Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-02 / 206. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 206. SZÁM 1984. SZEPTEMBER 2., VASÁRNAP A nyári táborozások tapasztalatai Sek-ssk élménnyel gazdsgodtak A kék nyakkendőtök Felscfarkasdcn is jártak Az elmúlt tanév végén jelentős változások történ­tek az ifjúsági és gyermekszervezetek irányításában. Követve és igazodva a közigazgatás átszervezéséhez Mo- noron is megalakult a városi jogú nagyközségi KISZ-bi- zottság, továbbá az úttörőket irányító körzeti elnökség. A volt járási úttörőelnök Hajnal Béla lett a KlSZ-bi- zottság új tikára, helyére Horváth Ferencnét, a vecsési Martinovics Ignác úttörőcsapat vezetőjét választották. Horváth Ferencné előtt nem ismeretlen a gyermekmozga­lom. hiszen huzamosabb ideig dolgozott ezen a vonalon, több mint tíz éve pedagógus, az út­törőelnökség mellett a kultu­rális szakbizottság vezetője volt több éven keresztül. Felszabadulási láng — Hogyan indul az úttörőév a körzet úttörőcsapataiban? — ezzel a kérdéssel indítottuk beszélgetésünket Horváth Fe­rencné körzeti úttörőelnökkel. — A hét elején megtartott igazgatói — úttörőcsapat-veze­tői értekezleten szó volt az 1984/85-ös úttörőév feladatai­ról is. Kiemelkedő — országos — programnak ígérkezik a Battonyától Nemesmedvesig induló felszabadulási láng. Minden községbe azon a na­pon érkezik a jelképes láng, amikor a település felszaba­dult. Fogadására rövid ün­nepséget tartanak mindenütt, —a láng április 4-én. hazánk felszabadulásának 40. évfor­dulójára érkezik a nyugati határmenti községbe Names- medvesre.1 — Az évforduló is bőven ad tennivalót a piros és kék nyakkendősöknek. Társadal- mimunka-akciókat szerveznek, egyszóval méltó keretek kö­zött kívánjuk köszöntem. — A gyerekek nagyon saj­nálják, de véget ért a nyári táborozási időszak. Milyen tapasztalatokat szereztek, ho­gyan sikerültek a táborok? — Egyéves kényszerszünet után az idén ismét táborozhat­tak gyerekek Káptalanfüre- den a Balaton mellett. Befeje­ződött ugyanis a csatornázás, a szennyvízelvezetés így nem volt akadálya az újbóli tábor-» nyitásnak. Hét turnusban nyolcszáznegyven gyerek nya­ralhatott a jól felszerelt szép táborban egy-egy turnus ki­lenc napig tartott. A KÖJÁL rendszeresen ellenőrizte a tá­bort, de semmi kivetnivalót nem talalt, szerencsére. Pedig voit oiyan csoport, ameiyei naromszor látugattan meg a szigorú higiénés szas. embe­ren. — Hol volt az idén a ha­gyományos satofiáoor? — iviegienetosen messze, Bükfüraon. Ott net turnus oan nyoicszaznatvan gyereke tói tört ív—10 napot, k gj ereseit meg- ismeritetmeUeK a környez nevezetessegeivel. ellátogattak többek kozott Kőszegre, bzom- oameiyre, a ertoranosra. A nexyí part és tanácsi vezetők nuuaen segusuget megadtam a taoor munkajanoz. a gyere­kek renaelkezesere állt a me­leg vizű sirana, nyitva voit műidig a sportpálya es a mű­velődési ház ajtaja. Nem len­ne teijes a segítők felsorolása, ha nem emiitemenk meg a körzet mezogazaasagi üzemeit. akik pótkocsis tenerauto.tat biztosítottak a sátrak és egyéb felszerelések oda- és vissza­szállítására. Sikeres úszópróbák — Milyen színvonalú volt a táborok tartami munkája? — Jól felkészült, tapasztalt táborvezetók irányítottak a csapatok munkáját, így elé­gedettek lehetünk. Voitak akadályversenyek, kulturális és sportveteikedők, tábori karneválok, tábortüzek. Mind­két helyen úszoprooat teljesí­tettek a gyerekek. Nem hiá­nyoztak a számháborúk sem. — A kisdobos-vándortáöort az idén is megrendezték? — A