Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-19 / 220. szám
8 1984. SZEPTEMBER 19., SZERDA —Hírek MM , 1984. szeptember 19. Ifin . Szerda. Vilhelmina napja. A Nap kél 6.27 — nyugszik 18.48 órakor. A Hold kél 23.50 — nyugszik 15 48 órakor. 8 VÁirnTn'nFéTílrtn Eleinte változóan felhős idő lesz, északkeleten még előfordulhat egy-egy zápor. Napközben délnyugat felől erős felhősödés kezdődik, és délutántól a nyugati, délnyugati megyékben már eső is lehet. Eleinte mérsékelt, változó irányú, napközben élénk déli szél várható. A hőmérséklet napközben 19, 24 fokig emelkedik. ELHUNYT VARGA VIKTÓRIA Varga Viktória, a Szolnok megyei Néplap rovatvezetője, a MU.OSZ etikai bizottságának tagja, 55 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt — tudatja, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. — Megszépül a piac. A dabasi építőipari és költségvetési üzem társadalmi munkában felújítja a gyóni piacot. Kicserélik az asztalokat, rendbe hozzák a környéket; kulturált vásárlási körülményeket teremtenek. i II i i iIl lő he i i: i./ i s _______ Me gnövekszik a fel közét bowh MAUCHA REZSŐ SZÁZ ÉVE, 1884, szeplember 19-én született, és 78 éves korában, 1962- ben hunyt el Maucha Rezső Kossuth-díjas kémikus, hídro- biológus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A budapesti egyetemen természetrajz-kémia szakon végzett, s főként Winkler Lajos mellett dolgozott analitikusként. 1907-ben az akkori Halélettani és Szennyvíztisztító Kísérleti Állomásra (a későbbi Haitenyésztési Kutató Intézetbe) került, amelynek 1933-ban igazgatója lett. Bár a felszabadulás után nyugdíjba vonult, továbbra is intézetében dolgozott. 1937-ben az MTA Magyar Duna-kuta.ó Állomásának tudományos tanácsadója lett, s több fontos külföldi tanulmányutat tett. 1956-tól al- elnöke volt a Nemzetközi Lim- nológiai Társaságnak. Kémikusként továbbfejlesztette Winkler Lajos vízelemzési módszereit, s részint újakat dolgozott ki a vízben lévő anyagok meghatározására. Különösen fontosak a helyszíni vizsgálatokra alkalmas mikro” módszerei. Nagy figyelmet fordított a halastavak vizeinek vizsgálatára. Mint hidrebiológus, főként a vizek termelési viszonyait tanulmányozta; ő rakta le nálunk a produkciós biológia, a vízi közösségi biológia és a tótípustan alapjait. ' p Uj gazdasági társaság r * Akpííó az Óbuda Tsz is Hyper—AT néven (teljes nevén Hyper—AT hidraulikus, pneumatikus elemek, rendszerek alkatrészellátó társaság) gazdasági társaság alakult, amelynek célja, högy tagvállalatainak gépeihez, berendezéseihez hidraulikus és pneumatikus elemek, részegységek és tartalék alkatrészek beszerzéséről gondoskodjék. A szükségletek feltárásával és ösz- szegzésével tervszerűbbé válik az alkatrészek beszerzése, és maga az ellátása is. A tagvállalatok számára szükséges elemek és alkatrészek gyártására a gazdasági társaság elsősorban hazai vállalkozót keres, a hazailag gazdaságosan nem gyártható elemekét, részegységeket és alkatrészeket pedig lehetőség szerint a szocialista országokból igyekszik beszerezni. A társaság gesztora a bélmegyeri Oj Barázda Tsz, s további alapító tagja a Székes- fehérvári Könnyűfémmű, az Inotai Alumíniumkohó és az Óbuda Tsz, de csatlakozhatnak hozzá más vállalatok és szövetkezetek is, amelyek érdekeltek az alkatrészek