Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-19 / 220. szám

Verőcemaros büszkesége Most lenne kilencvenéves A verőcemarosi állomástól rövid séta után eljutunk a Szemes utcába. A dombra hú­zódó kertben található a világhírű keramikus: Gorka Géza háza. Halála után az állam megvásárolta az épü-, letet és múzeumot létesített benne. A napokban volt a művész születésének 90. évfordulója. A család, a Képzőművészeti Alap, a nagyközségi tanács képviselői és az iskolások, a tisztelők helyezték el sírján a megemlékezés virágait. Verőcemaros büszkesége a Gorka Kerámiamúzeum. A tengeren túlról is érkeznek művészetpártolók, hogy meg­tekintsék színpompás alkotá­sait, végigjárják az épületet, ahol Gorka fél évszázadon át élt és alkotott. Marsall Mihály- né, a kerámiamúzeum vezető­je elmondta, hogy mindig sok a látogatójuk. Júliusban 1 ezer 777 — augusztusban 1 ezer 153 érdeklődő tekintette meg a Szamos utcai gyűjteményt. Tavaly volt olyan hónap, ami­kor ötezer belépőt adtak ki. A Két nap Zebegényben el­nevezésű, népszerű ifjúsági program első állomása ennek a múzeumnak a megtekintése. A Gorka Kerámiamúzeum a váci Vak Bottyán Múzeum vonzáskörzetébe tartozik. Zomborka Márta igazgató arról tájékoztatott, hogy a verőcemarasi gyűjteményt őrző épületet külsőleg tata­rozták. Jövőre kiadják a Gorka-katalógust. A nyomdai munkák jól haladnak, a klisék készek. Sokan keresik ezt a tájékoztatót, mert a 10—12 éve megjelent Gorka-ismertetők ma már alig kaphatók. A Gorka-hagyaték értelmé­ben — az állandó jellegű kiállítás mellett — időnként lehetőséget adnak ©gy-egy fiatal keramikusművésznek, hogy bemutassa a nagy­közönségnek legújabb alko­tásait. Jövőre Fach Géza munkái kerülnek tárlat ke­retében a nyilvánosság elé. P. R. Végső búcsú Cscmniczky Jánosiéi Életének 78. évében — hosszú szenvedés után — vasárnap Váczi Pál utcai otthonában el­hunyt Csemniczky János, a helyi munkásmozgalom régi harcosa. 1946-ban lépett a párt so­raiba. A következő években a többi alapító taggal együtt szervezte a Váci Fodrász Szö­vetkezetét, melynek nyugdíja­zásáig elnöke volt. Hosszú ideig a deákvári területi párt- alapszervezet titkáraként tevé­kenykedett. Gazdasági munká­jáért magkapta a Kiváló szö­vetkezeti dolgozó kitüntetést. Politikai és társadalmi mun­kájáért az Elnöki Tanács a Felszabadulási Jubileumi Em­lékéremmel tüntette ki. Halála az egész városban őszinte részvétet keltett. Csem­niczky Jánost a párt régi tag­ját megillető végső tisztesség- adással kísérik utolsó útjára szeptember 19-én, szerdán délután 1 órakor a váci alsó­városi temetőben. Triériekeilet HadfucSemányi konferencia A TIT Pest megyei Szerve zete szeptember 20-án, csütör­tökön reggel 9 órai kezdettel hadtudományi tájkonferenciát rendez Vácott, a Madách Imre Művelődési Központ 34-es ter­mében. A tájkonferencián részt vesznek a budapesti, a Nógrád megyei és a Pest me­gyei TIT-szervezetek hadtudo­mányi szakosztályai. A résztvevőket Farkas Jánor ezredes, a Pest megyei hadtu­dományi szakosztály elnöke köszönti. Ezután három elő­adás következik. Dr. Tóth Sán­dor'■ Magyarország felszabadí­tása, dr. Gazsi József: Magya­rok az antifasiszta ellenállási és partizánmozigalomban, vé­gül dr. Mucs Sándor: Üj had­sereg, új katonapolitikai