Felsőfarkasd—Gomba —Monori-erdö útvonalon is­mét volt kisdobos-vándortá bor, négyszázharminc kék nyakkendős vett részt ezeken, ötnapos turnusokban. — Akadtak-e egyéni kezde ményezések? — Az ecseri úttörőcsapat a Bakonyban Városlödön, gombaiak' Dunavarsányban Fad itt, foci ott Négy- és kispályán Is A monori öregfiúk labdarú­gó-csapata legutoljára Sziget­halmon lépett pályára. Izgal­mas 90 percet láthatott a nagyszámú nézőközönség. Szép támadások, kapura ve­szélyes lövések jellemezték a nagy iramú összecsapást, melynek végeredménye 2—2 lett. László Károly csapatkapi­tány vezényletével, Gergely és Petries góljaival született meg az igazságos döntetlen. Külön említésre méltó a monori kapus, Szőnyi Gábor teljesítménye, aki ezen a mécs­esén ragyogó formában volt. A mérkőzés végén a szurkolók gratulációit nem győzte fo­gadni. Tehát újabb sikert arattak a volt ,nagyok” és várjuk a folytatást. ★ Befejeződött az első kísér­leti kispályás bajnokság, amely a nagyközség labdarúgó- barátainak körében nagy nép­szerűségre tett szert. A baj­nokság végeredménye: 1 DGTS, 2. Gomba, 3. Páskom. Mivel sikeres volt a bajnok­ság, ezért újra meghirdetjük de most két fordulóban fog zajlani. Az őszi forduló mér­kőzései szeptember—október­ben, a tavaszi forduló március —áprilisban kerül leját­szásira. A csapatok jelentkezését várjuk szeptember 15-ig sportfelügyelőségen, hétfői na­pokon. Nagy Zsuzsanna Jelentkezhetnek Autósoknak Személygépkocsi-vezetői tan­folyam indul az ATI monori kirendeltsége szervezésében Monoron, szeptember 6-án csütörtökön fél hatkor. Jelentkezni a helyszínen, az Ady Endre úti általános isko­lában lehet. A póit-végrehojtóbizdltság tárgyalta (IS.) Szellemi erő és technikai vonal Az MSZMP Monor városi jogú nagyközségi Bi­zottsága a héten tartott ülésén először tűzte napirend­jére a volt monori járás, a vonzáskörzet egész iparának helyzetéről és feladatairól szóló beszámolót — melyről tegnapi lapunkban szóltunk. Ezt a beszámolót egészítet­te ki szóban, kitérve a részletekre, s árnyaltabb képet adva dr. Szászik Károly, a pártbizottság első titkára. A hozzászólások — kritikusabb kérdéseket feszegetve, s az eredményeket örömmel nyugtázva — ugyancsak teljesebbé tették azt a beszámolót, amelyről egyébként egyöntetű vélemény volt —, s ehhez csatlakozott az ülé­sen jelenlevő Veres Lajos, a megyei pártbizottság gaz­daságpolitika^ osztályának munkatársa is — a rendkívül f, széles körű, alapos tájékozódás jegyeit viseli, s jól ér­ti vényesíti a térségi szemléletet. rendezték az önálló tábort. Mindkettő ‘jól sikerült, úgy tű­nik, lesz folytatása. Ezen kívül 11 csoport bekapcsolódott , az országos vándortábor-akcióba. összesen téhát csaknem há­romezer piros és kék nyak­kendős töltött kellemes napo­kat a táborokban, ez jóval több a tavalyinál. — Gyerekfejjel eljutni kül­földre, nagy élmény. Hány pajtásnak adatott meg ez a lehetőség? — A szülőkkel bizonyára jó néhányan eljutottak külföld­re. Igazi élményben azonban bizonyára annak a négy ve­csési, egy üllői és egy gombai pajtásnak volt része, akik az NDK-ban, illetve Bulgáriában táborozhattak — természete­sen jutalomból — a nemzet­közi táborokban. A vecsési 4. számú általános iskola húsz úttörője Poprádon eszperantó­táborban vett részt, két hétig. Jól felkészüllek — Az úttörőelnök tehát elé­gedett a nyári táborozások ta­pasztalataival? — Magam is több turnust meglátogattam, így közelről figyelhettem a táborozók hét­köznapjait. Elmondhatom, hogy jó tapasztalatokat sze­reztem. A gyerekek