Pest Megyei Hírlap, 1984. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-09 / 212. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM 1984. SZEPTEMBER 9., VASÁRNAP A párfcvégfeltajfóbizoltsásj Sárgpita A jó ötletek kaszestnal járnak i A vevőnek többnyire fogalma sincs arról, hogy az a bolt, ahová vásárolni jár, milyen üzemeltetésű tulaj­donképpen, hisz amíg udvariasan kiszolgálják, s meg. kapja mindig, amit éppen keres, addig oly mindegy, hogy a Ceglédi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat vagy a Monor és vonzáskörzetében működő két Áfész áll-e a háttérben. Az üzemeltetőknek viszont annál inkább szívügye kell legyen, hogy a konkurrenciánál jobbat próbáljon nyújtani, egységeinek forgalmát növelve ezzel. Hogy a Monorvidéki Áfész milyen lépéseket tesz ezért, s hogy hogyan alakul kiskereskedelmi tevékenysége — erről tárgyalt a héten az MSZMP Monor városi jogú nagy­községi végrehajtó bizottsága. Nagy Géza, az áfész el­nöke számolt be munkájukról, gondjaikról, terveikről, s neki címződött jó néhány kérdés is. kult a tőkehús, töltelékáru és a tejtermék kínálata — író­dott le a beszámolóban, a párt-végrehajtóbizottság ezt megkérdőjelezte, hiszen bi­zony sokszor hiányzik az áru a húsospultokról, s a tejter­mékek között sem lehet min­dig válogatni. Szerződéses formában A zöldségüzletekkel kap­csolatos gondot — mindegyik ráfizetéses — alighanem az oldja meg, hogy szerződésbe kívánják adni őket. Az eddi­gi tapasztalatok szerint a szerződött üzletek a jobb el­látást segítik, s nemcsak ven­déglátóegységet, de zöldség­boltot is nyitva talál vasár­nap a vásárló. A szövetkezet vendéglátóegységei egyébként egy kivételével- mind szerző­déses formában üzemelnek. Az ezekben realizált nyere- ségszint megyei szinten is a legmagasabb. A nyitvatartásck módosításával, az áruválasz­ték bővítésével, rendezvények szervezésével a legkülönfé­lébb ötletekkel toborozzák és tartják meg a vendéget. Oly­kor a versenytárgyalást hir­dető számára is elképesztőnek tűnik a rálicitált összeg egy- egy vendéglátóegység szerző­désbe adása előtt — de úgy tűnik, az új üzemeltetőnek így is megéri. S hogyne érné meg a ven­dégnek, akit számtalan új­donsággal, eleddig nem ta­pasztalt színvonallal fogad­nak? Nem mindenütt persze. De ahol a szerződő fél telje­síteni akarja befizetési köte­lezettségét — ott igen. A végrehajtó bizottsági ülésen feltett kérdések a rész­letekbe igyekeztek bepillan­tást szerezni. A 250 dolgozó­val feltöltöttnek tekinthetö-e A monori körzet Pest me­gye egyik legnépesebb terü­lete, minden négyzetkilométe­rére 182,2 fő jut, szemben a megyei 129,6 fős átlaggal. A vonzáskörzet területének két­harmad részén, 11 községben van jelen a Monorvidéki Áfész, 73 ezer főnyi lakosság kereskedelmi, vendéglátóipari és szolgáltatási igényeit igyek­szik kielégíteni. Néhány jel­lemző adat tevékenysége il­lusztrációjául: 91 kiskereske­delmi, 30 vendéglátóipari egy­ség, négy kölcsönző, négy szeszfőzde, négy szikvíztöltő, egy daráló, egy lakatosüzem, két szolgáltató és két felvá­sárló működik Áíész-kezelés- ben. Emelkedő költségek Monoron és Vecsesen a forgalomuól való részesedé­sük 15 százalék, a kiseóo te­lepülések. forgalmának 75 százalékát az Aiész üzlethá­lózata biztosítja. Ott is nyit­va tartják az üzleteket, atiol ezeknek fenntartása nem gaz- cfaságqs, de a iakossag szá­mara / néikülözhetetien, mint például e'első jár Kasdon, tia- vagyouji, Szentimre-tetepen. ládi^g a szövetkezet kiske­reskedelmiének gazdálkodása a megyei átlagnál