kon­cepció születése. Az előadáso­kat vita követi. Motorossal ütközött tétlen voif A közlekedési balesetekről szóló híradások hivatalos in­formációk alapján kerülnek lapunk hasábjaira. Józsa Ba­lázs Göd, Fürst Sándor utca 17/a szám alatti lakos neve július 17-én Figyelmetlen ve­zetők című írásunkban szere­pelt. Az időközben lezajlott vizsgálatokról most hivatalos határozat másodpéldányát küldte meg szerkesztőségünk­nek, amely azt állapítja meg, hogy szabályosan közlekedett, tehát nem követett el bűncse­lekményt. Bája! kap, ha szórakozik Már mm nevezik ári pissiiánsk Szélbarázdálta hullámokon csillogott az őszi fény, mo- ■ torcsónak ringatózott a szo­bi partok előtt. Áttetsző pá­rán át kéklettek a túlparti hegyek. Kellemes időt fogtak ki szombaton a szobi sza­badidő-központ vendégei, a helyi és környékbeli üzemek dolgozói. Reggelire hamuba sült pogácsát fogyasztott a gyülekező csoport, aztán vo­nattal indultak Nagymarosra, hogy feljussanak a Hegyeste­tőre, ahonnan deltáiban ér­keztek vissza a kiindulás színhelyére. Ebédre gulyással várták a brigádokat a főzőverseny résztvevői, akik főztjét írre. színre pontozta a zsűri. Ifjú Kristófok István kivételével, mindenki gulyással nevezett. Főtt is a bográcsokban any- nyi ínycsiklandozó. borral, fűszerrel ízesített jóféle étel, hogy még vacsorára is ma­radt belőle. Sickdy eredetű Kristofek István főztje an­nál is különlegesebbnek ígér­kezett. A borsógulyás szé­kely eredetű, s szinte ahány kanállal főznek belőle, any- nyi fajta fűszerrel s másfé­lével ízesítik. Csipetnyi is elég volt belőle ahhoz, hogy megkérjük, diktálja le a re­ceptet. Az is jó sokaiig tartott, a pattogó tűz mellett. Ebédnél persze kínálják a riportert is. Hozzák a finom gulyást, s nem Utók vissza­utasítani. Az asztalszomszád azt súgja: — Keveset szedj, mert biztosan a borsógulyás nyeri az első díjat, azt ne hagyd ki. így is történt. Grets Lászlónak, a váci vá­rosi pártbizottság munka­társának, Kristofek Istvánná községi párttitkárnak, Ritz Ferenc tanácselnöknek, dr. Homela Mihálynaik, a Szobi Gyümölcsfeldolgozó Közös Vállalat igazgatójának, vala­mint az üzem szakszervezeti bizottsága titkárának most zsűritagként épp oly nehéz volt döntenie, mint hétköz­ben, amikor hivataluk dol­gairól tanácskoznak. Végül mindenki kapott dijat, szép ajándéktárgyakat láttam a versenyzők kezében, A nehéz ételeket persze le Is kell dolgozni. A szüntele­nül zajló tekeversenyek szín­helyén Varga Árpáddal. a váci Városi Tanács művelő­dési és sportosztályának mun­katársával találkoztunk. A motorcsónakok és kielbootok dolga az volt, hogy vízi sé­tára induljanak vele a fel­nőttek és felügyeletük mel­lett, no meg a kötelezően el­rendelt úszómellény haszná­latával, a gyerkek. Mind­ezért pont járt, amiket este összesítettek, s a legtöbbet szerzőket díjazták is. Közben bábkészítéssel szórakoztatták a kicsiket, kitűnő adogatások, izgalmas csatákat láthattunk a két teniszpályán. A prog­ramot este tánccal fejezték be. Hajók a Dunán Augusztus 20-án adták át a Duna-parti szabadidő-köz­pontot, s a részleges szót azért használják következe­tesen a szobiak, mert továb­bi terveket is dédelgetnek. A szörpüzemből indult kezde­ményezéshez csatlakoztak a helybéli üzemek, s a közös anyagi áldozat, és