednek. (Mint a fenti, magyar drámákra vonatkozó gondok is.) Aligha remélhető, hogy bizonyos problémákat rövid időn belül meg tud oldani a magyar színházi élet. Nem remélhetjük, hogy a felújításra, átépítésre, renoválásra szoruló sok színházépület közül (ilyen csak Budapesten van vagy négy, s vidéken is legalább ugyanennyi) valamennyiben gyorsan és a kívánt szinten végbemennek a szükséges munkák — pedig nem egy helyen már a művészi tevékenység folytatása forog veszélyben, oly rosszak a körülmények. Nem remélhetjük, hogy erre mostanában lesz elég pénz, és nem remélhetjük azt sem, hogy a szakma sok más gondját — a vidéki színészek szociális és financiális helyzetét, a műszaki gárda és a szolgáltató részlegek (műhelyek) személyzetének számbeli csökkenését vagy a szakma számos etikai kérdését — egyik napról a másikra meg tudjuk oldani.

Nem ígérkezik tehát könnyű, problémátlan, felhőtlen évadnak ez a mostani, akármerről nézzük is. De hát melyik évad volt könnyű? Legfeljebb a gondok nem voltak azonosak, de gondok mindig voltak. Ha most is ezekről szólunk, ném az évadkezdés ünnepi hangulatát akarjuk elrontani, hanem inkább arra szeretnénk figyelmeztetni: ha a színház a mindenkori élet tükre, ebben a tükörben bizony tükröződni fognak a mi mindennapi gondjaink is. Ha a színház meg akar felelni a feladatának, nem kerülheti meg e gondokat — annál kevésbé, mert maga is hatásuk, befolyásuk alatt áll. S ha valamit elvárunk az új évad kezdetén a magyar színháztól, akkor éppen azt várjuk el, hogy ne hunyjon szemet a mi mai valóságunk előtt.

Takács István

A legnagyobb magyar magángyűjtemény

Vasarely eljutott Nagy kárára

A Vasarely-kiáHítást keressük a nagykátai művelődési házban, a bejárat előtt megtorpanunk. Tűz van, segítség! A fehér hungarocellből kivágott betűk szinte izzanak a vörös drapériával bevont hatalmas táblán. Dómján Lajos népművelő hitetlenkedve szemléli az épület homlokzatát.

— Na nem, ezt nem hagyom kint az utcán, ezt látják meg először, komikus — mondja elfúló hangon. — A létrát..., hol a létra? — kérdezi, de választ sem várva keresésére indul. Már hozza is, fölkapaszkodik a tetejére, és a művelődési ház adminisztrátora segítségével leszereli a tűzirendészeti bemutatót reklámozó táblát. Viiszik befelé, utánuk indulunk. Az előtérben azbeszt ruhába öltöztetett bábu, fején sisak, arcán gázálarc, fecskendőjét a belépők felé tartja. Propaganda- anyagokkal teletűzdelt tablókat kerülgetve jutunk el a kiállító teremig. Az ajtó előtt könyveket árulnak, az egyik kiugró szögletben plakát: Vasarely-kiállítás, belépődíj 10 forint.

Vásárolni is lehet

A terem csöndes, két gyermek bámészkodik a talán legismertebb Vasarely-mű, a Zeo- rák előtt. Grafikák, tusrajzok, színes mozgás- és anysgtanui- mányok sorakoznak az állványokon, a falra erősítve, de még a földre támasztva is. Az idő, a mozgás, a tér szigorúan megszerkesztett, vizuális élményt adó dokumentumai. Az eredeti klisékről sokszorosított lenyomatok hirdetik az alkotó szándékát: a művészetet a mindennapi élet szintjére kell hozni és mindenki számára hozzáférhetővé tenni. A kiállítás anyagát Csepel Tibor zenepedagógus magángyűjteményéből válogatták. A bekeretezett újságkivágásokból kiderül, hogy ez a legnagyobb magyarországi magángyűjtemény, (150 grafika és szitanyomat), s hogy maga Vasarely is találkozott egyik budapesti látogatása alkalmával a lelkes műpártolóval. Az erről szóló híradás alatt szórólap: tanuljon zenét Csepeinél!

— A gyűjtő szívesen kölcsönadja a képeket a művelődési háznak, s ezzel fontos közművelődéisi missziót teljesít — lép mellém Dómján Lajos. — Vasarely sohasem jutott volna el Nagykátára, ha nincs ez a lehetőség. Csak 2500 forintot kellett fizetni a szállításért, a biztonságos csomagolásért és ebbe benne foglaltatik a tiszteletdíj is. A megnyitó után diavetítéssel egybekötött előadást tartottunk. Körülbelül negyvenen voltak rá kíváncsiak, s a helyi viszonyokat figyelembevéve ez nem rossz arány. Egyébként vásárolni is lehet a képekből, egy-egy alkotás 4—5 ezer forintba kerül. Eddig nem volt ilyen igény.

