Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-12 / 214. szám
9 1981. SZEPTEMBER 12., SZERDA Az alkoholizmus ellen Amikor már késő... , 1981. szeptember 12. . • Szerda. Mária nap jé. A Nap kél 6.17 — nyugszik 19:02 órakor. A Hold kél 20.09 — nyugszik 8.09 órakor. Folytatódik' a hűvös idő. A napsütés mellett már csak többnyire kisebb (elhőátvonn- lás várható, melyet elsősorban az északi országrészben kísér néhol zápor, zivatar. Az északnyugati szél élénk, a Dunántúlon időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 tok között ulakul. — Víztározó. Ráckevén, az üj OTP-lakások vízellátására víztározót építettek. Az 500 köbméteres létesítmény műszaki átadása a közeljövőben esedékes. As elmúlt hét elején és közepén még meleg, nyárias időjárás uralkodott hazánkban. A. hét második felében nagy változás.állt be időjárásunkban, Befelhőaödött az égbolt, sokfelé hullott csapadék, nagyobb mennyiségek a Dunántúlon fordultak elő. , Az elkövetkező egyhetes időszak elején még.' folytatóink az évszakhoz képest hűvös idő. Az időnként erős északi, északnyugati szél mérséklődik. Csak átmenetileg rövid' időszakokra növekszik meg a felhőzet, záporesők lehetnek, de.jelentős mennyiségű csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 21 fok között, a legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek 3, 1# fok között alakulnak. A hét második felétől várhatóan sok lesz a napsütés, a nappali felmelegedés erősödik. Számottevő csapadék továbbra sem várható. A hőmérsékleti maximumok 21, 26 fok között, a minimumok 10 fok közelében alakulnak. PROGNÓZIS A mezögazdasAgnak Az elmúlt héten szeptember 3- tól 7-ig (hétfőtől péntekig) túlnyomóan napos, Igen meleg volt az Idő. Általában 8—11 órán át sütött a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet a délutáni órákban 27—34 fok között alakult, a 34 fokot szeptember 3-én- Tisza-. kécsítén mérték. Szeptember 6-án az Alföldén viszont csak átmenetileg növekedett nieg a felhőzet, számottevő eső nem volt, csak néhány helyen mértek 1—5 mm csapadékot. A hét végétől hűvösebbre fordult az Idő. Kedden felhős lesz az égbolt, többfelé esőre, záporesőre lehet számítani. Szerdán kevesebb lesz a felhő és csak néhány helyen alakulhatnak ki záporok. A hét második felétől csapadék nem valószínű. Az időszak elején hűvös idő várható. A nappali felmelegedés eleinte 14—19, szerdától 16—21 AUTÖSORSZÄMOK A FŐVÁROSBAN Trabant Limousin Hyeomat 834 Trabant Hycqmat Combi 9S T/abapt Limousin 24 725 Trabant Combi 8 209 Wartburg Limousin 12 972 Wartburg de Lux 17 785 Wartburg de Line, tolótetős 3 803 Wartburg Tourist; 7 }35 Skoda 105 S 8 658 Skoda 120 L 15 957 Skoda 120 GLS 994 Lada 1300 sí »«9 Lada 1300 S 12 383 Lada 1500 13 226 Lada Combi 6 748 Moszkvics 13 439 Polski Fiat 126 P 19 630 Polski Fiat 1500 4 526 Dáéia *1728 Zasztava * **# PALFFY GYÖRGYRE EMLÉKEZNEK Pálffy György, a magyar antifasiszta mozgalom, a szocialista katonapolitika kiemelkedő személyisége'születésének 75. évfordulója alkalmából szeptember 14-én, pénteken 10 órakor koszorúzás! ünnepséget rendeznek sírjánál, a Mező Imre úti temetőben. — Címkék, órarendek. A péceli Vegyesipari Szövetkezet coloritüzeme a divattáskák, övék mellett, a