Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-15 / 217. szám
Megnyílt esz őszi BUM Alkabm a kapcsolatteremtésre Tovább gazdagedoft a kínálat Hazánkkal együtt negyven ország kiállítóinak részvételével, pénteken délelőtt tíz órakor ünnepélyesen megnyílt a nyolcvanadik BNV, a fogyasztási javak őszi szakvására. A tárgyalószobákban, a kiállított árucikkek mellett több ezer vállalati, gazdasági és műszaki szakember foglalta el helyét. A vásárváros főterét a részt vevő országok zászlói és a nemzetközi vásárok szövetségének emblémája díszítette. Itt gyülekeztek a megnyitó vendégei: Havasi Ferenc, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság ti fi’,tára, Szűrös Mátyás, a Központi .Bizottság titkára, Marjai József miniszterelnök-helyettes, s ott volt az Elnöki «áLraliii.1! A Tsz Tej standjánál Havasi Ferenc azt kérdezte Furulyás János tsz-elnöktöl, hogy mikor indul a féltartós tej programmal a vácszent- lászlói Zöldmező Tsz és a Budapesti Tejipari Vállalat. Tanács és a kormány több tagja. Részt vett a megnyitó ünnepségen Flavió Bravó, a kubai nemzetgyűlés elnöke, Janusz Obodowszki lengyel miniszterelnök-helyettes, valamint a Budapesten akkreditált diplomáciai testületek vezetői. a hazai és a külföldi kiállítók képviselői. A Himnusz elhangzása után Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács el-s nőké mondott beszédet. Köszöntötte a megnyitó ünnepség résztvevőit, majd szólt arról,, hogy a 80. Budapesti Nemzetközi Vásár kitűnő alkalom az új termékek és a gyors technikai fejlődés megismerő sére, összehasonlítására, a hazai és külföldi gyártók és kereskedők kapcsolatteremtésére. A hazai kiálllítók bemutatóin érzékelhető, hogy iparúm! a korábbinál nagyobb erőfeszítéseket tesz a belföldi’ és a külföldi igényeknek megfelelő termékek előállítására. A toBNV-n először jelen levő kiállítókat. A vásár legnagyobb külföldi kiállítója már hagyományosan — hazánk legjelentősebb külkereskedelmi partnere! — a Szovjetunió — mondotta. — De a többi szocialista ország is gazdagította az idei vásár kínálatát. A BNV jól tükrözi a KGST-országok törekvéseit, hogy összehangoltan mutassák be, bővítsék a korszerű árucikkek körét. Ezután a vendégeik sétát tettek a vásáron. (Riportunk a 3. oldalon.) m;s r HEGYEM , J»AZ MSZMP, PEST MECY1-Í BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJAI XXVIII. ÉVFOLYAM, 217. SZÁM Ár»' l.JiO forint 1981. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT Körösi Csoma-szimpozion Visegrádcn Nevét megőrzi a világ t A Körösi Csorna Sándor szü- í letéséneh 200. évfordulója al- y. halmából szervezett renüezvé- ^ nyék sorában a Csorna Sán- '/ dór alapította tibeti filológia í és a belső-ázsiai társadalom- y tudományok művelőinek rész- Vj vételével nemzetközi szimpo- y. zion kezdődött pénteken j! Visegrádcn. A tanácskozást Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnökhelyettes, az országos emlékbizottság elnöke nyitotta meg. Kiemelte: Körösi Csorna Sándor úgy érezte, hogy hazáját szolgálja azzal, ha megtalálja a magyarság őshazáját, elődeit. Másrészt mint elkötele zett humanista, becsülte más népek tudását, hagyományait, életét. Nekünk, magyaroknak nagy megtiszteltetés, hogy ilyen Budaflax-kiállítás a len jegyében, vábbiakban köszöntötte a }yj%á v ( ‘ \ ; w, f .• v' ' A ■*»—-í: mse -.mm* NYUGAT-PEST MEGYEI 2330 Dunaharasztí. Kiss üiRARi VÄLLALAT u. 10. Sok nézőt vonz a Nyugat-Pest megyei Sütőipari Vállalat nagydíjas dabasi rozskenyere. Féltartcs tej a vácszenUászlóiaktól Próbaüzem egy hónap múlva m. Köztudott dolog, hogy haY zánkban féltartós tejet — ki ^ sérleti jelleggel — Tatabányán £ gyártanak. - Ez önmagában jó 6 dolog lenne, ha a tatabányaiak Y produktuma elegendő lenne. Y De kevés ahhoz az igényhez ^ képest, mellyel a keieskede- J lemnek hétvégeken a rövid!- i tett nyitvatartás miatt szembe Y kell néznie. A piac diktálta igényekhez alkalmazkodni kell. Ezért döntött úgy a vácszentlászlói Zöldmező TSz és a Budapesti Tejipari Vállalat, hogy gazdasági társaság formájában nyolc napig szobahőmérsékleten eltartható tejet hoz forgalomba. Ehhez azonban nem elég az elhatározás. Alapja elsősorban az úgynevezett szuper elsőosztályú tej lehet. Hogy mit sorolnak ebbe a kategóriába? Azt a tejet, amelynek csíratartalma 100 ezer alatt van. Ez önmagában azonban még kevés. A szakemberek alkoholpróbának vetik alá a tejet, így állapítják meg állóképességét, tartósságát, hogy tényleg alkalmas-e mindarra, ami a féltartós címszóba belefér. A Zöldmező Tsz gesztorságával létrejött a Budapesti Tejipari Vállalattal a gazdasági társulás. Az üzem, mely a feldolgozásra gépsoraival hivatott, a Bartók Béla úton van. A finn exportból származó gépso-r hatvanmillió forintot emésztett fel. Ehhez a gépi beruházáshoz a gt 40 milliós állami kölcsönt kapott. A gépeket már szerelik a finnek. Vácszentlászlóról már hónapok óta szállítják be a tejet az úgynevezett alkoholpróbás ellenőrzésekhez. Ez nagy figyelmet kíván az állattenyésztés és az állategészségügy vezetőitől. A próbaüzem október második felében indul. November 7-re — így tervezik — az üzem teljes kapacitással dolgozik: ekkor már naponta 50 ezer liter tejet, azaz 100 ezer zacskóval gyártanak. őseink is voltak, és büszkeséggel tölt el minket, hogy a történelembe visszatekintő ember az általában kiemelkedőnek tartott hadvezérek mellett a magyar nép tudós fiait is számon tartja. A hadvezérek területeket hódítottak . meg, közben pusztítottak. Körösi Csorna a szellem hadvezére volt, a tudományt hódította meg, s nevét megőrzi a világ. Magyarok és nem magyarok mindenütt, ha Tibetről beszélnek, Körösi Csornára gondolnak, s akik Körösi Csorna nevét említik, Magyarországot idézik fel képzeletükben — mondotta, s tolmácsolta a kormány jókívánságait a tanácskozás résztvevőinek. A megnyitó beszéd után Ligeti Lajos akadémikus, a magyar orientalisztika jeles képviselője rajzolta fel Körösi Csorna Sándor életútját, méltatta a nagy tudós munkásságát, majd a konferencia szekciókban folytatta munkáját. A megnyitón jelen volt Ará- vinda Ramachandra Deo, az Indiai Köztársaság nagykövete is. Ma 3. oldal: A sóskútiak hoppon maradtak 4. oldal: Nyelvünk szépségének őrzői 6. oldal: A tanítvány felülmúlta mesterét 7. oldal: Gödöllő az ideális központ 8. oldal; A századdal parolázik 12. oldal Jogosítványa sem volt Befejeződött a Pajzs '84 A gyakorlat elérte célját Szeptember 5. és 14. között a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területén a Vársói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek kijelölt törzsei és csapatai végrehajtották Pajzs ’84 elnevezésű gyakorlatukat. A gyakorlat folyamán begyakorolták a szövetséges hadseregek törzsei és csapatai közötti együttműködést közös harctevékenységek során. A gyakorlaton megmutatkozott a törzsek hadműveleti. harcászati felkészültségének, az összfegyvernemi csapatok és a légierő harci kiképzésének ; megnövekedett színvonala. A gyakorlat előmozdította a fegyverbarátság további erősítését, a személyi állománynak a szocialista internacionalizmus és a testvéri barátság szellemében való nevelését. A gyakorlat a kitűzött célokat elérte. A gyakorlatot Martin Dzur hadseregtábornok, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere vezette. A gyakorlaton részt vett csapatok és törzsek visszatérnek az állandó elhelyezési körleteikbe. ★ Csémi Károly vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkár — aki katonai küldöttség élén megtekintette a Pajzs ’84 elnevezésű közös hadgyakorlatot • —, pénteken hazaérkezett. (Részletes beszámolónk a 2. oldalon.) • • r/r ÖSSZEKÖTŐ Fegyelem, politikai szilárdság Helytállnak immkásőreirck K üszködnek is, haladnak is a megyében a helyi tanácsok annak a folytonosan megújuló feladatnak a végrehajtásában, miként tehetik, tegyék célratörőbbé, hatásosabbá a testületi munkát. Mindennapos tapasztalat ugyanis, hogy az ún. nagy testület, azaz maga a tanács sok tekintetben — éppen létszámánál fogva — képtelen a napirendre kerülő témák részletekbe menő, új és még újabb elemeket felölelő, azokat szembesítő, ütköztető megvitatására. Az érthetően korlátozott időtartamú tanácskozáson, ; ahol a napirendnek két; három; négy pontja van, aligha elképzelhető, egy-egy kérdés tárgyalásakor tízen-tizen- öten is szót kérnek, bár feltételezhető, egyikük mondandója se lenne érdektelen. Egészen más a helyzet a tanács bizottságai esetében. Ott — legtöbbször — egy-egy tárgykör kerül terítékre, mód nyílik a sokolda- . lú mérlegelésre, hiszen a bizottság — tanácstag és nem tanácstag — tagjain Jcívül meghívottként ott lehetnek az adott kérdés legjobb szakértői, azaz a vélemények azonnali összevetésére teremtődik tág terep, tisztázható mindaz, aminek firtatása a nagv testület, a tanács ülésén illetlenség, mert időt rabló lenne. Válaszolni kell persze arra a kérdésre is, szükség van-e a tanácsnak az ilyen, előzetes, a végső jóváhagyás előtti eszmecserékre, vitákra? Végül is a tanácstestü- let mondja ki az áment, ha valamit nem lát jónak, ne üsse rá a pecsétet. Igaz. Csak éppen a látja, nem látja lehetősége erősen váltakozik, hol szűkös, hol tágas, tárgykörtől függően. Fontos összekötő szál ilyen esetekben a demokratizmus kínálta jog és feltételezte felelősség között a tanácstagok számára a bejelentés: a napirenden szereplő előterjesztést az illetékes tanácsi bizottság előzetesen megtárgyalta. S következik annak ismertetése, mivel értett egyet, mivel nem azonosult a bizottság, milyen javaslatot' tett.:, A bizottsági' munkában rejlő lehetőségek okos felismerése vezette rá a városi jogú nagyközségi tanács vezetőit Szigetszentmiklóson arra, hogy a szakiigazgatási apparátuson .bélül ún.‘ összekötőket jelöltek ki. akik egy- éüy tanácsi bizottságot szolgálnak ki. szervezőmunkával, . felvilágosításokkal, mindazzal! ami a hatásos tevékenységhez szükséges, beleértve a bizottsággal őszszefüggő adminisztrációt is. Ez a forma véget vet annak a furcsa — mégis, sok helyen meglevő — helyzetnek, amikor a bizottság tagjainak házalnia kell, ki áll szóba velük az apparátuson belül, ki teszi meg azt a szívességet!?!), hogy legépeli a meghívókat és így tovább. Az összekötő egyben összekötője annak az elvnek és gyakorlatának, hogy a választott testületek minden igénye parancs — szebben fogalmazva, feladat — a szakigazgatásnak, minden kérdése választ követel a hivatalnokoktól. Az összekötő presztízse ugyanis megbízatása pillanatától kezdve már nem azon múlik. kollégái miként ítélik meg, ez a presztízs sokkal inkább annak lesz függvénye, hogyan látja tevékenységét a bizottság. Az érdekeltség ilyen, érdekes átrendeződése persze teremt Olykor konfliktusokat is, emiatt azonban nagy hiba lenne ódzkodni az összekötők alkotta munkarendszertől. M egmaradva a településen tapasztaltaknál; gyanítjuk, az egyes tanácsi bizottságok éltérő színvonalú munkájában —r sok más ok, így a tagok összetétele mellett — szerepet játszik az is, ki az ösz- szekötő, miként teszi — nem teszi — a dolgát, azaz kényszerű kötelességként teljesíti-e, avagy fölfedezte, s érzékelteti, kifejezi, ő szolgál, szívesen, mert — és itt á lényeg! — a célratörőbb feladatmegvalósítást, azaz az ügyet szolgálja. A tanácsnak meglehetősen tágak a lehetőségei a beleszó- lás; a részvétel igényének felkeltésére és kielégítésére — ennek jegyében jött létre például a fejlesztési és ellátási bizottság üdülőhelyi albizottsága, a döntésekhez számottevő segítséget adó lakásügyi társadalmi bizottság —, ehhez azonban az kell, hogy maga a tanács legyen az első a beleszólás, a részvétel igénylésében és gyakorlásában, sőt, tagjaival szemben, megkövetelésében, A megbízatási idő befejező szakaszában járnak ma már a megye helyi tanácsai; azaz mérlegre kell annak is kerülnie, miként kötötték össze ilyen értelmű lehetőségeiket és gyakorlati lépéseikéi. A demokratizmusra példát — módszereket és formákat — a tanácsnak kell adnia a lakosság számára, hiszen — ha igaz — a testületben a lakosság legjobbjai vannak ott. Mészáros Oltó A munkásőrség országos parancsnoksága és a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala pénteken sajtótájékoztatót rendezett Zalaegerszegen. Borbély Sándor, a munkásőrség országos parancsnoka beszélt a munkásőrség politikai, mozgalmi jellegéről, a munkásőrök közéleti szerepéről. Az idén tovább erősödött a munkásőrség fegyelme, politikai rziiárdsága, katonai felkészültsége. Az idén négyezer új munkásőrrel gyarapodott a Sári és István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes fogadta Vlagyimir Kugyinovot. a Szovjetunió Tudományos és Műszaki Állami Bizottságának elnökhelyettesét, aki szeptember 10. és 13. között delegáció élén a magyar—szovjet műszaki-tudományos együttműködési egyezmény aláírásának 35. évfordulója alkalmából Budapesten tartózkodott. A szovjet delegáció pénteken elutazott hazánkból. Marjai József miniszterelnök-helyettes meghívására hazánkban tárgyalt Bcrthold Beitz, az NSZK-bali Krupp Művek felügyelő bizottságának elnöke és dr. Wilhelm Scheitestület, akik közül 2500 a KlSZ-tag. Borbély Sándor a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy miként egész népünk, a munkásőrség is készül a felszabadulás negyvenedik évfordulójára. Újdonság lesz, hogy minden egység feldolgozza történetét. Emellett a munkásőrök munkahelyükön elsők között vesznek részt a kibontakozóban levő felszabadulási és kongresszusi munkaversenyben. der, a konszern igazgató tanácsának elnöke, a konszern több vezetője. Áttekintették a Krupp Művek és magyar partnereik kapcsolatainak helyzetét, fejlesztésének lehetőségeit. A Krupp Művek vezetői pénteken elutaztak Budapestről. Urbán Lajos közlekedési miniszter az elmúlt nanokban tárgyalásokat folytatott Moszkvában, Részt vett a KGST közlekedési együttműködési állandó bizottság szeptember 12—14, között megtartott 71. ülésén. Közlekedési miniszterünket fogadta Nyijjo- iaj Talizin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese. Urbán Lajos pénteken visszaérkezett Budapestre. Közélet