— Lehet, hogy én veszek egyet — mondja Halmi Istvánná adminisztrátor. — Esetleg azt a kockát, vagy a kört — mutat a Zöld vonal és az örvény című munkákra. Jól illene a modern lakásomba.

Két kis látogató a Zebrák előtt

Sokan mondogatják, hogy ez a művészet rideg, hiányzik belőle az ember, én mégis közel érzem magamhoz. Minden az új felé halad, a művészet kerekét sem lehet visszafordítani.

— Strukturalizmus, op-art, nem szokványos fogalmak, sokan értetlenül állnak előttük — mondja Dómján Lajos. — Az itteni emberektől általában távol esnek ezek a formák, ez a látásmód. A lakóházak is a hagyományos Tá- pió menti stílushoz igazodnak, ezért ezek a művek nehezen mozgatják meg a fantáziát. A városokhoz, a modernebb formák viliágához jobban illenek, nagyobb a hatásuk. A művelődési házban sem érvényesülnek igazán.

Meghosszabbít j ák

A vendégkönyvet lapozgatom, három oldalon tizenhét bejegyzés. Főleg szocialista brigádok, gyerekek írtak bele. Nagyon tetszett, nagyon érdekes, lenyűgöző — olvasni a lapokon. Vigyázva hurkolt;'iskolás kézírás: ilyen szép képeket még sohasem láttam.

— Az emberek hozzászoktak a kiállításokhoz — folytatja Dómján Lajos. — A szocialista brigádok, a diákok, a pedagógusok állandó vendégek a művelődési házban. Az első napokban most is sokam megfordultak itt, a piacról is betértek, most már kevesebben jönnek. Az lehet az oka. hogy még nincs vége a nyári szabadságoknak. Meghosszabbítjuk a kiállítást, hogy még többen megnézhessék. Főleg a

fiatalokra, az iskolásakra számítunk, hiszen hozzájuk kö zelebb áll ez a fajta művészet és a tananyaghoz is kapcsolódik. A következő hetekben vándoroltatok a kiállítást Tápiógyörgyén, Tápiószent- mártonban is várjuk az ér deklődőket.

Ha nem ismerjük

Vasarely munkássága mindig is vita tárgya volt, s arról is lehet vitatkozni, hogy mennyire, tetszik, kell-e egyáltalán Párizsban, Budapesten, Nagykátán vagy a környező településeken. De ha valamit az ember nem ismer, nem is tudja eldönteni, hogy szükség van-e rá, vagy sem. Körner Éva művészettörténész ezt írja a Corvina kiadó gondozásában megjelent Vasarely- álbum előszavában: Vasarely demokratikus és a jövőhöz szóló művészete nem tölthet be általános és minden kérdést megoldó szerepet, nemcsak a visszahúzó erők, a meg nem értés, vagy egyszerűen a pénz hiánya miatt, de azért sem, mert igénye a vizuális befolyásolás egyeduralmára nyilvánvalóan utópisztikus, Ennek ellenére Vasarely nek tökéletesen igaza van: meg kell teremteni a modern élet esztézisét, amely nem elefántcsonttor dny bál szemlélődik, hanem tudormásul veszi nap jaink rohamos technicizáló dósát, és ezzel számot vetve az embernek humánus, szellemi és fizikai valóságát ki teljesítő környezetet kell te remteni. Ebben segít ez a ki állítás is.

K. I*

Kutatási pályázat

Közművelődés

Kiadvány készült

Befejeződött a szakmai értékelése azoknak a tanfolyamoknak, amelyeknek a megszületését a Magyar Népművelők Egyesülete által az év elején meghirdetett pályázat ösztönözte. A pályamunkákból és az ezekből kapcsolódó szak- véleményekből kiadvány készült, s ezt a közművelődésben tevékenykedők körében terjeszteni kívánja az egyesület.

A pályázat az esztendő őszén megrendezendő országos közművelődési tanácskozás sikeres előkészítését is szolgálta. Ezen az országos szakmai fórumon a közművelődés újszerű elméleti és gyakorlati tennivalóinak megfogalmazására tesznek kísérletet a résztvevők. A konferencia szervezésekor különös figyelmet fordítanak a közművelődés megújításával összefüggő politikai, társadalmi és szakmai információk összegyűjtésére és rendszerezésére. Támaszkodni kívánnak az elméleti és gyakorlati szakemberek tapasztalataira, véleményére, s ez az igény adta az ötletet a kutatási pályázat meghirdetéséhez. A pályázattal a Magyar Népművelők Egyesülete túl kívánt lépni az egyesületi kereteken, s ennek megfelelően a felhívást megküldte az értelmiségi szakmai egyesületek tagjainak, a tudományos kutatóhelyeknek, a kulturális intézményeknek, valamint az egyetemifőiskolai tanszékeknek is. A kiírás megfogalmazóit az a cél vezérelte, hogy a tanulmányok megírására vállalkozók segítségével összegyűjtsék — majd a későbbiekben a szakmai közvéleménnyel Is megismertessék — a kutató intézményekben és más szellemi műhelyekben a társadalomtudományi kutatások során felgyülemlett elméleti és gyakorlati ismeretanyagnak a köz- művelődésben alkalmazható, ennek megújításában hasznosítható részét. De az sem volt kevésbé fontos, hogy minél szélesebb körben sikerüljön a más értelmiségi pályákon dolgozó szakembereket a közművelődés fejlesztési elképzeléseinek kidolgozásába bevonni.