társadal­mi munka eredményét közö­sen élvezik. A szabadidőköz­pont fenntartását a tanács vállalta magára, de e téren is számíthat partnerei támo­gatására. A tornaterem nagy­ságú műanyag sátrat télen fűtik majd, s ezáltal men­tesítik az iskola tornater­mét. A tornaórák egy részét itt tartják, s itt lesz a fel­nőttek aerobic tornája, ami eddig is népszerű volt a fa­luban. Itt kaptak helyet a vízi szakosztály csónakjai, s in­nen indulnak nyáron az egy­re népszerűbbé váló vízisí sportág kedvelői. — Eleinte úri passziónak tűnt, mint Márianasztrán a tenisz — jegyezte meg a sakkasztalok egyikénél Sza­bó Gábor a szobi nagyközsé­gi pártbizottság munkatársa. Ma már az említett kis falu­ban és Ipolydamásdon is van teniszpálya, saját kezdemé­nyezésükre én (tett ék a snor*- ág helyi kedvelői. A szobi teniszezők oed:g a mesve legjobbjai közé tartoznak. Meg is érdemlik a jó fe'té­teleiket. A közeljövőben fel­szerelik a pálya esti világí­tását is. Az evezősök is az élvonal­ba kerültek. Énül még a te­lepre rönlabd apálya, a kerí­tésen kívül a gyerekeknek eölöpvár. s a tervek között még tanuszoda is szereoel. aminek persze elő kell te­remteni a feltételeit. Szervez a direktor A szabadidőnap kezdemé­nyezője is a szörpüzem kol­lektívája volt. Döme Tamás párttitkárt, hol itt, hol ott láttuk ■ feltűnni az embercso­portok között. Szervezte a versenyeket. Tevékeny rész­vevője, mintegy^ irányítója volt a programoknak az igazgató is, — Ügy látom, hogy lelke­sedik az Ilyen alkalmakért — jegyeztem meg beszélgetés közben. — Fontosnak tartom a kö­zös élményeket — felelte. — Jelenleg nincs itt több, mint kétszáz ember, bár 400-ra számítottunk. De egészen biztos, hogy egyre többen kedvelik meg ezt a helyet a többi üzemből is, elhozzák majd ismerőseiket, s beszél­nek otthon az élményeikről. Dr. Hemela Mihály nem először tölti együtt kollégái­val a szabadnapját. Tizen­hét esztendő, sok-sok közös élményéről tud beszélni, az embert formáló közösség em­lékeiről. Kovács T. István VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 220. SZÁM 1984. SZEPTEMBER 19., SZERDA Megelőzni a baleseteket Több figyelmet, jobb szervezést A vezetői ellenőrzés nagyon fontos Egy év alatt nem sok a vál­tozás; a gyártmányszerkezet­ben nincs jelentős módosulás, a műszaki-tárgyi feltételek alapvetően szintén nem külön­böznek az egy esztendővel ez­előttitől, mégis: a baleseti­munkavédelmi mutatók kedve­zőtlenebb helyzetet jeleznek. Miért? Kérdésünkkel Nagy Frigyest. a Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregységének munka- védelmi vezetőjét kerestük fel. Sok baj okozója — Az okokat vizsgálva azt állapítottuk meg — hangzik a válasz —, hogy ebben az év­ben, de különösen az első há­rom hónapban az átlagosnál több baleset okozója volt a fi­gyelmetlenség. Csak összeha­sonlításképpen említeném: míg június végéig összesen har­minc balesetet tartunk nyil­ván, addig ezek közül tizenki­lenc az első negyedév statiszti­káját rontja. S köztük lénye­gesen megnőtt .az útinak ne­vezett — útközben történt — sérülések aránya, amelyek a legtöbbször a gyártól távol következnek be. Mindez azon­ban az üzemi baleseti statisz­tikát rontja, jóllehet, az ebből eredő kiesett munkanapok száma — az előző év hasonló időszakához