Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-24 / 198. szám

Nagy versenyek Moszkvától Treneséjiig A Ivies aranyért mérkőzik Folytatódtak Moszkvában, Olomoucban, Havannában és Xrencsénben a nemzetközi A- kategóriás viadalok. Vala­mennyi helyszínről kiemelke­dő teljesítményekről is hírt kaptunk. Somogyi remekelt a kerékpárosok között, a féríi- tornászainkat küzdőszellemü­kért illeti dicséret, míg a ne­hézsúlyú Alvics az ökölvívóink közül egyedül jutott döntőbe. Moszkvában, a nemzetközi kerékpáros pályaversenyen Somogyi Miklós, szép győzel­met aratott. Az 50 körös pont­versenyben 81 ponttal első lett, a második a csehszlovák Penc 77 ponttal, a harmadik a szovjet Romanov 73 ponttal. Moszkvában tegnap dél­előtt két sportlövő számban fejeződtek be a küzdelmek, az egyik a magyar Kotroczóné szép sikerét hozta. Sportlövészet. Légpisztoly, női, 40 lövés: 1. Kotroczóné 389 kör, 2. Dobrancseva (szov­jet) 385, 3. Maczur (lengyel) 385. Kisöbű sportpuska, összetett: 1. Bakes (csehszlovák) 1169, 2. Jagodzsinszkij (lengyel) 1166, 3. Mitrofanov (szovjet) 1164. ★ Két csoportban mutatták be a férfiak szabadon választott gyakorlataikat Olomoucban. a nyílt nemzetközi tornászver­senyen. Az első, a gyengébb csoportban szerepelt a magyar együttes. Guczoghy volt a csapat ve­zérembere, mert talajon, ló­lengésben 9,9 pontot szerzett, gyűrűn ezen is túltett (9,95), ugrásban is meglepően jól áll­ta a versenyt (9,8) és korláton is elfogadható értéket szerzett a 9,75-tel. Az esti csoportban nem volt kétséges, hogy a Szovjetunió diadalmaskodik — meg is tet­ték a szovjet tornászok, még­pedig utcahosszal, majdnem hat pont előnnyel nyerve a csapatviadalt. Az előírtak után a magyarok kiváló szabadon­választottjaikkal felküzdötték magukat a negyedik helyre, és nem sok hiányzott ahhoz — 25 századpont —, hogy átve­gyék az eredetileg tervezett bronzérmet. Férfi csapatversenyben: 1. Szovjetunió 590,300 pont, 2. NDK 584,400 pont, 3. Bulgária 579.400, 4. Magyarország (Gu­czoghy, Borkai, Donáth, Ka- kuk, Paprika, Pruma) 579.150. ★ Kevésbé szerepeltek jól a magyar sportolók a havannai tornákon. Vízilabdában a ma­gyar együttes 17-6-ra verte Bulgáriát, de három öklöző — Váradi,'- Hranek és Füzesi — vereséget szenvedett. A férfi röplabda-válogatottunk pedig 3-0 arányban alulmaradt a lengyelekkel szemben. Légsúlyban Váradi János a lengyel Raubottal találkozott, akit korábban már többször megadásra késztetett. Kide­rült, Váradi orrcsonttörést szenvedett a negyeddöntőben, s csak saját felelősségére lép­hetett szorítóba. Nagyváltó­súlyban Hranek Sándor pró­bált szerencsét. Teljesítménye elmaradt a várakozástól. A nap utolsó magyar elődöntőse Füzesi Zoltán volt középsúly­ban. A félelmetes hírű, kubai világbajnok Comas, töretlenül rohamozott ellene, s ez annyi­ra lenyűgözte a pontozókat, hogy 4:l-re őt hozták ki győz­tesnek. - Ezzel egyedül Alvics Gyula került a fináléba az el­indult tíz magyar öklöző kö- züL ★ Trencsénben folytatódott az „A”-kategóriás nemzetközi női kézilabdatorna. A második na­pon a magyar válogatott Len­gyelország ellen lépett pályá­ra, a találkozó nagy küzde­lem után 22-22 arányú dön­tetlen eredménnyel ért végét, így az újabb mérkőzésen sem tudott nyerni az együttes. ★ Moszkvában szerdán újabb sportág kapcsolódott be a nagy nemzetközi események programjába. Megkezdődött a férfi és női kosárlabdatorna, amelyen