Tv-FIGYELŐ

A Katona József Színházban folytatódik Bulgakov Menekülés című drámájának sikersorozata. Képünkön: Bán János és Bodnár Erika, az előadás főszereplői

Társadalmi vita. űjabb keletű műsora a televíziónak az a — nem túl szerencsésen elnevezett — Társadalmi vitában ... című műsor, amelynek keretében közérdekű, a Hazafias Népfront által előterjesztett témákat vitatnak meg a szakértők és az érdekelt népesség képviselői.

Akárcsak legutóbb, a minap is a településfejlesztés ügyesbajos dolgai kerültek szóba ebben a nyilvános beszélgetésben, s megeshet, hogy a sorozat következő adását is ennek a kérdéskörnek kell szentelni, hiszen annyi és olyan sokféle a kimondásra kívánkozó érv és ellenérv.

Ami a legnagyobb vihart kavarja, az az elosztás aránytalansága, vagyis az a joggal megkérdőjelezhető gyakorlat, hogy a kisebb települések nem kapnak elegendő pénzt önmaguk fejlesztésére, noha az ő lakóik is tisztességgel adóznak — csakhogy nem odahaza, hanem a közelebbi, távolabbi

városokban. Az ott elvont ösz- szegek pedig nemigen csorognak vissza oda, ahol az adófizető állampolgárok élnek, ahol több és bőségesebb árut kínáló boltokra, kényelmesen járható utakra stb., stb. lenne szükség.

Örömmel tapasztalhattuk, hogy ezúttal már egészen

konkrét javaslatok is elhangzottak a Vass István Zoltán által igen lendületesen — egy kicsit talán a rádiós adások kócosságát magán viselő — véleménycserében. Az egyik

felszólaló például azt terjesztette elő, hogy igen jó lenne, ha a termelőszövetkezetek mecénási szolgálatai nem hallgatólagosan megengedettek — azaz szabálytalanok — lennének, hanem ilyen-olyan adakozásaikat annak rendje és módja szerint elszámolhatnák. Nyilván ha erre engedélyt kapnának, akkor a mostaninál jóval többet áldoznának telephelyeik felvirágoztatására.

Ugyancsak igen életrevaló ötletként üdvözölhetjük azt a tippet is, hogy legyen a községnek gondnoka. Igen, egy afféle falumindenesi státust kellene alapítani, amelynek betöltője egy személyben lehetne a másutt kiváltható gyógyszerek elosztója, a gyermekek szállítója, a rászorultak bevásárlója stb. stb. Első hallásra is tetszetős ez a terv nyilván a nehezebben mozduló lakosok nagyon örülnének, ha megvalósulna.

Az említett gondnokság létesítése a legjellegzetesebben helyi érdek. Csakígy az is helyi érvényű érdekeltség, hogy szép — hagyományos kifejezéssel élve: takaros — képet mutasson egy-egy falu. Ott, a falvakban kellene tehát jobban beleszólni abba, hogy ki milyen házat építhet. Ne a kivagyiság öltsön testet egy-egy tető alá kerülő palotácskában, hanem a helyi hagyományok éljenek tovább a gazdálkodást is szolgáló — természetesen minden lehető komfortot kínáló — otthonokban.

A majd egy órán át tartó

tanakodás minden fölvetését lehetetlen még csak jelezni is itt. hanem azt föltétlenül tudatni kell, hogy a település- fejlesztés ügyének fontosságát jelzendő írásos anyag is készül az elképzelésekről. Ezt az összegzést majd szétküldik, hogy a társadalmi vita valóban a legszélesebb körű véleményváltássá terebélyesedjen. Mint hallhattuk, Pest megye különösen fontos szerepet fog majd játszani ebben a ter- vezgetésben, mert az itt lakóknak az agglomeráció alakulásáról kell nyilatkozni. Természetesen azért, mert a.: országnak ez a része kapcsolódik a legerősebben a fővároshoz és ha valahol, hát itt mutatható ki, hogy lényege szerint — előnyeivel és hátrányaival egyetemben — mi is az a vonzáskörzet.

Jlíl a, JÚ!Ía. Mint irtuk, egy rádiós vezette a maga stílusában ezt a vitát, öt mint a sport kiváló közvetítőjét jól ismerik az előfizetők. Nem így viszont a Bródy Sándor utcai intézmény más mikrofomhasználóit, akik közül bizony csak nagyon keveset foglalkoztatnak a Szabadság tériek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Fele sem igaz című vetélkedőnek a legutóbbi adása, amelyben a Krónikák ismert vezető riporterét Tardos Júliát, Kudlik Júliának titulálta az egyik versenyző — nyilván azért, mert a televízióban csak egyetlen Júlia lehet, a Kudlik.

Akácz László