jobb voit. Az aroevétele az idei első fél­évben is szép, a nyereség ugyanakkor erősen csökken. Ennek több oka van, egyebek között a karbantartasi Költsé­gek emelkedése, s az is, hogy a bérek közterheinek növeke­déséből adódó költségtóbole- tet a forgalom emelkedése sem tudta ellensúlyozni. Az V. ötéves tervben kor­szerűsítésre 6 milliónál too- bet fordított a szövetkezet, a mostani tervidőszak eltelt há­rom és fél évében 14 millió­nál többet. A szabályozóvál­tozások hatása, a fejlesztési lehetőségek beszűkülése arra kényszerítette a Monorvidéki Aíészt is, hogy a nagyobb be­ruházások helyett a karban­tartások színvonalával törőd­jék többet, s technikai kor­szerűsítésre használja pénz­ügyi forrásait. A pénz kevés, átmenetileg jó néhány fontos fejlesztésről le kell mondaniuk. Hiába sürgető például a nyáregyhá­zi ruházati bolt gondjainak megoldása, a pilisi ruházati bolt fűtésének korszerűsítése, és még oly sok minden — csak lépésben haladhatnak. Keresik viszont, s egyre in­kább meg is találják a fejlő­dés új formáit. A beszerzési forrásokat a helyi ipari üzemek, szövetke­zetek termékeit Jelfedezve” próbálják bővíteni, mert kö­zelebbről olcsóbban jutnak áruhoz, nem egyszer olyan­hoz, amely népszerű is lesz, csak éppen eddig ismeretien volt. A személyi állománnyal va­ló gazdálkodásban az új kez­deményezés a csúcsidőszakok­ban — például a szezonális vásárok idején — a nyugdíja­sok segítségét kérik, akik négyórás munkaidőben, több­nyire igen szívesen vállalják is a munkát Az élelmiszerellátás jónak mondható, igény szerint ala­a kiskereskedelem személyi állománya, mennyire hűsége­sek a dolgozók, s a bérrende­zés megoldja-e anyagi hely­zetüket? — hangzott el. A főváros elszívó hatását a Monorvidéki Áfész is érzi — válaszolt Nagy Géza —, de érzi azt is, hogy jó néhányan visszafelé igyekeznek. Bevált az új bérezési forma: a hat­van százalékos fix fizetés, s a negyven százalékos mozgó­bér arra ösztönzi a dolgozó­kat, hogy „hozzák” a tervet. A bérlemények helyzetéről is .szó esett. Sok üzlet kény- szerűségből működik bérelt üzlethelyiségekben, s a bérbe adók az alapdíj háromszoro­sát is kérhetik — ám egyelő­re mégis ez a kényszerhelyzet a leggazdaságosabb megoldás. Lesz-e a népszerű expo- vásároknak folytatása? Ta­valy 8 millió forintot hozott az expo az Áfész konyhájára, az idén azonban hiányzik a kockázati alap, amelyből megrendelését fedezhetnék. Elfogadott beszámoló A párt végrehajtó bizottsá­ga, elfogadva a beszámoló je­lentést, s köszönetét fejezve ki azoknak a vezetőknek és dolgozóknak, akik tisztességes igyekezettel munkálkodnak a jobb eredményekért, úgy ha­tározott, hogy 1985 második félévében ismét, napirendre tűzik a témát, immár kibő­vítve az Alsó-Tápiómenti Á.fész tevékenységének, fel­adatainak, terveinek megtár­gyalásával is. Koblencz Zsuzsa üllő reB»«» Wrr rr r TisdoszisTes Üllőn a befejezéséhez kö­zeledik a 14 éven felüli la­kosság kötelező tüdőszűrése. A nagyiközségi tanácstól ka­pott értesítés szerint, erede­tileg úgy volt, hogy szeptem­ber 13-án fejeződik be a vizsgálat. Ezzel szemben az utolsó szűrőnap, szeptember 12-e, szerda. Akiik még nem jelentek meg, tehát hétfőn, kedden és szerdán 8-tól 16 óráig keressék fel a művelő­dési házat tüdőszűrés . céljá­ból. Vetőmagokból elegendő készletek Bétermő, más fajták Mint lapunk első oldalán már beszámoltunk róla: a hé­ten tartotta szokásos őszi saj­tótájékoztatóját a Vetőmag Vállalat monori területi köz­pontja. Ez alkalommal is a partnerek — termeltető és vá­sárló