a magyar együttesek is részt vesznek. A nőknél az előzetes papír­forma alapén szoros ered­mény várható Kuba ellen, hi­szen a májusi kubai tornán Killik László gárdája legyőzte a házigazdákat. Most nem ez történt, a kubaiak szoros mér­kőzésen ugyan, de felülkere­kedtek: 82-73 arányban. A férfiaknál a szovjet csapat 115-64-re győzte le a magyar válogatottat. ★ Varsóban, pénteken kezdő­dik az „A”-kategóriás nemzet­közi cselgáncsverseny. Bulgá­ria, Kuba, Csehszlovákia, Finnország, a Koreai NDK, Magyarország, Mongólia és a Szovjetunió küldöttsége már megérkezett, csütörtökre je­lezte érkezését az NDK és a csehszlovák csapat. Jól sikerült a hajrá Mexikó ellen Nyilasival A magyar labdarúgó-váloga­tott szerdán küzdelmes talál­kozón győzte le 3-0 arányban Svájc legjobbjait, s ezzel jó rajtot vett az őszi selejtezők­re. Hetvenperoas eredmény­telen ostrom után szinte ösz­Iravúros váci folytatás 7idegenben is győzelem A Salgótarján ellenében le­játszotta második NB Il-es mérkőzését is a Váci Izzó. A Pleskó — Kurnász. Krőzsel, Strausz, Szalai. Kása, Pólónyi, Mózner. Krämer, Bera, Adi összetételű kezdőcsapat siker­rel állt ellen a hazaiak mér­kőzés eleji támadásainak. Egé­szen a 26. percig. Ekkor Ju­hász. Oláh beadását követően 8 méterről fejelt a váciak ka­pujába. Még 20 percet sem kellett azonban várni és a Pest megyei gárdának sikerült az egyenlítés. Krómer a kifutó kapus alatt a kapu közepébe gurított. A második félidőből mind­össze 7 perc telt el. amikor a Váci Izzó megszerezte az újabb, egyúttal végső győzel­mét jelentő góljai Az 52. percben Adi szabadrúgását követően Strausz 18 méterről bombázott védhetetlenül a jobb alsó sarokba. Ezen a mérkőzésen a Vác teljesen megérdemelten ara­tott győzelmet az ötlettelenül és rendkívül sok hibával ját­szó Salgótarján ellen. Különö­sen az egyenlítő gól után re­mekelt a megyei csapatunk, de a végső siker köszönhető volt annak is. hogy a hazai együttes a második bekapott gól után görcsösen törekedett az egyenlítésre. A találkozón a váciak fo­ciztak korszerűbben és a várt­nál (?) biztosabban diadalmas­kodtak. szeorolott a precíz vendégvé­delem, s feltétlenül pozitív jelenség a magyarok küzdő- szelleme mellett az is, hogy mennyire tudtak erősíteni a hajrára. Sok korábbi fellépé­sen éppen az utolsó 20 percek voltak kritikusak ... Szombaton, a szeptember vé­gi VB-selejtezők felé vezető úton Mexikó a következő el­lenfél. A szövetségi kapi­tány nem változtat a kereten, de számít arra, hogy Nyilasi Tibor egy félidőt játszik. Az Austria Wienben futballozó Nyilasi szombaton délelőtt csatlakozik Lovasberényben tartózkodó társaihoz. 1984. AUGUSZTUS 24. Szoros mérkőzésen A Újabb vereség Kézilabda NB II. Keleti csoport Nyírbátor—Dunakeszi VSE 25-23 (13-12) Nyírbátor 300 néző. Dunakeszi VSE: Tillmann — Valentin, hambeck (9), Sándor, Kiss (1), Laskai (4), Varga (2). Cserék: Gendúr (6), Germán (1), Csendes, Orosz. A mérkőzés folyamán a má­sodik félidőben 4 gólos hát­rányból 1 gólos előnyt szerzett már a Dunakeszi VSE és ek­kor remény volt a pontszerzés­re, de a döntő pillanatban is­mét kimaradtak a helyzetek. Ezzel a második vereségét szenvedte el a Dunakeszi az őszi bajnokság során. Jók: hambeck, Gendúr. Megyei ío<ó Hat hetes Minden kezdet nehéz, vall­hatják totózóink, hiszen az első hétre beérkezett 836 da­rab szelvény között hibát­lan tippo'szlop neun volt. Hét- találatos