Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-24 / 198. szám
1984 AUGUSZTUS 24., PÉNTEK I IS E K MA , 1984. augusztus 24. • Péntek. Bertalan napja. Ä Nap kél 5.52 — nyugszik 19.40 órakor. A Hold kél 2.10 — nyugszik 18.47 órakor. FOGADÓÓRA Nagy Sándorné, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese 1984. augusztus 27-én 10-től 13 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. 1 V\hii vió möjAuAsa Általában derült lesz az ég, eső nem várható. Napközben elsősorban a Dunántúlon tübbfelé élénk déli szélre számíthatunk. Hajnalban erősen párás lesz a levegő. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 29 fok között lesz. Távolabbi kilátások szombattól—keddig: átmenetileg megnövekszik a felhőzet, többfelé várható zápor, zivatar. A nappali felmelegedés mérséklődik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12, 17 fok között várható. A legalacsonyabb nappali hőmérséklet eleinte 25 fok körül, később 21, 26 fok között lesz. HÁLÓZATFELŰJÍTÁS Isaszegen a kisfeszültségű hálózat már nem bírta a terhelést. A sokasodó villamos berendezések miatt vált szükségessé a hálózat felújítása. A munkát a Budapesti Elektromos Művek szakemberei végzik. Trencsényi Zoltán felvétele Lezuhant a szalma — Járdaépítés. Erden, július utolsó napjaira a Kéknyelű, a Furmint és a Tekercselő utcában társadalmi munkában elkészült 1054 méter járda. Mintegy 800 méter hosszon várja a tükör a betont a Csaba. az Antónia, az Aranka és az Anna utcában. — Gazdátlan játszóterek. A közelmúltban a játszótereken jártak a százhalombattai népi ellenőrök. Tapasztalatuk lehangoló. A környéken lakók igazán keveset tördőnek a mászókákkal, hintákkal, a homokozó tisztaságával. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy lépten-nyomon találkoztak szándékos rongálással. Az összetört és széttört üvegcserepek — a legkevésbé a játszóterekre valók. — Gerberaprogram. Sikeres vállalkozásnak tűnik a fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet gerberaprogramja. Tavaly novemberben vásárolták szövettenyésztett lombikokban a palántákat, márciusban üvegházakba kerültek. A keresett, szép virág májusban nyílt először, s azóta folyamatosan küldik a termelők a piacra. Eddig körülbelül ötvenezer szálat szedtek le és adtak el. — Raktáráruház. Ezer négyzetméter alapterületen korszerű, energiatakarékos berendezéseket, különféle iparcikkeket forgalmaz majd a Ramo- vill budaörsi raktáráruháza. Építése jó ütemben halad, s a tervek szerint várhatóan még az idén megnyitja kapuit az új áruház. — A lux nem luxus. S hogy ez mennyire igaz, azt az is'jelzi: Gödöllőd öt általános iskolájában a szükséges, s előírt fényerőt — a luxot — 745 ezer forint ráfordítással biztosítják. Felújítják az öt isko’a elektromos hálózatát, világítását. — Párologtató. A Mechanikai Művek egyik új terméke, a radiátorra helyezhető párologtató. Tavaly hétezer darabot adtak el belőle, az idén 10—15 ezer darab termelését tervezik. Figyelmetlenség as utakon Szabálytalan gyalogos. Bagón egy személygépkocsi elütötte Tóth János 65 éves nyugdíjast, aki figyelmetlenül közlekedett. Az idős ember megsérült Ittasan közlekedett. Szigetbecsén Túróczi József 17 éves segédmunkás motorkerékpárjával elütötte a vele szemben szabályosan haladó Hárs László 26 éves éjjeliőrt. A gyalogos súlyosan megsérült. A balesetet okozó Túróczi József ittas volt Felborult a segédmotoros. Kóspallagon Csizmadia Tibor 29 éves segédmunkás, aki ittas volt, segédmotoros kerékpárjával felborult. A férfi megsérült. Rosszul rögzítették. Nagykőrösön lezuhant két bála szalma egy tehergépkocsiról, melyet Pécs Dénes vezetett Módra Bálint 37 éves szakmunkás segédmotoron haladva, nem tudta kikerülni a váratlan akadályt, felborult és megsérült. A baleset azért történt, mert a tehergépkocsi rakománya nem volt megfelelően rögzítve. Villanyoszlopnak ütközött. Dabason Vékony Gábor 53 éves éjjeliőr, segédmotoros keDuna-kanyart kedvelők, figyelem! A királyréti túristaház á Börzsönyben egész évben kellemes pihenést, túrázást kínál egyéneknek és csoportoknak, kedvezményes árakon. A 120 szálláshely és a különtermek kiválóan alkalmasak tanfolyamok, családi és társadalmi rendezvények lebonyolítására is. Házias ételek, olcsó szállás, romantikus környezet. Helyfoglalás, telefon: (27) '75-074. Leveleim: Királyrét, túristaház 2624. rékpárjával egy villanyoszlopnak ütközött és súlyosan megsérült. A rendőrség a balesetek ügyében folytatja a vizsgálatot. JORGE LUIS BORGES NYOLCVANÖT ÉVE. 1899. augusztus 24-én született Jorge Luis Borges argentin költő, elbeszélő és kritikus. Értelmiségi családból származott; 1914-től Genfben tanult. Itt ismerkedett meg az európai irodalommal, majd 1919-ben Spanyolországban kapcsolatba került az avantgárd e jellegű uliraismóval. 1921-ben tért visz- sza Argentínába, s két évvel később jelentette meg első verseskötetét. Költészetét merész metaforák, metafizikai problémák jellemzik; egyébként a metafizikus szemlélet búvik meg prózai írásaiban, érdekes elbeszéléseiben is. Az ember kutató, kereső tevékenysége alapvetően fontos számára, mert bár — szerinte — a kutatás az erőfeszítések ha- szontalanságát bizonyítja, az értelmes élet célja mégis csupán a megismerés akarása lehet. Több verse magyar fordításban is napvilágot látott. Kcrosszck.'k külföldre Meghámozzák a furnért A Fűrész és Hordóipari Vállalat ceglédi gyárának legismertebb termékei a különböző méretű hordók. Kevésbé ismert, hogy a ceglédi gyártelepen a bútorgyártás fontos háttéripari termékét — évente közel egymillió darab változatos formájú szék- és karosszék-alkatrészt. üléslapot és támlát — is gyártanak. A bútoralkatrészek többsége bükkfa alapanyagból, hámozott furnérból készül, speciális, külföldiről vásárolt gépsoron. A ceglédi gyár termékei túlnyomó többségében a Balaton bútorüzembe kerülnek, de jelentős mennyiséget szálul piacokat járva ©lesébb a burgonya Az elmúlt héthez viszonyítva, olcsóbb a burgonya, a karfiol, a körte. A paradicsom ára viszont emelkedett a Zöldért 219-es üzletében, a Fény utcai piacon. A boáiban egyébként az alábbi árakat jegyeztük fel: a paradicsom 9, a zöldbab 28, az uborka 16, a paprika 18, a karfiol 7, a burgonya 6, a hagyma 9.80, a gyümölcsfélék közül a körte 12,80, a ringló- szilva 28, a besztercei szilva 18, a Pannónia Kincse szőlő kilója 38 forintba került. A gombát itt meglehetősen drágán, 80 forintért mérték. A gyáli Szabadság Tsz, illetve a TSZKER közös üzletében a körte 13.80-ért, a barack 24, a karfiol 12, a burgonya 7, a paradicsom 8,80- ért kelt el. Árujuk három dolog miatt volt kelendő: ott- jártunkkor szépnek mutatkozott, olcsóbban adták, s a kiszolgálás is udvariasnak bizonyult. A piac látogatóinak igényesebb, s főként pénzesebb körét igyekszik kielégíteni özv Geiger Mihályné zöld§-ég§5 boltja. Itt a burgonyát 8,80- ért, a hagymát 14, a paradicsomot 14, a paprikát 30, illetve 34, az almát 22, az uborkát 18 forintért kínálta az eladó. Kérdésünkre elmondta, hogy a múlt héthez képest nála minden drágább. S még egy árrekord. Igaz, kiállítási példányokat rakott ki a rekeszekbe, de 36 forintra taksálta őszibarackját Litzov Sándorné standján a kereskedő. A görögdinnye egységesen 12 forint volt. A termelőszövetkezeti szektor csütörtöki felhozatalát illetően még említést érdemel a csepeli Duna Szövetkezet gombája kilónkénti 72 forintos árával, és a timári Béke Tsz is, ahol a gyálihoz hasonlóan sorban álltak a vevők. A legtöbben azonban mégis a baromfiüzletek előtt várakoztak, ahol a csirkenyakat 17, a szárnyat 39 forintért kapta meg a kispénzű vásárló. Szép számmal jelentek meg a kistermelők is. Érkezett Budaörsről virágbab kifejtve, 2ő-ért, rétesalma 28-ért, a spenót ugyancsak 28-ért. A piac kerítésén kívül működő mozgó kenyérárudában elárulták: a felirat, miszerint nagykátai házikenyérrel szolgál vevőinek, nem egészen igaz. Egy ideje ugyanis Budapestről szerzik be a pékárut. V. B. Tarlós használatra Segítség az építkezőknek Évente huszonöt-harminc családi ház épül Bugyi községben, és várható, hogy az elkövetkező időben még több otthon készül el. Egyre többen szeretnének a községben telket vásárolni, vagy tartós használatra megkapni. Az igények kielégítésére a tanács újabb házhelyeket kíván értékesíteni. Ehhez azonban előtte ki kell sajátítani a Tanács utca mögötti területet. Erre várhatóan jövőre kerül sor, a tulajdonosokkal történő megegyezés után. Előreláthatóan ötven-hatvan telekkel számolhatnak az érdeklődők. — Billentyűzet másként. Eddig a világon seholsem alkalmazott billentyűzetet fejlesztettek ki a DATACOOP Számítástechnikai Kisszövetkezetben. A szabadalmaztatás a világ több országára is kiterjed, s jelenleg folyik. RADIO US TV MŰSORÁBÓL BE KOSSUTH RÁDIÓ 8.20 4.25: Jó reggelt! 8.30 8,00: Hírek. Időjárás 8.35 8.05: Műsorismertetés 8.20: Mai kulturális programok 8.44 8.25: Légi robotok 9.31 8.35: Ruggiero Ricci hegedül 9.51 9.05: Vár egy új világ 9.53 9.33: Vidéki óvodások énekelnek 10.00 9.53: Lottósorsolás 11.27 10.00: Hírek. Időjárás 11.30 10.05: Hobbi Dominó 11.35 10.35: „ ... Szép volt nagyon!” 12.30 10.40: Katonadalok 12.35 10.59: Lottóeredmények 12.40 11.00: Kilátó 13.15; 11.45: Franck: Dzsinnek — szim- 13.33 fónikus költemény 13.45 12.00: Déli krónika. Lottó 14.00 12.30: Ki nyer ma? 15.25 12.40: Reklám 15.35; 12.45: Hétvégi panoráma 15.45: 13.45: Zenekari muzsika 14.44: Magyarán szólva 16.30: 15.00: Hírek. Időjárás 16.35: 15.05: Herbert von Karajan vezé- 17.30 nyel 18.30 15.28: Szíriusz és az ősember 18.35 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.15 16.00: Mai Nórák 17.00: Hírek. Időjárás 19.45: 17.05: Beethoven: I. szimfónia 19.50 17.33: ..Mi hordtuk az András- 20.30; keresztjét. ..” 20.35: 17.58: Tasnády László nótáiból 21.15 18.11: Reklámkalauz 21.45 18.14: Hol volt, hol nem volt... 22.00 18.25: Mai könyvajánlatunk 22.30 18.30: Esti magazin 23.00 19.15: Csajkovszkij: Rómeó és 23.20 Júlia 24.00 19.35: Hangalbum 20.35: Operettkedvelőknek 8.55 21.30: Földközelben 8.57 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 9.00 22.30: George Encscu hegedül 10.28 23.42: Liszt-kórusművek 11.00 24.09: Hírek. Időjárás 11.05 0.10: Melódiakoktél PETŐFI RÁDIÓ 12.22 4.25: Reggeli zenés műsor 12.55 8.00: Hírek. Időjárás 13.00 Tíz perc külpolitika Hírek. Ütközbcn A Magyar Rádió rézfúvósöíöse Slágermúzeum Intermikrofon Reklám Lottósorsolás Zenedélelőtt Orosz nyeivű hírek Hírek. Útközben Tánczenei koktél Hírek. Útközben Édes anyanyelvűnk Népi muzsika Éneklő ifjúság Rameau: Táncszvit Időjárás- és vízállásjelentés Dallamról — dallamra Könyvről — könyvért Egészségünkért! A Madness együttes felvételeiből Hírek. Útközben 5ó utat! ötödik sebesség Hírek. Útközben Popzene sztereóban Tudósítás sporteseményekről Reklám Régi nóta, híres nóta Hírek. Útközben „Többek ügye .. Könnyűzene Romániából Verbunkos muzsika Ritmus! Igen is, nem is Hírek. Időjárás. Sport A tegnap slágereiből Hírek. Időjárás 3. MŰSOR Műsorismertetés A kiállítótermek programjából Zenekari muzsika Dzsesszarchívum Hírek. Időjárás Kamarakórus-fesztivál — 1984. Szopránáriák Pillanatkép Hírek. Időjárás 13.05: 13.07: 13.37: 14.00: 15.00: 15.30: 16.03: 17.00: 17.30: 18.35: 18.50: 19.00: 19.05: 19.44: 20.50: 21.40: 22.30: 23.20: 23.30: 10.00: 10.05: 10.55: 11.55: 16.45: 16.50: 17.10: 17.50: 17.55: 18.25: 18.30: 19.30: 19.40: 19.45: 20.00: 20.30: 21.45: 23.15: 18.20: 18.25: 19.50: 20.50: 21.30: 21.50: 23.35: Műsorismertetés Prizma Népdalfeldolgozások 25 éves a Szabó család Bartók-művek Operaáriák Üj Vivaldi-Iemezeinkből A magyar muzsika múltjából A Bartók-emlékház hangversenyterme Johann Strauss-művek Bodnár György könyvszemléje Hírek. Időjárás Dráma és opera A Poptarisznya dalaiból Zenekari muzsika Opera-mű vészlemezek Fiataloknak! A Lipcsei Rádió hangszeregyüttese játszik Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ Tévétorna Pirx kalandjai Halasi Mária: Az utolsó padban Képújság Hírek A botsáskák Csak gyerekeknek! Képújság Pannon krónika Reklám Ablak Reklám Tévétorna Esti mese Tv-híradó Szeszélyes évszakok Feketézők Tv-híradó 3. 2. MŰSOR Képújság Magyarország—Csehszlovákia női kézilabda-mérkőzés Zenebutik Szegedről Az európai ember Tv-hfradó 2. Telcsport Képújság lítanak a Szék- és Kárpitosipari Vállalatnak is. Speciális formájú alkatrészeket küldenek az Iskolabútor Gyár részére is. A félkész termékből további feldolgozással: pácolással, kárpitozással készítik azokat az ülőgarnitúrákat, amelyeknek egy része a hazai vásárlói igényeket szolgálja ki, de számos külföldi országba is eljutnak. A ceglédi üzem gyártmányai nemcsak közvetlenül kerülnek exportra. Évröl-évre több jut el belőlük a Lignim- pexen keresztül nagy külföldi bútorgyárakba — egyebek közt Ausztriába, Olaszországba és az NSZK-ba — további feldolgozásra. A Fűrész és Hordóipari Vállalat félkész termékei annyira keresettek, hogy a közelmúltban a külföldi partnerek kooperációs javaslatot is tettek. K. Z. Palakö öntöminták Török kori műhely Fémmunkákkal foglalkozó török kori mester műhelyére bukkantak Szekszárd határában, egy palánkvár maradványainak feltárása közben a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum régészei. A törökök 1593. és 1686. között állomásoztak a nagykiterjedésű pa- lánkvárban, amely végül is leégett. A most megtalált műhely maradványai azt sejtetik, hogy a fémműves mester fegyverek, rabbilincsek és apró ékszerek, ruhadíszek készítésével egyaránt foglalkozott. Sok egyéb eszköz és használati tárgy mellett nyolc palakőből készült öntőmintát is megőrzött az agyagos föld. Az egykori vár területén újabb kutat is találtak, s hozzáláttak a kiásáshoz. Arra számítanak, hogy ez is sok értékes leletet őrzött meg, mert hiszen a kutakba mindig dobtak, vagy legalább ejtettek valamit. Tv-fórum Vállalva a tiszteletlenséget Ritkán írja le újságíró másfél órás televízióműsor után: kevés volt, nagyon rövidre szabták! Vagyis pontosabban azt fogalmazza meg az újságíró, hogy lám, ismét bebizonyították, ha érdekes kérdésekről okosan beszélnek, a legizgalmasabb krimit is túlszárnyalhatja a politikai, látszólag száraz témáról szóló adás. A szerdán este sugárzott Fórum, ilyenre sikerült. Egyaránt érdeme ez a műsor munkatársainak, Major Sándornak, Gyökér Andrásnak, Nomann Józsefnek és Echti Imrének. Műsorvezetőnek és operatőrnek, aki mindig arra vezette kameráját, ahol beszéltek. Nem bravúrozott, hanem tette kötelességét, alárendelve (és éppen ezért érdemel dicséretet) a gépet az eszmei mondandónak. A műsort vezető riporter pedig azzal vívta ki az elismerést, hogy kicsit aggódva amiatt: a sok kérdés megválaszolására semmikép nem jut idő; meg amiatt: állandóan érkezik a figyelmeztetés, rövidebben vá- laszoljahak az illetékesek a röviden megválaszolhatatlan- ra —, de mindezt szerényen, tolakodás, hántás nélkül tette. A műsor főszereplői pedig azért lopták be magukat a néző-hallgatók szívébe, mert vállalták az őszinte szót, ők is ..mertek” haragudni a spekulánsokra, belátták, hogy hosszú a zöldség-gyümölcs útja a fogyasztóiig, sok felesleges kézen megy keresztül az áru, ami persze drágítja is a piacot... Lényegretörően szóltak a tsz-demokráeiáról, a jövedelmek alakulásáról —, mindarról, ami érdekelheti és érdekli is a lakosságot. S mindezt tették olyan fesztelenül, mintha nem is milliók előtt beszéltek volna, hanem értekezleten, ülnének négy fal között, tanúk nélkül. Még vitatkoztak is egymással, ki is egészítették társuk mondandóját, anélkül, hogy csorbát szenvedett volna bárki tekintélye. Ha nem lenne tiszteletlenség, e sorok írója így fogalmazna: jó csapatot állítottak össze, egyenrangú feleket, akik egyformán át tudták ugrani a magas mércét. Papír, mankó nélkül mondták lecke-* jüket, politikailag, szakmailag egyaránt felkészülten, és egyéniségüket adva. Kovács Imre, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese, Rév Lajos, az OKISZ elnöke, Szabó István, a TOT elnöke, dr. Szlameniczky István a SZÖ- VOSZ elnöke, dr. Csizmadia Ernő, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektora gondoskodott arról, hogy a Fórum másfél óráját, moccanatlanul figyelte végig a televízió nézőserege, nehogy egyetlen kérdést — választ elmulasszon, kár lett volna, akár egy pillanatot is elszalasztani. s. ft. Társadalmi összefogással AUF épül Zsámbokon Alig egy hónapja kezdték meg Zsámbokon az új ABC- áruház építését. A Galga vidéke Afész legfrissebb üzlete jobbára társadalmi összefogással készül a szövetkezet dolgozóinak, a község aktív lakóinak részvételével. Sokat segítenek a nyugdíjasklub tagjai is. közei negyvenen, akik már korábban, a múzeum, és a fogorvosi rendelő megvalósításánál rengeteget munkálkodtak. A falakat már felhúzták, és bár éredetileg jövő tavaszra akarták befejezni a kivitelezést, de az építkezés olyan jól halad, hogy már november 7-re birtokba vehetik Zsám- bok lakói az új üzletet. Javul a kereskedelmi hálózat Megújulnak a kis boltok A megye kistelepüléseinek kereskedelmi hálózata rendkívül elavult. Az üzletek leromlott állapota nem csak siralmas látványt nyújt, hanem akadályozza a vásárlók zavartalan kiszolgálását is. Nincs lehetőség az áruk korszerű tárolására, az eladótérben pedig rendszeres a túlzsúfoltság. Az idén központi keretekből mintegy 20 millió forintot költenek a ■ megyei Áfészek az 1500 lélekszámnál kisebb települések szövetkezeti boltjainak megújítására. Teljesen felújítják például Kisoroszi egész üzlethálózatát. Rekonstrukcióra kerül sor — egyebek közt — a váchartyáni vegyesboltban, Galgagyörkön két üzletben, a Sződ—csörögi élelmiszerboltban Nagykátán 3 külterületi élelmiszerüzletet újítanak fel, ezenkívül számos vegyeskereskedést és élelmiszerüzletet Letkésen, Perő- csényben, a délegyházai Gizel- la-telepen, Tápiógyörgyén és Felsőbabádon is. A kocséri csárda is új arculatot nyer. A főként külterületi kisboltok rekonstrukciójával egyidő- ben, a megye 3 kistelepülésén új ABC-áruházak létesítésével is javítják majd a kereskedelmi hálózatot. Zsámbokon és Kőröstetétlenben egy-egy 250 négyzetméter alapterületű ABC-áruház épül, Albertirsán pedig a vasút szomszédságában létesítenek több mint 400 négyzetméteres ABC-áruházát. Az új létesítmények megteremtésében a központi pénzügyi kereteken kívül a helyi lakosság is részt vesz jelentős értékű társadalmi munkával. K. Z.