tanévkezdésre jelentős mennyiségű iskolaszert is legyártott, köztük több millió darab füzetcímkét és órarendet is. Érthető, hogy már az első félévben tizenöt százalékkal túlteljesítve a tervüket; huszonöt millió forintos termelési értéket könyvelhettek el. fok között alakul. A hajnali órákban 5—10 fokig hűl le a levegő. Csötöflóiet<l fokozatos felmelegedésre lehet számítani, és a hét végére 21—26 fokig melegszik fel a levegő. Az éjszakai minimumok 10 fok körül várhatók. A talajnedvesség átlagos értékel a szántóföldi vtzkapacitás százalékában szeptember l#-én Pest és a környező megyékben. Megye 0—50 cm 50—100 cm mélységben Bács-Kiskun 20-25 20—25 Fejér 35—45 30-35 Hevea 30—35 20—30 Komárom 30—35 30—35 Nógrád 20—25 30—35 Pest 20—30 20—30 Szolnok 15—25 20—30 KOSSUTH RADIO 4.25: Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorismertetés 8.20: Mai kulturális programok 8.25: Világablak 8.55: Kamarazene 9.40: Kis magyar néprajz 9.45: Tarka mese, kis mese 10.05: A képzelet varázslója .10.32: Házy Erzsébet énekel 10.47: Válaszolunk hallgatóinknak 11.02: Nagy mesterek — világhírű előadók 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Magyarok Damaszkuszban 13.05: Operaslágerek 13.35: Dzscsszmelódlák 14.19: Kritikusok fóruma 14.29: Miska bácsi levelesládája 15.00: Hírek. Időjárás 15.05: A három testőr 15.46: Kórusművek 16.02: Hallgatóink figyelmébe 16.04: Reklám 16.09: Muzsikáló tájak 16.30: Társadalom és Iskola 17.00: Hírek. Időjárás 17.05: Munkást a munkaruhájáról 17.30: A hegedű virtuózai 18.15: Hol volt, hűl nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti magazin 19,15: Visszapillantó tükör 20.25: Aki civilben Is cár volt 21.20: Daróci Bárdos Tamás: Szölöőrzés 21.30: Prizma 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.30: Tíz perc külpolitika 23.30: Webern: Koncert kilenc hangszerre 33.37: Az „óiommérgezett” autó 32.53: Zenekari muzsika 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Nótafelvételek PETŐFI RADIO 4.25: Zenés műsor 8.00; Hírek. Időjárás FRIEDRICH EBERT KILENCVEN ÉVE, 1894. szeptember 1-én született, és 85 éves korában, 1979-ben hunyt el Friedrich Ebert német nyomdász, szociáldemokrata, majd kommunista politikus, az ismert német szociáldemokrata vezető és köztársasági elnök Friedrich Ebert fia. Tlzenkllnc éves volt, amikor 1913-ban belépett a Német Szociáldemokrata Pártba. 1919 és 1933 köpött különböző mozgalmi lapokat szerkesztett, s 1928 és 1933 között parlamenti képviselő is volt. 1933-ban a fasiszták koncentrációs táborba zárták, ahonnan csak 1943-ben szabadult. A második világháború befejezése után szociáldemokrata politikusként jelentős szerepet vállalt a két munkáspárt egyesítésében, a Német Szocialista Egységpárt megalapításában. Az egyesülés óta a párt Központi Bizottságának, majd 1949- től Politikai Bizottságának Is tagja volt; 1948-tól 1967-ig Nagy-Berlin főpolgármestere, 1950— 58 között a Német—Szovjet Baráti Társaság elnöke. 1960-ban beválasztották az NDK Államtanácsába, amelynek . 