viszonyítva — lé­nyegesen csökkent. — Arról lenne tehát szó, hogy ezeket a sérüléseket meg­előzni sem lehet? — Talán úgy mondanám, hogy a legtöbbet műszaki in­tézkedéssel nemigen van mód kivédeni. Figyelemmel, fegyel­mezettséggel viszont igen. S ez annál is inkább fontos,’mert az ilyen jellegű balesetek szá­ma magas — az idei évben pél­dául tíz volt. De érdemes arra is felfigyelni, hogy szervezési hiányosságból következően öí sérülés, a karbantartás elmu­lasztása miatt egy, a techno­lógiai iegt/elem megsértés«1 miatt szintén egy, fegye’mezet- lenségből következően hat, s az ellenőrzés elmulasztása, il­letve a nem megfelelő tech­nológiai előírás miatt egy-egy Fényes munkahelyeken Hl ff Mintha egy kivilágított xi­lofon zengő Lapjait akarná megpendíteni Dinka Józsefné. Zsiga Lászlóné munkahelye pedig eg,y vízimalom kereké­re emlékeztet. A Tungsram Rt. váci fényforrás- és al­katrészgyárában, évente több millió fénycső készül. Egyikük a fénypomal bevont, másikuk a kész fénycsövet ellenőrzi. §ÉT Erdőst Ágnes felvétele A tervek szerint 1990-ben már kizárólag energiatakaré­kos, úgynevezett vékony fénycsövet gyártanak. A vi­lágpiacon is keresett termé­kük kevesebb energia fel- használásával a korábbinál] mintegy tizenöt százalékkal több fényt sugároz. Termelé­sük csaknem hetvenöt szá­zaléka a fejlett tőkés orszá­gokba kerül. I baleset történt. Nos tehát, bár valóban sok baj okozója a meggondolatlanság, a szét­szórtság, s a kapkodás, azért még van mit tenni a műszaki­szervezési, s az ellenőrzési feladtatok megelőzést szolgáló funkciójának erősítéséért is. A kényelem veszélye — Támogatják-e ezt a mun­kát a dolgozók és a vezetők? — Nem rossz a szemlélet gyárunkban. Ma már minden­ki tudja és érti: a munkavéde­lem nem valami szükséges nyűg, hanem a dolgozó ember egészségét és biztonságát szol­gáló, fontos tevékenység. Az viszont bizonyos; sokan vá­lasztják a kényelmesebb meg­oldásokat. A védőfelszerelést nem veszik fel, az intézkedé­seket nem tartják be, az ellen­őrzést elmulasztják. Ebben fel­tétlenül további javulást kell elérni. Ugyanis legyen bármi­lyen csekély is az ebből adó­dó balesetek száma, ezek okozhatják az igazán nagy bajt. Fontosnak tartom, hogi« a szervezés, a technológiai fe­gyelem és a vezetői ellenőrzés hatékonysága javuljon. Ezek ugyanis biztosítékokat adnak a munkavédelmi helyzet javulá­sára is. — Az anyagi lehetőségek nem befolyásolják az eredmé­nyeket? — Természetesen, ha több pénz lenne, nem ártana. Mi­vel azonban elég szűkösek a keretek, s például egy-egy üzem korszerű szellőzésének megoldása — amely egyébként már inkább üzem-egászségügyi kérdés — több millió forintot igényelne, így marad a saját erőforrások kihasználása. Te­hát az emberek hozzáállása, a jobb és hatékonyabb ellenőr­zés, a termelés színvonalasabb előkészítése, s a szervezés ja­vítása. A napi munkában — A munkavédelmi pro­pagandát "s a tájékoztatást mennyire tekintik fontosnak a gyárban? — Az az álláspontunk, hogj erről nem lehet eleget be­szélni, tehát a propagandát mi is alkalmazzam Ez azon­ban az oktatásokon, a vizs­gáztatásokon és persze a na­pi gyakorlati, munka során va- 'ósul meg, s célja: a szem­lélet formálása. Szeretnénk azt is, ha a munkavédelmi őrök, e tevékenység társadal­mi