fegyelme­zettek voltak, jókedvben sem volt hiány. A tábori napok jól szolgálták a felkészülést az új úttörővi.adalra, amelyben lesz éppen elég tennivalója mindenkinek.. Gér József Gombán, a művelődési ház­ban, 18 órától: Gyertek el a névnapomra, holnap: Spaget­ti-ház. Az autó kertmoziban, 21-től: A kobra napja. Gyomron, a művelődési ház­ban, 16.30-tól és 18.30-tól: Egy zsaru bőréért, hétfőn: Ist­ván, a király. Maglódon, 16.30-tól és 18.30- tól: Fekete piac, holnap, 16.30- tól: Szamurájok és banditák I—II. Monoron, 16-tól: Élve vagy halva, 18-tól: Excalibur I—II., hétfőn, 18-tól és 20-tól: Gracs fivérek. Monori-erdőn, a kertmozi­ban, 20-tól: Tűtorony, holnap: Házasság szabadnappal. A körzet ipari tevékenysé­ge az MSZMP gazdaságpoliti­kájának megfelelően fejlődött — mondta dr. Szászik Károly. A VI. ötéves terv eddigi idő­szakában a gazdasági növeke­dés lelassult ugyan, de a fej­lődés még a megváltozott kö­rülmények között is maga­sabb volt a népgazdasági át­lagnál. Kemény feltételek A körzet legnagyobb ipar­vállalata, a monori MEZŐ­GÉP 1975 óta kétszeresere emelte termelését, 14 száza­lékos létszámcsökkentés mel­lett. A vágóvonalak nemzet­közi színvonalon történő gyár­tása, a tőkés importot kivál­tó alkatrészek kőiének bőví­tésé mellett egyik fő felada­ta a váilalatnaK a kislakások­ba való kazánok kifejlesztése, sorozatgyártása. Vitathatatlan eredményeik mellett szembe keli nézzünk azokkal a ke­mény feltételekkel, melyeket a versenykiéleződés teremt — s ehhez stratégiájuk bizo­nyos elemeinek megújítására, átdolgozására van szükség. Ellentmondásos az ISG maglódi járműgyárának tevé­kenysége. Az elért gyártási színvonalhoz képest elavult, az igényeknek meg nem felelő telephelyen dolgoznak — ilyen körülmények között az elért eredmények, a gyár kollektí­vájának, vezetésének átlagon felüli teljesítményét dicsérik. Fő feladatuk az Ikarus-prog- ramhoz kapcsolódó mellső- és utánfutó-futóművek gyártása s a terveikben szerepel az ipái ri szerelvények gyártásának bevezetése. Az előrelépés ér­dekében feltétlenül szükséges a gyár korszerűsítésének meg­gyorsításán gondolkodni, s folytatni megkezdett műszaki, szervezési elképzeléseik meg­valósítását. A VÍZÉP vecsési üzemének fejlődésében némi visszaesés tapasztalható. A vállalat s a helyi vezetők erőfeszítései el­lenére sem sikerült termék­szerkezet-váltást megvalósíta­ni. A belső tevékenység át­csoportosításával, egy előre­mutató érdekeltségrendszer kialakításával, több szakmá­val rendelkező szakemberek bevonásával igyekeznek segí­teni a gondokon. A Monori Kefe- és Játék­gyár a középtávú elképzelések kialakításánál a nagykőrösi telep termelőkapacitásának bővítését vette alapul, arra számítva, hogy az ott kiala­kuló játékgyártás dinamikus fejlődést tesz lehetővé. Az el képzelés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A fajátékokra minimális a pia­ci igény, s a beruházásból adódó terhek több évre meg­akadályozzák a gyár hagyó mányos területeinek műszaki, technológiai fejlesztését. A bajt csak növelte, hogy a gyár belső gazdálkodása, a terme­lés- és üzemszervezés, a gyártmány-, gyártásfejlesztés, a kereskedelmi piackutatás nem vette tudomásul idejében, hogy a megváltozott körülmé­nyek más feladatokat adnak. A legfőbb cél a nagykőrösi gyár termelőkapacitásának ki­használása, olyan faipari ter­mékszerkezet Kialakítása, mely megfelelő nyereséghá­nyadot biztosit. Emellett nem szabad megfeledkezniük a hagyományos termelőkapaci­tás. ésszerű, átgondolt fejlesz­téséről sem, s a törzsgárdá­ban levő tartalékok feltárá­sáról. A feladatok racionális megfogalmazásával kell meg­találni a gazdasági stabilitás­hoz vezető utat. Jelentős fejlődésen ment keresztül a PEVÜ1 gyomról vegyi gyáregysége. Sikerült megvalósítania a versenyké­pességhez szükséges műszaki, technológiai megújulásokat. Az egy főre jutó termelési ér­ték a körzetben itt a legma­gasabb, ám a képződő nyere­ség stagnálása, illetve vissza­esése már elemzésre kell hogy késztesse a vállalat vezetőit. Külön feladat számukra a környezetvédelmi előírások betartása. Versenyképes termékek Igen jónak ítélte a pártbi- zótiság a szövetkezeti szektor­ban működő gazdasági egysé­gek tevékenységét,., .A., jelenle­gi tervidőszakban elért 28 százalékos termelésnövekedés, az egy főre jutó termelés 62 százalékos növekedése, s a nyereség megduplázódása is bizonyítja, hogy méreteinél fogva, illetve a tulajdonjelleg bői adódó érdekeltségi for­mákból eredően a gazdasági feltételeknek legjobban meg­felelő működési forma ez. Nem csupán belföldi, de nem­zetközi piacra is versenyképes termékeket tudnak előállítani, s a háttéripari termékek, a hiánycikkek gyártásával nép- gazdasági szinten is pótolha­tatlanok. A vecsési ' Ferroelektrika Ipari Szövetkezet teljesítette a tervidőszakra kitűzött céljait, tudatos gyártmányfejlesztéssel olyan versenyképes terméke­ket gyárt, amelyek az elkö­vetkező évekre is megfelelő perspektívát biztosítanak. Az elmúlt években átlagon felüli fejlődés tapasztalható a Gyömrői Vas- és Fémipari Szövetkezetben. 1981-ben si­került elmozdulniuk a holt­pontról, jelentős beruházáso­kat, rekonstrukciót hajtottak végre. A szövetkezet vezetését az ésszerű kockázatvállalás jellemzi. f Vegyes profilú szövetkezet­Mit ígér a szspücmber? Ha Itt a fecske, neu? lesz IihIm Régi kalendáriumokban tal­lózva a népi időjóslásra vo­natkozó adatok következő folytatása a szeptemberi. Mit is tart a néphit szeptemberről, azaz Szent Mihály haváról: Szeptember 1.: Amilyen Egyed, napja, olyan a hónapja. Ha Egyed napján dörög az az ég, a jövő esztendőre bő­séget várhatni. Szeptember 8.: Ha Kisasszony elhajtja a gó­lyákat, fecskéket, darvakat, korán hidegre fordul az idő. Szeptember 21.: Ha Máté nap­ján tiszta az idő, esztendőre sok bor lesz. Máté-napi verő­fény, jó szürettel jár. Szep­tember 22.: Móric-napi derült­ség, szeles telet jelent. Szeptember 28.: Ha Vencel- és Szent Mihály napján nem esik, jó tavask lesz. Szeptem­ber 29.: Szent Mihály napi égdörgés szép őszt, de hosz- szú és kemény telet jelent. Szent Mihály napján az elkö­vetkezendő évről a következő jövendölést teszik: a tölgyfán levő gubacsot meghasítják és ha pókot találnak benne, szerencsétlen esztendőnek íté­lik, ha legyet középszerű, ha férget, úgy jó esztendőt vár­nak. Ha semmit sem találnak benne, úgy egészségtelen esz­tendőtől félnek. Szeptemberről általában: Ha Szent Mihály napja után a gu'bacsok még zöldek — bő nyarat, ha nedvesek — nedves nyarat, ha szárazak — száraz nyarat jelentenek. Ha Szent Mihály után még itt a fecske, nem lesz karácsonyig hideg. Ha a fák másodszor virágoz­nak, hosszú ősz lesz. Sok makk szeptemberben, sok hó decemberben. Szeptemberi eső hasznos a vetésnek. Amilyen szeptember újholdja, olyan az ősz. Jó időt remélhetünk: Ha a hónap elején sok futó csillag látszik. Ha nem esik harmat, vagy ha esett is, hevenyében felszárad. Ha az éjjelek rend­kívül hidegek. Ha a tejút az égen igen tisztán látszik. Baksa László ként működik a Gyömrői La­katos- és Szolgáltató Ipari