1971-től haláláig elnökhelyettese volt. — Vásár. Veresegyházom 1 szeptember 17-én, országos állat- és kirakodóvásár lesz. | Pest megyében tovább oldódott az óvodai helyek és a jelentkezők száma közötti feszültség. A korábbi évekhez képest több gyermeket vettek fel, ám a fejlesztések és a demográfiai hullám csitulása ellenére még mindig akadnak olyan települések, ahol kérelmeket kellett elutasítani — tudtuk meg Lukács Máriától, a Pest megyei Tanács művelődési osztályának előadójától. Az idén 12 477 felvételi kérelmet nyújtottak be, s ebből mindössze 388-at nem lehetett teljesíteni. A 130 helyi tanács közül 107-nek'nem volt szüksége arra, hogy felvételi bizottságot szervezzen. Az elutasítottak viszonylag kis számát azonban sok esetben csak óvodák 130, 140 százalékos féltöltésével sikerült elérni. A helyhiány még így is 23 településen állította döntéskényszer flé az illetékeseket. Különösen nagy a gond Erden, Dömsödön, Biatorbágyon, Úcsán, . Dunavarsányban és Inircson. 8.65: Népzene Etiópiából 8.20: Tíz perc külpolitika . 8.30: Hírek. Útközben 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.36: A 04, 05, 07 jelenti 10.00: Zenedélelőtt 11.30: Hírek. Útközben 11.35: A Szabó család 12.05: Cigánydalok, csárdások 12.30: Hírek. Útközben 12.35: Tánczenei koktél 13.25: Útikalauz üdülőknek 13.30: Labirintus 13.4$: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 14.15: Fúvósművek 14.30: Hírek, Útközben 14.35: Operettdalok 15.00: Diákfoci 15.10: Reklám 15.13: Slágermúzeum 16.00:. Harmatos zöld fűben 16.30: H|rek. Útközben 16.35: Néhány perc tudomány 16.40: Fiataloknak! 17.30: ötödik sebesség 18.30: Hírek. Útközben 11.35: Gramofonalbum 11.03: Közvetítés labdarúgó-mérkőzésekről 19.4$: Bob Marley felvételeiből 20.30: Hírek. Útközben 20.35: Tükörképek 20.45: Hol kint, szerelmet s értelmet talált 81.05: ökrös Oszkár cimbalmozik 21.19: A Rádió Dalszínháza 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: Nótacsokor 24.00: Hírek. Időjárás 3. MŰSOR 8.55: Műsorismertetés 8.57-: A kiállítótermek programjából 9.00: Újdonságainkból 9.40: Operanégyesek 10.Ó4: Gergely Ferenc orgonái 11.00: Hírek. Időjárás 11.05: Bioritmus 11.25: Zenés játékokból 12.00: Kamaramuzslka 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Műsorismertetés A kötelező alkoholelvonással kapcsolatos ügyek a járások megszűnésével egy időben az egészségügyi szak- igazgatási szervektől a városi, illetve a városi jogú nagyközségi tanácsok hatósági osztályaihoz kerültek. Általánosan jellemző, hogy az ilyen — alkoholizmussal összefüggő — esetek intézése szinte lehetetlen az előírt 30 napos határidőn belül. Ennek okai között az önálló ügyintéző hiánya, a döntést előkészítő eljárás nehézkessége (környezettanulmány, a beteg és a tanúk személyes meghallgatásé, szakorvosi vizsgálat is kell hozzá), s olykor koordinálatlansága található. A többi között ezekről esett szó tegnap a Pest megyei alA Budapesti Für j tenyésztő Egyesület újdonságai közül a legsikeresebbnek a Thetis arc- és hajápoló krémek, valamint a legújabb termék, a íürjtoA nehézségek ellenére is kedvezőbb a helyzet, mint öt évvel ezelőtt, hiszen . akkor még 6020 jogos igényt kellett elutasítani. Az ötéves korú gyerekek majd mindenütt bekerültek az óvodákba, csupán két településen kellett néhá- nyukat eltanácsolni. Számukra az egyéves előkészítő tanfolyamok könnyítik meg az iskolába vezető utat. önálló