szelvényből hat akadt, amelyből a gödöllői Szalay Zoltáné kettő. Így 32 darab totószelvényt nyert: Szalay Zoltán (Gö­döllő, Ádám u. 20.). Tizenhét­tizenhét darabot pedig: Gyur- só Károly (2730. Albertirsa, Árpád út 25.), Dómján Gyula (2234, Maglód, Tompa M. u. 7.), Fekete József (2345. Apaj, Platánsor 35.) és Jurácsik Ist­ván (2347. Bugyi, Ady E. út 15.). A nyereményeket postán küldjük el. Sörpalackozó üzemünkbe, modern, nagy teljesítményű fejtőgépsorra, három műszakos munkaidő-beosztásba elsősorban nőket felveszünk Színvonalas szállásról vagy a Tatárszentgyörgy-Dabas-Ócsa-Felsőpakony- Gyál útvonalon közlekedők részére, saját autóbuszon való a munkahelyre és visszaszállításról gondoskodunk. Jelentkeznzi lehet: a Kőhórcyci Sörgyár munkaerő-gazdálkodási csoportjánál Budapest X., Maglódi út 17. A NAGYKÁTA ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ vállalkozásba adja a következő üzleteit: 24, sz. eszpresszó (III, oszt.), Szentmártonkdta, Rákóczi u, 16. 25. sz. büfé (III. oszt.), Szentmártonkáta, Táncsics u. 1. 17. sz. büfé (III, oszt.), Pánd, Vörös Hadsereg útja 40. sz. Sorompó bisztró (III. oszt.), Tgpiószecső, Magdoina- telep, Határ u. 51. sz. büfé (Ili. oszt.), Káka, Felsővásór tér 82. sz. háztartási tüzeiőolajkút, Nagykáta, Rákóczii u. 110. sz. háztartási tüzeiőolajkút, Tápiószecső, Vörös Hadsereg útja 94. sz. háztartási tüzeiőolajkút, Szentlőrinczkáta, Lenin u. 87. sz. háztartási tüzelőolajkát, Káka, Dózsa György u. 101, sz. gáz- és üzemanyagtelep, Tápióbicske, Vásár tér Részletes felvilágosítást ad és a pályázati feltételek átvehetők, szeptember 10-től, Konyher Lajostól, a hálózatirányítási osztály vezetőjétől, a szövetkezet központjában. A pályázatokat, szeptember 20-ig, levélben nyújtsák be az áruforgalmi főosztály vezetőjének, cím: Nagykáta, Szabadság tér 12., levélcím: Nagykáta, Pf.: 32. 2761. A versenytárgyalás szeptember 24-én, hétfőn reggel 9 órakor lesz az ófész klubjában: Nagykáta, Ady Endre u. (a benzinkút mellett). &t}ÄS­.V.t->•r. VETEL Eladnám» vagy bérbe adnám Vasad külterü­letén lévő 800 négy­szögöles tanyámat. Érdeklődni lehet: Va- sad. Külterület 219. Törteién 110 négyszög- öles építési telek sür­gősen eladó. Érdeklőd­ni: Törtei, Körösi út I. 2747 címen._________ Nutria, élő és kiké­szített prém többféle színben eladó. Cím: Dány, Kossuth u. 33. 2113. Sebestyén János­né. ___________________ Má sfél éves összkerék- meghajtású Tudor platós kisteherautó, 11 ezer kilométerrel, családi okból eladó. 1200-as Volkswagen, érvényes műszakival eladó. Érdeklődni le­het hétköznap: 18 óra után. szombat és va­sárnap egész nap. Cegléd, Bajcsy-Zsi­linszky utca 15/B. szám._________________ El adó Gödöllő, Strom­feld sétányon egyszo­bás, 44 m2-es szövet­kezeti lakás. Érdek­lődni: a 274-267-es te­lefonom_________________ El adó szoba-konynás házrész, melléképület­tel + 128 négyszögöles kert. azonnal beköl­tözhető. Irányár: 140 ezer Ft. Érdeklődni: Mende. Fő u. 65.. csak szombaton___________ Mo nor, Deák F. u. 1. II. lépcsőház 3. sz. összkomfortos örökla­kás OTP-átvállalással, azonnal beköltözhe­tően eladó. Érdeklődni kizárólagosan csak es­te 6 és 7 óra között le­hetséges, Szabó Imré­nénél._________________ Sü rgősen eladó Gö­döllőn. az Isaszegi u. 3. számú négyes iker­házból egy földszinti rész, 3 szoba, központi fűtés. összkomfort garázs, telek. Érdek­lődni lehet vasárnap 10 órától a helyszínen. Szentendre belterüle­tén eladó 2 szintes, I kertes, r^arázsos. nagy­méretű háromszobás ikerházrész. Tetőtér­beépítési lehetőség van. Érdeklődni 8-tól 19-ig a 354-933-as te­lefonszámon. Cím: Pintér Pál, Szentend­re, öszt^ll/^_______ El adó 2 szoba kom­fortos családi ház, Ráckevén, a faluban. Kiss Árpád, Ráckeve, Marosi u. 10. Érdek­lődni helyben._______ Óc sán gázfűtéses, össz­komfortos családi ház. gyümölcsössel, pincé­vel eladó. Virágné, Te­mető u. 6.