beszerzésében, gyártásában és egyetértenek a társaság céljával. Az alkatrészek forgalmazásában a társaság kész együttműködni azokkal a vállalatokkal is, amelyek nem tagjai a társaságnak. A KISZ segítségével Jövőre elkészül a tábor Az egész város összefogása szükséges volt ahhoz, hogy Szabón építeni kezdjék a dunakeszi ifjúság számára az Az elmúlt napúkban Európa időjárását egy Észak-Európa fölött örvénylő alacsony nyomású légköri képződmény határozta meg. Melegebb jellegű, de változékony volt az elmúlt hét időjárása. A melegedés időszakát, amely alatt csak 2—-3 ram csapadékot okozó záporok, kisebb esők fordultak elő, bőséges esőt hozó áramlás szakította meg. A hőt Jcözepétöl délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, országszerte kialakulnak «ők. A borultság miatt a nappali felmelegedés mérséklődik. Az időszak elején a napsütés hatására még kcvé&sel 20 fok feletti nappali hőmérsékletek várhatóak, de a hét második felében már a 20 fok alatti maximumok a valószínűét, ékkor a hőmérséklet csúcsértéke 15, 20 fok között alakul. A hajnali minimumok 10, 15 fok között lesznék. A jövő hét elején a felhőzet csökken, jelentős mennyiségű csapadék nem lesz. A nappali maximumok 17, 22 fokig emelkednek. Erősödik az éjszakai lehűlés, hajnalban 4-7, 12 fok közötti minimumok várhatók. PROGNÓZIS A MEZŐGAZDASÁGNAK A legmagasabb nappali hőmérsékletek hétfőn még 20—27 fok között voltak, de kedden hirtelen lecsökkent a nappali felmelegedés. Vasárnap némileg mérséklődött a felmelegedés, de talajmenti fagyokat nem észleltek. Az időszak folyamán változóan felhős, párás, csapadékos idő várható. A nappali felmelegedés szerdától szombatig lassan emelkedik, ?S fok körül alakul. Vasárnaptól nénilleg mérséklődik a felmelegedés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérsékletek általában 10 fok körül várhatóak, és a mélyebben fekvő helyeken sem süllyed a hi- ganyszál 5 fok alá. Talajmenti fagyok nem valószínnek. Az Időszak folyamán mindvégig számíthatunk csapadékra, de jelentősebb meny- nyiség csak egy-egy kisebb körzetben várhatő. A talajnedvesség átlagos értékel a szántóföldi vízkapacitás százalékában az időszakban: Megye 0—50 cm 50—100 cm mélységben Bács-Kiskun 20—25 20—25 Fejér 35—45 30—35 Komárom 30—35 30—35 Nógrád 30—35 30—35 Pest 20—30 20—30 Szolnok 15—25 20—23 Megjelent a kecsege és a márna Tiszíáfeb lelt a Duna vize Vízminőség-ellenőrzést tartottak kedden a Duna Ásványráró és Esztergom közötti szakaszán. Ennek során 8 helyen vettek vízmintát. Bár a laboratóriumi vizsgálatok adatait később hozzák nyilvánosságra, annyi máris megállapítható, Tv-lottó Nyerőszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott tv-iot- tó-scrsoláson a következő nyerőszámokat húzták ikji: 6, 28,36,38,89 hogy az utóbbi hónapokban tisztább lett; a folyó vize a Szigetköznél és a Gönyü alatti szakaszon is. Újból megjelent a már kiveszőben levő kecsege, ez a szennyezettségre rendkívül érzékeny halfajta, s ismét szaporodni kezdett a jellegzetes dunai hal, a márna is. A kedvező jelenségek elsősorban annak tulajdoníthatók, hogy Rajkanál a Duna vize tisztábban érkezik magyar területre. A Bécsben és Pozsonyban üzembe helyezett biológiai szennyvíztisztító berendezések működése egyre jobban érezhető. A magyar szakaszon is eredményes erőfeszítéseket tettek; azért, hogy a Rajka .