gazdaságok képviselői — találkoztak és cseréltek véle­ményt, tapasztalatokat. Rekordtermés után Harminchárom őszi búza- faj taboi 217 ezer tonna lem- zarou, jo minőségű mag all rendelkezésre, arueiynes. sü százaléka meg megrendelőre var — montita tájékoztatójá­ban Vámos Géza igazgató, s hozzátette: jó lenne, na a gaz­dasagok minél xeveseob ua- zuag nsztuott vetőmagot hasz­nálnának vetesre, hiszen a nem eppen toneieies minőség a jövő évi eredményben lesz majd erezhető. A magsikeszitő munkákat a szaporuo gazda­sagokkal együtt, úgy szervez­ték, hogy a megrendelők tető­ben. megkapják a szállítmá­nyokat. A készletek bőségesek kalászosokból, rozsból is van elegendő — de mintha csök­kenne iránta az igény. Növek­szik viszont a területen — a megyében is — az őszi árpa iránti kereslet. Ot-hat eve még kétezer hek­tár felett volt a káposztarepce területe a megyében, aztán szűkülni kezdett, napjainkban pedig ismét bővül a növény­fajta iránti kereslet, az igé­nyeket az idén korlátlanul ki­elégíthetik. Nagy a készlet lu­cernamagból is a tavalyi re­kordtermésnek köszönhetően. Egyre többen keresik a ta- sakolt zöldségmagvakat. A Vetőmag Vállalat minden számba jöhető kereskedelmi egységnek igyekszik szállíta­ni. Elérték a kitűzött célt: a megye minden községében legalább egy olyan bolt akad, ahol a vásárló megtalálja a tasakokat. Igaz, olykor a ke­reskedő hozzá nem értése, tá­jékozatlansága miatt nem ép­pen azt — vagy azt, csak nem elegendőt — amit keres. Ilyen­kor utaznia kell. A monoriak- nak ezentúl kevesebbet, hi­szen a gazdabolt s az egyéb kisebb üzletek választékát tökéletesen kiegészíti majd a volt méterárubolt helyén, még az ősszel megnyíló vetőmag- szaküzlet, ahol különlegessé­gekkel is szolgálni igyekeznek, s szeretnék megismertetni a szentesi kutatóállomás által előállított, jó termést ígérő magvakat is. Nagy a kereslet a virág­magvak iránt is. A virágok 61 fajának 347 faitájával tudnak az idén szolgálni, a választ“-, kot holland és dán cégektől imoortáH vetőmagvakkal is kiegészítik. ízléses csomag A dughagyma iránti igény országosan 40 százalékkal nőtt, ez az arány érvényes a mono­ri központ területére is. Eb­ben a forgalmazási idényben ízléses, korszerű csomagolás­ban forgalmazzák, s mennyi­ség és minőség tekintetében is ki tudják elégíteni az igénye­ket — ígérik. Két megyéből Nem lesz baj a vetőgumó­ellátással sem. Az összes ter­melés 7 ezer 343 tonnányi, s a két megyéből — Pest és Nóg­rádiból — az igény eddig 4 ezer 863 tonna. Egyes gazda­ságok már tapasztalták a fai* taválasztás előnyeit, bátrab­ban rendelik a még nem_ túl közismert, de bő termő, jó fajtákat, egyebek között a Grá­ciát, a Murillót. K. Zs. Ili félfogadási idő Szeptember elsejétől meg­változott az ügyfélfogadási rend a Monori Rendőrkapi­tányságon. Az útlevelek, sze­mélyi igazolványok, gépjár­művezetői engedélyek s egyéb gépjárműügyek intézése ezentúl az alábbi időpontban lehetséges: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, és pén­teken 8-tól 12 óráig, illetve szerdán 13-tól 18 óráig is. A külföldi állampolgárok bejelentkezése naponta , 8-tól 12 óráig lehetséges az illeté­kes osztályon. Szombaton _és ünnepnap ugyanezt a rendőr- kapitányság ügyeletén lehet megtenni. Nyugdíjasok kirándulása ki úticél; Salgótarján Nem szűnik a monori nyug­díjasklub kirándulókedve. Az elmúlt hetekben lezajlott si­keres országjáró kirándulá­sok után újabbat szerveznek a hónap végén Salgótarjánba és környékére. A résztvevők szeptember 30-án, vasárnap reggel 