vállalkozásba kezdett a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja, létrehozta növényegészségügyi szolgáltató leányvállalatát Budapesten a Fehérvári út 67/A szám alatt. Terveikben több mezőgazdasági szakbolt megnyitása is szerepel. Hogy miért üzemeltet egy minisztériumi intézmény me13.07: Kamaramuzslka, 13.30: Népdalkórusok 13.51: Kamarazene 15.28: Verdi: Macbeth 17.46: Rockarchivum 18.30: V materinskom Jazyku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 20.10: Külföldi tudósoké a szó 20.25: Népdalok 20.45: Mahler: V. szimfónia 22.00: Paul Verlaine költészete 22.27: ÜJ lemezeinkből 22.49: Dzsesszfelvéteiek 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna 9.05: Iskolatévé 9.25: Delta 9.30: Kincsek titkos dossziéja 10.45: Nogucsi Iszamu 11.35: Képújság 16.05: Iskolatévé 16.15: Olyan jó mondani... 16.55: Hírek 17.00: Az öreg Arbat 17.15: így Jöttek 18.10: Képújság 18.15: Reklám 18.30: Agrárvilág 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.10: Tévétorna 19.15; Esti mese 19.30: Tv-híradő 20.00: Shlr-Khán, Bagirá és a többiek . 20.50: A hét műtárgya 21.00: F. Dürrenmatt: A Nagy Romulus 22.40: Tv-hlradó 3. 2. MŰSOR 17.45: Képújság 17.90: A felderítő visszatér 18.30: Szókimondó 19.10: Ella István orgonái 19.25: Bolgár kódexek 20.00: Tudósklub *84 21.10: Tv-híradó 2. 21.30: Nemzetközi súlyemelő- verseny 22.20: Képújság koholizmus elleni bizottság ülésén, melyen Vágvölgyi József, a Pest mögyei Tanács általános elnökhelyettese, a bizottság vezetője elnökletével vitatták meg az alkoholisták kötelező gyógykezelése elrendelésének tapasztalatait, melyek közül a legfontosabb: a gyógyításra rendszerint egészségügyi szempontból későn kerül már sor, amikor kevesebb eredménnyel kecsegtet a kezelés. A napirenden szerepelt Érd város tanácsának beszámolója, az ottani alkoholizmus elleni tevékenységről, benne például arról: a családvédelmi szolgálat beváltotta a reményeket, jelző, segítő. megelőző munkája figyelmet érdemel, másutt is hasznos lehet e forma. jásból készült Casanova likőr bizonyult. Azt tervezik, hogy lényegében minden olyan élelmiszert és kozmetikumot, amelyeknek előállításához tojás kell, megpróbálnak választékbővítésként fürjtojás felhasználásával elkészíteni. E feladatok azonban már meghaladják az egyesületi kereteket, hiszen sok gyártóval és sok kereskedelmi partnerrel kell tartani a kapcsolatot,. s a nagyobb mennyiségek gyártásához hiányoznak az anyagi feltételek is. E gondok megoldására határozták el, hogy rövidesen megalakítják az Eurofürj gyártó és forgalmazó részvénytársaságot. Az elképzelések szerint már meglevő és jövőbeni kereskedelmi partnereiknek részjegyeket adnak el. zőgazdaságd szakboltot? Azért hogy segítséget nyújtsanak sóik ezer kistermelőnek. És nemcsak vegyszerek, kertigépek forgalmazásával, /hanem elsősorban szaktanácsadással foglalkoznak. Az újonnan megnyitott boltban — amelynek ellátását, többek között a Pest, Nógrád, Komárom megyei Agroker Vállalat biztosítja — növényegészségügyi rendelő is működik. A kert- tulajdonosok által bevitt minta alapján, a helyszínen megállapítják az adott növény betegségét és ennek megfelelően tesznek javaslatot a szükséges kezelésre. Üj dologról van tehát szó, és nem keveseket érintő kérdésről, hiszen hazánkban csaknem kétmillióan foglalkoznak kisárutermeléssel. Nem közömbös tehát, milyen minőségű áru kerül ki a kiskertekből, aminek jelentős részét exportálják. Olyan üvegház létesítésére is gondolnak, ahol a beadott szobanövényeket gyógykezelnék és egy növényvédő brigád alakulna elsősorban a Dunakanyarban lévő kertek ápolására. Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, lakótársaknak, jó szomszédoknak, akik Fehér István temetésén' részt" vettek, utolsó útjára elkísérték. Köszönünk minden részvétet, minden szál virágot. Gyászoló család. Ezúton mondunk hálás köszönetét rpindazoknak- a rokonoknak, Ismerősöknek és jó szomszédoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, Kovács József temetésén részt vettek, sírjára koszorút és virágot helyeztek el. özv. Kovács Józsefné és családja. Szedd Magad télialma-szedésl akció indul a Munkatherápiás Intézet kiskovácsi külterületében. Az almás a dobogókői müút Jobb oldalán, a pomázi HEV-állomástól 4-5 km-re helyezkedik el. Szedésre kerül — téli tárolásra Is alkalmas — Jonathan, Starking, Golden és Sok jelentkező Gyermekfalu nevelőanyái Ötször annyi gyermékszere tő, egyedülálló, gyermektelen, 25—35 éves nő jelentkezett az S. O. S. Gyermekfalu magyarországi egyesületének pályázati felhívására, mint amennyi nevelőanya szükséges lesz Battonyún. A pályázók közül jelöli majd ki a pedagógusokból, pszichológusokból, orvosokból álló bizottság azt a húsz nevelőanyát, akiket tízhónapos tanfolyamon készítenél? elő új hivatásuk teljesítésére. Az alföldi mezőváros háromhektárnyi, Fáskert nevű térségében már lerakták a gyerjnekfalu alapjait, hamarosan megkezdik a tizenkét családi ház falainak építését. Az ország csaknem minden részéből érkeznek pénzadományok erre a célra. Számos szocialista brigád, fiatal közösség ajánlja fel segítségét, társadalmi munkáját, amelyet igénybe vesznek majd, amikor szükségessé válik. A BNV idején Tj forgalmi rend A BRFK közlekedésrendé- széte és a Fővárosi Tanács közlekedési főigazgatósága értesíti a gépjái-mű-tulaj (Ionosokat és üzemeltetőket, hogy a Budapesti Nemzetközi Vásár miatt szeptember 12- én 8 órától szeptember 25-én 8 óráig a X. kerületi kőbányai vásárterületet övező útvonalakon és, közterületeken a következő forgalmi rend lép életbe: — a Dobi István út a Fehér úttól a Kerepesi útig teljesen egyirányú lesz, — a vlsár gépjárművel a Kerepesi ? út—Örs vezér tér— Fehér út—Dobi István út vonalon közelíthető meg, a Kerepesi és a Mexikói útról tilos közvetlenül a Dobi István útra behajtani, — a Dobi István útról elhajtani csak a Kerepesi úton át lehet, — tilos megállni gépjárművel a Kerepesi út mindkét oldalán és az úttestet kettéosztó szigeten, valamint a Dobi István út teljes hosszában. — a gépjárművekkel csak a kijelölt: helyeken szabad várakozni, — tilos várakozni: az I. kapuval szembeni parkolóhelyen (a koesicédulával rendelkező gépkocsik kivételével), a II. kaputól a Fehér út irányába mintegy 100 méterre. A vásár körzetének megváltozott forgalmi rendjét táblákkal is jelzik. A közlekedési hatóságok a kevés parkolóhely miatt kérik az autótulajdonosokat, hogy a vásárt lehetőleg tömegközlekedési járművel közelítsék meg. A vásár idején a használt autók piaca szünetel. Staymáred fújták, A szedés IX. 13- én kezdődik és várhatóan október 20—25-ig tart. A hét minden napján 8—16 óráig, vasárnap 8--12 óráig várjuk kedves vásárlóinkat. Az almaszedők jöhetnek gépkocsival vagy más járművel és gyalogosan is. A leszedett almát a pénztároknál mérlegelik, és helyben fizetik a vevők. Szedőedényt mindenki hozhat magával, de 20 Ft-ért vásárolhat a pénztárnál Szabolcs-ládást Iá, amelybe kb 20 kg alma fér. Az alma induló ára 7 Ft/kg. Minden kedves érdeklődőt várunk almáskertünkbe. Érdeklődni lehet a Po- máz (26) 25-022 és (26) 25-063-ös telefonszámon. Köszönetünket és hálánkat fejezzük ki mindazoknak, akik drága jó férjem és édesapánk, após és nagyapa. Barkó Ambrus elvesztése felett érzett mérhetetlen fájda!- munkat megjelenésükkel, virágaikkal és részvétnyilvánításukkal próbálták enyhíteni. A gyászoló család. i II »;t I E1/ ö n 1:1 E I. z i s ____ A felmelegedés erősödik 30 25 20 B 10 m IWPP m-'Ő-! max. mm. /iÉ|j ithk 1 i usiet »j f MPM Saa ÍA badío es tv MbsoKbol Gond huszonhárom településen Óvodai felvételek után Thetis és Casanova A népszerű fürjtojás K. L. Vegyszer és kisgép a háztájinak Beteg növények rendelője i .-.,,1.. ■ ..................................-I ■ 'I . 11 -.— ..I-.—... — .11.1. ..I ................. . ' * -----------*................ . _ A= Magyar Szocialista Mtmitlspirt peat megyei Bizottsága ás a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik - hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Ágnes. _ DECT MET VEI 11IDI AD Főszerkesztő-helyettes: Arkus litván és .’.lészáros János. - Szerkesztőseg: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest. Pf. 311 Iránytiószám: 1446. - Kiadja a ridl luLölEI nlHUnr Hírlapkiadó vállalat. Budapest, Blsha Lujza térj. 1958. Felelős kiadó: Tffl Imre vezérigazgató. — A sserkesztőaég és a kiadóhivatal központi telefonja 313-100 és 336-130. rc7Tk^rrá^ri>!k• :2r«»iédt Hírlap, Cegléd. Kossuth tér I Pf. 19 2701. Telefon: 11—400. - Érti Hírlap, £rd. Lenin út 33. 3030 Telefon: 15-332 Gödöllól Hírlap, GfldöUŐ- Szabadság, út 3 Pf 14 3100. Telefon: 30-796. — MonorlHírlap Monor. Kossuth u. 71. Pf 31. 2301. Telefon: 157. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykoros. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398 - váci Hírlap, Vác, Lenin Út 45 Vf 32 2601 Telefon- 10 - 095 - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető; Crtndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Eldflzetheiő bármely postahivatalnál. * kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V. József nádor tér I. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 213 - 95 1 52 pénzlörgalmt jelzőszámra. a lan ára- 8 oldal 1 40 Ft 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési dl): egy hónapra 34,- Ft. egy negyedévre 102,- Ft.Jíétév/t 201,- Ft, egyéni előfizetőknek eves előfizetés: W0,- Ft. - ISSN 0133-0659 Pest megyei Hírlap Hodex* 25 064 HU), ISSN 'M3J—J6M (Ceglédi Hírlap), ISSN 0200-J667 (Érdi Hírlap), ISSN 9133-1»? (Gödöllői HlTlap), ISSN 0133-2631 (Monon Hírlap), ISSN 0133 -2708 (Nagykőrösi Hírlap). [SSN 0133-273» (Váci Hírlap), ____________