és Szpb közqtti váró* sok, ipari üzemek kevésbé szennyezzék a Dunát. * 3 ATfÁOIÓ_ÉS TV MŰSORÁBÓL Kossuth radio 1.23: Jó reggelt! Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.20: Mai kulturális programok 8.30: Orvos és társadalom 8.59: Beszélni nehéz 9.11: Népdalok, néptáncok 9.39: Kis magyar néprajz 9.44: Tarka mese, kis mese 10.00: Hírek. Időjárás 1C.05: Finnugor népköltészet 10.32: Válaszolunk hallgatóinknak 10.47: Purcell: Dido és Aeneas 11.44: Két Haydn-dlvertimento 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Házunk tája 13.00: Operaslágerek 13.30: Ozsesszmelódiák 14.20: Patachicli Iván fúvósmű- veiből 14.34: Kóruspódium 15.00: Hírek. Időjárás 15.05: A három testőr 18.00: Reklám 18.05: Kritikusok fóruma 16.15: Brahms: g-mo!l zongoranégyes A Volán 1. sz., Vállalat, Százhalombatta, Erőmű u. 3. sz. alatti 9160 négyzetméter, betonozott alap- területű, iroda- és szociális létesítménnyel ellátott, beüzemelt telephelyét bérbe adja vagy állandó jellegű használati igény esetén a terület kezelői jogát Is átadja. A terület alkalmas kisebb javítóbázis létesítésére,. mivel komplett javítóműhellyel és „üzemanyagtöltő állomássá! is rendelkezik. Bárbe adunk' továbbá Budapest Itxir., Kdvívág sor 15—17. sz. alatti telepünkhöz tartozó, kb. 4003 négvzet- méter: nagyságú területet, göngyö- legtát-olás céljára, rendkívül előnyös ‘ feltételek mellett. Érdeklődni lebet: Volán 1. sz. Vállalat 3. sz. üzemigazgatóságának forgalmi osztályán. Cím: Budapest Ili., jíay ti. 24. Telefon: 869-126. A MÉM Műszaki Intézet. Gödöllő, Tessedik S. u. 1. 210!. MNB 383—30174—0928. sz. Anyagbeszerzés l. elnevezésű bélyegzője elveszett. A bélyegző használata 1934. szeptember 7-től érvénytelen. Értesítés! A CEMÜ Váci Gyára I. számú (Vác város felőli) kötélpályája 1984. szeptember 17-től október íl-tgí hagyjavitás miatt állni fog. A megjelölt időpontok között a pályát keresztező földutakon a közlekedés nem, vagy csak az ohmunkét végzők beleegyezésével és fokozott figyelemmel lehetséges. Kérjük az érdekelteket, hogy a fent megjelölt időszakban ezeket az útszakaszokat kerüljék el és a palya alatti közlekedést szétessék. Szedd magad! Télialma-szedési akció indul a Munkatherápiás Intézet kiskovácsi kerületében. Az almás a dobogókői műút bal oldalán, a pomázi HEV-állomástól 4-5 km-re helyezkedik el. Szedésre kerül — téli tái'oiásra is alkalmas — Jonathan, starking, golden és staymared fajták. A szedés IX. 15-én kezdődik és várhatóan október 20—25-ig tart. A hét minden napján 8—16 óráig, vasárnap 8— 12 óráig várjuk kedves vásárlóinkat. Az almaszedők jöhetnek gépkocsival vagy más járművel és gyalogosan is. A leszedett almát a pénztáraknál mérlegelik, és. helyben fizetik a vevők. Szedőedényt mindenki hozhat magával, de 20 Ft-ért vásárolhat a pénztárnál Szabolcs ládát is, amelybe kb 20 kg alma fér. Az alma induló- ára 7 Ft/kg. Minden kedves érdeklődőt várunk almáskertünkbe. Érdeklődni lehet a Pomáz (26) 25-022 és (26) 25-065. telefonszámon. 17.00: Hírek. Időjárás 17.05: Programozva 17.30: Nótamuzsika 17.55: Holnap közvetítjük 18.15: Hol volt, hol nem volt.. i 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin 19.15: Gondolat 20.00: Operaáriák 20.28: Eszmék faggatása 20.58: Liszt: Vándorévek 21.30: Szintézis 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Madrigálok 22.45: A csúcson 23.00: Barangolás régi hanglemezek között 23.25: Mendelssohn: D-dúr szextett 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Romantikus kórusmuzsika PETŐFI RADIO 4.25: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Magyar munkásdalok 8.20: Tíz perc külpolitika 8.30: Hírek. Útközben 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: Doktor Doolittle 10.00: Zenedélelőtt 11.30: Hírek. Útközben 11.35: A Szabó család 12.05: Népi zene 12.30: Hírek. Útközben 12.35: Tánczenei koktél 13.24: Útikalauz üdülőknek 13.29: Nefelejcs 14.00: Zenés délután 14.15: Nóták 14.30: Hírek. Útközben 14.35: Vásárrádió 15.15: Diákfoci 15.25: Reklám 15.28: Slágermúzeum 16.02: Egyszer volt Budán kutyavásár 16.30: Hírek. Útközben 16.35: Néhány pérc tudomány 16.40: Fiatalok a seregben 17.10: Küllőidről érkezett 17.30: ötödik sebesség 18.30: Hírek. Útközben 18.35: Rod SteiVart felvételeiből 19-20: Mit olvashatunk o pártélet szeptemberi számiban? 19.25: Közvetítés labdarúgó-mérkőzésekről 20.20: Filmzene 20.30: Hírek. Útközben 20.35: Csupatinak hívták ... 21.18: Közvetítés labdarúgó-mérkőzésekről 22.20: Népdalkörök pódiuma 22.45: Operettnyitányok 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Tamássy Zdenkó szerzeményeiből 24.00: Hírek. Időjárás 3. MŰSOR 8.55: Műsorismertetés 8.57: A kiállítótermek programjából 8.00: Baróti István hangversenye 10.14: Keönch Boldizsár énekel 11.00: Hírek. Időjárás 11.05: Népdalkórusok, hangszer- szőlők 11.36: Afro-cuban ritmusok 12.09: A két Foscari 13.00: Hírek. Időjárás 13.07: Közös dolgaink 13.47: Zenekari muzsika 15.97: Hoffmann meséi 16.20: Magnóról magnóra 17.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 17.55: Népdalcsokor 18.30: V materinskom jazyku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Romantikus kamaramuzsl- ka 19.30: Szimfonikus zene 21.35: Dzsesszfelvételeinkből 21.51: Lendvay Kamilló müveiből 22.30: Kritikus füllel 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna 8.05: Iskoláiévá 9.2S: Delta 9.50: A Galavjov család 11.10: Képújság 15.55: Iskolatévé 16.10: Hírek 16.15: Magas fal 17.30: A nyelv világa 18.15: Képújság 18.20: Tíz percre a Balatontól 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Bösendorfer 21.00: A hét műtárgya 21.05: A fele sem igaz! 21.40: Unokáink is látni fogják.. 22.10: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 17.33: Képújság 17.40: Perpetuum mobile 17.55: Egy kis kirándulás 18.10: Reklám 18.20: Az állatok nyomában 18.23: Siófoki Bányász—Larissza labdarúgó KEK-mérkőzés 20.15: Országos tél 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Reklám 21.25: Gondolkodó 22.15: Képújság úttörőtábort. A 13 -— egyenként hatszemélyes —, faház, beszerzésének költségeit a. helyi gazdasági egységék vál-4 laiték, a társadalmi munkák bevételének összegét fordították erre a célra. Jelenleg, a faházak közül nyolcat már felállítottak, s a többi is hamarosan a helyére kerül. A központi épület — az étterem, konyha, vizesblokk — alapjai is elkészültek, a kivitelezési munkákat a továbbiakban a kemencei Építőipari Szövetkezet vállalta. A KISZ Dunakeszi városi Bizottsága védnökséget vállalt a hátralévő feladatok elvégzése fölött. A faházak berendezésére, a vizesblokk elkészítésére megteremtik az anyagi fedezetet, s jövő nyáron már az új tábor fogadhatja az úttörőket. Szekéren a pulóver Szentendre belvárosában, forgalmas helyen, romantikus kocsiból árulják az ízléses holmikat. Budapesten, a mindig nyüzsgő metrókijárat mellett ekhós szekér áll, megrakva a legdivatosabb kötöttáruval. Az élelmés maszek — gondolhatná az ember. Csakhogy a kocsikra akasztott ártáblákon szokatlanul alacsony összegek olvashatók, és a szekér oldalán szerény felirat látható: Vásároljon a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban! A nap minden szakában tömeg állja körül a kocsikat, s nemcsak bámészkodnak, vásárolnak is. Az ötlet remek, a szekér kedves színfoltja a városnak. De vajon megéri olyan pulóvereket. pólókat árulni, amelyet a szomszédos magánkereskedő száz-kétszáz forinttal drágábban kínál? A hasznunk kicsi, a forgalmunk nagy, így azután nem fizetünk rá — mondja a kocsi mellett a fiatalember, két pulóver eladása között. A válasz ismerősen cseng. Sok kereskedő élt meg jól a régiek közül ezzel a jelszóval. Az úiabbak, mintha elfelejtették volna, vaav époen megfordítva alkalmazzék: úgy kalkulálnak, hogy a kis for*??lomból ér?ék el a narrv hasznot. A Pest me- gvei Ruh^za*! Kiskereskedelmi Vállalat a régi receotet alkalmadra Jó lenne, ha több kereskedő is lemásolná a módszert. Nem tilos. M. K. Díszük a termés is Száz virág, egy fa Száz őszi virág bomlott ki egy pécsi vadgesztenyefán. Különös látványt nyújt a két évszak ilyetén találkozása: a gyértyaszérű fehér' virágok és az üdezöld levelek mellett a sárga-barna levelek, meg a tüskés héjú gesztenyék. Siklóson egy almafa mutogatja együtt a virágját és a gyümölcsét. Az ormánsági utak mentén festői képet nyújtanak a bodzafák, amelyeken ugyancsak összetalálkozott a kékes- lila színű bogyós termés és a sárgásfehér virágzat. Megkezdődött d ^nézfyldolgozási főszezon ’’ ~ ’’ ^ * “is • Az ínyencekre is gondolnak szerződést kötött. Űj termékek bevezetésével kísérleteznek. Úgynevezett fajtamézet is fel- vettek a cikklistára. Ehhez a Hungaronektár felvásárolja az ínyenceknek váló speciális gesztenye-, levendula-, hars-, vaddohány mézet. Eddig 25 ton* na, gyújt ősszé e drága különlegességekből. A minták kedvező fogadtatásra találtak a külföldi partnerek körében. Megkezdődött a tárgyalás jugoszláv szakemberekkel méhcsaládok exportálásáról. Szó van anyaméhek algériai eladásáról is, s minthogy egy anyaméhért 5—6 dollárt fizetnek a világpiacon, jó üzletnek ígérkezik az újfajta méhészeti árucikk eladása. Megkezdődött a mézfeldob- gozási főszezon. A Hungaro- nektár albertfalvai üzemébe naponta 10—12 vagon méz érkezik a 30 ezer méhész kaptáraiból a felvásárló ÁfésZ-ek közvetítésével, hogy hordókba, üvegekbe öntve piacra kerüljön az édes termék. A méz nagyobb hányadát exportálják, amelyből 15 millió dollár bevételre számítanak a közös vállalatnál. Mintegy ezer tonna a hazai kielégítését szolgálja. A kísérőtermékekből — méhuiasz, virágpor — ugyancsak korlátlan mennyiségben vesz át, a propolisz termelésére pedig most első alkalommal háromigények Ittasan, jogosítvány nélkül motorozott Személyvoíaatnak istközöít A helyszínen meghalt. Péteriben egy fénysorompóval ellátott. vasúti átjáróban Szigeti János 59 éves eladó, péceli lakos kölcsönkért tehergépkocsival személyvonatnak ütközött,, és. a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adátai szerint Szigeti János a fényjelző készü'ék tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre. Utasa súlyosan megsérült. Túrán Máté Ottó 25 éves csőszerelő, aki figyelmetlenül vezette személygépkocsiját, az úttesten felborult. Utasa. Tur- Qsányi Ildikó 18 éves eladó súlyosan. Máté Ottó könnyebben megsérült. Nem adott elsőbbséget. Gödön Pirók Zoltán 22 éves művezető személygépkocsijavai nem adta. meg az elsőbbséget Glaszner Ferenc 23 éves bedolgozó, segéd-motorkerékpárosnak. Az összeütközésnél Glaszner Ferenc megsérült. Felborult a motorkerékpáros. Űrbottyántoan Verhoczki Róbert 18 éves segédmunkás, aki ittas állapotban vezette, motorkerékpárját, és vezetői engedéllyel nem rendelkezik* az úttestén felborult. A fiatalember megsérült. A rendőrség a balesetek ügyében folytatja a vizsgálatot. AUTÓSORSZÁMOK BUDAPESTEN SZEPTEMBER 18-ÄN Trabant Limousine Hycomat 831 Trabant Hycomaí Combi 102 Trabant Limousine 25 290 Trabant Combi 8 209 Wartburg Limousine 13 003 Wartburg de Luxe 17 763 Wartburg de Luxé, tolóietős 3 84-1 Wartburg Tourist 7 135 Skoda 105 S S 658 Skoda 120 L 15 957 Skoda 120 GLS 394 Lada 1200 31 669 Lada 1300 S 12 332 Lada 1500 12 226 Lada C-mbi $ 748 Moszkvics 13 439 Po’ski Fiat 126 P 20 170 Polski Fiat 1500 4 614 Dacia 22 236 Zasztava 6 224 .... „J-, . _ A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik - hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: siel Agnes — Dt\T MFuVm HlRi ft P Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és .".leszároi János. - Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest. Pt. 311 Irányltószáríi: 1146: - Kiadja a slOl ifltUltl ninLni Hírlapkiadó vállalat, Budapest, Blaha Lujza térj. 1959. Felelő» kiadó: XtU Imre vezéilgazgaiW. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi teleíonja. 343-too és 336-130. ............................................................—- Szerkesztőségi titkárság: 143-328. ■ ------------------------------— FiOKSZErkesZTOSEGFTNK: Ceglédi Hírlap, Cegléd. Kossuth tér l Ff. 19 2701. Telefon: 11-400. - Erűi Hírlap. Érd. Lenin tál 33. 2030 Telefon: 15-352 Gödöllői Hírlap, Gödöllő Szabadság út 2. Pí. 14. 2100. Telefon: 20-796. — MonorlHirlap Monor. Kossuth u. 71. Pí 51. 2201. Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykörös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398 - váci Hírlap, Vác Lenin út 45 W- 32. 2601 Telefon: 10 -095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda. Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V. József nádor tér t. 1900). személyesen vágy postautalványon, valamim átutalással a KH1 215— 96 162 pénzforgalmi Jelzőszámra A lap ára: 8 oldal 1,40.Ft. 12 oldal 1.80 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 34.- Ft. egy negyedévre 102,- ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: «0.- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest megye) Hírlap «Index- 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN 9135—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 6133—2651 IMonori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133—275# (Váci Hírlap). VX' U ''