aktivistái is hatékonyab­ban dolgoznának, ez azonban még, úgy iá juk, távolabbi cél. Ök nincsenek könnyű helyzetben. Míg én hivatalból, munkaköri kötelességemnél fogva bármit szóvá tehetek, s ezt elfogadják a dolgozók, ad­dig a munkavédelmi őrök figyelmeztetését kevésbé szív­lelik meg. Ebből látszik — van azért még a szemléleten mit javítani. V. É. üss! Mozim* Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.): szeptember 20-tól 23-ig, mindhárom előadáson az Ome­ga, Omega ... című magyar fil­met vetítik, II. helyáron. Ren­dezte: Jancsó Miklós. Fősze­replők: Benkő László, Debre­ceni Ferenc, Kóbor János, Mi­hály Tamás, Molnár György, Kopecsni György és Tóth Mik­lós. Madách Filmszínház (a mű­velődési központ nagytermé­ben): szeptember 21-én, pénte­ken délután 5 és este 7 órakor a Frissen lopott milliók című színes lengyel filmet játsszák. Ma MNK-taláikozók A kézilabda Is gömbölyű Kitűnőnek ígérkező' mérkő­zésnek lehetnek szemtanúi azok, akik ma kilátogatnak a Forte-pályára. Itt játsszák ugyanis az MNK-ban mind a férfiaknál, mind a nőknél az országos döntőbe jutásért ki­írt találkozókat. . Az Izzó MTE megyei bajnok­ságban szereplő és ott első he­lyen álló csapata nagy bravúrt könyvelhet ei. hogy idáig jutott az MNK-ban. Az együttes eddig négy NB II-cs és egy NB I B-s csa­pat ellen aratott győzelmet, és bizony, most az eddigi leg­nehezebb találkozója követke­zik, mivel ellenfél, a Bólyi Medosz együttese kitűnő és fel­jövő ágban szereplő csapat. A vendégek jelenleg az NB-s bajnokságban az egyedüli olyan csapat, amely még nem szenvedett vereséget, és az MNK-ban is nagynevű ellen­feleket vert meg meggyőző fö­lénnyel. A csapatban több, szám szerint nyolc olyan játé­kos van, aki már NB I-ben szerepelt, mig a többiek „csak" NB 1 B-ig jutottak. Nagy csatára van tehát ki­látás, és a vendégek kitűnő eredményei ellenére a váciak nem adják fel a találkozót. Az utóbbi, Csömör elleni találkozó még mindenkinek, aki ott volt, bizonyára mélyen él més em­lékeiben, és a játékosok bíznak benne, hogy ismét hasonló szurkolást, buzdítást kapnak, mint legutóbb, és aki akkor ott volt, az most sem fog hiányoz­ni a lelátóról. A férfitalálkozót követően ugyancsak az országos döntő­be jutásért játszik a Forte NB ll-ben harmadik helyen álló csapata az NB I-es Dunaújvá­rosi Kohász ellen. A váci lá­nyok, hasonlóan a fiúkhoz, szintén bravúrt bravúrra hal­moztak, hisz a legutóbbi két találkozójukon egyaránt NB I B-s együttest búcsúztattak. Most igencsak kemény erőpró­ba előtt állnak a lányok, hisz ellenfelük kitűnő csapat és stabil NB I-es tag. A papírfor­ma ellenére a váci lányok nem adják fel, mert hiszen o kézi­labda is gömbölyű.... Két színvonalas találkozó­ra van tehát kilátás ma a Forte-pályán, és bízunk benne, hogy csapataink, csakúgy, mint a legutóbbi MNK-találkozókon, ismét kitesznek magukért. Ahhoz viszont, hogy az eset­leges bravúrt is végre tudják hajtani, bizony nagy szükség lesz a szurkolókra is, akik re­mélhetőleg ismét benépesítik a pálya lelátóit. A találkozók kezdési időpontja: ma, szerdán 15.30-kor Váci Izzó MTE—Bó­lyi MEDOgZ férfi; 16.45-kor Váci Forte—Dunaújvárosi Ko­hász női mérkőzés. — nyári — ISSN 01ÍÍ-S7» (Viel HÍM«* 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom