Pest Megyei Hírlap, 1984. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-23 / 197. szám
■ AbONYI KRÓNIKA! Allatmese kutyákról A többség pontosan fizet Két adóív a polgárnak Az abonyi tanácsnál 5400 adófizetőt tartanak nyilván. Az érintettek zöme már évek óta pontosan teljesíti kötelezettségét. A hátralékosok száma nőm haladja meg a húsz százalékot, — Tavaly az előírás szerinti összeg 5,4 millió forint volt, s ebből az első félévre esedékes rész már április végére teljes mértékben befolyt — tájékoztatott Balogh Istvánná csoportvezető-helyettes. — Az idei első hat hónap eredményét még nem ismerjük, mert a gépi adatfeldolgozás nyomán még nem kaptunk értesítést, de úgy véljük, hogy most sem rosszabb a helyzet. Eltitkolt ebek — Általában kik a rendesen, pontosan fizetők? — Sokan vannak, akik előre fizetnek, főleg az idősebbek. Igyekeznek januárban, februárban eleget tenni a kötelezettségüknek. . • — Ellenpélda? — Ilyen is van. Jelenleg egy kisiparosnak van tavalyról adóhátraléka, és minden évben találkozunk egy-két olyan tsz-taggal, aki figyelmen kívül hagyja a határidőket és csak akkor hajlandó fizetni, ha az úgynevezett „kukoricapénzt" megkapta. Szerencsére nem ez a jellemző. Abonyban a legtöbben a háztáji és kisegítő gazdaságok, az általános jövedelem, a ház, a bor és az ebek után adóznak, illetve községfejlesztési hozzájárulást fizetnek. — Melyikkel van a legtöbb munka? — Az ebadóval — hangzik a gyors, biztos válasz. — Egyetlen adóztatási formával sincs annyi gond, mint ezzel. A sok változás számontartása nem áll arányban azzal a hetven forinttal, amennyit fizetni kell. Sokan eltitkolják, hogy a portájukon levő kutya a sa játjuk. Még a helyszínen azt állítják, hogy a szomszédé, épp hogy csak odatévedt. Rá adásul az egyik évben van ku tya, a másikban nincs. Ezt tisztázni, a változásokat felje- gyezni nagy és hosszadalmas munka. Az abonyi tanács adócsoportjánál 1982 januárja óta az adóelőírás ' és -elszámolás elektronikus adatfeldolgozás alapján történik. Az állampolgárok két adóívet kapnak, amelyből az egyik az 1984. évi előírásokat tartalmazza, a má sik a befizetett összeg elszámolását, illetve a még fizetendő forintokat tünteti fel, amelyet pótlékmentesen szeptember közepéig lehet postára adni. A kiadott adóív elszámolási részén az 1984. június 20-ig teljesített befizetések szerepelnek, a későbbiek még nem. Pótlékkal növelve — Mi történik, ha valaki a szeptember 15-i dátum után fizet? — Aki késve küldi a második félévi adót, annál az alapösszeghez havi egyszázalékos pótlékot számítunk fel. Ha letiltásra kerül a sor, az állampolgárnak havi ötszázalékos, úgynevezett behajtási költséget, de legalább ötven forintot kell fizetni. Ami az elektronikus feldolgozást illeti, egyelőre nem egyszerűsítette1 az adócsoport munkáját, de bízunk benne, hogy egy-két év múlva már kedvezőbb lesz a helyzet — válaszolta Balogh Istvánná. Gy. F. A leleményes brigád Értéktelenből érték lett A tartálykocsi mindent tud Az üzemanyag azért van, hogy a jármű haladhasson; rendeltetését teljesítve azt takarékosan fogyassza. Ám az üzemanyagtartályok befogadó- képessége véges — ez a nagy mezőgazdasági gépekre is vonatkozik. Ha kinn, a földeken kiürül például egy ilyen nagy masina üzemanyagtartálya, le kell állnia, kiesik a termelésből, míg utánpótláshoz nem jut. Az ilyen időkiesést elkerülendő, a gazdaságok általában üzemanyagpótlást szállító töltőkocsikat is használnak, ezek segítségével a helyszínen pótolhatják a megéhezett erőgépek üzemanyagát. Az abonyi Ságvári Tsz-nek van ilyen szállító járműve ugyan, de több szempontból a kívánalmaknak nem felel meg. A tsz-ben a Bánki Donát szocialista brigád