___________ Bo ntásból faanyag el­adó. Érdeklődni dél­után 4-től. Nagykőrös Bem u. 23. ______ 200-300 n égyszögölet telket vagy kertet ven­nék Gödöllőn. Albert Mihály 1149 Buda­pest Fgressy u. 71. Azonnali beköltözés­sel, Abonyban, a 4-es főút mellett családi ház, 500 n.-öles telek­kel eladó, 380 000 Ft­ért. Abony, Gyarmati M. u. 16/a._____________ Építkezők figyelem i Bontásból eladók mé­retre fűrészelt faanya­gok. ajtó. ablak, für­dőkád. parketta, lap­radiátor. tégla, szállí­tás kedvezménnyel. Érdeklődni: 7-től 17-ig Kecskemét. Nyíl u. 23. (Szalagház, mögötte Fürdőhelytől 590 m-re, 400 négyszögöles, be­építhető üres telek el­adó Tápiógyörgyén. Érdeklődni lehet: Va­jon Pál. Tápiógyörsye, TÜZÉP-telep reggel 8 órától du. 4 óráig. Bekerített, 500 négy­zetméteres építési te­lek eladó, ár 600 fo­rint négyzetmétere. Érdeklődni: Monor. Rákóczi telep. Mező Imre u. 26.___________ Be lso-Tázcrdöben 600 négyszögöles zárt kert eladó, állattartásra is alkalmas. Érdeklődni lehet: Nagykőrös. Kossuth Lajos u. 32. Bak ácsi._______________ 6 kW-os, új, jötállásos hőtárolós kályha el­adó. Megtekinthető: Budaörs, Lomnici köz 3. szám alatt, 19 óra után.___________________ Ko váesmühelyi szer­számok. üllők, fúj­tató eladó. Érdeklőd- ni 18 órától: 207-000. Monoron építési telek eladó, 150 négyszög- öles. Érdeklődni: Hor­váth, Szekszárd, Dr. Berze Nagy János u. 17. Egyszobás családi ház 254 négyszögöles telek­kel eladó Monoron. Érdeklődni lehet: H. Kovács J. u. 37. Tanya eladó Cegled- bércéi, Homokrész 9. szám alatt. Víz, villany van. Érdeklődni lehet Pálinkás Józsefnél. 8 szomszédban.________ Vá con (Diósvölgyön), körülbelül 600 négy­szögöles gyümölcsös sürgősen eladó. Érdek­lődni lehet: Aranka utca 28._______________ Eladó Nagykőrös, Bá­rány út 12/b., III/12. szám alatt 2l/a szobás lakás. Tanya igényesnek el­adó. 3 szoba, össz­komfortos, sok mel­léképülettel. gyümöl­csössel, gazdálkodásra, jószágtartásra kivá­lóan alkalmas. Nagy­kőrös, Godány dűlő 31. Kovács György. A 441-es úton, a 10. km- kőnél a betonút mel­lem___________________ Na gykőrösön, a Zrí­nyi út 18. számú ház eladó. Érdeklődni le­het az Ady Endre u. 21. szám alatt.______ Cs ernő, Fakan d. 4. számú tanya eladó. Víz, villany van. Azonnal beköltözhető, 1200 négyszögöles gyü­mölcsössel. Érdeklőd­ni: Nagykőrös, Han­gácsi út 62.__________ Há roméves Lada kom­bi eladó. Cegléd, Szél utca 19/A. szám. Két diáklány részére albérleti szoba kiadó: Hídvégi, Vác, Lenin út 84. VIII. em. 34. (dél­után^__________________ OTP-kölcsönhöz költ­ségvetés készítése. Vác, Vörös Hadsereg u. 20. T.: 10-657 (este 18 órá­tóTL_____________ Vi dékieknek! Nyelvta­nítás 90 forinttól, ha­vonta levelezéssel, an­golul, németül, fran­ciául, oroszul, olaszul, spanyolul, telefonon (835-761). Doktor Far­kas, külföldi diplomás szaktanár, Budapest. Tábornok u. huszon­egy. 1149,______________ 50 éves, elvált, gyer­mektelen férfi, 5-6 ezer forint havi jöve- delemmel, keresi sző­ke, ősz hajú, moilett, egyedül élő nő szemé­lyében jövendő felesé­gét. Váciak előnyben! Leveleket ..Hűség” jel­igére, a váci hirdető- irodába (Vác, Jókai utca 9. 2600) kéri. Kötöttáru összeállítá­sára gyakorlott varró­nő jelentkezését vá­rom. Levélcím: Kreszl György, Budapest, An­dor u. 8. VII. 32. 111®, vagy telefon: 467-193. Üj garázs kiadó. Nagykőrös, Ifjúsági u. 11. tsz. 4. ______________ 23 nm-es üzlethelyiség átadó közületnek. (Gmk, tsz s.tb.) Érdiek­lödni: 31B-987.________ Vi llanyszerelés! űj be­rendezések szerelé­se, javítása. Érintés­védelmi, tűzvédelmi felülvizsgálat. Tel.: 411-636, 213-837._______ Al bertirsán, megőrző­ből eltűnt egy Simson Schwalbe motorkerék­pár, használt, kopott, kék színű. Megtaláló­jának vagy nyomra­vezetőnek 3000 Ft-ot adok. Gál László, Al- bertirsa, Vasút u. 75. Budaörsi lakótelepen lévő, jól bevezetett, forgalmas, saját tulaj­donú, 20 nm-es tej ivó üzlet, berendezéssel együtt is eladó, (Fagy­lalt. palacsinta, lángos. fánk stb.) Érdeklődni lehet az üzletben dél­után. Zongorát vennék ol­csón. Telefon: Gödöllő, 82-54. munkaidőben. Cegléd központjában 5 szobás, nagyméretű ház hosszabb időre bérbe adó, esetleg el­adó. Levélcím: Dr. Kárteszi, Budapest, Kálló Esperes utca 1. szám. 1124 ________ Gö döllőn, nagy csalá­di ház eladó. Teljes beköltözéshez másfél sz ob á s cserelaká s szükséges. Orvosi ren­delőnek, gmk-nak al­kalmas. „Központban, PMH 53 665” jeligére a kiadóba. 110 nm-es. 3-f!/a szo­bás, III. emeleti, taná­csi, gázfűtéses laká­sunkat két család ré­szére alkalmas házra cserélnénk, kizárólag Vecsésre! Szánva u. 7. III. em. 16. 1076, La­katos Miklós. Szentendrén kétszobás kertes családi ház ki­adó. Telefon: 648-762, vagy „Megegyezünk PMH 56 564” jeligére, a kiadóba.____________ Di adal VASÉPSZOLG Szövetkezeti Szakcso­port szabad kapacitást hirdet az alábbi gép­munkákra azonnali le­kötéssel. 63 tonnás présre 400 óra, nagy­gépes forgácsoló mun­kákra, — 200Ó-es esz­tergák, 1800-as karusz- szel havi 2000 óra. Ér­dekli ődni: Monor, Kos­suth L. u. 226. vagy Monor, 306-os telefo­non.______________ _ Ir ógépelést alkalman­ként vállalok. Vincze Gézáné, Gödöllő, Pf.: 92._____________________ Al bérleti szoba kiadó, Gödöllő, Ságvári End­re u. 1.________________ Vi zes házak, nedves épületek utólagos szi­getelése gyorsan, ol­csón, garanciával. Tel.; 134-975. Bodor kos Károly, Bp. Fazekas u. 8. 1027.________________ Építőanyagok, egyedi kézi festésű csempék, burkolok, fürdőszoba­berendezések kapha­tók. Szállítással is. Bpest XVII., Pesti út 316. (31-es főúton). Telefon: 287-544, csak este. __________ Bu dapest, Havanna úti lakótelepen lévő egy és fél szoba, komfor­tos, hatodik emeleti, telefonos, tanácsi bér­lakásom elcserélném gödöllői hasonlóra. Ér­deklődni este 6 óra után a Gödöllő, 10-137- es telefonszámon le­het.________________ Bú torozott szoba ki­adó. Nagykőrös, Szol- hoki u. 26.____________ Es küvőre divatos menyasszonyi ruhák kölcsönözhetők. Ceg­léd, Mátyás király ut- ca 22. szám alatt. A Ceglédi Autójavító Kisvállalat a Csepel 5 tonnás tehergépkocsi­ra bérmunkát vállal. Érdeklődni rnunkana. pokon 7-től 15 óráig. Zápor Miklósnál. Monorvidéki Áfész versenytárgyalás útján a következő egységeit szerződésbe kiadja: 874. sz. Szeszfőzde, Pi­lis, Diófa u. 3., 341. síz. Étterem, Goimba, Le­nin út. Az egység áru­forgalmi és gazdáko- dási adatairól szóló tá­jékozta,tót, valamint a pályázati feltételeket- az áruforgalmi főosz­tályon lehet megér­deklődni. (Cím: Üllő. Vörös Hadsereg útja 64.) Pályázati határ­idő : 11934. szeptember 25. Versenytárgyalás: 1984. .szeptember 23. 