Szövetkezet. A szolgáltatás területén formaváltozasokai hoztak létre, a megkezdeti belső szervezés, a termelőüze­mek versenyképességének fo­kozása szükségszerű a jövő biztosítása szempontjából. A ruhaipari szövétkezetek munkáját számos objektív té­nyező nehezítette, amit csak a piaci igényekhez maximáli­san alkalmazkodó vezetői ma­gatartás könnyíthetett. Fel­adataikat eddig sikerrel oldot­ták meg. A kisszövetkezeti formában működő pilist ruhá­zati szövetkezet s a monori Szervomechanikai Kisszövet­kezet vezetése is átgondolt, megfontolt gazdaságpolitikai tevékenységgel erősíti funk­cióját. Az építőipari egységek t‘ál- takozó sikerrel tettek eleget feladataiknak. Továbbra is kulcskérdés a gazdaságosabb építési szerkezetek felhaszná­lása, az anyag- és energia- költségek csökkentése, a ter­melőberendezések jobb ki­használása, a megf elelő előké­szítő és szervező munka, s az építési folyamatok összehan­golása. A termelőszövetkezetek ipa­ri melléküzemágainak fejlő­dése elismerésre méltó. Szük­séges azonban a hatékonyság javításával a versenyképesség javítására ügyelniük, s meg kell fogalmazni: szükségszerű az átgondolt fejlesztés, melyre az általuk termelt nyereségből nagyobb hányadot kell áldoz­niuk. A kihelyezett üzemek között vannak magas műszaki színvo­nalon dolgozó egységek, s akadnak elavult technikával dolgozók is. Termelésük az el­múlt évben 5 százalékkal visszaesett, s ez nem csupán a kereslet-kínálat viszonyai­val magyarázható, hanem a műszaki színvonal elégtelen­ségével is. Követendő példa­ként említődött a Politoys ecseri telepe, a VISZEK süly- sápi részlege, a Finomtechni­kai Vállalat monori üzeme s a Minőség Vegyipari Sziyiaf- í kezet monori-erdei telepe, ahol sokat tettek az elmúlt években azért, hogy a törzs­vállalatokéval egyenrangú, tartalmas munkát folytathas­sanak. — Budapest közelségében ; el kell fogadnunk azt a tényt j— mondta dr. Szászik Károly j —, hogy a főváros munkaerő- j szükségletének biztosításához ! hozzá kell járulnunk. De az < már nehezen magyarázhat ó, | hogy a 65 ezer munkaképes korú lakosból mindössze 22 ezer fő dolgozik a körzetben. Különösen a magasan kép­zett szakmunkások hiányoz­nak, támogatásra kell talál­jon tehát az a törekvés, mely a helyi szakmunkásképzés le­hetőségeinek bővítésére irá­nyul. Az általános megítélés szarint az ipari üzemek veze­tő gárdáia jó, az utánpótlás is megfelelő, nem szabad vi­szont megfeledkezni arról, hogy a vállalatirányítás kor­szerűsítésével járó feladatok szinte nap mint nap emelik a vezetőkkel szembeni követel­ményeket. A jelenleg érvényben levő szabályozók hatásával, az ér­dekeltségi rendszer tovább­fejlesztésével kapcsolatosan hangzott el: az üzemek ilven vonatkozásban kihasználták belső tartalékaikat, s most már a még ismeretlen, jövő év január elsejétől érvénybe lépő szabályozó rendsze* elemzésére, ennek meafeletö vállalati stratégiák kialakítá­sára kell majd összpontosíta­ni. Hatásos ösztönzők Most zajlik a Központi Bi­zottság 1984. április 17-i hatá­rozatának feldolgozása. A ha­tározat nem titkoltan ipar­centrikus, s célja a tettrekész- ség, a kezdeményező készség felszabadítása, a jobb munka ösztönzése. — A vonzáskörzet iparában jelen van az a szellemi erő és technikai vonal, amely az el­várt fejlődést lehetővé teszi — összegezte az elhangzotta­kat dr. Szászik Károly, s erre utalt valamennyi hozzászóló is, saját vállalatának gondjait és eredményeit elemezve. Koblencz Zsuzsa (BJSN *IM—«St (Monori Hlrlac*

Next

/
Oldalképek
Tartalom