már régebben foglalkozik a gondolattal, hogy egy olyan kocsit működtessen, amelyik mindenképpen jobb a meglévőnél és elkészítése nem jelent nagy kiadást. E célra egy kimustrált szer- vestrágyaszórót találtak, műszakilag felújították, a célnak megfelelővé tették, tartályt szereltek rá. Az így kialakított tartálykocsi megér vagy 100 ezer forintot. Üzemképessé 250 órai munkával tették, a szerelés 80 százalékát munkaidőn kívül végezték el. Mit tud a tartálykocsi? Mindent, ami a földeken munkálkodó, üzemanyagot fogyasztó gépek ellátásához kell. Szereltek rá hűtővíz- és levegőtartályt, visz több féle motorolajat, a gázolajat pedig hidro- motor segítségével juttatja az „etetéskor” a másik gép üzemanyagtartályába. Megfelel mind a műszaki, mind az üzembiztonsági követelményeknek, küllemét sem érheti semmi kifogás. A kis kollektíva ezzel az ötletes megoldással nemcsak egy brigádvállalást teljesített. Inkább olyan példát mutatott, amely más munkacsapatok, kollektívák számára is követendő példa lehet. Bebizonyították, hogy látszólag értéktelenné vált eszközt hogyan lehet új életre kelteni, hogyan lehet belőle értékeset, hasznosat készíteni. Csak leleményre, akaratra, összefogásra volt elsősorban szükség hozzá. Bevált úfílássk Az abonyi Ságvári Termelőszövetkezetben rendszeresen értékelik, figyelemmel kísérik a szocialista brigádok munkaversenyben elért eredményeit. A közelmúltban rangsorolták az év első felében nyújtott teljesítményüket. Megállapították, hogy mind a tizenkét kollektíva vállalásainak megfelelően dolgozik és — a jubileumi munkaversenyhez csatlakozva — teljesíti idei felajánlásait. Ä Zírnyi, a Bánki, a Kossuth, a Kilián és a Győzelem brigád a szövetkezet összes gépi munkáját határidőre, jól elvégezte, a tervezettnél kisebb költségráfordítással. A legjelentősebb megtakarítást a traktorüzem és a gépkocsiüzem érte el. örvendetes, hogy a gépkocsik túlfogyasztása csökkent. A Bánki és a Zrínyi brigád az újítások terén is jeleskedett, értékes eszközökkel segítik, könnyítik a gépi munkákat. Elkészült például egy üzem- és kenő- anyag-feltöltő kocsi, mely működése során sok üresjáratot kiküszöböl. Az állattenyésztőknek takarmánykiosztó kocsit gyártottak, s ezzel, könnyebbé, gyorsabbá tették nehéz munkájukat. Most állítják össze a vetőmagfeltöltő berendezés második példányát, miután a mintadarab nagyszerűen bevált. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVIII. ÉVFOLYAM, 197. SZÁM 1984. AUGUSZTUS 23., CSÜTÖRTÖK Jóval többen nyaralhattak c Szsdts a vándor a sátorfáját ílménygazdag, szép napok múltával Egy perc tisztes főhajtás a múlt napok kedves emlékének. Hamvad a tábortűz parazsa, halkul az ének: üres a tábor, most búcsúzik tőle sok dalos ajkú úttörő pajtás ... Az ország szebbnél szebb tájain kaput zárnak az úttörő- és ifjúsági tá’borok, cókmókot szedve hazafelé tartanak a gyerekek, közeledik az új tanév kezdete, kell néhány nap az előkészületekhez. A ceglédi úttörőelnökségnél hamarosan az idei táboroztatást értékelik, tapasztalatait summázzák. Az idei táboroztatás miatt panaszos szó nem nagyon érheti az elnökség háza táját. Több mint 2100 kisdobos és úttörő jutott el a táborokba, csoportosan vagy egyesével jutalmul. Külföldi táborozáson 117 gyerek vehetett részt. Közülük hárman megyei delegációval az NDK-ban voltak, négyen Bulgáriába jutottak ily módon el. Az abonyi Somogyi iskolásak harmincszemélyes csoportja az NDK-ban, a törteiteké a Szovjetunióban volt, csereüdülésen. Az abonyi Gyulai iskola zenekarának ötven tagja Csehszlovákiában járt, hangversenyúton voltak, igen sikeresen szerepeltek, számukra különösen szép, emlékezetes a nyár. A csillebérci nagytáborba jutalmul 15 kisdobos és 9 úttörő jutott el ezen a nyáron, Zánkán 127 ceglédi és járés- beLi gyerek gazdagodott seregnyi élménnyel. Balatonza- márdiban, a megyei úttörőtáborban 40 gyerek üdülhetett errő] a területről, a balaton- szárszói tábornak öt turnusban több mint nyolcszáz vidám úttörő lakója volt és 134-en vettek részt itt a hétnapos vezetőképző táborozáson, a szezon kezdetén. Salgóbányán, az abonyiak .sasf-észkében” négyszáz gyerek táborozhatott a Gyulai és a Somogyi iskolából, ott kapott helyet az újszilvásiak csapat- tábora, Két turnusban őrsvezetők voltak itt és a községi úttörőcsapatokból is sokan ismerkedtek a hegyvidék szépségeivel; (üiföídön is Szobon zenekari szaktáborban a ceglédi úttörő fúvószenekar járt. Tíz hetedik osztályos fiú — pályaválasztáshoz előkészülve — mehetett el a nyíregyházi, katonai pályára irányító ismereteket adó táborba. Közülük lesznek, akik az általános iskola befejezése után már a középiskolába is úgy mennek, hogy élethivatásul a katonai pályát választják. Hátukcn zsákkal Hátamon a zsákom: vidám, kedvelt változata volt a táboroztatásnak az idén is a vándortábor. Országot járva ily módon 11 úttörő és 2 kisdobos csoport indult útnak, vagyis 390 gyerek. A kicsik Pest megye középső vidékét járták, az úttörők egy-egy csoportja eljutott Győr-Sopron megyében a Szigetközbe, Borsod megyébe, Matyóföldre, a Mecsekbe, a Velencei-tó környékére.. Az utakat a táborvezetők előre és jól megszervezték. Általában két napot töltöttek egy-egy helyen, úgy szedték azután a „sátorfájukat”. A koszt, a szállás mindvégig alapjában véve megfelelő volt. S ha már az élelmezésnél tartunk, meg kell említeni: nem kis gondot okoztak az idén a zöldség- és gyümölcsárak a táboroztatásban. Még szerencse, hogy a Nagykőrösi Konzervgyár segített több tízezer forint értékben zöldség- és gyümölcskoinzervekkel; a friss paradicsomot, paprikát, meggyet, barackot ugyanis nehezen lehetett volna megfizetni. Azért, ha csak kóstolóba is, jutott a gyerekeknek, erről a tábori konyhák gondoskodtak. A salgábányci, szép hegyvidéki táborba ezen a nyáron a KISZ KB kezdeményezésére eljutott egy turnusnyi, légzőszervi megbetegedésben szenvedő gyerek is. Igen jól sikerült az üdültetésük, jót tett nekik ,a hegyi levegő. Lehet, hogy a jövőben is, cserelehetőséget adva az abonyiaknak, az ilyen táboroztatást megismétlik. Jobb az arány A ceglédi úttörőelnökség a táboroztatást jól készítette elő. A táborozási szakbizottság még a tél végén munkához látott, tervezték a programokat, a szervezési feladatokhoz fogtak. A KISZ-bizottság és a GAMESZ a maga feladatkörében segítette ezt a munkát, sőt, a hagyományokon módosítva, lehetővé tették, hogy Balatonszárszón például egy turnussal több gyerek nyaralhasson. A vándortáborokba szintén több gyerek jelentkezését fogadhatták el, mint régebben, a megnövekedett költségek ellenére. Értették és szívesen végezték dolgukat a gyerekcsoportok élén a pedagógusok, ifivezetők. ■ Cegléd általános iskoláiból és a környező községekéből ezen a nyáron átlag száz gyerek közül húsz táborozhatott. Ez jobb arány az előző esztendeieknél, akkor a gyerekek 8—15 százaléka jutott nyári táborokba. E. K. Művésze! és Mhi Albertirsán ezekben a napokban egy időben két kiállítás is látható. A nagyközségi párt- bizottság székházában sokan megtekintik Miklosovits László grafikusművész vadászati témájú rajzaiból rendezett tárlatát. A művelődési házban hobbikiállításon mutatkoznak be fafaragók, fényképezők, de látni kacskaringós mintákkal ékesített dísztököket, gépmaketteket is. Ilyenkor derül csak ki, milyen sokféle kedvteléssel töltik az emberek szabad idejüket. Aa!