6 óra­kor indulnak a nógrádi me­gyeszékhelyre. Természetesen megtekintik a környék neve­zetességeit is, így ellátogatnak Szécsénybe, Bujákra, Salgó- várra és Hollókőre. A kirándulás részvételi dí­ja 300 forint. Jelentkezni le­het id. Soproni Józsefné (Mo­nor, Wesselényi u. 21.), egész nap. Nófaest Nóta- és népdalestet ren­deznek szeptember 17-én, hét­főn este 8 órai kezdettel Pi­lisen, a Móricz Zsigmond Mű­velődési Házban. A műsorban fellép Solti Károly, Pintér Györgyi és Kovács László. Jegyek 30 forintos áron elővételben kaphatók a mű­velődési ház irodájában. Mai fociajásifetutík Körzeti rangadó Vecsésen A címben jelölt rangadó szót akár idézőjelbe is tehettük volna. Hogy miért? Nos, a Fe­rihegy SE és a Sülysáp lab­darúgóinak szénája nem áll valami jól az első három for­duló után. A megyei I. osz­tályban huzamosabb ideje sze­replő két körzeti együttes ed­dig csak vergődött. Különö­sen vonatkozik ez aTíregálIa- pítás a vecsésiekre, akik még pontot sem szereztek, s gólkü­lönbségük 1-15. A Sülysáp a múlt vasárnap a Kartal ellen javított valamit negatív mér­legén, hiszen 0-0-ás döntetlent harcoltak ki az esélyesebb vendégek ellen. Ma délutáni veesési összecsapásukon dön­tetlenhez közel álló eredmény várható, bár mi több esélyt adunk a vendég sülysápiak- nak. A megyei II. osztály A-cso- pertjában szereplő négy együt­tesünk mindegyike jó mécs­esét vívhat mai ellenfeleivel. A monoriak otthonukban fo­gadják az ikladiakat. A múlt vasárnapi szép idegenbeli győ­zelem jogos örömet váltott ki a esaoat háza táján, a játéko­sok fogadkoznak. ma délután is legyőzik ellenfelüket, s er­re reális esélyük van. Ugyancsak otthon játszik a Pilis, az eddig százszázalékos Kiskunlacházával. Ha sikerül fl©ts-sz!ap^k Ariik, kóngészok és itaptnádók Arcok. Idős asszonyoké, akikkel nap mint nap talál­kozom. Most kettőről lesz szó, de mégis micsoda különbség. A sántító, akivel mindig az utcán találom szembe ma­gam. Kis kocsit húz maga után, ebbe rakja a bevásárolt árut. Azt mondják, a múlt­kor jól helybenhagyta a fia, még meg is rugdosta, azért sántít most. Bátortalanul, de azért megkérdezem tőle: mi történt? Egy pillanatig gondol­kozik, aztán arról beszél, hogy már öreg, nagyon fájnak a lábai. A fiáról riem tesz em­lítést, őt nem bántja. Talán már megbocsátott neki. Pe­dig a szomszédok, ismerősök is jól tudják, mi történt. De ő makacsul hallgat. Egy fedél alatt lakik a fiával, már csak nem teszi ki őt a plety­kának. A titkolózás azt hi­szem ebben az esetben indo­kolt. Hiszen édesanya csak egy van mindenkinek ... A vidám. A nyolcadik iksz- hez közeledik, de ő nem hagy ki semmi jót az életéből. Az ismerősökkel országjáró ki­rándulásokra indul autóval, az idén már több hetet töltött különböző nyaralóhelyeken. Szereti a társaságot, így soha­sem magányos. Feltalálja ma­gát mindenütt és minden helyzetben. Jön, megy, lát. Lehet gondolkozni azon, va­jon melyiküknek a jobb? A válasz nem lehet kétséges. Annyiszor írtunk már eze­ken a hasábokon az intézmé­nyes szemétszállításról, de úgy tűnik, ez a téma kifogy­hatatlan. Legutóbb az egyik nagyközségben hallottuk az alábbi történetet. A tanács illetékesei megbíz­ták a szemétszállítást végző személyt, figyelje, ki rakja le illegálisan a szemetet oda, ahová nem szabad. Arra is kérték, jelentse ezt nekik. A megbízást elfogadta a szemétszállítás „parancsno­ka”, s hamarosan élt vele, bejelentést tett X. Y. ellen. Bement a tanácsházára, s el­mondta, kit, hol, mikor ért tetten. Akik meghallgatták, csóvál­ták a