14.00 órakor. Afész- tanácsterem. Üllő, Vö­rös Hadsereg u. 64. Kiadás időpontja: 1S34. október 1._____________ Es küvőiruha-kü- lönlegességek kölcsön­zése Délinél, szombati nyitvatartással. Buda­pest XII., Greguss u. 6. szám,_____________ El őnevelt, 2-3 hetes húshibrid és tojóhib­rid jérce kapható. Kecskemét, Kerkápoly u. 12. Kertészeti Főis­kolánál____________­Mi ndennemű építő­anyag: nyílászáró szerkezetek, fürdőszo­ba-berendezések, már­vány, csempe, mettla­chi és más burkolóla­pok nagy választék ban! Egyéni ízlést ki­elégítő iparművészeti csempék — mintapél­dány alapján a hely­színen megrendelhe­tők! Várhidiné, Rákos­csaba, Péceli út 75. — Telefon: 486-440. AUTÓSOK, FIGYELEM! Optika! futómű-beállítás, gumiszerelés, kerék­kiegyensúlyozás, CEGLÉD, PESTI CT 37. Különleges csempék és burkolólapok, színes fürdőszoba-beren­dezések, műmárvány, mindenféle építőanyag nagy választékban. — Házhoz szállítás. XIV., Gyarmat u. 57. Tel.: 832-022._______________ Fá jdalommentes fül­lyukasztás. Gödöllő, Mosolygó krt. 4. III. 1., az ABC mögött, kedden—csütörtökön 17-től 19 óráig, íriiabimdák minden színben és méretben, molettm éret ben is, különleges fazonok­ban kaphatók a Mis­kolci Ipari Vásáron, augusztus 17-től 26-ig, 1 Balogné szegedi i szűcsmesternél. _ _ _ _ |.(n, . n A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik - hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: sági Ágnes. _ Uu g fcl C!’ y f I UjDI ftp Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és .Mészáros János. - szerkesztő ség: Budapest VII!., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, pf. 311 Irányltószám: 1446. - Kiadja a ILul Hf Lu I ti IH It Ln§ Hírlapkiadó vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Túl Itnre vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336— 130. ­-------------——■——--------------------—- Szerkesztőségi titkárság : 142—228.--------------.--------------------------------------------•nOKSZERHLESZTOSECKlNK: ceglédi Hírlap, Cegléd. Kossuth tér I Pf. 19 2701. Telefon: 11—100. — Érd! Hírlap, Érd. Lenin út 33. 2030 Telefon: 45-352. Gödöllői Hírlap, Gö döllő, Szabadság út 2 ff. 14. 2100. Telefon: 20-796. — Monorí Hírlap Monor, Kossuth u. 71. Pf 51. 2201. Telefon: 157. - Nagyköröst Hírlap. Nagykőrös. Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398 - Váci Hírlap, Vác Lenin út 45 Pf 22. 2601 Telefon: 10-1)95. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizeihető öármeíy postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V. József nádor tér 1. 1300). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHl 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra A lap ára: 8 oldal 1,40.Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési dij: egy hónapra 34,- Ft. egy negyedévre ,102.- Ft, félévre 204.- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 49»,— Ft. - ISSN 0133-0659 Pest megyei Hírlap (index- 25 064 Hü), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN 91Í3—1953 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-275» (Váci Hírlap).

Next

/
Oldalképek
Tartalom