é$©k vetélkedőid A Magyar Autóklub ceglédi szervezete és a Közlekedésbiztonsági Tanács augusztus 26- án. vasárnap délelőtt 9 órád kezdettel autós és motoros ügyességi versenyt rendez a 20-as Volán Vállalat ceglédi telepén. A kétfordulós ver-, seny kezdetén KRESZ-totót kell kitölteni, majd ügyességi próbákkal folytatódik a vetélkedő. A versenyre a helyszínen lehet benevezni. A szervezők várják az autósok, motorosok minél nagyobb számú jelentkezését. A legjobb helyezést elérők jutalmakat kapnak és részt vehetnek a megyei döntőn, ahonnan akár az országos versenyre eljuthatnak. Nemcsak a fsrréság A Dutta piaca Választékosabb a lista Választékbővítés, piackeresés, beszerzéshez több csatorna, partnerkapcsolathoz több meggyőző ajánlat és frisseség: ez fontos részévé vált a Duna Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat ceglédi fiókjának. Egy ideje, hogy a háztartási vegyicikkek és közszükségleti cikkek választékát bővebben kínálják a boltoknak. Test- és hajápoló szerek, hi- iéniai készítmények, légfrissítők, cipőápoló szerek, mosást, mosogatást könnyítő vegyi készítmények sorát igyekeznek ily módon a lakosság ellátására juttatni. A Szövker segítségével szövetkezetekkel építenek ki kapcsolatot, így árulistájukra felkerülnek például olyan háztartási és vegyiáruk, amelyek csak néhány település sajátjai voltak eddig, a kishatármenti forgalom jóvoltából. Az ABC-áruházak választékának bővítésére újabban az üzletkötők új javaslatokkal állnak elő. Kínálnak például alacsonyabb árfekvésű autó- ülés-huzatokat, fehérneműt, pamut pólótrikókat, tapétákat, háztartási kisgépek közül kávéfőzőket, vasalókat. Cegléden e cikkekkel észrevehetően bővült például a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat több ABC-kis- áruházának választéka. A vevők keresik és veszik is ezeket, szívesen fogadják, hogy nem kell elmenni emiatt a város más pontjára, szaküzletet keresve. A Duna sikeresen teljesítette az első félévi áruforgalmi és eredménytervét. Ezt szeretnék tartani, vagy akár erősíteni az esztendő végéig. Azért mindent mégsem lehet a forró, száraz nyárra, a locsolási tilalomra fogni. Cegéden, a Károlyi Mihály lakónegyedet úgy tervezték, hogy a hatalmas betonházak közé látványt szépíteni, kedvet deríteni, szemet nyugtatni parkok, füves területek, kerüljenek. A parkokban padokat helyeztek el, hulladékgyűjtő kosarakat mellékeltek a járdákhoz itt-ott. Ám mindennek alig van már nyoma. Jelezték is panaszkodva nemegyszer, nem kétszer a lakónegyedekben élők, azok, akik valóban igényelnék a szép ícörfijmzetet. Ám most, aki átsétál a házak közti részeken, meglehetős sivárságot tapasztalhat. Igaz, akad néhány valóban szép virágos erkély,, de annak a .látványa még nem enyhíti azt a képet, amit egy-egy kis park mutat. Sőt, csak kihangsúlyozza az ellentétet a „nekem szép" és a „valamennyiünknek szép” — helyesebben: „valamennyiünknek szép lehetne” között. A napokban hívták fel a figyelmünket arra: hasonlítsuk csak össze, mekkora a különbség a városközpontban levő 1. számú és a lakótelepi 2-es szolgáltatóház közvetlen környéke közt. A városközpontban csupa virág, a másikát derékig érő dudva veszi körül, mintha senki földje lenne. Erre mondták: nem lehet mindent a forróságra fogni... Szüretre vár pince, prés Készülnek a szüretre a KÖPI nyársapáti pincészetében. A feldolgozógépeket átvizsgálják, felújítják, a tárolóedényeket előkészítik a termés fogadására. Felső képünkön Molnár Béla és Rebek Zoltán kádárok egy hatalmas ászok- hordő oldaldongáját cserélik ki. Lent: a Dózsa György szocialista brigád tagjai átvizsgálják a nagy teljesítményű folyamatos prést. Apáti-Tóth Sándor felvételei c 7SSN 0133—2S00 (Ceglédi IHríe