fejüket: — Pont őt kel­lett kiszúrni? Azóta nem tett bejelen­tést ... Megértjük. .Mostanában a szokásosnál korábban kezdődött a határ­ban a böngészés. Néhány me­zőgazdasági üzemben ugyanis kénytelenek voltak előbb el­kezdeni a kukorica betakarí­tását, silóként vágják a ter­mést. Eddig azt hittem, hogy csak a kombájnolás után ma­radnak egész csövek a tarlón. Csalódtam. m A minap élelmes böngészők népes seregét fedeztem fel a táblán. Volt olyan személy, aki nem kevesebb, mint négy zsákot szedett tele kukoricá­val, de mások sem jártak sókkal rosszabbul. Nem érné meg a tsz-eknek a házon be­lüli böngészés? Vagy netán nem lehetne gondosabban si­lózni? wn Lassan vége a strandsze­zonnak, hamarosan bezárják kapuikat a szabadtéri fürdők. A nyár vége sokkal több na­pos idővel ajándékozott meg bennünket, mint június és július. Mondogatták is sokan: jól járt, aki most ment el szabadságra. Kétségtelen, hogy így van, hiszen a szeptember már utószezonnak számít, ilyenkor az üdülés is olcsóbb. A gyömrői strandon sem a fürdőzők vannak sokan mos­tanában, hanem a napimá­dók. Megfigyeltem, nem azok élvezik a szeptemberi napsu­garakat, akik még nem elég­gé barnák, hanem azok, akik­nek már csokoládébarnára változott a bőrük színe. Ök kitartanak, s reménykednek, hogy még barnábbak lesznek. S ha megjelenik egy-egy sá- padtabb test a parton, fölé­nyesen lenéznek rájuk... Szinte tudom, mit gondolnak. Gér József megismételniük a múlt heti nagykátai lelkes és jó játé­kot, akkor legyőzhetik a ru­tinosabb vendégeket. A Gyömrő otthonában fo­gadja a Nagy kát át, vonal- rangadóra kerül tehát sor. Ta­vasszal balszerencsés mérkő­zést vívtak mai ellenfelükkel, s 2-1-re kikaptak úgy, hogy ők vezettek 1-0-ra, a kátakta-' láíatok az utolsó tíz percben estek. A fiatalokkal teletűz­delt gyömrői gárda az esély­telen csapat nyugalmával lép­het pályára. Bízhatunk benne, hogy a játékosok kettőzött akarattal küzdenek, s akkor a pontszerzés nem marad(hat) el. Az Üllő Gödöllőn, az egye­temisták ellen lép pályára. Er­ről a csapatról nem sokat tu­dunk, így jósolni is nehéz. A körzeti bajnokságból ki­emelkedik az Albertirsa— Nagykőrös összecsapás, amely háromesélyes. Jó mérkőzések­nek ígérkezik a Mtnde—Tör­tei, a Péteri—Dánszentmildós meccsek is, amelyeken a ha­zaiak látszanak esélyesebbnek. Ugyancsak hazai siker vár­ható az Ecser—Nyáregyháza, az Abony—Jászkarajenő osz- szecsapásokon, a Maglód vi­szont esélyesebb Úriban. Megkezdődök a serdülőbaj­nokság. Több csapat átszer­veződött. így nehéz jósolni a találkozók kimenetelére. Az biztos, hogy kiemelkedik a sorból a tavalyi 1. és 2. helye­zett Ceglédi VSE és Üllő ta­lálkozója. G. J. Gombán, az autós kertmo­ziban. 20 árától: Gonosz Lady, a művelődési házban, 18-tól: Zsaru, holnap: Napló gyer­mekeimnek. Gyömrön, a művelődési házban, 16.30-tól és 18.30-tól: Kétéltű ember, hétfőn: Bal­fácán. Maglódon, a művelődési ház­ban, 16.30-tól és 18.30-tól: Piedone Egyiptomban, hol­nap: Feketeszakáll szelleme. Monoron, 15.30.-tól, 18-tól és 20.30- tól, holnap 18-tól és 20.30- tól: King-Kong. Sülysápon, 18-tól: Piszkos tizenkettő I—II., hétfőn: Sok pénznél jobb a több. Vecsésen, 15.30-tól: Mese Szaltán cárról. 17.30-tól: A három fivér. Holnap, 15..30- tól: Mese Szaltán cárról, 17.30- tól: Egy zseni, két haver, egy balek. A kertmozlban. 19.30- tól, ma: Languszta reggelire, holnap: Kincs, ami nincs.----------------------------------------------------­-— ■ ■"» jf flSN 91*3—2651 {Monori Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom